PK BH 1992/243
PK BH 92/04/243
1992.04.01.
A munkanélküli-segélyre való jogosultság elbírálása során kifejtett tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárért való felelősség kérdései [Ptk. 349. § (1) bek.; 1957. évi IV. tv. 2. § (6) bek.; 114/1988. (XII. 31.) MT r.* 1. § (4) bek.; 2. § (1) bek., 4. § (2) bek.; PK 42. sz.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperes 3826 forint kártérítés iránti keresetét, mivel álláspontja szerint a megyei munkaügyi központ az alperest a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése alapján nem terheli felelősség azért, mert a felperes 1990. augusztus 21. és 1990. szeptember 17. között nem részesült munkanélküli-segélyben. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint ugyanis a felperes annak ellenére, hogy munkaviszonya 1990. május 31-én megszűnt, 1990. augusztus 21-ig táppénzes állományban volt, ezért a munkanélküli-segélyre jogosultak körében - táppénzből származó jövedelme miatt - nyilvántartásba vételre nem kerülhetett. Miután pedig a felperes az alperes által már ebben az időben felajánlott munkahely elfoglalásával kapcsolatos elutasító döntését csak 1990. szeptember 14-én hozta az alperes tudomására, és a munkanélküli-segély elbírálásához szükséges adatokat tartalmazó kérelmét csak 1990. szeptember 17-én terjesztette elő, ezért a felperes az ezt megelőző időre nem volt jogosult munkanélküli-segélyre. Az elsőfokú bíróság rámutatott arra is: az alperes azáltal, hogy az ügyfelek számára rendelkezésre álló helyiségbe a munkanélküli segély igénylésének feltételeit tartalmazó tájékoztatót függesztett ki, eleget tett a jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettségének is.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása és az alperes kereset szerinti marasztalása érdekében a felperes fellebbezett. Álláspontja szerint azáltal, hogy az alperes még a táppénzes állománya ideje alatt munkanélküli személyként őt nyilvántartásba vette, alaptalanul tagadta meg a táppénzes állománynak lejártát követő időre a munkanélküli-segélyre való jogosultságának megállapítását.
Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés alaptalan.
A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése értelmében, államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A Legfelsőbb Bíróságnak e jogszabály érvényesülésével kapcsolatos jogértelmezése szerint államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni (Pk. 42. állásfoglalás). A felperes a hivatkozott jogszabályra alapítottan lényegében az alperes mulasztását és az ezzel összefüggő jövedelemveszteségének, mint kárnak a bekövetkezését állította, melyet rendes jogorvoslattal sem sikerült elhárítania. A fellebbezés alapján elbírálandó kérdés ezért az volt, hogy az alperes a felperes munkanélküli-segélyre való jogosultságának elbírálásával kapcsolatban kifejtett államigazgatási jellegű tevékenysége során követett-e el olyan mulasztást, amely a felperes károsodását eredményezte.
A munkanélküli-segélyről szóló 114/1988. (XII. 31.) MT rendelet (R.) 1. §-ának (4) bekezdése szerint - egyebek mellett - nem jogosult munkanélküli-segélyre, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik, és ennek összege havi szinten a mindenkori minimális bért eléri, továbbá aki a közvetítő szervvel az együttműködést nem vállalja. A perben a felperes azt maga sem vitatta, hogy a táppénzjövedelme miatt 1990. augusztus 21-ig nem volt jogosult munkanélküli-segélyre. A közvetítő szervvel való együttműködés vizsgálata során pedig elsősorban annak értelmezése vált szükségessé, hogy mit jelent a jogszabályban megkívánt együttműködés. E kötelezettség tartalmát illetően a R. 2. §-ának (1) bekezdése ad iránymutatást, amely szerint ebbe a körbe tartozik a közvetítő szerv által felajánlott munkahelyen való jelentkezés kötelezettsége, és értelemszerűen a munkaviszony létesítéséről, illetőleg a nemleges döntésről és annak okáról a közvetítő szerv haladéktalan értesítése. Az együttműködésnek ez a formája pedig nemcsak a munkanélküli-segély folyósításának idején, de abban az időben is szükséges, amikor a munkaviszonnyal nem rendelkező (rendszeres jövedelme miatt azonban munkanélküli-segélyre nem jogosult) állampolgár keresi fel a munkaközvetítőt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a felperes munkaviszonya ugyan már megszűnt, táppénze folytán azonban még munkanélküli segélyre nem volt jogosult, amikor az alperest felkereste. Az alperes az előzőekben részletezett együttműködési kötelezettségének megfelelően járt el, amikor a felperes részére már ekkor munkahelyet ajánlott fel, amit a felperes azzal vett tudomásul, hogy a munkavégzés konkrét feltételeiről és a munkabérről személyesen fog a munkahelyen érdeklődni. Ezt követően a felperes részére a rendszeres jövedelem folyósítása megszűnt. A felperes sem ezt a tényt, sem pedig a munkahely elfoglalásával vagy visszautasításával kapcsolatos döntését az alperessel haladéktalanul nem közölte, tehát a jogszabályban megkívánt és a munkanélküli személyre is kötelező együttműködési kötelezettséget megszegte. Ennek következménye, hogy a munkanélküli segélyre csak a közvetítő szervnél a munkanélküli segélyre jogosultként történt jelentkezését követő naptól kezdve vált jogosulttá, mert az R. 4. §-ának (2) bekezdése nem nyújt lehetőséget munkanélküli-segély folyósításának a közvetítő szervnél való jelentkezést megelőző időre. A felperesnek a táppénzes állománya ideje alatt az alperessel folytatott tárgyalásai ugyanis nem vonhatók az R. 4. §-ának (2) bekezdésében írt jelentkezés fogalma alá, mert a felperes abban az időben nem volt munkanélküli-segélyre jogosult.
A felperes emellett azt sem bizonyította, hogy a jogai helyes gyakorlásában öt az alperes megtévesztette. Ezzel szemben azt lehetett megállapítani, hogy az alperes az ügyfeleket a kifüggesztett írásbeli tájékoztatóval általában, ügyintézője révén pedig a felperest személyesen tájékoztatta a jogai helyes gyakorlásáról, az alperes tehát nem szegte meg az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. 2. §-ának (6) bekezdésében előírt kötelezettségeit sem.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság helyes döntését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 759/1991. sz.)
*Lásd az 1991. évi IV. törvény 25-26. §-ait.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás