• Tartalom

1992. évi XXXIII. törvény

1992. évi XXXIII. törvény

a közalkalmazottak jogállásáról1

2012.07.07.
I. RÉSZ

BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

A törvény hatálya

1. § (1)2 E törvény hatálya – ha törvény eltérően nem rendelkezik – az állami és a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél, valamint a helyi önkormányzat által (a továbbiakban: munkáltató) a feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyára terjed ki.

(2)3 A 25/A–25/C. § hatálya – az ott meghatározottak szerint – kiterjed a munkáltatóra és a munkavállalóra, ha a munkáltató egészének vagy egy részének átadására tekintettel a munkaviszony létesítésére e törvény szabályai szerint kerül sor.

(3)4 A 25/A–25/C. § hatálya – az ott meghatározottak szerint – kiterjed a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóra és a kormánytisztviselőre, valamint a köztisztviselőre, illetve a munkavállalóra, ha a munkáltató egészének vagy egy részének átadására tekintettel a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a munkaviszony létesítésére e törvény szabályai szerint kerül sor.

(4)5 Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően e törvény hatálya nem terjed ki a helyi önkormányzat, illetve a költségvetési szerv által közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottra, valamint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló külön törvény6 alapján foglalkoztatott munkavállalóra.

(5)7 A 20/A. § (4) bekezdés a) pontja, a 26. § (4) bekezdése, a 30/A. §, a 30/D. §, a 30/E. §, a 44/A. §, az 53. § (1) bekezdés, az 53/A–53/B. § – az ott meghatározottak szerint – kiterjed a munkáltató fenntartójára is.

(6)8 E törvény alkalmazásában fenntartó a munkáltató alapító szerve vagy az a szerv, amelyre e jogot átruházták, illetve a jogszabály által kijelölt szerv vagy személy. A munkáltató fenntartójának kell tekinteni az önkormányzati társulást és azt az önkormányzatot is, amely megállapodás alapján gyakorolja a fenntartói jogokat.

(7)9 A 25/F. § hatálya – az ott meghatározottak szerint – kiterjed a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóra és kormánytisztviselőre, köztisztviselőre, kormányzati, illetve közszolgálati ügykezelőre, ha a munkáltató egésze vagy egy része jogszabály rendelkezése folytán a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá kerül.

A közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályok

2. § (1) A közalkalmazotti jogviszonnyal összefüggő kérdéseket törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet, továbbá kollektív szerződés és közalkalmazotti szabályzat rendezi.10

(2) A kollektív szerződés és a közalkalmazotti szabályzat nem lehet jogszabállyal ellentétes. Az a rendelkezés, amely e tilalomba ütközik semmis.

(3)11 A közalkalmazotti jogviszonyra a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) szabályait az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) Amennyiben e törvény közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályt említ, ezen az (1)—(3) bekezdésben foglaltakat kell érteni.

3. §12 (1) A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. Általános rendelkezései (Első Rész) közül a 13. § nem alkalmazható, a 10. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a közalkalmazott neve és beosztása közérdekű adatnak minősül, azt bárki megismerheti.

(2) Az Mt. 198–211. §-a, 213. §-a és 228. §-a a közalkalmazotti jogviszony tekintetében nem alkalmazható.

(3) Munkaerő-kölcsönzés vagy iskolaszövetkezeti tagság keretében közalkalmazott a munkáltató alaptevékenysége körében nem foglalkoztatható, kivéve, ha az alaptevékenység szerinti feladat más módon nem lenne ellátható.

II. RÉSZ

A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK

Az országos, ágazati és területi érdekegyeztetés

4. §13 (1)14 Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban: OKÉT) az e törvény, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény által szabályozott jogviszonyokat együttesen érintő munkaügyi, foglalkoztatási, bér- és jövedelempolitikai kérdések országos szintű érdekegyeztetési fóruma.

(2) Az OKÉT-ban a Kormány – az alapszabályban meghatározott – országos szakszervezeti szövetségek és országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek képviselőivel egyeztet.

(3) Az OKÉT az alapszabályában maga határozza meg szervezetét, működésének rendjét, az egyeztetés célját és tárgyköreit, valamint a szociális partnereket megillető jogosítványokat.

(4)15 Az OKÉT működésének feltételeit a Kormány a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter útján biztosítja.

5. §16 (1) A Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (a továbbiakban: KOMT) a közalkalmazotti jogviszonyt érintő munkaügyi, foglalkoztatási, bér- és jövedelempolitikai kérdések országos szintű, ágazatközi érdekegyeztetési fóruma.

(2)17 A KOMT-ban a Kormány

a) a reprezentatív, valamint az alapszabályában meghatározott országos szakszervezeti konföderációk, továbbá

b) az alapszabályában meghatározott országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek képviselőivel egyeztet.

(3) A KOMT az alapszabályában maga határozza meg a szervezetét, a működésének rendjét, az egyeztetés célját és tárgyköreit, valamint az egyes oldalakat megillető jogosítványokat.

(4)18 A KOMT működésének feltételeit a Kormány a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter útján biztosítja.

(5)19 E törvény II. részének alkalmazásában országos szakszervezeti konföderáción ágazati szakszervezeteket, illetve ágazati szakszervezeti szövetségeket tömörítő, legalább három különböző ágazatot képviselő munkavállalói érdekképviseleti szervezetet kell érteni.

6. §20 (1)21 A munkaügyi kapcsolatokat és a közalkalmazotti jogviszonyt érintő

a) ágazati jelentőségű kérdésekben az ágazati miniszter (a továbbiakban: miniszter) az országos önkormányzati érdek-képviseleti szervezetek bevonásával az érintett ágazatban, alágazatban, szakágazatban (a továbbiakban együtt: ágazat) reprezentatív szakszervezetekkel a KOMT-ban vagy a (6) bekezdés szerinti ágazati érdekegyeztető fórumban,

b) területi (megyei) vagy települési jelentőségű, ezen belül egyes ágazatokba tartozó közalkalmazottak jogviszonyát érintő kérdésekben a fenntartó az érintett, területi vagy települési szinten reprezentatív szakszervezetekkel a fenntartói szintű érdekegyeztető fórumban

egyeztet.

(2)22 A miniszter az (1) bekezdés a) pontja vagy a (6) bekezdés alapján létrejött ágazati érdekegyeztető fórumban részt vevő szervezetekkel véleményezteti

a) az ágazatba (alágazatba, szakágazatba) tartozó közalkalmazottak foglalkoztatását érintő döntések tervezetét,

b) az ágazatra (alágazatra, szakágazatra) vonatkozó munkajogi szabályozással, illetve a közalkalmazotti illetmény-előmeneteli szabályokkal kapcsolatos javaslatokat.

(3)23 A fenntartó döntése előtt az (1) bekezdés b) pontja alapján létrejött fórumban részt vevő szervezetekkel véleményezteti

a) a közalkalmazotti illetmény-előmeneteli rendszer pénzügyi fedezetéül szolgáló költségvetés, valamint

b) a közalkalmazottak nagyobb, illetve egyes ágazatokba tartozó csoportját érintő intézkedés

tervezetét.

(4) A (3) bekezdésben foglalt tervezeteket az azokról történő döntés előtt legalább tizenöt nappal meg kell küldeni a véleményezésre jogosult szakszervezeteknek.

(5)24 Az (1) bekezdés a) pontjától eltérően, amennyiben az ágazatban (alágazatban, szakágazatban) önkormányzati intézményfenntartó nem működik, az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek bevonása mellőzhető.

(6)25 A miniszter az ágazaton (alágazaton, szakágazaton) belül az ágazati sajátosságoknak megfelelően, a tárcaszintű ágazati társadalmi párbeszéd (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól különböző egyéb fórumát is kialakíthatja (ágazati érdekegyeztető fórum). Ekkor a munkaügyi kapcsolatokat és a közalkalmazotti jogviszonyt érintő ágazati kérdésekben az ágazati érdekegyeztető fórumban egyeztet. Az ágazati érdekegyeztető fórumban – az (5) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek, az érintett költségvetési szervek, ágazati szakmai érdekképviseletek, valamint a megfelelő szintű és reprezentativitással rendelkező szakszervezetek részvételét, továbbá véleményezési és konzultációs joguk érvényesülését e törvénynek megfelelően biztosítani kell.

(7)26 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti érdekegyeztető fórumok létrehozása, működtetése, továbbá személyi, tárgyi és anyagi feltételeinek biztosítása a fenntartó kötelessége. Az érdekegyeztető fórumok a működésükre vonatkozó szabályokat – megállapodás útján – maguk alakítják ki.

6/A. §27 (1) Az 5–6. §-ban meghatározott jogokat az a szakszervezet gyakorolja, amely az adott körben reprezentatív.

(2) Területi (megyei) vagy települési szinten azt a szakszervezetet kell reprezentatívnak tekinteni,

a) amely közalkalmazotti jogviszonyban álló tagjainak száma tekintetében eléri a fenntartó által területi (megyei) vagy települési szinten fenntartott munkáltatók által foglalkoztatott közalkalmazottak létszámának 10%-át, vagy

b) amely közalkalmazotti jogviszonyban álló tagjainak száma tekintetében eléri a fenntartó által területi (megyei) vagy települési szinten fenntartott munkáltatóknál az adott ágazatban foglalkoztatott közalkalmazottak létszámának 10%-át, vagy

c) amely az adott fenntartott munkáltatók legalább 20%-ában reprezentatív, legalább egy ágazatban.

(3) Ágazati (alágazati, szakágazati) szinten azt a szakszervezetet kell reprezentatívnak tekinteni, amely közalkalmazotti jogviszonyban álló tagjainak száma tekintetében eléri az ágazatban (alágazatban, szakágazatban) foglalkoztatott közalkalmazottak létszámának 10%-át.

(4) Országos szinten azt az országos szakszervezeti konföderációt kell reprezentatívnak tekinteni, amelynek legalább három reprezentatív ágazati szakszervezet a tagja, és tagszervezetei a közalkalmazottak legalább 5%-át képviselik.

(5) Amennyiben a reprezentativitás kérdésében vita merül fel, az Mt. 289. §-ában meghatározott eljárásnak van helye.

6/B. §28 Ha a közalkalmazott a Magyar Rendvédelmi Kar tagja, akkor a szakszervezeti érdekképviseletére a 6–6/A. § és az Mt. 270–275. §-ában foglaltak helyett a hivatásos szolgálati viszonyban állók szakszervezeti érdekképviseletére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A fegyveres szervnél működő szakszervezetek vonatkozásában a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvényt nem kell alkalmazni, a fegyveres szerv a közalkalmazott illetményéből a szakszervezeti tagdíjat a fegyveres szerv és a közalkalmazott erre vonatkozó megállapodása esetén vonja le.

7. §29

A szakszervezetek, a kollektív szerződés30

8–12. §31

12/A. §32

13. §33 A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. 277. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy kollektív szerződés az e törvény, illetve az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek előírásaitól akkor térhet el, ha az eltérésre ezek a jogszabályok felhatalmazást adnak.

A közalkalmazottak részvételi jogai

14. § (1) A részvételi jogokat a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban álló közalkalmazottak közössége nevében az általuk közvetlenül választott közalkalmazotti tanács, illetve közalkalmazotti képviselő gyakorolja.

(2) Közalkalmazotti tanácsot kell választani minden olyan munkáltatónál, ahol a közalkalmazottak létszáma a tizenöt főt eléri. A tizenöt főnél kevesebb közalkalmazottat foglalkoztató munkáltatónál közalkalmazotti képviselőt kell választani.

(3) A közalkalmazotti képviselőre a közalkalmazotti tanácsra, illetve a közalkalmazotti tanács tagjára vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

15. §34 A Kormány a KOMT-ban történt egyeztetést követően rendeletben meghatározza a reprezentativitás feltételei igazolásának rendjét.35

16. § (1)36 A közalkalmazotti tanácsot együttdöntési jog illeti meg a kollektív szerződésben meghatározott jóléti célú

a) pénzeszközök felhasználása, illetve

b)37

tekintetében.

(2) A munkáltató döntése előtt a közalkalmazotti tanáccsal véleményezteti:

a) a munkáltató gazdálkodásából származó bevétel felhasználásának tervezetét,

b) a munkáltató belső szabályzatának tervezetét,

c) a közalkalmazottak nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedés tervezetét,

d)38 az egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű közalkalmazottak rehabilitációjára vonatkozó elképzeléseket,

e) a közalkalmazottak képzésével összefüggő terveket, valamint

f) a munkáltató munkarendjének kialakítását és az éves szabadságolási tervet.

(3)39 A munkáltató legalább félévente köteles tájékoztatni a közalkalmazotti tanácsot a részmunkaidős és a határozott időre szóló foglalkoztatás helyzetének alakulásáról.

(4)40

17. § (1) A közalkalmazotti tanács e törvényben meghatározott jogai körében a munkáltatóval együttesen megalkotja a közalkalmazotti szabályzatot.

(2) A közalkalmazotti tanács és a munkáltató kapcsolatrendszerét érintő egyes kérdések a közalkalmazotti szabályzatban állapíthatók meg.

(3)41 A közalkalmazotti szabályzat kollektív szerződésre tartozó kérdéseket nem szabályozhat.

(4)42

18. §43

19. §44 A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. üzemi tanácsra vonatkozó rendelkezései (XX. fejezet) közül a 235. § (2) bekezdése, 251. §-a és 268. §-a nem alkalmazható.

III. RÉSZ

A KÖZALKALMAZOTTI JOGVISZONY

I. Fejezet

A közalkalmazotti jogviszony létesítése és módosítása

20. § (1) A közalkalmazotti jogviszony alanyai a munkáltató és a közalkalmazott.

(2)45 Közalkalmazotti jogviszony

a) büntetlen előéletű,

b) tizennyolcadik életévét betöltött, továbbá

c) magyar állampolgárságú, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt vagy letelepedett

személlyel létesíthető.46

(2a)47 Ha a rendőrségről szóló törvény az e törvényben meghatározott munkavégzési szabályra külön ellenőrzési lehetőséget teremt a munkáltató közalkalmazottai tekintetében, a közalkalmazotti jogviszony létesítésének és fenntartásának feltétele az ellenőrzéshez való hozzájárulás.

(2b)48 A munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban állók tekintetében – ha a rendőrségről szóló törvény előírja – a rendőrségről szóló törvény szerinti belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv ellenőrizheti, hogy a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban álló közalkalmazott eleget tesz-e az e törvényben meghatározott hivatali kötelezettségének.

(3)49 Végrehajtási jogszabály a jogviszony létesítéséhez

a) a (2) bekezdés b) és c) pontjában foglalt feltétel alól mentesítést adhat,

b) magyar állampolgárságot, magyar nyelvtudást, illetőleg cselekvőképességet írhat elő.

(4)50 A közalkalmazotti jogviszonyt létesíteni szándékozó személy hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy büntetlen előéletű.

(5)51 A munkáltató felhívására a közalkalmazotti jogviszonyt létesíteni szándékozó személy hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a közalkalmazotti jogviszony létesítését nem teszi lehetővé.

(6)52 Indokolt esetben a munkáltató írásban felszólíthatja a közalkalmazottat, hogy a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül – ha e határidőn belül menthető ok miatt nem lehetséges, annak megszűnését követően haladéktalanul – hatósági bizonyítvánnyal igazolja, hogy büntetlen előéletű, illetve nem áll a munkakörének megfelelő vagy a munkakörének részét képező foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(7)53 Ha a közalkalmazott igazolja, hogy büntetlen előéletű, illetve nem áll a (6) bekezdésben meghatározott foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, a munkáltató a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat a közalkalmazott részére megtéríti.

(8)54 A munkáltató a 20. § (2) bekezdés a) pontjában, valamint az (5)–(6) bekezdésben meghatározott kizáró ok fennállásának megállapítása céljából kezeli

a) a közalkalmazotti jogviszonyt létesíteni szándékozó személy,

b) a közalkalmazott

azon személyes adatait, amelyeket a bűnügyi nyilvántartó szerv által a kizáró ok igazolása céljából kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz.

(9)55 A (4)–(7) bekezdésben foglaltak alapján megismert személyes adatokat a munkáltató a közalkalmazotti jogviszony létesítéséről meghozott döntés időpontjáig vagy – közalkalmazotti jogviszony létesítése esetén – a közalkalmazotti jogviszony megszűnéséig (megszüntetéséig) kezeli.

20/A. §56 (1)57 Közalkalmazotti jogviszony pályázat alapján létesíthető. Csak olyan közalkalmazottat lehet kinevezni, aki a pályázaton részt vett és a pályázati feltételeknek megfelelt. A pályázatot – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kinevezési jogkör gyakorlója írja ki. Ha a pályázat kiírása nem kötelező, a munkáltató dönthet arról, hogy a munkakör, illetve a beosztás betöltése pályázat alapján történik.

(2)58 A 25. § (2) bekezdés b) pontja szerinti áthelyezés esetén pályázat kiírása nélkül létesíthető közalkalmazotti jogviszony akkor is, ha egyébként a munkakör betöltéséhez pályázat kiírása kötelező. Ezen túlmenően, a munkakör pályázat kiírása nélkül is betölthető

a)59 olyan munkakör esetén, amely tekintetében – kilencven napon belül – már legalább két alkalommal eredménytelenül került sor pályázati felhívás kiírására,

b) ha a munkakör haladéktalan betöltése a folyamatos ellátás biztonságos megszervezéséhez elengedhetetlenül szükséges, és a folyamatos működéshez szükséges személyi feltételek más munkaszervezési eszközökkel nem biztosíthatók,

c) ha a munkáltatónál ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban legalább kilenc hónapig foglalkoztatott személlyel az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony megszűnését követő egy hónapon belül létesítenek közalkalmazotti jogviszonyt, feltéve, hogy az ösztöndíjas foglalkoztatottként ellátott feladatai részét képezték a kinevezésében foglalt munkakörének, és az ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszony nem a munkáltató azonnali hatályú felmondásával szűnt meg,

d)60 helyettesítésre vagy meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására szóló határozott idejű kinevezés esetén, vagy

e) ha ezt végrehajtási jogszabály előírja.

(3) A pályázati felhívásban meg kell jelölni:

a)61 a munkáltató és a betöltendő munkakör, vezetői beosztás megnevezését,

b)62 a munkakörbe tartozó, illetve a vezetői beosztással járó lényeges feladatokat,

c) a pályázat elnyerésének valamennyi feltételét,

d) a pályázat részeként benyújtandó iratokat, igazolásokat, továbbá

e) a pályázat benyújtásának feltételeit és elbírálásának határidejét.

(4)63 A pályázati felhívást a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: személyügyi központ) internetes oldalán kell közzétenni. Emellett a pályázati felhívást, valamint a munkáltatónál közalkalmazotti jogviszony keretében pályázat nélkül betölthető munkakört és a kinevezés feltételeit (a továbbiakban: álláshirdetés)

a) ha a fenntartó önkormányzat, a székhelyén,

b) ha a fenntartó önkormányzati társulás, a társulásban részt vevő önkormányzatok székhelyén is, továbbá

c) a munkáltató a székhelye és telephelye szerinti településen

a helyben szokásos módon köteles közzétenni. Végrehajtási jogszabály hivatalos lapban vagy egyéb módon való közzétételt is előírhat. Ebben az esetben, továbbá az a)–c) pontban foglalt esetekben meg kell jelölni a pályázati felhívásnak a személyügyi központ honlapján való közzétételének időpontját. A pályázat benyújtásának a határideje a pályázati felhívásnak a személyügyi központ honlapján való elsődleges közzétételétől számított tizenöt napnál – a munkáltató vezetésére kiírt pályázat esetén harminc napnál – rövidebb nem lehet. Álláshirdetés esetén e határidőket az a) pont alapján történő közzétételtől kell számítani.

(5)64 A pályázó – a (3) bekezdés d) pontja alapján meghatározottakon túlmenően – a pályázathoz csatolja

a) a munkáltató vezetésére kiírt pályázat esetén a munkáltató vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programját,

b) arról szóló nyilatkozatát, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,

c) a külön jogszabályban vagy a pályázatban előírt további követelmények igazolására vonatkozó okiratokat.

(6)65 Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában magasabb vezetői beosztásra kiírt pályázat esetén a pályázót a pályázati határidő lejártát követő huszonegy napon belül a kinevezési, megbízási jogkör gyakorlója által létrehozott legalább háromtagú, a betöltendő munkakör feladatait érintően szakértelemmel rendelkező bizottság hallgatja meg, melynek nem lehet tagja – a helyi önkormányzati képviselő-testület tagja kivételével – a kinevezési, megbízási jogkör gyakorlója. A kinevezési, megbízási jogkör gyakorlója a bizottság írásba foglalt véleményét mérlegelve a pályázati határidő lejártát követő

a) hatvan napon belül, vagy

b) első ülésén, ha e jogot testület gyakorolja,

dönt a közalkalmazotti jogviszony létesítéséről, illetve a vezetői megbízásról. Egyebekben a pályázat elbírálásának rendjét a munkáltató határozza meg.

(7)66 A benyújtott pályázat tartalma – törvény eltérő rendelkezése hiányában – csak a pályázó beleegyezésével közölhető harmadik személlyel. Sikertelen pályázat esetén a pályázó részére a pályázati anyagot vissza kell juttatni. Amennyiben a pályázó az általa benyújtott, személyes adatokat tartalmazó adathordozót a pályázat elbírálási határidejétől számított kilencven napon belül nem veszi át, azokat meg kell semmisíteni és személyes adatait törölni kell.

(8)–(9)67

20/B. §68 (1) A magasabb vezető és a vezető beosztás ellátására szóló megbízásra a 20/A. § (1) és (3)–(8) bekezdései alkalmazásával pályázatot kell kiírni. A pályázatot a megbízási jogkör gyakorlója írja ki.

(2) A pályázatban meg kell jelölni, hogy a magasabb vezető, illetve a vezető beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető.

(3) Ha e törvény alapján a magasabb vezető, illetve vezető beosztás ellátásához pályázatot kell kiírni, a pályázatban meg kell jelölni a közalkalmazott által betöltendő munkakört is.

(4) Ha a magasabb vezető, illetve a vezető beosztással történő megbízáshoz közalkalmazotti jogviszony létesítése is szükséges – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kinevezési jogkör a megbízási jogkör gyakorlóját illeti meg.

(5) A magasabb vezető és a vezető beosztás ellátása – a munkáltató vezetője kivételével – pályázat kiírása nélkül is betölthető

a) a 20/A. § (2) bekezdésének a)–b) pontja szerinti esetben, továbbá

b) ha a közalkalmazott az erre vonatkozó megbízást megelőzően legalább egy éve közalkalmazotti jogviszonyban áll a munkáltatóval.

21. § (1) A közalkalmazotti jogviszony határozatlan időre történő kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre. A kinevezést és annak elfogadását írásba kell foglalni.

(2)69 Közalkalmazotti jogviszony – ha törvény eltérően nem rendelkezik –

a)70 helyettesítés céljából, vagy

b)71 meghatározott munka elvégzésére, illetve feladat ellátására,

c)72

létesíthető határozott időre történő kinevezéssel. Ezen túlmenően a határozatlan időre szóló közalkalmazotti jogviszony határozott idejűvé módosítandó, ha a közalkalmazott a prémiumévek programban történő részvételéhez hozzájárul.

(3)73 A kinevezési okmánynak tartalmaznia kell a közalkalmazott munkakörét, a besorolásának alapjául szolgáló fizetési osztályt és fokozatot, az illetményét és a munkavégzés helyét. A tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó havi illetmény és a havi rendszeres illetménypótlékok együttes összege nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset tízszeresét. A kinevezési okmányban más, a közalkalmazotti jogviszonyt érintő kérdés is meghatározható.

(4)74

(5)75 A közalkalmazotti jogviszonyt határozatlan idejűnek kell tekinteni, ha a határozott időre történő kinevezés nem felel meg a (2) bekezdésben foglaltaknak.

21/A. §76 (1) A kinevezésben a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor – a (4)–(5) bekezdésben foglalt kivétellel – három hónap próbaidő megállapítása kötelező.

(2) A kinevezésben a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor három hónapot meghaladó próbaidő köthető ki, melynek tartama legfeljebb négy hónapig terjedhet.

(3) A próbaidő meghosszabbítása tilos. A próbaidő tartama alatt a közalkalmazotti jogviszonyt bármelyik fél azonnali hatállyal indokolás nélkül megszüntetheti.

(4)77 Nem kell próbaidőt megállapítani – kivéve, ha a közalkalmazotti jogviszony a 22. § (16) bekezdése szerint szűnt meg, és az újabb közalkalmazotti jogviszony létesítésekor a gyakornoki idő kikötése kötelező –

a) áthelyezés,

b) meghatározott munka elvégzésére vagy feladat ellátására szóló határozott idejű kinevezés, illetve

c) azonos felek közötti újabb kinevezés

esetén.

(5)78 Végrehajtási rendelet megállapíthatja munkakörönként azt a szakmai gyakorlatot, amelynek megléte esetén az (1) bekezdés szerinti próbaidőt nem lehet megállapítani.

22. §79 (1)80 Az E–H fizetési osztályba sorolt, a munkáltató alaptevékenységének ellátásával összefüggő munkakörbe történő határozatlan időre szóló kinevezés esetén – ideértve az ilyen tartalmú áthelyezést is – a gyakornoki idő kikötése kötelező, ha a közalkalmazott nem rendelkezik a munkaköréhez szükséges iskolai végzettséget és szakképzettséget, szakképesítést igénylő, a három évet meghaladó időtartamú szakmai gyakorlattal. E szabályt kell alkalmazni – jogszabály kizáró rendelkezése hiányában – a 79/C. § (2) bekezdésében szereplő tudományos kutatói munkakört betöltő közalkalmazottra is.

(2) A gyakornoki idő folyamatosságát nem érinti a 25. § (2) bekezdés b) pont 1. alpontja szerinti áthelyezés. Ha a közalkalmazotti jogviszony a gyakornoki idő alatt megszűnt, annak tartamát a szakmai gyakorlat megállapításakor abban az esetben kell figyelembe venni, ha a közalkalmazott jogviszonya megszűnését követően a korábbival azonos vagy – a (4) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazása alapján – azzal egyenlő értékű munkakörre közalkalmazotti jogviszonyt létesít. Ettől eltérően, nem lehet a szakmai gyakorlat megállapításakor beszámítani a közalkalmazotti jogviszony időtartamát, ha az a gyakornoki idő alatt

a)81 a (16) bekezdésben foglaltak szerint megszűnik, vagy

b) rendkívüli felmentéssel, illetve a közalkalmazott munkaköri feladatainak ellátására való – az egészségügyi alkalmatlanság kivételével – tartós alkalmatlansága vagy nem megfelelő munkavégzése miatt felmentéssel megszüntetésre került.

(3) A szakmai gyakorlat

b)82 munkavégzésre irányuló további jogviszonyban, így különösen vállalkozási és megbízási szerződésen alapuló jogviszonyban, személyes közreműködéssel járó gazdasági és polgári jogi társasági viszonyban, egyéni cég személyesen közreműködő tagjaként, továbbá ügyvédi és egyéni vállalkozói tevékenység

során szerezhető meg. Az a)–b) pont szerinti, több jogviszonyban megszerzett szakmai gyakorlat időtartamát össze kell számítani. Az összeszámításkor egy évnek 365 nap felel meg.

(4)83 Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásával kapcsolatban végrehajtási rendelet állapítja meg a munkáltató alaptevékenységének ellátásával összefüggő munkakört. Végrehajtási rendelet meghatározhatja munkakörönként – a kinevezéshez szükséges iskolai végzettséggel, szakképesítéssel, illetve szakképzettséggel egyenértékű – azon iskolai végzettséget, szakképesítést, illetve szakképzettséget, amellyel a közalkalmazott által korábban ellátott, a (3) bekezdés szerinti jogviszony tartamát a szakmai gyakorlat idejébe be kell számítani. A szakmai gyakorlat meglétét a közalkalmazott köteles igazolni.

(5)84 A gyakornoki idő az E fizetési osztályba tartozó munkakörben két, az F–H fizetési osztályba tartozó, illetve az (1) bekezdésben meghatározott tudományos kutatói munkakörben három év. Ha a közalkalmazott

a) az E fizetési osztályba tartozó munkakörben egy évet,

b) az F–H fizetési osztályba tartozó, illetve a tudományos kutatói munkakörben két évet

meghaladó szakmai gyakorlattal rendelkezik, a gyakornoki idő tartama egy év. Végrehajtási rendelet meghatározhatja azokat a munkaköröket, ahol – az egyenértékű követelményrendszer, vizsga, illetőleg továbbképzések miatt – nem kell gyakornoki időt kikötni.

(6)85 A gyakornoki idő tartamát a kinevezéskor kell előírni. A gyakornoki idő megszűnik,

a) a közalkalmazotti jogviszony határozott idejűre történő módosításakor, vagy

b) ha a közalkalmazott munkaköre úgy változik, hogy az (1)–(3) bekezdés alapján nem lenne kötelező a gyakornoki idő kikötése.

(7) Ha a kinevezés módosításakor vagy az áthelyezés időpontjában a közalkalmazott megváltozott munkaköre tekintetében nem rendelkezik az (1)–(4) bekezdés szerinti feltételekkel, a gyakornoki idő kikötését mellőzni kell, amennyiben a 87/A. § (1) bekezdése szerinti közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő tartama a tíz évet meghaladja. Ekkor a közalkalmazott és a munkáltató köteles a (6) bekezdés második mondatában, valamint a (8)–(11) bekezdésben foglaltakat teljesíteni azzal, hogy a „nem megfelelt” minősítés a közalkalmazotti jogviszony fennállását nem érinti.

(8) A gyakornoki idő tartamába nem számít be:

a) a harminc napot meghaladó keresőképtelenséggel járó betegség,

b) a harminc napot meghaladó fizetés nélküli szabadság, valamint

c) a szabadságvesztés, a szigorított javító-nevelő munka, a javító-nevelő munka, valamint a közérdekű munka

tartama.

(9)86 A gyakornoki idő kikötésekor a munkáltató köteles tájékoztatni a közalkalmazottat a gyakornoki idő alatti szakmai segítő személyéről. Másik szakmai segítőt kell kijelölni, ha a kinevezésben a munkavégzés helyének vagy a munkakörnek a módosítása ezt indokolttá teszi.

(10)87 A gyakornokkal szembeni szakmai követelmények biztosítják a munkakör ellátásához szükséges gyakorlati ismeretek elsajátítását. A végrehajtási rendelet a gyakornoki idő szakmai követelményeit részletesen megállapíthatja.

(11)88 A szakmai segítő

a) figyelemmel kíséri a gyakornok tevékenységét,

b) segíti a gyakornoki követelmények teljesítését,

c) félévente, illetve a szakmai segítő személyének a (9) bekezdés szerinti változása előtt írásban értékeli a gyakornok munkavégzését.

(12)89 Az értékeléshez a gyakornok írásban észrevételt tehet.

(13)90 A szakmai követelményekre figyelemmel a munkáltató gyakornoki szabályzatában állapítja meg a gyakornoki idővel kapcsolatos kötelezettségeket, különösen:

a) a szakmai követelmények részletes tartalmát,

b) a gyakornok és a szakmai segítő egyes kötelezettségeit,

c) a gyakornoki idő alatti számonkérés feltételeit,

d) az értékelés részletes szabályait.

(14)91 A gyakornoknak és szakmai segítőjének munkavégzési kötelezettségét úgy kell megállapítani, hogy ennek teljesítése mellett rendes munkaidőben a gyakornoki idővel kapcsolatos kötelezettségének is eleget tehessen.

(15)92 A gyakornoki idő lejártának hónapjában a közalkalmazottat minősíteni kell. A minősítés során a 40. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy

a) a munkáltatói jogkör gyakorlója a közalkalmazott közvetlen felettese véleménye mellett – ha személyük nem azonos – a szakmai segítő értékelését is köteles mérlegelni, valamint

b)93 a minősítés eredményeként

ba) harminctól száz százalékig „megfelelt” és

bb) harminc százalék alatt „nem megfelelt”

eredmény adható.

(16)94 A közalkalmazotti jogviszony e törvény erejénél fogva megszűnik, ha a közalkalmazott „nem megfelelt” minősítést kap. A közalkalmazotti jogviszony a minősítés eredményének 40. § (5) bekezdése szerinti ismertetését követő tizedik napon szűnik meg.

22/A. §95 A közalkalmazottra a gyakornoki idő tartama alatt a 30/A–30/D. §-ban, valamint a 45–53/A. és az 54/A. §-ban foglalt szabályok nem alkalmazhatók.

22/B. §96 Végrehajtási rendelet meghatározhatja azokat a – munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű – magasabb vezetői munkaköröket, amelyek betöltésére – a 23. §-ban foglaltaktól eltérően – a Munka Törvénykönyve vezető állású munkavállalóra vonatkozó rendelkezései alkalmazásával munkaviszonyt kell létesíteni. E munkakörök meghatározása során figyelemmel kell lenni

a) a munkáltató által foglalkoztatott közalkalmazotti létszámra,

b) a munkáltató szervezeti összetettségére, továbbá

c) a munkakörbe tartozó vezetői hatáskör terjedelmére.

23. §97 (1) A magasabb vezetői, illetve vezetői feladat ellátása magasabb vezető, illetve vezető beosztásra történő megbízással (a továbbiakban: megbízott vezető) történik. A magasabb vezetői, illetve vezetői megbízás feltétele, hogy a közalkalmazott – a kinevezés szerinti munkaköre mellett – látja el a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztásból eredő feladatait. A megbízást és annak elfogadását írásba kell foglalni. Magasabb vezető – a 90. §-ban foglalt kivétellel – csak felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező közalkalmazott lehet. Nem lehet megbízott vezető a közalkalmazott a gyakornoki idő tartama alatt.

(2) A munkáltató vezetője és helyettese, valamint a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű feladatot ellátó vezető magasabb vezetőnek minősül. A magasabb vezetői, valamint vezetői megbízások körét, továbbá a megbízás feltételeit a végrehajtási rendelet határozza meg.

(3) A magasabb vezetői, valamint a vezetői megbízás jogszabályban megjelölt, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre szól.

(4) A magasabb vezető és a vezető a vezetői beosztásáról írásban lemondhat. A lemondási idő két hónap.

(5) A munkáltatói jogkör gyakorlója a megbízást írásban visszavonhatja, melyet – a közalkalmazott kérelmére – indokolni kell. Az indokolásból a visszavonás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a visszavonás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A közalkalmazott az indokolást a visszavonás kézbesítésétől számított három munkanapon belül, írásban kérheti. Ha a közalkalmazott a kérelmet menthető okból e határidőn belül nem tudja benyújtani, az akadály elhárultától számított három munkanapon belül ezt pótolhatja azzal, hogy a megbízás visszavonásától számított hat hónapon túl az indokolás kérésének nincs helye. A munkáltatói jogkör gyakorlója az indokolást a kérelem benyújtásától számított öt munkanapon belül köteles a közalkalmazott részére írásban megadni.

(6) A lemondás, a megbízás visszavonása, valamint a megbízás határozott idejének letelte után a közalkalmazottat a kinevezése szerinti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni.

(7) Ha a bíróság megállapítja, hogy a megbízás visszavonása jogellenes, a közalkalmazottat – kérelmére – az eredeti magasabb vezető, illetve vezető beosztásában kell továbbfoglalkoztatni. Ezen túlmenően a vezetői pótlék elmaradt összegét a közalkalmazott részére meg kell téríteni.

(8) A bíróság mellőzi a közalkalmazott magasabb vezető, illetve vezető beosztásba történő visszahelyezését, ha a jogvita elbírálásáig a megbízás visszavonás nélkül is megszűnt volna. A közalkalmazottat ebben az esetben a vezetői pótléknak a határozott idő leteltéig számított összege illeti meg.

(9) A közalkalmazottat, ha a megbízás jogellenes visszavonása esetén nem kéri a magasabb vezető, illetve vezető beosztásba való visszahelyezését, a vezetői pótléknak a határozott idő leteltéig, de legfeljebb 6 hónapra számított összege illeti meg.

(10) A vezetői pótlék (7)–(9) bekezdés szerinti megtérítésén túlmenően a munkáltató a közalkalmazott felmerült kárát is köteles megtéríteni.

23/A. §98

23/B. §99 (1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.

(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.

(3) A részmunkaidő kikötése

a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,

b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a szabadság leteltét követő naptól hatályos.

A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén – a felek eltérő megállapodása hiányában – a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni. Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell kezdeni.

(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles tájékoztatni a munkáltatót

a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá

b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.

(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.

(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével összefügg.

(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben a munkáltató a közalkalmazottat

a) a kérelem szerinti időpontig, de

b) legfeljebb a gyermek hároméves koráig

köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.

(8) Az (1)–(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású közalkalmazott tekintetében.

24. §100 (1) Ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.

(2)101 A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt.-nek a munkaviszony alanyairól, a munkaviszony létesítéséről és a munkaszerződés módosításáról szóló rendelkezései (V., VII., és IX. fejezet) közül a 32–35. §, a 42–43. §, a 45. § (1) bekezdés, a 45. § (5) bekezdés, az 50. § és a 62. § nem alkalmazható.

(3)102 A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt.-nek a munkáltató személyében bekövetkező változásról szóló VI. fejezete megfelelően abban az esetben alkalmazható, ha az átadó és az átvevő munkáltató e törvény hatálya alá tartozik.

II. Fejezet

A közalkalmazotti jogviszony megszűnése

25. § (1)103 A közalkalmazotti jogviszony megszűnik:

a) a kinevezésben foglalt határozott idő lejártával,

b) a közalkalmazott halálával,

c) a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével, valamint

d)104 a 22. (16) bekezdésében és a 25/A. § (1) bekezdésében meghatározott esetben, továbbá ha törvény így rendelkezik,

e)105 a prémiumévek programban történő részvétel esetén az erre vonatkozó külön törvény106 szabályai szerint.

e)107

(2) A közalkalmazotti jogviszony megszüntethető:

a) közös megegyezéssel;

b)108 áthelyezéssel

1. az e törvény, valamint

2.109 e törvény és a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény,

3.110

4.111 és a hivatásos, továbbá a szerződéses szolgálati jogviszonyt szabályozó jogszabályok112

hatálya alá tartozó munkáltatók között.

c) lemondással;

d) rendkívüli lemondással;

e) felmentéssel;

f)113 azonnali hatállyal

fa) a próbaidő alatt,

fb) a 27. § (2) bekezdése szerint,

fc) a 44. § (4) bekezdése szerint, vagy

fd) a (3) bekezdés szerint, valamint

g)114 rendkívüli felmentéssel

ga) az Mt. 78. §-a szerinti esetben, vagy

gb) a gyakornoki idő alatt.

h)115

(3)116 A munkáltató köteles a közalkalmazotti jogviszonyt az Mt. 29. § (1) bekezdése alapján azonnali hatállyal megszüntetni, ha

a) a közalkalmazott a 20. § (6) bekezdésében foglalt kötelezettségének a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül nem tesz eleget és nem igazolja, hogy a kötelezettség elmulasztása menthető ok következménye,

b) a 20. § (2) bekezdés a) pontjában vagy a (6) bekezdésben meghatározott kizáró ok fennállását a munkáltató a bűnügyi nyilvántartó szerv által az igazolás céljából kiállított hatósági bizonyítvány tartalma alapján megállapítja, vagy az egyéb módon a tudomására jut.

(4)117 A közalkalmazotti jogviszony (3) bekezdésben meghatározott azonnali hatályú megszüntetését írásban indokolni kell.

25/A. §118 (1)119 Ha a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító vagy a munkáltató döntése alapján a munkáltató egésze vagy egy része (szervezeti egysége, anyagi és nem anyagi erőforrásainak vagy feladat- és hatáskörének meghatározott csoportja) a Munka Törvénykönyve vagy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltató számára kerül átadásra, a munkáltató átadásra kerülő szervezete, illetve tevékenysége keretében foglalkoztatott közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya az átadás időpontjában megszűnik.

(2) Az átadó és az átvevő munkáltató legkésőbb az átadást megelőzően harminc nappal korábban köteles tájékoztatni a közalkalmazottat, a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezetet és a közalkalmazotti tanácsot (közalkalmazotti képviselőt) az átadás

a) időpontjáról,

b) okáról,

c) a közalkalmazottakat érintő jogi, gazdasági és szociális következményeiről,

továbbá köteles a szakszervezettel és a közalkalmazotti tanáccsal (közalkalmazotti képviselővel) konzultációt kezdeményezni a közalkalmazottakat érintő tervbe vett egyéb intézkedésekről. A konzultációnak ki kell terjednie az intézkedések elveire, a hátrányos következmények elkerülésének módjára, illetve eszközére, továbbá a következmények enyhítését célzó eszközökre.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott tájékoztatással egyidejűleg az átadó és az átvevő munkáltató köteles írásban tájékoztatni a közalkalmazottat arról, hogy az átadást követően a közalkalmazott foglalkoztatását az átvevő biztosítja. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell a további foglalkoztatást biztosító munkaszerződés, illetve kinevezés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot. Az ajánlatot a 25/B. § rendelkezéseire figyelemmel kell megtenni. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell azokat a kötelezettségeket is, amelyeknek a közalkalmazott a jogviszony létesítését követően az előmenetele, illetve a jogviszonya fenntartása érdekében köteles eleget tenni.

(4) Ha a (2) bekezdésben meghatározott időpontban az átvevő munkáltató megalapítására még nem került sor, az átvevő munkáltató számára a (2)–(3) bekezdésben előírt kötelezettség teljesítése az átvevő munkáltató alapítóját terheli.

(5)120 A közalkalmazott – a (8) bekezdésben meghatározott esetet kivéve – a (3) bekezdésben meghatározott tájékoztatás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül az átadó munkáltatónak írásban nyilatkozik, hogy az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul-e. Ha a közalkalmazott az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, mintha nem járulna hozzá a további foglalkoztatásához.

(6) Ha a közalkalmazott az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához nem járul hozzá, az átadó munkáltató az átadás napjával köteles írásban értesíteni a közalkalmazottat a közalkalmazotti jogviszony (1) bekezdés szerinti megszűnéséről, valamint köteles a közalkalmazott számára a 37. § (2) és (4)–(6) bekezdés alkalmazásával megállapított végkielégítést – határozott idejű jogviszony esetén a 27. § (2) bekezdésében meghatározott átlagkeresetet – megfizetni.

(7)121 Ha az átvevő munkáltató a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezései alapján nem létesíthet kormányzati szolgálati jogviszonyt, illetve közszolgálati jogviszonyt az átadással érintett közalkalmazottal, a közalkalmazotti jogviszony megszűnése tekintetében a (6) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni. Ebben az esetben – a (3) bekezdés rendelkezésétől eltérően – e körülményről kell az átadó és az átvevő munkáltatónak tájékoztatnia a közalkalmazottat.

(8)122 Amennyiben a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító a költségvetési szervezet útján ellátott közfeladatot – az alapító közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló – gazdasági társaság utódszervezet részére adja át közfeladat ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel, a közalkalmazotti jogviszony e törvény erejénél fogva megszűnik és a megszűnését követő nappal az új munkáltatóval munkaviszony létesül. Ebben az esetben az átadó és átvevő munkáltatók tájékoztatási kötelezettsége csak a (2)–(3) bekezdésben foglaltakra kiterjedően áll fenn. A munkaviszony tartalmi elemeit az e bekezdésben foglaltak szerint adott tájékoztatás és a 25/B. § rendelkezései alapján kell meghatározni és legkésőbb az átadás napjáig írásba foglalni.

25/B. §123 (1)124 Ha a közalkalmazott az átvevő munkáltatónál történő további foglalkoztatásához hozzájárul, az átvevő munkáltató köteles a közalkalmazottal munkaszerződést kötni. Ha az átvevő munkáltató a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozik, köteles a közalkalmazott számára munkaköre alapján kinevezést adni, vagy munkaszerződést kötni. A munkaszerződés megkötése, illetve a kinevezés során az átvevő munkáltatót köti a 25/A. § (3)–(4) bekezdése alapján adott tájékoztatás, az abban foglaltaktól csak a közalkalmazott kifejezett hozzájárulásával lehet eltérni. Az átadó munkáltató az átadás napjával köteles írásban értesíteni a közalkalmazottat a közalkalmazotti jogviszony 25/A. § (1) bekezdés szerinti megszűnéséről.

(2) Ha az átvevő munkáltatónál munkaviszony létesül, a munkaszerződés alapján a közalkalmazott munkabére (személyi alapbérének, bérpótlékainak és egyéb bérelemeinek együttes összege) nem lehet alacsonyabb mértékű, mint az átadást megelőzően irányadó illetményének és a jogszabály, illetve kollektív szerződés alapján járó illetménypótlékainak együttes összege, kivéve, ha valamely közalkalmazotti illetménypótlék megállapításának alapjául szolgáló körülmény a munkaszerződés megkötését követően már nem áll fenn. A személyi alapbérbe a közalkalmazotti illetménypótlékok beépíthetőek.

(3)125 Ha az átvevő munkáltatónál kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony létesül, a közalkalmazottat a kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok szerint kell besorolni. Ha a közalkalmazott az átadást közvetlenül megelőző illetményének összege meghaladja a jogszabály alapján megállapítható alapilletmény, illetménykiegészítés és vezetői pótlék együttes összegét, az alapilletményt oly módon kell megnövelni, hogy a kormánytisztviselői, illetve köztisztviselői alapilletmény, illetménykiegészítés és vezetői pótlék együttes összege elérje a közalkalmazotti illetmény összegét. E rendelkezés alkalmazása során a kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyban irányadó alapilletmény eltérítése nem haladhatja meg a kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályban erre vonatkozóan előírt legmagasabb mértéket.

(4) Határozatlan időtartamú közalkalmazotti jogviszony esetén – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – az átvevő munkáltatónál határozatlan időtartamú jogviszonyt kell létesíteni. Teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén az átvevő munkáltatónál teljes munkaidős jogviszonyt kell létesíteni. Az átvevő munkáltatónál létesítendő jogviszony tekintetében próbaidő nem köthető ki.

(5)126 Az átvevő munkáltatóval létesített munkaviszonyra a Munka Törvénykönyve, kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony esetén a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a közalkalmazottnak az átadó munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyként elismert idejét úgy kell tekinteni, mintha azt az átvevő munkáltatónál töltötte volna el.

(6) Ha a munkaszerződés megkötésével (a kinevezéssel) létesített jogviszony megszűnése, illetve megszüntetése esetén a közalkalmazottat felmondási (felmentési) idő, valamint végkielégítés illeti meg, annak mértékét az átadó és az átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamának figyelembevételével, a jogviszonyra irányadó szabályok alapján kell megállapítani. Ettől eltérően a felmondási (felmentési) idő, valamint a végkielégítés mértékét az átadó és az átvevő munkáltatónál jogviszonyban töltött idő együttes tartamának figyelembevételével és e törvénynek az átadás napján hatályos szabályai szerint kell megállapítani, ha az a közalkalmazottra nézve kedvezőbb.

(7)127

25/C. §128 (1) A 25/A–25/B. §-t nem kell alkalmazni, ha a 25/A. § (2) bekezdése szerinti időpont előtt

a) tett munkáltatói vagy közalkalmazotti egyoldalú jognyilatkozat, illetve

b) megkötött megállapodás – ideértve az áthelyezést is –

alapján a közalkalmazotti jogviszony a 25/A. § (2) bekezdése szerinti időpontot követően megszűnik. Az a)–b) pont szerinti, a 25/A. § (1) bekezdésében foglalt időpont előtti jognyilatkozattal vagy megállapodással kapcsolatban a közalkalmazott által kezdeményezett munkaügyi jogvita esetén a 25/A. § (1) bekezdésében foglalt időpontot követően az átadó helyébe az átvevő munkáltató lép, illetőleg ezen időpont után a keresetlevelet az átvevő munkáltató ellen kell előterjeszteni.

(2)129 Az (1) bekezdés szerinti esetben az átadás 25/A. § (1) bekezdésben meghatározott időpontját követően a közalkalmazottat az átvevő munkáltatónál munkavégzési kötelezettség nem terheli. Ekkor a korábbi megszüntető nyilatkozat vagy megállapodás alapján az átadás és a jogviszony megszűnésének időpontja közötti időtartam alatt esedékes díjazást, illetőleg juttatást az átadó munkáltatónak – a jogviszony megszűnésével összefüggő juttatások kifizetésére vonatkozó szabályok alkalmazásával – legkésőbb az átadás időpontjában ki kell fizetnie. Ezek összegét – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a távolléti díj alapulvételével kell meghatározni.

(3)–(4)130

(5)131

(6) A 34. § alkalmazásakor – amennyiben a közalkalmazottat eredeti munkakörében kell továbbfoglalkoztatni – az átvevő munkáltató köteles az ítélet jogerőre emelkedésekor a 25/A–25/B. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával az állásfelajánlási és foglalkoztatási kötelezettséget teljesíteni. Az átvevő munkáltató a 25/A. § (2)–(3) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettséget a jogerős ítélet közlésétől számított tizenöt napon belül köteles teljesíteni.

25/D. §132

25/E. §133

25/F. §134 (1) A munkáltató személyében a jogszabály rendelkezése folytán bekövetkező olyan változás esetén, ha a munkáltató egésze vagy egy része (szervezeti egysége, anyagi és nem anyagi erőforrásainak vagy feladat- és hatáskörének meghatározott csoportja) a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóhoz kerül, a munkáltató érintett szervezete, illetve tevékenysége keretében foglalkoztatott közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya – a (3), (4) és a (9) bekezdésben foglalt kivétellel – a jogállásváltozás időpontjában kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át.

(2) A jogviszony átalakulásáról az érintetteket az átvevő munkáltató az átalakulást követő harminc napon belül tájékoztatja.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem alakul át a közalkalmazott jogviszonya, ha az átvevő munkáltató a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezései alapján nem létesíthet kormányzati szolgálati jogviszonyt az átadással érintett közalkalmazottal, ebben az esetben a közalkalmazotti jogviszony a törvény erejénél fogva az átadás időpontjában megszűnik. A jogviszony megszűnéséről a közalkalmazottat az átadás napjával írásban értesíteni kell. A jogviszony megszűnése esetén a közalkalmazott számára a 37. § (2) és (4)– (7) bekezdés alkalmazásával megállapított végkielégítést – határozott idejű jogviszony esetén a 27. § (2) bekezdésében meghatározott átlagkeresetet – kell megfizetni.

(4) A (3) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni, ha az átadással érintett közalkalmazottal szemben a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján összeférhetetlenség áll fenn, kivéve, ha az összeférhetetlenséget kiváltó ok megszüntethető, és ennek érdekében a közalkalmazott a jogviszony átalakulását megelőzően intézkedik, és ezt igazolja.

(5) A jogviszony kormányzati szolgálati jogviszonnyá történő átalakulását követő negyvenöt napon belül a közalkalmazottat a kormányzati szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályok szerint be kell sorolni, és illetményét meg kell állapítani.

(6) Határozatlan időtartamú közalkalmazotti jogviszony – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – határozatlan időtartamú kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át. Teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a jogviszony teljes munkaidős kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át.

(7) Az átalakult jogviszony esetén a közalkalmazottnak az átalakulással érintett e törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyként elismert idejét úgy kell tekinteni, mintha azt az átvevő munkáltatónál töltötte volna el.

(8) A közalkalmazotti jogviszonyban álló vezető jogviszonyának átalakulását követően – a kormányzati szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály figyelembevételével – kell a vezetői munkakör szintjét és megnevezését megállapítani.

(9) Az (1) bekezdéstől eltérően a közalkalmazotti jogviszony munkajogviszonnyá alakul át, ha a közalkalmazott a munkakörére tekintettel a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény szabályai szerint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóval nem kormányzati szolgálati jogviszonyban, hanem munkajogviszonyban állhat. Ebben az esetben a közalkalmazott átalakulás utáni munkabére (személyi alapbérének, bérpótlékainak és egyéb bérelemeinek együttes összege) az átalakulást megelőzően irányadó illetményének és a jogszabály alapján járó illetménypótlékainak együttes összege, kivéve, ha valamely közalkalmazotti illetménypótlék megállapításának alapjául szolgáló körülmény a munkaviszonyban már nem áll fenn. A személyi alapbérbe a közalkalmazotti illetménypótlékok beépíthetőek. Az illetményről való tájékoztatást a jogviszony átalakulását követő 60 napon belül meg kell adni. E bekezdés alkalmazása során megfelelően alkalmazni kell a (2) és (3) bekezdést, továbbá a (6)–(8) bekezdést.

(10) Ha a jogviszony átalakulása időpontjában munkaügyi per fegyelmi elbocsátás tekintetében folyik, a munkavállalói kereset elbírálásánál

a) a rendkívüli felmondás szabályait kell megfelelően alkalmazni, ha a közalkalmazott jogviszonya munkajogviszonnyá,

b) a hivatalvesztés fegyelmi büntetés szabályait kell megfelelően alkalmazni, ha a közalkalmazott jogviszonya kormányzati szolgálati jogviszonnyá

alakul át.

26. § (1) Az áthelyezésben a két munkáltatónak egymással és a közalkalmazottal kölcsönösen meg kell állapodnia.

(2) Az áthelyezés során meg kell állapodni a közalkalmazott új munkakörében, munkahelyében, illetményében és az áthelyezés időpontjában.

(3) Az áthelyezett közalkalmazottnak az áthelyezést megelőző közalkalmzotti jogviszonyát úgy kell tekinteni, mintha azt új munkáltatójánál töltötte volna el.

(4)135 A munkáltató fenntartója – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az általa fenntartott, e törvény hatálya alá tartozó munkáltatók között kezdeményezheti a közalkalmazott határozatlan időre szóló áthelyezését. Erre rendkívül indokolt esetben, így különösen akkor kerülhet sor, ha annak a munkáltatónak, ahová az áthelyezés irányul, a feladatai – különösen a munka- és pihenőidő, illetőleg a rendes szabadság kiadása szabályaira tekintettel – munkaszervezési eszközök alkalmazásával sem teljesíthetők.

27. § (1)136 A határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt a közalkalmazott írásban indokolt lemondással akkor szüntetheti meg, ha a lemondás indoka olyan ok, amely számára a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné tenné vagy körülményeire tekintettel, aránytalan sérelemmel járna. A határozott idejű közalkalmazotti jogviszony más okból lemondással nem szüntethető meg.

(2)137 A határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt a 30. § (1) bekezdésének a)–d) pontjában foglalt okok alapján a munkáltató azonnali hatállyal megszüntetheti; a közalkalmazott részére azonban egyévi, ha a határozott időből még hátralévő idő egy évnél rövidebb, a hátralévő időre jutó átlagkeresetét köteles előre megfizetni. Ettől eltérően, ha a megszüntetésre a 30. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott, a közalkalmazott nem megfelelő munkavégzése vagy – nem egészségügyi okkal összefüggő – alkalmatlansága miatt került sor, a közalkalmazottat egyhavi átlagkereset illeti meg. Ha ekkor a határozott időből még hátralévő idő egy hónapnál rövidebb, a munkáltató a hátralévő időre járó átlagkeresetet köteles megfizetni.

28. § (1) A közalkalmazott a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt lemondással bármikor megszüntetheti.

(2) Lemondás esetén a lemondási idő két hónap. Ezen időtartam egy részére, vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól.

29. § (1)138 Rendkívüli lemondással a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát akkor szüntetheti meg, ha a munkáltató

a) a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy

b) olyan magatartást tanúsít, amely a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

Az indokolásból a rendkívüli lemondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a rendkívüli lemondás indokának valóságát és okszerűségét a közalkalmazottnak kell bizonyítania.

(2)139 A rendkívüli lemondás jogát az annak alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntetőeljárás megindítására nyitva álló elévülési idő alatt lehet gyakorolni.

(3) Rendkívüli lemondás esetén a munkáltató a közalkalmazott részére annyi időre járó átlagkeresetét köteles kifizetni, amennyi felmentése esetén járna, továbbá a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontját a közalkalmazottra irányadó felmentési idő figyelembevételével kell meghatározni. A közalkalmazott követelheti felmerült kárának megtérítését is.

(4) Rendkívüli lemondás esetén — e törvényben előírt kivételektől eltekintve — a lemondás szabályai nem alkalmazhatók.

30. §140 (1)141 A munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt – a 30/A–30/B. §-ban foglalt korlátozással – felmentéssel akkor szüntetheti meg, ha

a) megszűnt a munkáltatónak az a tevékenysége, amelyben a közalkalmazottat foglalkoztatták;

b) az Országgyűlés, a Kormány, a költségvetési fejezetet irányító szerv vezetője, a központi költségvetési szerv vezetője vagy az önkormányzati képviselő-testület döntése alapján a munkáltatónál létszámcsökkentést, illetve átszervezést kell végrehajtani, és emiatt a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség;

c) a közalkalmazott munkaköri feladatainak ellátására tartósan alkalmatlanná vált vagy munkáját nem végzi megfelelően;

d) a közalkalmazott a felmentés közlésének, illetőleg legkésőbb a felmentési idő kezdetének napján nyugdíjasnak minősül (37/B. §);

e)142

f)143 a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (2a) bekezdés a) pontjában foglalt feltételt a felmentési idő leteltekor teljesítő közalkalmazott kérelmezi.

(2) A munkáltató a felmentést köteles megindokolni. Az indokolásból a felmentés okának világosan ki kell tűnnie, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmentés indoka valós és okszerű.

(3) Ha az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott alkalmatlanság a közalkalmazott munkavégzésével vagy magatartásával függ össze, a felmentés előtt lehetőséget kell adni számára a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el.

30/A. §144 (1)145 A 30. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott esetben, valamint, ha a 30. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt alkalmatlanság egészségügyi ok következménye – feltéve, hogy a közalkalmazott e törvény alkalmazása szempontjából nem minősül nyugdíjasnak –, a munkáltató a közalkalmazottat írásban tájékoztatja

a) a munkáltatón belül,

b) a munkáltató irányítása alatt álló másik munkáltatóhoz, illetve

c) a munkáltató fenntartója által fenntartott más, e törvény hatálya alá tartozó munkáltatóhoz

az iskolai végzettségének és szakképzettségének, szakképesítésének, továbbá – egészségügyi alkalmatlanság esetén – egészségi állapotának megfelelő másik betöltetlen munkakör felajánlásának lehetőségéről. A közalkalmazott a tájékoztatás közlésétől számított két munkanapon belül írásban nyilatkozik a munkakör-felajánlási lehetőség igénybevételéről. Ha a közalkalmazott a határidő leteltéig a nyilatkozattételt elmulasztja, azt úgy kell tekinteni, mintha a munkakör-felajánlási lehetőséget nem igényelte volna. A munkakör-felajánlási lehetőség igénybevételekor a közalkalmazotti jogviszony felmentéssel történő megszüntetésére csak akkor kerülhet sor, ha az a)–c) pontban foglalt munkáltatónál a közalkalmazott az iskolai végzettségének és szakképzettségének, szakképesítésének, továbbá – egészségügyi alkalmatlanság esetén – egészségi állapotának megfelelő másik betöltetlen munkakör nincs, vagy ha a közalkalmazott az ilyen munkakörbe történő áthelyezéshez, illetve kinevezése módosításához nem járul hozzá.

(2) Ha a közalkalmazott az (1) bekezdés szerint kéri betöltetlen munkakör felajánlását, a munkáltató a fenntartóját, illetőleg az (1) bekezdés b) pontjában említett munkáltatót köteles haladéktalanul megkeresni. A megkeresés kizárólag az érintett közalkalmazottnak az e törvény 5. számú melléklete szerinti közalkalmazotti alapnyilvántartás II–VII. pontjaiban foglalt adatait és az általa betöltött munkakör megnevezését tartalmazza.

(3)146 A munkáltató fenntartója a 30/E. § szerinti nyilvántartás felhasználásával a megkereséstől számított öt napon belül közvetlenül tájékoztatja a közalkalmazott munkáltatóját azokról a betöltetlen munkakörökről, amelyek az (1) bekezdés alapján a közalkalmazott részére felajánlhatók.

(4)147 Az (1)–(3) bekezdést, továbbá a 30/C. § (1) bekezdés a) pontját, (2) bekezdés a) pontját és (3)–(4) bekezdését megfelelően alkalmazni kell a munkáltató jogutód nélküli megszűnésekor is azzal, hogy

a) felmentésen a munkáltató jogutód nélküli megszűnését kell érteni, és

b) a 30/A. § és 30/C. § szerinti eljárást legalább a munkáltató jogutód nélküli megszűnése előtt tíz nappal be kell fejezni.

30/B. §148 (1)149 A 30. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti létszámcsökkentést elrendelő döntés esetén nem szüntethető meg felmentéssel azoknak az azonos munkakört betöltő, e törvény alkalmazásában nyugdíjasnak nem minősülő közalkalmazottaknak a jogviszonya, akik együttesen írásban, egy nyilatkozatba foglaltan olyan tartalommal kérik kinevezésükben a munkaidő mértékének módosítását, hogy az a munkáltató által közölt, a közalkalmazottak között kérelmük szerint elosztható napi vagy heti munkaidő együttes mértékét nem haladja meg. A kérelmet az abban részes valamennyi közalkalmazottnak alá kell írnia, megjelölve a kinevezésében kikötendő munkaidő mértékét, amely napi négy óránál rövidebb nem lehet, kivéve, ha a 30/C. § (1) bekezdés b) pontja alapján a munkáltató erre lehetőséget ad. Több, a feltételeknek megfelelő kérelem esetén a munkáltató – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – mérlegelési jogkörében dönt arról, hogy mely kérelem alapján módosítja az azt benyújtó közalkalmazottak kinevezését.

(2) A munkáltató köteles a kérelemben foglaltak szerint a kinevezést módosítani. Az illetmény összegét – a felek közalkalmazottra kedvezőbb megállapodásának hiányában – a kinevezés módosítását közvetlenül megelőző illetmény alapulvételével, a rész- és a teljes munkaidő arányában kell megállapítani.

30/C. §150 (1) A munkáltató a 30/A. §-ban foglalt állásfelajánlás során a felmentés közlésének tervezett időpontja előtt legalább tíz nappal köteles írásban tájékoztatni a közalkalmazottat

a)151 a 30/A. § (3) bekezdése szerinti felajánlható munkakörről (munkakörökről), továbbá

b)152 a 30/B. § szerinti lehetőségről és a tervezett felmentéssel esetlegesen érintettek nevéről, munkakörük megnevezéséről, továbbá a kinevezésmódosítással a közalkalmazottak között elosztható munkaidő mértékének felső határáról, illetve – döntése esetén – a napi négy óránál rövidebb munkaidő kikötésének lehetőségéről.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást követő öt napon belül

a) a közalkalmazott írásban nyilatkozik a felajánlott munkakör elfogadásáról, illetve

b) a 30/B. § (1) bekezdés szerinti kérelmet a munkáltatóval közölni kell.

(3) A munkakör elfogadása esetén a munkáltató gondoskodik a kinevezés megfelelő módosításáról, illetve kezdeményezi a közalkalmazott áthelyezését. Ha felajánlható munkakör nincs vagy a közalkalmazott a felajánlott munkakört elutasította, ezt a felmentést tartalmazó iratban a munkáltatónak fel kell tüntetnie. A (2) bekezdés szerinti nyilatkozat elmaradását a munkakör elutasításának kell tekinteni.

(4) A 30/A. §-ban foglaltak teljesítésével felajánlott munkakör elfogadását a kinevezés módosításához vagy az áthelyezéshez történő közalkalmazotti hozzájárulásnak kell tekinteni. A (2) bekezdés a) pontjában foglalt nyilatkozat elmaradását a felajánlott munkakör elutasításának kell tekinteni.

30/D. §153 (1) Két vagy több helyi önkormányzat írásban megállapodást köthet a 30/A. §-ban foglaltak szerinti tájékoztatás teljesítésére a megállapodásban részes helyi önkormányzat által fenntartott munkáltatónál a 30. § (1) bekezdésének a)–b) pontja szerinti, valamint az egészségügyi alkalmatlanság miatti felmentés megelőzése érdekében.

(2) A megállapodás hatálya kiterjed az azt kötő önkormányzatok fenntartásában lévő, e törvény hatálya alatt működő valamennyi munkáltatóra, melyeknél a helyben szokásos módon kell a megállapodásról a közalkalmazottakat tájékoztatni. A megállapodásban továbbá rendelkezni kell annak időbeli hatályáról.

(3) A megállapodás alapján a 30/A. és 30/C. §-ban foglaltakat az önkormányzat, illetve a munkáltató azzal az eltéréssel köteles teljesíteni, hogy a tájékoztatás teljesítése érdekében a munkáltató fenntartója mellett a megállapodásban részes többi önkormányzatot is köteles megkeresni, amelyek a munkáltatót közvetlenül értesítik az álláshelyekről, illetve azok hiányáról.

30/E. §154 (1)155 Az e törvény hatálya alá tartozó munkáltató fenntartója elektronikus adatnyilvántartást vezet

a) a munkáltató, továbbá

b) a saját munkáltatói szervezete e törvény hatálya alá tartozó

betöltetlen munkaköreiről, az ahhoz szükséges képesítési előírásokról és egészségügyi feltételeiről.

(2) A munkáltató legkésőbb a közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor köteles tájékoztatni a fenntartót a megszűnés következtében betöltetlenné váló munkakör

a) megnevezéséről, továbbá

b) a betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről, szakképzettségről és szakképesítésről, illetve egészségügyi alkalmassági feltételekről.

30/F. §156 A 30/A–30/E. § rendelkezéseit a közoktatási ágazatban a külön törvény alapján megállapított, a munkaerő-gazdálkodásra vonatkozó szabályokban foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

31. §157 Felmentés esetén a felmentési idő legkorábban az alábbiakban meghatározott tartam lejártát követő napon kezdődik:

a) a külföldön nemzetközi szervezetnél, vagy államközi egyezmény végrehajtásaként idegen állami, illetőleg egyéb intézménynél munkára kötött megállapodás alapján, külföldön végzett munka;

b) a tartósan külföldi szolgálatot teljesítő személy külföldre utazására tekintettel fizetés nélküli szabadságban részesült házastársánál a fizetés nélküli szabadság;

c) az ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra kiküldött a tanulmányút és az esetleges előzetes tanfolyam, valamint

d) a munkáltató hozzájárulásával iskolai vagy iskolarendszeren kívüli képzésre tekintettel biztosított munkavégzés alóli felmentés

tartama.

31/A. §158 A felmentési védelem fennállása szempontjából a felmentés közlésének időpontja az irányadó. Ettől eltérően

a) a 30/A. § (1) bekezdésében foglalt munkakör-felajánlási lehetőség, illetve

b) a 30/B. § (1) bekezdése szerinti kinevezésmódosítási lehetőség esetén

az erről szóló tájékoztatás közlésének időpontja irányadó a felmentési védelem fennállása tekintetében.

32. § (1) A közalkalmazotti jogviszony csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel

a) ha a közalkalmazott házastársa (élettársa) nem rendelkezik önálló, legalább az országosan kötelező legkisebb munkabérnek megfelelő jövedelemmel és legalább három eltartott gyermeke van;

b) ha a közalkalmazott egyedülálló, eltartott gyermeke tizennyolc éves koráig, valamint

c) ha a közalkalmazott házastársa sorkatonai, illetve polgári szolgálatot teljesít.

(2)159 Ha a 30/A. § (1) bekezdése szerinti munkáltatónál van olyan munkakör, amelynek ellátására az (1) bekezdésben említett közalkalmazott alkalmas, a közalkalmazotti jogviszonyt mindaddig nem lehet felmentéssel megszüntetni, amíg a közalkalmazott ilyen munkahelyre áthelyezhető, feltéve, hogy ezt elvállalja. Nem terheli ez a kötelezettség a munkáltatót, ha a felmentés indoka – az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve – a 30. § (1) bekezdés c)–f) pontján alapul. A munkáltató munkakör-felajánlásával kapcsolatban a 30/A. § és a 30/C. § szerint köteles eljárni.

33. § (1)160 Felmentés esetén a felmentési idő legalább hatvan nap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg. Ettől eltérően, ha a felmentés – az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve – a 30. § (1) bekezdésének c) pontján alapul, a felmentési idő harminc nap.

(2)161 Ha hosszabb felmentési időben a felek nem állapodnak meg és a kollektív szerződés sem ír elő ilyet, a hatvannapos felmentési idő a közalkalmazotti jogviszonyban töltött

a) öt év után egy hónappal;

b) tíz év után két hónappal;

c) tizenöt év után három hónappal;

d) húsz év után négy hónappal;

e) huszonöt év után öt hónappal;

f) harminc év után hat hónappal

meghosszabbodik.

Kollektív szerződés 8 hónapnál hosszabb felmentési időt nem állapíthat meg.

(3)162 A munkáltató legalább a felmentési idő felére köteles a közalkalmazottat mentesíteni a munkavégzés alól. A munkavégzés alól a közalkalmazottat — a mentesítési idő legalább felének megfelelő időtartamban a kívánságának megfelelő időben és részletekben kell felmenteni.

(4)163

33/A. §164 (1) A munkáltató a gyakornoki idő tartama alatt a közalkalmazotti jogviszonyt rendkívüli felmentéssel megszüntetheti, ha a közalkalmazott

a) a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy

b) olyan magatartást tanúsít, amely a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

(2)165 A munkáltató köteles a rendkívüli felmentést a 30. § (2) bekezdése szerint megindokolni. Az indokolásból a rendkívüli felmentés okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a rendkívüli felmentés indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A rendkívüli felmentés közlése előtt lehetőséget kell adni a közalkalmazottnak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el.

(3) A rendkívüli felmentés jogát az annak alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntetőeljárás megindítására nyitva álló elévülési idő alatt lehet gyakorolni.

(4) Rendkívüli felmentés esetén – e törvényben előírt kivételektől eltekintve – a felmentés szabályai nem alkalmazhatók.

34–35. §166

36. §167 (1) A munkáltató a közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor a közalkalmazott részére közalkalmazotti igazolást ad.

(2) A közalkalmazotti igazolás tartalmazza

a) a közalkalmazott munkakörét,

b) a 22. § (8) bekezdés a)–c) pontjában meghatározottakat és a szülési szabadság időtartamát,

c) minden olyan, a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének évében munkában nem töltött időt, amely alatt a közalkalmazott illetményben részesült,

d) a jubileumi jutalom kifizetését és ennek időpontját,

e) a közalkalmazott 37. § (7) bekezdésében meghatározott, emelt összegű végkielégítésben való részesülését, továbbá

f) a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének módját.

37. § (1)168 Végkielégítés illeti meg a közalkalmazottat, ha közalkalmazotti jogviszonya

a) felmentés,

b) rendkívüli lemondás,

c) a munkáltató jogutód nélküli megszűnése következtében vagy

d) a (3) bekezdés szerint szűnik meg.

(2)169 Nem jogosult végkielégítésre a közalkalmazott, ha felmentésére – az egészségügyi okot kivéve – tartós alkalmatlansága vagy nem megfelelő munkavégzése miatt került sor. Nem jár továbbá végkielégítés a közalkalmazottnak, ha legkésőbb a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül [37/B. §].

(3)170 Ha a közalkalmazottal ugyanazon munkáltató legalább két alkalommal határozott időre szóló közalkalmazotti jogviszonyt létesít, és a korábbi közalkalmazotti jogviszony megszűnése, valamint az újabb közalkalmazotti jogviszony létesítésének időpontja között hat hónapnál hosszabb idő nem telt el, a közalkalmazott végkielégítésre jogosult, feltéve, hogy közalkalmazotti jogviszonya a 27. § (2) bekezdés szerinti eljárásban, a 30. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglalt okok alapján kerül megszüntetésre, vagy a 25. § (1) bekezdés a) pontja szerint szűnik meg. Kettőnél több határozott idejű közalkalmazotti jogviszony esetén a hat hónapnál hosszabb megszakítás előtt fennállt jogviszonyok időtartamát nem lehet figyelembe venni. A végkielégítésre való jogosultság megállapításakor a (6) bekezdést kell alkalmazni azzal, hogy az e bekezdés szerinti jogcímen megszűnt vagy megszüntetett határozott idejű jogviszonyok időtartamát kell összeszámítani. Ha az első mondatban szereplő okokra alapított megszüntetés vagy megszűnés alapján a közalkalmazott végkielégítésre vált jogosulttá, az azonos felek közötti újabb határozott idejű kinevezés esetén a végkielégítésre való jogosultság megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni azon közalkalmazotti jogviszonyok időtartamát, amelyekre tekintettel a korábbi végkielégítés kifizetése megtörtént.

(4)171 A végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a közalkalmazott a (6) bekezdésben meghatározott172 időtartamú közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezzen. A közalkalmazott végkielégítésre való jogosultságának megállapításánál — az áthelyezést kivéve — nem lehet beszámítani a korábbi közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt. A végkielégítésre való jogosultság szempontjából emellett figyelmen kívül kell hagyni a 22. § (8) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott időtartamot is, kivéve a közeli hozzátartozó, valamint a tizennégy éven aluli gyermek gondozása, ápolása céljából, továbbá a tizenkét éven aluli gyermek betegsége esetén az otthoni ápolás érdekében igénybe vett fizetés nélküli szabadság időtartamát.

(5)173 A végkielégítésre való jogosultság megállapításánál figyelembe kell venni

a) jogutódlás esetén a jogelődnél,

b)174 a munkáltató egészének vagy egy részének átadása esetén az átadó munkáltatónál munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt is [25/B. § (6) bekezdés].

(6)175 A közalkalmazott végkielégítésének mértéke, ha a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő legalább

a) három év: egy havi,

b) öt év: két havi,

c) nyolc év: három havi,

d) tíz év: négy havi,

e) tizenhárom év: öt havi,

f) tizenhat év: hat havi,

g) húsz év: nyolc havi

átlagkeresetének megfelelő összeg.

(7)176 A végkielégítés a (6) bekezdésben meghatározott mértéke négyhavi átlagkereset összegével emelkedik, ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya az öregségi nyugdíjra [37/B. § (1) bekezdés a) pont] való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg. Nem illeti meg az emelt összegű végkielégítés a közalkalmazottat, ha valamelyik jogcímen korábban már emelt összegű végkielégítésben részesült.

(8)177 A végkielégítés mértéke a (6)—(7)178 bekezdésben foglaltak kétszeresének megfelelő összeg, ha a közalkalmazotti jogviszony rendkívüli lemondás folytán szűnt meg.

(9)179 A végkielégítés összegének a felére jogosult a közalkalmazott, ha felmentésére vagy közalkalmazotti jogviszonyának a 25. § (1) bekezdés c) pontja szerinti megszűnésére azért került sor, mert a munkáltató által felajánlott, a 30/A. § szerinti munkakörbe helyezéséhez szükséges kinevezés módosításához, illetőleg áthelyezéséhez nem járult hozzá vagy a felajánlott megfelelő munkakör elfogadásáról nem nyilatkozott, kivéve, ha a hozzájárulását alapos indokkal tagadta meg, így különösen, ha

a) a felajánlott illetmény összege kevesebb a korábbi illetménye 80%-ánál,

b) teljes munkaidőre szóló kinevezés esetén hat óránál rövidebb részmunkaidőben történő foglalkoztatást, illetve hat óránál rövidebb részmunkaidő esetén teljes munkaidőben történő foglalkoztatást ajánlanak fel, és utóbbi esetben a munkaidő mértékének növekedése a közalkalmazott személyes, illetve családi körülményeire figyelemmel aránytalan sérelemmel járna,

c) a korábbi határozatlan idejű helyett határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyt ajánlanak fel, vagy

d) az új munkahely és a lakóhely között – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje naponta a két órát, illetve 10 éven aluli gyermeket nevelő közalkalmazott esetében a másfél órát meghaladja, kivéve, ha az utazási idő mértéke közalkalmazotti jogviszonyában az említett időtartamot elérte.

Az a) pont alkalmazásakor a felajánlott illetmény a közalkalmazott fizetési osztálya és fokozata szerinti garantált illetménye mértékénél nem lehet alacsonyabb összegű.

(10)180 Amennyiben a közalkalmazotti jogviszony felmentés következtében szűnik meg, a végkielégítést a munkáltató a felmentési idő utolsó napján köteles a közalkalmazott részére kifizetni.

(11)181 A végkielégítést a munkáltató költségére a közalkalmazott tartózkodási helyére kell megküldeni.

(12)182 Ha a közalkalmazott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt bármely költségvetési szervvel vagy költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló bármely gazdálkodó szervezettel teljes vagy részmunkaidős jogviszonyt létesít,

a) ezt a tényt korábbi munkáltatójának haladéktalanul köteles írásban bejelenteni,

b) a felmentési időből hátralevő idő tekintetében átlagkeresetre nem jogosult,

c) végkielégítésre nem jogosult, azonban új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló időszak számítása során a felmentéssel megszüntetett jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét is számításba kell venni.

37/A. § (1)183

(2)184 A közalkalmazott a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejére járó átlagkeresetre havonta egyenlő részletekben jogosult.

37/B. §185

38. §186 (1) A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt.-nek a munkaviszony megszűnéséről és megszüntetéséről szóló rendelkezései (X. fejezet) közül a 63–64. §, 65. § (1)–(2) bekezdés, 66. § (1)–(3) és (8)–(9) bekezdés, a 68–70. §, a 77. §, a 79. § és a 85. § nem alkalmazható.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően a nemzetbiztonsági szolgálatoknál fennálló közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. 71–76. §-ának rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(3) A létszámcsökkentést eredményező döntést megelőzően a miniszter a 6. § (6) bekezdése szerinti ágazati (alágazati) érdekegyeztető fórumban, ennek hiányában a KOMT-ban, illetőleg az önkormányzat az önkormányzati érdekegyeztető fórumban – az érdekegyeztetésben részt vevő felekkel – tárgyalást kezdeményez.

38/A. §187 (1)–(2)188

(3) A miniszter és az önkormányzat a létszámcsökkentést eredményező döntésének meghozatala előtt az ágazati (alágazati) érdekegyeztető tanácsban, illetve az önkormányzati érdekegyeztető tanácsban – az érdekegyeztetésben részt vevő felekkel – egyeztetést kezdeményez.

III. Fejezet

A munkavégzés

39. § (1) A munkáltató elősegíti a közalkalmazott munkakörével összefüggő képzésben, illetve továbbképzésben való részvételét.

(2)189 A közalkalmazott a munkaköri feladatait a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályoknak, az egyéb szakmai szabályoknak és szokásoknak, valamint a munkáltató utasításainak megfelelően, a közérdek figyelembevételével látja el.

(3)190 A munkáltató tartósan magas színvonalú munkavégzés vagy kiemelkedő munkateljesítmény esetén

a) a „B”, „C” vagy „D” fizetési osztályba besorolt közalkalmazottnak munkatársi, illetve főmunkatársi,

b) az „E”, „F”, „G”, „H”, „I” vagy „J” fizetési osztályba besorolt közalkalmazottnak tanácsosi, illetve főtanácsosi

címet adományozhat.

(4)191 Végrehajtási rendelet a (3) bekezdésben foglaltakon kívül egyéb címeket is alapíthat és megállapíthatja az adományozás feltételeit.

40. §192 (1) A közalkalmazottat

a)193 vezetőként a vezetői megbízást követő második év elteltével, valamint a magasabb vezetői vagy vezetői megbízás lejárta előtt legalább három hónappal,

b) a várakozási idő 65. § (3) bekezdés szerinti csökkentése előtt, kivéve, ha a várakozási idő csökkentése kötelező,

c) a 66. § (1)–(3) bekezdés, a 66/A. § (1) bekezdés, illetve a 79/E. § szerinti garantáltnál magasabb összegű illetmény megállapítása előtt,

d) a 66. § (8) bekezdés szerinti esetben, illetve

e) kérésére, legkorábban közalkalmazotti jogviszonyának keletkezését, illetve a korábbi minősítését követő három évet követően, illetve közalkalmazotti jogviszonyának megszűnése esetén,

f) címadományozást megelőzően, illetve

g) gyakornoki ideje alatt a 22. § (15) bekezdésében foglalt esetben

minősíteni kell.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, a munkáltató mérlegelési jogkörében eljárva is minősítheti a közalkalmazottat.

(3) Nem kerülhet sor a közalkalmazott minősítésére – az (1) bekezdés e) pontban és a (2) bekezdésben foglaltak kivételével –, ha korábbi minősítésének, illetve a közalkalmazotti jogviszonya létesítésének időpontjától tizenkét hónap nem telt el. Ez esetben a korábbi minősítés eredményét kell irányadónak tekinteni.

(4) A minősítés célja a közalkalmazott munkaköri feladatai ellátásának megítélése, az ezt befolyásoló ismeretek, képességek, személyi tulajdonságok értékelése, továbbá a szakmai fejlődés elősegítése.

(5) A minősítés a munkáltatói jogkör gyakorlójának feladata. A minősítést az 1. számú melléklet szerinti minősítési lap alkalmazásával kell elvégezni. Végrehajtási rendelet munkakörönként meghatározza a mellékletben foglaltakhoz képest az ágazatba tartozó munkakörhöz kapcsolódó további, illetve a minősítésből kizárt szempontokat.

(6) A minősítés a közalkalmazott személyi adatain túl csak a munkakör betöltésével kapcsolatos tényeket és a ténymegállapításokon alapuló értékelést tartalmazhat. A minősített alkalmasságának megítélését a minősítő írásban indokolni köteles.

(7) A minősítés során az egyes minősítési szempontok értékelésekor a következő pontszámokat kell alkalmazni:

a) kiemelkedő minősítés három pont,

b) megfelelő minősítés kettő pont,

c) kevéssé megfelelő minősítés egy pont,

d) nem megfelelő minősítés nulla pont.

(8) A közalkalmazott minősítésének eredményeként kiválóan alkalmas, alkalmas, kevéssé alkalmas, illetve alkalmatlan minősítést kaphat. A minősítés eredményét az egyes minősítési szempontok értékelésekor adható legmagasabb pontszámnak a ténylegesen adott pontszámokhoz viszonyított aránya alapján a következők szerint kell megállapítani:

a) nyolcvantól száz százalékig kiválóan alkalmas,

b) hatvantól hetvenkilenc százalékig alkalmas,

c) harminctól ötvenkilenc százalékig kevéssé alkalmas,

d) harminc százalék alatt alkalmatlan

minősítést kap a közalkalmazott. Ettől eltérően, a közalkalmazott alkalmatlan minősítést kap, ha legalább egy minősítési szempont értékelése nem megfelelő.

(9) A közalkalmazottal minősítését ismertetni kell, és annak egy példányát az ismertetésekor a közalkalmazottnak át kell adni. A megismerés tényét a közalkalmazott a minősítésen aláírásával igazolja, továbbá feltüntetheti esetleges észrevételeit is.

(10) A minősítési lap egy példányát a közalkalmazotti alapnyilvántartás tartalmazza.

(11) A közalkalmazott a minősítés hibás vagy valótlan ténymegállapításának, személyiségi jogát sértő megállapításának megsemmisítését a minősítés közlésétől számított harminc napon belül a bíróságtól kérheti.

(12) Az e §-ban foglaltakat nem kell alkalmazni, ha törvény a munka értékelésével kapcsolatosan e szabályoktól eltérő rendelkezéseket állapít meg a közalkalmazottak tekintetében, és végrehajtási rendelet a (8) bekezdésben foglaltak szerint meghatározza a minősítési eredménnyel való egyenértékűség feltételeit.

41. §194 (1) A közalkalmazott nem létesíthet munkavégzésre irányuló további jogviszonyt, ha az a közalkalmazotti jogviszonya alapján betöltött munkakörével összeférhetetlen.

(2) A magasabb vezető, vezető, továbbá a pénzügyi kötelezettségvállalásra jogosult közalkalmazott munkakörével, vezető megbízásával összeférhetetlen

a)195 ha hozzátartozójával [Mt. 294. § (1) bekezdés b) pont] irányítási (felügyeleti), ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne,

b)196 a munkáltatóéval azonos, vagy ahhoz hasonló tevékenységet is végző, illetve a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló más gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagság.

(3)197 A (2) bekezdés b) pontja az egészségügyi szolgáltatónál, valamint a helyi önkormányzat által a feladatkörébe tartozó egészségügyi közszolgáltatások ellátására létesített, továbbá az egészségügyért felelős miniszter ágazati irányítási jogkörébe tartozó, egészségügyi szolgáltatást nem nyújtó költségvetési szervnél létesített közalkalmazotti jogviszonyra nem alkalmazható.

(4)198 A felsőoktatási intézményben – a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 121. §-ának (8) bekezdésében az intézményi társaságokkal kapcsolatosan előírt korlátozás megtartása mellett – a magasabb vezető és a vezető megbízásával nem összeférhetetlen a gazdasági társaságban betöltött igazgatósági, felügyelőbizottsági tagság.

(5)199 A (2) bekezdés b) pontjától eltérően a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvény szerinti költségvetési kutatóhely által foglalkoztatott közalkalmazott a hasznosító vállalkozásnak – a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával – tagja vagy vezető tisztségviselője lehet, illetve azzal munkavégzésre irányuló további jogviszonyt létesíthet.

41/A. §200

42. § A munkáltató a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló közalkalmazottal munkaköri feladatai ellátására munkavégzésre irányuló további jogviszonyt nem létesíthet.

43. § (1) Amennyiben a közalkalmazott munkaideje a közalkalmazotti jogviszonyban és a munkavégzésre irányuló további jogviszonyban — részben vagy egészben — azonos időtartamra esik, a munkavégzésre irányuló további jogviszony csak a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulásával létesíthető.

(2) A hozzájárulás megtagadásával szemben munkaügyi jogvita nem kezdeményezhető.

43/A. §201 (1)202 A 41–43. §-ban foglaltakon túlmenően, a helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes – jogszabály szerinti – költségvetési szerveknél nem bízható meg magasabb vezető, illetőleg vezető beosztás ellátásával az, aki – illetőleg, akinek közeli hozzátartozója – a szerv fő tevékenységével azonos vállalkozói tevékenységet végez, az ilyen tevékenységet végző és az intézménnyel gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társasággal, illetőleg munkáltatóval tagsági viszonyban, munkaviszonyban, további munkaviszonyban, illetőleg munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll.

(2)203 Az (1) bekezdésben meghatározott munkáltatónál megbízott magasabb vezető és vezető munkavégzésre irányuló további jogviszonyt nem létesíthet. Nem vonatkozik ez a tilalom arra a jogviszonyra, amelyet tudományos, ismeretterjesztő, oktatói vagy szerzői jogi védelem alá eső tevékenységre létesítettek.

43/B. §204 A 41–43. §-ban foglaltakon túlmenően, a katasztrófavédelmi feladatot ellátó, végrehajtási jogszabályban megnevezett munkáltatóknál összeférhetetlen a munkavégzésre irányuló további jogviszony létesítése, ha a munkavégzés a munkáltató tevékenységi körébe is tartozik, vagy ha a munkavégzésre a közalkalmazott munkáltatójával gazdasági vagy egyéb elszámolási kapcsolatban álló munkáltatónál kerül sor.

43/C. §205 A 41–43. §-ban foglaltakon túlmenően a nemzetbiztonsági feladatot ellátó, végrehajtási jogszabályban megnevezett munkáltatónál összeférhetetlen a munkavégzésre irányuló további jogviszony létesítése, ha

a) a munkavégzés a nemzetbiztonsági feladatot ellátó munkáltató jogszabályban előírt tevékenysége eredményességét veszélyezteti;

b) a munkavégzés a nemzetbiztonsági feladatot ellátó munkáltató tevékenységi körébe is tartozik, vagy ha a munkavégzésre a munkáltatóval gazdasági vagy egyéb elszámolási kapcsolatban álló munkáltatónál kerül sor;

c) a munkavégzés veszélyezteti a közalkalmazott munkaköri kötelezettségének teljesítését.

43/D. §206 (1) A 41–43. §-ban foglaltakon túlmenően a Magyar Tudományos Akadémia által fenntartott köztestületi költségvetési szervnél, valamint a központi költségvetési intézményként működő kutatóintézeteknél összeférhetetlen az olyan munkavégzésre irányuló további jogviszony, amelynek keretében a közalkalmazottat foglalkoztató munkáltató üzleti titkát képező módszerek, eljárások, ismeretek, know-how-k alkalmazására, hasznosítására kerülne sor.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában üzleti titok a munkáltató gazdasági (kutatási) tevékenységéhez kapcsolódó minden olyan téma, információ, megoldás, eljárási módszer, adat, amely a munkáltató számára vagyoni értéket képvisel.

(3) Az (1) bekezdésben megjelölt munkáltatónál foglalkoztatott magasabb vezető, vezető beosztású, illetve témacsoport-vezető közalkalmazott nem lehet tagja, illetve vezető tisztségviselője olyan gazdasági társaságnak, amelynek az őt foglalkoztató munkáltató az alapítója, tagja vagy a munkáltatóval – ide nem értve a közműszolgáltató tevékenységet ellátó gazdasági társaságokat – gazdasági kapcsolatban áll.

44. § (1)207 A közalkalmazott a munkaidejét nem érintő további munkavégzésre irányuló jogviszony létesítését – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, továbbá a közérdekű önkéntes tevékenység kivételével – köteles a munkáltatónak előzetesen írásban bejelenteni, amely összeférhetetlenség esetén a további jogviszony létesítését írásban megtiltja.

(2) A munkáltatónak a munkavégzésre irányuló további jogviszony létesítését megtiltó intézkedése ellen munkaügyi jogvita kezdeményezhető.

(3)208 Ha a munkáltató az összeférhetetlenségről nem az (1) bekezdés szerinti bejelentés alapján szerez tudomást, a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül írásban felszólítja a közalkalmazottat az összeférhetetlenség megszüntetésére.

(4)209 Ha a közalkalmazott az (1) bekezdés szerinti tiltás vagy a (3) bekezdés szerinti felszólítás kézhezvételét követő harminc napon belül az összeférhetetlenséget nem szünteti meg, a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt azonnali hatállyal megszünteti.

(5)210 Az (1)–(4) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni a további jogviszony létesítésének megtiltására, illetve a már fennálló összeférhetetlenség jogkövetkezményeire vonatkozóan akkor is, ha az összeférhetetlenség a 41. §, valamint a 43/A–43/D. § alapján áll fenn.

(6)211

44/A. §212 (1) A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt.-nek a munkaszerződés teljesítésére vonatkozó rendelkezései (VIII. fejezet) közül az 57. § nem alkalmazható.

(2) A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 106. § (1) bekezdés és 150. § (1) bekezdés alapján munkavégzésre akkor kerülhet sor, ha ez alapján a közalkalmazott az e törvény vagy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény vagy a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál végez munkát.

45–51. §213

51/A. §214

52–53. §215

53/A. §216

53/B. §217

54. §218

54/A. §219

IV. Fejezet

A munkaidő és pihenőidő

55. §220 A munka jellegétől függően végrehajtási rendelet meghatározhatja a teljes munkaidőből kötelezően a munkahelyen töltendő idő tartamát, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátos szabályait.

55/A. §221 (1)222

(2)223

56. §224 A közalkalmazottat

a) az „A”, „B”, „C” és „D” fizetési osztályban évi húsz munkanap,

b)225 az ,,E'', ,,F'', ,,G'', ,,H'', ,,I'', ,,J'' fizetési osztályban és a 79/C. §-ban említett munkakör betöltése esetén évi huszonegy munkanap

alapszabadság illeti meg.

57. § (1) A közalkalmazottnak a fizetési fokozatával egyenlő számú munkanap pótszabadság jár. Az 1. fizetési fokozatban a közalkalmazottat e címen pótszabadság nem illeti meg.

(2)226 A magasabb vezető megbízású közalkalmazottat évi tíz munkanap, a vezető megbízásút évi öt munkanap pótszabadság illeti meg.

(3)227 A bölcsődékben, a csecsemőotthonokban, az óvodákban, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban az oktató, nevelő munkát végző közalkalmazottakat évi huszonöt munkanap pótszabadság illeti meg, amelyből legfeljebb tizenöt munkanapot a munkáltató oktató, nevelő, illetőleg az oktatással, neveléssel összefüggő munkára igénybe vehet. Az oktatással és neveléssel kapcsolatos munkák körét végrehajtási rendelet állapítja meg.

(4)228

(5)229 A föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát töltő munkavállalót évenként öt munkanap pótszabadság illeti meg. Ha a közalkalmazott ilyen munkahelyen legalább öt évet eltöltött, évenként tíz munkanap pótszabadságra jogosult.

(6)230 A jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között munkahelyen eltöltött napi munkaidőtől függetlenül az (5) bekezdésben meghatározott pótszabadság megilleti azt a közalkalmazottat is, akit rendszeresen kettős egészségkárosító kockázatnak kitett munkakörben foglalkoztatnak, feltéve, hogy az egyik kockázat nem ionizáló sugárzással függ össze.

57/A. §231

57/B. §232 (1)233

(2)234

58. § (1)235 A pótszabadság a közalkalmazottat alapszabadságán felül – a (2)–(3) bekezdésben foglalt kivételekkel – egyszerre többféle jogcímen is megilleti.

(2)236 A fizetési fokozathoz kapcsolódó [57. § (1) bekezdés] és a munkakör [57. § (3) bekezdése] alapján járó pótszabadság közül a magasabb mértékű pótszabadság jár.

(3)237 A munkakör és a beosztás [57. § (2) bekezdése] alapján járó pótszabadság közül a magasabb mértékű pótszabadság jár.

58/A. §238 A közalkalmazottnak – kérelmére – a külszolgálat időtartamára fizetés nélküli szabadságot kell engedélyezni, ha a közalkalmazott házastársa külszolgálatot teljesít.

59. §239 A közalkalmazotti jogviszony tekintetében

a) a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény munka- és pihenőidőről szóló rendelkezései közül a 131. § és a 132. § (4)–(6) bekezdés,

b) az Mt. munka- és pihenőidőről szóló rendelkezései (XI. fejezet) közül a 92. § (4) bekezdés és a 135. § nem alkalmazható.

V. Fejezet

A közalkalmazottak
előmeneteli és illetményrendszere

60. § E törvény biztosítja a közalkalmazott számára a közalkalmazotti pályán való előmenetel lehetőségét.

61. §240 (1) A közalkalmazotti munkakörök az ellátásukhoz jogszabályban előírt iskolai végzettség, illetve állam által elismert szakképesítés, szakképzettség, doktori cím, tudományos fokozat, valamint akadémiai tagság alapján fizetési osztályokba tagozódnak:241

a) az „A” fizetési osztályba

aa) a legfeljebb alapfokú iskolai végzettséghez kötött munkakör,

ab) az alapfokú iskolai végzettséget nem igénylő szakképesítéshez kötött munkakör;

b) a „B” fizetési osztályba

ba)242

bb) az alapfokú iskolai végzettséget igénylő szakképesítéshez kötött munkakör;

c) a „C” fizetési osztályba

ca) a „B” fizetési osztály bb) pontjában említett szakképesítésre épülő szakképesítéshez kötött munkakör,

cb)243

cc) a középiskola utolsó évfolyamának elvégzését igénylő szakképesítéshez kötött munkakör,

cd) a középiskolai végzettséghez kötött munkakör;

d) a „D” fizetési osztályba

da) a „C” fizetési osztály cb)–cc) pontjában említett szakképesítésre épülő szakképesítéshez kötött munkakör,

db) a középiskolai végzettséget igénylő szakképesítéshez kötött munkakör;

e) az „E” fizetési osztályba

ea) az egyetemi, főiskolai végzettséget nem tanúsító felsőfokú szakképesítéshez kötött munkakör,

eb) a középiskolai végzettséghez kötött akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképesítéshez kötött munkakör;

f) az „F” fizetési osztályba

a főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör;

g) a „G” fizetési osztályba

a főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör;

h) a „H” fizetési osztályba

ha) az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör,

hb) a főiskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör és ehhez az oklevélhez kapcsolódó tudományos fokozat;

i) az „I” fizetési osztályba

ia) az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgát vagy jogszabályban azzal egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevélhez kötött munkakör,

ib) az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör és 1984. szeptember 1-je előtt doktori cselekmény alapján szerzett egyetemi doktori cím, vagy egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevél és 1984. szeptember 1-je után szerzett egyetemi tudományos fokozat (dr.univ.);

j) a „J” fizetési osztályba

ja)244 az egyetemi végzettséget és szakképzettséget igazoló oklevélhez kötött munkakör és a felsőoktatásról szóló törvény245 szerinti tudományos fokozat,

jb) a Magyar Tudományos Akadémia hazai rendes és levelező tagsága, az akadémiai doktori cím.

(2) Az (1) bekezdésben említett iskolai végzettséget, illetve szakképesítést, szakképzettséget a közoktatási, a szakképzési és felsőoktatási törvényekben használt fogalmakkal azonosan kell értelmezni.

(3)246 Az Országos Képzési Jegyzék szerinti emelt szintű szakképesítést az (1) bekezdés, valamint a 66. § (2) bekezdésének alkalmazásakor felsőfokú szakképesítésnek, a középszintű szakképesítést középfokú szakképesítésnek kell tekinteni.

(4)247 Végrehajtási rendelet rendelkezhet248 az (1) és (3) bekezdésben foglaltak alól indokolt esetben lehetséges felmentésről. A felmentéssel egyidejűleg elő kell írni a szükséges iskolai végzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség legfeljebb öt éven belüli megszerzését. Nem számítható be az ötéves határidőbe mindazon időtartam, amelyet a gyakornoki időnél figyelmen kívül kell hagyni.

(5)249 Végrehajtási jogszabály rendelkezhet az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges iskolai végzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség megszerzése alóli végleges mentesítés szabályairól.250

62. §251 A fizetési osztályok fizetési fokozatokra tagozódnak. Az egyes fizetési osztályok tizennégy fizetési fokozatot tartalmaznak.

63. §252 (1) A közalkalmazott fizetési osztályát (besorolását) – a 61. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – az ellátandó munkakör betöltésére előírt annak a legmagasabb iskolai végzettségnek, illetve szakképesítésnek, szakképzettségnek, doktori címnek, tudományos fokozatnak alapján kell meghatározni, amellyel a közalkalmazott rendelkezik.

(2)253 A művészeti területen foglalkoztatottak esetében az „F” fizetési osztály helyett a „G” fizetési osztályba, a „H” fizetési osztály helyett az „I” fizetési osztályba kell besorolni azt a közalkalmazottat, aki a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény vagy a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló törvény, a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjjal vagy a kultúráért felelős miniszter által jogszabály alapján adományozható művészeti díjjal rendelkezik. E rendelkezést kell alkalmazni a korábban hatályos jogszabályok alapján Kossuth-díjban vagy állami díjban, illetve a jelenleg hatályos jogszabályokban szereplőkkel azonos elnevezésű művészeti díjban vagy kitüntető címben részesült, művészeti területen foglalkoztatott közalkalmazottak besorolásánál is.

(3) Nem érinti a 61. § (1) bekezdése szerinti besorolást, ha a munkakör ellátásához az iskolai végzettségen, illetve szakképesítésen, szakképzettségen, doktori címen, tudományos fokozaton, valamint akadémiai tagságon túl egyéb más képesítés is szükséges.

64. § (1) A közalkalmazott fizetési fokozatát közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján kell megállapítani.

(2)254 A fizetési fokozat megállapításánál a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számítására a 87/A. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.

(3) A közalkalmazotti jogviszony létesítésekor a fizetési fokozat megállapításánál a várakozási időnek a 65. § (3)—(5) bekezdése alapján megelőzőleg történt csökkentését is figyelembe lehet venni.

65. § (1)255 A közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő alapján háromévenként eggyel magasabb fizetési fokozatba lép. A közalkalmazottat a tárgyév első napján kell a magasabb fizetési fokozatba besorolni. A magasabb fizetési fokozat elérésével a hároméves várakozási idő újra kezdődik.

(2)256 A fizetési fokozatok közötti várakozási időbe nem számítható be mindazon időtartam, amelyet a 37. § (4) bekezdésének harmadik mondata alapján a végkielégítésre való jogosultság tekintetében figyelmen kívül kell hagyni.

(3)257 A közalkalmazott várakozási ideje tartósan magas színvonalú munkavégzése esetén csökkenthető. A tartósan magas színvonalú munkavégzés megállapításához kiválóan alkalmas vagy alkalmas eredményű minősítés szükséges. A várakozási időt csökkenteni kell, ha a közalkalmazott miniszteri vagy állami kitüntetésben részesült.

(4) A várakozási idő csökkentésének mértéke fizetési fokozatonként nem haladhatja meg az egy évet.

(5)258 A várakozási idő csökkentése esetén az annak megfelelő időpontban a közalkalmazott eggyel magasabb fizetési fokozatba lép.

66. §259 (1)260 A fizetési osztályok első fizetési fokozatához tartozó illetmény garantált összegét, valamint a növekvő számú fizetési fokozatokhoz tartozó – az első fizetési fokozat garantált illetményére épülő – legkisebb szorzószámokat az éves költségvetési törvény állapítja meg.261

(2)262 Amennyiben a közalkalmazottnak a munkaköre ellátásához a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség mellett a kinevezésében feltüntetett további szakképesítésre, szakképzettségre vagy azzal jogszabályban egyenértékűnek elismert képesítésre is szükség van, és azzal a közalkalmazott rendelkezik, az (1) bekezdés szerint járó garantált illetménye

a) egy további szakképesítés esetén legalább 5%-kal,

b) kettő vagy több további szakképesítés esetén legalább 8%-kal növekszik.

Az illetménynövekedés feltétele, hogy a közalkalmazott a további szakképesítését munkaidejének legalább 10%-ában hasznosítja.

(3) A (2) bekezdés szerinti illetménynövekedés mértéke a „H”, „I” vagy „J” fizetési osztályba besorolt közalkalmazott által megszerzett

a) egy további szakképesítés esetén legalább 7%,

b) kettő vagy több további szakképesítés esetén legalább 10%.

(4)263 Azokban az esetekben, ahol a további szakképesítés hasznosításának mértéke előre nem határozható meg, az illetménynövekedés feltételeit végrehajtási rendelet állapítja meg. Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a közoktatási ágazatban a további szakképesítés hasznosításának a kötelező óraszámra eső mértékét meghatározza.

(5) További szakképesítésként a közalkalmazott besorolásánál alapul vettel azonos képzettségi szinten szerzett szakképesítést, szakképzettséget lehet figyelembe venni.

(6) A (5) bekezdés alkalmazása során a képzettségi szintek a következők:

a) alsó képzettségi szint az „A” fizetési osztályban meghatározott iskolai végzettség, illetve szakképesítés;

b) közép képzettségi szint a „B”, „C” és „D” fizetési osztályokban meghatározott iskolai végzettség, illetve szakképesítés;

c) felső képzettségi szint a „E”, „F”, „G”, „H”, „I” és „J” fizetési osztályokban meghatározott iskolai végzettség, illetve szakképesítés, szakképzettség.

(7)264 Az (1)–(5) bekezdésben, a 66A. § (1) bekezdésben, illetve a 79/E. §-ban foglaltak alkalmazásával meghatározott illetménynél (garantált illetmény) magasabb összegű illetmény akkor állapítható meg, ha a közalkalmazott kiválóan alkalmas vagy alkalmas minősítést kapott.

(8)265 A (7) bekezdéstől eltérően, a közalkalmazotti jogviszony létesítésekor a garantált illetménynél magasabb összegű illetmény megállapítható, azzal, hogy – az egy évet meg nem haladó időtartamú határozott idejű közalkalmazotti jogviszony kivételével – egy év elteltével a közalkalmazottat minősíteni kell. Ha ekkor a közalkalmazott alkalmatlan vagy kevéssé alkalmas minősítést kapott, illetményét – e törvény erejénél fogva a besorolása szerinti – garantált mértékre kell csökkenteni.

(9)266

(10)267 A garantált illetmény összegét a kerekítés általános szabályai szerint száz forintra kerekítve kell megállapítani.

(11)268 A (2)–(4) bekezdésben említett illetményrész azon időszak alatt illeti meg a közalkalmazottat, amely alatt a további szakképesítést alkalmazza. Ez az időszak azonban egy hónapnál rövidebb nem lehet.

66/A. §269

67. § (1) A közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesülhet.

(2)270 A kollektív szerződés, ennek rendelkezése hiányában a munkáltató határozza meg, hogy a munkáltató a gazdálkodás eredményének mely hányadát és milyen feltételek szerint fordítja illetménykiegészítésre.

(3) A munkáltató, ha az elért teljesítménytől függően térítésben részesül, annak meghatározott hányadát illetménykiegészítésre fordíthatja jogszabályban, vagy ennek hiányában kollektív szerződésben foglaltak szerint. Ebben az esetben a közalkalmazottal külön megállapodásban kell meghatározni a részére járó illetménykiegészítés feltételeit és mértékét.

68. §271

69. §272 Az e törvényben megállapított feltételek mellett a közalkalmazott a 70–75. § szerinti illetménypótlékra jogosult. A 70–75. § szerinti illetménypótlék számításának alapját (a továbbiakban: pótlékalap) a mindenkori éves költségvetési törvény állapítja meg.273

70. §274 (1) A megbízott vezetőt vezetői pótlék illeti meg.

(2) A pótlék mértéke

a) magasabb vezető megbízással rendelkező közalkalmazott esetén a pótlékalap száz–ötszáz százaléka,

b) vezető megbízással rendelkező közalkalmazott esetén a pótlékalap száz–kétszázötven százaléka.

(3) A pótlék mértékét a (2) bekezdésben foglalt keretek között végrehajtási rendelet állapítja meg.275

71. § (1) A főtanácsost, a főmunkatársat, a tanácsost, valamint a munkatársat címpótlék illeti meg.

(2)276 A pótlék mértéke

a) munkatársi cím esetén a pótlékalap huszonöt százaléka,

b) tanácsosi cím esetén a pótlékalap ötven százaléka,

c) főmunkatársi cím esetén a pótlékalap hetvenöt százaléka,

d) főtanácsosi cím esetén a pótlékalap száz százaléka.

(3)277 Végrehajtási rendelet által alapított cím esetén a pótlék mértéke nem haladhatja meg a pótlékalap száz százalékát.

(4) Amennyiben a közalkalmazott vezetői és címpótlékra is jogosult, részére a vezetői pótlék jár.

72. §278 (1) A közalkalmazott illetménypótlékra jogosult, ha

a) foglalkoztatására munkaideje legalább felében jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy

b) a védelem csak egyéni védőeszköz olyan állandó vagy tartós használatával valósítható meg, amely a közalkalmazott számára fokozott megterhelést jelent.

(2)279 A pótlékra jogosító munkaköröket a munkáltató állapítja meg.

(3) A pótlék mértéke a pótlékalap 100%-a.

73. §280

74. § (1) Idegennnyelv-tudási pótlékra jogosult a közalkalmazott, ha olyan munkakört tölt be, amelyben a magyar nyelv mellett meghatározott idegen nyelv rendszeres használata indokolt.

(2)281 A munkáltatónál az idegennyelv-tudási pótlékra jogosító idegen nyelveket és munkaköröket a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg.

(3) A pótlék megállapításának további feltétele, hogy a meghatározott idegen nyelvből a közalkalmazott állami nyelvvizsga eredményes letételét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű igazolással rendelkezzék.

(4)282 Nem fizethető idegennyelv-tudási pótlék a nyelvtanári, tolmácsi, valamint a fordítói (revizor-fordítói) munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottnak a munkaköre ellátásához szükséges idegen nyelv használata alapján.

(5)283 A pótlék mértéke

a) középfokú nyelvvizsga esetén a pótlékalap ötven százaléka,

b) felsőfokú nyelvvizsga esetén a pótlékalap száz százaléka.

75. § (1)284 Végrehajtási rendelet a 69–74. § rendelkezéseiben foglaltakon túl ágazati, szakmai sajátosságokra tekintettel további illetménypótlékot állapíthat meg, ha ezt a munkakörbe tartozó, valamely, az általánostól eltérő munkafeltétel indokolja.285

(2)286 A kollektív szerződés a jogszabályban megállapított mértéknél magasabb pótlékot is megállapíthat.

(3)287 A (2) bekezdéstől eltérően, ha jogszabály az illetménypótlék mértékének alsó és felső határát egyaránt meghatározza, e felső határnál magasabb mértékű illetménypótlékot a kollektív szerződés sem állapíthat meg.

76. §288

77. §289 (1) A közalkalmazottat a munkáltató meghatározott munkateljesítmény eléréséért, illetve átmeneti többletfeladatok – ide nem értve az átirányítást – teljesítéséért a megállapított személyi juttatások előirányzatán belül egyszeri vagy meghatározott időre szóló, havi rendszerességgel fizetett keresetkiegészítésben részesítheti.290

(2) A keresetkiegészítés feltételeit a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg.

(3) A kiemelkedő, illetőleg tartósan jó munkát végző közalkalmazottat a munkáltató jutalomban részesítheti. Naptári évenként a jutalom összege nem haladhatja meg a kifizetés esedékessége időpontjában a közalkalmazott kinevezés szerinti havi illetménye tizenkétszeresének harminc százalékát.

77/A. §291

77/B. §292

77/C. §293

78. § (1) A huszonöt, harminc-, illetve negyvenévi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező közalkalmazottnak jubileumi jutalom jár.

(2) A jubileumi jutalom:

a) huszonöt év közalkalmazotti jogviszony esetén kéthavi,

b) harminc év közalkalmazotti jogviszony esetén háromhavi,

c) negyven év közalkalmazotti jogviszony esetén öthavi illetményének megfelelő összeg.

(3)294 Ha a közalkalmazott jogviszonya a 30. § (1) bekezdés d) vagy f) pontja alapján szűnik meg, részére a megszűnés évében esedékessé váló jubileumi jutalmat az utolsó munkában töltött napon ki kell fizetni.

(4)295 Ha a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya – a fegyelmi elbocsátás büntetés vagy a 25. § (2) bekezdés b) 1. pontja szerinti áthelyezés kivételével – megszűnik és legkésőbb a megszűnés időpontjában nyugdíjasnak minősül [37/B. § (1) bekezdés], továbbá legalább harmincöt évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, a negyvenéves közalkalmazotti jogviszonnyal járó jubileumi jutalmat részére a jogviszony megszűnésekor ki kell fizetni.

(5)296 A (4) bekezdésben szereplő rendelkezést a közalkalmazott örököse tekintetében megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a közalkalmazott jogviszonya elhalálozása miatt szűnik meg.

78/A. §297 (1)298 Az állam készfizető kezességet vállal a közalkalmazott által a lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt állami kamattámogatású kölcsön összegének a hitel fedezetéül szolgáló, hitelcél szerinti lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének 60%-át meghaladó részére, legfeljebb e hitelbiztosítéki érték 100%-áig.

(2) Az állam készfizető kezességet az (1) bekezdésben foglaltakon túl annál a közalkalmazottnál vállalhat, aki:

a) határozatlan időre létesített közalkalmazotti jogviszonyt;

b) legalább hároméves közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik;

c) felmentési vagy lemondási idejét nem tölti;

d)299

e)300 nem áll – a magánindítvány vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárás kivételével – büntetőeljárás hatálya alatt, és

f) az (1) bekezdés szerinti kezességvállalással biztosított hitelrészt a hitelintézetnek kiegyenlítette, illetve a vele közös háztartásban élő házas vagy élettárs – az igénylés időpontjában – állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hitel törlesztésére nem kötelezett;

g) a kölcsönt nyújtó hitelintézet belső szabályai szerint – saját, illetve adóstársa jövedelmi helyzetét is figyelembe véve – a kölcsön teljes összegére vonatkozóan hitelképesnek bizonyul.

(3) A (2) bekezdés a)–d) pontjaiban foglalt feltételek teljesülését, valamint a kezességvállalás alapjául szolgáló közalkalmazotti jogviszony fennállását a munkáltatói jogkör gyakorlója igazolja.

(4)301 A (2) bekezdés e) pontjában foglalt feltétel teljesülését a közalkalmazott hatósági bizonyítvánnyal igazolja, a (2) bekezdés f) pontjában foglalt feltétel teljesüléséről a közalkalmazott a kölcsönt nyújtó hitelintézetnek nyilatkozik.

(5) A közalkalmazott a munkáltatói jogkör gyakorlójának köteles bejelenteni a hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül

a) a hitelszerződést kötő pénzintézet nevét, címét;

b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát;

c) a hitel lejártának időpontját.

A fenti adatokban bekövetkezett változásokról a közalkalmazott haladéktalanul köteles tájékoztatni a munkáltatói jogkör gyakorlóját.

(6)302 Amennyiben a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonya a 25. § (2) bekezdésének a), c) vagy g) pontja, illetve (3) bekezdése alapján szűnik meg, a még fennálló állami kezesség után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján – egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetnie. A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének 2%-a.

(7) A munkáltatói jogkör gyakorlója a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyának (6) bekezdés szerinti megszűnése esetén erről 8 napon belül értesíti a közalkalmazott által az (5) bekezdés alapján bejelentett hitelintézetet.

(8) A hitelintézet megállapítja, és 8 napon belül írásban közli a közalkalmazottal a (6) bekezdés szerint megfizetendő kezességvállalási díj összegét, melyet a közalkalmazott a hitelintézeti értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül a folyósító hitelintézet részére megfizet.

(9)303 Ha a közalkalmazott a (6) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet erről, valamint a közalkalmazott adatairól 8 napon belül értesíti az állami adóhatóságot.

(10)304 A hitelintézet a negyedévet követő hónap 15. napjáig tájékoztatja a kincstárt a közalkalmazottnak nyújtott kölcsönök állami kezességvállalással érintett részének negyedév végén fennálló állományáról, valamint e kölcsönök számáról. Az adatgyűjtés és adatszolgáltatás egyedi azonosításra alkalmatlan módon történhet.

(11)305 Amennyiben az állam a készfizető kezességvállalás alapján a közalkalmazott helyett a kezességvállalással biztosított – a hitelintézetnek meg nem térülő – összeget kifizette, illetve a (6) bekezdés szerinti egyszeri kezességvállalási díj megfizetését a közalkalmazott elmulasztotta, akkor a közalkalmazott ezen tartozásai a Magyar Állammal szembeni köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be.

(12)306

78/B. §307

79. § (1)308 Végrehajtási rendelet előírhatja a munka jellegére tekintettel biztosítandó formaruha-juttatást.

(2)309 A munka- és formaruha juttatásra jogosító munkaköröket, az egyes ruhafajtákat, a juttatási időket, valamint a juttatás egyéb feltételeit a kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató állapítja meg.

(3) A juttatási idő eltelte után a munka-, illetve formaruha a közalkalmazott tulajdonába megy át. Ha a közalkalmazotti jogviszony a juttatási idő letelte előtt megszűnik, a kollektív szerződés rendelkezései irányadóak a visszaszolgáltatás vagy a közalkalmazott részéről történő megváltás tekintetében.

79/A. §310 (1)311 A közalkalmazottat az e törvény 60—79. §-a alapján megillető illetmény kifizetése a közalkalmazott által meghatározott fizetési számlára történő átutalással, fizetési számla hiányában pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján történik.

(2)312 Az illetmény fizetési számlára történő átutalása és egyszeri felvétele, illetve az illetménykifizetés a közalkalmazott részére költségtöbbletet nem okozhat.

79/B. §313 A felsőoktatási intézményben – e törvény 2. számú mellékletében meghatározott – oktatói, valamint a központi költségvetési szervnél (ideértve a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó, költségvetési rendben gazdálkodó intézményt is) tudományos kutatói munkakört betöltő közalkalmazottak előmeneteli és illetményrendszerére e törvény 61., 63., 66., 71., 74. és 75. §-ában foglaltak nem alkalmazhatók. A 62., 64. és 65. §-ban foglaltak csak e törvény 57. § (1) bekezdése tekintetében alkalmazhatók.

79/C. §314 (1) A felsőoktatási intézményben az oktatói, kutatói, tanári és más munkakörben történő foglalkoztatás egyes kérdéseit (határozott időre történő foglalkoztatás, a pályázati eljárás kérdései, várakozási idő csökkentése, további szakképesítés figyelembevétele, illletménykiegészítés, vezetői pótlékok, illetménypótlékok) a Kormány határozza meg.315

(2) Tudományos kutatói munkakörként – a felsőoktatási intézmények kivételével – kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó, tudományos főmunkatárs, tudományos munkatárs, tudományos segédmunkatárs munkakör létesíthető. Az e bekezdésben meghatározott tudományos munkakörbe történő besorolás feltételeit a Kormány határozza meg.

79/D. §316 (1) A felsőoktatási intézményben az egyetemi tanári, az egyetemi docensi, a főiskolai tanári és a főiskolai docensi, egyetemi adjunktusi, továbbá a központi költségvetési szervnél (ideértve a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó, költségvetési rendben gazdálkodó intézményt is) a kutatóprofesszori, a tudományos tanácsadói és a tudományos főmunkatársi munkakörök három fizetési fokozatra tagozódnak. A felsőoktatási intézményben az egyetemi tanársegédi és a főiskolai adjunktusi munkakörök két fizetési fokozatra tagozódnak.

(2) A közalkalmazott fizetési fokozatát a bármely felsőoktatási intézménynél, illetve a központi költségvetési szervnél (ideértve a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó, költségvetési rendben gazdálkodó intézményt is) az adott munkakörben – a megbízási jogviszony kivételével – munkavégzésre irányuló jogviszonyban töltött ideje alapján kell megállapítani. Ha azonos időtartam alatt egyidejűleg több, az adott munkakörben munkavégzésre irányuló jogviszony vehető figyelembe, közülük csak egy számítható be.

(3) Az (1) bekezdésben felsorolt munkakört betöltő közalkalmazott, ha a (4) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelel, magasabb fizetési fokozatba lép

a) egyetemi tanár, főiskolai tanár, kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó az adott munkakörben az előző fizetési fokozatban eltöltött öt évet követően,

b) egyetemi docens, főiskolai docens, tudományos főmunkatárs, továbbá egyetemi adjunktus, főiskolai adjunktus az adott munkakörben az előző fizetési fokozatban eltöltött tíz évet követően,

c) egyetemi tanársegéd (gyakornok) az előírt feltételek teljesítését követően. A közalkalmazottat a tárgyév első napján kell a magasabb fizetési fokozatba besorolni.

(4) A második és a harmadik fizetési fokozatba sorolás feltétele, hogy a közalkalmazott megfeleljen az adott fizetési fokozathoz a munkáltatónak a munkakörre vonatkozó szabályzatában meghatározott oktatói, kutatói követelménynek.

(5)317 A (3) bekezdés szerinti fizetési fokozatok közötti várakozási időbe nem számíthatók be a 22. § (8) bekezdésében említett időtartamok, valamint a sor- és tartalékos katonai, illetve a polgári szolgálat időtartama.

(6) Munkakör változása esetén a közalkalmazottat az új munkakörének első fizetési fokozatába kell besorolni. Ettől eltérően a korábbi fizetési fokozattal azonos fizetési fokozatba kell a közalkalmazottat besorolni akkor, ha olyan munkakörbe kerül, amelyre a 2. számú melléklet az előző besorolásához tartozó arányszámmal azonos arányszámot állapít meg.

79/E. §318 A felsőoktatási intézményben oktatói munkakört, valamint a tudományos kutatói munkakört betöltő közalkalmazottak garantált illetményét e törvény 2. számú melléklete szerint kell meghatározni az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozata garantált illetményének költségvetési törvényben rögzített összege319 százalékos arányában.

80. §320 (1) A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. munkabérre vonatkozó rendelkezései (XII. fejezet) közül a 136–138. §, 145. §, 156. §, 157. § (2) bekezdés, 159. § és a 165. § nem alkalmazható.

(2) A távolléti díjat a 70–75. § szerinti bérpótlék figyelembe vételével kell megállapítani. A távolléti díj számítására a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 151/A. §-át kell alkalmazni.

(3) A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. 143. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a rendkívüli munkaidő ellenértékeként szabadidőt csak kollektív szerződés állapíthat meg.

VI. Fejezet

A közalkalmazott és a munkáltató kártérítési felelőssége

81. §321 Az Mt. 179. § (3) bekezdése alkalmazásában súlyosan gondatlannak minősül a károkozás különösen, ha

a) a közalkalmazott

aa) a munkáltató gazdálkodására vonatkozó szabály – szándékosságnak nem minősülő – súlyos megsértésével, vagy

ab) az ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával, illetve hiányos teljesítésével

okozta a kárt, vagy

b) a kár olyan – jogszabályba ütköző – utasítás teljesítéséből keletkezett, amelynek várható következményeire az utasított közalkalmazott előzőleg a figyelmet felhívta.

81/A. §322

82. §323 (1) A magasabb vezető a vezetői tevékenységének keretében gondatlanul okozott kárért teljes mértékben felel.

(2) Amennyiben a magasabb vezető a közalkalmazotti jogviszonyát jogellenesen szünteti meg, hathavi távolléti díjával felel.

83. §324 (1) A közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt.-nek a munkáltató és a munkavállaló kártérítési felelősségére szóló rendelkezései (XIII. és XIV. fejezet) közül a 178. § és a 191. § nem alkalmazható.

(2) A cselekvőképtelen közalkalmazott esetén a 81–82. § nem alkalmazható.

VII. Fejezet

Az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban állókra vonatkozó eltérő szabályok325

83/A. §326 (1) Az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban álló esetében – a helyi önkormányzatokról szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kinevezés és a felmentés a képviselő-testület kizárólagos hatáskörébe tartozik, az egyéb munkáltatói jogokat pedig a polgármester gyakorolja.

(2) Az önkormányzattal közalkalmazotti jogviszonyban álló esetében a 15. §, a 18–19. §, a 22/B. § és a 23. § nem alkalmazható.

VIII. Fejezet327

A közalkalmazott nyilvántartás

83/B. § (1)328 A munkáltató a közalkalmazottról az e törvény 5. számú mellékletében meghatározott adatkörre kiterjedő nyilvántartást vezet (a továbbiakban: közalkalmazotti alapnyilvántartás). Az 5. számú mellékletben nem szereplő körben – törvény eltérő rendelkezésének hiányában – adatszerzés nem végezhető, ilyen adatot nyilvántartani nem lehet.

(2) A közalkalmazotti alapnyilvántartás adatai közül a munkáltató megnevezése, a közalkalmazott neve, továbbá a besorolására vonatkozó adat közérdekű, ezeket az adatokat a közalkalmazott előzetes tudta és beleegyezése nélkül nyilvánosságra lehet hozni.

83/C. § (1) A munkáltató közalkalmazotti alapnyilvántartási rendszere törvény felhatalmazásának hiányában más adatrendszerrel nem kapcsolható össze.

(2) A közalkalmazotti alapnyilvántartásból statisztikai célra csak személyazonosításra alkalmatlan módon szolgáltatható adat.

83/D. § A munkáltatónál vezetett közalkalmazotti alapnyilvántartásba – az érintetten kívül – a következők jogosultak betekinteni, illetőleg abból adatot átvenni a rájuk vonatkozó jogszabályban meghatározott feladataik ellátása céljából:

a) a közalkalmazott felettese,

b) a minősítést végző vezető,

c)329 feladatkörének keretei között a törvényességi ellenőrzést végző vagy törvényességi felügyeletet gyakorló szerv,

d)330

e) munkaügyi, polgári jogi, közigazgatási per kapcsán a bíróság,

f) a közalkalmazott ellen indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság,

g) a személyzeti, munkaügyi és illetmény-számfejtési feladatokat ellátó szerv e feladattal megbízott munkatársa feladatkörén belül,

h)331 az adóhatóság, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv, az üzemi baleseteket kivizsgáló szerv és a munkavédelmi szerv

IV. RÉSZ

VEGYES ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

84. § (1)332 E törvény 1992. július elsején lép hatályba.

(2)333

85. §334 (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg

a) a KOMT-ban történt egyeztetést követően a reprezentativitás feltételei igazolásának rendjét,

b)335 a közalkalmazotti pályázatnak, illetve álláshirdetésnek a személyügyi központ internetes oldalán való közzétételére vonatkozó részletes szabályokat,336

c) az Európai Unió magyar soros elnökségében közvetlenül részt vevő közalkalmazottak kiválasztására, valamint többletmunkájukhoz és képzési többletterhükhöz kapcsolódó anyagi elismerésük feltételeire, módjára és mértékére vonatkozó szabályokat, továbbá a képzésükre és a képzéssel kapcsolatos kötelezettségükre vonatkozó eltérő szabályokat.337

(2)338 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az egészségügyi, a szociális, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi, a közoktatási, a d) és e) pont kivételével a felsőoktatási intézmények, a c) pont kivételével az Információs Hivatal és a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter által irányított költségvetési intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia által fenntartott köztestületi költségvetési szervek, a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi, az a) pont utolsó fordulata kivételével a testnevelési és sportintézmények, továbbá az a) pont utolsó fordulata, a d) pont utolsó fordulata, az e) és g) pont kivételével a helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó költségvetési intézményeknél foglalkoztatott, illetve más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak vonatkozásában rendeletben határozza meg339

a) az ágazatban betölthető közalkalmazotti munkaköröket, a munkakörhöz kapcsolódó fizetési osztályokat, a munkakör betöltéséhez a 61. § (1) bekezdésében foglaltakat meghaladóan szükséges képesítési és más többletkövetelményeket, továbbá a 61. § (1) bekezdés g) és i) pontjával összefüggésben a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgával egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevelek körét,340

b)341 azt a munkakört, amelyben nem kötelező pályázat kiírása a közalkalmazotti jogviszony létesítéséhez,342

c) a gyakornoki idővel, valamint a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatosan a munkáltató alaptevékenységébe tartozó munkaköröket,

d)343 a magasabb vezető, valamint a vezető megbízás körét, továbbá ezek e törvényben meghatározottakon túlmenő feltételeit,344

e)345

f) a magasabb vezető, illetve vezető megbízással rendelkező közalkalmazott vezetői pótlékának mértékét,346

g) az ágazati, szakmai sajátosságokra tekintettel fizetendő illetménypótlékokat és azok mértékét.347

(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy – a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően – rendeletben határozza meg

a) az egészségügyi intézményeknél foglalkoztatott, illetve más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében348

aa)349 a közalkalmazotti jogviszony létesítésénél a tizennyolcadik életév betöltésének, valamint a magyar állampolgársággal, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezésnek, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz feltétele alóli mentesítést, illetve a magyar állampolgárság feltételét,

ab) a pályázat hivatalos lapban vagy egyéb módon való közzétételét, továbbá a pályázati eljárásban részt vevők körét, a pályázatok elbírálására vonatkozó többletkövetelményeket és az eljárás részletes szabályait,

ac) a vezető állású munkavállalóval betöltendő vezetői munkaköröket,

ad) munkakörönként azt a szakmai gyakorlatot, amelynek megléte esetén a 21/A. § (1) bekezdés szerinti próbaidőt nem lehet megállapítani,

ae) azokat a munkaköröket, illetve munkakörönként – a kinevezéshez szükséges iskolai végzettséggel, szakképesítéssel, illetve szakképzettséggel egyenértékű – azon iskolai végzettséget, szakképesítést, illetve szakképzettséget, amellyel a közalkalmazott által korábban ellátott, a 22. § (3) bekezdés szerinti jogviszony tartamát a szakmai gyakorlat idejébe be kell számítani,

af) a gyakornoki idő kikötése alól mentes munkaköröket,

ag) a gyakornoki követelmények ágazati szakmai tartalmát,

ah) az 1. számú mellékletben szereplő minősítési szempontokhoz az ágazatba tartozó munkakörhöz kapcsolódó további vagy eltérő szempontokat, illetve az egyes munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott minősítésénél kizárt szempontokat,

ai) munkakörönként a napi munkaidőből a kötelezően a munkahelyen töltendő időt, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátos szabályait,

aj)350 a pótszabadságra jogosult oktató, nevelő munkát végzők körét,

ak) az illetménynövekedés feltételeit azokban az esetekben, amikor a további szakképzettség, illetve szakképesítés hasznosításának mértéke előre nem határozható meg,

al)351 az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges iskolai végzettség, szakképesítés, illetve szakképzettség megszerzése alóli felmentés és végleges mentesítés szabályait;

b) a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményeknél foglalkoztatott, illetve más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében352

ba) a pályázat hivatalos lapban vagy egyéb módon való közzétételét, továbbá a pályázati eljárásban részt vevők körét, a pályázatok elbírálására vonatkozó többletkövetelményeket és az eljárás részletes szabályait,

bb)353 az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges iskolai végzettség, szakképesítés, illetve szakképzettség megszerzése alóli felmentés és végleges mentesítés szabályait,

bc) az ágazatban adományozható címeket, az adományozás feltételeit és a hozzájuk kapcsolódó címpótlékot,

bd) munkakörönként a napi munkaidőből a kötelezően a munkahelyen töltendő időt, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátos szabályait,

be)354 pótszabadságra jogosult oktató, nevelő munkát végzők körét,

bf) az illetménynövekedés feltételeit azokban az esetekben, amikor a további szakképzettség, illetve szakképesítés hasznosításának mértéke előre nem határozható meg;

c) a közoktatási intézményeknél foglalkoztatott, illetve más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében355

ca) a pályázat hivatalos lapban vagy egyéb módon való közzétételét, továbbá a pályázati eljárásban részt vevők körét, a pályázatok elbírálására vonatkozó többletkövetelményeket és az eljárás részletes szabályait,

cb) a vezető állású munkavállalóval betöltendő vezetői munkaköröket,

cc) munkakörönként azt a szakmai gyakorlatot, amelynek megléte esetén a 21/A. § (1) bekezdés szerinti próbaidőt nem lehet megállapítani,

cd) a gyakornoki követelmények elveit, a szakmai segítő részletes kötelezettségeit, a gyakornoki szabályzat kiadásával kapcsolatos eljárási szabályokat, valamint a gyakornok kötelező órájával kapcsolatos rendelkezéseket,

ce) a külön törvényben szabályozott teljesítményértékelés minősítési eredménnyel való egyenértékűsége feltételeit,

cf)356 pótszabadságra jogosult oktató, nevelő munkát végzők körét,

cg) a további szakképzettség, illetve szakképesítés hasznosításának a kötelező óraszámra eső mértékét,

ch) az ágazatban adományozható címeket, az adományozás feltételeit és a hozzájuk kapcsolódó címpótlékot,

ci) az illetménynövekedés feltételeit azokban az esetekben, amikor a további szakképzettség, illetve szakképesítés hasznosításának mértéke előre nem határozható meg,

cj)357 a közalkalmazotti jogviszony létesítésénél a magyar állampolgárság, a szabad mozgás és tartózkodás jogával való rendelkezés, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz feltétele alóli mentesítést,

ck)358 a 66. § (2)–(3) bekezdése szerinti illetménynövekedésre való jogosultság tekintetében a további szakképesítéssel egyenértékűnek elismert képesítéseket;

d) a felsőoktatási intézményeknél foglalkoztatott, illetve más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében359

da) a magyar állampolgárság feltételét a közalkalmazotti jogviszony létesítéséhez,

db) a gyakornoki idő kikötése alól mentes munkaköröket,

dc)360

dd) az 1. számú mellékletben szereplő minősítési szempontokhoz az ágazatba tartozó munkakörhöz kapcsolódó további vagy eltérő szempontokat, illetve az egyes munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott minősítésénél kizárt szempontokat,

de) a külön törvényben szabályozott teljesítményértékelés minősítési eredménnyel való egyenértékűsége feltételeit,

df) az illetménynövekedés feltételeit azokban az esetekben, amikor a további szakképzettség, illetve szakképesítés hasznosításának mértéke előre nem határozható meg,

dg) a tudományos kutatói munkakörbe történő besorolás feltételeit;

e)361 a Magyar Tudományos Akadémia által fenntartott köztestületi költségvetési intézményeknél, illetve más kutató- és kutatást kiegészítő intézeteknél foglalkoztatott közalkalmazottak tekintetében

ea)362 azt a magasabb vezető beosztást, amelynek a betöltéséhez a munkakör ellátásához szükséges magyar nyelvtudás előírható,363

eb) a vezető állású munkavállalóval betöltendő vezetői munkaköröket,

ec) az ágazatban adományozható címeket, az adományozás feltételeit és a hozzájuk kapcsolódó címpótlékot,364

ed) az 1. számú mellékletben szereplő minősítési szempontokhoz az ágazatba tartozó munkakörhöz kapcsolódó további vagy eltérő szempontokat, illetve az egyes munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott minősítésénél kizárt szempontokat,

ee) a teljes munkaidőből kötelezően a munkahelyen töltendő idő tartamát, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátos szabályait,365

ef)366

f) a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi intézményeknél foglalkoztatott, illetve más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében367

fa) a közalkalmazotti jogviszony létesítésének feltételeként magyar állampolgárság feltételét,

fb) a pályázat hivatalos lapban vagy egyéb módon való közzétételét, továbbá a pályázati eljárásban részt vevők körét, a pályázatok elbírálására vonatkozó többletkövetelményeket és az eljárás részletes szabályait,

fc) a vezető állású munkavállalóval betöltendő vezetői munkaköröket,

fd) a gyakornoki idő kikötése alól mentes munkaköröket,

fe) a gyakornoki követelmények ágazati szakmai tartalmát,

ff) az ágazatban adományozható címeket, az adományozás feltételeit és a hozzájuk kapcsolódó címpótlékot,

fg) munkakörönként a napi munkaidőből a kötelezően a munkahelyen töltendő időt, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátos szabályait,

fh) az 1. számú mellékletben szereplő minősítési szempontokhoz az ágazatba tartozó munkakörhöz kapcsolódó további vagy eltérő szempontokat, illetve az egyes munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott minősítésénél kizárt szempontokat,

fi)368

fj)369 az illetménynövekedés feltételeit azokban az esetekben, amikor a további szakképzettség, illetve szakképesítés hasznosításának mértéke előre nem határozható meg,

fk)370 azt a magasabb vezető és vezető beosztást, amelynek a betöltéséhez a munkakör ellátásához szükséges magyar nyelvtudás előírható;

g)371 a testnevelési és sportintézményeknél foglalkoztatott, illetve más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében munkakörönként a napi munkaidőből a kötelezően a munkahelyen töltendő időt.372

(3a)373 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az Információs Hivatal és a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter által irányított költségvetési intézmények vonatkozásában

a) a közalkalmazotti jogviszony létesítésének feltételeként magyar állampolgárság feltételét,

b) a közalkalmazottak illetményének folyósítására, illetve jutalmazására vonatkozó részletes szabályokat,

c) a közalkalmazottak és közeli hozzátartozóik tekintetében a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások rendszerét és feltételeit, valamint az üdültetés rendjét, a szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos feladatokra vonatkozó részletes szabályokat, a közalkalmazottak étkezési, illetve lakhatási támogatásának részletes szabályait,

d) a külföldön tanulmányokat folytató, illetve külföldi kiküldetést teljesítő közalkalmazottak pénzbeli járandóságaira vonatkozó részletes szabályokat

rendeletben határozza meg.

(4)374 Felhatalmazást kap az elektronikus hírközlésért, a honvédelemért, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat irányításáért, a környezetvédelemért, a vízügyért, a természetvédelemért, az oktatásért, a kultúráért, a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és a szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért, az államháztartásért, a nemzetpolitikáért, a nemzetiségpolitikáért, a c) pont kivételével az agrár-vidékfejlesztésért, az e) pont kivételével a katasztrófák elleni védekezésért, az a) pont utolsó fordulata és a c) pont kivételével a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáérta b) és g) pont kivételével a közlekedésért, az energiapolitikáért, a bányászati ügyekért és a postaügyért (a továbbiakban: a közlekedésért), az a) pont utolsó fordulata és az e) pont kivételével a büntetés-végrehajtásért, az idegenrendészetért és menekültügyért, az igazságügyért, a rendészetért felelős miniszter, továbbá valamennyi pont tekintetében a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, valamint az informatikáért felelős miniszter, hogy az általa irányított, a (2)–(3) bekezdés alá nem tartozó költségvetési intézmények (munkáltatók), illetve közalkalmazottak tekintetében rendeletben állapítsa meg375

a) az ágazatban betölthető közalkalmazotti munkaköröket, a munkakörhöz kapcsolódó fizetési osztályokat, a munkakör betöltéséhez a 61. § (1) bekezdésében foglaltakat meghaladóan szükséges képesítési és más többletkövetelményeket, továbbá a 61. § (1) bekezdés g) és i) pontjával összefüggésben a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgával egyenértékűnek elismert vizsgát igazoló oklevelek körét,376

b)377 azt a munkakört, amelyben nem kötelező pályázat kiírása a közalkalmazotti jogviszony létesítéséhez,378

c) a gyakornoki idővel, valamint a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatosan a munkáltató alaptevékenységébe tartozó munkaköröket,379

d)380 a foglalkoztatáspolitikáért, valamint az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével a magasabb vezető, valamint a vezető megbízás körét, továbbá ezek e törvényben meghatározottakon túlmenő feltételeit,381

e)382

f) a magasabb vezető, illetve vezető megbízással rendelkező közalkalmazott vezetői pótlékának mértékét,383

g) az ágazati, szakmai sajátosságokra tekintettel fizetendő illetménypótlékokat és azok mértékét.384

(5) A (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően felhatalmazást kap

a)385 a honvédelemért, valamint a közlekedésért felelős miniszter, hogy a közalkalmazotti jogviszony létesítésénél a tizennyolcadik életév betöltésének feltétele alóli mentesítést,386

b)387 a honvédelemért, a büntetés-végrehajtásért, az idegenrendészetért és menekültügyért, az igazságügyért, a rendészetért felelős miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, hogy a közalkalmazotti jogviszony létesítésének feltételeként magyar állampolgárság feltételét,388

c)389 a honvédelemért, a büntetés-végrehajtásért, az idegenrendészetért és menekültügyért, az igazságügyért, a rendészetért, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy a közalkalmazotti jogviszony létesítésének feltételeként a munkakör ellátásához szükséges magyar nyelvtudás feltételét,390

d)391 a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és a szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért, az államháztartásért, valamint a honvédelemért felelős miniszter, hogy a pályázat hivatalos lapban vagy egyéb módon való közzétételét, továbbá a pályázati eljárásban részt vevők körét, a pályázatok elbírálására vonatkozó többletkövetelményeket és az eljárás részletes szabályait,392

e)393

f)394 a honvédelemért, valamint a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és a szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért felelős miniszter, hogy munkakörönként azt a szakmai gyakorlatot, amelynek megléte esetén a 21/A. § (1) bekezdés szerinti próbaidőt nem lehet megállapítani,395

g)396 a honvédelemért, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat irányításáért, a büntetés-végrehajtásért, az idegenrendészetért és menekültügyért, az igazságügyért, a rendészetért, a katasztrófák elleni védekezésért, a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és a szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért felelős miniszter, hogy a gyakornoki idő kikötése alól mentes munkaköröket,397

h) a honvédelemért felelős miniszter, hogy a gyakornoki követelmények ágazati szakmai tartalmát,398

i)399 a honvédelemért, a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és a szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért, a katasztrófák elleni védekezésért, valamint az államháztartásért felelős miniszter, hogy azokat a munkaköröket, illetve munkakörönként – a kinevezéshez szükséges iskolai végzettséggel, szakképesítéssel, illetve szakképzettséggel egyenértékű – azon iskolai végzettséget, szakképesítést, illetve szakképzettséget, amellyel a közalkalmazott által korábban ellátott, a 22. § (3) bekezdés szerinti jogviszony tartamát a szakmai gyakorlat idejébe be kell számítani,400

j)401 a honvédelemért, az elektronikus hírközlésért, a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és a szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért felelős miniszter, a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, valamint az informatikáért felelős miniszter, hogy az 1. számú mellékletben szereplő minősítési szempontokhoz az ágazatba tartozó munkakörhöz kapcsolódó további vagy eltérő szempontokat, illetve az egyes munkakörökben foglalkoztatott közalkalmazott minősítésénél kizárt szempontokat,402

k)403 a honvédelemért, a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és a szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért felelős miniszter, hogy munkakörönként a napi munkaidőből kötelezően a munkahelyen töltendő időt, továbbá az ezen időtartam alatti munkavégzés egyes sajátos szabályait,404

l)405

m)406 a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért felelős miniszter, a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, valamint az informatikáért felelős miniszter, hogy munkakörönként, illetve vezetői megbízásonként az illetménynövekedés feltételeit azokban az esetekben, amikor a további szakképzettség, illetve szakképesítés hasznosításának mértéke előre nem határozható meg,407

n)408 a honvédelemért, a rendészetért, a büntetés-végrehajtásért, a katasztrófák elleni védekezésért, a foglalkoztatáspolitikáért, a felnőttképzésért és szakképzésért, a szociál- és családpolitikáért, valamint az államháztartásért felelős miniszter, hogy az ágazatban adományozható címeket, az adományozás feltételeit és a hozzájuk kapcsolódó címpótlékot,409

o)410 a honvédelemért felelős miniszter, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, hogy a közalkalmazottak illetményének folyósítására, illetve jutalmazására vonatkozó részletes szabályokat,411

p)412 az elektronikus hírközlésért, valamint a környezetvédelemért, a vízügyért, a természetvédelemért felelős miniszter, hogy a formaruha-juttatást,413

q)414 a honvédelemért, a büntetés-végrehajtásért, a rendészetért felelős miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, hogy a közalkalmazottak és közeli hozzátartozóik tekintetében a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások rendszerét és feltételeit, valamint az üdültetés rendjét, a szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos feladatokra vonatkozó részletes szabályokat, a közalkalmazottak étkezési, illetve lakhatási támogatásának részletes szabályait,415

r)416 honvédelemért, a rendészetért, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, hogy a külföldön tanulmányokat folytató, illetve külföldi kiküldetést teljesítő közalkalmazottak pénzbeli járandóságaira vonatkozó részletes szabályokat,417

s)418 a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy a közalkalmazottak és közeli hozzátartozóik tekintetében a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások rendszerét és feltételeit, valamint a szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos feladatokra vonatkozó részletes szabályokat, a közalkalmazottak lakhatási támogatásának részletes szabályait,419

t)420 a közlekedésért, a honvédelemért, a büntetés-végrehajtásért, az idegenrendészetért és menekültügyért, az igazságügyért, valamint a rendészetért felelős miniszter, hogy az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges iskolai végzettség, szakképesítés, illetve szakképzettség megszerzése alóli felmentés és végleges mentesítés szabályait,421

u)422 a büntetés-végrehajtásért, a rendészetért, az adópolitikáért és a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy – az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben – a munkaköri alkalmassági vizsgálatra és az alkalmasság véleményezésére vonatkozó szabályokat, valamint az eljárás rendjét,

v)423 a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy a közalkalmazottak jutalmazására vonatkozó részletes szabályokat

az általa irányított, a (2) és (3) bekezdés alá nem tartozó költségvetési intézmények (munkáltatók), illetve közalkalmazottak tekintetében rendeletben határozza meg.

(6) Amennyiben a munkáltató több, a (2)–(5) bekezdés hatálya alá tartozó intézmény alaptevékenységébe tartozó tevékenységet is ellát, az egyes tevékenységek körébe tartozó munkakört ellátó közalkalmazottra a tevékenységre vonatkozó végrehajtási rendelet szabályait kell alkalmazni.

(7)424 Felhatalmazást kap a honvédelemért felelős miniszter, hogy

a) az ágazati irányítása, illetve felügyelete alá tartozó egészségügyi, felsőoktatási, közoktatási, kutatási, valamint közművelődési és közgyűjteményi intézmények, illetve a más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében rendeletben határozza meg

aa) a közalkalmazottak illetményének folyósítására, illetve jutalmazására vonatkozó részletes szabályokat,425

ab) a közalkalmazottak és közeli hozzátartozóik tekintetében a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások rendszerét és feltételeit, valamint az üdültetés rendjét, a szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos feladatokra vonatkozó részletes szabályokat, a közalkalmazottak étkezési, illetve lakhatási támogatásának részletes szabályait,426

ac) a külföldön tanulmányokat folytató, illetve külföldi kiküldetést teljesítő közalkalmazottak pénzbeli járandóságaira vonatkozó részletes szabályokat;

b) az ágazati irányítása, illetve felügyelete alá tartozó közművelődési, közgyűjteményi intézmények, illetve a más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében rendeletben határozza meg a formaruha-juttatást.

(8)427 Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtásért és a rendészetért felelős miniszter, hogy az ágazati irányítása, illetve felügyelete alá tartozó egészségügyi, felsőoktatási, oktatási, illetve a más költségvetési szervnél ilyen tevékenységet végző közalkalmazottak tekintetében rendeletben határozza meg

a) az ágazatban adományozható címeket, az adományozás feltételeit és a hozzájuk kapcsolódó címpótlékot,

b) a közalkalmazottak és közeli hozzátartozóik tekintetében a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások rendszerét és feltételeit, valamint az üdültetés rendjét, a szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos feladatokra vonatkozó részletes szabályokat, a közalkalmazottak étkezési, illetve lakhatási támogatásának részletes szabályait,428

c) a külföldön tanulmányokat folytató, illetve külföldi kiküldetést teljesítő közalkalmazottak pénzbeli járandóságaira vonatkozó részletes szabályokat.

(9)429 Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter, hogy az ágazati irányítása, illetve felügyelete alá tartozó szervek tekintetében rendeletben határozza meg a külföldi kiküldetést teljesítő közalkalmazottak pénzbeni járandóságaira és a kiküldetésre vonatkozó részletes szabályokat.430

85/A. §431 Eltérő rendelkezés hiányában, ahol jogszabály

a) munkaviszonyra vonatkozó szabályt említ, azon közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályt;

b) munkaviszonyt említ, azon közalkalmazotti jogviszonyt;

c) munkavállalót említ, azon közalkalmazottat;

d) munkaszerződést említ, azon kinevezést;

e) rendes felmondást említ, azon felmentést;

f) munkavégzés alóli felmentést említ, azon munkavégzés alóli mentesítést;

g) üzemi tanácsot, illetve üzemi megbízottat említ, azon közalkalmazotti tanácsot, illetve közalkalmazotti képviselőt;

h) munkabért említ, azon illetményt, illetménypótlékot, illetménykiegészítést, egyhavi különjuttatást, keresetkiegészítést és jutalmat;

i) személyi alapbért említ, azon illetményt;

j) bérpótlékot említ, azon illetménypótlékot

is érteni kell.

86. §432 A közalkalmazotti jogviszony tekintetében a Munka Törvénykönyvének Vegyes és Átmeneti rendelkezései közül (Ötödik rész) a 206. § (1)–(2) bekezdése, a 210. §, valamint a 211. § (2) bekezdése nem alkalmazható.

87. § (1) E törvény hatálybalépésével a hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatottak munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonnyá alakul át.

(2)433

(3)–(5)434

87/A. §435 (1)436 E törvény alkalmazásakor közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni

a) az e törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban eltöltött időt,

b)437 a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonyban töltött időt,

c) a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény hatálya alá tartozó szervnél munkaviszonyban, kormánytisztviselői jogviszonyban töltött időt,

d) a szolgálati jogviszony időtartamát, továbbá

e) a bíróságnál és ügyészségnél szolgálati viszonyban, munkaviszonyban, valamint

f) a hivatásos nevelő szülői jogviszonyban,

g)438 az e törvény, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény hatálya alá tartozó szervnél ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban,

h) az állami vezetői szolgálati jogviszonyban

töltött időt.

(2) Ha jogszabály, kormányhatározat vagy a bíróság jogerős ítélete alapján megállapítható, hogy a munkaviszony megszüntetésére a közalkalmazott politikai vagy vallási meggyőződése, továbbá munkavállalói érdekképviseleti szervezethez való tartozása, illetve ezzel összefüggő tevékenysége miatt került sor, a munkaviszony megszüntetésétől 1990. május 2-áig a munkaviszonyban nem töltött időtartamot az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időbe be kell számítani.

(3) A közalkalmazott fizetési fokozatának megállapításánál az (1)–(2) bekezdésen túlmenően figyelembe kell venni

a) a munkaviszonynak azt az időtartamát, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett,

b) az 1992. július 1-jét megelőzően fennállt munkaviszony teljes időtartamát, továbbá

c)439 a sor- vagy tartalékos katonai szolgálatban, illetve a polgári szolgálatban, valamint

d)440 az (1) bekezdés f) pontja alá nem tartozó foglalkoztatónál ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyban

eltöltött időt.

(4) A (3) bekezdéstől eltérően a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő számításakor figyelmen kívül kell hagyni a sor- vagy tartalékos katonai szolgálatnak, illetve a polgári szolgálatnak azt a tartamát, amely e § rendelkezése szerint egyébként közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek minősül.

(5) Ha a közalkalmazotti jogviszony megállapításakor azonos időtartamra több jogviszony vehető figyelembe, közülük erre az időre csak egy jogviszony számítható be.

88. §441

89. § (1) E törvénynek a közalkalmazottak illetmény-előmenetelére vonatkozó rendelkezését 1994. január 1-jétől kell alkalmazni. A közalkalmazott illetménye a megállapítást megelőző személyi alapbérénél nem lehet alacsonyabb mértékű.

(2)442

(3)443

90. §444 (1) Gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményben, valamint szociális szolgáltatónál és szociális intézményben történő foglalkoztatás esetén a Kjt. 23. §-ának (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az a közalkalmazott,

a) aki 2008. december 31-én magasabb vezetői megbízással rendelkezett, 2016. december 31-éig,

b) akit 2009. január 1-jét követően bíztak vagy bíznak meg magasabb vezetői feladatok ellátásával, 2013. december 31-éig

felsőfokú szakképesítéssel is elláthat magasabb vezetői feladatokat.

(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha a vezetői megbízás mellett ellátandó munkakört külön jogszabály alapján csak felsőfokú végzettséggel lehet betölteni.

91. §445 (1) A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Mth.) 2–18. §-át a közalkalmazotti jogviszony tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.

(2) A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 76. § (4) bekezdése szerinti kedvezőbb feltételt megállapító kinevezésre a közalkalmazott kinevezésének időpontjában hatályos rendelkezések az irányadók.

(3) Az Mth. hatálybalépésekor folyamatban lévő fegyelmi eljárás megszűnik.

(4) Az Mth. hatálybalépését megelőzően elkövetett, fegyelmi eljárás tárgyát képező kötelezettségszegés miatt – feltéve, hogy az Mt. 78. § (2) bekezdésében megjelölt határidő még nem telt el – az Mt. 56. § (4) bekezdés szerinti intézkedés vagy azonnali hatályú felmentés 2012. július 15. napjáig közölhető.

92. §446 (1)447

(2) A nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományába tartozó közalkalmazottak tekintetében a 79/A. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(3)448

93. §449 Ha a közalkalmazotti jogviszony 2011. december 31-ét követően szűnik meg, és a munkáltató a felmentést, a munkáltató jogutód nélküli megszűnését vagy a munkavállaló a rendkívüli lemondást a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény, vagy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvény hatálybalépését megelőzően közölte, a közalkalmazott a közléskor hatályos szabályokban foglaltaknak megfelelően, ezt követő közlés esetén a megszűnéskor hatályos szabályokban foglaltaknak megfelelően minősül nyugdíjasnak.

94. §450 E törvény a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a Megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai Közösségek következő jogszabályaival összeegyeztethető szabályozást tartalmaz:

a) az UNICE, az ETUC és a CEEP által a határozott ideig tartó munkavégzéssel kapcsolatosan kötött keretmegállapodásról szóló, a Tanács 1999/70/EK irányelvével a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény irányadó rendelkezéseivel együtt;

b) az UNICE, az ETUC és a CEEP által a részmunkaidőről kötött keretmegállapodásról szóló, a Tanács 97/81/EK irányelvével a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény irányadó rendelkezéseivel együtt;

c) a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek, vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, a Tanács 2001/23/EK irányelvével, a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény irányadó rendelkezéseivel együtt.

1. számú melléklet 1992. évi XXXIII. törvényhez451



Minősítési lap

1. A közalkalmazott személyi adatai
Neve (születési neve):     
Anyja neve:     
Születési hely, idő:     

2. A közalkalmazotti jogviszonnyal kapcsolatos adatok
A közalkalmazotti jogviszony kezdete:     
A közalkalmazott besorolása:     
A vezetői beosztás/munkakör betöltésének kezdete:     
A minősítés indoka:     

3. A közalkalmazott minősítésének szempontjai

3.1. A munkakör ellátása szempontjából szükséges szakmai ismeretek
Kiemelkedő (3 pont) – Megfelelő (2 pont) – Kevéssé megfelelő (1 pont) – Nem megfelelő (0 pont)
Szöveges indokolás:     

3.2. A munkakör ellátása során végzett szakmai, gyakorlati munka
Kiemelkedő – Megfelelő – Kevéssé megfelelő – Nem megfelelő
Szöveges indokolás:     

3.3. A szakmai munkával kapcsolatos problémamegoldó képesség
Kiemelkedő – Megfelelő – Kevéssé megfelelő – Nem megfelelő
Szöveges indokolás:     

3.4. A munkavégzéssel kapcsolatos felelősség és hivatástudat
Kiemelkedő – Megfelelő – Kevéssé megfelelő – Nem megfelelő
Szöveges indokolás:     

3.5. A munkavégzéssel kapcsolatos pontosság, szorgalom, igyekezet
Kiemelkedő – Megfelelő – Kevéssé megfelelő – Nem megfelelő
Szöveges indokolás:     

3.6. A végrehajtási rendelet által meghatározott egyéb szempontok:
Kiemelkedő – Megfelelő – Kevéssé megfelelő – Nem megfelelő
Szöveges indokolás:     

4. Vezetői beosztásához/munkakörhöz kapcsolódó minősítési szempontok

4.1. A vezető által irányított szervezeti egység/intézmény munkájának színvonala
Kiemelkedő – Megfelelő – Kevéssé megfelelő – Nem megfelelő
Szöveges indokolás:     

4.2. A vezető által irányított szervezeti egység/intézmény munkavégzésének szervezése
Kiemelkedő – Megfelelő – Kevéssé megfelelő – Nem megfelelő
Szöveges indokolás:     

5. A közalkalmazott munkavégzésével kapcsolatos egyéb lényeges körülmény, megjegyzés, a kevéssé alkalmas területek fejlesztésére vonatkozó javaslatok, célkitűzések:


6. A közalkalmazott minősítése
kiválóan alkalmas (80–100%) – alkalmas (60–79%) – kevéssé alkalmas (30–59%) – alkalmatlan (30% alatt)

7. A közalkalmazott által a minősítésre tett észrevétel: ...................................................................................................

Dátum:

A minősítés megállapításait

A minősítés tartalmát ismerem,

a közalkalmazottal ismertettem.

észrevételeimet megtettem.

 

 

................................................................

...........................................................

a minősítést végző aláírása, beosztása

a minősített aláírása

2. számú melléklet a 1992. évi XXXIII. törvényhez452


A felsőoktatási intézményben oktatói munkakört, valamint a tudományos kutatói munkakört betöltő közalkalmazottak garantált illetményét meghatározó, az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának a költségvetési törvényben megállapított garantált illetményére vetülő arányszámok

Munkakör

Fizetési
fokozat

Arányszám
(%)

Egyetemi tanár

3.

106

Egyetemi tanár

2.

103

Egyetemi tanár

1.

100

Egyetemi docens

3.

76

Egyetemi docens

2.

73

Egyetemi docens

1.

70

Egyetemi adjunktus

3.

53

Egyetemi adjunktus

2.

50

Egyetemi adjunktus

1.

50

Egyetemi tanársegéd

2.

40

Egyetemi tanársegéd (gyakornok)

1.

37

Főiskolai tanár

3.

81

Főiskolai tanár

2.

78

Főiskolai tanár

1.

75

Főiskolai docens

3.

61

Főiskolai docens

2.

58

Főiskolai docens

1.

55

Főiskolai adjunktus

2.

48

Főiskolai adjunktus

1.

45

Főiskolai adjunktus

45

Főiskolai tanársegéd

40

Kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó

3.

106

Kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó

2.

103

Kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó

1.

100

Tudományos főmunkatárs

3.

76

Tudományos főmunkatárs

2.

73

Tudományos főmunkatárs

1.

70

Tudományos munkatárs

50

Tudományos segédmunkatárs

40

3. számú melléklet az 1992. évi XXXIII. törvényhez453

4. számú melléklet az 1992. évi XXXIII. törvényhez454

5. számú melléklet az 1992. évi XXXIII. törvényhez455

A közalkalmazotti alapnyilvántartás adatköre

A közalkalmazott

I.
– neve (leánykori neve)
– születési helye, ideje
– anyja neve
– TAJ száma, adóazonosító jele
– lakóhelye, tartózkodási hely, telefonszáma
– családi állapota
– gyermekeinek születési ideje
– egyéb eltartottak száma, az eltartás kezdete

II.
– legmagasabb iskolai végzettsége (több végzettség esetén valamennyi)
– szakképzettsége(i)
– iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett szakképesítése(i), valamint meghatározott munkakör betöltésére jogosító okiratok adatai
– tudományos fokozata
– idegennyelv-ismerete

III.456
– a korábbi, 87/A. § (1) és (3) bekezdése szerinti jogviszonyban töltött időtartamok megnevezése,
– a munkahely megnevezése,
– a megszűnés módja, időpontja

IV.457
– a közalkalmazotti jogviszony kezdete
– állampolgársága
– a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány száma, kelte
– a jubileumi jutalom és a végkielégítés mértéke kiszámításának alapjául szolgáló időtartamok

V.
– a közalkalmazottat foglalkoztató szerv neve, székhelye, statisztikai számjele
– e szervnél a jogviszony kezdete
458 a közalkalmazott jelenlegi besorolása, besorolásának időpontja, vezetői beosztása, FEOR-száma
– címadományozás, jutalmazás, kitüntetés adatai
– a minősítések időpontja és tartalma
459

VI.
– személyi juttatások

VII.
– a közalkalmazott munkából való távollétének jogcíme és időtartama:

VIII.
– a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének, valamint a végleges és a határozott idejű áthelyezés időpontja, módja, a végkielégítés adatai

IX.
A közalkalmazott munkavégzésére irányuló egyéb jogviszonyával összefüggő adatai [41. § (1)–(2) bek.]
1

A törvényt az Országgyűlés az 1992. május 5-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1992. június 2.

2

Az 1. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta az 1995: XLVIII. törvény 113. §-a, szövege az 1997: LVI. törvény 1. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdését az 1995: XLVIII. törvény 113. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2003: XX. törvény 33. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 32. § (1) bekezdése alapján a 2003. július 1-jét követően bekövetkező átadás tekintetében kell alkalmazni. A (2) bekezdés a 2008: LXI. törvény 33. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdését az 1997: LVI. törvény 1. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: V. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (4) bekezdését a 2003: XX. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLII. törvény 25. §-ával megállapított és a 2011: CV. törvény 128. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. § (5) bekezdését a 2007: C. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXXIX. törvény 1. §-ával megállapított, a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. § (6) bekezdését a 2007: C. törvény 1. §-a iktatta be.

9

Az 1. § (7) bekezdését a 2012: V. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be.

10

Lásd a 39/2000. (XII. 12.) BM, a 33/2000. (XII. 26.) OM, a 3/2002. (I. 25.) HM rendeletet, az 53/2006. (III. 14.) Korm. rendeletet.

11

A 2. § (3) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (27) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 4. § a 2003: XX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

14

A 4. § (1) bekezdése a 2012: V. törvény 20. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 4. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § a 2003: XX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

17

Az 5. § (2) bekezdése a 2004: CXXIV. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

Az 5. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 5. § (5) bekezdését a 2004: CXXIV. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 6. §-t az 1998: XIII. törvény 3. § (3) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2003: XX. törvény 34. §-a iktatta a szövegbe.

21

A 6. § (1) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 6. § (2) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 6. § (3) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 6. § (5) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 6. § (6) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

26

A 6. § (7) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

27

A 6/A. §-t a 2003: XX. törvény 34. §-a iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 7. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

30

Az 1996: XXVIII. törvény 31. §-ának (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

31

A 8–12. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 12/A. §-t a 2004: CXXIV. törvény 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés a) pontja.

33

A 13. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 15. § a 2004: CXXIV. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

36

A 16. § (1) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

37

A 16. § (1) bekezdés b) pontját a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 16. § (2) bekezdésének d) pontja a 2007: LXXXIV. törvény 29. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (2) bekezdését. Szövege a 2011: CLXVII. törvény 36. § a) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 16. § új (3) bekezdését a 2003: XX. törvény 36. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva.

40

A 16. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2003: XX. törvény 36. §-a. A (4) bekezdést a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

41

A 17. § (3) bekezdése az 1996: XXVIII. törvény 31. §-ának (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

A 17. § (4) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

43

A 18. §-t az 1996: XXVIII. törvény 31. §-ának (8) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 18. § (2) bekezdését azonban a 18. § (1) bekezdése alapján a módosító törvény hatálybalépése előtt [1996. április 27.] megalkotott közalkalmazotti szabályzat tekintetében továbbra is alkalmazni kell.

44

A 19. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 20. § (2) bekezdése a 2008: LXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 41. § (1) bekezdése alapján az a) pont rendelkezése nem eredményezi a 2009. január 1-je előtt keletkezett közalkalmazotti jogviszony érvénytelenségét.

46

Lásd a 12/2002. (IV. 29.) BM, a 73/2002. (VIII. 15.) FVM, a 25/2002. (XII. 25.) NKÖM, a 4/2003. (I. 25.) GKM, a 13/2003. (III. 24.) HM, a 4/2004. (III. 31.) GYISM, a 34/2004. (XII. 28.) IHM rendeletet.

47

A 20. § (2a) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 7. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 110. § (3) bekezdését.

48

A 20. § (2b) bekezdését a 2010: CXLVII. törvény 7. §-a iktatta be.

49

A 20. § (3) bekezdését újonnan a 2008: LXI. törvény 1. §-a iktatta be.

50

A 20. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be.

51

A 20. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be.

52

A 20. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be.

53

A 20. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be.

54

A 20. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be.

55

A 20. § (9) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be.

56

A 20/A. §-t a 2007: C. törvény 3. §-a iktatta be, e módosító törvény 31. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követő közalkalmazotti jogviszony-létesítés tekintetében kell alkalmazni.

57

A 20/A. § (1) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 20/A. § (2) bekezdése a 2008: LXI. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 20/A. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: CXXVI. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 20/A. § (2) bekezdés d) pontja a 2009: CXXVI. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 20/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 20/A. § (3) bekezdésének b) pontja a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdésének b) pontja, a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 20/A. § (4) bekezdése a 2008: CX. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó és záró szövegrésze a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (27) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 20/A. § (5) bekezdése a 2008: CX. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 13. §-a alapján a 2008. évre járó tizenharmadik havi illetmény, munkabér, díj, külön juttatás, tiszteletdíj összegének megállapítására, kifizetésére és elszámolására a 2008. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

65

A 20/A. § (6) bekezdése a 2008: CX. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított, bevezető szövegrésze a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés a) pontja és 55. § (1) bekezdés d) pontja, a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 20/A. § (7) bekezdését a 2008: CX. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 13. §-a alapján a 2008. évre járó tizenharmadik havi illetmény, munkabér, díj, külön juttatás, tiszteletdíj összegének megállapítására, kifizetésére és elszámolására a 2008. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

67

A 20/A. § (8)–(9) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése.

68

A 20/B. §-t a 2007: C. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXXVI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

69

A 21. § (2) bekezdése a 2008: LXI. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 41. § (2) bekezdése alapján a rendelkezés nem érinti a 2009. január 1-jét megelőzően határozott idejű közalkalmazotti jogviszonyról történő megállapodást az annak módosítás nélküli lejárta időpontjáig.

70

A 21. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 21. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 21. § (2) bekezdés c) pontját a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 21. § (3) bekezdése a 2010: XC. törvény 86. §-ával megállapított és a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

74

A 21. § (4) bekezdését a 2008: LXI. törvény 3. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése.

75

A 21. § (5) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 4. §-a iktatta be.

76

A 21/A. §-t a 2007: C. törvény 4. §-a iktatta be, e módosító törvény 31. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követő közalkalmazotti jogviszony-létesítés tekintetében kell alkalmazni.

77

A 21/A. § (4) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 3. §-ával megállapított, bevezető szövegrésze a 2008: CX. törvény 12. § (16) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

78

A 21/A. § (5) bekezdése a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 22. § a 2007: C. törvény 5. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 31. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követő közalkalmazotti jogviszony-létesítés tekintetében kell alkalmazni.

80

A 22. § (1) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 22. § (2) bekezdés a) pontja a 2008: LXI. törvény 33. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

82

A 22. § (3) bekezdésének b) pontja a 2009: CXV. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

83

A 22. § (4) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 22. § (5) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 22. § (6) bekezdése a 2008: LXI. törvény 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 22. § (9) bekezdése a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 22. § (10) bekezdése a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 22. § (11) bekezdése a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 22. § (12) bekezdése a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 22. § (13) bekezdését a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

91

A 22. § (14) bekezdését a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

92

A 22. § (15) bekezdését a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

93

A 22. § (15) bekezdés b) pontja a 2009: CXXVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

94

A 22. § (16) bekezdését a 2008: LXI. törvény 4. § (2) bekezdése iktatta be.

95

A 22/A. §-t a 2007: C. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2008: CX. törvény 12. § (16) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 22/B. §-t a 2007: CLXXIX. törvény 5. §-a iktatta be, bevezető szövegrésze a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 23. § a 2010: CLXXV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 7. §-át.

98

A 23/A. §-t a 2005: CLXXX. törvény 7. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés d) pontja.

99

A 23/B. §-t a 2009: CXXVI. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 24. § a 2001: XVI. törvény 27. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 24. § (2) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 24. § (3) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (8) bekezdése iktatta be.

103

A 25. § (1) bekezdése a 2003: XX. törvény 38. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 32. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2003. július 1-jét követően bekövetkező átadás tekintetében kell alkalmazni.

104

A 25. § (1) bekezdés d) pontja a 2010: CXXVI. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 25. § (1) bekezdésének e) pontját a 2004: CXXII. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

107

A 25. § (1) bekezdésének újabb e) pontját a 2004: CXXXV. törvény 87. § (1) bekezdése iktatta be, a 2005: XL. törvény 2. §-a hatályon kívül helyezte.

108

A 25. § (2) bekezdésének b) pontja az 1995: XLVIII. törvény 114. §-ával megállapított szöveg.

109

A 25. § (1) bekezdés b) pont 2. alpontja a 2012: V. törvény 20. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 25. § (2) bekezdés b) pontjának 3. alpontját az 1997: LXXI. törvény 74. §-a (1) bekezdésének d) pontja 1997. október hó 1. napjával hatályon kívül helyezte.

111

A 25. § (2) bekezdése b) pontjának 4. alpontját az 1995: CXXI. törvény 81. §-a iktatta a szövegbe.

113

A 25. § (2) bekezdés f) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 25. § (2) bekezdés g) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 25. § (2) bekezdés h) pontját a 2007: C. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés e) pontja.

116

A 25. § (3) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 25. § (4) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 16. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 25/A. §-t az 1995: XLVIII. törvény 115. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XX. törvény 39. §-a állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 32. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. július 1-jét követően bekövetkező átadás tekintetében kell alkalmazni.

119

A 25/A. § (1) bekezdése a 2012: V. törvény 57. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

120

A 25/A. § (5) bekezdése a 2010: CLXXV. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 25/A. § (7) bekezdése a 2012: V. törvény 20. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 25/A. § (8) bekezdését a 2010: CLXXV. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CV. törvény 128. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

123

A 25/B. §-t a 2003: XX. törvény 39. §-a iktatta be, e módosító törvény 32. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2003. július 1-jét követően bekövetkező átadás tekintetében kell alkalmazni.

124

A 25/B. § (1) bekezdése a 2012: V. törvény 57. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

125

A 25/B. § (3) bekezdése a 2012: V. törvény 20. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 25/B. § (5) bekezdése a 2012: V. törvény 20. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 25/B. § (7) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

128

A 25/C. §-t a 2007: C. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 31. § (5) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követő, a Kjt. 25/A. § (1) bekezdése szerinti közalkalmazotti jogviszony-megszűnéssel kapcsolatban kell alkalmazni.

129

A 25/C. § (2) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

130

A 25/C. § (3)–(4) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

131

A 25/C. § (5) bekezdését a 2007: CLXXIX. törvény 8. §-a hatályon kívül helyezte.

134

A 25/F. §-t a 2012: V. törvény 20. § (8) bekezdése iktatta be.

135

A 26. § (4) bekezdését a 2007: C. törvény 11. §-a iktatta be.

136

A 27. § (1) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 27. § (2) bekezdése a 2008: LXI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

138

A 29. § (1) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

139

A 29. § (2) bekezdése az 1999: LVI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

140

A 30. § a 2007: C. törvény 13. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 31. § (6) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követően közölt felmentés tekintetében kell alkalmazni.

141

A 30. § (1) bekezdése a 2011: XXX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

142

A 30. § (1) bekezdés e) pontját a 2011: CLXVII. törvény 36. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

143

A 30. § (1) bekezdés f) pontja a 2011: CLXVII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

144

A 30/A. §-t a 2007: C. törvény 13. §-a iktatta be, e módosító törvény 31. § (6) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követően közölt felmentés tekintetében kell alkalmazni.

145

A 30/A. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2007: CLXXIX. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 30/A. § (3) bekezdésének második mondatát a 2007: CLXXIX. törvény 40. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

147

A 30/A. § (4) bekezdését a 2007: CLXXIX. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be.

148

A 30/B. §-t a 2007: C. törvény 13. §-a iktatta be, e módosító törvény 31. § (6) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követően közölt felmentés tekintetében kell alkalmazni.

149

A 30/B. § (1) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

150

A 30/C. §-t a 2007: C. törvény 13. §-a iktatta be.

151

A 30/C. § (1) bekezdés a) pontja a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

152

A 30/C. § (1) bekezdésének b) pontja a 2007: CLXXIX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

153

A 30/D. §-t a 2007: C. törvény 13. §-a iktatta be.

154

A 30/E. §-t a 2007: C. törvény 13. §-a iktatta be.

155

A 30/E. § (1) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

156

A 30/F. §-t a 2007: C. törvény 13. §-a iktatta be.

157

A 31. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 31/A. §-t a 2007: C. törvény 14. §-a iktatta be, e módosító törvény 31. § (6) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. szeptember 1-jét követően közölt felmentés tekintetében kell alkalmazni.

159

A 32. § (2) bekezdése a 2007: C. törvény 15. §-ával megállapított, a 2011: CV. törvény 128. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 33. § (1) bekezdése a 2007: C. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 31. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. január 1-jét követően közölt felmentés tekintetében kell alkalmazni.

161

A 33. § új (2) bekezdését az 1995: XLVIII. törvény 116. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2007: C. törvény 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 31. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. január 1-jét követően közölt felmentés tekintetében kell alkalmazni.

162

A 33. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta az 1995: XLVIII. törvény 116. §-a.

163

A 33. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta az 1995: XLVIII. törvény 116. §-a, hatályon kívül helyezte az 1996: XXVIII. törvény 31. §-ának (8) bekezdése.

164

A 33/A. §-t a 2007: C. törvény 17. §-a iktatta be.

165

A 33/A. § (2) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

166

A 34–35. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.

167

A 36. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

168

A 37. § (1) bekezdése a 2008: CX. törvény 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 13. §-a alapján a 2008. évre járó tizenharmadik havi illetmény, munkabér, díj, külön juttatás, tiszteletdíj összegének megállapítására, kifizetésére és elszámolására a 2008. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

169

A 37. § (2) bekezdése a 2000: XXXIII. törvény 12. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg, harmadik mondatát a 2003: XX. törvény 31. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

170

A 37. § új (3) bekezdését az 1996: XXVIII. törvény 12. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az korábbi (3)-(10) bekezdés számozását (4)–(11) bekezdésre változtatta. A (3) bekezdés a 2008: CX. törvény 12. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 13. §-a alapján a 2008. évre járó tizenharmadik havi illetmény, munkabér, díj, külön juttatás, tiszteletdíj összegének megállapítására, kifizetésére és elszámolására a 2008. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

171

A 37. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta az 1996: XXVIII. törvény 12. § (2) bekezdése, szövege e módosító törvény 31. § (8) bekezdése és a 2003: CXVIII. törvény 9. §-a, valamint a 2007: CLXXIX. törvény 40. § (6) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

172

A Magyar Közlöny 1996. évi 87. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.

173

A 37. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta az 1996: XXVIII. törvény 12. § (2) bekezdése, szövege a 2003: XX. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

174

A 37. § (5) bekezdés b) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 37. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta az 1996: XXVIII. törvény 12. § (2) bekezdése, szövege az 1998: XC. törvény 79. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg. Rendelkezéseit a módosító törvény 120. §-a (3) bekezdése értelmében csak az 1999. április 1-jét követően közölt felmentésekre lehet alkalmazni.

176

A 37. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta az 1996: XXVIII. törvény 12. § (2) bekezdése, szövege a 2002: XIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 15. § (3) bekezdése alapján rendelkezését a 2002. szeptember 1-jét követően közölt munkáltatói intézkedés következtében történő jogviszony megszüntetés (megszűnés) esetén kell alkalmazni. Szövege a 2011: CLXVII. törvény 36. § c) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 37. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta az 1996: XXVIII. törvény 12. § (2) bekezdése, szövege e módosító törvény 31. §-ának (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

178

A Magyar Közlöny 1996. évi 87. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.

179

A 37. § (9) bekezdését újonnan a 2007: C. törvény 20. §-a iktatta be, bevezető szövegrésze a 2007: CLXXIX. törvény 20. §-ával megállapított, a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

180

A 37. § (9) bekezdését az 1995: XLVIII. törvény 117. § (2) bekezdése iktatta be, számozását (10) bekezdésre változtatta az 1996: XXVIII. törvény 12. § (2) bekezdése, szövege a 2006: LXXII. törvény 7. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

181

A 37. § (10) bekezdését az 1995: XLVIII. törvény 117. § (2) bekezdése iktatta be, számozását (11) bekezdésre változtatta az 1996: XXVIII. törvény 12. § (2) bekezdése.

182

A 37. § (12) bekezdését a 2006: LXXII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 7. § (3) bekezdését.

183

A 37/A. §-t az 1995: XLVIII. törvény 118. §-a iktatta be, a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2006: LXXII. törvény 2. § (3) bekezdése. A 37/A. § (1) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

184

A 37/A. § (2) bekezdését a 2006: LXXII. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. Alkalmazására lásd e módosító törvény 7. § (3) bekezdését.

185

A 37/B. §-t az 1996: LIX. törvény 17. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés k) pontja.

186

A 38. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

187

A 38/A. §-t a 2001: XVI. törvény 27. §-ának (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

188

A 38/A. § (1)–(2) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés l) pontja hatályon kívül helyezte.

189

A 39. § (2) bekezdése az 1996: XXVIII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

190

A 39. § (3) bekezdése az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg. A módosító törvény 91. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. február 1-jén lépett hatályba.

191

A 39. § (4) bekezdése az 1999: LVI. törvény 27. §-ával megállapított, valamint a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

192

A 40. § a 2008: LXI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 41. § (3) bekezdése alapján az új rendelkezések szerinti minősítést akkor kell végrehajtani, ha az arra alapot adó ok 2008. december 31-ét követően keletkezett.

193

A 40. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CLXXV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

194

A 41. § a 2008: CX. törvény 12. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

195

A 41. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

196

A 41. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: CXXVI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

197

A 41. § (3) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 10. §-ával megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 42. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

198

A 41. § (4) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 10. §-a iktatta be.

199

A 41. § (5) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 10. §-a iktatta be.

200

A 41/A. §-t a 2001: CII. törvény 7. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának c) pontja.

201

A 43/A. §-t a 2008: LXI. törvény 12. §-a iktatta be, e módosító törvény 41. § (4) bekezdése alapján a rendelkezések nem érintik a 2009. január 1-je előtt hatályos jogszabály alapján az összeférhetetlenségi követelmény alól adott felmentést.

202

A 43/A. § (1) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

203

A 43/A. § (2) bekezdése a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

204

A 43/B. §-t a 2008: LXI. törvény 12. §-a iktatta be, e módosító törvény 41. § (4) bekezdése alapján a rendelkezések nem érintik a 2009. január 1-je előtt hatályos jogszabály alapján az összeférhetetlenségi követelmény alól adott felmentést.

205

A 43/C. §-t a 2008: LXI. törvény 12. §-a iktatta be, e módosító törvény 41. § (4) bekezdése alapján a rendelkezések nem érintik a 2009. január 1-je előtt hatályos jogszabály alapján az összeférhetetlenségi követelmény alól adott felmentést.

206

A 43/D. §-t a 2008: LXI. törvény 12. §-a iktatta be, e módosító törvény 41. § (4) bekezdése alapján a rendelkezések nem érintik a 2009. január 1-je előtt hatályos jogszabály alapján az összeférhetetlenségi követelmény alól adott felmentést.

207

A 44. § (1) bekezdése a 2008: LXI. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított, a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

208

A 44. § (3) bekezdését a 2008: LXI. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXXVI. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

209

A 44. § (4) bekezdését a 2008: LXI. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

210

A 44. § (5) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 11. §-a iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

211

A 44. § (6) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 11. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés m) pontja.

212

A 44/A. §-t a 2007: C. törvény 23. §-a iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 45. §-t megelőző alcímet a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés n) pontja hatályon kívül helyezte. A 45–51. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés o) pontja hatályon kívül helyezte.

214

Az 51/A. §-t az 1996: XXVIII. törvény 21. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés o) pontja.

215

Az 52–53. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés o) pontja hatályon kívül helyezte.

216

Az 53/A. §-t és az azt megelőző alcímet az 1996: XXVIII. törvény 23. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés p) és q) pontja.

217

Az 53/B. §-t a 2009: CXXVI. törvény 12. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés q) pontja.

218

Az 54. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés q) pontja hatályon kívül helyezte.

219

Az 54/A. §-t újonnan a 2007: C. törvény 28. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés i) pontja.

220

Az 55. § a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

221

Az 55/A. §-t az 1995: LV. törvény 51. §-a iktatta be.

222

Az 55/A. § (1) bekezdését a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

223

Az 55/A. § (2) bekezdését a 2009: XXXVIII. törvény 11. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

224

Az 56. § az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg és e törvény 91. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. február 1-jén lép hatályba.

225

Az 56. § b) pontja a 2000: CXXXIII. törvény 81. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

226

Az 57. § (2) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: LII. törvény 22. §-a iktatta be. E módosító törvény 20. § (5) bekezdése alapján a 2011. június 1-jén közalkalmazotti jogviszonyban álló magasabb vezető, illetve vezető megbízású közalkalmazottak 2011. évre járó szabadságát a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 2011. június 1-jén hatályos szabályai alapján meg kell állapítani, és erről őket 2011. június 20-ig írásban értesíteni kell. Ha a 2011. június 1-jén közalkalmazotti jogviszonyban álló magasabb vezető vagy vezető megbízású közalkalmazottat a Kjt. 2011. május 31-én hatályos szabályai alapján 2011. évre több szabadság illette volna meg, mint a 2011. június 1-jén hatályos szabályok alapján, akkor 2011. évre járó szabadságának mértéke – mindaddig, amíg fennálló vezetői megbízásával vagy azzal azonos szintű vezetői megbízással rendelkezik, vagy fennálló közalkalmazotti jogviszonya meg nem szűnik – nem csökkenhet.

227

Az 57. § (3) bekezdése a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

228

Az 57. § (4) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

229

Az 57. § (5) bekezdése az 1997: LVI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

230

Az 57. § (6) bekezdése a 2008: LXI. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

231

Az 57/A. §-t a 2008: CX. törvény 12. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése.

232

Az 57/B. §-t a 2009: CXXVI. törvény 13. §-a iktatta be.

233

Az 57/B. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2010: XXXIX. törvény 37. § (1) bekezdése, az Alkotmánybíróság 11/2011. (III. 9.) AB határozat 1. pontjával megsemmisítette 2011. május 31. napjával.

234

Az 57/B. § (2) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 37. § (1) bekezdése iktatta be, az Alkotmánybíróság 11/2011. (III. 9.) AB határozat 1. pontjával megsemmisítette 2011. május 31. napjával.

235

Az 58. § (1) bekezdése a 2011: CXL. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

236

Az 58. § (2) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

237

Az 58. § (3) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CXL. törvény 2. §-a iktatta be.

238

Az 58/A. §-t a 2003: XX. törvény 42. §-a iktatta a szövegbe.

239

Az 59. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

240

A 61. § az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg. A módosító törvény 91. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. február 1-jén lépett hatályba.

242

A 61. § (1) bekezdés b) pontjának ba) alpontját a 2007: C. törvény 31. § (3) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

243

A 61. § (1) bekezdés c) pontjának cb) alpontját a 2007: C. törvény 31. § (3) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

244

A 61. § (1) bekezdése j) pontjának ja) alpontja a 2005: CXXXIX. törvény 165. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, 2006. március 1-jén lépett hatályba.

246

A 61. § (3) bekezdése a 2008: LXI. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

247

A 61. § (4) bekezdését a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 32. § (2) bekezdése alapján 2012. december 30. napjával. E módosító törvény – 2009: CXXVI. törvény 55. § (7) bekezdés b) pontja szerint módosított – 41. § (8) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezés nem érinti a 2012. december 31-ét megelőzően a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség, szakképzettség, illetőleg szakképesítés megszerzése alól adott felmentéseket és mentesítéseket. A 61. § (4) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 55. § (1) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

249

A 61. § (5) bekezdése a 2008: LXI. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Az (5) bekezdést e módosító törvény 32. § (3) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 32. § (2) bekezdése alapján 2012. december 30. napjával. E módosító törvény – 2009: CXXVI. törvény 55. § (7) bekezdés b) pontja szerint módosított – 41. § (8) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezés nem érinti a 2012. december 31-ét megelőzően a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettség, szakképzettség, illetőleg szakképesítés megszerzése alól adott felmentéseket és mentesítéseket.

251

A 62. § az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg. A módosító törvény 91. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. február 1-jén lépett hatályba.

252

A 63. § az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (5) bekezdésével megállapított szöveg. A módosító törvény 91. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. február 1-jén lépett hatályba.

253

A 63. § (2) bekezdése a 2008: LXI. törvény 19. §-ával megállapított, a 2011: CCII. törvény 29. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

254

A 64. § (2) bekezdése a 2003: CXVIII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

255

A 65. § (1) bekezdése az 1993: C. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

256

A 65. § (2) bekezdése az 1999: LVI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

257

A 65. § (3) bekezdése a 2008: LXI. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

258

A 65. § (5) bekezdése a 2008: LXI. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

259

A 66. § az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (6) bekezdésével megállapított szöveg.

260

A 66. § (1) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

262

A 66. § (2) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: CXXVI. törvény 55. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

263

A 66. § (4) bekezdésének második mondatát a 2007: C. törvény 29. §-a iktatta be, első mondata a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

264

A 66. § (7) bekezdését újonnan a 2008: LXI. törvény 21. §-a iktatta be.

265

A 66. § (8) bekezdését újonnan a 2008: LXI. törvény 21. §-a iktatta be, e módosító törvény 41. § (5) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. december 31-ét követően létesített közalkalmazotti jogviszonyra kell alkalmazni.

266

A 66. § (9) bekezdését az 1998: XC. törvény 79. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2002: XXIII. törvény 32. §-a.

267

A 66. § eredeti (7) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta az 1998: XC. törvény 79. § (2) bekezdése.

268

A 66. § eredeti (8) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta az 1998: XC. törvény 79. § (2) bekezdése.

269

A 66/A. §-t a 2008: LXI. törvény 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése.

270

A 67. § (2) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

271

A 68. §-t a 2008: CX. törvény 11. § (1) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

272

A 69. § a 2002: LXII. törvény 77. §-ával megállapított szöveg.

273

A 2009: CXXX. törvény 72. § (1) bekezdés c) pontja alapján az illetménypótlék számítási alapja a 2010. évben 20 000 forint.

274

A 70. § a 2008: LXI. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

276

A 71. § (2)–(3) bekezdése az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg. A módosító törvény 91. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. február 1-jén lépett hatályba.

277

A 71. § (3) bekezdése a 2008: LXI. törvény2008: CX. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított – 33. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

278

A 72. § az 1997: LVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

279

A 72. § (2) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

280

A 73. §-t az 1996: XXVIII. törvény 31. §-ának (8) bekezdése hatályon kívül helyezte.

281

A 74. § (2) bekezdése az 1999: LVI. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

282

A 74. § (4) bekezdése az 1997: LVI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

283

A 74. § (5) bekezdése az 1996: CXXIV. törvény 87. §-ának (11) bekezdésével megállapított szöveg. A módosító törvény 91. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. február 1-jén lépett hatályba.

284

A 75. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta az 1996: CXXIV. törvény 87. § (12) bekezdése. Az (1) bekezdés a 2008: LXI. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

286

A 75. § (2) bekezdését az 1996: CXXIV. törvény 87. § (12) bekezdése iktatta be.

287

A 75. § (3) bekezdését az 1996: CXXIV. törvény 87. § (12) bekezdése iktatta be.

288

A 76. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés r) pontja hatályon kívül helyezte.

289

A 77. § a 2009: CXXVI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

291

A 77/A. §-t a 2008: LXI. törvény 27. §-a iktatta be, a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

292

A 77/B. §-t a 2008: LXI. törvény 27. §-a iktatta be, a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

293

A 77/C. §-t a 2008: LXI. törvény 27. §-a iktatta be, a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

295

A 78. § (4) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 26. §-ával megállapított, a 2011: CXCI. törvény 69. § b) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 78. § (5) bekezdését az 1999: LVI. törvény 31. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

297

A 78/A. §-t a 2004: CXXXV. törvény 87. § (4) bekezdése iktatta be.

298

A 78/A. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (26) bekezdése szerint módosított szöveg.

299

A 78/A. § (2) bekezdés d) pontját a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés s) pontja hatályon kívül helyezte.

300

A 78/A. § (2) bekezdés e) pontja a 2009: CXLIX. törvény 17. §-a szerint módosított szöveg.

301

A 78/A. § (4) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

302

A 78/A. § (6) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 17. §-a szerint módosított szöveg.

303

A 78/A. § (9) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (4) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

304

A 78/A. § (10) bekezdésének első mondata a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

305

A 78/A. § (11) bekezdése a 2006: CIX. törvény 83. § (4) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

306

A 78/A. § (12) bekezdését a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

307

A 78/B. §-t a 2011: CXCIII. törvény 190. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte e módosító törvény 191. § (4) bekezdése.

308

A 79. § (1) bekezdése a 2008: LXI. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

309

A 79. § (2) bekezdése az 1999: LVI. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

310

A 79/A. §-t az 1996: LXXVIII. törvény 35. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

311

A 79/A. § (1) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 78. §-a szerint módosított szöveg.

312

A 79/A. § (2) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 78. §-a szerint módosított szöveg.

313

A 79/B. §-t a 2000: CXXXIII. törvény 81. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2002: XXIII. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

314

A 79/C. §-t a 2000: CXXXIII. törvény 81. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CXXXIX. törvény 165. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, 2006. március 1-jén lépett hatályba.

316

Az új 79/D. §-t a 2002: XXIII. törvény 17. § (3) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti 79/D. § számozását 79/E. §-ra változtatva. A 79/D. § a 2005: CXXXIX. törvény 165. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, 2006. március 1-jén lépett hatályba.

317

A 79/D. § (5) bekezdése a 2007: CLXXIX. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

318

A 79/D. §-t a 2000: CXXXIII. törvény 81. § (3) bekezdése iktatta be, számozását 79/E. §-ra változtatta a 2002: XXIII. törvény 17. § (3) bekezdése. A 79/E. § a 2005: CXXXIX. törvény 165. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, 2006. március 1-jén lépett hatályba.

319

A 2009: CXXX. törvény 15. § (3) bekezdése alapján az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye 437 300 forint.

320

A 80. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

321

A 81. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

322

A 81/A. §-t a 2008: CX. törvény 12. § (7) bekezdése iktatta be, a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (24) bekezdése alapján hatályát vesztette.

323

A 82. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

324

A 83. § a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

325

A 83/A. §-t megelőző címet az 1997: LVI. törvény 8. §-a iktatta a szövegbe.

326

A 83/A. §-t az 1997: LVI. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

327

A VIII. fejezetet és ezen belül a 83/B - 83/D. §-t az 1999: LXIII. törvény 30. §-ának (4) bekezdése iktatta a törvénybe.

328

A 83/B. § (1) bekezdése a 2000: CXXXIII. törvény 81. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

329

A 83/D. § c) pontja a 2012: XCIII. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

330

A 83/D. § d) pontját a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés t) pontja hatályon kívül helyezte.

331

A 83/D. § h) pontja a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

332

A 84. § (1) bekezdése a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 98. pontja szerint módosított szöveg.

333

A 84. § (2) bekezdését a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte.

334

A 85. § a 2008: LXI. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

335

A 85. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (27) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

338

A 85. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: XCVI. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

341

A 85. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: CXXVI. törvény 54. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

343

A 85. § (2) bekezdés d) pontja a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

345

A 85. § (2) bekezdés e) pontját a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

349

A 85. § (3) bekezdés aa) alpontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

350

A 85. § (3) bekezdés aj) alpontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

351

A 85. § (3) bekezdés al) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (1) bekezdése iktatta be; e módosító törvény 54. § (4) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezi 2012. december 31. napjával.

353

A 85. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontját a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdés k) pontja hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 32. § (2) bekezdése alapján 2012. december 30. napjával.

354

A 85. § (3) bekezdés be) alpontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

356

A 85. § (3) bekezdés cf) alpontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

357

A 85. § (3) bekezdés cj) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

358

A 85. § (3) bekezdés ck) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be.

360

A 85. § (3) bekezdés dc) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 54. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

361

A 85. § (3) bekezdés e) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

362

A 85. § (3) bekezdés ea) alpontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés f) pontja, a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

366

A 85. § (3) bekezdés ef) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés m) pontja hatályon kívül helyezte.

368

A 85. § (3) bekezdés fi) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés n) pontja hatályon kívül helyezte.

369

A 85. § (3) bekezdés fj) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be.

370

A 85. § (3) bekezdés fk) alpontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

371

A 85. § (3) bekezdés g) pontja a 2009: CXXVI. törvény 54. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

373

A 85. § (3a) bekezdését a 2012: XCVI. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

377

A 85. § (4) bekezdés b) pontja a 2009: CXXVI. törvény 54. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

380

A 85. § (4) bekezdés d) pontja a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

382

A 85. § (4) bekezdés e) pontját a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

385

A 85. § (5) bekezdés a) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

389

A 85. § (5) bekezdés c) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés i)–j) pontja szerint módosított szöveg.

391

A 85. § (5) bekezdés d) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

393

A 85. § (5) bekezdés e) pontját a 2009: CXXVI. törvény 54. § (2) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

394

A 85. § (5) bekezdés f) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

396

A 85. § (5) bekezdés g) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés m) pontja, a 2011: CLXXI. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

399

A 85. § (5) bekezdés i) pontja a 2009: CXXVI. törvény 54. § (2) bekezdés e) pontja és 55. § (3) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

401

A 85. § (5) bekezdés j) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés o) pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 42. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

403

A 85. § (5) bekezdés k) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés p) pontja szerint módosított szöveg.

405

A 85. § (5) bekezdés l) pontját a 2009: CXXVI. törvény 54. § (2) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

406

A 85. § (5) bekezdés m) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés q) pontja, a 2010: CXLVIII. törvény 42. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

408

A 85. § (5) bekezdés n) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

410

A 85. § (5) bekezdés o) pontja a 2009: CXXVI. törvény 15. § (5) bekezdésével megállapított, a 2010: CXLVIII. törvény 42. § (8) bekezdése, a 2012: XCVI. törvény 5. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

412

A 85. § (5) bekezdés p) pontja a 2009: CXXVI. törvény 55. § (3) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

418

A 85. § (5) bekezdés s) pontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (6) bekezdése iktatta be.

420

A 85. § (5) bekezdés t) pontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (6) bekezdése iktatta be; e módosító törvény 54. § (4) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezi 2012. december 31. napjával.

422

A 85. § (5) bekezdés u) pontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 42. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

423

A 85. § (5) bekezdés v) pontját a 2009: CXXVI. törvény 15. § (6) bekezdése iktatta be.

424

A 85. § (7) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 15. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

427

A 85. § (8) bekezdése a 2009: CXXVI. törvény 15. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

429

A 85. § új (9) bekezdését a 2010: XXXIX. törvény 37. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását 85/A. §-ra változtatta.

431

A 85. § eredeti (9) bekezdésének számozását 85/A. §-ra változtatta a 2010: XXXIX. törvény 37. § (2) bekezdése.

433

A 87. § (2) bekezdését a 2003: CXVIII. törvény 12. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

434

A 87. § (3)–(5) bekezdését az 1993: C. törvény 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: CXVIII. törvény 12. § (3) bekezdése.

435

A 87/A. §-t a 2003: CXVIII. törvény 11. §-a iktatta be.

436

A 87/A. § (1) bekezdése a 2011: XXX. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

437

A 87/A. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: V. törvény 20. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

438

A 87/A. § (1) bekezdés g) pontja a 2012: V. törvény 20. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

439

A 87/A. § (3) bekezdésének c) pontja a 2004: CXXIII. törvény 17. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

440

A 87/A. § (3) bekezdésének d) pontját a 2004: CXXIII. törvény 17. § (8) bekezdése iktatta be.

441

A 88. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés u) pontja hatályon kívül helyezte.

442

A 89. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 98. pontja hatályon kívül helyezte.

443

A 89. § (3) bekezdését az 1998: XIII. törvény 3. §-a (3) bekezdésének b) pontja 1998. március 21. napjával hatályon kívül helyezte.

444

A 90. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 98. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CXXVI. törvény 16. §-a iktatta be; ez utóbbi módosító törvény 51. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezi 2017. január 1. napjával.

445

A 91. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 98. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CV. törvény 24. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

446

A 92. §-t az 1996: LXXVIII. törvény 35. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.

447

A 92. § (1) bekezdését a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdésének l) pontja hatályon kívül helyezte.

448

A 92. § (3) bekezdését a 2007: CLII. törvény 18. § (10) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXI. törvény 32. § (3) bekezdésének l) pontja.

449

A 93. §-t az 1998: XC. törvény 79. §-ának (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CXCI. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

450

A 94. §-t a 2003: XX. törvény 46. §-a iktatta a szövegbe.

451

Az 1. számú mellékletet a 2007: CXLVI. törvény 33. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: LXI. törvény 33. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CXXVI. törvény 55. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

452

A 2. számú melléklet a 2005: CXXXIX. törvény 165. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, 2006. március 1-jén lépett hatályba.

453

A 3. számú mellékletet a 2010: CLXXV. törvény 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

454

A 4. számú mellékletet a 2000: CXXXIII. törvény 81. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2002: XXIII. törvény 32. §-a.

455

A 4. számú mellékletet az 1999: LXIII. törvény 30. § (5) bekezdése iktatta be, számozását 5. számú mellékletre változtatta a 2000: CXXXIII. törvény 81. § (4) bekezdése.

456

Az 5. melléklet III. pontja a 2007: C. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

457

Az 5. számú melléklet IV. pontja a 2009: CXLIX. törvény 17. §-a szerint módosított szöveg.

458

Az 5. számú melléklet V. pontjának harmadik franciabekezdése a 2009: CXXVI. törvény 55. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

459

Az 5. számú melléklet V. pont hatodik franciabekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 26. § (28) bekezdés v) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére