GK BH 1992/122
GK BH 92/02/122
1992.02.01.
I. Ingatlan-adásvétel esetén - a felek eltérő megállapodásának hiányában - az általános forgalmi adó a vételárban benne foglaltatik [1987. évi V. tv. 3. §, 9. § (1) bek.*].
II. A perköltség, mint kár esedékessége nem a költség tényleges kifizetésétől, hanem a bíróság erre vonatkozó határozatának jogerőre emelkedésétől függ [Pp. 75. §, 77. §, 78. § (1) bek.].
III. A késedelmi kamat után felszámított kamat esedékessége - függetlenül a számla kiállításának keltétől - a felek szerződésében meghatározott időponttól számítható [Ptk. 198. § (1) bek., 301. § (1) bek.; GKT. 52/1973. sz.].
A felperes eredetileg 8 707 000 Ft és ennek 20%-os kamata, valamint perköltsége megtérítése iránt a megyei bíróságtól fizetési meghagyás kibocsátást kérte. Az igényét arra alapította, hogy az alperes a vele kötött ingatlan-adásvételi szerződés 6 000 000 Ft vételárával, és a kifizetett 2 707 000 Ft áfával adós maradt. A felperes utóbb az időközbeni teljesítésre tekintettel - keresetét 6 321 512 Ft-ra és ennek évi 20%-os kamatára leszállította.
Az alperes ellentmondásában a követelés elutasítását kérte. Védekezése szerint a felperes által kibocsátott számla sem a felek szerződésének, sem a jogszabályi előírásoknak nem felelt meg. A perben 1 500 000 Ft vételárhátralék tartozását elismerte. Az ezt meghaladó kereseti igényt, beleértve a késedelmi kamatot is, elutasítani kérte. A követelésnek a felperes által felszámított összegét nem vitatta.
A megyei bíróság ítéletével helyt adott a felperes leszállított keresetének. Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a felek 1989. december 28-án írásbeli adásvételi szerződést kötöttek, ennek alapján az alperes megvásárolta a felperestől a kezelésében, de a magyar állam tulajdonában álló F. S. utca 76. szám alatti „lakóház és udvar” megjelölésű ingatlant 15 000 000 Ft vételár ellenében. A vételárból az alperes különböző részletekben - csak 13 500 000 Ft-ot fizetett ki. A bíróság a meghallgatott tanúk vallomása alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szerződést kötő felek akarata arra irányult, hogy a felperes a vételár ellenében „tisztán” 15 000 000 Ft-ot kapjon kézhez. Mivel a jogügylettel kapcsolatban a felperes 2 707 000 Ft áfát is megfizetett, ezért az elsőfokú bíróság úgy döntött, hogy utóbbi összeget is köteles az alperes a felperesnek megtéríteni. Következtetése szerint erre vonatkozóan szóban megállapodtak a felek. Arra is hivatkozott, hogy az áfa összeget az alperes a felperes által 1991. január 17-ével kiállított számla alapján az APEH-től visszaigényelte, és az 1990. augusztus 29-én, a számláján jóváírásra került.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. A terhére megítélt 2 707 000 Ft áfa- megtérítési kötelezettségét sérelmezte. Annak megállapítását kérte, hogy a 15 000 000 Ft-os vételár az áfa-összeget is magában foglalta. Tagadta, hogy érvényes elismerő nyilatkozatot tett volna az áfa megtérítésére. Arra hivatkozott, hogy a szóbeli nyilatkozatának megtételekor az alperes megtévesztette a felmutatott APEH állásfoglalásával. Azzal érvelt, hogy ezt a nyilatkozatot az APEH a felperes félrevezető kérdéseire adta. Utalt az általa beszerzett újabb APEH-nyilatkozatra, amely az ö álláspontját támasztja alá. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, amikor az általa felhívott 1987. évi V. tv. 3. §-ának (1) és 9. §-ának (1) bekezdése ellenére, a terhére foglalt állást.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság helytállóan hivatkozott az általános forgalmi adóról szóló és jelen ügyben még alkalmazandó 1987. évi V. tv. 3. és 9. §-ainak (1) bekezdéseiben foglaltakra, amelyek helyes értelmezése szerint, ha a felek szerződése nem tartalmaz külön kikötést, abban az esetben, a vételárban az áfát is „bennlevőnek” kell tekinteni. Ez felel meg az általános gyakorlatnak is. Ellenkező értelmezés ugyanis jogbizonytalanságot eredményezne. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor szem elöl tévesztette, hogy a perbeli esetben ingatlan adásvételéről volt szó, amelyre speciális rendelkezések vonatkoznak. A Ptk. 365. §-ának (3) bekezdése értelmében az ingatlan adásvételének érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges. Ez utóbbi rendelkezésből következik az is, hogy az adásvételi szerződés módosítása szintén írásbeliséghez kötött. Ezt támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság módosított XXV. Elvi Döntésének I. pontja, amely az érvényességhez - többek között - feltételként szabja a vételár írásbeli megjelölését. A felperesi álláspont ezért elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy szóban esetleg miben állapodtak meg az alperessel. Tény az is, hogy az alperes a szerződés módosítására irányuló írásbeli szerződést nem írta alá. Ezért a felek között ma is érvényes eredeti adásvételi szerződésből kell kiindulni. Ennek alapján a vételár 15 000 000 Ft volt, amely az áfát magában foglalja.
A leírtakból okszerűen következik, hogy tévedett a elsőfokú bíróság, amikor a felek szóbeli megállapodására hivatkozva az alperest 2 707 000 Ft áfa megtérítésére kötelezte. Miután a kereseti kérelem e része önállóan is elbírálható volt, e kérdésben a Legfelsőbb Bíróság részítéletet hozott, az elsőfokú bíróság ítéletét - a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira is tekintettel a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése és a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - e részben megváltoztatta, és a felperes keresetét az áfa visszatérítésével kapcsolatos igényre elutasította.
A kereseti kérelemnek az elsőfokú ítélettel elbírált további, fellebbezéssel támadott rendelkezései - elszámolás, perköltség, kamat - tekintetében az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja és lényeges eljárási szabálysértése miatt érdemben nem lehetett határozni. Az elsőfokú bíróság az elszámolás tekintetében ítéletének indokolásában csupán utalt a felperes által csatolt számításokra, azonban a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében írtak ellenére, az ítélet indokolása nem tartalmazza a bíróság által elfogadott, ellenőrizhető számításokat. Ilyen körülmények mellett az elsőfokú ítélet nem kellően megalapozott.
A kifejtett indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján részben hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban abból kell kiindulni, hogy az áfa összegét a vételár magában foglalja. Az alperes által teljesített részletfizetéseket a felperes, mint jogosult a Ptk. 293. §-a alapján számolhatja el, elsősorban a költségekre, azután a kamatra és végül a főtartozásra. A kötelezett eltérő rendelkezése hatálytalan. E jogszabályhely alapján az elszámoláskor más a jogi sorsa a perköltségnek, mint egyéb költségként érvényesített követelésnek és megint más a kamaté. A perköltség nem vitásan költség, azonban annak esedékessége - a Pp. 78. §-ának (1) bekezdéséből következően - csupán a pernyertességtől függ, azaz a jogerős ítéletben megjelölt időpont elteltével áll be, és kamat is csak ezután számítható utána, függetlenül attól, hogy a félnek a perköltség tényleges kifizetési kötelezettsége hamarabb keletkezett. Ez az igény ugyanis nem minősül olyan „kárnak”, amely a felmerüléskor nyomban esedékessé válik. Az itt kifejtetteket támasztja alá a Pp. 77. §-a is, amely szerint, a perköltség viselése felöl a bíróság az ítéletben, vagy az eljárást befejező egyéb határozatban dönt. Az elsőfokú bíróság a határozatának meghozatalakor még nem tudhatta, hogy határozata jogerőssé válik-e vagy sem.
Más a helyzet a késedelmi kamattal. Az 1989. évi X. törvénnyel módosított Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság GKT. 52/1973. számú állásfoglalására is - kamatfizetési késedelem esetén a kamat összege után is felszámítható újabb kamat.
Ebben a tekintetben tehát nem alapos az alperesnek a számlával kapcsolatos kifogása. A felek által megkötött szerződésből egyértelműen kitűnik a fizetési kötelezettség határideje, ami attól függetlenül beáll, hogy az áfá-ról szóló rendelkezések számla kiállítását írják elő. Ez következik a Ptk. 198. §-ának (1) bekezdéséből is, amely szerint szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és a jogosultság a szolgáltatás követelésére.
A fenti szempontok alapján elvégzendő számítások alapján lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a perben megalapozott döntést hozhasson. (Legf. Bír. Gf. IV. 31 007/1991. sz.)
*Az 1987. évi V. tv.-t az 1989. évi XL. tv. 77. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, a tétel azonban az új szabályozás mellett is érvényes.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás