PK BH 1992/108
PK BH 92/02/108
1992.02.01.
Az „informátor” tanúvallomásának értékelése a sajtó-helyreigazítási perben [Pp. 166. § (1) bek., 167. §, 206. §, 342. § (2) bek., 345. § (2) bek.; Ptk. 75. § (1) bek., 78. §, 79. §].
Az alperes által szerkesztett T. G. magazin „A legnehezebb bevetés II.” címmel „A P. vadászpilóták koncepciós pere 1951-1990.” alcímmel megjelent és a P. repülőezred volt tagja, T. T. főhadnagy által írt sajtóközlemény helyreigazítása iránti kérelem teljesítését az alperes megtagadta, és a helyreigazítási kérelemmel lényegében azonos tartalmú keresetnek is az elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperest a következő szövegű helyreigazítás közlésére kötelezte: „A sajtóközleményben megalapozatlan az az állítás, amely szerint T. T. kihallgatásánál F. V. felperes jelen volt, és a kihallgatást végzőket T. T. bántalmazására bíztatta, amennyiben nem vall be mindent töredelmesen.” Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a perben nem az Államvédelmi Hatóság „ma már köztudomásúan törvénytelen, kegyetlen... eljárást kell és lehet általában vizsgálni, hanem azt, hogy e szervezet egyik egységének vezetőjeként a felperes valóban részt vett-e T. T. kihallgatásában, és valóban verésre bíztatta a kihallgatókat. A sajtóközlemény kifogásolt tényállítását az alperes az újságcikk szerzőjének, T. T-nek a tanúvallomásával kívánta bizonyítani, akiről azonban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a jogvita eldöntésében érdekelt, és kifejezetten elfogult is a felperessel szemben. A tanúvallomás értékelésénél azt sem tekintette elhanyagolható körülménynek, hogy „T. T. negyven év után vélte felismerni a felperest”. Miután pedig az egyetlen, de több okból is támadható közvetlen bizonyítékot „legalább néhány közvetett, azonban a konkrét tényekhez konkrétan kapcsolódó bizonyíték” nem erősítette meg, ezért az elsőfokú bíróság az újságcikk kifogásolt tényállításainak valóságáról nem győződött meg, ugyanakkor arról sem, hogy T. T. valótlanságot állított. (Köztudomásúnak tekintette ugyanis az elsőfokú bíróság, hogy az Államvédelmi Hatóság bármely vezetője bármely ügyben mindennemű hatásköri szabály felrúgásával intézkedhetett, ezért a felperesnek a perbeli vizsgálatban való közreműködését kizárni sem lehet.) Mindezek alapján az elsőfokú bíróság csak annak közzétételére kötelezte az alperest, hogy a sérelmezett tényállítások bizonyítatlanságuk miatt megalapozatlanok.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása érdekében az alperes fellebbezett. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedett, amikor az újságban megjelent visszaemlékezés szerzőjének a megtörtént eseményekre vonatkozó tanúvallomását a tanú érdekeltsége és elfogultsága miatt a valóság bizonyítására alkalmatlannak találta. Az alperes utalt a per egyéb adataira: a felperes a perben érintett időszakban az ÁVH Külföldi Hírszerzési Főosztályának a vezetője volt, T. T. és társai ellen emelt vád pedig a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, vagyis kémkedés volt. A felperes tehát jelen lehetett a kérdéses kihallgatásnál. A felperessel szemben 1957-ben folyamatban volt büntetőügyben hozott jogerős ítéletből pedig megállapítható, hogy a felperes által vezetett és ezen eljárás tárgyává tett vallatásoknál a „beismerés” kikényszerítésére tettlegességet is alkalmaztak. Ezekből a tényekből pedig az alperes szerint az a következtetés vonható le, hogy más vallatásoknál is előfordulhattak fenyegetések, tettlegességek. A pernek ezek az adatai T. T. tanúvallomásával együtt tehát alkalmasak voltak a kifogásolt tényállítások valóságát bizonyítani. Annak igazolására azonban, hogy T. T. már az ellene folyamatba tett vizsgálat ideje alatt is tudomást szerzett a felperes személyéről, és a felperes által írt könyvben található fényképek csak az azonosítást tették bizonyossá, további tanúk kihallgatását indítványozta.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés az alábbi okok miatt alapos.
A Ptk. 75. §-ának (1) bekezdése és a 78. §-ában foglaltak szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is. A jó hírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel. Ha a jó hírnév sajtóközlemény útján szenved sérelmet, a jogosult - a törvényben biztosított egyéb igényeken kívül - a Ptk. 79. §-a szerint kérhet elégtételt.
A jó hírnév sérelme miatti személyiségvédelem azt is megilleti, aki egyébként - általa is elismerten - morálisan súlyosan elítélendő cselekményeket követett el, illetőleg akit más hasonló cselekmények miatt büntetőjogilag felelősségre vontak, ha a kifogásolt tényállítások valótlanok. A Legfelsőbb Bíróság ezért egyetért az elsőfokú ítélet indokolásában kifejezendő állásponttal, amely szerint a perben nem az Államvédelmi Hatóság által általában elkövetett törvénysértéseket, hanem azt kellett vizsgálni, hogy a felperes, mint e szervezet Hírszerzési Főosztályának vezetője jelen volt-e T. T. kihallgatásánál, és tett-e olyan kijelentést, hogy „adjanak neki az elvtársak, ha nem vall be mindent töredelmesen”. Az újságcikknek ugyanis ezek a kifogásolt tényállításai.
A sajtószervet a Pp. 342. §-ának (2) és a 345. §-ának (2) bekezdése alapján terhelő bizonyítási kötelezettség teljesítése keretében is érvényesül a Pp. 166. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely szerint az egyik lehetséges bizonyítási eszköz a tanúvallomás. Nem kizárt tehát, hogy a sajtószerv a perben annak a peres felek körén kívül eső, tehát a Pp. 167. §-a értelmében tanúnak minősülő személynek a kihallgatását kérje, akitől az újságcikk megírásához szükséges információt szerezte, illetőleg akinek tényállítását, nyilatkozatát az újságcikk közli. Az ilyen tanúvallomás értékelése, más bizonyítékokkal és a felek előadásával való egybevetése és ennek eredményeként a tényállás megállapítása a bíróság mérlegelésének tárgya és döntésének alapja (Pp. 206. §-a).
A kifogásolt újságcikk szerzője az írásában a személyes sorsát és a P. repülőezred tagjainak meghurcoltatását ismertette, és eközben tett utalást a felperes személyére. T. T. a bíróság előtt tett tanúvallomásában a vele történteket az újságcikkben foglaltakkal azonos módon adta elő, és a perben meg nem cáfolt egyéb tényállítások összefüggésében idézte fel, hogy miként közölte vele egyik vallatója, hogy a felperes volt az, aki a kihallgatásnál jelen volt, és aki erre is tekintettel figyelmeztette: ne reménykedjen abban, hogy a letartóztatása előtt a felperes apjától, F. M-től kapott szolgálati elismerés ténye javíthat helyzetén. T. T. ezeknek az eseményeknek a felidézése mellett arról is beszámolt, hogy a felperes által írt könyvben található, a felperesről a korabeli időben készült fényképek alapján vált teljesen bizonyossá számára, hogy - amint azt a vallatója is állította - a felperes volt jelen a kihallgatásnál. A fényképek alapján ugyanis a felperest maga is azonosította. T. T. már az elsőfokú eljárásban történt kihallgatása alkalmával utalt arra, hogy rabtársaival beszélt a kihallgatása körülményeiről, és rabtársaitól értesült arról, hogy F. M. fiának, a felperesnek mi az utóneve. A T. T. tanúvallomásában előadott utóbbi eseményeket pedig a másodfokú eljárásban kihallgatott Cs. M. (T. T. egykori vádlott-társa) tanú megerősítette.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során okszerűtlen következtetésre jutott. Tévedett, amikor a felperes önéletrajzi elemeket is tartalmazó írásából is kitűnően a morálisan súlyosan elítélendő cselekmények sorát elkövető felperes és e cselekmények elkövetésének politikai hátteret biztosító hatalmi struktúra áldozata: T. T. szavahihetőségének egybevetése eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy mivel T. T. érdekelt a jogvita eldöntésében, elfogult a felperessel szemben, ezért vallomása egyéb közvetett bizonyítékok hiányában nem szolgálhat a tényállás megállapításának alapjául.
Önmagában ugyanis az a körülmény, hogy egy polgári jogvitában kihallgatott tanú azt állítja: a felperesnek az általa negyven évvel korábban elszenvedett sérelmekben része volt, és emiatt haragszik rá, nem teszi elfogadhatatlanná azt az állítását, hogy a felperest a korabeli fényképek alapján felismerte, és ezáltal meggyőződött arról, hogy a vallatásánál - ahogy ezt annak idején a vallatója is állította - a felperes volt jelen.
A felperes önéletrajzi műve egyébként számos utalást, tényállítást és előadást tartalmaz, amelyek T. T. okszerű és indokolt tanúvallomását alátámasztják. A könyv XV. fejezetében a felperes egyebek mellett arról is tájékoztat, hogy miként fogott hozzá a hírszerzési főosztály kiépítéséhez, és hogyan próbált az elhárító főosztályok által letartóztatott és alkalmasnak ítélt személyekkel kapcsolatba kerülni és őket hírszerzői feladatok ellátására megnyerni. Mindebből, valamint az elsőfokú bíróság által is az Államvédelmi Hatóság működését érintően köztudottnak tekintett tényekből az következik: nem volt kizárt, hogy a felperes egy másik főosztály eljárása alatt álló személy kihallgatásánál jelen legyen. Ennek lehetőségét nem cáfolja K. K-nak, a Katonai Elhárító Főosztály egykori vezetőjének az elsőfokú eljárásban, írásban tett nyilatkozata sem. A felperesnek ezért nem volt elfogadható az az érvelése, hogy T. T. kihallgatásánál azért sem lehetett jelen, mert a vizsgálatot vele szemben nem a Hírszerzési Főosztály, hanem a Katonai Elhárító Főosztály folytatta. Az ügy megítélése szempontjából érdektelen volt annak vizsgálata, hogy T. T. az elítélését követően indult törvényességi eljárások során tett-e említést a felperesnek a kihallgatásán való jelenlétéről, ezért a felperes által indítványozott büntetőeljárás iratainak beszerzését a Legfelsőbb Bíróság mellőzte.
A Legfelsőbb Bíróság a sajtóközleményben állított tények valóságát a rendelkezésre álló adatok alapján bizonyítottnak tekintette, a sajtó-helyreigazítási kérelemnek tehát nem volt alapja. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasította. [Pp. 253. §-ának (2) bekezdése]. (Legf. Bír. IV. 20 726/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás