PK BH 1992/23
PK BH 92/01/23
1992.01.01.
A szerződésszegésen alapuló igényérvényesítés kérdései a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés teljesítésével kapcsolatos jogvitában [Ptk. 296. §, 318. § (1) bek., 340. § (1) bek., 355. § (4) bek., 417-420. §.].
A termelőszövetkezet felperes 1985., illetve 1986. évtől kezdődően az alperesekkel pecsenyecsirke hizlalására évenként - lényegében azonos tartalommal - mezőgazdasági termékértékesítési szerződéseket kötött. Ezekben a felperes vállalta a napos csibék beszerzését, saját keverőüzeméből a hízlaláshoz szükséges táp biztosítását, a hízlalási technológia átadását és az alperesek szaktanácsadással való ellátást. A csirkenevelés céljára istállóépületeket bocsátott az alperesek rendelkezésére, és vállalta a takarmányellátó, itató- és fűtőberendezés, a vízellátás és a villamos energia szolgáltatását, ez utóbbit áramkimaradás esetén aggregátorral is. Az alperesek pedig kötelezettséget vállaltak arra, hogy a kihelyezett és felnevelt állatállomány 92%-át leadják a felperes által megjelölt baromfi-feldolgozó vállalatnak. A felek megállapodtak abban is, hogy a felperes az általa előlegezett költségeket a leadott csirkék ellenértékéből levonhatja, s megilleti a bruttó árbevétel 10%-a.
A szerződésben foglaltaknak megfelelően az alperesek a csirkék nevelését megkezdték, és az állatokat a megszabott időpontokban a felperessel szerződéses kapcsolatban levő s.-i Baromfi Feldolgozó Vállalatnak leadták.
1986. év őszétől kezdődően a baromfik elhullása megnövekedett, és a csirkék átadáskori átlagsúlya is csökkenni kezdett. Az alperesek kezdeményezésére a felperes az sz.-i Állat-egészségügyi Intézetben néhány baromfihullát, valamint a tápból vett mintát megvizsgáltatta. A laboratóriumi vizsgálatok eredményéből megállapíthatóan az elhullást takarmánymérgezés és részben a napos csirkék nem megfelelő minősége okozta. Többször előfordult az is, hogy az alperesek baromfitelepein áramkimaradás volt, és mivel a felperes aggregátort biztosítani nem tudott, az istállók fűtetlenek és szellőzetlenek maradtak; ezek a technológiai hiányosságok tovább növelték az elhullott állatok számát. A tápok, valamint a napos csibék gyenge minősége azzal a következménnyel is járt, hogy a húscsirkék leadáskori átlagsúlya nem érte el a kívánt mértéket. A hizlalás ideje alatt az alperesek sem tartották be maradéktalanul a technológiai fegyelmet, így az állatok almozása nem volt mindig megfelelő. Az I. r. alperesnél pedig az is előfordult, hogy a baromfik - viszonylag rövid ideig ugyan, de - nem kaptak vitamint vagy gyógyszert. Mindezek következtében a felek szerződéses kapcsolata veszteségessé vált, s emiatt 1987 első felében a szerződéseket felbontották.
A felperes keresetében kártérítési és kötbérigényt érvényesített, s kérte, hogy a bíróság az I. r. alperest 966 179,80 forint, a II. r. alperest 270 820, 10 forint, a III. r. alperest 130 676,20 forint, a IV. r. alperest 865 442,50 forint megfizetésére kötelezze, s a követelt összegek után késedelmi kamatot is igényelt.
Az I-II. r. és a IV. r. alperesek a kereset elutasítását kérték. Védekezésük szerint a felperes magatartása folytán őket ért kár eléri a követelt összeget; az I. r. alperes viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben - igényének részletezése nélkül - 250 000 forint kártérítés megfizetésére kérte a felperes kötelezését. A III. r. alperes a tárgyalásokon nem jelent meg, és érdemi védekezést sem terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az I. r. alperest 364 928,80 forint, ennek 1987. június 11-től a kifizetésig járó kamata, a II. r. alperest 91 543 forint, ennek 1987. június 18-tól a kifizetésig járó kamata, a III. r. alperest 130 676 forint, ennek 1987. február 7-től a kifizetésig járó kamata, a IV. r. alperest 299 048 forint, ennek 1987. augusztus 22-től a kifizetésig járó kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet és az I. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Döntésének megfelelően rendelkezett a perköltség viseléséről is.
Ítéletének indoklásában kifejtette, hogy a felperes megszegte az alperesekkel kötött szerződéseit azzal, hogy több esetben kifogásolható minőségű, esetenként toxikus hatású tápot szolgáltatott, illetőleg nem megfelelő minőségű napos csibét szerzett be. Utalt arra is, hogy nem nyújtott az alpereseknek szaktanácsot, és nem volt jelen a feldolgozó-vállalatok minőségi átvételénél sem. Ítélkezése alapjául az elsőfokú bíróság elfogadta az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Intézet szakvéleményét, mely szerint a nála bekövetkezett kárért a felelősség 65%-os arányban a felperest terheli, így a II. és a IV. r. alperesek a Ptk. 419. §-ának (2) bekezdése alapján csak a követelt elszámolási összegek 35%-ának megfizetésére kötelezhetők. Mivel az I. r. alperes mulasztását ennél nagyobb mérvűnek ítélte, a bizonyítékok mérlegelése alapján őt a felperes igénye 40%-ának megfelelő összeg megfizetésére kötelezte. Tekintettel arra, hogy a Ptk. 246. §-ának (1) bekezdése szerint a kötbér kikötése csak írásban érvényes, s a felek szerződései erről nem rendelkeznek, ezért a felperes kötbérigényeit is elutasította. Mivel a III. r. alperes a tárgyalásokon nem jelent meg, és érdemi védekezést nem terjesztett elő, őt a vele szemben előterjesztett kereseti kérelem szerint marasztalta.
Az ítélet ellen az I-II. és a IV. r. alperes fellebbezett, míg az ítélet a III. r. alperessel szemben jogerőre emelkedett.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett rendelkezéseit pedig helybenhagyta.
A jogerős ítéletnek az I-II. és IV. r. alperesekkel kapcsolatos rendelkezései ellen emelt törvényességi óvás az alábbiak szerint alapos.
Az nem volt vitás, hogy a felek között a Ptk. 417. §-a szerint mezőgazdasági termékértékesítési szerződések kötésére került sor 1985. évtől kezdődően a jogviszony 1987 első felében bekövetkezett megszűnéséig, mégpedig folyamatosan és azonos tartalommal. Az sem volt vitás, hogy ez a folyamatos szerződéses kapcsolat az alperesek oldalán ráfizetésessé vált, és emiatt az alperesek a felperes követelését (megelőlegezett költségek, táp, az átadott napos csibék ellenértéke stb.) nem teljes egészében egyenlítették ki. A felperes pedig a meg nem térült követelését nem az egyes szerződések szerinti bontásban, hanem elszámolási egyenlegként érvényesítette.
Helytálló az eljárt bíróságoknak az a jogi álláspontja, hogy a Ptk. 419. §-ának (2) bekezdéséből következően a termelő a saját kockázatára tevékenykedik. Ez a rendelkezés pedig - a megrendelő által elszámolásra vagy előlegként átadott szolgáltatások tekintetében - szigorúbb felelősségi szabály is, mely szerint a termelő kimentési lehetősége korlátozott. Többlettényállás hiányában ugyanis nem hivatkozhat arra, hogy az említett szolgáltatások ellenértéke a termelés eredményéből nem fedezhető.
Az eljárt bíróságok azonban a szerződéses kapcsolat egyébként helyes jogi minősítése és az ugyancsak helyesen felhívott szigorúbb alperesi felelősség mellett nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a felperes által megelőlegezett költség nem lehet egyedüli elszámolási alapja a jogvita rendezésének, hiszen az alperesek - többlettényállásként - ezt az összeget részben a felperes szerződésszegő magatartása miatt nem tudták termelési értékként elérni. Védekezésük értelmében részint a megtérületlen munkaráfordítások, részint az elmaradt hasznuk folytán jelentős káruk keletkezett, amelynek okozója a felperes volt. A felperes követelése tehát a Ptk. 296. §-a alapján megszűntnek tekintendő, illetve az I. r. alperes által viszontkeresettel érvényesített, a követelését meghaladó kár tekintetében az alperes igénye az alapos.
Ilyen perbeli kereset, ellenkérelem és beszámítási kifogás, illetve viszontkereset alapján a bíróságok tévedtek akkor, amikor „kárként” a felperes egyébként nem kétséges elszámolási követelését vették figyelembe, és nem tulajdonítottak jelentőséget az alperesek valós kárának, mint a felperes számlakövetelésével (elszámolási egyenleggel) szemben álló igénynek.
A peradatokból egyértelműen megállapítható volt, hogy a szerződés teljesítése körében mind a felperest, mind az alpereseket az utóbbiaknak tényleges kárt okozó mulasztás terheli, mert nem úgy jártak el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. Így a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződésszegésért való felelősségükre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni. A felperesi számlaköveteléssel szemben elszámolható kártérítés mértékével kapcsolatban a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállt értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt is meg kell téríteni. Az adott esetben az elmaradt vagyoni előny mindaz az elmaradt jövedelem, amelyhez az alperesek azért nem jutottak hozzá, mert a napos csibék jelentős része elhullott, a leadott állatok a hízlalási (leadási) idő alatt nem érték el a megfelelő súlyhatárt és a felperes által választott felvásárló minőségi követelményeit. Kárként jelentkezik az a többlet-tápfelhasználás és -munka-ráfordítás, amely a leadási súlyban (minőségben), illetőleg az elhullott állatokban nem értékesült.
A bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha különösen a személyesen eljáró alpereseket részletesen tájékoztatják arról, hogy az egyes szerződések szerinti bontásban az előzőeknek megfelelően kell részletezniük azt, hogy a káruk miből adódott, és annak összegszerűsége mennyire tehető.
Vita esetén az ebben a körben lefolytatott bizonyítás eredményeként jutott volna a bíróság abba a helyzetbe, hogy a kár összegét a teljes szerződéses időszakra meghatározza, és ezt állítja szembe a felperesnek az ugyancsak a teljes szerződéses jogviszony időtartamára vonatkozó - a per eddigi adatai szerint nem vitatott - elszámolási egyenlegével.
Az alperesek a felperesnek a Ptk. 419. §-a szerinti számlakövetelése alól beszámítással annyiban mentesíthetők, amennyiben a saját káruk a felperes szerződésszegő magatartására vezethető vissza. Ha ez a felperesi szerződésszegésre visszavezethető kár a felperesi követelés összegét meghaladja, úgy a többlet tekintetében viszontkeresetnek van helye. A bíróság - eltérő jogi álláspontja miatt - az erre vonatkozó részletes tájékoztatást is elmulasztotta [Pp. 3. §, 146. § (3) bek.].
Azt helyesen állapította meg mindkét fokú bíróság, hogy a perbeli szerződéses kapcsolata esetén a felek között a Ptk. 340. §-a (1) bekezdése alkalmazásának van helye. Eszerint a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget.
A bizonyítás anyaga alapján az alpereseknél egyértelműen jelentkező, de jelenleg összegszerűségében nem meghatározható kár bekövetkezése több okra vezethető vissza. Ezek közül a legsúlyosabbak az elfogadott szakértői véleményben értékeltek, így a napos csibék részbeni tojásfertőzöttsége, a táp estenkénti toxikus hatása vagy egyébként gyenge minősége, a felperesi felvásárló minősítésének változása, a hízlalási technológia be nem tartása. Nem elhanyagolható szempont azonban az sem, hogy a felperes nem minden esetben szállította olyan ütemezésben a napos csibéket, amely lehetővé tette volna az istállók megfelelő fertőtlenítését, vállalása ellenére nem adta át a termelési technológiát, és ellenőrzést sem végzett. Nem biztosította a folyamatos áramszolgáltatást sem.
Az alperesek terhére döntően a technológia nem megfelelő alkalmazása esik. A felperest e vonatkozásban nem lehet minden mulasztás alól felmenteni. A szerződések teljesítésénél irányadó fokozott együttműködési kötelezettség általános szabályának betartása ugyanis akkor valósult volna meg a tartási körülmények megfelelő biztosítása terén is a felperes részéről, ha az elhelyezés, a tartás feltételeinek alkalmas voltáról előzetesen meggyőződik, azt folyamatosan figyelemmel kíséri, és a kistermelők részére a kellő szaktanácsokat megadja. Ezt a peradatok szerint az egyébként vállalt szerződési kötelezettsége ellenére nem teljesítette, az állatállomány biztosításánál és a szállítás ütemezésénél egyértelműen őt terhelő mulasztások, illetve szakszerűtlen megoldások mellett.
Mindezekre tekintettel a kármegosztási arány kérdése is további vizsgálódást kíván.
A bíróság tehát a kár felmérése és megállapítása, a kármegosztási arány további vizsgálata alapján kerül abba a helyzetbe, hogy a felperesnek járó követelés sorsáról a beszámítás, illetőleg az esetleges viszontkereset alapján, megalapozottan döntsön. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét fokú bíróság ítéletének I., II. és IV. rendű alperesekre vonatkozó rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, és az ő vonatkozásukban az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. I. 21. 018/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás