BK BH 1991/463
BK BH 1991/463
1991.12.01.
I. A 16. életévét betöltött fiatalkorú által elkövetett olyan cselekmény esetében, amelyre nézve a Btk. eredetileg a halálbüntetés kiszabását is lehetővé tette, ennek a büntetési nemnek a kiiktatása után is a kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama: 15 évi fiatalkorúak börtöne [Btk. 110. § (2) bek. a) pont].
II. A bíróság a terheltnek csak olyan nyomozati vallomásait értékelheti bizonyítékként, amelyre nézve a jogaira való figyelmeztetés megtörtént [Be. 87. § (2) és (3) bek.].
III. A szakértői vélemény leíró részében a terheltnek a bűncselekményre vonatkozó nyilatkozata — amelyet a szakvéleményhez szükséges kikérdezés során tett — mint vallomás bizonyítékként nem értékelhető [Be. 72. § (3) bek., 87. § (2) és (3) bek.].
L. BH 91/12/463
A megyei bíróság a bűncselekmény elkövetésekor a 16. életévét betöltött fiatalkorú vádlottat bűnösnek mondta ki nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntettében, ezért 10 évi fiatalkorúak börtönbüntetésére és a közügyektől 6 évi eltiltásra ítélte.
Helyesen értelmezte és alkalmazta az elsőfokú bíróság a Be. 87. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat akkor, amikor a vádlottnak csak azokat a nyomozás során tett vallomásait ismertette, és vonta értékelési körébe, mint bizonyítási eszközöket, amelyek esetében a kihallgatás megkezdésekor a vádlottat figyelmeztették arra, hogy nem köteles vallomást tenni. Az elsőfokú bíróság által értékelési körbe vont, a nyomozás során a rendőrségen és az ügyészségen tett vádlotti vallomások jegyzőkönyvébe a figyelmeztetés megtörténtét, a terhelt válaszát belefoglalták, ezzel eleget téve a Be. 87. §-ának (2) bekezdésében meghatározott törvényi rendelkezésnek.
Eljárási szabályt sértett ezzel szemben a nyomozóhatóság, amikor a Be. 133. §-ának (3) bekezdésébe foglalt azt a szabályt, mely szerint a Be. válaszát a gyanúsítottal külön alá kell íratni, nem vette figyelembe, és a jegyzőkönyvet csak a lap alján íratta alá a gyanúsítottal.
Ugyancsak eljárási szabályt sértett a nyomozóhatóság akkor is, amikor a gyanúsított kihallgatásainak időpontjáról a törvényes képviselőt nem értesítette. A Be. 299. §-a értelmében ugyanis a törvényes képviselő jelenléti és egyéb jogaira a védő jogai az irányadók. A Be. 134. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a védő a gyanúsított kihallgatásánál jelen lehet. Értelemszerűen a törvényes képviselő értesítésének az elmaradása akadályozta őt ennek a jogának a gyakorlásában.
Téves volt az az intézkedés is, hogy egy alkalommal a fiatalkorú törvényes képviselője - a szülője - helyett a gyámhatóság képviselője vett részt „törvényes képviselőként” a kihallgatásnál.
Az adott esetben azonban sem a vallomás megtételének a megtagadása jogára való figyelmeztetéssel kapcsolatos jegyzőkönyvezési hiányosságok, sem a törvényes képviselő értesítésének az elmaradása nem tették az elsőfokú bíróság által értékelt vádlotti vallomásokat a bizonyítási anyagából kizárandóvá. A Be. 60. §-ának (3) bekezdésében írt kizáró szabályt ugyanis a Be. egyéb rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni. A Be. 250. §-ának II. pontja tartalmazza ugyanis az ún. abszolút hatályon kívül helyezési okokat, amelyek esetében az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül kell helyezni. A Be. 261. §-ának (1) bekezdése értelmében viszont a Be. 250. §-ának II. pontjában fel nem sorolt eljárási szabálysértés esetén csak akkor kell az ítéletet hatályon kívül helyezni, ha az az ítéletet lényegesen befolyásolta. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták vagy ezek gyakorlását korlátozták (relatív hatályon kívül helyezési okok).
Az ügyben a nyomozás során a vádlott valamennyi - a bíróság által értékelt - vallomásának a megtételénél a meghatalmazott védő jelen volt, és gyakorolhatta a számára biztosított jogokat. Ilyen körülmények között a jegyzőkönyvezési hiányosság, illetve a törvényes képviselő értesítésének az elmaradása nem tekinthető olyan eljárási szabálysértésnek, mely az ítéletet lényegesen befolyásolta volna, és ezért ezeknek a bizonyítékoknak a kizárását tenné szükségessé.
A Legfelsőbb Bíróság az eljárási szabálysértések megállapítása mellett az ítéletnek ez okból történő hatályon kívül helyezésére sem látott törvényes alapot.
A bizonyítékok értékelése során tévedett azonban a megyei bíróság, amikor a pótnyomozás során szakértői véleményt adó pszichológus szakértő véleményét - akit a tárgyaláson a bíróság is meghallgatott - kizárta az értékelhető bizonyítékok köréből. Az a körülmény ugyanis, hogy a vádlottat a pótnyomozás során történt kihallgatásakor nem figyelmeztették arra, hogy nem köteles vallomást tenni, az ugyancsak a pótnyomozás során véleményt adó pszichológus szakértői vélemény bizonyítási eszközként értékelhetőségét nem érinti, különösen nem akkor, ha a bíróság a szakértőt a tárgyaláson meghallgatta.
Nem értett egyet viszont a Legfelsőbb Bíróság azzal az állásponttal, hogy a pszichológus szakértő véleményének leíró részében rögzített vádlotti nyilatkozat tartalma szerint vallomásnak tekintendő, és mint ilyen a tényállás megállapításánál figyelembe vehető. A szakértő előtt a szakvéleményhez szükséges kikérdezés (exploráció) alkalmával a vádlott által elmondottak a vallomás formai és tartalmi elemeit nem merítik ki, és vallomásként nem értékelhetők.
A megyei bíróság az ügyben az ítéletet lényegesen befolyásoló eljárási szabálysértést nem követett el, és a bizonyítékok értékelésére vonatkozó kötelezettségének mindenben eleget téve járt el, ítélete pedig mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hiányosságoktól. Ezért a tényállás a másodfokú elbírálás során irányadó volt.
Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, és a törvénynek megfelelően minősítette a cselekményt nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének.
A vádlott a 63 éves sértett lakásába vagyoni értékek megszerzése céljából a fürdőszoba ablakának betörésével, bemászással jutott be, megtámadta a sértettet, dulakodott vele, majd egy vasalóval több alkalommal megütötte a koponyáját, mellkasát, később a sértettet a nyakán és szeméremdombján kötőtűvel megszurkálta, ezután pedig egy 18 cm pengehosszúságú konyhakéssel a nyaka elülső és jobboldalán, az állkapocs területén, valamint a mellkasán több alkalommal megszúrta.
A vádlott a cselekményeket huzamos időn keresztül, a lakás különböző helyiségeiben, az eszközöket váltva követte el, közben pénzt keresve értéktárgyak után kutatott, és különböző értéktárgyakat vett magához.
A vádlottnak ez a cselekménye a nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének a tényelemeit minden tekintetben kimerítette. Az ölési cselekményt vagyoni haszonszerzési céllal, kiemelkedő brutalitással, hidegvérű kegyetlenséggel hajtotta végre.
Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a cselekmény rendkívüli, kiemelkedő tárgyi súlyát, társadalomra veszélyességét.
Tévedett azonban a büntetés mértékének megállapításakor, amikor arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a Btk-nak a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései megsemmisítése folytán a Btk. 110. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerinti 10 évi szabadságvesztést találta a cselekmény elkövetésekor 16. életévét betöltött fiatalkorú vádlottal szemben alkalmazható maximális büntetésnek. Az Alkotmánybíróságnak a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határozata megállapította, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes és a büntető törvénykönyv ezzel kapcsolatos rendelkezéseit megsemmisítette. Ugyancsak alkotmányellenesnek találta a Btk-nak a határozatban felsorolt rendelkezéseiben a kiszabható büntetési nemek megállapításánál a „halálbüntetés” mint alkalmazható büntetési nem megjelölését és mint kiszabható büntetési nem előírását megsemmisítette.
A Btk-nak a fiatalkorúra vonatkozó rendelkezései között a Btk. 110. §-a tartalmazza a fiatalkorúra kiszabható elkövetések tartamát, (2) bekezdésében a bűncselekmény elkövetésekor 16. életévét betöltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartamát. Ez a maximális tartam halállal is büntethető bűncselekmény esetén 15. év. Ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság határozata nem helyezte hatályon kívül.
A Btk. rendszerében a halálbüntetés minden esetben vagylagos büntetés volt az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel, amellyel sújtható bűncselekmények köre a törvényhozó által meghatározott legsúlyosabb bűncselekményekre terjed ki. A halálbüntetés alkalmazhatóságának a megsemmisítése az Alkotmánybíróság részéről azt jelenti, hogy - a Btk-ban tételesen felsorolt halállal vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő - bűncselekmények esetén az életfogytig tartó szabadságvesztés vált az Alkotmánybíróság határozatával maximális büntetéssé. Ennek megfelelően a Btk. 110. §-a (1) bekezdésének b) pontját, illetve (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a halálbüntetés megsemmisítését követően az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmények körére vonatkozik az a rendelkezés, mely szerint a bűncselekmény elkövetésekor 16. életévét betöltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama 15 év, illetőleg a (3) bekezdés esetén a 16. életévét be nem töltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama 10 év.
Az elsőfokú bíróság téves jogértelmezés következtében tekintette a vádlott által elkövetett bűncselekményre kiszabható legsúlyosabb büntetésnek a 10 évi szabadságvesztést.
A fiatalkorú vádlott által elkövetett bűncselekmény kimagasló tárgyi súlya, társadalomra veszélyessége, a megyei bíróság által helyesen felsorolt bűnösségi körülmények figyelembe vételével az elsőfokú ítéletben kiszabott fő- és mellékbüntetés mértékénél lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását teszi szükségessé.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a vádlott védőjének a beismerő vallomás enyhítő körülményként értékelésével kapcsolatos érveivel. A feltáró jellegű beismerő vallomás enyhítő körülményként értékelésén ugyanis nem változtat az, hogy a vádlott a tárgyalás során élt a Be. 87. §-ának (2) bekezdésében írt lehetőséggel, és nem tett vallomást. A Be. 87. §-ának (3) bekezdése ugyanis a vallomástétel megtagadása esetére figyelmeztetési kötelezettséget ír elő, ez azonban csak arra vonatkozik, hogy ez a körülmény az eljárás folytatását nem akadályozza, hanem a védekezésnek erről a módjáról lemondást jelent. Ennek figyelembevételével a nyomozás során tett beismerő vallomás - amelyet a bíróság felolvasott, és az ítéletben értékelési körébe vont - megalapozza a feltáró jellegű beismerésnek enyhítő körülménykénti értékelését.
Ennek ellenére úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság által értékelt egyéb bűnösségi körülmények figyelembevétele mellett az adott esetben a cselekmény kimagasló tárgyi súlyát és társadalomra veszélyességét fokozottan kell értékelni.
A fiatalkorú vádlott az adott esetben a különös kegyetlenség ismérveit „többszörösen”, az így minősülő emberölések átlagos tárgyi súlyát is lényegesen meghaladó embertelenséggel, brutalitással járt el. A történeti eseményeket elemezve megállapítható, hogy a több szakaszban, az eszközöket váltogatva végrehajtott ölési cselekményt hidegvérrel hajtotta végre. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy korábban több „betöréses lopás” megvalósítása miatt ítélték el próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, tehát - a fiatal életkora ellenére - a személyében rejlő társadalomra veszélyesség mértéke is jelentős.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a megyei bíróság által alkalmazott fő- és mellékbüntetés tartamát súlyosította, a főbüntetést 13 évi fiatalkorúak börtönére, a közügyektől eltiltás tartamát pedig 10 évre felemelte. (Legf. Bír. Bf. III. 212/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás