BK BH 1992/378
BK BH 1992/378
1992.06.01.
Az elkobzásra irányuló tárgyi eljárásban az érdekeltet a terhelttel azonos jogok illetik meg, ezért törvénysértő a tárgyi eljárás során hozott az a végzés, amely a nyomozás során a törvényes figyelmeztetés nélkül kihallgatott érdekelt vallomása alapján rendelkezik az elkobzás tárgyában [Be. 60. § (3) bek., 87. § (2) bek., 375. §].
Az érdekelt ellen a devizagazdálkodás megsértésének büntette miatt indult büntetőeljárás, mert az 1988-as évben három hozzátartozója valutakeretéből összesen 53 120 forintot használt fel, és a vámellenőrzés megkerülésével különböző műszaki cikket hozott be Magyarországra, az 1988-as évben 177 000 forint, az 1989-es évben 112 500 forint értékben.
A vámhivatal határozatával az érdekelt ellen elrendelt nyomázást az időközben hatályba lépett közkegyelmi rendelkezésre (1990. évi XXXIX. tv.) figyelemmel megszüntette.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyi eljárás keretében a nyomozati eljárás során lefoglalt, és a vámhivatalnál bevételezett lemezjátszót 20 000 forint belföldi forgalmi értékben kobozza el, és kötelezze az érdekeltet 42 620 forint elkobzás alá eső érték megfizetésére.
A városi bíróság jogerős végzésével az érdekelttől lefoglalt videó lemezjátszót elkobozta, és őt 42 620 forint elkobzás alá eső érték megfizetésére kötelezte.
A városi bíróság végzése ellen, eljárási szabálysértés és megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos. A büntetőeljárás során keletkezett iratokból megállapítható, hogy a vámhivatal mint nyomozó hatóság az érdekeltet 1990. augusztus 6., 9. és 13. napján hallgatta meg, de a jegyzőkönyvek tanúsága szerint az alapos gyanú közlése és annak feltüntetése elmaradt, hogy a meghallgatásra milyen minőségben került sor. Mivel az érdekelt ellen büntetőeljárás indult, a kihallgatása terheltkénti kihallgatásnak minősül.
A terheltet a Be. 1990. január 1. napjától hatályos 87. §-ának (2) bekezdése szerint nem figyelmeztették a kihallgatásának megkezdésekor, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomástételét a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, továbbá, hogy az amit mond, bizonyítékként felhasználható; a figyelmeztetést és a terhelt válaszát jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ennek a kioktatásnak a megtörténte a jegyzőkönyvekből szintén nem állapítható meg. Mindezekre figyelemmel törvénysértően járt el a városi bíróság, amikor az említett eljárási szabálysértések ellenére az ügyész indítványát tárgyalás tartásán kívül elbírálhatónak tartotta, és meghozta a végzést.
A Be. 87. §-a (2) bekezdésének utolsó mondata ugyanis úgy rendelkezik, hogy a figyelmeztetés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe, és ilyen rendelkezést tartalmaz általános jelleggel a Be. 60. §-ának (3) bekezdése is. Az elkobzásra irányuló tárgyi eljárásban (Be. 375. §) az érdekeltet a terhelttel azonos jogok illetik meg, az elkobzás előfeltétele pedig, hogy bűncselekmény elkövetése történt, és fenn áll a büntetőjogi felelősség.
A Legfelsőbb Bíróság azért megállapította, hogy a városi bíróság tárgyi eljárás során hozott jogerős végzése törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte, és az ügyet új eljárás lefolytatására a városi bírósághoz visszaküldte. A Legfelsőbb Bíróság felhívta a városi bíróság figyelmét arra, hogy az új eljárás során a Be 356. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján a bizonyítás felvétele nem mellőzhető, amelynek során az érdekeltet és a tanút a büntetőeljárási szabályoknak megfelelően ki kell hallgatni. (B. törv. III. 178/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
