BK BH 1992/164
BK BH 1992/164
1992.03.01.
I. A bizonyítékok körébe nem vonható a vádlott hozzátartozójának a nyomozás során tett az a tanúvallomása, amelynek megtétele előtt a nyomozóhatóság elmulasztotta a mentességi jogára való figyelmeztetést [Be. 67. § (3) bek.].
II. Ha a fiatalkorú az elsőfokú bíróság ítéletének a meghozatalakor a 18. életévét már betöltötte, a törvényes képviselőt nem illeti meg a fellebbezési jog [Be. 306. § (3) bek.].
A megyei bíróság ítéletével a fiatalkorú vádlottat halált okozó testi sértés miatt 1 év 6 hónapi fiatalkorúak fogházára és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege szerint a fiatalkorú vádlott géplakatos szakmunkás, szerény, tisztelettudó, eddigi magatartásával kapcsolatban probléma nem merült fel. A fiatalkorú vádlott édesapja idült alkoholista volt, a szülei az apja italozásai miatt rendszeresen veszekedtek, verekedtek. A vádbeli napon a fiatalkorú vádlott értesült arról, hogy az apja - az italozás miatt - a vállalt fuvarokat ismét nem végezte el, és megtudta azt is, hogy az anyja és apja ismét verekedtek a konyhában. Délután a fiatalkorú hallotta, hogy az apja és anyja ismét vitatkoznak, ekkor nagyon mérges lett az apjára, bement a nyári konyhába, és két ízben pofon vágta az apját, aki a földre esett. A fiatalkorú vádlott ezután a ruhájánál fogva két kézzel felemelte a gyenge testalkatú apját, maga elé tartotta és nagy erővel három ízben a térdével belerúgott az apja gyomrába, aki összecsuklott, a fiatalkorú vádlott pedig otthagyta a konyhában. Az esti órákban a sértettnek nagy fájdalmai voltak, panaszkodott, és kérte a családtagjait hívjanak mentőt, de úgy ítélték meg, hogy részeg, ezért nem hívták ki a mentőket. Másnap reggel a fiatalkorú vádlottnak is panaszkodott a sértett, és kérte, hogy hívják ki a mentőket, de ő úgy gondolta, hogy az apja másnapos állapotban van.
Két nappal később a sértett maga ment el a körzeti orvoshoz, aki azonnal kórházba szállíttatta. A sértett ekkor már hashártyagyulladásban szenvedett. A fiatalkorú által a sértett gyomrára mért nagy erejű tompaerő-behatásra a patkóbél leszálló szakasza átszakadt, és ennek következtében 6-8 óra alatt hashártyagyulladás és a máj körül tályog keletkezett. A sértett a szakszerű orvosi kezelés ellenére tizenhét nap múlva meghalt. Halálát a patkóbél repedése következtében bekövetkezett hashártyagyulladás okozta. A sértett korábban gyomorcsonkoló műtéten esett át, melyről a fiatalkorú vádlottnak is tudomása volt. Az orvosi beavatkozás késedelme elősegítette a halálos eredmény bekövetkezését.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet felülbírálta során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor a bizonyítékok értékelése körében a fiatalkorú vádlott apjának a nyomozati vallomására hivatkozott, holott a kihallgatását megelőzően a mentességi jogára nem figyelmeztették, és amikor a második kihallgatása előtt a figyelmeztetés megtörtént, akkor a sértett megtagadta a vallomástételt. Minthogy a Be. 67. §-ának (3) bekezdése alapján ez a vallomás bizonyítékként nem vehető figyelembe, Legfelsőbb Bíróság a bizonyítékok értékelése köréből a sértett vallomását kirekesztette. Eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság azáltal is, hogy a törvényes képviselő fellebbezési jogosultságát megadta, holott a fiatalkorú vádlott az ítélet meghozatalakor a 18. életévét már betöltötte, így a törvényes képviselet megszűnése folytán a szülőt a fellebbezés joga már nem illette meg [Be. 306. § (3) bek.].
A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a sértett vallomásának a kirekesztése a tényállás megalapozottságát nem érintette, mivel az elsőfokú bíróság a tényállást alapvetően a fiatalkorú vádlott beismerő vallomására alapította, a rúgások ereje tekintetében pedig az igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye alapján állapította meg, hogy a sértett sérülését nagy erejű tompaerős-behatás idézte elő.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a tényállás megalapozott, és a vádlott bűnösségére vont következtetés is törvényes.
A védő a fellebbezési eljárás során támadta a cselekmény minősítését is, álláspontja szerint csak életveszélyt okozó testi sérülés büntette állapítható meg, mert a sértett kórházba szállításának késedelme nem a fiatalkorú vádlottat terheli.
A Legfelsőbb Bíróság a védő minősítésváltoztatására irányuló fellebbezését alaptalannak találta. Az adott ügyben a vádlott szándéka kétségtelenül testi sértés okozására irányult, a bántalmazás és a sértett bekövetkezett halála közötti okozati összefüggés is vitathatatlan, végül a vádlottnak az eredményéért való felelőssége pedig a hanyag gondatlanság (negligencia) szintjén megállapítható. E három együttes előfeltétele fennállása esetén pedig csakis az elsőfokú bíróság által helyesen minősített, halált okozó testi sértés büntette állapítható meg, ezért a védő életveszélyt okozó testi sértés minősítésének megállapítását célzó álláspontja téves.
A büntetés kiszabásánál irányadó enyhítő és súlyosító körülményeket az elsőfokú bíróság általában helyesen tárta fel. További enyhítő körülményként értékelte azonban a Legfelsőbb Bíróság a fiatalkorú vádlott neveltetésének mostoha körülményeit. Mellőzte a Legfelsőbb Bíróság a súlyosító körülmények köréből azt a megállapítást, hogy a fiatalkorú vádlott nincs tisztában a magasabb erkölcsi normákkal.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a fiatalkorú vádlott által elkövetett cselekmény kiemelkedően nagy tárgyi súlya indokolja a szabadságvesztés kiszabását a jelentős számú és súlyú enyhítő körülmények mellett is. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamának további enyhítésére nem kerülhetett sor. Ez a fő- és mellékbüntetés szükséges, és megfelel a Btk. 108. §-ának (1) bekezdésében írt, a fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetési célnak is.
A fiatalkorú vádlott a közeli hozzátartozóját, a beteg édesapját bántalmazta olyan súlyosan, hogy az halálát okozta. A sértett italozása, a családjával és a fiatalkorú vádlottal szembeni kifogásolható magatartása a büntetést csökkentő tényezők. Ezen túlmenően olyan különös méltánylást érdemlő körülmény nem merült fel, ami indokolta volna a Btk. 89. §-a (2) bekezdésének az alkalmazását, a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését.
Ezért az enyhítésre, illetve a szabadságvesztés felfüggesztésére irányuló fellebbezéseket a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta.
A Btk. 112. §-ának b) pontja értelmében a fiatalkorúak fogházában végrehajtandó büntetés esetén a büntetés legalább kétharmad részének kitöltése után a fiatalkorú feltételes szabadságra bocsátható, ezért az ítélet rendelkező részében ennek a törvényi rendelkezésnek a külön felhívása szükségtelen.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és megállapította, hogy az 1990. évi XXXIX. tv. 8. §-ának (3) bekezdése alapján a szabadságvesztés tartama az egynyolcadával csökken, és a 9. §-a alapján figyelmeztette a vádlottat a kegyelem hatályvesztésének következményére. (Bf. III. 555/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás