GK BH 1991/78
GK BH 1991/78
1991.02.01.
Az egyesített perek tárgyában hozott ítélet nem sérelmezhető azon az alapon, hogy a bíróság az I. r. alperes közreműködőjét, a II. r. alperest nem közvetlenül a felperes javára marasztalta [Pp. 149. § (2) bek.].
A felperes keresetet indított az I. r. és a II. r. alperes ellen tmk műhelyépületének kijavítása és hibás teljesítési kötbér megfizetése iránt. Keresetlevelében előadta, hogy az I. r. alperessel kötött szerződés alapján a II. r. alperes végezte a per tárgyát képező létesítmény kivitelezési munkáit, és az utófelülvizsgálati eljárás során rögzített hibák kijavítását a II. r. alperes vállalta, azonban csak részben végezte el. Előadta, hogy a szóban levő épület 1988. január 19-én több helyen megrepedt, ezt követően az I. r. alperest hívta fel a kár elhárítására vonatkozó intézkedés megtételére, továbbá bejelentette kötbérkövetelését. Keresetlevelében részletesen felsorolta azokat a javítási munkákat, amelyeket a II. r. alperes vállalása ellenére nem végzett el. A per tárgyának értékét 205 700 Ft-ban jelölte meg.
A II. r. alperes előkészítő iratában azt közölte, hogy csupán a létesítmény befejező munkáiban vett részt, ezért vitatta, hogy az ellene indított kereset alapos lenne.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakvélemény szerint a panelek a repedések ellenére nem tekinthetők értékcsökkentnek, a tapasztalt repedések tágassága és sűrűsége aggodalomra nem adhat okot. A szakértő kifejtette, hogy a panelek repedése a felek egyikének sem róható fel. A folytatólagos tárgyaláson a II. r. alperes keresetet terjesztett elő a III. r. alperes ellen az építkezéshez szállított ablakok tömítési hibái, a kilincsek hibái és a nyílászáró szerkezetek festési hibái miatt. Az újabb szakvélemény szerint a létesítmény nyílászáró szerkezeteinek illesztése, tömítése és a zárak állapota nem megfelelő. A fémszerkezetek deformáltak olymódon, hogy a tömítések a hézagokat nem tudják lezárni. A szakértő az ablakkilincsek zárszerkezeteinek hiányosságait 29 pontban részletezte, meghatározva az ezzel összefüggő munkák ellenértékét is. A III. r. alperes tevékenységi körében megállapított hibák kijavítási költségét a szakértő 99 480 Ft-ban, a III. r. alperes által szállított nyílászárók mázolási hibáinak „perértékét” pedig 26 400 Ft-ban látta megállapíthatónak. A II. r. alperes tevékenységével összefüggésben a nyílászáró szerkezetek kivitelezési hibáinak „értékét” a szakértő 52 800 Ft-ra becsülte.
A felperes közölte, hogy a szakvéleményt elfogadja, és kérte a II. r. és a III. r. alperes kötelezését a szakvéleményben részletezett hibák kijavítására. A szakvéleményben rögzített összegeknek megfelelően a kötbéralap tekintetében is módosította a felperes a keresetét. A II. r. alperes bejelentette, hogy a felperes keresetéhez igazodva módosítja keresetét. A III. r. alperes a tárgyaláson közölte, hogy vitatja a szakvéleményt, mert gyártási hiba esetén a II. r. alperes köteles lett volna az átvétel során észrevételt tenni.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte a III. r. alperest a per tárgyát képező létesítmény nyílászáró szerkezetei gyártási hibáinak kijavítására, kötelezte a II. r. alperest a létesítmény nyílászáró szerkezetei fedőmázolási hibáinak kijavítására. Az épület repedési hibái miatt indított keresetet a bíróság elutasította. Kötelezte az I. r. alperest 189 984 Ft hibás teljesítési kötbérnek a felperes részére, a II. r. alperest ugyancsak 189 984 Ft hibás teljesítési kötbérnek az I. r. alperes részére, a III. r. alperest pedig 183 648 Ft hibás teljesítési kötbérnek a II. r. alperes részére való megfizetésére.
Az ítélet indokolása szerint a bíróság a szakértői vélemények figyelembevételével határozott. Az elsőfokú ítélet ellen az I. r. és a III. r. alperes fellebbezést nyújtott be. Az I. r. alperes fellebbezése alaptalan, a III. r. alperes fellebbezése részben alapos.
Az I. r. alperes a per tárgyát képező munkák megvalósítására vállalkozói szerződést kötött a felperessel. A hibás teljesítésre tekintettel pedig a megrendelővel szemben felelőséggel tartozik. A bíróság a több keresettel indult pereket a Pp. 149. §-ának (2) bekezdése alapján egyesítette. Az I. r. alperes keresete alapján a bíróság a hibás teljesítési kötbér megfizetésére az I. r. alperes közreműködőjét kötelezte, ez azonban nem zárja ki az I. r. alperesnek a közreműködőjéért való felelőssége alapján a kötbér tekintetében való marasztalását. A pénzügyi elszámolás egyszerűsítése érdekében ilyen esetekben a közreműködő közvetlenül marasztalható a jogosult részére történő fizetés tekintetében, a bíróságok számára azonban ez csak lehetőség, és azt a jogszabály nem teszi kötelezővé. Ezzel ellentétes megállapítást a GK 3. sz. állásfoglalás sem tartalmaz. Az I. r. alperes tehát alaptalanul nyújtott be fellebbezést a marasztalását tartalmazó ítéleti rendelkezés ellen.
A III. r. alperes elévülési kifogása tekintetében a fellebbezési tárgyaláson bizonyítást kellett lefolytatni. Megállapítást nyert, hogy az elévülési kifogás alapos. A per adatai szerint a II. r. alperes 1987. szeptember hónapban felszólítást küldött a III. r. alperes részére a nyílászáró szerkezete kijavítására vonatkozóan. A hibás teljesítési kötbér a módosított 7/1978. (II. 1.) MT rendelet 20. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglaltak szerint kijavítási igény mellet a késedelemre megállapított mérték szerint jár. A legmagasabb mértéket pedig a hiba közlésétől számított 218 nap alatt éri el. Erre tekintettel megállapítható, hogy a II. r. alperes kötbérkövetelése 1988. április hónapban esedékessé vált, ugyanakkor a kötbérigény a III. r. alperessel szemben az 1989. január 12-i bírósági tárgyalást megelőzően nem érvényesítette.
A Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint kötbérkövetelés esetén az elévülési idő hat hónap, amely a II. r. alperes követelésének esedékességétől számítva az igény érvényesítéséig anélkül telt el, hogy e határidő megszakítására alkalmas jogcselekmény történt volna.
A III. r. alperes vitatta a nyílászáró szerkezetek festési hibáiért fennálló felelősségét, erre vonatkozó előadása azonban nem volt elfogadható. A fellebbezési tárgyaláson a szakértő e kérdésben adott szakvéleményét fenntartotta, a III. r. alperes pedig nem tudott a szakvélemény megdöntésére alkalmas bizonyítékot vagy adatot szolgáltatni. A kijavítási kötelezettség tekintetében tehát az elsőfokú ítéletet helyben kellett hagyni.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján részben megváltoztatta, és a II. r. alperes kötbér iránti keresetét elutasította, egyéb fellebbezett részeiben az ítéletet helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf. V. 30 005/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
