PK BH 1991/66
PK BH 1991/66
1991.02.01.
Önálló bérletnek lehet tekinteni azt a lakást, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt ugyan, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan szereztek bérleti jogot [Csjt. 31/B. §, 31/D. §; 1/1971. (II. 8.) Korm. r. 47. §].
A peres felek 1978-ban kötöttek házasságot, amelyből 1982-ben Gergely nevű gyermekük született. A házastársak kezdetben az alperes szüleivel, azok két szoba–hallos, 68 m2 alapterületű komfortos tanácsi bérlakásában laktak együtt. A szülők 1981-ben Máriaremetén kétszintes családi ház építésébe kezdtek, ezért a tanácsi bérlakásuk bérleti jogáról fiúk, az alperes javára lemondtak. Ezáltal a peres felek lettek a lakás bérlőtársai.
A felek házassága 1985. őszétől a felperes fokozódó italozása, valamint az alperes türelmetlen, nehezen alkalmazkodó természete miatt súlyosodó nézeteltérések következtében megromlott. A vitatkozásoknak az vetett véget, hogy az alperes 1987. január 13-án a lakásból a szüleihez, az időközben felépült családi házba költözött. Ezzel a felek életközössége véglegesen megszűnt.
A felek gyermekéről a házasság megromlásától kezdődően az alperes szülei gondoskodtak, és a kisfiú 1986. őszétől már a máriaremetei óvodába járt. A gyermek jelenleg a nagyszülei családi házának felső szintjén kialakított lakrészben egy külön szobát használ, az alperes pedig a földszinti részen lakik. A tanácsi bérlakást a felperes használja, aki az alperes elköltözése után a bejárati ajtón zárat cserélt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a gyermeket apjánál, az alperesnél helyezte el, szabályozta a gyermek és a felperes kapcsolattartását, a közös lakás használatát pedig megosztotta. Ítéletének a lakáshasználatra vonatkozó indokolása szerint nem állapítható meg, hogy a lakást az alperes a visszatérés szándéka nélkül hagyta el, s a felperes sem tanúsított az együtt lakást lehetetlenné tevő, felróható magatartást.
A másodfokú bíróság ítéletével – mindkét félnek egyebek mellett a kizárólagos lakáshasználatra való feljogosítása érdekében benyújtott fellebbezéséhez képest – az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, az alperes bérlőtársi jogviszonyát megszüntette, és őt arra kötelezte, hogy a lakást bocsássa a felperes kizárólagos rendelkezésére. Egyúttal a felperest az alperes javára 340 000 forint lakáshasználati jog ellenértékének 60 nap alatti megfizetésére kötelezte. A jogerős ítélet indokolása szerint az alperes a lakást két éve, a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, és abban a saját előadása szerint sem kíván lakni, a felperesnek az alperes bérlőtársi jogviszonya megszüntetésére irányuló keresete ezért a Csjt. 31/D. §-a alapján megalapozott. Azt hogy a közös kiskorú gyermek lakhatását az alperes biztosítja, és a felek a lakást az alperes szüleinek „közreműködésével” szerezték, a másodfokú bíróság a lakáshasználati jog ellenértéke összegének meghatározásánál értékelte.
A jogerős ítéletnek a lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az elsőfokú bíróság a perben feltárt adatokat helyesen értékelte, amikor megállapította, hogy az alperes a lakásból a felek közötti viszony elmérgesedése miatt, a további konfliktusok elkerülése érdekében költözött el. A felek gyermekéről egyébként akkor már az alperes szülei gondoskodtak, és az alperes, aki a gyermek ellátásában az életközösség fennállása alatt is nagyobb részt vállalt, a gyermekkel együtt kívánt lakni. Ezekből a tényekből a másodfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes a házastársi közös lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta el. Kellő alap nélkül ragadta ki a másodfokú bíróság az alperes nyilatkozatából azt a részt is, hogy a volt közös lakásba nem kíván visszaköltözni, az alperes ugyanis ehhez nyomba hozzáfűzte, hogy a lakás osztott használatához ragaszkodik, mert lakáshelyzetének megoldását csak ennek a jelentős vagyoni értéknek a megtartásával látja megvalósíthatónak (6. sorsz. jegyzőkönyv 5. oldal). A per későbbi szakaszában az alperes már kizárólagos lakáshasználatra tartott igényt (9. sorszámú beadvány), visszaköltözési szándékának hiányára utaló, korábbi előadását ennélfogva már csak ez okból sem lehetett volna döntőnek tekinteni.
A fentiekből következik, hogy az alperes bérlőtársi jogviszonyának a Csjt. 31/D. §-a alapján való megszüntetésére nem kerülhetett volna sor.
A Csjt. 31/B. §-ának (3) bekezdése szerint ha a lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat csak kivételesen és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve.
Azt, hogy a közös lakás mikor tekinthető valamelyik házastárs önálló bérletének, a törvény nem határozza meg. A Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének, valamint 31/C. §-a (3) bekezdésének egybevetéséből az tűnik ki, hogy mindenképpen önálló bérlet a szolgálati lakás, amelynek a jogosult házastárs egyedüli bérlője, de önálló bérlet az a lakás is, amelynek az egyik házastárs a házasságkötést megelőzően önálló bérlője volt, a házasságkötéstől kezdve abban együttlakó házastársak pedig az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (R) 47. §-ának (2) bekezdése értelmében bérlőtársak. Ebből az következik, hogy az „önálló bérlet” fogalma sajátos családjogi kategória, a házastársak egymás közti – a belső – jogviszonyában ugyanis az egyikük önálló bérletének minősülhet az a lakás is, amelynek a R felhívott rendelkezése szerint külső jogviszonyban a bérlőtársai.
A Csjt. módosításáról szóló 1986. évi IV. törvény a családvédelmi érdekek hangsúlyozása mellett a házastársak egyenlőbb teherviselése érdekében a lakáshasználati rendezésénél a vagyoni szempontok érvényre juttatását is erősíteni kívánta. Ilyennek minősül – egyebek mellett – a lakás használati joga ellenértékére való igény törvényi elismerése, amely a jelentős vagyoni értékű bérlakásból távozni köteles házastársat is megilleti.
A lakáshasználat rendezésére vonatkozó jogszabályok a rendezés módját elsősorban attól teszik függővé, hogy a lakás a házastársak közös tulajdona, illetőleg közös bérlete, valamelyikük különvagyona vagy önálló bérlete-e. A törvény a lakáshasználat rendezése során különvagyoni lakás esetén a tulajdonosnak, önálló bérletnél az önálló bérlő–házastársnak kedvezőbb helyzetet biztosít, mint a másik házastársnak. Abból, hogy a törvény az önálló bérletet a különvagyoni lakással azonos szabályozás alá vonja, az következik, hogy a törvény helyes értelmezése szerint önálló bérletnek kell tekinteni – az említett szolgálati lakáson és a házasságkötés előtt az egyik házastárs által egyedül szerzett lakáson kívül – azt a lakást is, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt ugyan, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan vagy az egyikük részére nyújtott vagyoni juttatásként szereztek bérleti jogot. Ebbe a körbe tartozik az a lakás, amelyhez a bérlő halála folytán vagy lemondása következtében az egyikük hozzátartozói kapcsolatára tekintettel jutottak hozzá.
A perbeli esetben a házastársi közös lakás bérleti joga nem vitásan az alperes szüleit illette, azon a felek az alperes szüleinek a bérleti jogról az alperes javára való lemondása folytán szereztek bérlőtársi jogot. A kifejtettek értelmében ezért a lakás az alperes önálló bérlete. Erre, valamint arra tekintettel, hogy a lakáshasználatra jogosult gyermek is az alperes elhelyezésébe került, a bíróság akkor járt volna el megfelelően, ha a lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította volna fel.
Az ítélkezési gyakorlat szerint a lakáshasználati jog és annak ellenértéke a kölcsönös teljesítésekkel, valamint a lakáshasználati jog ellenértékét meghatározó egyéb törvényi tényezőkkel szorosan összefügg, ezekkel kapcsolatos adatok azonban nem állnak rendelkezésre. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletnek a lakáshasználatra és a lakáshasználati jog ellenértékére, valamint a perköltségre vonatkozó rendelkezéseit – az elsőfokú ítélet ugyanezen rendelkezéseire kiterjedően – a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a fentiek figyelembevételével lefolytatandó új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(P. törv. II. 20 580/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás