PK BH 1991/65
PK BH 1991/65
1991.02.01.
I. A végrendeletet csak az érvényesített megtámadási ok alapján és csak a perben álló felek egymás közötti viszonyában lehet érvénytelennek nyilvánítani [Ptk. 653. §; PK 85. sz.].
II. A közreműködés megállapításának szempontjai [Ptk. 632. §].
1988. március 23-án meghalt M. B. (a továbbiakban: örökhagyó), akinek gyermeke és törvényes örököse a felperes, végrendeleti örököse pedig az alperes.
A közjegyző a hagyatékot az 1988. március 20-án kelt végrendelet alapján ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át.
A felperes keresetében a végrendelet érvénytelenségének a megállapítást kérte. Előadta, hogy az örökhagyó ügyei önálló vitelére nem volt képes a végrendelet készítésének idején.
Az 1989. március 10-én tartott tárgyaláson a bíróság meghallgatta személyesen az alperest, aki ekkor előadta, hogy az örökhagyó a kórházi tartózkodása idején közölte vele, hogy a javára kíván végrendelkezni, ezért az alperes – főnökének segítségével – elkészítette a végrendeletet, főnöke diktálása alapján azt legépelte, majd bevitte a kórházba, ahol azt az örökhagyó aláírta.
A felperes ezután kereseti kérelmét akként terjesztette elő, hogy annak megállapítását kérte: az alperes javára szóló juttatás – közreműködés okából – érvénytelen. Az 1989. május hó 19-én tartott tárgyaláson a felperes keresetét akként tartotta fenn, hogy elsődlegesen annak megállapítását kérte, az alperes javára szóló végrendeleti juttatás érvénytelen, mert az alperes közreműködött a végrendelet elkészítésében, másodlagosan arra hivatkozott, hogy azért érvénytelen a végrendelet, mert az örökhagyó annak készítésekor nem volt cselekvőképes.
A kerületi bíróság ítéletével megállapította, hogy néhai M. B. 1988. március 20. napján kelt írásbeli magánvégrendeletének az alperes javára szóló jutatása érvénytelen. Rendelkezett az illeték és költség viselése felől. Indokolásában kiemelte, hogy az alperes a végintézkedési szándék felmerülésétől egészen alakszerű létrejöttéig a készítés minden mozzanatában jelentősen és tevékenyen részt vett, meghatározó szerepet töltött be a végrendelet létrejöttében. A Ptk. 632. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint ennélfogva a javára szóló juttatás érvénytelen.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, kérte a kereset elutasítását, az elsőfokú ítélet megváltoztatását.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A végzés indokolása szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 213. §-a (1) bekezdésének megsértésével hozta meg az ítéletét. Nevezetesen a felperes elsődleges keresete a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányult, mivel álláspontja szerint az örökhagyó cselekvőképtelen volt. A felperes ilyen irányú támadása folytán elsősorban ezért abban a kérdésben kell dönteni, hogy az örökhagyó tehetett-e érvényes jognyilatkozatot, vagy pedig jognyilatkozata a Ptk. 18. §-ának (1) bekezdésében írtak szerint semmis. Az alperes javára szóló végrendeleti juttatás érvényességét csupán akkor lehet vizsgálni, ha az örökhagyó egyáltalán érvényes jognyilatkozatot tehetett.
A másodfokú bíróság végzése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Téves és iratellenes a másodfokú határozat indokolásának az a megállapítása, amely szerint a felperes elsődleges keresete az örökhagyó cselekvőképességével kapcsolatos támadás lett volna. A per irataiból egyértelműen kitűnik, hogy az 1989. május 19. napján tartott tárgyaláson a felperes oly módon terjesztette elő kereseti kérelmét, hogy elsősorban az alperes közreműködésére hivatkozással támadta az alperes javára szóló végrendeleti juttatás érvényességét. Ezt követően a felperes részéről e vonatkozásban keresetmódosítás nem történt, így az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértés nélkül vizsgálta elsősorban az elsődlegesen előterjesztett kereseti kérelmet.
Tévesen értelmezte a bíróság a Pp. 213. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat is.
A Pp. 213. §-ának (1) bekezdése szerint az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben, illetőleg a 149. § alapján egyesített perekben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre.
A felperes kereseti kérelme az volt, hogy a felek közötti viszonylatban a bíróság az alperes javára szóló végrendeleti juttatást mondja ki érvénytelennek. Ezt az igényét két jogcímre is alapította, a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdésére és a Ptk. 18. §-ának (1) bekezdésére. Miután az elsőfokú bíróság a kérelemnek a Ptk. 632. §-a (1) bekezdésére alapítottan helyt adott, nem volt olyan további felperesi kereset (sem alperesi viszontkereset), amely felől dönteni kellett vagy lehetett volna.
Az elsőfokú bíróság ennélfogva nem sértette meg a Pp. 213. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést.
De téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja is, amely szerint a végrendelet megtámadása iránti perben elsősorban a végrendelkező cselekvőképtelenségére alapított támadást kellene vizsgálni, és egyéb támadás vizsgálatának csak akkor van helye, ha az örökhagyó végrendelkezési képessége – cselekvőképessége – megállapítható.
A Ptk. 653. §-a szerint a végrendelet érvénytelenségére, illetőleg hatálytalanságára csak az hivatkozhat, aki az érvénytelenség, illetőleg a hatálytalanság megállapítása esetében maga örököl, vagy tehertől mentesül. Ez azt jelenti, hogy a végrendelet érvényességét (hatálytalanságát) hivatalból nem kell vizsgálni, csak akkor, ha arra az érdekelt hivatkozik.
Ebből következik, hogy ha a végrendelet alakilag fogyatékos vagy akarathibás is, nem tekinthető jogilag létre nem jöttnek, mert joghatások fűződhetnek hozzá attól függően, hogy az érdekeltek vagy azok valamelyike a fogyatékosságból származó igényét érvényesíteni kívánja-e. Az alaki fogyatékosságban vagy akarathibában szenvedő végrendelet érvénytelen ugyan, ez azonban az érvénytelenségnek olyan sajátos (relatív) formája, amely csak kifogás esetén vehető figyelembe, hivatalból nem. Ennek további következménye, hogy a végrendeletet csak az érvényesített megtámadási ok alapján és csak a perben álló felek egymás közötti viszonyában lehet érvénytelennek nyilvánítani. (Legfelsőbb Bíróság PK 85. számú állásfoglalása.)
A fentiekből pedig az is következik, hogy a megtámadásra jogosult személy döntheti el belátása szerint, hogy a végrendeletet meg kívánja-e támadni, és milyen okból kifogásolja annak érvényességét. Elhatározásától függően úgy is dönthet, hogy valamely érvénytelenségi okra nem hivatkozik, és csupán más, általa megjelölt érvénytelenségi okra alapítottan érvényesít igényt.
Minthogy pedig a felperes elsődlegesen az alperes közreműködésére hivatkozással – a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra utalással – lépett fel igénnyel, helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor ebben a körben folytatott le bizonyítást, és ezen igény felöl döntött.
Ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság éPp.en az alperes személyes előadása és az azt megerősítő tanúvallomás alapján megalapozottnak találta. A végrendelet elkészítésének körülményei – az elsőfokú bíróság által hivatkozott helyes indoknál fogva a közreműködés tényét olyan egyértelműen támasztják alá, hogy az ügyben lefolytatandó további bizonyítás nem lehet alkalmas annak megcáfolására, így a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdése szerinti érvénytelenség fennáll.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A perköltségre vonatkozó rendelkezés a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul.
(P. törv. II. 20 097/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás