PK BH 1991/434
PK BH 1991/434
1991.11.01.
A szóbeli végrendelet tanúinak nem csupán a végrendelkező személyazonosságát kell tanúsítaniuk, hanem a végrendelet tartalmáról is számot kell adniuk [Ptk. 634. §, 635. § (1) és (2) bek.].
S. K. örökhagyó 1988. június 30-án kórházi betegágyán írásbeli magánvégrendeletet alkotott, amelyben nagykanizsai lakóházát hat testvérére és unokahúgaira hagyta, továbbá rendelkezett az egyéb értékeiről is. A végrendeletet R. M. – a jelen per III. r. alperese – foglalta írásba, és azt két tanú aláírta.
Az örökhagyó 1988. augusztus 26-án a kórházból visszatért az otthonába, ahol a II. r. alperessel lakott együtt. Közvetlenül az 1988. szeptember 3-án bekövetkezett halála előtt szóbeli végrendeletet tett, amit a jelenlevő III. r. alperes lejegyzett, de az örökhagyó már nem tudott aláírni. A III. r. alperes által rögzített nyilatkozatból kitűnően az örökhagyó a kórházi ágyon tett végrendeletét megváltoztatta, és a nagykanizsai lakóházának egyetlen örökösévé S. A. nevű testvérét, az I. r. alperest tette meg. Az iratot a II. és III. r. alperesek aláírták.
A közjegyző a hagyatékot az érvényesnek látszó szóbeli végrendelet alapján az I. r. alperesnek ideiglenes hatállyal adta át, mert az örökhagyó törvényes öröklésre jogosult testvérei vitatták a szóbeli végrendelet érvényességét.
Ennek megállapítása iránt a felperesek kereseti kérelmet is előterjesztettek. Ezt arra alapították, hogy az örökhagyó a szóbeli végrendelet tételekor már nem rendelkezett belátási képességgel, továbbá arra hivatkoztak, hogy a szóbeli végrendelet egyik tanúja: a II. r. alperes a végrendelet tartalmára ellentmondásos, bizonytalan előadást tett. A felperesek másik kereseti kérelme annak a megállapítására irányult, hogy az örökhagyó 240 000 forint készpénzét a II. és III. r. alperesek érvényes jogcím nélkül vették magukhoz, így ebből az összegből örökrészük megfizetésére kérték a II. és III. r. alpereseket kötelezni. (Ez utóbbi követelés tekintetében a felperesek, valamint a II. és III. r. alperesek között egyezség jött létre, amit a bíróság jogerősen jóváhagyott.)
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az örökhagyó szóbeli végrendelete a felek egymás közötti viszonylatában érvénytelen. Az indokolásból megállapíthatóan a bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szóbeli végrendelet tételének a Ptk. 634. §-ában megkívánt két alapvető feltétele: az örökhagyó életét fenyegető rendkívüli veszélyhelyzet és az írásbeli végrendelet alkotására való képtelensége az adott esetben fennállt. Azért állapította meg mégis a szóbeli végrendelet érvénytelenségét az elsőfokú bíróság, mert a II. r. alperes nem volt képes a szóbeli végrendelet tartalmának a tanúsítására. Ezzel kapcsolatos a Ptk. 635. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással a bíróság kifejtette, hogy a szóbeli végrendelet lényegéből folyóan a tanúnak nem csupán a végrendelkező személyazonosságát kell tudnia bizonyítani, hanem tudnia kell tanúsítani a végrendelet tartalmát is, és ha erre a végrendeleti tanú valamilyen okból nem képes, az nyilvánvalóan a szóbeli végrendelet érvénytelenségét eredményezi.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetet elutasította. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Ptk. 635. §-a (2) bekezdésének utaló szabálya „nem tartalmazza azt a követelményt, hogy a szóbeli végrendelet tanújának képesnek kell lennie a végintézkedés tartalmának tanúsítására. A végrendelet érvényességi kellékeinek megléte, illetve a végakarat szövege egyéb bizonyítékok alapján is megállapítható, mint ahogy az a jelen esetben is megtörténhetett, attól függetlenül, hogy a II. r. alperes – idős korára figyelemmel nem is kifogásolhatóan – valóban ellentmondásos nyilatkozatokat tett”.
A másodfokú bíróság döntése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 635. §-ának (1) bekezdése értelmében a szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelemben szóval előadja, és ez alkalommal kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete. A (2) bekezdés pedig kimondja, hogy az írásbeli magánvégrendelet tanújának személyére nézve, valamint az ő és hozzátartozója érdekeltségére tekintettel megállapított korlátozások a szóbeli végrendeletre is irányadók, a tanú írni tudása azonban a szóbeli végrendelet érvényességének nem feltétele.
A szóbeli végrendelet igen lényeges alaki kelléke viszont, hogy az örökhagyónak a végakaratát a két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven kell előadnia, és a két tanúnak az egész végrendelkezés folyamán végig jelen kell lennie. A szóbeli végrendelet jellegéből következik ugyanis, hogy a tanúknak – szemben az írásbeli végrendelet tanúival – nem csupán a végrendelkező személyazonosságát kell tanúsítaniuk, hanem a végrendelet tartalmáról is számot kell adniuk, mégpedig úgy, ahogy az akkor – a szóbeli végrendelet feltételeinek (Ptk. 634. §) fennállása időpontjában – elhangzott. A szóbeli végrendelet tartalmának megismerésére ugyanis csak a két tanú révén van mód. Ha az egyik tanú a végrendelet tartalmát nem hallotta, vagy azt nem értette meg, a szóbeli végrendelet alakilag hibás, és az örökhagyónak más időpontban vagy más személy előtt tett nyilatkozata (annak írásbeli feljegyzése) például az alaki hiba pótlására nem alkalmas.
Ezzel áll összhangban a Ptk. 635. §-a (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely csak az írásbeli magánvégrendelet tanújának személyére és érdekeltségére tekintettel megállapított korlátozásokra utal; az írásbeli magánvégrendelet tanújára vonatkozó egyéb rendelkezést – így tehát a Ptk. 630. §-át – a szóbeli végrendeletnél nem lehet alkalmazni.
Ezzel a jogszabályértelmezéssel nem áll viszont ellentétben az az ítélkezési gyakorlat, amely szerint a szóbeli végrendelet tanúinak a végrendelet tartalma tekintetében tett eltérő vallomása egymagában a szóbeli végrendeletet nem teszi érvénytelenné. Ez ugyanis azt feltételezi, hogy a végrendelkezés a két tanú együttes jelenlétében történt meg, a végrendelet tartalmát a tanúk ismerik, csupán az elhangzott nyilatkozatok tartalmára vonatkozóan van ellentét közöttük. Ebben az esetben tehát a szóbeli végrendelet rendelkezik a megszabott alaki kellékekkel, és a bíróság feladata az, hogy a tanúk vallomását mérlegelve megállapítsa a szóbeli végrendelet valóságos tartalmát.
A másodfokú bíróság a tévesen elfoglalt jogi álláspontjából fakadóan nem vizsgálta, hogy a II. r. alperes vallomásának a végrendelet tartalmára utaló bizonytalanságai a II. r. alperes igen előrehaladott korával összefüggő emlékezet–kieséseivel vannak-e összefüggésben, vagy pedig valóban olyan lényegi hiányosságra utalnak a II. r. alperes különböző hivatalos alkalmak során tett eltérő nyilatkozatai, ami a szóbeli végrendelet alaki kellékhiányosságát támasztja alá. Ez utóbbi esetben ugyanis az alaki kellékek hiánya – és ide tartozik a szóbeli végrendelet tartalmának a megismerhetősége iránt támasztott követelmény is – a végrendelet utólagos értelmezésével nem pótolható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott határozatot a Pp. 274. §-a (3) bekezdésének az alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(P. törv. II. 20 374/1991/4.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás