BK BH 1992/147
BK BH 1992/147
1992.03.01.
I. A második életévét alig meghaladó életkorú kisgyermeknek az anya által egyetlen elkövetési magatartással — lábbal rátaposással — történt megölése, durva, brutális és embertelen jellege ellenére sem valósítja meg a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést [Btk. 166. § (1) bek., (2) bek. d) pont].
II. Az anyának saját kisgyermeke sérelmére embertelen módon véghezvitt ölési cselekménye esetén — még ha a cselekmény nem is minősül különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésként — az enyhítő rendelkezés alkalmazásával kiszabott szabadságvesztés törvénysértő [Btk. 83. §, 87. § (2) bek. b) pont, 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság a terhelt bűnösségét emberölés büntettében állapította meg, és ezért őt 4 évi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította továbbá, hogy a szabadságvesztés - közkegyelem folytán - az egynyolcadával csökken.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 25 éves, büntetlen előéletű asszony - az ügy terheltje - 1983 óta él élettársi kapcsolatban R. D.-vel, és az együttélésből 4 gyermek született, akik közül a legidősebb az 1985. évben, a legkisebb gyermek pedig 1990. február 18. napján született. R. D. esetenként elhagyta a családot, és az ezzel kapcsolatos családi problémák miatt a terheltnél szituatív neurózis alakult ki, amely azonban a beszámítási képességére nem volt kihatással. A terheltet ez a körülmény, valamint a gyermekek egyedül történő ellátásának a terhe idegileg nagyon megviselte.
Az 1987. június 12. napján született kislány gondozása egyébként is több gondot okozott a terheltnek. Ez a kislány koraszülött volt, majd combcsonttörés miatt hosszabb kórházi kezelést igényelt, fejlődésében visszamaradt, és járni ugyan tudott, de sokat csetlett-botlott, valamint nem volt szobatiszta.
Miután R. D. a családot 1989. szeptember 12. napján ismét elhagyta, a terhelt szeptember 15. napjától szeptember 22. napjáig terjedő időben a lakásán egyre durvábban, folytatólagosan bántalmazta az akkor 2 év 3 hónapos kislányt. 1989. szeptember 22. napján reggel a gyermek felkelt, éhes volt sírt és enni kért. Ekkor a terhelt nagy erővel bántalmazta a sértettet, részben a cirokseprű nyelével, falhoz vágással és a hasára történt rátaposással is. A sértett az 1989. szeptember 15. napjától kezdődő bántalmazás folytán a fején, a nyakszirttájékon és testének egyéb részén számos sérülést szenvedett, a jobb alsókar orsó- és singcsontja eltörött, és a rátaposás következtében belső sérülései keletkeztek: a máj tokja megrepedt, a jobb oldali mellékvesén, a vesetokján, a veseöblön és a hasnyálmirigyen, a bal oldali vese környékén vérbeszűrődés keletkezet, a lépen tokszakadás és bevérzés jött létre, vérömleny keletkezett a vastagbél kezdeténél és vérbeszűrődés volt a gyomor elülső falán is. A hasüregben 105 ml vér gyűlt össze.
A sértett testét ért külső sérülések egy része napokkal a halál bekövetkezése előtt ütéstől vagy ütődéstől keletkezett, és a halál létrejöttében nem volt szerepe; a belső sérülések azonban sokkos állapotot idéztek elő, amely a gyermek halálához vezetett. Az elszenvedett sérülések egyébként nagy fájdalomérzettel jártak.
Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette; a terhelt és védője felmentésért fellebbezett.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési tárgyaláson bizonyítást vett fel, és meghallgatta az igazságügyi orvos szakértőket, majd végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjára tekintettel a felvett bizonyítás és az iratok alapján a tényállást azzal egészítette ki:
a sértett halálához vezető belső szervi sérülések friss jellegűek voltak, egy időben keletkeztek, akár egyetlen erőbehatás, taposás, rálépés is előidézhette azokat. A testfelszínen 26-nál több külsérelmi elváltozásnak a halál bekövetkezésében nem volt szerepe, ezek a sérülések ütéstől, ütődéstől - közülük több a halál időpontjánál 4-5 nappal korábban - keletkeztek.
Az eljárt bíróságok határozatai ellen a terhelt terhére - egyrészt a cselekmény téves jogi minősítése, nevezetesen a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének meg nem állapítása miatt, másrészt a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések miatt, súlyosabb büntetés kiszabása végett - emelt törvényességi óvás részben, az alábbiak szerint alapos:
I. Az elsőfokon eljárt megyei bíróság a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés büntette miatt emelt vádtól eltérő minősítés - a Btk. 166. §-ának (1) bekezdése szerinti emberölés - megállapítását arra alapította, hogy az elkövetés módja ugyan rendkívüli embertelenségre, brutalitásra és gátlástalanságra utalt, de éppen ezek a tényezők nyújtottak alapot a terhelt eshetőleges ölési szándékának a megállapítására, nevezetesen a cselekménynek a testi sértéstől való elhatárolására: ennélfogva a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés szerinti minősítés az azonos körülményeknek a kétszeres büntetőjogi értékelését eredményezné.
A másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság - a fellebbezési eljárás során felvett bizonyítás adataira és ennek alapján a tényállás kiegészítésére hivatkozással - utalt arra is, hogy a halál előidézésében szerepet játszó valamennyi belső sérülés ugyanazon testtájékon helyezkedik el, és egyetlen erőbehatástól (rátaposás, rálépés), valamint egy időben keletkezett. Ugyanakkor az alkarcsonttörés és a testfelszínen levő bevérzések és hámsérülések a sértett halálával nem álltak okozati összefüggésben, annál is kevésbé, mivel azok egy része nem a halált előidéző sérülésekkel egy időben jöttek létre, és keletkezésüknek a módja sem egyértelműen tisztázott. Ilyen körülmények mellett az emberölés különös kegyetlenséggel elkövetettkénti minősítésére nem lehet megalapozott jogi következtetést levonni, figyelemmel az eshetőleges ölési szándék megállapítására is.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a cselekmény jogi minősítése tekintetében az első- és másodfokon eljárt bíróság álláspontjával értett egyet.
Minthogy az emberi élet szándékos kioltása már önmagában véve is kegyetlen cselekmény, az emberölés különös kegyetlenséggel elkövetése akkor állapítható meg, ha a véghezvitel az átlagosat messze meghaladó és rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, gátlástalansággal, az emberi méltóság mély megalázásával történik, vagy az elkövető az emberi mivoltából kivetkőzve követi el a cselekményt. Tárgyi oldalról nézve a sértett életének kioltásán felül a szokásostól lényegesen eltérő embertelenségnek, lelketlenségnek, bestialitásnak, másokban iszonyatot keltő elkövetési módnak van a szóban forgó minősített eset megállapítása szempontjából jelentősége, függetlenül attól, hogy a sértettnél a rendkívüli fájdalomérzet fennállott-e vagy sem; vagyis az elkövető személyében rejlő, társadalomra veszélyességnek a véghezvitel módjából megnyilvánuló kiemelkedő foka az emberölés alapesetétől való elhatárolás meghatározó ismérve.
Alanyi oldalról - vagyis a sértett szempontjából - a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megállapításánál az a meghatározó jelentőségű, hogy a sértett életének a kioltásával járó tevékenység vagy mulasztás a sértettnek rendkívüli súlyos fájdalmat, szenvedést, kínt, gyötrelmet, lelki megrázkódtatást vagy félelemérzetet okozott-e.
Minthogy a különös kegyetlenség az elkövető személyiségének a végrehajtás módjában is kifejezésre jutó fokozott veszélyességét - s nem pedig a cselekmény eredményét - tükrözi: az elkövető tudatának az elkövetési magatartás kifejtésekor át kell fognia az ölési cselekmény végrehajtásának különösen kegyetlen voltát.
A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvében foglalt feltételek az adott esetben legfeljebb egyes elemeiben ismerhetők fel, melyek azonban nem nyújtanak alapot a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének d) pontjában foglalt minősített eset megállapítására.
A 2 év 3 hónapos, védekezésre képtelen kisgyermek életének oly módon történő kioltása, hogy az anya testsúlyával a gyermek testére rátapos, és ennek folytán a gyermek belső szervei a gerincoszlophoz nyomódva, belső szervi sérüléseket hoznak létre, megindítva azt az okfolyamatot, amelyek sokkhatás folytán a halál bekövetkezését eredményezik: kétségkívül igen brutális cselekmény.
Ugyanakkor nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy ez az egyetlen elkövetési magatartás önmagában véve vezetett a sértett halálához.
Az ítélkezési gyakorlat általában az elhalt sértett által elszenvedett sérülések nagyobb száma, azoknak súlya és jellege alapján von jogi következtetést az emberölésnek különös kegyetlenséggel történt elkövetésére. Ugyanakkor gyakran éppen ezek a tényezők nyújtanak alapot annak a jogi következtetésnek a levonására, hogy az elkövető tudatában ténylegesen felmerült az, hogy a véghezvitt magatartás a sértett életének kioltását is eredményezheti, és ebbe a következménybe belenyugodva cselekedett.
Bár nem kétséges, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek nem feltétele az egyenes ölési szándékkal való elkövetés, e minősítő körülmény megállapíthatósága szempontjából is jelentősége van annak a büntetőjogi értékelésnek, hogy a terhelt az ölési cselekményt eshetőleges szándékkal valósította meg.
Ezért helyesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy ez okból nem látta a terhelt cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntetteként minősíthetőnek.
Ugyanakkor a másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság is helyesen mutatott rá arra, hogy a halálhoz vezető okfolyamat szempontjából figyelembe jövő belszervi sérülések egyetlen, egyszeri és ismételni nem szándékolt - bár jelentős - erőbehatásra keletkeztek, és ezek voltak meghatározó jelentőségűek a halálhoz vezető okfolyamat szempontjából. (Ezért sokkal inkább a "rátaposás", mint a "megtaposás" az elkövetési magatartás jellemzője.)
A törvényességi óvás az ítéleti tényállásban foglaltakkal összhangban állóan hivatkozik arra, hogy a terhelt a kisgyermeket a halál napjáig megelőzően is durván bántalmazta, amely - a sértett halálának elmaradása esetén - a különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés bűncselekményének a megállapítására nyújtott volna alapot; a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének d) pontja alkalmazása szempontjából azonban mégis annak van meghatározó jelentősége, hogy a terheltnek mely magatartása vezetett a sértett halálához.
Minthogy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyesség a jellemzője, elsődleges jelentősége van az elkövető személyiségét meghatározó körülmények feltárásának. Ennek az elsőfokú bíróság messzemenően eleget tett, és részletes bizonyítást folytatott le arra nézve, hogy - a vád tárgyává tett cselekménytől függetlenül - a terhelt személyiségének melyek a jellemző vonásai. Az elsőfokú bíróság a tárgyaláson több tanút kihallgatott, akik egybehangzóan vallották, hogy a terhelt valamennyi gyermekét egyaránt szerette, őket rendesen gondozta, szépen beszélt velük, gyermekeit sohasem bántalmazta, a lakását tisztán, rendesen tartotta, és jó anya módjára ápolta gyermekeit akkor is, ha betegek voltak.
Személyiségének tehát nem jellemző tulajdonsága a durvaság, brutalitás, a kegyetlenség. Ekként nyilvánvaló, hogy a vádbeli esetben az egyébként ideggyenge terheltet rendkívüli módon megviselte az, hogy az élettársa a családot elhagyva, más nővel létesített kapcsolatot, és a terhelt beszámítási képességére kihatással nem levő szituatív neurózis (az adott helyzetből fakadó ideggyengeség) vezetett a bűncselekmény elkövetéséhez, a kisgyermek brutális bántalmazásban megnyilvánuló indulatkitöréshez. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a terhelt a bűncselekmény elkövetésének időpontjában 4 hónapot meghaladó terhes állapotban volt (Anna Mária nevű gyermeke a büntetőeljárás megindulása után, 1990. február 18. napján született). Mindezek a körülmények jelentősek az eddig büntetlen előéletű terhelt személyében rejlő, társadalomra veszélyesség megítélése szempontjából.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának álláspontja szerint a terhelt részéről a kisgyermeknek akként történt megölése, hogy lábával rátaposott: igen durva, brutális és embertelen magatartás, ez egyetlen elkövetési magatartással véghezvitt cselekménnyel kapcsolatban azonban - a terhelt személyiségének jellemző tulajdonságaira is tekintettel - az emberölés megszokott, átlagos kegyetlenséggel történő véghezvitelének az átlagot messze meghaladó embertelensége, gátlástalansága nem állapítható meg. Nem tévedtek tehát az eljárt bíróságok a terhelt cselekményének a jogi minősítése kérdésében.
Ezért a törvényességi óvást ebben a vonatkozásban a Be. 291. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította.
II. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának álláspontja szerint a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés miatt a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
Az elkövető cselekmény társadalomra veszélyességének a foka kimagasló, a terhelt magatartásának eredményeként egy teljesen kiszolgáltatott és védekezésre képtelen 27 hónapos kisgyermek vesztette életét.
Az elkövetés módja jellegében brutális és embertelen, amely megközelíti a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés szerinti minősítést.
A fiatal felnőtt terhelt esetében, aki a törvénnyel még nem került összeütközésbe, enyhítő körülményként jelentkezik az is, hogy az élettársa kifogásolható és erkölcsileg is elítélhető magatartása váltotta ki azt az idegállapotot, amely a bűncselekmény elkövetésekor jelentkezett.
További enyhítő körülmény az emberölésnek eshetőleges szándékkal történő megvalósítása.
Ugyanakkor súlyosító körülményként jelentkezik az élet elleni cselekmények helyi és országos elszaporodottsága, az, hogy védtelen kisgyermek sérelmére történt az elkövetés, és a véghezvitel brutális módja.
A cselekmény kimagasló tárgyi súlyára, a bűnösség fokára és az említett enyhítő és súlyosbító körülmények egymással összhangban jelentkező nyomatékára, úgy találta az Elnökségi Tanács, hogy tévedett az elsőfokon eljárt megyei bíróság, amikor a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezést alkalmazta, és a törvényi büntetési tétel legalacsonyabb tartamát el nem érő szabadságvesztés főbüntetést szabott ki a terhelttel szemben.
Az enyhítő rendelkezésnek az alkalmazása a fenti körülményekre tekintettel, a törvény elvi sérelmét jelentette, ezért a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés törvénysértő.
Tekintettel arra, hogy a terhelt terhére fellebbezés bejelentésére nem került sor, a másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy a terheltre kiszabott szabadságvesztés tartamát súlyosítsa, így a határozata - objektíve - törvénysértővé vált.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa megállapította, hogy a megyei bíróság ítélete, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzése a terhelt főbüntetését meghatározó részében törvénysértő, ezért a törvényességi óvással megtámadott határozatokat a főbüntetés kiszabására vonatkozó részében hatályon kívül helyezte, és maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot.
A már hivatkozott és a büntetés kiszabásánál figyelembe jövő körülményekre tekintettel, a terhelt főbüntetését 5 év 6 hó börtönbüntetésben állapította meg. (Eln. Tan. B. törv. 806/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás