BK BH 1992/290
BK BH 1992/290
1992.05.01.
A többszörös visszaeső terhelt által társtettesként 20 000 forintot megközelítő értékre elkövetett lopás esetén nem indokolt a társadalomra veszélyesség csekély fokára hivatkozással a büntetőeljárás megszüntetése és a megrovás alkalmazása [Btk. 28. §, 71. § (1) bek., 98. §, 316. § (2) bek.].
A városi bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy az I. r. terhelt mint társtettes elkövette a lopás vétségét, ezért őt a büntetőeljárás megszüntetése mellett megrovásban részesítette: a magánfelet a polgári jogi igényével egyéb törvényes útra utasította.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. terhelt nős, felesége háztartásbeli, három kiskorú gyermekük van. A terhelt két ízben volt elítélve végrehajtandó szabadságvesztésre. Utoljára mint visszaesőt emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság. E büntetéséből szabadulása után néhány hónappal az I. r. terhelt az esti órákban két társával együtt, a II. r. és a III. r. terhelt tulajdonát képező tehergépkocsival a termelőszövetkezet almáskertjéből 2560 kg almát és 22 db ládát tulajdonítottak el. Az okozott kár 19 257 forint volt, melynek nagyobb része megtérült, mivel a terheltektől a gyümölcsöt lefoglalták, azt azonban a sértett csak az ún. léalmaként tudta értékesíteni.
A városi bíróság jogerős végzése ellen az I. r. terhelt terhére, az eljárás megszüntetése és megrovásban részesítése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A városi bíróság semmiféle indokát nem adta annak, hogy a büntetőeljárás megszüntetése mellett miért csak megrovásban részesítette az I. r. terheltet. Végzésében csupán a törvényhelyeket jelölte meg, de azokat is hiányosan, mert a Btk. 28. §-ára egyáltalán nem hivatkozott.
A cselekmény tárgyi súlya nem jelentéktelen, annak ellenére, hogy a kár jelentős része a lefoglalással megtérült.
Ugyanis a bűncselekményt csaknem nagyobb értékre, társtettesként követte el. Az I. r. terhelt többszörös visszaeső is, és mindezekre figyelemmel vele szemben csupán a megrovás alkalmazása törvénysértő. A törvényben előírt büntetési cél megvalósulása érdekében megfelelő büntetés kiszabása indokolt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapította, a törvényességi óvással megtámadott határozatot az I. r. terhelt tekintetében hatályon kívül helyezte, és az ügyet új eljárásra a korábban eljárt városi bírósághoz visszaküldte. (B. törv. I. 1048/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
