PK BH 1992/20
PK BH 92/01/20
1992.01.01.
A szerződésekre vonatkozó általános szabályok alkalmazása a szellemi alkotások hasznosítására kötött szerződésekből eredő jogviták elbírálásánál [1969. évi III. tv. 17-20. §-ai; 1978. évi 28. tvr. 4. §; Ptk. 87. § (2) bek., 205. § (1) bek., 207. §, 277. § (1) bek., 300. § (1)-(2) bek., 319. § (3) bek., 320. § (1) bek.].
A felek által 1989. április 7-én írásba foglalt hasznosítási szerződés szerint az alperes a „Tégla, főleg falburkoló tégla” című szabadalmának továbbfejlesztésével egy újabb téglacsaládot fejlesztett ki, amelynek két elemét: „falazó- és burkolótégla”, valamint „válaszfaltégla” címen ipari mintaoltalomra bejelentette, és kidolgozta a különleges idomok gyártására szolgáló eljárást is. Az alperes az így megjelölt téglacsalád „már bejelentett és a továbbiakban bejelentésre kerülő” tagjainak gyártási és forgalmazási jogát és a gyártási technológiát díjfizetés ellenében a termelőszövetkezet felperesnek engedélyezte.
1989. november 29-én a felek újabb megállapodást kötöttek, amelyben kimondották: az 1989. április 7-én kötött hasznosítási szerződést közös megegyezéssel „felbontják”. A felperes ugyanakkor „megvásárolja” az alperes által szabadalmazott „falazó- és burkolótégla”, „válaszfaltégla”, valamint az ipari mintaoltalom alatt álló „szellőzőrács” és „kerítéselemek” gyártási és forgalmazási jogát, és gyártási technológiájuk hasznosítását hárommillió forintért, amelyből a felperes 100 000 Ft-ot már kifizetett. A fennmaradó 2 900 000 forint kifizetését a felperes 1990. május 28-ra vállalta. Az alperes a szerződés 3. és 4. pontjaiban foglaltak szerint arra kötelezte magát, hogy a szellőzőrács és a kerítéselemek ipari mintaoltalmáról szóló dokumentumot 1989. december 31-ig bemutatja, és a falazó- és burkolótégla, valamint a válaszfaltégla szabványát beszerzi „az ideiglenes felhasználási engedély lejártáig”.
A felek 1989. április 29-én egy további szerződést is kötöttek, amelyet „adásvételi szerződésnek” neveztek, és e szerződés abban különbözik az előzőekben ismertetett szerződéstől, hogy nem tartalmazza a felperes kötelezettségvállalásáról szóló 3. és 4. pontban foglaltakat.
Az alperes 1989. november 30-án írásba foglalt ún. faktoring-szerződésben a felperessel szemben fennálló 2 900 000 forint követelését az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. részére engedményezte, és erről a felperest 1989. december 4-én írásban tájékoztatta.
A felperes 1990. január 22-én kelt levelében az alperessel azt közölte, hogy az 1989. november 29-én kötött megállapodástól a Ptk. 300. §-ának (1) bekezdése alapján eláll, mert az alperes a szerződés 3. és 4. pontjában foglaltakat nem teljesítette. Egyben kérte, hogy a már kifizetett 100 000 forintot az alperes térítse vissza.
Az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. a felperest írásban felszólította a reá engedményezett tartozás megfizetésére, amellyel kapcsolatos kötelezettségét a felperes az 1990. június 12-én kelt levelében elismerte, „pénzügyi helyzetére” hivatkozással azonban 1990. augusztus 24-én 3 037 123 forint (tőke és késedelmi kamat) tartozást az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. részére átutalt.
A felperes a keresetében az alperes 3 027 123 forint megfizetésére kérte kötelezni. Keresetét arra alapította, hogy az alperes szerződésszegése miatt a szerződéstől elállt, ezért a teljesítésre (ellenszolgáltatás hiányában) nem volt köteles.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 3 027 123 forint tőke és 200 000 forint költség megfizetésére kötelezte. Ítélete indoklásában kifejtette: a felek jogviszonyának rendezésénél az 1989. november 29-én megkötött szerződés az irányadó, amely a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdése szerint bírálandó el. Miután az alperes a szerződés 3. és 4. pontjában vállalt kötelezettségeket nem teljesítette, ezért a felperes a szerződéstől jogosult volt elállni, és megalapozottan követelhette vissza az engedményezés folytán a pénzintézet részére teljesített összeget. Az alperes beszámítási kifogása és viszonkeresete hiányában pedig mellőzte az alperes részéről felmerült költségek elszámolását.
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására való utasítása érdekében az alperes fellebbezett. Álláspontja szerint nem volt olyan ok, amely a felperesnek a szerződéstől való elállási jogát megalapozhatta.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés az alábbi okok miatt alapos.
A Ptk. 205. §-ának (1) bekezdése és a 207. §-ának (1), (3) és (4) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A felek titkos fenntartása vagy rejtett indoka a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. A színlelt szerződés semmis, ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni.
A per eddig rendelkezésre álló adatai szerint a felek között 1989. április 7-e óta fennállott szerződéses kapcsolat tartalmi körébe az alperes (részben szabadalmi oltalom alatt álló, illetőleg ipari mintaoltalomra bejelentett) szellemi alkotásainak hasznosítása: a gyártási és felhasználási jog és az alperes ezzel összefüggő műszaki ismereteinek (a gyártási technológiának) díjfizetés ellenében való átadása tartozott. Az elsőfokú bíróság ezért tévesen minősítette a felek 1989. november 29-én írásba foglalt megállapodását adásvételi szerződésnek, mert a szerződés tartalma a 2. pontban alkalmazott „megvásárolt” kifejezéstől (és az ugyanezen a napon írásba foglalt és adásvételi szerződésnek címzett, az előbbivel lényegében azonos tartalmú szerződéstől) függetlenül a hasznosítási jog díjfizetés ellenében való átadására (megszerzésére), és nem a szabadalom átruházására vonatkozott. A felek szerződésére ezért a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi III. tv. (Szjt.) 17-20. §-a, illetőleg az ipari minták oltalmáról szóló 1978. évi 28. tvr. 4. §-a az irányadó. (A külön jogszabályok hatálya alá nem tartozó szellemi alkotások felhasználása esetén pedig a Ptk. 87. §-ának (2) bekezdése biztosítja a jogosultnak a vagyoni igények érvényesítését.)
A Ptk. 277. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződéseket a tartalmuknak megfelelően kell teljesíteni. A szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt a rendeltetésének, illetőleg a szerződésben kikötött vagy egyébként a szerződéskötéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelően lehessen felhasználni. A szerződésben vállalt kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén a jogosult követelheti a teljesítést, vagy ha ez többé nem áll érdekében, elállhat a szerződéstől. Nincs szükség a teljesítéshez fűződő érdek megszűnésének bizonyítására, ha a szerződést a felek megállapodásánál vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva meghatározott időpontban és nem máskor kellett volna teljesíteni, vagy ha a jogosult az utólagos teljesítésre megfelelő határidőt szabott, és az is eredménytelenül telt el [Ptk. 300. §-ának (1)-(2) bekezdése].
Az alperes a hasznosítási jog biztosításán és a technológia átadásán túl az 1989. november 29-én kötött szerződés 3. pontjában kötelezettséget vállalt arra is, hogy a felperest terhelő díjfizetési kötelezettség esedékessége előtt a felperes rendelkezésére bocsátja a megjelölt termékek ipari mintaoltalmát tanúsító dokumentumot, a 4. pont szerint pedig a válaszfaltégla szabványát vállalta beszerezni. Ez utóbbi kötelezettség teljesítési határidejét azonban a szerződés dátumszerűen nem tartalmazza, csupán az „ideiglenes felhasználási engedély lejáratát” jelöli meg teljesítési határidőként. A felperes a szerződéstől való elállási szándékát e két kötelezettség elmulasztására alapította, ezért a perben eldöntendő kérdés az volt, hogy fennállnak-e a Ptk. 300. §-ának az előzőekben idézett feltételei, a felperes élhetett-e az elállás jogával. E kérdésben való megalapozott állásfoglalás azonban nem nélkülözheti annak érdemi vizsgálatát, hogy az alperes teljesítési kötelezettsége mindkét kötelezettségvállalás esetében mikor vált esedékessé, a teljesítés elmulasztása a hasznosítási jog gyakorlásának összefüggésében a felperes számára milyen érdeksérelmet okozott, és a felperes adott-e az alperesnek az utólagos teljesítésre újabb határidőt, illetőleg a felperes részéről az érdekmúlás enélkül is fennállt-e.
Az elsőfokú bíróság azonban a jogi álláspontja kialakításánál a fenti körülményeket nem tette vizsgálat tárgyává, nem állapította meg a tényállást, az alperest terhelő kötelezettségek pontos tartalma, határideje és a felperesnek a teljesítéssel kapcsolatos intézkedései tekintetében. Nem tisztázta, hogy az esetleges mulasztás a felperes számára milyen (a szerződéses jogviszonyból eredő) érdeksérelmet okozott, és nem értékelte azt a tényt, hogy a felperes az elállási szándékának kinyilvánítása után miért teljesített az engedményes részére. A bíróság ugyanakkor a jogi álláspontjának helytállósága esetén is - alaptalanul mellőzte a Ptk. 319. §-ának (3) és a 320. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a teljesített szolgáltatások teljes körű elszámolását, az alperes által nyújtott szolgáltatások ellenértékének feltárását.
A fenti körülmények tisztázása nagyobb terjedelmű bizonyítás felvételét indokolja, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A másodfokú eljárásban felmerül per- és illetékköltséget pedig a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése alapján megállapította. (Legf. Bír. Pf. IV. 20. 078/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás