18/1992. (III. 30.) AB határozat
Az Alkotmánybíróság 18/1992. (III. 30.) AB határozata1
1992.03.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló egyesített indítványok tárgyában meghozta az alábbi
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a földről szóló 1987. évi I. törvény 27. §-a alkotmányellenes, ezért e rendelkezést 1992. november 30-i hatállyal, Szent András napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A földtörvénynek az indítványozók által sérelmezett 27. §-a szerint: ,,A tanya és a föld magánszemélyek közötti adás-vétele esetén azt a mezőgazdasági nagyüzemet, amelynek területén a tanya és a föld fekszik, elővásárlási jog illeti meg. E jogának gyakorlására más személyt nem jelölhet ki.'' A törvény végrehajtásáról szóló 26/1987. (VII. 30.) MT rendelet 1. § e) pontja szerint mezőgazdasági nagyüzem: a mezőgazdasági termeléssel, illetőleg az erdőgazdálkodással feladatszerűen foglalkozó jogi személy; a földcserére és földrendezésre vonatkozó rendelkezések szempontjából mezőgazdasági nagyüzem az a jogi személy is, amely termőföldet tart használatában.
II.
Az indítványozók álláspontja szerint az idézett törvényi rendelkezés a tulajdoni formák Alkotmányban lefektetett egyenlőségét sértő előnyt, indokolatlan kedvezményt juttat a mezőgazdasági nagyüzemeknek azzal, hogy számukra a területükön fekvő tanya és föld magánszemélyek közötti adás-vétele esetén a magánszemélyekkel szemben elővásárlási jogot biztosít.
Az indítványozók sérelmezték azt is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek számára biztosított ez az elővásárlási jog csorbítja a tulajdonos rendelkezési jogát és ezáltal alkotmányos alapjog lényeges tartalmának a korlátozásával jár.
III.
Az Alkotmánynak az indítványozók által felhívott 9. § (1) bekezdése kimondja, hogy Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A 8. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja. Az Alkotmánynak a tulajdonjog védelmét kimondó 13. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése pedig a diszkrimináció tilalmát fogalmazza meg.
IV.
1. Az Alkotmánybíróság döntésének meghozatalakor előbb az indítványokkal támadott, a tulajdonossal szemben harmadik személynek a törvény által biztosított elővásárlási jog alkotmányosságát vizsgálta.
Az elővásárlási jognak jogszabályon alapuló intézménye a tulajdonossal szemben kétségkívül a tulajdonjogból folyó rendelkezési jog korlátozása. Az elővásárlási jog ugyanis hatalmasságot biztosít a jogosultnak arra, hogy amennyiben a tulajdonos a dolgot el kívánja adni, az elővásárlási jog jogosultja egyoldalú nyilatkozatával a vevő helyett maga léphet be az adás-vételi szerződésbe. A jogosultnak tehát elsőbbségi joga van annak a dolognak a megvételére, amelyre vonatkozóan az elővásárlási jogot kikötötték, vagy azt törvény rendeli. Ez pedig tartalmilag a tulajdonost megillető rendelkezési jog korlátozását jelenti.
2. Az Alkotmánybíróság a 7/1991 (II. 28.) AB határozatában kifejtette, hogy a rendelkezési jog a tulajdonjoghoz tartozó részjogosítvány, amely a tulajdon feletti döntés szabadságát foglalja magába.
A rendelkezési jog korlátozása azonban csak akkor jár a tulajdonjog, mint alkotmányos jog lényeges tartalmának a korlátozásával, így csak akkor alkotmányellenes, ha az nem elkerülhetetlen, tehát ha kényszerítő ok nélkül történik, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy a tulajdonjog nem korlátozhatatlan jogosultság. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése eleve teret enged az alapjogok törvényi korlátozásának. A tulajdonjoggal való rendelkezés tilalma, tehát a rendelkezési jog teljes korlátozása például nyilvánvalóan közelebb áll a lényeges tartalom sérelméhez, mint a harmadik személy javára szóló elővásárlási jog biztosítása.
3. Minderre figyelemmel vizsgálta az Alkotmánybíróság az indítványokkal támadott, elővásárlási jogot biztosító törvényi rendelkezés korlátozó tartalmának súlyát és célját is.
A kifogásolt törvényben biztosított elővásárlási jog nem korlátozza a tulajdonos rendelkezési szabadságát abból a szempontból, hogy a tulajdonos szabadon alakítsa ki: milyen tartalommal és milyen feltételekkel kívánja azt gyakorolni. A korlátozás kizárólag vevőválasztási szabadságát érinti, feltéve, hogy az elővásárlásra jogosult a vevővel azonos tartalommal és feltételekkel kész vele szerződést kötni.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a vevőként jelentkező személy tulajdonszerzési joga is korlátozott az elővásárlási jog jogosultjával szemben. A tulajdonszerzési jognak ez a korlátozása azzal jár, hogy a vevő a dolgot csak akkor szerezheti meg, ha az általa elfogadott feltételekkel az elővásárlásra jogosult nem kíván szerződést kötni.
A vevő tulajdonszerzési jogának e törvény általi korlátozása az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban ugyanúgy nem érinti a tulajdonjog lényeges tartalmát, mint ahogy a korlátozás az eladó tekintetében sem az érinthetetlen lényegre vonatkozik. A tulajdonszerzésnek ez a korlátozása csak az ún. hatalmassággal érintett dolgok viszonylatában áll fenn, nem jelent azonban általános szerzési jogkorlátozást, így a tulajdonjog lényegi tartalmát nem befolyásolja.
4. Vizsgálta az Alkotmánybíróság azt is, hogy a tulajdonjog fentiekben rögzített és a lényegi tartalmat önmagában nem érintő korlátozása arányban áll-e az elérni kívánt cél fontosságával.
A sérelmezett törvényi rendelkezésben írt korlátozás azokra a tanya-, illetőleg földingatlanokra vonatkozik, amelyek a mezőgazdasági nagyüzem földingatlanaival határosak. Annak eldöntése, hogy ezek közül mely tanya- és földingatlanok tartoznak a mezőgazdasági nagyüzem ,,területén fekvő'' ingatlanok körébe, a bíróság jogértelmezésére tartozik.
Az azonban magából a törvényi rendelkezésből — tényállástól függetlenül is — megállapítható, hogy a mezőgazdasági termelést folytató üzem számára biztosított elővásárlási jog, mint hatalmasság, olyan méltányolható okon alapszik, amely a korlátozás céljával arányban áll. Az elővásárlási jog biztosítása ugyanis az üzemszerű gazdálkodás és termelés zavartalanságát, akadálytalanságát hivatott segíteni, azt, hogy a tanya- és földtulajdon értékesítése esetén az a tulajdonos, akinek területén a tanya és a föld fekszik, üzemszerű termelésének sajátosságait erre, a saját területeivel így egységbe kerülő földterületre is kiterjeszthesse. Egyúttal megszabadulhat azoktól a hátrányoktól (pl. átjárás), amelyek tulajdonjoga gyakorlásának zavartalanságát akadályozták. Ez a törvényhozói cél tehát összhangban és arányban áll az alkalmazott korlátozással. Így a támadott rendelkezés e vonatkozásban nem sérti az Alkotmány 9. § (1) bekezdését, 13. § (1) bekezdését, illetőleg a 8. § (2) bekezdésében megfogalmazott tilalmat sem.
5. Mindazonáltal a sérelmezett törvényi szabályozás nem áll összhangban az Alkotmány idézett rendelkezéseivel és a 70/A. § (1) bekezdésével. A törvény a szabályozási körébe vont tanya- és földingatlanokra vonatkozó elővásárlási jogot kizárólag magánszemélyek közötti adás-vétel esetén biztosítja — az értelmező végrehajtási rendelet szerint kizárólag jogi személyiségű — mezőgazdasági nagyüzemnek. Annak megítélése, hogy milyen típusú jogalany minősül mezőgazdasági nagyüzemnek, nem alkotmányossági kérdés, így az idézett végrehajtási rendelet értelmező szabálya önmagában nem alkotmányellenes. A ,,nagyüzem'' azonban nem jogi, hanem gazdasági kategória, alanyhoz nem kötött, azaz a tulajdonjogi jogviszony alanyától független. A végrehajtási rendelet értelmező szabálya folytán ugyanakkor csak a jogi személyiségű nagyüzemtulajdonos javára áll fenn a törvényben adott hatalmasság, éspedig kizárólag magánszemélyekkel szemben. Ez az összefüggés pedig tartalmilag már meg nem engedett megkülönböztetést jelent és ezért alkotmányellenes.
6. Az Alkotmánybíróság a 21/1990. (X. 4.) AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdése nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg, a tulajdon bármely formájára nézve diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek folytán a 70/A. § (1) bekezdésében is foglalt jogegyenlőségi tételnek a tulajdonjogra vonatkoztatott kifejtése. Bár az Alkotmány 70/A. §-a az emberi, illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a megkülönböztetést, az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott törvényi szabályozás alanyi és tárgyi összefüggésében személyek közötti olyan megkülönböztetést jelent, amely megengedhetetlen. A magánszemélyek közötti szerződéssel szemben ugyanis nem áll fenn a jogi személy kedvezményezésének alkotmányos alapja; a nagyüzem javára szóló elővásárlási jog alkotmányos határok közötti kedvezmény ugyan, az azonban nem vezethet személyek közötti megkülönböztetésre, hanem meg kell maradnia a gazdasági szempontú szabályozási koncepción belül.
Ez tehát azt is jelenti, hogy nincs kellő súlyú alkotmányos indoka annak sem, hogy csak a magánszemélyek egymás közötti szerződéseire vonatkozzék az eltérő szabályozás, mert az adott tényállás lényeges elemére nézve — a diszkrimináció tilalma folytán — egyenlőségnek kell fennállnia. Ebben az összefüggésben pedig a gazasági szempont egyforma súllyal érvényes a mezőgazdasági nagyüzem bármely tulajdonosára, továbbá a tanya- és földingatlanra vonatkozó adás-vételi szerződés bármely alanyára. Ebből következik, hogy a szabályozás alanyok közötti megkülönböztetése diszkriminatív, ezért az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezést alkotmányellenesnek mondta ki és megsemmisítette.
7. Az indítványozók az alkotmányellenes rendelkezés megsemmisítését visszamenőleges hatállyal, a törvény hatálybalépésének időpontjával kérték. Ennek feltételei az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése alapján azonban nem állnak fenn. Ugyanakkor a szabályozás gazdasági indokai — az alkotmányellenes megkülönböztetés törvényhozói kiküszöbölésével — fenntarthatók. Ezért az Alkotmánybíróság a törvényhozás számára megfelelő időt biztosított a rendezés alkotmányossá tételére, s a rendelkezést az Abtv. 43. §-ának (4) bekezdése alapján a jövőre nézve — a gazdálkodás zavartalansága érdekében a gazdasági év végével, Szent András napjával — semmisítette meg, mivel a szabályozás mezőgadasági ingatlanokra vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 1547/B/1990/5.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás