GK BH 1991/73
GK BH 1991/73
1991.02.01.
I. Az egyetemleges marasztalás indokoltsága szempontjából elsősorban a jogosultak érdekeit kell szem előtt tartani [Ptk. 344. § (1) bek.].
II. A kárenyhítési kötelezettség elmulasztása általában nem tekinthető a károsult közrehatásának, és így nem zárja ki a károkozó egyetemleges marasztalását [Ptk. 344. § (3) bek.].
A felperes keresetében az I-II. r. alpereseket 200 000 Ft kárának és az előzetes közjegyzői bizonyítással, valamint a perrel felmerült költségei megtérítésére kérte egyetemlegesen kötelezni. Előadása szerint gyógyszerraktára bezárásával az ott tárolt anyagokban, a keresetében érvényesített összegű kár keletkezett. Állítása szerint a kárt az okozta, hogy az I. r. alperes által kivitelezett és a II. r. alperes által tervezett épület tetőszerkezete az 1984. június 27-i átadást követően sorozatosan beázott. A felperes a későbbiekben keresetét leszállította 167 742 Ft-ra és a költségeire.
Az I. r. alperes a kereset jogalapját elismerte, annak összegszerűségét vitatta.
A II. r. alperes a kereset jogalapját és az összegszerűségét is vitatta, ezért a kereset elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy korábban a kijavítási tervet nem a hibás teljesítésének elismeréseként szolgáltatta. Védekezése szerint a beázásokkal összefüggő károk a kivitelező által végzett javítás közben keletkeztek, mivel az a védőtakarásról nem gondoskodott.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás anyagává tette a felperes felkérésére készített építésszakértői, valamint a felperes kezdeményezésére előzetes bizonyítással beszerzett gyógyszerszakértői véleményt is. Az előbbi szakvélemény kivitelezési és tervezési hibákra vezette vissza a beázás okát. Az utóbbi helyszíni szemle és egyéb vizsgálatok alapján a károsodott, illetve időközben lejárt gyógyszerek értékét meghatározta.
A bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként hozott ítéletével egyetemlegesen kötelezte az alpereseket 159 947 Ft és kamatai, valamint 9600 Ft perköltség megfizetésére. Az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a II. r. alperes hibás terveivel és az I. r. alperes hibás kivitelezésével összefüggésben, a felperes beruházásában épült raktárak beázása folytán az üzemeltetőnek 167 742 Ft összegű kára keletkezett. Megállapította azonban azt is, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének a tőle elvárható mértékben. Ezt a felperesi mulasztást 10%-osnak értékelve, a felperest megillető kár összegét 159 947 Ft-ban határozta meg. Ezért az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az alpereseket a Ptk. 310. §-a alapján marasztalta, figyelemmel a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdésében írtakra.
Az ítélet ellen a II. r. alperes fellebbezett az elsőfokú ítéletben megállapított egyetemleges marasztalás mellőzése és vétkessége arányában történő marasztalása érdekében. A jogorvoslati kérelemben azzal érvelt, hogy az egyetemleges marasztalás törvényi előfeltételei nem álltak fenn, mivel „a kár megtérítésének veszélye nem áll fenn, és célszerű bizonyítási eljárás elvégzése nem késleltette volna a kárarányok megállapítását, illetve a kár megtérítését”.
A felperes a fellebbezésre benyújtott észrevételben az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Rámutatott, hogy eddig az eljárás során a II. r. alperes nem kérte az egyetemlegesség mellőzését.
A fellebbezés nem alapos.
A Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése szerint, ha többen közösen okoznak kárt, felelősségük a károsulttal szemben egyetemleges, egymással szemben pedig magatartásuk felróhatósága arányában oszlik meg. A 344. § (3) bekezdése szerint a bíróság mellőzheti az egyetemleges felelősség megállapítását, és a károkozókat közrehatásuk arányában is marasztalhatja, ha a) ez a kár megtérítését nem veszélyezteti, és tetemesen nem is késlelteti, vagy b) ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkezésében, vagy igénye érvényesítésével menthető ok nélkül késlekedett.
A jogszabály helyes értelmezésével megállapítható, hogy az egyetemleges marasztalás lehetősége elsősorban a károsult azon érdekeit szolgálja, hogy a kártérítési összeghez minél előbb hozzájuthasson. Az adott helyzetben tehát helyesen járt el az elsőfokú bíróság azáltal, hogy az egyetemleges marasztalás mellett döntött.
A felperes kárenyhítés kötelezettségének elmulasztása nem a kár keletkezésében való közrehatást jelenti, és így szintén nem zárja ki az egyetemleges marasztalást.
A fent kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
(Legf. Bír. Gf. V. 30 414/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás