PK BH 1991/474
PK BH 1991/474
1991.12.01.
Az ügyészségnek az öröklési szerződés mint végrendelet megtámadására nincs perlési jogosultsága [Ptk. 653. §; PK 85. sz.; 10/1961. (V. 25.) PM r. 1. §].
B. K. örökhagyó és az alperes 1988. január 10-én öröklési szerződést kötöttek egymással. Az illetékes államigazgatási hatóság az öröklési szerződést jóváhagyta.
Az örökhagyó 1988. április 2-án meghalt. A rendelkezésre álló adatok szerint hagyatékával kapcsolatban hagyatéki eljárás lefolytatására nem került sor. Az örökhagyó törvényes örököse – hozzátartozók hiányában – a Magyar Állam lenne.
A városi ügyész pert indított az alperes ellen az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Az érvénytelenség okaként egyrészt arra hivatkozott, hogy az öröklési szerződés aláírásakor a két tanú együttesen nem volt jelen, tehát az öröklési szerződés nem felel meg a Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt alakiságoknak; másrészt az alperes mint egészségügyi dolgozó (gyógyszertári asszisztens) tudott arról, illetőleg biztos alappal következtethetett arra, hogy a szerződéses kötelezettségeit az örökhagyó gyógyíthatatlan betegsége miatt csak rövid ideig kell teljesítenie, ezért az öröklési szerződés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése értelmében semmis. Másodlagosan kérte annak megállapítását is, hogy az örökhagyónak az öröklési szerződésbe foglalt akaratnyilvánítása az alaki hiba miatt érvényes végrendeletnek sem tekinthető.
A városi bíróság ítéletével „öröklési szerződés semmisségének megállapítása iránt benyújtott keresetnek helyt adott”, ugyanakkor a szerződési nyilatkozatnak mint végrendeletnek a megtámadása iránt benyújtott keresetet elutasította.
A felperes a kereseti kérelmét elutasító ítéleti rendelkezést fellebbezéssel támadta, melynek eredményeként a megyei bíróság ítéletével – nem érintve az elsőfokú ítéletnek fellebbezéssel nem támadott rendelkezését – az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva megállapította, hogy „az öröklési szerződés végrendeleteként is érvénytelen”.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az óvás helyesen mutat rá arra, hogy az öröklési szerződésre mint szerződéses végintézkedésre – is irányadó a Ptk. 653. §-ának az a rendelkezése, mely szerint a jogügyletnek mint végrendeletnek az érvénytelenségére, illetőleg hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg hatálytalanság megállapítása esetén maga örököl, vagy tehertől mentesül.
Az alakilag vagy tartalmilag hibás (fogyatékos) öröklési szerződés tehát – hasonlóan a végrendelethez – érvénytelen ugyan, ez azonban az érvénytelenségnek olyan sajátos (relatív) formája, amely csak az arra jogosult kifogása esetén vehető figyelembe (PK 85. sz. állásfoglalás b) pont). A végrendelet érvénytelenségére való hivatkozás joga az adott esetben az örökhagyó törvényes örökösét, a Magyar Államot illeti meg, amely jogot – a módosított 10/1961. (V. 25.) PM rendelet 1. §-ának (1) bekezdése értelmében – az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye, ennek hiányában a hagyaték fekvése szerint illetékes államigazgatási szerv hivatott gyakorolni.
A kifejtettekből következik, hogy az ügyészség a jogügyletet – mint végrendeletet – érvénytelenség címén nem jogosult megtámadni, és az erre vonatokozó perlési jogosultság hiánya kizárttá teszi a jogügylet mint végrendelet érvénytelensége tárgyában hozott ítéleti döntés elleni fellebbezés előterjesztését is.
Törvénysértést követett el tehát a másodfokú bíróság, amikor joghatályos fellebbezés hiányában megváltoztatta az elsőfokú bíróságnak az örökhagyó és az alperes között létrejött szerződést érvényes végrendeletnek minősítő ítéleti rendelkezését.
Az öröklési szerződés semmisségére alapított kereseti kérelemnek helyt adó, fellebbezés hiányában első fokon jogerőssé vált ítéleti rendelkezést illetően a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy az öröklési szerződés jóváhagyását – az ügyészi óvás következményeként – utóbb megtagadó államigazgatási határozatot a Legfelsőbb Bíróság időközben hatályon kívül helyezte. A semmisség megállapításának oka így megszűnt, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy a felperesnek az öröklési szerződés semmisségének megállapítása iránti kereseti kérelmét is elutasította.
(P. törv. II. 21 139/1990. 5. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
