BK BH 1992/221
BK BH 1992/221
1992.04.01.
I. Ha az elkövetőt a jogos védelem szükséges mértékének a felismerésében a félelemérzet korlátozta: nem értékelhető súlyosítóként az erőszakos jellegű bűncselekmények elszaporodottsága, és a büntetlen előéletű fiatal elkövető esetében mellőzhető a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása [Btk. 29. § (3) bek., 53. §, 83. §].
II. A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. tv. 1. §-ának (2) bekezdésében foglalt feltételeknek a törvény hatálybalépésének az időpontjában kell fennállniuk [1990. évi XXXIX. tv. 1. § (2) bek.].
I. A vádlottat a megyei bíróság az 1990. június 19. napján kelt ítéletével emberölés bűntettének kísérlete miatt 1 évi 6 hónapi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság az ügy elbírálása szempontjából minden lényeges körülményt értékelési körébe vont. A megalapozott tényállás - részint az iratok tartalma, részint a másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményéhez képest - csupán az alábbiak szerint szorult a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint helyesbítésre, illetve kiegészítésre:
- Az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalát követően - 1990. augusztus 19-én - a vádlott házastársa leánygyermekét szült;
- a vádlott felesége 1990. augusztus 5. napján elköltözött a közös lakásból, és azóta az 1985. június 10. napján született fiúgyermeket a vádlott egyedül neveli;
- a vádlott által a késsel leadott szúrás a közepesnél nagyobb erőbehatással történt, és jellegében irányzott volt.
(Megjegyzendő: az elsőfokú bíróság a szúrás irányzottságára hivatkozik ugyan a bizonyítékok értékelése körében, de ezt a körülményt a tényállás nem rögzíti.)
Egyéb vonatkozásban az elsőfokú bíróság megállapításai iratszerűek és helyesek, maradéktalanul eleget tett indokolási kötelezettségének is, így a tényállás irányadó volt a fellebbezési eljárásban.
Megfelelően foglalt állást a bűnösség kérdésében. Helyesen állapította meg, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett.
A vádlottat az ittas sértett részéről jogtalan támadás érte, ami elől igyekezett kitérni. Az ismétlődő szóbeli fenyegetés azonban tettlegességhez vezetett, amelynek során a sértett puszta kézzel bántalmazta a vádlottat.
Amikor a vádlott ezt a testi épség ellen irányuló támadást élet kioltására is alkalmas eszközzel - 15,5 cm pengehosszúságú késsel - védte ki, az elhárítás szükséges mértékét túllépte. Abban a téves feltevésben volt azonban, hogy a sértett testvérének a támadásától is tartania kell, és ez a körülmény vezetett oda, hogy az elhárítás szükséges mértékének a megítélésében bizonyos fokig korlátozott volt. Az eljárás során olyan adat nem merült fel azonban, amelyből arra a következtetésre lehetett volna jutni, hogy ez a felindult állapot, ijedtség teljesen képtelenné tette volna a védekezés szükséges mértékének a felismerésére.
Mindezekből adódóan a jelen ügyben - a védelem álláspontjával ellentétben - csupán a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának a lehetőségére van alap, amint azt az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen kifejtette. A cselekmény jogi minősítése megfelel az anyagi jogi rendelkezéseknek.
Az elsőfokú bíróság alapvetően helyesen vette számba, és súlyuknak megfelelően értékelte a bűnösségi körülményeket. Ezek csupán annyiban szorulnak helyesbítésre és kiegészítésre, hogy az elkövetéskor 23. életévét betöltött vádlottnál a fiatal felnőtt kor enyhítő körülményként nem vehető figyelembe. Az elsőfokú bíróság megállapításával ellentétben a kísérlet befejezett, hiszen a vádlott a maga részéről mindent megtett annak érdekében, hogy a szándékolt eredmény bekövetkezzék. A már írtakon túlmenően javára kell azonban értékelni, hogy a kiskorú gyermekét egyedül neveli, valamint a Legfelsőbb Bíróság 12. számú Irányelvének II/8. pontja értelmében az eshetőleges szándékkal való elkövetést.
A súlyosbító körülmények sorából mellőzni kellett, hogy szokványos kocsmai verekedés folytán történt a bűncselekmény, mivel a tettlegesség kialakulásában nem a vádlott volt a kezdeményező. Ugyanez okból - a jogos védelem folytán - nem vehető figyelembe a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottsága sem. A veszélyes eszköz megjelölés helyett a különösen veszélyes eszköz megnevezés a helyes.
A bűnösségi körülmények fenti alakulása mellett is úgy ítélte meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy az elsőfokú bíróság helyesen választotta meg a főbüntetés mértékét, mert az kellően igazodik a cselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához és az elkövető személyében rejlő, társadalomra veszélyesség mérvéhez.
A megfelelő tartamban megállapított szabadságvesztés mellett - figyelemmel a jogos védelem túllépésére - nem lehetett olyan következtetésre jutni, amely szerint a vádlott ezzel a cselekményével méltatlanná vált a becsületes állampolgárokat megillető közügyekben való részvételre, a Legfelsőbb Bíróság ezért mellőzte a közügyektől eltiltás mellékbüntetést.
II. Az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor az 1990. évi XXXIX. tv. 8. §-ának (3) bekezdése alapján - a törvény hatálybalépését követő napon hozott ítéletében - megállapította, hogy a szabadságvesztés tartama az egynyolcadával csökken.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a védelemnek azzal az álláspontjával, amely szerint az adott ügyben az 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-a (2) bekezdésének d) pontja szerinti kegyelmi rendelkezés alkalmazásának van helye, minthogy a vádlott jelenleg a 14. életévét be nem töltött fiúgyermekét egyedül neveli.
A másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményeképpen az volt megállapítható, hogy a vádlott felesége a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény hatálybalépését követően - 1990. augusztus 5. napján - költözött el a közös lakásból.
Az ügyészi álláspont szerint az olyan jellegű kegyelem alkalmazását lehetővé tevő feltételeknek, mint amilyeneket az 1990. évi XXXIX. törvény 1. §-ának (2) bekezdése tartalmaz, a hatálybalépés napján kell fennállniuk.
A legfelsőbb Bíróság egyetértett ezzel az állásponttal, ezt a jogértelmezést támasztja ugyanis alá a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1985. évi 3. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 104/1985. IM utasítás 32. pontja, valamint ugyancsak a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1970. évi 7. törvényerejű rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 103/1970. IM utasítás 37. pontja, amely kimondja, hogy a kegyelmi rendelkezés alkalmazásánál a feltételek megvalósulása szempontjából mindenkor a hatálybalépés napja az irányadó. Ettől eltérő álláspont a törvény kijátszásának, illetőleg az azzal való visszaélésnek a lehetőségét teremtené meg.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 819/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás