BK BH 1992/371
BK BH 1992/371
1992.06.01.
Emberölés esetén az indulat hatása alatt történt elkövetés önmagában nem alapozza meg az erős felindulásban elkövetés megállapítását [Btk. 166. § (1) bek., 167. §].
Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét emberölés büntettében állapította meg, és ezért 10 évi börtönbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztés közkegyelem folytán az egynyolcadával csökken.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 37 éves, tanári képzettségű vádlottnak korábbi házasságából két - még kiskorú - gyermeke van, akiknek a tartásához hozzájárult. A második - a sértettel kötött - házasságából ugyancsak két gyermeke született, az utóbbiak jelenleg a sértett szüleinek a nevelése és gondozása alatt állnak.
A vádlott második felesége - az ügy sértettje - vele egyidős tanárnő volt. Az asszony a jelenleg 3 éves gyermek születése után gyermekgondozási segélyt vett igénybe, majd egy trafikban eladóként dolgozott. A család megfelelő anyagi körülmények között élt, ebben része volt annak is, hogy a férj és a feleség szülei anyagi támogatást nyújtottak részükre.
A házastársak a második gyermek születése után fokozatosan eltávolodtak egymástól, bár a válás gondolata nem merült fel közöttük. A vádlottban felvetődött annak a gyanúja, hogy a felesége más férfival létesített közelebbi kapcsolatot, és ebben megerősített őt az is, hogy egy alkalommal kihallgatta a feleségének a barátnőjével ezzel kapcsolatban folytatott beszélgetését. Néhány alkalommal előfordult, hogy a vádlott tettlegesen is bántalmazta a sértettel, bár a kapcsolatukban ez nem volt jellemző, hanem sokkal inkább a vádlott féltékenysége és az emiatti fenyegetőzése eredményezte, hogy a sértett a házasságuk utóbbi szakában már kifejezetten félt a vádlottól.
A vádbeli napon a reggeli órákban a nagyobbik fiúgyermek már elment az iskolába, a kisebbik leánygyermek pedig az óvodába készülődött. A vádlott feleségétől érdeklődött afelől, hogy aznap este lesz-e közöttük szexuális kapcsolat, mire az asszony kitérő választ adott. A vádlott ezután követte a fürdőszobába távozó sértettet, és utalva az előzőekben említett témára, a sértett a vádlott édesanyját is sértő szavak kíséretében megjegyezte, hogy ő a vádlottnak másra sem kell, csak éppen "arra". A vádlott ekkor indulatossá vált, egyik kezével befogta a vele szemben álló sértett száját, mire a sértett elfordult, a vádlott pedig hátulról két kézzel megfogta a sértett nyakát, aki hátranyúlva megragadta a vádlott heréjét. A vádlott ekkor - miközben a kád irányába tolta - nagy erővel addig szorította a sértett nyakát, amíg annak a halála be nem következett, majd a fürdőkádba tette, és vizet eresztett rá. Ezt követően a kislányt óvodába vitte.
A sértett halálát a nyak nagy erejű leszorítása miatti fulladás okozta.
A délelőtti órákban a vádlott a sértett holttestének eltüntetése érdekében a tetemet kötéllel összekötözve egy bőröndben a gépkocsijába tette, éjfél után pedig a Dunába engedte. Ezt követően igyekezett olyan látszatot kelteni, hogy a sértett elhagyta a családot, és ismeretlen helyre távozott. Eltűnését két nap múlva a rendőrségen is bejelentette.
A sértett holttestét csaknem két hónap múlva vetette ki a folyó.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárás során a nyomozó hatóság annyiban megsértette a büntetőeljárási törvény rendelkezéseit, hogy az egyik, gyanúsítottkénti kihallgatása előtt a vádlottat elmulasztotta a Be. 87. §-ának (2) bekezdésében foglalt kötelező rendelkezés ellenére figyelmeztetni a vallomástétel megtagadásának a jogára. Ennek az eljárási szabálysértésnek azonban az ügy helyes megítélése szempontjából nem volt jelentősége, minthogy az első fokon eljárt bíróság az ítéleti tényállást nem a vádlottnak a szóban forgó nyomozati vallomására, hanem a nyomozás során tett ún. önvallomásra és a tárgyaláson tett előadására alapította.
Az elsőfokon eljárt bíróság mind a cselekmény elkövetésének előzményeit, mind a tényállásszerű ölési cselekmény megvalósítását, végül az ezt követő történéseket alapvetően megalapozottan, a bizonyítás anyagával egyezően állapította meg. Iratszerűen hivatkozott a tárgyaláson megvizsgált bizonyítékokra, és a bizonyított tényekről a nem bizonyított tényekre vont következtetései is a logika szabályain alapulnak.
Az elsőfokú bíróság a tényállás helyes megállapítása érdekében minden lényeges körülményt megvizsgált és azokat a tárgyalás anyagává tette, a bizonyítás kiegészítésére irányuló indítványokat megokoltan utasította el, és a bizonyítékok mikénti értékelésével kapcsolatban messzemenően eleget tett az őt terhelő indokolási kötelezettségének is. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényeket irányadónak tekintette a fellebbezési eljárásban [Be. 239. § (1) bek.].
A cselekmény jogi minősítése megfelel a törvényes rendelkezéseknek. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást, amikor a vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző emberölés bűntettének minősítette.
Nem megalapozott a védelemnek az az álláspontja, amely szerint a vádlott cselekménye erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősül. A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az adott esetben a Btk. 167. §-a szerinti bűntett ismérvei nem állnak fenn. Az nem kétséges, hogy a vádlott indulat hatása alatt követte el az egyenes szándékkal véghezvitt ölési cselekményt, és indulatának létrejöttében, kialakulásában szerepe volt a sértettnek közvetlenül az ölési cselekmény elkövetése előtti kifogásolható magatartásának, durva megjegyzésének is. Az indulat hatása alatti elkövetés azonban egymagában nem alapozza meg az emberölésnek a Btk. 167. §-a szerinti minősítését, ehhez az indulatnak a tudatot elhomályosító és az elkövető belső egyensúlyának a megbontásához vezető, magas foka szükséges, amely az adott esetben nem ismerhető fel. A vádlott az ölési cselekménynek minden apró mozzanatára hűen visszaemlékezett, nyomban az elkövetés után tiszta tudattal és célirányosan cselekedett, az ölés véghezvitele után a napi programját az előzetes terveknek megfelelően végezte, a cselekmény véghezvitelét követően nem sokkal megejtett alapos orvosi vizsgálat alkalmával még csak a nyomat sem észlelték a rendkívüli eset miatti idegi-tudati megrázkódtatásnak. Mindezek a körülmények ellen szólnak annak, hogy a vádlott az ölési cselekmény elkövetésének időpontjában a tudatát elhomályosító indulat hatása alatt állott volna.
Ezenfelül a vádlottnál az elkövetéskor kétséget kizáróan fennálló indulat méltányolható okból származása sem állapítható meg. Igaz ugyan, hogy az elkövetést megelőzte a sértett részéről tett durva megjegyzés, de ez a kialakult indulatot nem teszi bizonyos mértékig igazolhatóvá és erkölcsileg menthetővé. Ebből a szempontból jelentősége van annak, hogy a sértett kijelentése négyszemközt, a házastársa felé hangzott el, a méltányolható ok megítélésénél pedig az elkövetést kiváltó ok súlyosságának, valamint az elkövetési magatartásnak objektíve is arányban kell állnia. Az adott esetben e vonatkozásban szembetűnő az aránytalanság. A vádlott a házastársak között jelentősnek semmi esetre sem tekinthető sérelmet követően túlméretezett dühkitöréssel reagált, amikor a feleségét - két gyermekének anyját - megfojtotta. Ekként az emberölésnek erős felindulásban elkövetettkénti minősítése - az indulatnak méltányolható okból keletkezettsége hiányában - nem kerülhet szóba.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a cselekmény jogi minősítésére vonatkozó rendelkezésével is egyetértett, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 942/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás