9/1991. (III. 22.) AB határozat
9/1991. (III. 22.) AB határozat1
1991.03.22.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága dr. Tarr György belügyminiszteri rendelet alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványa alapján meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a megyei (fővárosi) vagyonellenőrző bizottságokról szóló 17/1990. (VI. 28.) BM rendelet 10. §-ának az a rendelkezése, amely szerint ,,rendelkezéseit azokban az ügyekben kell alkalmazni, amelyeknek az ingatlannyilvántartási, illetőleg cégbírósági bejegyzését 1990. június 4-éig, az 1990. évi XXXVII. törvény, a termelőszövetkezeti földek esetében 1990. június 11-éig, az 1990. évi XXXVIII. törvény hatályba lépéséig nem kezdeményezték'' szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét.
INDOKOLÁS
1. A földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról, illetve kiegészítéséről hozott 1990. évi XXXVII. törvény 1. §-a szerint ,,Az állam tulajdonában levő ingatlan tulajdonjogát (kezelői jogát) átruházni vagy megterhelni, illetve használati vagy bérleti jogát gazdasági társaságba bevinni csak a megyékben (fővárosban) létrehozandó vagyonellenőrző bizottság (a továbbiakban: bizottság) engedélyével lehet.'' A 3. § (1) bekezdése szerint a törvény a kihirdetése napján lép hatályba (1990. jún. 3.), rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekre is alkalmazni kell.
A földről szóló 1987. évi I. törvény és a termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról alkotott 1990. évi XXXVIII. törvény 1. §-a a fent idézett rendelkezés hatályát kiterjesztette a mezőgazdasági szövetkezet közös tulajdonában vagy használatában levő ingatlanokra, továbbá termőföldnek vagyonrészként történő kiadására, határozott időre történő haszonbérbe adására is. E törvény szintén a kihirdetés napján lépett hatályba (1990. jún. 11.), a hivatkozott rendelkezést a folyamatban levő ügyekre is alkalmazni kell.
Az 1990. évi XXXVII. törvény 3. § (2) bekezdésében a belügyminiszter kapott felhatalmazást a vagyonellenőrző bizottság működésének részletes szabályozására. Az e felhatalmazás alapján kihirdetett 17/1990. (VI. 28.) BM rendelet 10. §-ának idézett része az indítványozó szerint azért alkotmányellenes, mert a megyei vagyonellenőrző bizottságok eljárását kizárja azokban az ügyekben, amelyek a földhivatalok, illetőleg a cégbíróságok előtt már folyamatban voltak a fenti törvények hatályba lépése napján, holott e törvények szerint rendelkezéseiket a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell. Álláspontja szerint a fenti körben folyamatban levőnek kell tekinteni mindazokat az ügyeket, ahol az ingatlannyilvántartásba történő bejegyzés, illetőleg a cégbejegyzés iránt indított eljárás jogerős döntéssel még nem zárult le.
2. Az Alkotmánybíróság az ügyben a belügyminisztert álláspontjának kifejtésére kérte. A belügyminiszter az indítványban foglaltakkal lényegében egyetértett, s jelezte, hogy a 17/1990. (VI. 28.) BM rendelet módosítása folyamatban van. A módosítás során a kifogásolt rendelkezéseket úgy kívánja megváltoztatni, hogy a bizottságok eljárása minden folyamatban levő ügyre kiterjedjen. A közeljövőben kihirdetésre kerülő módosításra tekintettel javasolja az Alkotmánybíróság előtt folyó eljárás megszüntetését.
A módosító rendelet kihirdetésére azonban nem került sor.
3. Az indítvány elbírálása szempontjából alapvető kérdés, hogy mit kell ,,folyamatban levő'' ügynek tekinteni. A Ptk. 117. § (3) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogának az átruházásához az erre irányuló szerződésen vagy más jogcímen felül a tulajdon változásnak az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése is szükséges.
Az ingatlan használati vagy bérleti joga pedig az 1988. évi VI. törvény 22. § (2) bekezdésének rendelkezéseire figyelemmel olyan vagyoni értékű jog, amit nem pénzbeli betétként (apport) lehet bevinni a gazdasági társaságba, s amelynek pénzben kifejezett értéke a társaság vagyonává válik. E törvény 23. és 24. §-a szerint a társaság alapítását a cégbíróságnak be kell jelenteni, s a társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel jön létre.
A fentiekből következik, hogy ingatlan tulajdonjogának átruházása, illetőleg gazdasági társaságba apportként történő bevitele ügyként akkor zárul le, ha a felek között létrejött jogügyleten túlmenően az ügylet érvényességéhez szükséges államigazgatási, illetőleg cégbírósági eljárás jogerős határozattal lezárult (a bejegyzés megtörtént). Ennek megfelelően ha az 1990. évi XXXVII. törvény, valamint az 1990. évi XXXVIII. törvény hatályba lépésekor az ingatlan tulajdonjogának bejegyzése, illetve a társaságnak a cégjegyzékbe való bejegyzése nem történt meg, akkor ezen ügyeket a törvények hatálya szempontjából ,,folyamatban levő ügyeknek'' kell tekinteni.
4. A belügyminiszter a hivatkozott törvényben csak a bizottság részletes működési szabályainak megállapítására kapott felhatalmazást, nem pedig arra, hogy a törvény időbeli hatályát értelmezze, vagy attól eltérjen. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (4) bekezdése szerint ,,A jogszabályt és végrehajtási jogszabályát egyidőben kell hatályba léptetni.'' Ugyanezen törvény 15. § (1) bekezdése szerint ,,A végrehajtási jogszabály alkotására adott felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit''. A felhatalmazás tárgyának vagy kereteinek túllépése az idézett törvényt sérti.
5. A belügyminiszter rendeletének idézett része ellentétes az 1990. évi XXXVII. törvény 3. § (1) és (2) bekezdésében, az 1990. évi XXXVIII. törvény 5. §-ában, valamint az 1987. évi XI. törvény 12. § (4) bekezdésében és 15. § (1) bekezdésében foglaltakkal, ezért sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését, amely szerint a Kormány tagjainak rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes. Ezért az Alkotmánybíróság az 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja szerinti jogkörében eljárva megállapította, hogy a belügyminiszter rendelete 10. §-ának fentebb idézett része alkotmányellenes, s azt megsemmisítette.
Dr. Lábady Tamás s. k., Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 936/B/1990.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
