• Tartalom

1992. évi XXXVIII. törvény

1992. évi XXXVIII. törvény

az államháztartásról1

2010.05.01.

Az Országgyűlés annak érdekében, hogy az államháztartási rendszer újraszabályozásával elősegítse az államháztartás kívánatos pénzügyi egyensúlyát; figyelemmel a jogállamiság működésében az állami feladatvállalást meghatározó közmegegyezésen nyugvó új törvényekre; a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtésére; érvényesítve a teljesség, a részletesség, a valódiság, az egységesség, az áttekinthetőség és a nyilvánosság alapelvét; az államháztartásról az alábbi törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapvető rendelkezések

1. § (1)2

(2) E törvény határozza meg az államháztartás működésének és ellenőrzésének legfontosabb szabályait.

2. §3 (1) Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll.

(2) Az államháztartás központi alrendszere magában foglalja

a) a Magyar Államot, mint közjogi kötelezettségek és jogosítványok (beleértve az alapszerűen finanszírozott állami feladatokat) alanyát és

b) az alábbi jogi személyeket:

ba) a Magyar Államot,

bb) a központi költségvetési szerveket,

bc) mindazokat a jogi személyeket, amelyeket törvény a központi alrendszerbe sorol,

bd) törvény eltérő rendelkezése hiányában azon költségvetési szerveket, amelyeknek alapítója a Kormány vagy a központi alrendszerbe tartozó jogi személy.

(3) Az államháztartás önkormányzati alrendszere az alábbi jogi személyeket foglalja magában:

a) a helyi önkormányzatokat,

b) a kisebbségi önkormányzatokat,

c) az önkormányzati költségvetési szerveket,

d) mindazokat a jogi személyeket, amelyeket törvény az önkormányzati alrendszerbe sorol,

e) azon költségvetési szerveket, amelyek alapítója az önkormányzati alrendszerbe tartozik.

2/A. §4 (1) Az államháztartás mindkét alrendszerének gazdálkodását érintő fogalmak:

a) költségvetés: az államháztartást alkotó, a 2. § (2) és (3) bekezdéseiben meghatározott jogalanyok gazdálkodásának alapjául szolgáló olyan pénzügyi terv, amely szembeállítja az állami vagy önkormányzati feladatok ellátására fordítható költségvetési kiadásokat a költségvetési bevételekkel,

b) költségvetési bevétel: a pénzeszközök állományának tranzakcióból eredő növekedése, beleértve a pénzforgalommal nem járó, a 8/B. § (4) bekezdése szerint elszámolt kiegészítő tételeket is, de ide nem értve a pénzügyi eszközök cseréjéből eredő tételeket,

c) költségvetési kiadás: a pénzeszközök állományának tranzakcióból eredő csökkenése, beleértve a pénzforgalommal nem járó, a 8/B. § (4) bekezdése szerint elszámolt kiegészítő tételeket is, de ide nem értve a pénzügyi eszközök cseréjéből eredő tételeket,

d) elsődleges bevétel: a hitelviszonyon alapuló pénzügyi eszközök utáni kamatbevételek nélkül számított költségvetési bevételek,

e) elsődleges kiadás: az adóssághoz kapcsolódó kamatkiadások nélkül számított költségvetési kiadások,

f) egyenleg: a bevételek és a kiadások különbözete,

g) többlet: az a pozitív összeg, amennyivel a bevételek meghaladják a kiadásokat,

h) hiány: az a pozitív összeg, amennyivel a kiadások meghaladják a bevételeket,

i) adósság: hitelviszonyon alapuló tartozások névértéken számítva.

(2) Az államháztartás központi alrendszerének gazdálkodását érintő fogalmak:

a) állami költségvetés: az államháztartás központi alrendszerének konszolidált költségvetése,

b) államadósság: az államháztartás központi alrendszerének konszolidált adóssága,

c)5 külső tételek: költségvetési törvények által közvetlenül nem befolyásolható, a 3. § szerinti elsődleges bevételek és kiadások,

d)6 belső tételek: külső tételnek nem minősülő elsődleges bevételek és kiadások.

3. §7 (1) Külső tételnek csak olyan költségvetési tétel tekinthető, amelyről e törvény kifejezetten kimondja, hogy külső tétel.

(2) Azok az elsődleges bevételek és kiadások minősíthetők külső tételnek, amelyek

a) egyedi jogosultságot vagy kötelezettséget létrehozó törvényi rendelkezés végrehajtását szolgálják, és

b) adott évre vonatkozó összegét az a) pontban meghatározott törvényi rendelkezés, valamint magángazdasági és demográfiai folyamatok egyértelműen meghatározzák.

(3) Külső tételnek minősülnek a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott kifejezett fizetési kötelezettségek teljesítését szolgáló elsődleges bevételek és kiadások.

4. §8 Az elkülönített állami pénzalap (a továbbiakban: alap) az állam egyes feladatait részben államháztartáson kívüli forrásokból finanszírozó olyan alap, amely működésének jellege az államháztartáson belül elkülönített finanszírozást tesz szükségessé.

5. §9

6. §10 Az államháztartás részét képező társadalombiztosítás a társadalom közös – biztosítási és szolidaritási elvek alapján működő – kockázatvállaláson alapuló kötelező biztosítási rendszere. Az államháztartás társadalombiztosítási alrendszerét a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap költségvetései alkotják (a továbbiakban: a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetése)

7. § (1) Az államháztartás egyes alrendszereiben a gazdálkodást éves költségvetés alapján kell folytatni.

(2)11

(3)12 A költségvetési év megegyezik a naptári évvel.

8. §13 (1)14

(2) A költségvetési kiadások között kell elszámolni a nyújtott hiteleket, kölcsönöket – a 8/A. § (3) bekezdés g) és j) pontjában meghatározott hitelek, kölcsönök kivételével –, illetve bevételként azok visszatérülését.

(3) A költségvetési egyenleget érintő tételként kell elszámolni a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 65. §-a alapján a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés közötti elszámolásokból a Magyar Nemzeti Bank nem árfolyamváltozásból származó eredményének (ideértve az eredménytartalékot is) tulajdonítható részt előjelre való tekintet nélkül.

(4)15 A költségvetési kiadások között kell elszámolni az Európai Unió közös költségvetéséhez való, a közösségi jogszabályok alapján meghatározott hozzájárulásokat, és bevételként a vámok, valamint a cukorágazati hozzájárulás beszedési költségének közösségi jogszabály szerinti megtérítését.

(5)16 A többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok számviteli eredményének az állami tulajdonra eső arányos részét a mérlegkészítés évében költségvetési tételként el kell számolni. A veszteséget kiadásként, a nyereséget bevételként kell elszámolni.

(6)17 Amennyiben gazdálkodó szervezet a Magyar Állammal vagy önkormányzattal kötött, legalább 5 év lejáratú szerződés keretében beruházást hajt végre annak érdekében, hogy a létrehozott eszköz felhasználásával szolgáltatást nyújtson, akkor

a) a beruházás számviteli aktiválásakor a szerződésben nevesített eszköz értékét költségvetési kiadásként el kell számolni;

b) az eszköz a) pont szerint költségvetési kiadásként elszámolt értékét az aktiválás évétől kezdve a szerződés hátralévő futamideje alatt évenként időarányos részletekben költségvetési bevételként el kell számolni;

c) amennyiben a szerződés a szerződés szerinti határidő előtt megszűnik, akkor a megszűnésekor a b) pont szerint még el nem számolt részt egy összegben bevételként el kell számolni.

(7)18 Amennyiben a (6) bekezdés szerinti célra irányuló szerződés határozatlan idejű, akkor a (6) bekezdés b) pont alkalmazása tekintetében 5 év lejáratúnak kell tekinteni.

(8)19 A (6)–(7) bekezdésekben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha többségi állami tulajdonú gazdasági társaság nem szerződés, hanem tulajdonosi döntés alapján hajt végre a (6) bekezdés szerinti beruházást.

(9)20 A (6)–(8) bekezdésben foglaltakat a 2010. január 1-jét követően megkötött szerződések esetén kell alkalmazni.

8/A. §21 (1)22 A költségvetés megállapításakor, illetve a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoláskor (a továbbiakban: zárszámadáskor) rendelkezni kell a költségvetési többlet felhasználásáról, zárszámadáskor, illetve helyi önkormányzatoknál a 69. § szerint jóvá kell hagyni a költségvetési hiány finanszírozásának módját.

(2) A költségvetési többlet évközi hasznosítása, illetve a költségvetési hiány fedezése – e törvény előírásai között – finanszírozási célú pénzügyi műveletek útján, az aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlegének figyelembevételével történik.

(3) A finanszírozási célú pénzügyi műveletek a következők:

a)23 értékpapírok kibocsátása, értékesítése és visszavásárlása;

b) hitelek felvétele és törlesztése;

c) szabad pénzeszközök – törvényben szabályozott – betétként való elhelyezése és visszavonása;

d)24 a 113/A. § (2) bekezdésének e) pontja alapján az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Rt.) által állampapírokkal végzett repo ügyletek;

e)25 a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 65. §-a alapján a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés közötti elszámolásokból a Magyar Nemzeti Bank deviza-árfolyamváltozásból származó eredményének (ideértve az eredménytartalékot is) és az értékpapírok értékesítéséből származó realizált eredményének tulajdonítható rész, előjelre való tekintet nélkül;

f)26 a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 17. § (4)–(5) bekezdései alapján a Magyar Nemzeti Bank kiegyenlítési tartalékaira nyújtott térítés és az azokról kapott visszatérítés;

g)27 a 18/B. § (1) bekezdés d), zs) és x) pontjaiban meghatározott megelőlegezési és likviditási hitelek;

h)28 a Magyar Fejlesztési Bankról szóló 2001. évi XX. törvény 5. §-ának (2) bekezdése alapján vállalt árfolyam-garanciából eredő, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. és a központi költségvetés közötti elszámolások előjelre való tekintet nélkül;

i)29 állami tulajdoni részesedés értékesítése;

j)30 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re (a továbbiakban: MNV Zrt.) rábízott állami vagyonba tartozó gazdasági társaságoknak nyújtott hitel-, kölcsön és annak visszatérülése, valamint az MNV Zrt.-nek a rábízott vagyonnal való gazdálkodás során hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal végzett műveletei;

k)31 többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok osztalékának elvonása (ideértve az osztalék-előleget is);

l)32 többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok tőkéjének emelése és csökkentése.

(4) A finanszírozási célú pénzügyi műveletek költségvetési előirányzatként, illetve annak teljesítéseként el nem számolható és meg nem jeleníthető finanszírozási bevételek és finanszírozási kiadások teljesítésével járnak együtt, a pénzeszközök változását eredményezik.

(5) A devizában képződött, illetve törlesztett adósságnak a felvételkor, illetve törlesztéskor érvényesített devizaárfolyammal – az árfolyamfedezeti műveletek figyelembevétele mellett – meghatározott forintértékét kell finanszírozási bevételként, illetve finanszírozási kiadásként elszámolni.

(6) Az aktív és passzív pénzügyi műveletek a következők: a letéti, a függő, az átfutó, a kiegyenlítő és a helyesbítő kiadások és bevételek.

(7)33 A költségvetésben nem lehet a (3)–(6) bekezdésben foglaltak szerinti pénzügyi műveleteket a költségvetési hiányt, illetve költségvetési többletet módosító költségvetési bevételként, illetve költségvetési kiadásként elszámolni.

8/C. §34 (1) A megvalósult költségvetési bevételek és kiadások elszámolásakor alkalmazni kell az alábbi elveket:

a) minden költségvetési kiadást és bevételt el kell számolni (teljesség elve);

b) csak olyan kiadást és bevételt lehet elszámolni, amely számviteli bizonylattal alátámasztható (számviteli megalapozottság elve);

c) azt az elszámolási módot kell választani, amely leginkább alkalmas a tényleges gazdasági folyamatok bemutatására (tartalom elsődlegessége a formával szemben).

(2) Az (1) bekezdésben foglalt elvek érvényesülése érdekében, ahol szakmai szempontból lehetséges, alkalmazni kell az alábbi elveket:

a) az elszámolási módok tekintetében az állandóságot és az összehasonlíthatóságot biztosítani kell (következetesség elve);

b) a költségvetési bevételek és kiadások – törvényben szabályozott esetek kivételével – egymással szemben nem számolhatók el (bruttó elszámolás elve).

(3) A költségvetést az (1)–(2) bekezdésekben foglalt elvekkel összhangban kell elkészíteni.

(4) A pénzforgalomban megvalósuló tételek mellett az olyan, pénzforgalommal nem járó, kiegészítő tételeket is el kell számolni költségvetési bevételként vagy költségvetési kiadásként, amelyek elszámolása az (1) bekezdés c) pontjában foglalt elv érvényesítése érdekében szükséges.

(5) A költségvetési elszámolási szabályok összessége az a módszertan, amely alapján a számviteli adatokból kiindulva meghatározhatók a költségvetési egyenleg és az adósság tételei, valamint a költségvetési egyenleg és az adósság összefüggései.

(6) A költségvetési elszámolási szabályok tartalmára a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék elnöke által együttesen jelölt – legfeljebb egyéves megbízatással rendelkező, tiszteletdíjra vagy más juttatásra nem jogosult – szakértőkből létrehozott testület tesz szakmai javaslatot.

9. § (1) Az államháztartás körébe tartozó állami feladatot az állam részben vagy egészben a költségvetési szerveken keresztül látja el, vagy ellátásának a pénzügyi fedezetét részben vagy egészben, közvetlenül vagy közvetve biztosítja.

(2) Az állami feladatok tartalmát és követelményeit külön törvények írják elő.

(3) Az államháztartás egyes alrendszerei az állami feladatok ellátásához a költségvetésükben meghatározott módon és mértékben járulnak hozzá.

(4)35 A Kormány a maga feladatkörében olyan új állami feladatot írhat csak elő, amelynek ellátásához az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési fejezetek költségvetésében megfelelő egyszeri és tartós pénzügyi fedezet áll rendelkezésre, vagy a fedezet megteremtéséhez felhatalmazással rendelkezik. Amennyiben a pénzügyi fedezet, illetve a felhatalmazás már nem áll rendelkezésre, intézkedni kell ezen új állami feladat megszüntetéséről.

(5)36 A helyi önkormányzat, valamint a települési, a területi és az országos kisebbségi önkormányzat a maga feladatkörében olyan új feladatot vállalhat, amelynek ellátásához a költségvetésében megfelelő egyszeri és tartós pénzügyi fedezet áll rendelkezésre, vagy a fedezet megteremtéséhez felhatalmazással rendelkezik. Amennyiben a pénzügyi fedezet, illetve a felhatalmazás már nem áll rendelkezésre, intézkedni kell az említett új feladat megszüntetéséről.

10. §37 (1) A Magyar Köztársaság területén működő, illetve jövedelemmel, bevétellel, vagyonnal rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, továbbá a jövedelemmel, bevétellel vagy vagyonnal rendelkező belföldi vagy külföldi természetes személy kötelezhető arra, hogy befizetéseivel hozzájáruljon az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatokhoz.

(2)38 A fizetési kötelezettség elsősorban adó, illeték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj formájában írható elő.

(3)39 Fizetési kötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét, a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbá előlegfizetési kötelezettséget megállapítani – a díj és a bírság kivételével – csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendeletben lehet.

(4)40 Fizetési kötelezettségekre, fizetésre kötelezettek körére, a fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább negyvenöt napnak kell eltelnie, kivéve, ha a törvény a fizetési kötelezettséget mérsékli és a fizetési kötelezettségek, valamint a fizetésre kötelezettek körét nem bővíti.

(5) A fizetési kötelezettség részletes szabályait — ha törvény másként nem rendelkezik — a Kormány állapítja meg.41

(6) A díjat — ha törvény másként nem rendelkezik — a Kormány, illetve felhatalmazás alapján a miniszter rendelettel állapítja meg.

(7)42

(8) A bírságfizetési kötelezettséget, a fizetésre kötelezettek körét, valamint a mentességeket törvény, a bírság mértékét törvény vagy annak felhatalmazása alapján a Kormány rendeletben állapítja meg.

(9)43

10/A. §44 (1)45 E törvény hatálya alá tartozó bevételek és kiadások – az e törvényben szabályozott kivételekkel – kizárólag forintban teljesíthetők.

(2)46 A 113/A. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatokkal kapcsolatos ügyletek kiadásai teljesíthetők devizában is.

11. § (1)47 A fizetési kötelezettséget előíró jogszabály rendelkezik arról, hogy a bevétel az államháztartás mely alrendszere, szervezete javára számolható el, illetve mely alrendszert, továbbá törvény erre vonatkozó rendelkezése alapján mely államháztartáson kívüli szervezetet illeti meg.

(2) A helyi önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló törvényben48 meghatározott bevételei esetén a törvényben megállapított keretek között a 10. § (3) bekezdésben említett feltételeket saját hatáskörben szabályozhatja.

11/A. §49

11/B. §50

11/C. §51 A hatóság által – a rá irányadó ügyintézési határidő ügyfélnek vagy az eljárás egyéb résztvevőjének nem felróható okból történő túllépése alapján – saját költségvetése terhére megfizetett összeg a központi költségvetésből nem téríthető meg, és az igazgatási szolgáltatási díjmérték számításánál költségelemként nem vehető figyelembe.

Az államháztartás gazdálkodásának alapelvei

12. §52 (1) Az államháztartás alrendszereiben minden pénzmozgásról el kell számolni.

(2) Az államháztartás alrendszereiben a költségvetési gazdálkodás – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát foglalja magában. A kiadási előirányzat nem jár felhasználási kötelezettséggel.

(3) A bevételi előirányzatok előirányzat-módosítás nélkül is túlteljesíthetők, ha a bevételekre vonatkozó jogszabályi előírások év közben nem változnak. Ellenkező esetben az előirányzatokat az arra jogosultnak módosítania kell.

(4) Költségvetési kiadás a központi alrendszerben csak törvény alapján teljesíthető.

(5) A külső kiadások és a kamatkiadások a költségvetési törvény kifejezett rendelkezése nélkül is teljesíthetők.

(6) A költségvetési törvény eltérő rendelkezése hiányában a tervezett összeget meghaladó belső kiadás nem teljesíthető, kivéve, ha a kiadásra korábbi költségvetési törvény adott felhatalmazást, és ezt törvény vagy a Kormány törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelete nem korlátozza.

(7) A költségvetési törvény csak a következő belső kiadások esetében adhat felhatalmazást a tervezett összeget meghaladó kiadás teljesítésére:

a) a devizában teljesítendő kiadások esetében az árfolyamváltozás hatásának mértékéig,

b) a jogszabályon vagy szerződésen alapuló visszavonhatatlan kötelezettségvállalásokból eredő kiadások esetében.

(8) A jogerős bírósági döntésen alapuló kifizetések a tervezett összeget meghaladóan is teljesíthetőek.

(9) Amennyiben egy költségvetési szerv bevételei meghaladják a tervezett értéket, akkor költségvetési törvény által meghatározott esetekben és mértékig – de legfeljebb a bevételi többlet mértékéig – a költségvetési szerv kiadásai is meghaladhatják a költségvetési törvényben tervezett mértéket.

(10) A külső bevételek túlteljesülése nem alapozhat meg olyan jogszabályi változást, amely a legújabb technikai kivetítéshez képest az elsődleges egyenleget rontaná.

(11) A bevételi előirányzatok elmaradása, illetve más kiadások túlteljesülése, illetve a belső tételek egyenlegének tárgyévet megelőző költségvetési törvényben előírt követelményétől való eltérés esetén a kiadási előirányzatok jogszabályi előírások alapján csökkenthetők, zárolhatók, illetve törölhetők.

(12)53 A zárolás az előirányzat egy része vagy egésze adott költségvetési évi felhasználásának időleges, feltételhez kötött korlátozása, felfüggesztése. A zárolás feloldásáról vagy a zárolt összegeknek megfelelő előirányzat csökkentéséről, illetve törléséről legkésőbb a költségvetési év zárását megelőzően intézkedni kell.

12/A. §54 (1)55 A költségvetés végrehajtása során az államháztartás alrendszereiben tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig – a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel – vállalható, és kifizetések – kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve közigazgatási jogerős határozaton alapuló kötelezettségeket és járandóságokat, továbbá a 12. § (4) bekezdésében meghatározott kiadásokat – is ezen összeghatárig rendelhetők el (utalványozás).

(2)56 Az államháztartás alrendszereiben tárgyéven túli fizetési kötelezettség – ide nem értve a jogszabályon, jogerős bírósági, illetve közigazgatási döntésen alapuló kötelezettséget – csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható. A Kormány által egyedileg jóváhagyott fejlesztési programok esetén a kötelezettségvállalás a Kormány által meghatározott feltételek szerint – figyelemmel a 22–23/A. §-okban foglaltakra is – történhet. A költségvetési fedezetet a költségvetés tervezésekor kell biztosítani.

(3)57 Az (1)–(2) bekezdésben foglaltak alkalmazása a 48. § b) és q) pontjában foglaltakra figyelemmel történhet. Az (1) bekezdésben foglaltakat figyelmen kívül kell hagyni a függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek és kiadások, valamint a helyesbítő tételek esetében.

(4) A központi költségvetés, a központi költségvetési szervek, a helyi önkormányzatok számára külön jogszabályban rögzített esetekben, a költségvetési szervek tevékenységi körén kívül eső, nem az állami, illetve önkormányzati feladatellátást finanszírozó pénzeszközök átmenetileg vagy megbízás alapján bonyolított forgalma letéti kezelésben történik. A letéti számla forgalma nem számolható el költségvetési bevételként, illetve költségvetési kiadásként.

(5)58 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozó – a mindenkori nemzeti értékhatár kétszeresét elérő vagy meghaladó mértékű, az állami költségvetésből finanszírozandó – közbeszerzések esetén az ellenszolgáltatás teljesítése feltételének tekintendő a költségvetési szerv részére vagy meghatározott fejlesztés, beruházás céljára a költségvetési törvényben vagy az Országgyűlés által a költségvetési törvényjavaslat központi költségvetés fejezeteinek bevételi és kiadási főösszegéről, továbbá a költségvetési hiány (többlet) mértékéről történő határozathozatalával megállapított dologi kiadási vagy felhalmozási előirányzat.

(6)59 Központi költségvetési szerv, illetve az állam nevében eljáró szerv (személy) kivételesen, az (5) bekezdés szerinti előirányzat hiányában is megkezdheti a közbeszerzési eljárást a Kormány előzetes engedélye alapján, kivéve, ha – a 22. § (2) bekezdése vagy a 23. § (2) bekezdése alapján – az Országgyűlés előzetes felhatalmazását kell kérni. A Kormány engedélyező határozatában rendelkezik arról is, hogy mely időpontig, milyen összegben és milyen módon kell a szükséges pénzügyi fedezetet biztosítani. A Kormány engedélyének megszerzésére irányuló előterjesztésben be kell mutatni a közbeszerzés elindításának szükségességét, és indokolni kell, hogy az összhangban van a költségvetés tervezésére vonatkozó szabályokkal, illetve a több éves költségvetési keretszámokkal.

(7)60 Az államháztartás körébe tartozó szervezet köteles a közbeszerzési eljárással összehangoltan biztosítani a szükséges forrásai rendelkezésre állását. A szervezet közbeszerzési eljárást – a (6) bekezdésben foglaltak, a 22. § (2) bekezdésében és a 23. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás, továbbá a 13/B. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével – csak megfelelő pénzügyi (előirányzati) fedezet ütemezett rendelkezésre állása esetén indíthat.

(8)61 E § rendelkezéseit kell alkalmazni a 22. § (2) bekezdése szerinti eljárásokra, valamint azon beszerzésekre is, amelyek esetében a Kbt. 29. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján nem kerül sor közbeszerzési eljárás lefolytatására.

12/B. §62 (1)63 E törvény alkalmazásában hosszú távú kötelezettségvállalásnak minősülnek az állami költségvetés terhére szolgáltatás vásárlásra, lízingre, eszköz üzemeltetésre és karbantartásra, illetve bérlésre irányuló, több évre szóló (több év kiadási előirányzatait terhelő) fizetési kötelezettséget jelentő szerződések (megállapodások). E § alkalmazásában szolgáltatás vásárlásának minősül az is, ha a szolgáltatási díjban a szolgáltatás nyújtásához szükséges eszköz létrehozását is megtérítik. Hosszú távú kötelezettségvállalás kizárólag e § rendelkezései alapján köthető. Nem minősülnek hosszú távú kötelezettségvállalásnak

a) az Európai Unió költségvetéséből, illetve az Európai Gazdasági Térség Európai Unión kívüli tagállamainak költségvetéséből finanszírozott támogatási programok;

b) azon határozatlan időre kötött szerződések, amelyek esetében az állami költségvetést terhelő éves fizetési kötelezettség az 500,0 millió forint, általános forgalmi adó nélkül számított értéket nem éri el;

c) azon határozott időre kötött szerződések, amelyek esetében az állami költségvetést terhelő fizetési kötelezettség folyóáron számított összértéke (a továbbiakban: összérték) az 5000,0 millió forint, általános forgalmi adó nélkül számított értéket nem éri el.

(2) A hosszú távú kötelezettségvállalásokból eredő kifizetések várható, éves összege egyik évben sem haladhatja meg a költségvetési törvényben kifejezetten az ilyen kötelezettségvállalásokra az adott évekre megállapított értékhatárt (a továbbiakban: kifizetési keret).64

(3)65 Az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti összérték megállapításakor az ugyanazon programhoz kapcsolódó – akár eltérő jogcímen alapuló – valamennyi várható költségvetési kifizetést együttesen kell figyelembe venni. E § vonatkozásában program alatt együttesen azon szolgáltatásvásárlásokra irányuló szerződéseket kell érteni, amelyekhez a Kormány, illetve az Országgyűlés ugyanazon döntés keretében adja meg a felhatalmazást.

(4)66 A hosszú távú kötelezettségvállalás jóváhagyása érdekében a kötelezettségvállalás kifizetésének forrását biztosító fejezetet irányító szerv az államháztartásért felelős miniszterrel együttesen előterjesztést nyújt be a Kormányhoz. A fejezetet irányító szerv gondoskodik arról, hogy az előterjesztés megfelelő szakmai színvonalú, gazdasági hatékonysági vizsgálatokat is tartalmazzon.

(5) Hosszú távú kötelezettségvállalás – a 22. § (1) bekezdésében foglalt kivétellel – csak a Kormány határozata alapján történhet.

(6) A Kormány, illetve az Országgyűlés hosszú távú kötelezettségvállalási felhatalmazásának (a továbbiakban: kötelezettségvállalási felhatalmazás) tartalmaznia kell a kötelezettségvállalás valamennyi lényeges elemét, amelyek körét a Kormány rendeletben állapítja meg.67

(7) Amennyiben a kötelezettség vállalásához közbeszerzési eljárást, koncessziós pályázati eljárást, vagy más versenyeztetési eljárást kell lefolytatni, akkor a kötelezettségvállalási felhatalmazást – figyelemmel a 12/A. § (5) bekezdésére – az eljárás megkezdéséhez (a pályázati kiíráshoz) kell kérni.

(8) Az éves kifizetési kereteket a kötelezettségvállalási felhatalmazásban szereplő éves értékek a Kormány, illetve az Országgyűlés kötelezettségvállalási felhatalmazásának hatálybalépése időpontjától terhelik. Amennyiben annak a szerződésnek a megkötése elmarad, amelyre a kötelezettségvállalási felhatalmazás szólt, a kifizetési keret lekötött része a kötelezettségvállalási felhatalmazásban megadott értékekkel automatikusan csökken.

(9) Fennálló hosszú távú kötelezettségvállalás lényeges elemének módosításához a kötelezettségvállalási felhatalmazást adó Kormány, illetve Országgyűlés jóváhagyása szükséges.

(10) A kifizetések jóváhagyott ütemezésének megváltoztatása miatt, a tárgyévi kifizetési keret tárgyévben nem kifizethető részét a Kormány nyilvános határozatában, az indok részletes bemutatása mellett átcsoportosíthatja a következő költségvetési évre, feltéve, hogy az átütemezett kifizetés a következő év június 30-ig megtörténik.

(11) A devizában denominált kötelezettségek a Kormány, illetve az Országgyűlés kötelezettségvállalási felhatalmazásának hatálybalépése időpontjában érvényes, hivatalos MNB árfolyamon átszámított forint összeg mértékével terhelik a kifizetési keretet.

(12) A kifizetési keret nem lehet nagyobb, mint a kötelezettségvállalás évében a központi költségvetés bevételi főösszegének 3%-a.

12/C. §68 (1) A kincstár negyedévente kimutatást készít a hosszú távú kötelezettségvállalásokról. A kimutatásnak tartalmaznia kell a kötelezettségvállalások állományát a fejezetek és a várható kifizetések éve szerinti bontásban.

(2) Az (1) bekezdés szerinti – törvény eltérő rendelkezése hiányában – teljes kimutatást a kincstár a tárgynegyedévet követő 60 napon belül, honlapján nyilvánosságra hozza.

(3)69 A fejezetet irányító szerv köteles gondoskodni az (1) bekezdés szerinti, fejezetéhez tartozó kötelezettségvállalások összesítéséről, nyilvántartásáról és annak negyedévenkénti, legkésőbb a tárgynegyedévet követő 30 napon belül a kincstár felé történő jelentéséről.

(4)70 A fizetésre kötelezett szerv vezetője köteles a hosszú távú kötelezettségvállalás alapját jelentő szerződést a megkötést követő 15 napon belül a fejezetet irányító szervnek bejelenteni.

(5)–(6)71

(7) A költségvetési törvényjavaslat, illetve a zárszámadási törvényjavaslat benyújtásakor a Kormány tájékoztatni köteles az Országgyűlést a hosszú távú kötelezettségvállalások állományáról a fejezetek és a várható kifizetések éve szerinti bontásban.

13. §72 A költségvetési év során az államháztartás alrendszereiben a költségvetési bevételeket és a költségvetési kiadásokat, a finanszírozási célú pénzügyi műveleteket, valamint az aktív és a passzív pénzügyi elszámolásokat pénzforgalmi szemléletben – a pénzforgalom nélküli és a pénzforgalmi tételek megkülönböztetésével, de azok egyenértékű kezelésével – részletesen, teljes összegükben – az adó, illeték és más bevételek esetében a törvény által biztosított kedvezményekkel és visszatérítésekkel együtt – kell számba venni.

13/A. §73 (1)74 Az államháztartás alrendszerei részére juttatott, az Európai Unióból származó források (a továbbiakban: EU források), adományok, segélyek elkülönített elszámolás mellett és kizárólag arra a célra használhatók fel, amelyre az adományozó juttatta. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót – a (8) bekezdésben és a külön jogszabályokban meghatározottak szerint – visszafizetési kötelezettség terheli.

(2)75 Az államháztartás alrendszereiből, továbbá az EU forrásokból finanszírozott vagy támogatott szervezetek, illetve magánszemélyek számára számadási kötelezettséget kell előírni a részükre céljelleggel – nem szociális ellátásként – juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról. A finanszírozó köteles ellenőrizni a felhasználást és a számadást. Amennyiben a finanszírozott vagy támogatott szervezet, illetve magánszemély az előírt számadási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, e kötelezettségének teljesítéséig a további finanszírozást, támogatást fel kell függeszteni. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót – külön jogszabályokban meghatározottak szerint – visszafizetési kötelezettség terheli.

(3) Az államháztartás alrendszereiből finanszírozott, illetve támogatott feladatok ellátása során az előirányzatok tervezett céltól eltérő felhasználását az előirányzat-átcsoportosítás e törvényben foglalt szabályai szerint lehet kezdeményezni.

(4)76 A központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból támogatás akkor adható, ha a támogatás igénylője előzetesen írásban hozzájárul, hogy a 18/C. § (13)–(14) bekezdésében meghatározott adatait a 18/C. § (12) és (13) bekezdésében felsorolt szervek az (5)–(8) bekezdésben, valamint a 18/C. § (12)–(13) bekezdésben foglaltak szerint felhasználják.

(5)77 A (4) bekezdésben megjelölt alrendszerekből támogatás – a 12. § (4) bekezdésében foglalt, valamint a társadalmi szervezetek és az alapítványok által igényelt, a program befejezéséhez kapcsolódó támogatások (ide nem értve a humán szolgáltatások nem állami fenntartói által igényelt támogatásokat) kivételével – nem folyósítható, amíg a támogatás kedvezményezettjének adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása van. A támogatás iránti kérelem benyújtója ezért a támogató által meghatározott határidőig nyilatkozik arról, hogy adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása nincsen, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a támogatás folyósítója e nyilatkozat valóságtartalmának igazolását kérje a 18/C. § (13)–(15) bekezdésében meghatározott eljárásban, vagy közvetlenül az állami, önkormányzati adóhatóságtól és a vámhatóságtól. Az illetékfizetési kötelezettség keletkezése szempontjából e hozzájárulás az eljárás megindítása iránti kérelemnek minősül azzal, hogy az általános tételű eljárási illetéket azon adóhatóságok számára tekintettel kell leróni, amelyektől hozzájárulás hiányában külön-külön igazolást kellene beszerezni a támogatás folyósítása érdekében. Hozzájárulás hiányában a támogatás vagy az egyes támogatási részletek folyósítását megelőzően a támogatóhoz, az általa meghatározott határidőig be kell nyújtani az állami adóhatóság, vámhatóság, a székhely, illetőleg lakóhely szerinti önkormányzati adóhatóság 30 napnál nem régebbi igazolását arról, hogy a támogatás kedvezményezettjének nála nyilvántartott adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása nincsen. Az állami adóhatóságtól beszerezhető adóigazolással egyenértékű, ha az adózó szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

(6)78 A (4) bekezdésben megjelölt alrendszerekből megítélt és folyósításra kerülő támogatásból – a 12. § (4) bekezdésében foglalt támogatás kivételével, törvényben, kormányrendeletben meghatározottak szerint – a támogatások kedvezményezettjét terhelő köztartozások összege visszatartásra kerülhet. A visszatartás a kedvezményezett támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeit nem érinti.

(7)79 A (6) bekezdésben foglalt visszatartásról a kedvezményezettet a támogatást nyújtó szerv írásban értesíti. A támogatást nyújtó szerv a visszatartott összegből 8 napon belül utalja át a köztartozás jogosultjának a kedvezményezettel szemben fennálló követelését. Ha a folyósítandó támogatás összege a kedvezményezettet terhelő köztartozások mindegyikére nem nyújt fedezetet, azt a támogatást nyújtó szerv a köztartozások arányában utalja át a jogosultaknak.

(8)80 Az európai uniós támogatásból megvalósuló program kedvezményezettjével kötött szerződésben biztosítani kell, hogy a (2) bekezdésben írt feltételek teljesítésének elmaradása esetén a kedvezményezett haladéktalanul köteles visszafizetni a nem rendeltetésének és céljának megfelelően felhasznált közpénzeket, európai uniós támogatást, központi költségvetési juttatást és fejezeti kezelésű célelőirányzati juttatást. A rendeltetés- és célellenesen felhasznált összegek adók módjára behajtandók.

(9)81 Ha a folyósított központi költségvetési támogatást jogosulatlan igénybevétel vagy felhasználás miatt a jogosult közigazgatási hatósági eljárásban követeli vissza és a követelést a kötelezett határidőben nem teljesíti – és e törvény alapján más módon nem hajtható be –, a követelés köztartozásnak minősül, melyet az állami adóhatóság megkeresésre adók módjára hajt be.

(10)82 A (4)–(9) bekezdésben foglalt rendelkezés végrehajtásának részletes szabályait a Kormány rendeletben szabályozza.83

(11)84 Ha az Európai Unió Bizottsága az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: Római Szerződés) 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatás visszafizettetését rendeli el, a visszafizetendő támogatás adók módjára behajtandó követelésnek minősül.

13/B. §85 (1)86 Az államháztartás körébe tartozó szervezet köteles a támogatások felhasználását – ha ennek a Kbt. szerinti feltételei fennállnak – a Kbt. alkalmazásához kötni. A támogatásról szóló határozatban vagy szerződésben úgy kell meghatározni a támogatás felhasználásával kapcsolatos határidőket, hogy a megvalósítandó közbeszerzésre irányuló eljárás lefolytatásához a Kbt. alapján szükséges időtartam rendelkezésre álljon.

(2) A támogatás nem köthető olyan feltételhez, hogy az árut szállító, szolgáltatást nyújtó vagy építési beruházást megvalósító szervezetet (személyt) előzetesen válasszák ki. Ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy a támogatási kérelem elbírálását megelőzően közbeszerzési eljárás kerüljön megindításra, illetve, hogy az (1) bekezdés szerinti támogató – indokolt esetben – a támogatásért folyamodó szervezetet, személyt a támogatási kérelem elbírálását megelőzően közbeszerzési eljárás megindításra kötelezze.

13/C. §87 (1) Európai uniós támogatás visszafizetési kötelezettségének megállapítása vagy valamely Európai Unió által társfinanszírozott program, projekt terhére történő közvetlen levonás érvényesítése esetén, amennyiben a visszafizetési kötelezettség vagy levonás szabálytalanság miatt kerül megállapításra, a szabálytalanságért felelős, illetve annak hiányában a szabálytalanul felhasznált forrást folyósító fejezet költségvetéséből kell a visszafizetést, visszapótlást teljesíteni. Amennyiben a visszafizetési kötelezettség vagy levonás más okból kerül megállapításra, a forrást folyósító fejezet költségvetéséből kell a visszafizetést, visszapótlást teljesíteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti visszafizetést, visszapótlást a felhasznált európai uniós támogatás céljával megegyező célú előirányzatról kell teljesíteni. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy a visszafizetést, visszapótlást a Kormány által meghatározott előirányzatról kell teljesíteni. Ez a rendelkezés kivételt jelent a 24. § (9) bekezdésében foglalt rendelkezés alól.

(3) Amennyiben a szabálytalanságban érintett összeg a későbbiekben behajtásra, megtérítésre kerül, úgy ezen összeget az (1) bekezdés szerinti fejezet (2) bekezdés szerinti előirányzata részére kell visszatéríteni.

14. §88 (1) Az államháztartás alrendszereinek hiányát rendezni, tartozásokat átvállalni, elengedni, visszatérítendő támogatást vissza nem térítendő támogatássá átalakítani költségvetési előirányzattal megtervezve és költségvetési kiadásként elszámolva lehet.

(2) A tartozást az átvállalás, illetve az elengedés időpontjáig terhelő kamatokat és az egyéb – jogszabály, bírósági döntés, hatósági határozat vagy szerződés alapján – fizetendő terheket is tartozásátvállalásként, illetve tartozáselengedésként kell a költségvetésben elszámolni.

(3) A tartozáselengedéssel és a visszatérítendő támogatás vissza nem térítendő támogatássá alakításából származó költségvetési kiadással szemben olyan – költségvetési vagy finanszírozási – bevétel számolandó el, amelyet a tartozás vagy a visszatérítendő támogatás megfizetése eredményezne.

(4) Az alapok adott évi hiányából a 18/B. § (1) bekezdésének d) pontja szerint nyújtott megelőlegezési, likviditási hitellel finanszírozott rész a központi költségvetés adósságát növeli.

(5) A központi költségvetés adóssága

a) a központi költségvetés hiányának finanszírozási szükséglete,

b) a 8/A. § (3) bekezdése d)–j) pontjai miatti adósságállomány-változás,

c) a központi költségvetés devizaadóssága árfolyamváltozásából eredő, forintban kifejezett összegének változása, továbbá

d) a kincstári egységes számla és devizaszámlák, valamint azok betétként elhelyezett állományának az előző év december 31-éhez képest – az a)–c) pontokban foglaltakon túli okok miatt – bekövetkező állományváltozásából adódó összegének változása

miatt változhat.

15. §89 (1) A központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból a 13/A. § (4)–(5) bekezdésében foglalt feltételeken túlmenően akkor nyújtható támogatás, ha a támogatás iránti kérelem benyújtója megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok e törvényben meghatározott követelményének.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltétel teljesülését nem kell vizsgálni

a) a külön jogszabály alapján alanyi jogon járó támogatásokra,

b) azokra a támogatásokra, amelyeket állami, önkormányzati feladat ellátására tekintettel normatív támogatásként fizetnek ki, továbbá

c) abban az esetben, ha a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelménye a támogatás iránti kérelem benyújtója vonatkozásában – munkavállaló foglalkoztatásának hiányában – nem értelmezhető,

d)90 akkor, ha a magyarországi foglalkoztatási jogszabályok hatálya a foglalkoztatóra – Magyarországon történő foglalkoztatás hiányában – nem terjed ki.

(3)91 Az (5) bekezdés b) pontjában foglalt feltételek teljesülését nem kell vizsgálni, ha a támogatás iránti kérelem benyújtójánál szakszervezet, üzemi (közalkalmazotti) tanács (üzemi megbízott, közalkalmazotti képviselő) nem működik, feltéve, hogy ezek működése hiányát nem a támogatás iránti kérelmet benyújtó munkáltató – a munkavállalók szervezkedési jogának megsértését eredményező – jogerős hatósági vagy bírósági határozattal megállapított jogsértő eljárása idézte elő.

(4)92 A rendezett munkaügyi kapcsolatok (5) bekezdésben meghatározott feltételeinek való megfelelés hiánya esetén – a (7) és (8) bekezdésben foglaltak kivételével – támogatás nem nyújtható.

(5)93 Nem nyújtható támogatás, ha a támogatás igénylőjével szemben

a)94 a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség [az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (4) bekezdés a) pont] elmulasztása mellett a járulékfizetési kötelezettség elmulasztása,

b) a munkavállalók képviselőivel (szakszervezet vagy üzemi tanács, üzemi megbízott, illetve közalkalmazotti tanács, közalkalmazotti képviselő) vagy a szakszervezet, üzemi tanács, illetve közalkalmazotti tanács képviselőjével összefüggésben

ba) a szakszervezet szervezését biztosító szabályok megsértése, vagy

bb) a Munka Törvénykönyve 23. §-a (4) bekezdésében meghatározott, a munkáltatót a szakszervezeti kifogással érintett intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének elmulasztása, vagy

bc) a Munka Törvénykönyve 28. §-ának (1) bekezdésében meghatározott munkáltatói kötelezettség elmulasztása,

c) a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok alakszerűségére vonatkozó rendelkezések közül a munkáltató és a munkavállaló közötti jogviszony tartalmának meg nem felelő megállapodás kötése [Munka Törvénykönyve 75/A. §-a],

d) jogszabályban vagy kollektív szerződésben – ideértve a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett kollektív szerződést is – megállapított munkabér összegére, valamint a munkabér védelmével összefüggésben a munkabér kifizetésének határidejével kapcsolatos rendelkezések megsértése,

e) a munkaidő-nyilvántartás hiánya vagy kettős munkaidő-nyilvántartás vezetése [Munka Törvénykönyve 140/A. § (1) bekezdés a) pont],

f) külföldi Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén az engedély megkérésére vonatkozó munkáltatói kötelezettség elmulasztása,

g) a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, a Munka Törvénykönyve 193/D. §-a (1) bekezdésének a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos szabályainak megsértése, valamint

h) az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alapján az egyenlő bánásmód követelményének megsértése

miatt a hatáskörében eljáró illetékes hatóság, illetőleg a bíróság a támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált közigazgatási határozattal, illetőleg jogerős bírósági határozattal a (6) bekezdésben meghatározott hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott.

(6)95 A támogatásra való jogosultságot kizárja, ha a támogatás igénylőjét

a) a munkaügyi hatóság munkaügyi bírsággal sújtotta, vagy az (5) bekezdés f) pontjában meghatározott jogsértés elkövetése miatt a Munkaerőpiaci Alapba történő befizetésre kötelezte, vagy

b) az állami adóhatóság az (5) bekezdés a) pontjában meghatározott jogsértés elkövetése miatt az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírsággal sújtotta, vagy

c) az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését ellenőrző hatóság az (5) bekezdés h) pontjában meghatározott jogsértés elkövetése miatt az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény alapján bírsággal sújtotta,

és

d) – amennyiben az a)–c) pontokban meghatározott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak – bíróság a keresetet érdemben elutasította.

(7)96 Az (5)–(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően támogatás nyújtható, ha

a) a támogatás iránti kérelmet benyújtó munkáltatóval szemben az (5) bekezdés c)–h) pontja szerinti jogsértés elkövetése miatt a (6) bekezdés szerinti jogkövetkezményt alkalmazták, és

b) az a) pontban meghatározott jogsértést megállapító közigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított két éven belül a hatóság a korábbival azonos jogsértés elkövetését nem állapította meg. E rendelkezés alkalmazásában több telephellyel rendelkező munkáltató esetében a jogsértést megállapító közigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított két éven belül elkövetett ismételt jogsértésen az ugyanazon telephelyen kétéves időszakon belül jogerős és végrehajtható határozattal megállapított azonos jogsértést kell érteni.

(8)97 Az (5)–(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően támogatás nyújtható, ha a támogatás iránti kérelmet benyújtó munkáltatóval szemben az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló 1997. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: AMtv.) alapján történő foglalkoztatással kapcsolatosan az (5) bekezdés a) pontja szerinti jogsértés elkövetése miatt a (6) bekezdés szerinti jogkövetkezményt alkalmazták, de a munkáltató az AMtv. 6. § (2) bekezdésében foglaltak szerint teljesítette a közteherjegy-beragasztási kötelezettségét.

(9)98 A támogatást nyújtó szerv a támogatási megállapodás megkötése előtt is köteles ellenőrizni, hogy a támogatásra való jogosultság feltételei fennállnak-e. Amennyiben – a (7) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel –

a) a támogatás igénylőjével szemben a támogatás igénylése és a támogatási megállapodás megkötése közötti időszakban az (5) bekezdésben meghatározott jogsértés miatt a (6) bekezdés szerinti jogkövetkezménnyel sújtott, munkaügyi jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható közigazgatási, illetőleg bírósági határozatot hoztak, vagy

b) a támogatás igénylése előtt elkövetett jogsértést megállapító közigazgatási határozat a támogatás igénylése és a támogatási megállapodás megkötése közötti időszakban emelkedik jogerőre és válik végrehajthatóvá,

a támogatásra való jogosultság megszűnik. Ebben az esetben a támogatást nyújtó szerv – amennyiben a támogatásról döntést hozott – a támogatást megállapító döntését köteles visszavonni. A támogatástól eleső munkáltató helyébe – új támogatási döntéssel – a rendezett munkaügyi kapcsolatok e §-ban meghatározott feltételeinek megfelelő új munkáltató léphet.

(10)99 A támogatási szerződés megkötését követően jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált közigazgatási határozattal megállapított jogsértések, illetve ezeknek a hatóság honlapján a támogatási szerződés megkötését követő nyilvánosságra hozatala a támogatásra való jogosultságot nem befolyásolja.

(11)100 A támogatás jogosulatlan igénybevételének minősül, ha a támogatás igénybevételét követően a támogatást nyújtó szerv tudomására jut, hogy a központi költségvetésből, illetve az elkülönített állami pénzalapokból nyújtott támogatás kedvezményezettje a támogatás igénylésének vagy a támogatási szerződés megkötésének időpontjában nem felelt meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok e törvényben meghatározott feltételeinek. Ebben az esetben a támogatást nyújtó szerv a támogatásra vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint intézkedik a támogatás visszafizetése érdekében. E rendelkezés megfelelően alkalmazandó abban az esetben is, ha a jogsértést megállapító közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, és a perben hozott jogerős érdemi bírósági határozat a keresetet elutasította vagy – a közigazgatási határozat jogalapját nem érintve – a hatóság által alkalmazott hátrányos jogkövetkezmény mértéke tekintetében hozott megváltoztató döntést.

(12)101 E § alkalmazásában munkáltatón munkavégzés céljából természetes személyt foglalkoztató természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetet kell érteni. Amennyiben a támogatás igénylője helyi önkormányzat, önkormányzati költségvetési szerv, illetve többcélú kistérségi társulás vagy annak költségvetési szerve, úgy a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének – a támogatás céljától függően –, amennyiben

a) a támogatást költségvetési szerv használja fel, vagy a támogatás felhasználása egyértelműen költségvetési szervet érint, a költségvetési szerv,

b) a támogatás felhasználása költségvetési szervet nem érint, az önkormányzat képviselő-testületének hivatala, illetve a többcélú kistérségi társulás munkaszervezete

tekintetében kell teljesülnie.

(13)102 A támogatásra való jogosultság kizárását nem érinti, ha a támogatás igénylője a jogerős közigazgatási határozatban vagy jogerős bírósági határozattal elbírált közigazgatási határozatban foglalt kötelezettségét az előírt határidőben vagy határnapon teljesíti.

15/A. §103 (1)104 Az államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatokat a támogatást odaítélő szervezet vagy irányító szerve hivatalos lapjában vagy honlapján közzé kell tenni, legkésőbb a döntés meghozatalát követő hatvanadik napig. Honlapon történő közzététel esetén legalább öt évig biztosítani kell az adatok hozzáférhetőségét. Helyi önkormányzat esetében hivatalos lap vagy honlap létesítése – e kötelezettség teljesítésével összefüggésben – nem kötelező, a közzétételre ilyen esetben a helyben szokásos módon kerül sor. Az állami, önkormányzati támogatási programokról szóló jogszabályok megállapíthatják a nyilvánosságra hozatal részletes szabályait, és hatvan napnál rövidebb határidőt is meghatározhatnak.

(2) A közzétételre nem kerül sor, ha – az (1) bekezdésben meghatározott határidő előtt – a támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond. A közzététel mellőzhető, ha törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet kettőszázezer forint alatti támogatási összegre – melyet adott költségvetési évben egybe kell számítani – vonatkozóan ezt lehetővé teszi. Az elkülönített állami pénzalapokból nyújtott nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatásokra vonatkozó közzétételi kötelezettséget kormányrendeletben meghatározott módon kell teljesíteni.

15/B. §105 (1) Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő – a nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű – árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás-megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződést kötő felek nevét, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változásait közzé kell tenni a szerződés létrejöttét követő hatvan napon belül. A közzétételről az állami, illetve önkormányzati szerv nevében szerződést kötő személy gondoskodik. A közzététel módjára a 15/A. §-ban foglalt rendelkezések irányadóak. Önkormányzati rendelet a kötelezően közzétételre kerülő szerződések értékhatárát nettó ötmillió forintnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja.

(2) A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén pedig a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét az (1) bekezdés szerinti közzétételi kötelezettség szempontjából egybe kell számítani.

(3)106 A nyilvánosságra hozatali kötelezettség nem vonatkozik a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzésekre, valamint a nemzetközi jogi kötelezettség alapján, illetve – külön jogszabályban meghatározott egyéb okból – minősített adatra.

15/C. §107 A 15/A. § és a 15/B. § szerinti közzétételi kötelezettség teljesítését a helyi önkormányzatoknál, továbbá a kisebbségi önkormányzatoknál a kincstár ellenőrizheti. Amennyiben a helyi önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat a közzétételi kötelezettségének teljes körűen nem tesz eleget és a támogatáshoz, illetve a pénzeszköz-felhasználáshoz kötött felhasználású központi költségvetési támogatás kapcsolódik, akkor a központi költségvetési támogatás felhasználása a 64/B. § szerinti jogtalan felhasználásnak minősül és e támogatást köteles – az ott meghatározott kamatfizetési kötelezettség mellett – a központi költségvetés javára visszafizetni.

15/D. §108 (1) Az államháztartás alrendszereiből nem nyújtható támogatás a Magyar Állam, a helyi önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, költségvetési szerv vagy közalapítvány legalább többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság részére, amíg a társaság vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, vezető állású munkavállalói, a társaság működése szempontjából meghatározó jelentőségű munkakört ellátó egyéb munkavállalói nevének, munkakörének, illetve tisztségének, valamint a részükre munkaviszonyuk, vezető tisztségük, felügyelő bizottsági tagságuk alapján nyújtott valamennyi közvetett és közvetlen pénzbeli juttatás, egyéb járandóság, a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetésére vonatkozó magatartás tilalmának kötelezettségére kikötött időtartam és ellenérték adatainak név szerinti közzétételi kötelezettségének – külön jogszabályban meghatározottak szerint – a társaság eleget nem tesz.

(2) E törvény alkalmazása során többségi befolyásnak minősül az olyan kapcsolat, amelynek révén a befolyással rendelkező egy jogi személyben a szavazatok több mint ötven százalékával – közvetlenül vagy a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személy (köztes vállalkozás) szavazati jogán keresztül – rendelkezik, azzal, hogy a közvetett módon való rendelkezés meghatározása során a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyt (köztes vállalkozást) megillető szavazati hányadot meg kell szorozni a befolyással rendelkezőnek a köztes vállalkozásban, illetve vállalkozásokban fennálló szavazati hányadával, ha azonban a köztes vállalkozásban fennálló szavazatainak hányada az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni.

16. §109

17. §110 (1)111 Az államháztartás alrendszereiben a költségvetés teljesítésével kapcsolatos adatok, valamint a költségvetési és zárszámadási tervezetek, az államháztartás mérlegei, továbbá az ezeket megalapozó információk az Országgyűlés, illetőleg a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok112 képviselő-testületei (közgyűlései) elé történő beterjesztés után – ha törvény eltérően nem rendelkezik – nyilvánosak.

(2) A nyilvánosság nem vonatkozik az állam-, a szolgálati, a bank- és adótitkot képező adatokra.

(3)113 A (2) bekezdésben meghatározott adatok közül a Magyar Köztársaság érdekei szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek minősülő (titkos, szigorúan titkos), a központi költségvetésben előirányzatként szereplő adatokat legfeljebb kiemelt előirányzati részletezettségben, más hasonló – de a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó – közgazdasági jellegű kiadásokkal, illetve bevételekkel összevontan, az azonosíthatóságot kizáró módon kell megjeleníteni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott adatokkal összefüggő beszámolót a Kormány az Országgyűlés illetékes bizottsága elé terjeszti. A bizottság a beszámolót zárt ülésen vitatja meg, és a beszámoló elfogadásáról a Házszabály szerint tájékoztatja az Országgyűlést.

18. §114 A költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást költségvetési évenként, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelően kell elkészíteni.

A kincstári rendszer szervezetei és feladatai115

18/A. §116 (1) Az államháztartás alrendszerei költségvetése végrehajtásának pénzügyi lebonyolítása e törvényben meghatározott feladatait

a)117 kincstár

b) és az ÁKK Rt.

látja el.

(2)–(6)118

18/B. §119 (1)120 A kincstár feladatai különösen:

a) nyilvántartja a költségvetési előirányzatokat, azok változását és teljesülését, a jogszabályi körben meghatározott kötelezettségvállalásokat, ellátja a költségvetési előirányzatok felhasználásához, a folyamatok végrehajtásához kapcsolódó pénzforgalmi műveletek előkészítését, a zárszámadás előkészítésével kapcsolatos ügyviteli, nyilvántartási, információgyűjtési és szolgáltatási feladatokat, továbbá az előirányzati fedezetvizsgálatot, valamint külön jogszabályban meghatározott ellenőrzési feladatokat végez;

b) beszámolásra és kettős könyvvezetésre kötelezett a Magyar Állam központi költségvetési alrendszerének nemzetgazdasági elszámolásai tekintetében, beleértve az Állam megbízásából, annak nevében eljáró nem államháztartási szervezetek által végzett vagyon-, adósság- és követelés-kezelési feladatok elszámolásait is;

c)121 gondoskodik az állam által vállalt kezességek, garanciák, viszontgaranciák és nyújtott hitelek, az állam nemzetközi pénzügyi és számviteli elszámolásainak, a többéves kihatással járó pénzügyi kötelezettségvállalásainak, az állam követeléseinek nyilvántartása, a kötelezettségek teljesítése, követelések kezelése, visszterhes támogatások visszafizetése jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásáról, valamint a központi költségvetés 108/A. §-ban részletezett külföldi követeléseinek nyilvántartásáról, dokumentálásáról, a követelések állományát rögzítő számlák vezetéséről és az ezekről szóló negyedévenkénti összegző kimutatás elkészítéséről;

d)122 a kincstári egységes számla terhére, annak forrásaiból – jogszabályban meghatározott feltételekkel – megelőlegezési, likviditási hitelt nyújthat az Egészségbiztosítási Alapnak, a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, az elkülönített állami pénzalapoknak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, a helyi önkormányzatoknak, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó jogi személyiségű területfejlesztési tanácsoknak és munkaszervezeteiknek, a Fővárosi Önkormányzatnak a budapesti 4-es metróvonal megépítésével kapcsolatos általános forgalmi adó megfizetésére, valamint az évzárás keretében, a következő év január 5-éig esedékes járandóságok fedezetére;

e) ellátja a központosított illetményszámfejtés, valamint az ehhez kapcsolódó adó- és járulékelszámolás e törvényben és külön jogszabályban meghatározott feladatait;

f) végzi a központi költségvetésből finanszírozott családtámogatási és fogyatékossági ellátások megállapítását és finanszírozását;

g) ellátja a nem állami intézmények fenntartói részére folyósított humánszolgáltatások normatív támogatási előirányzataival kapcsolatos adatszolgáltatási, folyósítási és ellenőrzési feladatokat;

h)123 közreműködik az európai uniós pénzeszközökkel kapcsolatosan jogszabályban, kormányhatározatban meghatározott költségvetési, végrehajtási, ellenőrzési és pénzforgalmi feladatok ellátásában;

i) jogszabályok által meghatározott keretek között működteti az Országos Támogatási és Monitoring rendszert;

j) ellátja a költségvetési törvényhez kapcsolódó államháztartási információs rendszerek működtetésével, fejlesztésével kapcsolatos feladatokat, valamint az információgyűjtési és szolgáltatási feladatokat;

k) végzi a központi költségvetés és a helyi önkormányzatok pénzügyi kapcsolatából adódó feladatokat;

l)124 vezeti a költségvetési szervek, a helyi önkormányzatok, a helyi önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásai, a külön törvény alapján kincstár által nyilvántartandó, illetve a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személyek törzskönyvi nyilvántartását, valamint a 118/B. § szerinti nyilvántartást;

m) nyilvántartja a kincstári körbe tartozó költségvetési szervek tartozásállományát, működteti a kincstári biztosi rendszert;

n)125 vezeti a kincstári kör és a pénzforgalmi számlatulajdonosok jogszabályban meghatározott számláit, valamint a külön jogszabály vagy a Kormány által meghatározott feladatok pénzügyi lebonyolítására szolgáló számlákat, valamint a helyi önkormányzat megbízása alapján a helyi önkormányzat és költségvetési szervei, a települési, területi kisebbségi önkormányzat megbízása alapján a települési, területi kisebbségi önkormányzat és költségvetési szervei, továbbá a többcélú kistérségi társulás megbízása alapján a többcélú kistérségi társulás és költségvetési szervei pénzforgalmi számláját;

o) számlát vezet a nemzetgazdasági elszámolásokról, a központi költségvetés bevételeiről és kiadásairól;

p)126 az államháztartásért felelős miniszter által előírt módon előrejelzi a kincstári kör, valamint a kincstár által vezetett egyéb számlák kiadásai és bevételei összesített egyenlegének alakulását, amelyhez az adósságkezeléssel összefüggő napi adatokat az ÁKK Rt. bocsátja rendelkezésre;

q) végrehajtja a kiadások teljesítésére, a bevételek beszedésére irányuló – jogszabályoknak megfelelően kezdeményezett – pénzügyi lebonyolítási feladatokat, ennek keretében a kiadásokhoz kötődően likviditási fedezet, valamint alaki, formai és pénzügyi ellenőrzést végez;

r)127 biztosítja a kincstári kör, a pénzforgalmi számlatulajdonosok és a kincstárnál értékpapír számlával rendelkező ügyfelei készpénzellátását a vonatkozó jogszabályokban és a Hirdetményében meghatározott feltételekkel;

s) e törvény felhatalmazása alapján befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet nyújt az állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok körében;

t) részt vesz a Magyar Állam nemzetközi pénzügyi és fejlesztési intézetekkel való együttműködésével, tagságával összefüggő feladatok lebonyolításában, így különösen gondoskodik az időszakonként fizetendő összegek megfelelő forrásokból történő kifizetéséről, át nem ruházható, kamatfizetési kötelezettséget nem tartalmazó kötelezvények kiállításáról, a végrehajtandó műveletek és ügyletek létrehozásáról és lebonyolításáról; valamint a Magyar Állam javára átutalt vagy fizetett bármilyen összeg tekintetében jogosultként eljár;

u) ellátja a külön jogszabályokban megjelölt hatósági letétekkel kapcsolatos kezelői feladatokat;

v) közreműködik a támogatási előirányzatok pályázati rendszerében a pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési feladatok ellátásában, ideértve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési beruházások előirányzatait is;

x)128 a kincstári egységes számla terhére, annak forrásaiból kamatmentes megelőlegezési, likviditási hitelt nyújthat az Európai Unió részére történő cukorágazati hozzájárulás fizetési kötelezettség teljesítésére a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek;

z)129 gondoskodik az Európai Unió közös költségvetéséhez való hozzájárulásokkal kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásáról;

zs)130 a kincstári egységes számla terhére, annak forrásaiból – jogszabályban meghatározott feltételekkel – kamatmentes megelőlegezési, likviditási hitelt nyújthat az Európai Mezőgazdasági Garancia Alaptól érkező – jogszabályban meghatározott – egységes területalapú, és más közvetlen kifizetések, valamint piaci támogatások, intervenciós intézkedésekből eredő kifizetések, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által finanszírozott vidékfejlesztési támogatások – ide nem értve az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programot – céljaira történő kifizetések teljesítéséhez a támogatások kezelésére létrehozott és akkreditált szervnek (kifizető ügynökség).

(2)131 A kincstár az (1) bekezdésben szereplő feladatai ellátása során jogosult – törvényben meghatározott körben, mértékben és célra – pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására, ideértve a fizetési számla vezetését és a készpénz nélküli fizetési forgalom lebonyolítását is.

(3)132 A kincstár az (1) bekezdésben foglalt feladatait a szolgáltatási körébe és szolgáltatási felelősségébe tartozó szervezetek számára kötelezően igénybe veendő szolgáltatásként teljesíti. A kincstár jogosult a kincstári körbe tartozók és a kincstári számlatulajdonosok külön rendelkezése nélkül is számláik megterhelésével továbbhárítani a nem általa végzett pénzforgalmi szolgáltatások igazolt díját. A kincstár az (1) bekezdés v) pontjában foglalt, a fejezetektől átvállalt, megállapodás alapján ellátott egyes feladatait térítés ellenében végezheti. A kincstár az Európai Unió Strukturális Alapjainak támogatásai kapcsán végzett közreműködői feladatait térítés ellenében végzi. A térítés összegéről a kincstár megállapodást köt.

(4) A kincstári körbe tartoznak

a) a központi költségvetés, a központi költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, a társadalombiztosítás központi hivatali szervei és ezek igazgatási szervei (ez utóbbiak együtt a továbbiakban: társadalombiztosítási költségvetési szervek), a rendelkezésükbe utalt előirányzatok, az elkülönített állami pénzalapok,

b) a Magyar Tudományos Akadémia mint köztestület nem gazdasági társasági formában működtetett szervei.

(5)133 A kincstár az ügyfelektől érkező, a jogszabályi előírásoknak meg nem felelő megbízások és rendelkezések teljesítését a megbízás, illetve a rendelkezés kezdeményezőjének értesítése mellett visszautasítja.

(6)134 A nemzetközi szerződések alapján a Magyar Állam, illetve a 18/B. § (4) bekezdésében és a 18/C. § (6) bekezdésében megjelölt szervezetek (a továbbiakban együtt: kincstári ügyfelek) részére nyújtott támogatásokat a kincstárhoz kell befizetni. A Magyar Állam, illetve a kincstári kör részére a kincstár által vezetett devizaszámlán jóváírt támogatások a végleges felhasználáskor válnak költségvetési bevétellé. A támogatásokat a végleges felhasználást megelőzően külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően kell elszámolni.

(7)135 A kincstár által kezdeményezett, az önkormányzatokkal kapcsolatos adósságrendezési eljárásban a kincstár teljes jogkörrel eljár a Magyar Állam képviseletében.

(8)136 A kincstár a 64/A–64/D. §-ok alapján felülvizsgálja a helyi önkormányzatokat megillető, a központi költségvetésből származó források igénybevételének és elszámolásának szabályszerűségét (a továbbiakban: felülvizsgálat), melynek során érvényesíti az Állami Számvevőszéknek az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: ÁSZ törvény) 2. §-ának (5) bekezdése alapján végzett ellenőrzés során megállapított eltéréseket is, továbbá intézkedik a megállapított visszafizetési kötelezettség, illetve pótlólagos támogatás pénzügyi rendezéséről.

(9)137 A kincstár az (1) bekezdés p) pontja szerinti feladatai ellátásához az a) pont szerinti nyilvántartások adatait is felhasználja. Amennyiben a kötelezettségvállalás bejelentés kifizetésre vonatkozó adatai nem a bejelentésnek megfelelően teljesülnek, a kincstár rendelkezésre állási díjat számít fel jogszabályban szabályozott módon.

(10)138 A kincstár az (1) bekezdés a) és g) pontjában, valamint a (8) bekezdésben foglalt feladatai ellátása érdekében jogosult a központi költségvetésből folyósított normatívák igénylése elbírálásához szükséges, az egyes normatívák igénylését megalapozó, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott egyedi azonosítókat és személyes adatokat kezelni. E személyes adatokat az egyes költségvetési éveket lezáró zárszámadásról szóló törvény hatálybalépésének napjáig jogosult kezelni.

(11)139

(12)140 A családtámogatási és fogyatékossági ellátásokkal, az energiafelhasználási támogatásokkal, valamint a lakástámogatásokkal kapcsolatos feladatai során a kincstár a magánszemélyek részére vagy jogán megállapított jogosultságokról és támogatásokról egységes szociális nyilvántartást vezet.

18/C. §141 (1) A kincstári kör szervezeteinek egymás közötti fizetéseit (kiadásait és bevételeit) átvezetéssel kell elszámolni.

(2) Pénzforgalmi tételként kell teljesíteni és elszámolni az (1) bekezdésben foglaltakon kívüli kiadásokat és bevételeket.

(3)142 A 18/B. § (1)–(2) bekezdésében foglaltak ellátásával kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására a kincstár a Magyar Nemzeti Banknál pénzforgalmi számlával rendelkezik. A kincstár a Magyar Nemzeti Banknál devizaszámlát nyithat, és azon az e törvényben meghatározott tevékenységével kapcsolatban megszerzett devizát tarthatja és használhatja fel.

(4)143 A (3) bekezdésben szereplő, a Magyar Nemzeti Bank által a kincstár részére vezetett pénzforgalmi számla, kincstári egységes számlaként, a kincstári kör szervezetei és feladatai (2) bekezdés szerinti pénzforgalmának lebonyolítását is szolgálja.

(5) A 18/B. § (4) bekezdésében meghatározott kincstári körbe tartozók pénzeszközeiket kötelesek a kincstári egységes számlán elhelyezni és folyamatosan ott tartani.

(6)144 A kincstárban pénzforgalmi számlát kötelesek vezetni

a) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó jogi személyiségű területfejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik működési és fejlesztési célú pénzeszközeik kezelésére,

b) az Országos Rádió és Televízió Testület,

c) a Műsorszolgáltatási Alap,

d)145 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,

e) a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelt nyújtó Diákhitel Központ,

f)146

(7)147 A (6) bekezdésben felsorolt pénzforgalmi számlatulajdonosok más pénzintézetnél vezetett pénzforgalmi számlával – lakásépítés munkáltatói támogatása számla és a devizaszámla kivételével – nem rendelkezhetnek. A (6) bekezdésben felsorolt pénzforgalmi számlatulajdonosok átmenetileg szabad pénzeszközeiket a kincstár hálózatában értékesített – az értékpapírszámlán, illetve értékpapírletéti-számlán nyilvántartott – állampapírok vásárlásával hasznosíthatják. A kincstár a kincstári körbe tartozók 12/A. § (4) bekezdésében foglalt letéti pénzeszközei kezelését térítésmentes szolgáltatásként végzi. A kincstár a 18/B. § (1) bekezdés n), r), s) pontjában foglalt szolgáltatásait – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére nyújtott szolgáltatás kivételével – jogszabályban meghatározottak szerint, térítés ellenében végzi.

(8)148 A kincstár (6) és (7) bekezdésben megjelölt pénzforgalmi-számlavezetési tevékenységével összefüggő pénzforgalom a kincstári egységes számlán bonyolódik.

(9) Az államháztartás alrendszerei hitelintézetnél pénzforgalmi számlát csak e törvényben foglaltak szerint vezethetnek.

(10)149 A kincstári körbe tartozók a 18/B. § (6) bekezdésében nem érintett jogcímen megszerzett devizaeszközeik kezelésére devizaszámlájukat a hirdetmény szerinti deviza nemekben a kincstárban kötelesek vezetni. A devizaszámlán rendelkezésre álló pénzeszközök a végleges felhasználáskor válnak költségvetési kiadássá. A kincstár devizaszámla-vezetéssel kapcsolatos tevékenysége körében – a Magyar Nemzeti Bank és a kincstár között létrejött megállapodás alapján – díjakat számolhat fel és kamatot fizethet, amelynek feltételeit a számlatulajdonosokkal kötött számlaszerződésben köteles rögzíteni. A kincstár vezetőjének engedélyével kivételes esetben – különösen azokon a területeken ahol a valutaellátás a deviza számla terhére nem biztosítható – hitelintézetnél is vezethető devizaszámla.

(11)150

(12)151 A kincstár a kötelezett külön rendelkezése nélkül teljesíti – külön jogszabályban meghatározott számlakörben – a Magyar Állammal, a 18/B. § (4) bekezdésében, valamint a 18/C. § (6) bekezdésében (ide nem értve az önkormányzati családtámogatási folyószámlát), valamint (16)–(17) bekezdésében meghatározott szervezetekkel szemben benyújtott hatósági átutalást és átutalási végzésen alapuló átutalást.

(13)152 A kincstár – a 13/A. § (5)–(6) bekezdésében foglaltak végrehajtása érdekében – a Kormány rendeletében meghatározottak szerint az állami támogatások kedvezményezettjeiről – azok előzetes írásbeli hozzájárulásával – a (14) bekezdésben felsorolt adatokat szolgáltat az állami adóhatóság, a vámhatóság, továbbá az egészségbiztosítási szerv, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv (a továbbiakban együtt: adóhatóságok) részére.

(14)153 A (13) bekezdésben meghatározott adatközlés a kedvezményezett nevére (megnevezésére), lakhelyére (székhelyére) és adószámára, adóazonosító jelére vagy társadalombiztosítási azonosító jelére (társadalombiztosítási folyószámla számára) terjed ki.

(15)154 Az adóhatóságok a (13)–(14) bekezdés szerinti adatközlés alapján a Kormány rendeletében meghatározottak szerint kötelesek jelezni az állami támogatások utalványozóinak és a kincstárnak, ha a támogatások kedvezményezettjeinél esedékessé vált és a 13/A. § (9) bekezdésben meghatározott idő alatt meg nem fizetett köztartozás keletkezett, a köztartozás jogcímét és összegét, illetve azt is, ha a köztartozást megfizették.

(16)155 Az Országgyűlés és a Kormány által alapított közalapítványok az államháztartás alrendszereiből származó pénzeszközeiket a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlán kötelesek tartani azok felhasználásáig. Ezen pénzeszközökből származó, átmenetileg szabad pénzeszközeiket a közalapítványok kizárólag a kincstár hálózatában értékesített állampapírok vásárlásával hasznosíthatják. Ezen közalapítványok egyéb forrásból származó pénzeszközeiket is kezelhetik a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlájukon.

(17)156 Azon nonprofit gazdasági társaságok, amelyekben az állam legalább többségi befolyással rendelkezik, a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlán kötelesek kezelni, vagy kizárólag a kincstár hálózatában értékesített állampapírok vásárlásával hasznosíthatják az államháztartás alrendszereiből származó pénzeszközeiket azok felhasználásáig. Ezen társaságok egyéb forrásból származó pénzeszközeiket is kezelhetik a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlájukon.

(18)157 A Kincstár a helyi önkormányzatok részére a külön jogszabály alapján természetben nyújtott családi pótlék kezelésére számlát vezet.

18/D. §158 (1)159

(2) Az állam átmenetileg szabad pénzeszközeinek kezelése során az ÁKK Rt. jogosult a 113/A. § (2) bekezdése szerinti műveleteket végezni. Az e tevékenységből származó kamatokat a központi költségvetés javára kell elszámolni.

18/E. §160 A kincstár a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása körében jogosult távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz alkalmazására is. E rendelkezés alkalmazása szempontjából a távolról hozzáférést biztosító eszköznek számít az, amellyel birtokosa rendelkezhet a kincstárral szemben fennálló számla-követeléséről, és ezáltal fizetést teljesíthet a kedvezményezett részére, amely rendszerint személyazonosító kód és/vagy más hasonló azonosító használatához kötött. Ilyen különösen a számla-követelésről való rendelkezést a telefon vagy számítógép útján biztosító egyéb eszköz.

18/F. §161 (1)162 Az ÁKK Rt. egyszemélyes részvénytársaság. Az ÁKK Rt. részvényei névre szólók és forgalomképtelenek.

(2)163 Az ÁKK Rt. alapítója az államháztartásért felelős miniszter.

(3)164 Az ÁKK Rt. alapítására és működésére – e törvény eltérő rendelkezései kivételével – a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(4)165 Az ÁKK Rt. működése során az alapítói jogokat az államháztartásért felelős miniszter gyakorolja azzal az eltéréssel, hogy az igazgatóság jogkörét nem vonhatja el.

(5)166 A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényben167 meghatározott állami vezetők az ÁKK Rt. igazgatóságában és felügyelő bizottságában tisztséget viselhetnek.

(6)168 Az ÁKK Rt. felügyelőbizottságának hatásköre nem terjed ki az államadósság-kezelési stratégia, az ezzel kapcsolatos teljesítménymutatók és a finanszírozási tervek véleményezésére.

18/G. §169 (1) Az ÁKK Rt. vagyonával a vonatkozó jogszabályok, alapítói határozatok, valamint az igazgatósági határozatok keretein belül önállóan gazdálkodik.

(2)170 Az ÁKK Rt. bevételei:

a) az államadósság kezelésével összefüggésben az éves költségvetési törvényben e célra megállapított előirányzat, amelyet havi egyenlő részletekben kell az ÁKK Rt. rendelkezésére bocsátani,

b) egyéb bevételek.

(3)171

(4) Az államadósság kezeléséhez kapcsolódó kamatokat, jutalékokat, díjakat, egyéb költségeket az ÁKK Rt. a költségvetési törvény mindenkori, államadósságra vonatkozó fejezetének terhére számolja el és fizeti ki.

(5) Az ÁKK Rt. a jogok és kötelezettségek tekintetében a Magyar Államkincstár Államadósság Kezelő Központ általános jogutódja.

(6)172 Az ÁKK Rt. az (1)–(3) bekezdésben szereplő működése körében az MNB-nél pénzforgalmi számlát vezet.

(7)173 Az ÁKK Rt. a 113/A. §-ban meghatározott feladatok ellátásához a KELER Rt.-nél értékpapír letéti- és értékpapírszámlát vezet.

(8)174 Az ÁKK Zrt. a 113/A. §-ban meghatározott feladatok ellátásához az MNB-nél vagy hitelintézetnél devizaszámlát vezethet.

18/H. §175 (1) A kincstár az általa folyósított támogatások jogszabályban megállapított feltételeinek az egységes szociális nyilvántartás útján történő ellenőrzése céljából jogosult a következő adatok kezelésére:

a) a családtámogatási ellátásban részesülő személy, valamint ha az ellátást más személyre tekintettel állapítják meg, úgy e személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, a társadalombiztosítási azonosító jele, az ellátás jogcíme és összege;

b) a fogyatékossági ellátásban részesülő személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, a társadalombiztosítási azonosító jele, az ellátás jogcíme és összege;

c) az energiafelhasználási támogatásban részesülő személy, valamint ha az ellátást más személyre tekintettel állapítják meg, úgy e személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, az adóazonosító jele, az ellátás jogcíme és összege;

d) a lakáscélú támogatásokkal kapcsolatban a (2) bekezdésben foglalt adatok.

(2)176 A kincstár számára a lakáscélú támogatást nyújtó hitelintézet a támogatott személy és – ha a támogatás megállapításának a támogatottnak más személlyel való együttköltözése a feltétele – az együttköltöző személy természetes személyazonosító adatait, adóazonosító jelét, valamint a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségekre vonatkozó adatokat a támogatási szerződés keltétől, szerződésmódosítás keltétől, illetve a támogatási szerződés megszűnésétől számított 15 napon belül átadja. A kincstár az e bekezdésben felsorolt adatokat a lakáscélú támogatás szabályszerű igénybevételének és felhasználásának ellenőrzése céljából jogosult kezelni addig, ameddig a támogatásra vonatkozó visszakövetelési jog vagy a támogatással megszerzett ingatlanon az állami igényt biztosító jelzálogjog, illetve elidegenítési és terhelési tilalom fennáll.

(3)177 Az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott adatokat a kincstár a nyújtott támogatások visszakövetelésére vonatkozó igény elévüléséig kezeli.

(4) Az egységes szociális nyilvántartásból a települési önkormányzat jegyzője az általa megállapított támogatások feltételeinek meghatározása érdekében szükséges adatokat közvetlen lekérdezéssel átveszi. Az átvétel díjmentes.

(5) A kincstár – az ellátás jogcímének és összegének kivételével – az (1) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott adatok pontosságának ellenőrzése érdekében adategyeztetést folytathat az egészségbiztosítási szervvel. Az adategyeztetés módjáról a kincstár és az egészségbiztosítási szerv megállapodást köt.

(6) Az állami adóhatóság a kincstár által folyósított ellátások és támogatások megállapítása és ellenőrzése céljából a kincstár részére teljesített adatszolgáltatása keretében a törvényben meghatározott személyes adatok mellett feltünteti a támogatásban részesülő személy adóazonosító jelét is. A kincstár a jogosulatlan támogatások, ellátások igénybe vevőiről adóazonosító jel feltüntetésével tájékoztatja az állami adóhatóságot, ha a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy behajtására az állami adóhatóság jogosult. Az adatok átadásának módjáról a kincstár és az állami adóhatóság megállapodást köt.

18/I. §178 A 18/B. § (1) bekezdésének l) pontjában említett jogi személyek nyilvántartását (a továbbiakban: törzskönyvi nyilvántartás) a kincstár vezeti. A költségvetési szervek nyilvántartására – e törvényben foglaltak figyelembevételével – külön törvényben foglaltak alkalmazandók.

18/J. §179 (1)180 A helyi önkormányzatokról, a helyi önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásairól, a külön törvény alapján nyilvántartandó, illetve a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személyekről (a továbbiakban együtt: törzskönyvi jogi személy) a kincstár nyilvános és közhiteles nyilvántartást vezet. A kincstárnak a nyilvántartás vezetésével kapcsolatos eljárásában az ügyintézési határidő tíz munkanap. Ha a kincstár hiánypótlási felhívást bocsát ki, annak teljesítésére tizenöt munkanapos határidőt állapíthat meg. Az eljárásban kizárt az újrafelvételi eljárás.

(2)181 A törzskönyvi jogi személy nyilvántartásba vételét az alapító szerv az alapítástól – törvény által történt alapítás esetén a törzskönyvi jogi személy a törvény hatálybalépésétől – számított nyolc napon belül kérelmezi. A kincstár a 18/K. §-ban meghatározott adatok szolgáltatása alapján veszi nyilvántartásba a törzskönyvi jogi személyt.

(3)182 A kincstár döntése ellen fellebbezésnek nincs helye. Az alapító, illetve a törzskönyvi jogi személy a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül a határozat, illetve az önálló fellebbezéssel megtámadható végzés felülvizsgálatát kérheti a megyei bíróságtól (Fővárosi Bíróságtól) (a továbbiakban: bíróság).

(4)183 A bíróság eljárása során felfüggesztésnek és szünetelésnek nincs helye. A bíróság a feleket meghallgathatja. A kérelemről a bíróság – annak beérkezésétől számított – harminc napon belül, a közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzések elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint dönt. E határidő számításakor a hiánypótlásra felhívó végzés postára adásától (átadásától) a hiányok pótlásáig, illetőleg a hiánypótlás elmaradása esetén a hiánypótlásra biztosított határidő lejártáig eltelt idő nem vehető figyelembe. A bíróság a kincstár döntését megváltoztathatja. A bíróság határozata ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

(5) A törzskönyvi jogi személyre vonatkozó bejegyzések módosítása a bejegyzés napjával válik hatályossá, kivéve, ha törvény más időpontot, vagy az adatmódosításra irányuló kérelem későbbi időpontot állapít meg.

(6)184 A törzskönyvi jogi személy az alapító szerv által, illetve a külön törvényben meghatározott napon szűnik meg. A kincstár a törzskönyvi jogi személyt

a) jogutód nélküli megszűnés esetén a megszüntető szerv bejelentésétől, illetve a törvény hatálybalépésétől,

b) jogutóddal történő megszűnés esetén a jogutód bejelentésétől

számított tíz munkanapon belül (jogutódlás esetén a jogutód feltüntetésével) törli a nyilvántartásból.

(7) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak a jóhiszeműségét, aki a törzskönyvi jogi személlyel szemben a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő adatokban bízva szerez jogot. Az ellenkező bizonyításáig a nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, és a nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg. Az adatok törlése esetén – az ellenkező bizonyításáig – azt kell vélelmezni, hogy azok nem állnak fenn.

(8) A törzskönyvi nyilvántartás fennálló és törölt adatai nyilvánosak, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet, továbbá azok adatai elektronikus úton is hozzáférhetők.

18/K. §185 (1) A törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza:

a) a költségvetési szerv, valamint a törzskönyvi jogi személy (a továbbiakban együtt: törzskönyvi szerv) nevét, nyilvántartási számát, alapító vagy más létesítő okiratának (a továbbiakban: alapító okirat) keltét, az alapító okirat azonosítóját, az alapítás időpontját;

b) a törzskönyvi szerv székhelyét, telephelyét, valamint iratai őrzésének helyét, ha az nem azonos a székhelyével;

c) a törzskönyvi szerv alapítójának, illetve az alapítói jogok gyakorlójának nevét, címét vagy székhelyét, székhely hiányában a központi ügyintézés helyét (a továbbiakban együtt: székhely), amennyiben az alapítói jog gyakorlója rendelkezik adóazonosító számmal, akkor annak adóazonosító számát is;

d) a törzskönyvi szerv alapító okirata szerinti valamennyi tevékenységét, illetve az alapító okiratban nem szereplő, de ténylegesen végzett tevékenységeket, az Európai Parlament és a Tanács a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK rendelet szerint;

e) a törzskönyvi szerv vezetőjének (vezető szerve, vezető testülete tagjainak, illetve a vezető jogai ideiglenes gyakorlójának) nevét, a kinevezés (választás) időpontját, időtartamát;

f) a törzskönyvi szerv statisztikai számjelét, adóigazgatási azonosító számát;

g) a törzskönyvi szerv elszámolásának, finanszírozásának módját (nettó, bruttó), valamint az illetményszámfejtés módját, helyét;

h) a törzskönyvi szerv megszüntetésének, illetve megszűnésének, valamint nyilvántartásból való törlésének időpontját, a megszüntető okirat keltét, azonosítóját.

(2) A törzskönyvi nyilvántartás – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az alábbiak fennállása esetén tartalmazza:

a) a törzskönyvi szerv irányító vagy felügyeleti szervének nevét, székhelyét, amennyiben rendelkezik adóazonosító számmal, adóazonosító számát is;

b) a törzskönyvi szerv közvetlen jogelődjének (jogelődeinek) nevét, székhelyét, és amennyiben rendelkezett adóazonosító számmal, akkor adóazonosító számát;

c)186 a törzskönyvi szerv vagy annak vezetője (vezető szerve, vezető testülete) által irányított vagy felügyelt jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nevét, székhelyét;

d)187 azon jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet nevét, székhelyét, amely felett a törzskönyvi szerv vagy annak vezetője (vezető szerve, vezető testülete) vagyonkezelői, illetve tulajdonosi (alapítói, részvényesi, szavazatelsőbbségi, tagsági) jogokat gyakorol;

e)188 a törzskönyvi szerv közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételének tényét (a fokozat megjelölésével);

f)189 az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 22. §-ának (1) bekezdésében előírt nyilatkozatot (ideértve a közösségi adószám megállapítása iránti kérelmet is);

g)190 a törzskönyvi szerv társasági adó alanyiságára vonatkozó nyilatkozatot;

h)191 a törzskönyvi szerv adókötelezettséget eredményező tevékenysége megkezdésének, illetve befejezésének időpontját;

i) a törzskönyvi szervet megszüntető nevét, székhelyét, vagy ha a megszűnés törvény által történt, akkor a törvény megjelölését;

j) a törzskönyvi szerv megszűnésének időpontját, illetve pontos feltételét, ha határozott időre, illetve bizonyos feltétel bekövetkeztéig hozzák létre;

k) a költségvetési szerv átalakítása, vagy a törzskönyvi jogi személy átalakulása (egyesülése, szétválása) esetén annak tényét, időpontját;

l) a törzskönyvi szerv jogutódjának (jogutódainak) nevét, székhelyét, amennyiben a jogutód rendelkezik adóazonosító számmal, akkor adóazonosító számát;

m) a külön jogszabályban előírt adatokat.

(3)192 A törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett, adóhatóság által is kezelt adatokról, valamint ezen adatok megváltozásáról – az Art. 22. §-ának (1) bekezdése szerinti nyilatkozat változásának kivételével – a kincstár az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján értesíti az állami adóhatóságot.

(4)193 Az adóazonosító szám megváltozásáról az állami adóhatóság az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján értesíti a kincstárat. A változás bejegyzése automatikusan, elektronikusan történik.

(5) A bejelentési (bejelentkezési, változás-bejelentési), adatszolgáltatási kötelezettséget késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal vagy ugyanabban az eljárásban több alkalommal hiányosan teljesítő bejelentésre kötelezett törzskönyvi szerv vezetője háromszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. A mulasztási bírság kiszabásánál a kincstár mérlegeli az eset összes körülményét, a mulasztó jogellenes magatartásának súlyát, gyakoriságát. A körülmények mérlegelése alapján a kincstár a mulasztás súlyához igazodó, arányos bírságot szab ki, vagy indokolt esetben a bírság kiszabását mellőzi.

(6)194 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a törzskönyvi szervek adatszolgáltatási (bejelentési, változás-bejelentési, okirat benyújtási) kötelezettségének teljesítési határideje az adat keletkezésétől, illetve változásától számított nyolc nap.

(7)195 Helyi önkormányzat tekintetében a 18/K. § (1) bekezdésének c) és h) pontját, valamint (2) bekezdésének a), b), e), i), j) pontját nem kell alkalmazni. Helyi önkormányzat esetében a 18/J–18/K. § alkalmazása során alapító szerven a helyi önkormányzatot, törzskönyvi szerv alapító okiratán a helyi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, valamint alapításon, átalakuláson, jogutódláson, megszűnésen kizárólag a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény 1. §-ának b), c), e), h), i), j) pontjában foglaltakat kell érteni.

II. Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

A központi költségvetés szerkezeti rendje

19. §196 (1) A központi költségvetés fejezetekre tagozódik. A költségvetési törvényben szereplő — a törvényi előírások figyelembevételével meghatározott — fejezetek költségvetési fejezetrendet képeznek. A költségvetési fejezet a költségvetési tervezés, végrehajtás és beszámolás szempontjából önállóan felügyelt, irányított szervek és előirányzatok összessége.

(2) A központi költségvetés önálló fejezetként tartalmazza a Magyar Tudományos Akadémia, mint köztestület által — nem gazdasági társaságként — működtetett szervezetek költségvetését.

20. §197 (1) A költségvetési fejezetek költségvetési címekre, alcímekre (a továbbiakban együtt: költségvetési cím) tagozódnak. A költségvetési cím szervezeti és szabályozási szempontból összetartozó, tovább részletezett előirányzatok összessége.

(2)198 Költségvetési címet alkotnak a központi költségvetési szervek is. A területileg széttagoltan működő, de azonos tevékenységet végző költségvetési szervek, költségvetési egységek közül több is képezhet egy címet.

(3) A költségvetési fejezet saját kezelésű, nem a központi költségvetési szervekhez rendelt előirányzatai egy költségvetési címet (a továbbiakban: fejezeti kezelésű előirányzatok cím) alkotnak.

(4)199 A központi költségvetésben címként jelenik meg a pártok és alcímként az országos kisebbségi önkormányzatok működésének biztosítását szolgáló központi költségvetési támogatás, azon belül előirányzat-csoportonként az egyes pártok, illetve egyes országos kisebbségi önkormányzatok részére megállapított előirányzat.

(5) A (2)—(3) bekezdéshez nem tartozó kiadásokat és bevételeket címekre kell bontani.

(6) A költségvetési törvényben szereplő címek — ide nem értve az alcímeket — címrendet képeznek. A címrend év közben a Kormány által kiegészíthető, illetve módosítható, kivéve azokat a címeket, amelyek előirányzatainak megváltoztatása az Országgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. A Kormány a címrend változásáról a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat indokolásában részletesen beszámol.

(7)200 A központi költségvetés és az ellátandó feladat költségvetési kapcsolatának abban a szakmai cél szerinti költségvetési fejezetben kell megjelennie, amely fejezetet irányító szerv ellátja a számára e törvényben és a végrehajtására kiadott rendeletekben foglalt feladatokat.

(8) A (7) bekezdésben szereplő feladatok ellátásában eltérő szabályt a költségvetési törvény állapíthat meg, megjelölve a jogok és kötelezettségek ellátásáért felelőst a költségvetési évre vonatkozóan.

(9)201 A költségvetési fejezetnek a (2)–(4) bekezdések hatálya alá nem tartozó előirányzatai esetében a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

A központi költségvetés bevételei

21. §202 (1) A központi költségvetés bevételeit képezik – a 8. §-ban foglaltakon és a 10. §-ban foglaltaknak a központi költségvetést megillető részén túl –

a) az állami tulajdoni részesedések kivételével az állami eszközök értékesítéséből származó bevételek (beleértve az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény szerint a központi költségvetési szervet megillető és az MNV Zrt., illetve megbízottja általi értékesítésből származó értékesítési bevételt is);

b) törvény eltérő rendelkezése hiányában a kizárólagos állami tulajdonnal összefüggő, illetve a kizárólagos állami tevékenységek gyakorlására vonatkozó koncessziós szerződésekből származó bevételek;

c) a központi költségvetési szervek tevékenységéből származó bevételek;

d) az Európai Unió költségvetéséből származó, illetve az európai uniós tagsághoz kapcsolódó azon források, amelyek végső kedvezményezettje valamely központi költségvetési szerv vagy amely forrás felhasználásának tekintetében valamely központi költségvetési szerv tényleges döntési jogkörrel bír;

e) a központi költségvetési alrendszerbe tartozó szervek részére, illetve az általuk ellátott feladatok támogatására pénzben beérkezett segélyekből és adományokból származó bevételek.

(2) Az (1) bekezdés d) pontjában foglalt források nem számolhatók el bevételként a felhasználásukat megelőzően.

A központi költségvetés kiadásai

22. §203 (1)204 A központi költségvetésben kiadás irányozható elő a központi költségvetési szervek feladatai, az állam európai uniós tagságból származó és más nemzetközi, jogszabályi és szerződéses kötelezettségei ellátására, az államháztartás más alrendszerei, továbbá jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, természetes személy részére. Az 50 milliárd forint nettó jelenértéket elérő vagy azt meghaladó értékű, több éves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötése előtt – a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 6. § d) pontjában meghatározott pénzügyi eszközökre kötött ügyletek kivételével, ha törvény másként nem rendelkezik – a Kormánynak az Országgyűlés felhatalmazását kell kérnie. Az Országgyűlésnek be kell mutatni a szerződés főbb tartalmi elemeit, az állami finanszírozási szükségletet, ennek kereteit, illetve ütemezését.

(2) Ha a nettó jelenértéken 50 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó értékű, több éves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötéséhez közbeszerzési eljárást, koncessziós pályázati eljárást vagy más versenyeztetési eljárást kell lefolytatni, a Kormánynak – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az Országgyűlés előzetes felhatalmazását az eljárás megkezdéséhez (a pályázat kiírásához) kell kérnie.

(3) A nettó jelenérték megállapításánál szükséges diszkontálásra vonatkozó számítások módszertanát, valamint az alkalmazandó diszkont tényező mértékét a Kormány állapítja meg.205

23. §206 (1)207 A központi költségvetésben a fejezeti kezelésű előirányzatok között összevontan „Beruházás” alcímen kell előirányozni a központi beruházások előkészítésére és megvalósítására szolgáló összegeket.

(2)208 A szakmai programokkal összhangban álló központi beruházások három éves programját évente ki kell dolgozni, és a költségvetési törvényjavaslattal egyidejűleg – annak részeként – kell előterjeszteni. A költségvetési törvényjavaslat keretösszegével egyező és az egyéb pénzügyi forrásokat is részletező beruházási programban az 1000 millió forint összköltség feletti beruházásokat tételesen, e összeghatár alatti projekteket összevontan kell bemutatni. Az 50 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó összköltségű beruházásokhoz a költségvetési törvényjavaslatban az Országgyűlés előzetes felhatalmazását kell kérni.

23/A. §209 (1)210 A Kormány és az Európai Unió Bizottsága által jóváhagyott éves, illetőleg több évre szóló szakmai programok és projektek egy évnél hosszabb távú kötelezettségvállalást jelentenek a Kormány részére, ami egyben a fejezetek számára is a mindenkori fejezeti költségvetési előirányzatokon belüli kötelezettségvállalással jár.

(2)211 Az (1) bekezdésben vállalt kötelezettségek figyelembevételével kell éves szinten megtervezni a vállalt társfinanszírozás összegét, amelynek alapja minden esetben az Európai Unió Bizottsága és a Kormány által jóváhagyott programban vagy a projektben előirányzott nemzeti finanszírozás. A fejezetet irányító szerv köteles a program benyújtásakor megjelölt finanszírozási eszközt az adott időszaki fejezeti költségvetések kialakítása során megtervezni és a mindenkori fejezeti költségvetési kiadási főösszeg keretén belül biztosítani.

(3) Amennyiben a Kormány célelőirányzatból történő finanszírozásra vállalt kötelezettséget, akkor a fejezet a megfelelő célelőirányzatból köteles elkülöníteni és külön költségvetési soron megtervezni és megjeleníteni az éves társfinanszírozás előirányzatát.

(4) A program végrehajtásáért felelős fejezet – amennyiben önkormányzat a program kedvezményezettje vagy megvalósítója – köteles az önkormányzattal szerződést kötni a több évet átfogó kötelezettségvállalásra és az elvállalt társfinanszírozási összeg éves önkormányzati részének biztosítása érdekében

24. §212 (1) A központi költségvetésben a 20. § (2)–(3) bekezdésében meghatározott címeken, a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében az egyes jogcím-csoportokon, jogcímeken belül el kell különíteni a működési, a felhalmozási, a kölcsönök és az egyéb speciális célú előirányzatokat, valamint be kell mutatni a költségvetésben a költségvetési létszámkeretet (a választott tisztségviselőket és a foglalkoztatottakat külön-külön).

(2) A költségvetési törvény törvényi kiemelt előirányzatként állapítja meg a működési költségvetésen belül a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, az ellátottak pénzbeli juttatásai, az egyéb működési célú támogatások, kiadások és a kamatfizetések előirányzatait, továbbá a felhalmozási költségvetésen belül az intézményi beruházások, a felújítás, az egyéb felhalmozási kiadás, a központi beruházás, a lakástámogatás, a lakásépítés és az államháztartáson kívülre irányuló fejlesztési beruházás előirányzatait. A bevételi előirányzatokat általában működési és felhalmozási költségvetés, valamint kölcsönök előirányzat-csoportonként kell megállapítani.

(3)–(4)213

(5)214 A fejezeti kezelésű előirányzatok egyes jogcím-csoportjain vagy annak jogcímein belül az előirányzat-csoportok, illetve a kiemelt előirányzatok között – nem érintve a (8) bekezdésben foglalt előírást – a fejezetet irányító szerv év közben átcsoportosítást hajthat végre. A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével növelhető, ha

a) az átcsoportosítás az Országgyűlés által megállapított, illetve módosított személyi juttatások összesített előirányzatán belül nem hajtható végre,

b) az eredeti személyi juttatási előirányzat hiányában annak jóváhagyására irányul.

(6)215 Nem szükséges az államháztartásért felelős miniszter (5) bekezdésben szabályozott egyetértése a 39. § (5) bekezdésében meghatározott fejezetek esetében. Az előirányzat-átcsoportosításokról a fejezetet irányító szervnek tájékoztatnia kell a kincstárt.

(7)216

(8)217 Az állami költségvetés terhére fizetendő üdülési, rekreációs, táboroztatási, tanulmányi kirándulási célú támogatás, vagy üdülési célú, a költségvetési szerv, mint munkáltató által teljesítendő személyi juttatás a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott üdülési csekk vagy hazai üdülési számla útján nyújtható.

(9)218 A fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók fel. A fejezeti kezelésű előirányzatok

a) felhasználását,

b) kezelési költségeit,

c) felhasználásával kapcsolatos rendelkezési jogosultságokat,

d) felhasználásának ellenőrzését,

e) maradványának jóváhagyását és következő évi felhasználását,

f) terhére történő éven túli kötelezettségvállalást, valamint az előirányzatok terhére visszterhesen nyújtható támogatások (kölcsönök) folyósításának és visszatérítésének, az előlegek folyósításának és elszámolásának, a behajthatatlan követelésekről való lemondásnak a rendjét

a költségvetési évre vonatkozóan, évente február 15-éig – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben szabályozza, illetőleg a jogszabály kiadását nem igénylő rendelkezéseket belső normában állapítja meg.219

(10)220 A (8) bekezdés szerinti szabályozás kiterjedhet az előirányzat-maradványok jóváhagyásának és következő évi felhasználásának, az éven túli kötelezettségvállalásnak, a visszterhesen (kölcsönök) és visszatérítési kötelezettséggel nyújtható támogatások folyósításának és visszatérítésének, az előlegek folyósításának és elszámolásának, a behajthatatlan követelésekről történő, a 108. § (2) bekezdése szerinti lemondásnak a részletes szabályaira.221

(10)222 Az Operatív Programok finanszírozását szolgáló európai uniós és a kapcsolódó hazai előirányzatok átcsoportosításáról az éves költségvetési törvényben kell rendelkezni.223

(11)224 A fejezeti kezelésű előirányzatok címen belül – a fejezeti tartalék kivételével – az alcímek, jogcímcsoportok, illetve jogcímek közötti átcsoportosításra csak a költségvetési törvény felhatalmazása alapján kerülhet sor.

(12)225 A fejezeti kezelésű előirányzatok a fejezeti egyensúlyi tartalék kivételével

a) fejezeten belül az (1) bekezdésben foglalt címekhez,

b) más fejezethez tartozó címekhez, alcímekhez

az előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelően, a törvényi kiemelt előirányzatokra is kiterjedően – a Kormány rendeletében meghatározott módon, előirányzat-módosítással – a fejezetet irányító szerv hatáskörében – a b) pont szerinti esetben az érintett fejezetet irányító szervek megállapodása alapján – csoportosíthatók át.

(13)226 A fejezetet irányító szerv – a vállalkozó közintézet kivételével – az irányítása alá tartozó költségvetési szervei költségvetési előirányzatai terhére év közben átcsoportosítást hajthat végre a fejezeti kezelésű előirányzatok javára, ha a működési költségvetés előirányzatain a feladatok változása következtében megtakarítás keletkezik.

(14)227 Költségvetési szervek megszüntetésével, illetve ezzel összefüggésben más szervezeti formák alapításával kapcsolatos – a törvényi kiemelt előirányzatokra is kiterjedő – előirányzat-módosítások a fejezetet irányító szerv hatáskörében, a Kormány rendeletében meghatározott módon hajthatók végre.

24/A. §228 (1)229 A fejezetet irányító szerv a költségvetési törvényben meghatározott (különösen oktatási, tudományos, egészségügyi, szociális, kulturális, sportcélú) közfeladat ellátására rendelkezésére álló támogatási célú fejezeti kezelésű előirányzatból a támogatási döntésekhez szükséges szakértői munkára vagy a támogatási döntések meghozatalára jelentős közéleti személyekből, illetve szakértőkből álló testületet is felállíthat.

(2)230 A fejezetet irányító szerv vezetője által felkért testületi tagoknak a (3) bekezdés szerinti végrehajtási rendeletben (szabályzatban) megállapított módon adható díjazás, költségtérítés.

(3)231 Az előirányzat (1) bekezdés szerinti előirányzatrésze felhasználásának részletes szabályait – így különösen: a támogatási döntési jogköröket és az előirányzattal kapcsolatos egyéb rendelkezési jogokat, a testületi tagokra vonatkozó összeférhetetlenségi (kizárási) szabályokat, továbbá a személyes felelősségviselés részletes szabályait, valamint a testületi tagok kiválasztásának rendjét – kormányrendeletben foglaltak figyelembevételével a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletben (jogalkotási jog hiányában közösen kiadott nyilvános szabályzatban) határozza meg.

24/B. §232 (1)233 A központi költségvetésben a költségvetési évet megelőző év előirányzat-maradványai elszámolása és jóváhagyása keretében a 100. §-ban foglaltakkal összefüggésben az államháztartásért felelős miniszter a költségvetési év Országgyűlés által megállapított költségvetési előirányzatait az előirányzat-maradványok teljes – az elvonandó és felhasználható – összegével megnövelheti. Az előirányzat-módosítást az államháztartásért felelős miniszter a fejezet előirányzat-maradvány elszámolása alapján – a 100. §-ban foglalt intézményi hatáskörű módosításokra is figyelemmel – hajtja végre.

(2)234 Az államháztartásért felelős miniszter a központi beruházások tárgyévi előirányzatát a tárgyévet megelőző év előirányzat-maradványaival – az érintett beruházások folyamatosságának biztosítása érdekében – megnövelheti. Az előirányzat-módosítást az államháztartásért felelős miniszter a fejezet központi beruházási előirányzatai teljesítésének elszámolása alapján hajtja végre.

(3)235 A központi beruházások tárgyévet megelőző évi előirányzat-maradványainak a (2) bekezdésben meghatározotton felüli összegének törlésére vagy ezen összeggel más fejezet beruházási előirányzatának megnövelésére az államháztartásért felelős miniszter jogosult.

(4)236 A fejezeti kezelésű előirányzatok maradványa a következő évben az irányító szerv hatáskörében elvégzett előirányzat-módosítás után, változatlan rendeltetéssel, az előző évben keletkezett kötelezettségek pénzforgalmilag csak a következő évben teljesülő kiegyenlítésére használható fel az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott összeg erejéig. A miniszteri jóváhagyást megelőző felhasználást utólagos korrekció és ezzel összefüggő visszapótlási kötelezettség terheli. Az előirányzat-maradvány felhasználására ugyanazok az eljárási szabályok vonatkoznak, mint az eredetileg megállapított előirányzatra.

(5)237 A nemzetközi szerződések alapján megvalósuló segélyprogramok, illetve a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés előirányzat-maradványát a fejezeti előirányzat-maradványon belül elkülönítetten kell kimutatni, felhasználására a vonatkozó nemzetközi szerződés rendelkezései az irányadók.

(6)238 A központi költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradványa terhére – amennyiben a kötelezettségvállalás meghiúsul vagy a felhasználás összege kisebb a jóváhagyott előirányzatnál – újabb kötelezettség az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével vállalható.

25. §239 (1) A központi költségvetésben általános tartalékot kell képezni az előre nem valószínűsíthető, nem tervezhető kiadásokra, illetve az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó bevételek pótlására.

(2) A bevételek elmaradása esetén az általános tartalék egy része vagy egésze zárolható, illetve törölhető.

26. §240 (1) Az általános tartalék előirányzata nem lehet több, mint a központi költségvetés kiadási főösszegének 2%-a és nem lehet kevesebb, mint annak 0,5%-a.241

(2) Az általános tartalék terhére — az éves hatást tekintve — annak legfeljebb 40%-os mértékéig vállalható kötelezettség az első félévben. Ennél nagyobb kötelezettségvállaláshoz az Országgyűlés jóváhagyása szükséges.

(3) Az általános tartalék terhére a tárgyidőszakot megelőzően kötelezettség nem vállalható.

(4)242 Az általános tartalékból elszámolási, valamint visszatérítési kötelezettséggel nyújtott támogatás összegét, illetve annak fel nem használt részét az Egyéb vegyes bevételek számlára kell befizetni, amellyel az adott évi általános tartalék előirányzatát a Kormány megnövelheti.

A központi költségvetés egyenlegének rendezése

27. §243

III. Fejezet

AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATOS HATÁSKÖRI ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK244

Az Országgyűlés feladatai

28. §245 (1) Az Országgyűlés az állami költségvetésről246 és annak végrehajtásáról törvényt alkot.247

(2)248 A költségvetés, illetve zárszámadás elfogadásával egyidejűleg kell dönteni az államháztartás központi alrendszere költségvetési többletének rendeltetéséről, illetve zárszámadáskor jóváhagyni annak költségvetési hiánya finanszírozásának módját.

29. § (1)249 A költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács véleményével együtt tárgyalja meg.

(2) A zárszámadási törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék jelentésével együtt tárgyalja meg.

30. §250

31. § (1)251 Az Országgyűlés a költségvetési törvényben meghatározza a helyi önkormányzatok központilag szabályozott adókból, illetékekből származó részesedését, a helyi önkormányzatok és a helyi kisebbségi önkormányzatok252 normatív központi költségvetési hozzájárulásai címeit és összegét, a helyi önkormányzatoknak és a helyi kisebbségi önkormányzatoknak juttatandó fejlesztési célú támogatásokat, valamint megállapítja a helyi önkormányzatokat, illetve a helyi kisebbségi önkormányzatokat megillető – az államháztartás alrendszereit megillető kötelezettségek beszámításával (nettó módon) finanszírozott – támogatások elosztási és folyósítási rendjét.

(2)253 Az Országgyűlés a költségvetési törvényben meghatározza a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai által ellátott feladatokhoz kapcsolódó, ösztönző elemet is tartalmazó központi költségvetési hozzájárulásokat, támogatásokat.

31/A. §254 Az Országgyűlés a költségvetési törvényben az alapok, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését alaponként, bevételeiket és kiadásaikat jogcímenként, illetve – amennyiben az alap működéséről szóló törvény a jogcímek megválasztását az alappal rendelkező hatáskörébe utalja – összevont jogcímenként állapítja meg.

32. §255 Az Országgyűlés a költségvetési törvénnyel hatalmazza fel a Kormányt a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a kiadások teljesítésére

33. §256 (1)257 A Kormány nyilvános határozatában – kezesség-, garanciavállalásonként – felhatalmazhatja az államháztartásért felelős minisztert, hogy a Magyar Állam nevében

a) a költségvetési törvényben meghatározott mértékeken belül258 egyedi állami kezességet, egyedi állami garanciát, illetve egyedi viszontgaranciát vállaljon;259

b) a nemzetközi fejlesztési intézményekkel kötendő hitelszerződéseknél összegszerű korlátozás nélkül egyedi állami kezességet, illetve egyedi állami garanciát vállaljon.

(2)260

(3)261 Egyedi állami kezesség, illetve egyedi állami garancia hitel- és kölcsönfelvételhez vagy kötvénykibocsátáshoz vállalható.

(4) Az egyedi állami kezességvállalás a Ptk. 274. § (1) bekezdése szerinti egyszerű kezesség. A Kormány ettől határozatában indokolt esetben eltérhet.

(5) Az egyedi és jogszabályi állami kezesség, állami garanciavállalás feltétele, hogy a hitel-, kölcsönfelvevőnek, kötvénykibocsátónak (a továbbiakban: kötelezett) ne legyen korábbi állami kezesség, állami garancia, illetve viszontgarancia beváltásából az állammal szemben fennálló tartozása, valamint a kötelezett ne álljon csőd-, felszámolási, adósságrendezési eljárás vagy végelszámolás alatt.

(6)262 Egyedi állami kezesség, állami garancia abban az esetben vállalható, ha a hitel, a kölcsön vagy a kötvény visszafizetése a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk (különösen pénzügyi, számviteli kimutatások és előrejelzések) alapján, illetőleg a rendelkezésre álló további fedezetekre tekintettel – az állami kezesség, állami garancia beváltása, egyéb állami többlet-támogatás nélkül – kellően biztosított.

(7)263 Az egyedi állami kezesség, állami garanciavállalás feltétele a közösségi állami támogatási szabályoknak megfelelő, támogatástartalmat nem vagy azt a közösségi állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon tartalmazó kezességi, illetőleg garanciavállalási díj kikötése. A törvényben vállalt egyedi állami kezesség, állami garancia esetében a kezességi, illetőleg garanciavállalási díj megállapításáról, illetőleg elengedéséről az Országgyűlés dönt az állami kezesség vállalásáról, állami garanciavállalásról szóló törvényben. A Kormány határozata szerinti egyedi állami kezesség, állami garancia esetében a kezességi, illetőleg garanciavállalási díjat az államháztartásért felelős miniszter a kötelezettel kötendő megállapodásban köti ki. Az államháztartásért felelős miniszter indokolt esetben – a közösségi állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon – a kezességi, illetőleg garanciavállalási díjat, vagy annak egy részét elengedheti.

(8) A Kormány az egyedi állami kezesség vállalásáról, állami garancia vállalásáról szóló határozatában a körülmények mérlegelése alapján előírhatja, hogy az állami kezesség, illetve állami garancia útján szerzett pénzeszközökből végrehajtott beszerzésekre a közbeszerzésekről szóló törvény szabályait kell alkalmazni. A közbeszerzési eljárás alkalmazását el kell rendelni, ha

a) az állami kezességgel, állami garanciával érintett beszerzés egyébként a közbeszerzési törvény tárgyi hatálya alá tartozik, vagy

b) a kezesség, garancia mértéke eléri vagy meghaladja a nemzeti közbeszerzési értékhatárt és a Kormány készfizető állami kezességet vagy állami garanciát vállal.

(9) Az egyedi állami kezességre, állami garanciára vonatkozó megállapodásokat az államháztartásért felelős miniszter vagy az általa felhatalmazott személy írja alá, és azokat havonta megküldi az Állami Számvevőszéknek.

(10) Az egyedi viszontgarancia vállalására az egyedi állami kezességre, állami garanciára vonatkozó rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni, az e törvényben meghatározott eltérésekkel.

(11)264 Jogszabályi állami kezességet, állami garanciát, illetve jogszabályi viszontgaranciát csak törvényben lehet vállalni, részletes szabályait a vállalásról szóló törvény felhatalmazása alapján a Kormány rendeletben állapítja meg.

(12)265 Jogszabályi állami kezesség, állami garancia vállalásánál a közösségi állami támogatási szabályoknak megfelelő, támogatástartalmat nem vagy azt a közösségi állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon tartalmazó díj kikötésének kötelezettségéről, a díj mértékéről, illetve a díjfizetés csökkentéséről vagy mellőzéséről a (11) bekezdés szerinti törvényben vagy annak felhatalmazása alapján a Kormány rendeletében kell rendelkezni.

(13) Az egyedi és jogszabályi állami kezesség-, illetve állami garanciavállalások alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata.

(14) Az egyedi és jogszabályi viszontgarancia alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg behajtása annak a jogi személynek a feladata, amely a viszontgarancia alapjául szolgáló kezességet, garanciát nyújtja (a továbbiakban: garantőr szervezet). A garantőr szervezet a követelés behajtásából származó – külön jogszabályban meghatározott költségekkel csökkentett – bevételt a költségvetési törvényben meghatározott viszontgarancia arányában köteles a központi költségvetés részére befizetni. Amennyiben a garantőr szervezet e kötelezettségének nem tesz eleget, a költségvetésnek meg nem fizetett összeg a garantőr szervezetnek állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata.

(15) Az Állam nevében, a Kormány határozatában megjelölt kedvezményezettel és az ott meghatározott feltételekkel, az államháztartásért felelős miniszter törvényben meghatározott esetekben jogi személlyel árfolyam-fedezeti megállapodást köthet. Az árfolyam-fedezeti megállapodás vállalására az (5) bekezdés rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.

33/A. §266 (1) Az Országgyűlés a 33/D. §-nak megfelelő állami kötelezettségvállalások alapján várható fizetési kötelezettségek fedezetére a költségvetési törvényben előirányzatokat hagy jóvá.

(2)267 A költségvetési törvényben meg kell határozni:

a) a Kormány határozata szerinti egyedi állami kezesség, állami garancia mértékének felső határát;

b) az egyedi viszontgarancia állományának felső határát;

c) a jogszabályi állami kezességvállalásból, állami garanciavállalásból és jogszabályi viszontgarancia-vállalásból eredő állami kötelezettségek állományának felső határát vagy a garantőr szervezet kifizetéseihez viszonyított arányát;

d) a garantőr szervezet által vállalható, viszontgaranciával biztosított kezesség, garancia állományának felső határát;

e) az árfolyam-fedezeti megállapodásból eredő állami kötelezettségek állományának felső határát.

(3) A Kormány határozata szerinti egyedi állami kezesség, állami garancia, egyedi viszontgarancia és árfolyam-fedezeti megállapodás vállalását a kormányhatározat kihirdetésének évére vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott mértékek terhére kell elszámolni.

(4) A jogszabályi állami kezesség, állami garancia és a jogszabályi viszontgarancia vállalását az állami kötelezettség keletkezésének évére vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott mérték terhére kell elszámolni.

(5) A (2) bekezdés szerinti keretösszeget az állami kötelezettségvállalás évében lejáró állami kezesség, állami garancia, viszontgarancia és árfolyam-fedezeti megállapodás az állami kötelezettség lejáratának napját követően nem terheli tovább.

(6) A (2) bekezdésben szereplő állományok és mértékek az állami kezességgel, állami garanciával, viszontgaranciával biztosított kötelezettségvállalások, valamint az árfolyam-fedezeti megállapodás által fedezett források forintban számított állományának tőkeösszegére vonatkoznak.

(7)–(9)268

(10) A Kormány a zárszámadási törvényjavaslatban köteles beszámolni az Országgyűlésnek a 33/D. §-nak megfelelő állami kötelezettségvállalásokról, az azok alapján teljesített kifizetésekről és az azokból származó megtérülésekről.

33/B. §269 (1)270 Az Országgyűlés felhatalmazza az államháztartásért felelős minisztert, hogy a kultúráért felelős miniszter javaslatára, a költségvetési törvényben meghatározott mértéken belül, a központi költségvetés terhére szerződést biztosító önálló kötelezettséget vállaljon az e §-ban meghatározott kiállítások rendezéséhez (a továbbiakban: kiállítási garancia).271

(2)272 Kiállítási garancia az állami vagy önkormányzati fenntartású muzeális intézmények, illetve kiállítóhelyek (a továbbiakban: kiállító) által a Magyar Köztársaság területén, a kiállítási tárgyak kölcsönbe adásáról szóló szerződés (e §-ban a továbbiakban: szerződés) alapján rendezett nemzetközi, időszaki kiállításra adható, amennyiben annak megrendezéséhez kiemelkedő kulturális érdek fűződik.

(3) Kiállítási garancia adható azon kiemelkedő kulturális jelentőséggel bíró egy vagy több műtárgyra is, amely külföldről, bemutatás céljára, a kiállító által rendezett időszaki kiállításra érkezik.

(4)273 A kiállítási garancia az állam nevében, a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult irányában közvetlen és önálló kötelezettségvállalás, a szerződésben – a (6) bekezdés figyelembevételével – meghatározott káreseményekből eredő, a kiállítási tárgyban/tárgyakban bekövetkezett károk megtérítéséért. Az államháztartásért felelős miniszter e felelősségvállalásról kötelezvényt bocsát ki, amely tartalmazza a garanciavállalás mértékét vagy összegét, feltételeit, a kiállítót, a kötelezettségvállalás időtartamát és a garancia jogosultját. Az államháztartásért felelős miniszter az állam nevében – kivételesen – hozzájárulhat az e §-ban nem említett kérdésekben a külföldi jog alkalmazásához, továbbá a külföldi joghatóság kikötéséhez is.

(5)274 A kiállítási garancia a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult és a kiállító megállapodása szerinti időtartamra, de legfeljebb a tárgyak eredeti őrzési vagy kiállítási helyéről történő elmozdításától az oda történő visszahelyezéséig, illetve a szerződésben meghatározott egyéb helyre való elhelyezéséig szól. A szerződés módosításához a kultúráért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter együttes jóváhagyása szükséges.

(6) Nem terjed ki a kiállítási garancia arra az időszakra és összegre, amelyre vonatkozóan a kiállító vagy a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult biztosítással vagy érvényes garanciával rendelkezik, kiterjed viszont valamennyi káreseményre, kivéve azokat a károkat, amelyek

a) a jogosult vagy annak alkalmazottai, illetve megbízottai szándékos vagy gondatlan magatartása,

b) a kiállítási tárgy tulajdonságaiból fakadó természetes amortizáció,

c) a jogosult jóváhagyásával történő restaurálás

eredményeképpen keletkeztek.

(7)275 Az Országgyűlés felhatalmazza az államháztartásért felelős minisztert, hogy az (1) bekezdésben foglaltak szerint az e §-ban meghatározott kiállítás megrendezése érdekében szerződést biztosító önálló kötelezettséget vállaljon a kiállító által kötött biztosítási szerződésből eredő, a biztosító társaság által kifizetett összeg – jogszabályban meghatározott feltételek szerinti – megtérítésére (a továbbiakban: kiállítási viszontgarancia).

(8)276 A kiállítási viszontgarancia az állam nevében, a kiállítóval a (7) bekezdésben meghatározott szerződéses viszonyban álló biztosító társaság irányában közvetlen és önálló kötelezettségvállalás, amely tartalmában és feltételeiben megegyezik a kiállítási garanciával. Nem terjed ki a kiállítási viszontgarancia az e § (6) bekezdésének a)–c) pontjaiban meghatározott károkra.

(9)277 A kiállítási viszontgaranciával összefüggő (7) bekezdés szerinti biztosítási szerződés megkötéséhez és módosításához a kultúráért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter együttes jóváhagyása szükséges.

(10)278 A kár megtérítésére tekintettel a biztosító társaságot megillető jogok a kiállítási viszontgarancia vállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg erejéig a Magyar Államra szállnak át.

33/C. §279 (1) A költségvetési évben vállalható kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák együttes állományának összege az év egyetlen napján sem haladhatja meg a költségvetési törvényben rögzített mértéket. A kiállítási garancia és a kiállítási viszontgarancia vállalása a kötelezvényben foglalt időtartam alatt terheli a költségvetési törvényben meghatározott mértéket.

(2) A kiállítási garancia és a kiállítási viszontgarancia után nem kell garanciavállalási díjat felszámítani.

(3) Az Országgyűlés a kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák együttes várható fizetési kötelezettségei fedezetére a költségvetési törvényben előirányzatot hagy jóvá.

(4) A 33/B. § (1) és (7) bekezdései szerinti garanciavállalás alapján az állam a központi költségvetés által kifizetett összeg erejéig a károkozóval szemben megtérítési igénnyel léphet fel. A kiállítóval szemben azonban megtérítési igény csak annyiban érvényesíthető, amennyiben

a) a kárt a kiállító vagy annak alkalmazottja, illetve megbízottja szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta, vagy

b) a kiállító vagy annak alkalmazottja, illetve megbízottja a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

33/D. §280 (1) E törvény alkalmazásában:

a) állami garancia: olyan önálló, a Magyar Állam nevében vállalt kötelezettség, amely alapján a Magyar Állam, a központi költségvetés terhére, jogszabályban, illetve szerződésben meghatározott feltételek fennállása esetén, amennyiben a kötelezett nem teljesít, a jogosultnak fizetést teljesít az előzetesen rögzített összeghatárig;

b) állami kezesség: a Ptk. szerinti kezességnek megfelelő járulékos, a Magyar Állam nevében vállalt kötelezettség;

c) egyedi állami kezesség, állami garancia: a Kormány Magyar Közlönyben közzétett, nyilvános határozata alapján, vagy az Országgyűlés által törvényben egyedileg meghatározott szerződéses kötelezettséghez vállalt állami kezesség vagy állami garancia;

d) jogszabályi állami kezesség, állami garancia: jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén, szerződéskötés vagy nyilatkozat kibocsátása nélkül beálló állami kezesség, vagy állami garancia;

e) viszontgarancia: jogi személy részére, az általa vállalt kezesség, illetve garancia érvényesítéséhez kapcsolódó állami megtérítési kötelezettség;

f) egyedi viszontgarancia: a Kormány Magyar Közlönyben közzétett, nyilvános határozata alapján vállalt állami viszontgarancia;

g) jogszabályi viszontgarancia: jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén, szerződéskötés vagy nyilatkozat kibocsátása nélkül beálló viszontgarancia;

h) árfolyam-fedezeti megállapodás: jogi személy által felvett, éven túli lejáratú devizahitelen, devizakölcsönön vagy az általa kibocsátott éven túli lejáratú devizakötvényen alapuló, euróra átszámított fizetési kötelezettségből eredő, a magyar törvényes fizetőeszközzel szembeni árfolyamkockázat csökkentésére a Magyar Állammal kötendő ügylet, melynek nyereségét a jogi személy köteles befizetni a központi költségvetésbe, a veszteséget pedig a központi költségvetés megtéríti a részére;

i) kiállítási garancia: a 33/B. §-ban meghatározott kiállítások rendezéséhez a Magyar Állam nevében vállalt szerződést biztosító önálló kötelezettség;

j) kiállítási viszontgarancia: a 33/B. §-ban meghatározott kiállítások rendezése érdekében a kiállító által kötött biztosítási szerződéshez a Magyar Állam nevében vállalt szerződést biztosító önálló kötelezettség;

k) nemzetközi fejlesztési intézmény: a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), az Európai Beruházási Bank (EIB), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), a német Újjáépítési és Hitelbank (KfW), az Északi Beruházási Bank (NIB), valamint az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB).

(2) E törvény 33. §-a (7) és (12) bekezdésének alkalmazásában állami támogatás: az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikk (1) bekezdése szerinti támogatás és az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. § 5. pontja szerinti csekély összegű támogatás.

34. § (1)281 Ha a költségvetési törvényt azon év január 1-jéig, amelyre az szól, az Országgyűlés nem alkotta meg, akkor az átmeneti gazdálkodásról törvényt alkothat, amelyben felhatalmazást ad a Kormánynak, hogy a központi költségvetés, az alapok, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak bevételeit folytatólagosan beszedhesse, kiadásait teljesítse és meghatározza, hogy milyen intézkedéseket tehet.

(2) Az átmeneti gazdálkodásról szóló törvényben meg kell határozni a felhatalmazás időtartamát. A felhatalmazás legkésőbb az új költségvetési törvény hatálybalépésének napján megszűnik. A felhatalmazás időtartama alatt beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat a költségvetési törvénybe kell beilleszteni.

(3) Ha a felhatalmazás hatályának lejártáig az Országgyűlés a költségvetési törvényt nem alkotja meg, akkor az (1)—(2) bekezdést kell megfelelően alkalmazni az újabb átmeneti gazdálkodásról szóló törvény megalkotásánál.

A Kormány feladatai

35. § (1)282 A Kormány felelős a költségvetési törvényjavaslat elkészítéséért és az e törvényben meghatározott határidőn belül az Országgyűlés elé terjesztéséért.

(2)283

36. § (1)284 A Kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtásakor

a) előterjeszti azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek a javasolt előirányzatok megalapozásához szükségesek;

b) tájékoztatást ad a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó hatásairól;

c)285 teljeskörűen bemutatja – a b) pontban foglaltakat is beleértve – a költségvetési évet követő 3 év várható előirányzatait, amelyeket a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, a tervezett feladatellátási és szervezeti változások, valamint a gazdasági előrejelzések szerint állapítottak meg;

d) bemutatja a költségvetési törvény legfontosabb társadalmi és gazdasági hatásait;

e) értékeli a költségvetési évet megelőző időszak gazdasági, költségvetési folyamatait;

f)286 javaslatot tesz a minisztériumi fejezetekben azokra az előirányzatokra, amelyek felhasználását a Kormány csak akkor engedélyezi, ha az adott minisztériumi fejezet negyedéves jelentése alapján költségvetésének várható alakulása ezt lehetővé teszi.

(2)287

36/B. §288 (1)289 A Kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtásakor köteles az Országgyűlést tájékoztatni arról, hogy a javaslat elfogadása esetén – összhangban a középtávú tervekkel – legalább három évre vonatkozóan milyen részletes kötelezettségvállalási korlátozásokat kíván érvényre juttatni a tárgyév során.

(2) A költségvetési törvény kihirdetése után a Kormány rendeletet alkot – a költségvetési törvénynek megfelelő szerkezetben – az (1) bekezdés szerinti számszerű korlátokról, valamint azon eljárási szabályokról, amelyek biztosítják a kötelezettségvállalási korlátok betartását.

(3) A költségvetési törvény kihirdetése után a Kormány – a költségvetési törvénynek megfelelő szerkezetben – rendeletben határozza meg a költségvetési bevételeknek és kiadásoknak a tárgyévet követő két évre tervezett összegét.

37. § A Kormány felelős a költségvetési törvény végrehajtásáért.

38. §290 (1) A Kormány rendelkezik az általános tartalékkal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésében képzett tartalékaival és – ha a költségvetési törvény másként nem rendelkezik – a céltartalékokkal.

(2) A céltartalék olyan, a költségvetésben meghatározott előirányzat, amely évközi központi (kormányzati) intézkedés fedezetéül szolgál az adott alrendszerben, s amelynek célját és rendeltetését egyidejűleg meghatározták, azonban az előirányzat fejezet, cím, alcím szerinti felhasználásának megoszlása a költségvetési törvény elfogadásakor még nem ismert

38/A. §291 (1)292 A Kormány az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének a tervezettől tartósan és jelentős mértékben eltérő, kedvezőtlen alakulása, vagy megelőző intézkedésként ezt közvetlenül előidéző körülmények bekövetkezése esetén a központi költségvetésben, az alapoknál – a Munkaerőpiaci Alap esetében a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete véleményének előzetes kikérésével –, és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainál előirányzatokat zárolhat, csökkenthet, illetve törölhet azon előirányzatok kivételével, amelyeknek évközi megváltoztatási jogát az Országgyűlés magának tartotta fenn.293

(2)294 Ha az (1) bekezdés alapján tett intézkedések együttes hatása meghaladja az érintett előirányzatok 10%-át és a költségvetés kiadási főösszegének 0,1%-át, akkor a Kormány a megtett intézkedésekről az Országgyűlést 30 napon belül jelentésben tájékoztatja.

(3)295 A Munkaerőpiaci Alapot érintő, az (1) bekezdés szerinti intézkedésekről – függetlenül azok mértékétől – a Kormány az Országgyűlés mellett haladéktalanul tájékoztatja az Országos Munkaerőpiaci Tanácsot is.

39. §296 (1)297 Állami feladatok, központi költségvetési szervek előirányzatainak célját, rendeltetését nem érintő, fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításra – a 24. § (11) bekezdésében foglalt eset kivételével – a Kormány jogosult.

(2) A fejezeten belül a címek — ide nem értve az alcímeket — között, a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, az ellátotti pénzbeli juttatások fejezetre összesített előirányzatait is érintő átcsoportosítást a Kormány engedélyezhet, kivéve azokat a címeket, amelyek módosítására vonatkozó jogot az Országgyűlés a költségvetési törvényben magának fenntartja.

(3)298 A Kormány az (1)—(2) bekezdés szerinti átcsoportosítás jogát — rendeletében szabályozott módon — átengedheti a fejezetet irányító szervnek.

(4) A Kormány a 38. §-ban, a 38/A. §-ban, és az (1)—(2) bekezdésekben meghatározott előirányzat-módosításokról nyilvános határozatban dönt.

(5)299 A központi költségvetésben fejezetet alkotó, de a Kormány irányítási és felügyeleti jogkörébe nem tartozó szervek és testületek esetében a 39. § (2) bekezdésében meghatározott, a Kormány hatáskörébe tartozó előirányzat-átcsoportosítási jogokat az irányító szerv gyakorolja. Az átcsoportosítás többlettámogatási igényt nem eredményezhet.

40. §300

41. §301 (1) Pótköltségvetést köteles a Kormány benyújtani az Országgyűlésnek, ha a költségvetési törvény tervezésénél figyelembe vett bruttó hazai össztermék 0,2%-ánál nagyobb mértékben csökken a várható elsődleges többlet a jóváhagyotthoz képest, és ez az egyenlegromlás nem magángazdasági vagy demográfiai okok miatt következik be.

(2) A költségvetési felelősségről szóló törvény302 3. §-a szerint meghatározott egyenleg-követelmény és egyenlegcél, valamint a 4. § szerint meghatározott kiadási korlát megváltoztatása pótköltségvetésnek minősül.

(3) A pótköltségvetési törvényjavaslat a költségvetési törvénynek az előirányzatok meghatározására vonatkozó rendelkezéseit javasolja újból megállapítani.

(4) A költségvetési törvény módosítását nem az (1) bekezdésben említett okok miatt kezdeményező és formailag nem a (2) bekezdésben foglaltak szerinti törvényjavaslat nem minősül pótköltségvetési törvényjavaslatnak, illetve hatálybalépés esetén pótköltségvetési törvénynek.

(5) Amennyiben az Országgyűlés olyan törvényt fogad el, amely a törvény elfogadásához alapul vett költségvetési hatásvizsgálatban a tárgyévre előrejelzett egyenleg rontása nélkül módosítja egyes külső tételek előrejelzett összegét, a Kormány a törvény elfogadásához alapul vett költségvetési hatásvizsgálat alapján rendeletben intézkedik az állami költségvetés megfelelő külső tételeinek átcsoportosításáról.

42. §303 (1)–(2)304

(3)305

(4)306

(5)307

(6)308

(7)309 Ahol korábbi jogszabály állami garanciát, állami kezességvállalást vagy állami helytállást említ, azon 1993. június 30-át követően az e törvényben, illetve az e törvény alapján szabályozott állami kezességvállalást kell érteni.

(8)310 Az e törvény hatálybalépése előtt jogszabály által biztosított, illetve jogszabályi felhatalmazás alapján vállalt állami kezességre (garanciára, helytállásra) — a kezességvállalás érintetlenül hagyásával — e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

43. § (1) A Kormány előkészítő, koordináló és végrehajtó feladatokat lát el a helyi önkormányzatok központi költségvetésből származó hozzájárulásával összefüggésben.

(2)311

(3) A költségvetési törvényjavaslat benyújtásával egyidejűleg a helyi önkormányzatokra vonatkozó adatokat és a szabályozási elgondolásokat a Kormány a helyi önkormányzatok rendelkezésére bocsátja.

43/A. §312 A Kormány az Országgyűléssel egyidejűleg tájékoztatja a köztestületeket, valamint az országos kisebbségi önkormányzatokat a következő évi gazdaságpolitikai elképzelésein alapuló költségvetési politika fő irányairól, a rájuk vonatkozó pénzügyi szabályozás előzetes elgondolásairól.

44. § Ha az Országgyűlés a költségvetési törvényt azon év január 1-jéig, melyre szól nem alkotta meg, a Kormány köteles haladéktalanul az átmeneti gazdálkodásról törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjeszteni.

45. § (1)313 Ha az Országgyűlés a költségvetési törvényt azon év január 1-jéig, amelyre szól, nem alkotta meg, és az átmeneti gazdálkodásról külön törvényt nem hozott, vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló törvény a hatályát vesztette, akkor a Kormány jogosult a költségvetést megillető bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások időarányos – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai vonatkozásában az ellátásoknál felmerülő kiadások – teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdés alapján folytatott gazdálkodásról az Országgyűlés előtt el kell számolni, a beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat az új költségvetési törvénybe kell beilleszteni.

46. § (1)314 Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a Kormány az államháztartás körében átmeneti — e törvény rendelkezéseitől eltérő — intézkedéseket hozhat, amelyről az Országgyűlés legközelebbi ülésén be kell számolnia.315

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörben a Kormány a fejezetek között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési törvényben nem szereplő kiadásokat teljesíthet és rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő.

46/A. §316 (1) A miniszterelnök – a Kormány irányítási és felügyeleti jogkörébe nem tartozó fejezetek kivételével – központi költségvetési fejezetet irányító szervhez, valamint az elkülönített állami pénzalaphoz – a fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, illetve az alap gazdálkodásának figyelemmel kísérésére – kormányrendeletben foglaltak szerint kincstárnokot jelölhet ki. A kincstárnok e tevékenysége kiterjed a bevételek beszedésére és behajtására tett intézkedések, valamint a források felhasználásának (ide értve a kötelezettségvállalásokat is) és a feladatok összhangjának vizsgálatára is.

(2) A kincstárnok tevékenységét az államháztartásért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter irányítása alá tartozó fejezet vonatkozásában pedig a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szakmai irányításával végzi.

(3) A kincstárnok megbízása a miniszterelnök által meghatározott időtartamra szól azzal, hogy a megbízás a miniszterelnök rendelkezése alapján annak lejárta előtt is megszüntethető. A kincstárnok tevékenységének további feltételeit, az ezzel kapcsolatos kizárási, összeférhetetlenségi okokat és körülményeket, valamint a kincstárnok tevékenységére vonatkozó további szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

(4) A kincstárnokok munkáját a kincstárban működő titkárság segíti. A kincstárnoki rendszer felállításával és működtetésével összefüggő kiadásokat a kincstár költségvetésében kell biztosítani.

47. §317 (1) A Kormány február végéig a költségvetési törvényjavaslat fejezeti indoklásainak adatai alapján kormányhatározatban közzéteszi a Kormány irányítási és felügyeleti jogkörébe tartozó fejezetek (beleértve a társadalombiztosítási alapok költségvetési szerveit) tárgyévet követő 3 évre vonatkozó költségvetési keretszámait.

(2)318

(3)319 A kormányhatározatban szereplő költségvetési keretszámoktól a fejezetet irányító szerv csak indokolt esetben és csak a Kormány engedélyével térhet el a költségvetés tervezése során.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben foglaltakat a központi költségvetés adósságállományának kamatelszámolásait tartalmazó költségvetési fejezetre nem kell alkalmazni.

Az államháztartásért felelős miniszter feladatai320

48. §321 Az államháztartásért felelős miniszter

a) az államháztartással kapcsolatban a Kormány hatáskörébe tartozó kérdésekben döntéselőkészítő, koordináló feladatot lát el, előkészíti a költségvetési és a zárszámadási törvény tervezeteit;

b)322 gondoskodik a költségvetés végrehajtásáról, a Kormánynál az előirányzatoknak a tervezettől jelentősen eltérő teljesülése esetén intézkedést, illetve annak megelőzésére a kötelezettségvállalások, a kifizetések mértékének és ütemének meghatározását kezdeményezi;

c)323 gondoskodik a központi költségvetést terhelő adósságból eredő kötelezettségek kezelésével, teljesítésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátásáról, valamint az államadósság és az államháztartási adósság számításáról és nyilvánosságra hozataláról;

d)324 javaslatot tesz az általános tartalék és a céltartalék, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak tartalékai és céltartalékai felhasználására;

e)325 február 15-éig a Kormány elé terjeszti a 47. § (1) bekezdése szerinti kormányhatározat alapjául szolgáló keretszámokat,

f)326

g)327 gondoskodik a kincstári körbe tartozók költségvetései végrehajtásának pénzügyi lebonyolításáról, a hiány finanszírozásáról, megköti a nemzetközi pénzügyi intézményekkel létrehozandó megállapodásokat, figyelemmel kíséri a költségvetési előirányzatok és a költségvetési létszámkeret teljesülésének alakulását, a tervezettől jelentős eltérés esetén a Kormánynál intézkedéseket kezdeményez, tartósan magas tartozásállomány esetén kincstári biztost jelöl ki, illetve a 98. § (4) bekezdése szerinti szervek, testületek költségvetési szervei esetében kezdeményezi a Kormánynál az e törvény szerinti intézkedéseket;

h) nyilvántartást vezet az államháztartás körébe tartozó szervezetekről és az előirányzattal önállóan rendelkező jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekről, valamint a központi költségvetés, központi költségvetési szervek, alapok által támogatásban részesített államháztartáson kívüli szervezetekről;

i)328 nyilvántartást vezet a központi költségvetés terhére vállalt kezességekről, garanciákról és viszontgaranciákról; a hosszú távú kötelezettségvállalásokról; az állam nemzetközi pénzügyi elszámolásairól; az állam követeléseiről; a központi költségvetés bevételeit érintő kedvezményekről, kedvezmény jellegű mentességekről és bevétel-átengedésekről;

j)329 nyilvántartást vezet a központi költségvetés részletes előirányzatairól, tájékoztatja a kincstárt az előirányzat-módosításokról;

k)330

l) szabályozza az államháztartás bevétel-előírási és kötelezettségvállalási rendjét; a költségvetési tervezés, az előirányzat-módosítás, az adatszolgáltatás és a beszámolás eljárási rendjét;

m) meghatározza — a Központi Statisztikai Hivatal elnökével egyetértésben — az államháztartás információs rendszerének tartalmát, szabályozza az információszolgáltatás rendjét;

n) felelős az államháztartás pénzügyi információs rendszerének működtetéséért, az azt szolgáló informatikai infrastruktúra koordinált fejlesztési programjának elkészítéséért és megvalósításának irányításáért;

o)331

p) szabályozza az előirányzat-felhasználás és a felhasználás ütemezésének, a bevételek fogadásának és a kiadások teljesítésének, valamint a készpénzellátmányok felvételének és elszámolásának kincstári rendjét;

q)332 jóváhagyja a Kormány rendeletében meghatározott típusú és nagyságrendű kiadásokra vonatkozó, az előirányzatokat meg nem haladó kötelezettségvállalásokat. A jóváhagyás nem tagadható meg, ha a kötelezettségvállalás megfelel a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek, vagy közvetlenül jogszabályon, jogerős bírósági, hatósági határozaton, illetve nemzetközi megállapodáson alapul;

r)333 gondoskodik az állami támogatási programok szabályozásának és az egyedi állami támogatásoknak – a mezőgazdasági és a halászati támogatások esetében az agrárpolitikáért felelős miniszter társfelelőssége mellett – az Európai Közösségek versenyjogi szabályaival való összehangolásáról;334

s)335 ellátja – az Állami Számvevőszék véleményének kikérésével – az államháztartási belső kontrollrendszerek fejlesztésével, szabályozásával, koordinációjával és harmonizációjával, valamint a belső ellenőrzésre vonatkozó nemzetközi standardokkal összhangban lévő ellenőrzési módszerek, illetve vonatkozó képzések fejlesztésével kapcsolatos feladatokat; az államháztartási belső kontrollrendszerek helyzetéről és működéséről minden évben szeptember 30-ig éves jelentést terjeszt elő a Kormány részére;

t)336 részletes nyilvántartást vezet a kötelezettségvállalási felhatalmazásokról és az éves kifizetési keretek felhasználásáról,

u)337 a hosszú távú kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos gazdasági hatékonysági számítások elvégzéséhez módszertani segédanyagokat tesz közzé az általa vezetett minisztérium hivatalos honlapján.

A fejezetet irányító szerv feladatai

49. §338 E törvény alkalmazásában fejezetet irányító szerv: a költségvetési törvényben meghatározott fejezetbe besorolt költségvetési szerv (szervek) vonatkozásában külön törvényben és e törvényben foglalt irányítási jogokkal felruházott irányító szerv, valamint a fejezetbe tartozó előirányzatokkal kapcsolatos gazdálkodási irányítási jogokkal felruházott szerv vagy személy.

(2) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény szerinti autonóm államigazgatási szerv és kormányhivatal e törvény alkalmazásában fejezetet irányító szerv.

(3) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a fejezetet irányító szervnek címzett hatásköröket a fejezetet irányító szerv vezetője gyakorolja.

(4) Törvény vagy kormányrendelet központi költségvetési szervre vonatkozó egyes irányítói jogokat az irányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szervre (középirányító szerv) átruházhat.

(5) A fejezetet irányító szerv – ha törvény eltérően nem rendelkezik –

a) közreműködik a költségvetési tervezés fő kereteit meghatározó költségvetési irányelvek elkészítésében, és irányítja az irányítása alá tartozó fejezet és a hatáskörébe utalt alap tervezését;

b) érvényesíti kormányrendeletben foglaltak alapján a közfeladat támogatásának meghatározásakor a közfeladat jellegének megfelelő finanszírozási módot;

c) gyakorolja az irányítása alá tartozó költségvetési szervre vonatkozóan az alapítói jogokat;

d) mint vagyonkezelő, illetve a tulajdonosi, az alapítói, részvényesi jogok gyakorlója köteles a saját, vagy az irányítása alá tartozó költségvetési szerv vagyonkezelésébe tartozó gazdálkodó szervezet működésének hatékonyságát, törvényességét – a gazdálkodó szervezet önállóságát nem sértve – oly módon biztosítani, hogy kijelöli az ezekért felelős személyt, szervezeti egységet, valamint a gazdálkodó szervezet tekintetében rendszeresen elvégzi a (6) bekezdésben foglalt vizsgálatot;

e) ellenőrzi az államháztartással összefüggő közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kötelező közzétételének, illetve igényre történő szolgáltatásának végrehajtását;

f) érvényesíti, illetve – módszertani segítséget is nyújtva – érvényesítteti az irányítása alá tartozó költségvetési szervek tevékenységében a közfeladatok ellátására vonatkozó követelményeket, és az erőforrásokkal (így különösen: az előirányzatokkal, a létszámokkal és a vagyonnal) való szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeit, továbbá számon kéri, ellenőrzi e követelmények érvényre juttatását;

g) megállapítja az irányítása alá tartozó azon költségvetési szervek éves költségvetését, illetve költségvetési keretét és azon kiemelt kiadási és bevételi előirányzatokat, amelyek megállapítása nem tartozik az Országgyűlés, a Kormány, vagy törvény alapján más személy, szerv, testület hatáskörébe, valamint jóváhagyja az alapok részletes (elemi) költségvetését;

h) gyakorolja a hatáskörébe utalt előirányzat-módosítási, -átcsoportosítási, -zárolási, -törlési és -felhasználási jogköröket;

i) rendszeresen figyelemmel kíséri a költségvetés végrehajtásában az irányítása alá tartozó költségvetési szervek ezzel kapcsolatos tevékenységét, a jóváhagyott költségvetési előirányzatok, illetve az azokból ellátandó feladatok teljesülésének veszélyeztetése esetén a hatáskörébe tartozó előirányzatoknál megteszi a szükséges intézkedéseket, illetve a Kormány irányítása alá tartozó szerveknél, kormányzati hatáskörbe tartozó ügyekben a Kormánynál intézkedést kezdeményez;

j) felülvizsgálja, illetve értékeli az irányítása alá tartozó költségvetési szervek beszámolóit és a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó beszámolókat;

k) megállapítja, illetve jóváhagyja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok pénzmaradványát, előirányzat-maradványát, egyidejűleg meghatározva a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány felhasználásának célját, rendeltetését;

l) jóváhagyja az irányítása alá tartozó közhatalmi költségvetési szervek, közintézmények létszám-előirányzatát (létszámkeretét), a 91. §-ban és a 100/H. §-ban foglaltakra figyelemmel;

m) a költségvetési törvényben meghatározott értékhatárig, fejezetén belül a címek között, valamint a címeken belül – a vállalkozó közintézet kivételével – a költségvetési szervek között átcsoportosítást végez, továbbá kezdeményezheti a Kormány hatáskörébe tartozó címek közötti átcsoportosítást;

n) gondoskodik a hatáskörébe utalt alapok működéséről, az előirányzatok módosításáról, ha törvény másként nem rendelkezik, dönt azok felhasználásáról;

o) összefoglalva elkészíti az irányítása alá tartozó fejezet és a hatáskörébe utalt alap költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást, illetve az irányítása alá tartozó szervek tekintetében irányítja annak előkészítését;

p) vezetője, az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – évente február 15-éig, kormányrendeletben foglaltakra figyelemmel, a költségvetési törvényben meghatározott célra tekintettel – szabályozza a fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában a 24. § (9) bekezdésében foglaltakat;339

q) megszervezi a feladatkörébe tartozó egyes szakmai, támogatási, illetve európai uniós támogatásból megvalósuló programok végrehajtását, lebonyolítását;

r) gondoskodik a 47. § (1) bekezdésében foglalt keretszámok betartásáról;

s) negyedévenként jelentést – a Kormány irányítása alá nem tartozó fejezetet irányító szerv esetén tájékoztatót – nyújt be a Kormánynak a hatáskörébe tartozó fejezeti bevételek és kiadások teljesüléséről és várható éves alakulásáról;

t) beszámoltatja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek vezetőit az államháztartási belső kontrollrendszerek működtetéséről; a Kormány irányítása alá tartozó szerv esetén erről külön jogszabály szerint beszámol az államháztartásért felelős miniszternek.

(6) A fejezetet irányító szerv költségvetési szerv alapításakor, valamint az irányítása alá tartozó közszolgáltató költségvetési szervek működése során, továbbá a vagyonkezelésébe tartozó gazdálkodó szervezetre nézve a Kormány rendeletében meghatározott módon és rendszerességgel

a) hatásvizsgálat alapján megvizsgálja és döntéshozatalra alkalmas módon bemutatja a közfeladat-ellátás iránti igény meglétét, a közfeladat-ellátás más megoldási módokkal, más szervezeti megoldásokkal szembeni előnyét,

b) az a) pontban foglaltakon belül mérlegeli a szervezeti célszerűséget: a működési-gazdálkodási forma összhangját a tevékenység jellegével és a forrásszerkezettel,

c) az a) pontban foglaltakon belül megvizsgálja a szerv által ellátott, ellátandó közfeladat elvégzésére alkalmas államháztartáson belüli vagy kívüli szervezetek vagy személyek közötti versenyhelyzetet, továbbá annak feltételezett hatását a gazdaságos, hatékony, eredményes, valamint megfelelő garanciákkal rendelkező közfeladat-ellátásra,

d) érvényesíti a szakmai, mennyiségi, minőségi, valamint a működés és gazdálkodás gazdaságosságára, hatékonyságára, továbbá a szerv egészére és szervezeti egységeire vonatkozó méretgazdaságossági követelményeket,

e) értékeli a d) pont szerinti követelmények teljesülését.

(7) A helyi önkormányzati és a helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervének irányítási jogai tekintetében az (5) és (6) bekezdésben foglaltak az önkormányzatok működési sajátosságainak megfelelően irányadók, ide nem értve az (5) bekezdés a), valamint m)–s) pontjaiban foglaltakat.

Eljárási szabályok

50. §340 Az államháztartásért felelős miniszter április 15-éig elkészíti és a Kormány elé terjeszti a következő évekre vonatkozó gazdaságpolitikai elképzelésein alapuló költségvetési politika fő irányait és a költségvetési tervezés fő kereteit meghatározó költségvetési irányelveket.

50/A. §341 (1) A Kormány az államháztartás és a gazdaság tárgyévi helyzetéről félévente tájékoztatót nyújt be az Országgyűlés költségvetési ügyekben feladatkörrel rendelkező bizottságának.

(2) Az országgyűlési képviselők általános választása első fordulója magyarországi szavazásának napját 15 nappal megelőzően

a) az államháztartás egészének tekintetében az államháztartásért felelős miniszter,

b) a miniszterek, illetve a nem miniszter irányítása alá tartozó szervek vezetői saját feladatkörük tekintetében

részletes jelentést tesznek közzé az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről és az Országgyűlés megalakulását követő időszakban keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről.

(3) A (2) bekezdés szerinti jelentést az előzetes véleményezés érdekében a közzétételt megelőző 15 napon belül meg kell küldeni az Állami Számvevőszéknek.

(4) A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását megelőző 30 nappal a polgármester, a főpolgármester és a megyei közgyűlés elnöke részletes jelentést tesz közzé a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről.

51. § (1)342 A fejezetet irányító szerv az irányítása alá tartozó fejezet és a hatáskörébe tartozó alap költségvetésének, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői alaponként az egészségbiztosításért felelős miniszter, valamint a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter közreműködésével elkészített társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének részletes tervezetét a költségvetési irányelvek szerint állítja össze.

(2)343 Az államháztartásért felelős miniszter augusztus 31-ig terjeszti a Kormány elé a költségvetési törvényjavaslat tervezetét.

52. §344 (1)345 A Kormány a költségvetési törvény utolsó költségvetési évében szeptember 30-áig benyújtja az Országgyűlésnek a következő egy vagy többéves – az e törvény 7. §-ának (3) bekezdése szerinti költségvetési évenként meghatározott előirányzatokat tartalmazó – költségvetési törvényjavaslatát, és ehhez tájékoztatási céllal az államháztartás helyzetét bemutató összefoglaló táblázatokat, mérlegeket mellékel. A fejezeti részletező táblázatokat és ezek szöveges indokolásait október 15-ig kell az Országgyűlésnek benyújtani.

(2)346 Az Országgyűlés megtárgyalja a költségvetés bevételeit és kiadásait fejezetenként, alaponként, valamint társadalombiztosítási pénzügyi alaponként és összességükben. A tárgyalás során november 30-ig az Országgyűlés határozatában összegszerűen meghatározza a fejezetek, az alapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai bevételi és kiadási főösszegét, a hiány, illetve a többlet mértékét.

(3)347 A november 30-ig meghozandó határozat elfogadása után a költségvetési törvényjavaslat vitájában a benyújtott módosító javaslatok a többlet vagy hiány mértékét és a (2) bekezdés szerint meghatározott fejezeti, alaponkénti és társadalombiztosítási pénzügyi alaponkénti bevételi és kiadási főösszegeket nem változtathatják meg.

(4)348 A fejezetet irányító szerv, illetve a külön jogszabályban arra feljogosított szerv a költségvetési törvény elfogadását követően – kormányrendeletben meghatározottak szerint – megállapítja az irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési előirányzatait (kincstári költségvetés) és meghatározza az irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv költségvetésének elkészítéséhez szükséges további keretszámokat, szempontokat.

(5)349 A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv és az egészségbiztosítási szerv vezetője a költségvetésről szóló törvény kihirdetését követően – a kormányrendeletben meghatározottak szerint – kincstári költségvetést készít a felügyelete alá tartozó költségvetési szervekre és az Alapokra vonatkozóan és meghatározza a hivatali szerv és az igazgatási szervei működési költségvetése, valamint az általuk kezelt Alapok részletes előirányzatai (elemi költségvetés) elkészítéséhez szükséges további keretszámokat.

(6)350 Amennyiben az Országgyűlés a költségvetési törvényt olyan időpontban fogadja el, hogy a (4)–(5) bekezdésben foglaltak a költségvetési év első munkanapjáig nem teljesíthetők, az államháztartásért felelős miniszter az átmeneti időszakban teljesíthető kiadásokat a Kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslatban foglalt előirányzatok alapján állapítja meg.

53. § A Kormány a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot a költségvetési évet követően nyolc hónapon belül terjeszti az Országgyűlés elé. A zárszámadásról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés elé történő terjesztést megelőzően két hónappal benyújtja az Állami Számvevőszéknek.

53/A. §351 (1) Ahol jogszabály éves költségvetési törvényről, illetve éves költségvetési törvényjavaslatról rendelkezik, az alatt a több évre vonatkozó költségvetési törvényt, illetve költségvetési törvényjavaslatot is érteni kell.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem érintik az éves gazdálkodás és beszámolás szabályait.

53/B. §352 A költségvetési törvényben meg kell jelölni a rendelkezések hatályvesztésének időpontját.

IV. Fejezet

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK KÖLTSÉGVETÉSE

54. §353 (1) Alapot létrehozni csak törvénnyel lehet, amelyben meg kell határozni az alap rendeltetését, bevételi forrásait, a teljesíthető kiadások körét, valamint az alappal való rendelkezésre jogosult, a felhasználásért felelős minisztert.

(2) Az alap létrehozásának feltétele, hogy a meghatározott feladatok állami ellátásához részben célzott adójellegű befizetések, hozzájárulások, járulékok, illetve bírságok címén államháztartáson kívülről származó források legyenek közvetlenül hozzárendelhetők.

(3)354 A (2) bekezdésben meghatározott feltétel teljesül akkor is, ha az állami feladatot meghatározó törvény az adott feladat ellátásának forrásaként valamely – a (2) bekezdésben meghatározott – államháztartáson kívülről származó adójellegű befizetés, hozzájárulás, járulék, illetve bírság meghatározott részét állapítja meg.

(4)355 Az alappal való rendelkezésre jogosult és a felhasználásért felelős miniszter gondoskodik arról, hogy az alap felhasználása más alapokkal összehangoltan történjen.

(5)356 Az alapot a hasonló vagy kapcsolódó célú, rendeltetésű fejezeti kezelésű előirányzatokkal is – a Kormány rendelete szerint – összehangoltan kell felhasználni.

54/A. §357 A miniszter az alap tervezési, kötelezettségvállalási, bevétel-előírási, szerződéskötési, utalványozási, ellenőrzési, államháztartási információszolgáltatási és beszámolási feladatainak ellátásával kizárólag központi költségvetési szervet vagy kivételesen köztestületet bízhat meg. Az alap működtetésének kiadásait az alap finanszírozhatja.

55. §358 (1) Az alap Országgyűlés által megállapított kiadási előirányzatai akkor módosíthatóak, ha a bevételi előirányzatok túlteljesítése, illetve — amennyiben törvény az alap maradványának felülvizsgálatáról és jóváhagyásáról másként nem rendelkezik — a felülvizsgált és jóváhagyott előző évi maradványok erre fedezetet biztosítanak. Bevétel-elmaradás esetén az előirányzatokat csökkenteni kell.

(2) A miniszter előirányzat-módosítást köteles végrehajtani az (1) bekezdésben, illetve az alap működéséről szóló törvényben meghatározott esetekben.

56. §359 A gazdasággal összefüggő alap esetében a zárszámadásról szóló törvényjavaslat tárgyalása során az Országgyűlést tájékoztatni kell az érintett gazdasági kamaráknak az alap indokoltságára és további működésére vonatkozó véleményéről.

57. §360 (1) Az alap — bevételeit és kiadásait az alap működéséről szóló törvényben meghatározott jogcímenként, illetve összevont jogcímenként bemutatott — költségvetését és zárszámadását a költségvetési és zárszámadási törvényjavaslat részeként az Országgyűlés hagyja jóvá.

(2) A Kormány az alap bevételeinek és kiadásainak tervezett (tényleges) összegét és rendeltetését, ideértve a 36. § c) pontjában foglaltakat is, és a kötelezettségvállalások és az előírt tartozások tervezett (tényleges) alakulásának bemutatását is köteles tájékoztatásul a költségvetési törvényjavaslat indokolásában az Országgyűlés elé terjeszteni.

(3)361 Az alap gazdálkodásáról az alappal rendelkező miniszter éves költségvetési beszámolót és mérleget készít. A beszámolót és a mérleget könyvvizsgálóval ellenőriztetni kell. A beszámoló ellenőrzését az Állami Számvevőszék által kidolgozott módszertan szerint kell végrehajtani. A beszámolót és a mérleget meg kell küldeni az Állami Számvevőszéknek.

(4)362 Az ellenőrzés eredményéről a Kormány a zárszámadás keretében tájékoztatja az Országgyűlést.

(5)363 A könyvvizsgálót – az Állami Számvevőszék elnökének javaslata ismeretében – az alappal rendelkező miniszter bízza meg. Az ellenőrzés költségeit az alapok kezelésével kapcsolatos kiadások között kell elszámolni.

58. § Az alap költségvetési tervezeteihez és az elfogadott költségvetéséhez szöveges indokolást kell mellékelni, amelyben az egyes előirányzatok megalapozottságát kell indokolni.

59. §364 (1)365 Az alap terhére — ha törvény másként nem rendelkezik — alapítvány, egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, közalapítvány, köztestület, gazdasági társaság — kivéve az alap pénzeszközeiből finanszírozott központi költségvetési szervek átalakítását ezen szervezeti formák valamelyikévé — nem alapítható, illetve gazdasági társaságban érdekeltség nem szerezhető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek számára eseti, egyedi támogatás kizárólag az alap rendeltetése szerinti konkrét feladat megvalósítására adható.

(3) Az alap követelése fejében gazdasági társaságban való érdekeltséget megtestesítő részvényt vagy üzletrészt, továbbá egyéb vagyontárgyakat elfogadni csak abban az esetben és mértékben lehet, ha és amekkora összegben a pénzbeli teljesítés nem lehetséges.

(4)366 Ha a követelés csak gazdasági társaságban való érdekeltséget megtestesítő részvény vagy üzletrész, továbbá egyéb vagyontárgyak megszerzésével elégíthető ki, azokat a lehető legrövidebb időn belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére kizárólag készpénzes értékesítésre vagy — az értékesítésig — további hasznosításra át kell adni.

(5)367 A követelés fejében történő értékpapír-, vagyon-, illetve tulajdonjog-átruházást írásbeli megállapodásban kell rögzíteni, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyetértésével jön létre.

(6) A (4) bekezdésben szereplő vagyon értékesítéséből, hasznosításából származó bevétel — a költségvetési támogatás arányában a központi költségvetést megillető hányad kivételével — az alapot illeti meg.

60. § Az alapból vállalkozási tevékenység nem folytatható.

61. §368 Az alap előirányzatai terhére – a 18/B. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti megelőlegezési, likviditási hitelt, valamint részvény, üzletrész és egyéb vagyontárgy az 59. §-ban vagy külön törvényben foglaltak alapján történő megszerzését kivéve –

a) pénzkölcsön (hitel) nem vehető fel,

b) garancia és kezesség nem vállalható,

c) értékpapír nem vásárolható,

d) váltó nem bocsátható ki és nem fogadható el,

e) kötvény nem bocsátható ki,

f) pénzügyi lízing vagy faktoring ügyletre irányuló vagy ilyet magában foglaló szerződés nem köthető.

V. Fejezet

Az önkormányzatok költségvetése369

62. § (1) A helyi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a helyi önkormányzatokról szóló370 és más törvényben meghatározott feladatait.

(2)371 A kisebbségi önkormányzat a költségvetésből finanszírozza és látja el a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, és más törvényben meghatározott feladatait.

(3)372 A többcélú kistérségi társulás költségvetéséből finanszírozza és látja el feladatait.

(4)373 A társulásban ellátott feladatokhoz kapcsolódó, ösztönző elemet is tartalmazó központi költségvetési hozzájárulásokat, támogatásokat a többcélú kistérségi társulás igényli. Ezek igénylésére, évközi módosítására, év végi elszámolására, kincstár részéről történő felülvizsgálatára és finanszírozására a 63–64/F. § rendelkezéseit kell alkalmazni.374

63. §375 (1)–(2)376

(3)377 A központi költségvetésből a helyi önkormányzatokat megillető normatív állami hozzájárulás, átengedett személyi jövedelemadó, a helyi önkormányzatok működésével kapcsolatos egyéb központi költségvetési kapcsolatból származó, a költségvetési törvényben meghatározott támogatás, illetve előirányzat összegét a 101. § (6)–(7) bekezdésében meghatározott tartozásokkal csökkentett összegben (nettó módon), kormányrendeletben meghatározott ütemezés szerint, az adott hónapban esedékes jogcímek figyelembevételével, a kincstár folyósítja.

(4)378 A (3) bekezdés szerinti finanszírozás biztosításához szükséges információkat az illetményszámfejtésüket önállóan ellátó önkormányzatok kötelesek szolgáltatni a kincstár részére külön jogszabályban meghatározott módon, illetve azok a központosított illetményszámfejtésből a kincstár rendelkezésére állnak.

(5)379 A (4) bekezdésben szereplő adatszolgáltatás, illetve az annak alapját képező, utalványozásnak minősülő intézményi bérszámfejtési adatok a személyi jövedelemadó, a munkavállalókat és a munkáltatókat terhelő járulékok szempontjából megfizetési rendelkezésnek minősülnek. Az önkormányzati adatszolgáltatás elmulasztása esetén a kincstár a (3) bekezdés szerinti folyósítást az adatszolgáltatás pótlásáig felfüggeszti.

(6)380 Ha a (3) bekezdésben meghatározott források a nettósítás során beszámítandó, a 101. § (7) bekezdésében meghatározott tartozásokra nem nyújtanak fedezetet, akkor a különbözetet a kincstár a helyi önkormányzatok részére átmenetileg megelőlegezi. A kincstár az ezen a jogcímen keletkező követelésének érvényesítése érdekében havonta beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el. A megelőlegezést követő hónap első napjától a megelőlegezett összeg után a helyi önkormányzat az előző évi átlagos jegybanki alapkamat kétszeres mértékének megfelelő kamatot köteles fizetni addig a napig, amíg fizetési kötelezettségét nem teljesíti.

(7)381 Ha a kincstár nem rendelkezik beszedési megbízásra felhatalmazással és a helyi önkormányzat fizetési kötelezettségét annak határidejét követő 60 napon belül nem teljesítette, vagy a felhatalmazással benyújtott beszedési megbízás 60 napon belül nem teljesül, a kincstár a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény 4. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján kezdeményezi az adósságrendezési eljárás megindítását.

(8)382 Amennyiben a beszámítás során a kincstár a felhatalmazás alapján beszedési megbízást nyújt be, az ehhez szükséges fedezet biztosítása – az előirányzat felhasználási ütemterve alapján – a helyi önkormányzat feladata.

63/A. §383 A 63. § (3) bekezdése szerinti módon kell folyósítani a kisebbségi önkormányzatokat megillető működési támogatást és a normatív állami hozzájárulásokat is.

64. §384 (1)385 A helyi és helyi kisebbségi önkormányzat (a továbbiakban együtt: helyi önkormányzat) a feladatmutatók szerint járó normatív hozzájárulásokat és támogatásokat – a költségvetési törvényjavaslat alapján, annak Országgyűléshez történő benyújtását követően – a kincstár útján igényli a központi költségvetésből. Az igénylés során a költségvetési törvényjavaslat szerint figyelembe vehető jogosultsági feltételekről, az igénylés lebonyolításának rendjéről az államháztartásért felelős miniszter – a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és az ágazati miniszterekkel együttműködve, a kincstár útján – tájékoztatót ad ki.

(2) A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és támogatások – ezen belül külön a feladatmutatók alapján járó hozzájárulások és támogatások – jogcímeit és igénybevételük feltételeit a költségvetési törvény határozza meg.

(3)386 A helyi önkormányzatokat megillető, normatív módon elosztott, központi költségvetési kapcsolatokból származó források összegét önkormányzatonként és jogcímenként az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttes rendeletben teszi közzé a 71. § (1) bekezdésében meghatározott határidőt megelőző 15. napig.387

(4)388 Az államháztartásért felelős miniszter által – a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel, valamint az érintett ágazati miniszterrel együttműködve – kibocsátott tájékoztató alapján a helyi önkormányzat a kincstár útján az érintett jogcímekre kiegészítő igénylést nyújthat be,

a) ha a helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és támogatások előirányzatához kapcsolódó, költségvetési törvényben szereplő igénybevételi szabályok eltérnek a költségvetési törvény előirányzatait megalapozó mutatószám-felmérés feltételeitől,

b) ha a helyi önkormányzatok számára megállapított, központi költségvetési kapcsolatokból származó források a felelősségi körükön kívül eső ok miatt különböznek a költségvetési törvény alapján járó összegtől.

Az egyes helyi önkormányzatokat érintő finanszírozási különbözeteket az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter együttes rendeletben teszi közzé. A különbözettel a költségvetési törvényben a helyi önkormányzatok számára megállapított állami támogatási előirányzatok nem módosulnak, a helyi önkormányzat költségvetési rendeletében módosítja a központi költségvetésből származó bevételeinek előirányzatát.

(5)389 A helyi önkormányzat év közben a kincstár útján lemondhat a számára feladatmutató alapján megállapított normatív hozzájárulások és támogatások előirányzatáról vagy annak egy részéről, illetve – ha törvény másként nem rendelkezik – pótlólagos igénylést nyújthat be ezen előirányzatokra a következők szerint:

a) Az előirányzat-lemondás benyújtásának határideje:

aa) április 30.,

ab) július 31.,

ac) október 15.;

b) a pótlólagos igénylés határideje július 31.;

c) az önkormányzatok egymás közötti feladat-, illetve intézmény átadása esetén az aa) és ab) pontokban történő lemondással egyidejűleg az átvevő önkormányzat az átvételhez kapcsolódóan pótlólagos igénylést nyújthat be;

d) a pótlólagos igénylés során jelentkező finanszírozási különbözetek átutalására a b) és c) pontokban meghatározott határidők lejártát követő második hónapban esedékes nettó finanszírozástól kezdődően kerül sor.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott előirányzat-lemondási és pótlólagos igénylési határidők elmulasztása jogvesztő.

(7)390 A helyi önkormányzat a költségvetési év végét követően a tényleges mutatók alapján, külön jogszabályban meghatározott határidőig, a költségvetési törvény szabályai szerint elszámol az igénybe vett normatív hozzájárulásokkal és támogatásokkal.

(8)391 A helyi önkormányzatok intézményi társulása által ellátott feladatokhoz kapcsolódó központi költségvetési hozzájárulásokat és támogatásokat az intézmény székhelye szerinti vagy a társulási megállapodásban meghatározott önkormányzat igényelheti a központi költségvetésből. A támogatásokkal és hozzájárulásokkal való elszámolás is ezen önkormányzat feladata.

(9)392 A helyi önkormányzat a normatív hozzájárulások és támogatások igénylésére, év közbeni lemondására, illetve pótlólagos igénylésére vonatkozó adatszolgáltatását a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által – az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve, a kincstár útján – kiadott információs rendszer keretében, elektronikus úton teljesíti.

(10)393 E törvénynek a központi költségvetésből származó, Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetében meghatározott támogatások tekintetében meghatározott igénylési, ellenőrzési és elszámolási szabályaitól a költségvetési törvény felhatalmazása alapján kiadott, a közfoglalkoztatás szervezésére jogosult szervezet kijelöléséről és eljárásának szabályairól szóló kormányrendelet a közfoglalkoztatás szervezésére jogosult szerv tekintetében eltérhet.

64/A. §394 (1)395 A kincstár a rendelkezésére álló információk alapján a 64. § (1), (4) bekezdése és (5) bekezdés b) pontja szerinti igénylésben, illetve a 64. § (5) bekezdés a) pontja szerinti lemondásban szerepeltetett mutatószámokat elsődlegesen saját nyilvántartása alapján felülvizsgálja. Amennyiben azokat nem tartja megalapozottnak, írásban felhívja az önkormányzatot adatszolgáltatása helyesbítésére. Az önkormányzat 8 napon belül írásban nyilatkozik adatszolgáltatása módosításáról. Az önkormányzat nyilatkozatának hiányában eredeti adatszolgáltatása marad az irányadó.

(2)396 A kincstár a rendelkezésre álló iratok és saját nyilvántartásai alapján, illetve – szükség esetén helyszíni vizsgálat során – az önkormányzat év végi elszámolásának benyújtásáig megvizsgálhatja a feladatmutatók alakulását, az igénylés megalapozottságát. A vizsgálat eredményéről a kincstár külön jogszabályban meghatározott tartalmú jegyzőkönyvet vesz föl. A jegyzőkönyvben a kincstár szükséges esetben felhívja az önkormányzatot, hogy a következő előirányzat-módosítási lehetőségnél az érvényes feladatmutatóit módosítsa, illetve az elszámolásnál a kincstár által javasolt adatokat érvényesítse.

(3)397 Amennyiben a helyi önkormányzat nem tesz eleget

a) az (1) bekezdés szerinti felhívásnak, és a felhívásban szereplő jogcímeknél az év végi elszámolás során visszafizetési kötelezettsége és a (4) bekezdés alapján igénybevételi kamatfizetési kötelezettsége keletkezik, a jogtalanul igénybe vett előirányzat, de legfeljebb a kincstár felhívásában feltüntetett különbözet után – a (4) bekezdés szerinti igénybevételi kamaton felül – jogcímenként kiegészítő kamatot fizet. A kiegészítő kamat mértéke a jegybanki alapkamat ötven százaléka,

b)398 a (2) bekezdésben foglalt felhívásnak, a kincstár határozatban állapítja meg az önkormányzat helyszíni vizsgálattal érintett feladatmutatóit és támogatási összegét. A módosított támogatási összeg utalására a határozat jogerőre emelkedését követő hónapban esedékes nettó finanszírozástól kezdődően kerül sor. A indokolatlanul igénybe vett előirányzat összege után a (4) bekezdés szerinti igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli az önkormányzatot. Ezen eljárásra – az itt meghatározott eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényt, valamint a 64/D. § (4), (9) és (10) bekezdését kell alkalmazni. Az igénybevételi kamat mértékének megállapítása során a kincstár felhívásában megjelölt előirányzat-módosítási határidőt kell figyelembe venni.

(4)399 A helyi önkormányzat igénybevételi kamatot fizet a jogtalanul igényelt teljes előirányzat után, ha az igényelt, feladatmutatóhoz kapcsolódó normatív hozzájárulások és támogatások összege legalább 3 százalékkal meghaladja az önkormányzatot ténylegesen megillető összeget. Az igénybevételi kamat mértéke:

a) ha az önkormányzat a 64. § (5) bekezdés aa) pontja szerinti időpontig lemond az előirányzatról, a jegybanki alapkamat 25 százaléka,

b) ha a 64. § (5) bekezdés ab) pontja szerinti időpontig lemond az előirányzatról, a jegybanki alapkamat 50 százaléka,

c) ha a 64. § (5) bekezdés ac) pontja szerinti időpontig lemond az előirányzatról, a jegybanki alapkamat,

d)400 ha az év végi elszámolás során keletkezik visszafizetési kötelezettsége, illetve a jogtalan igénybevételt a kincstár a 64/D. § szerinti felülvizsgálati eljárás keretében vagy az Állami Számvevőszék állapítja meg, a jegybanki alapkamat kétszerese.

Amennyiben a jogtalan igénybevétel összege nem haladja meg az 500 ezer forintot, az egyébként irányadó kamatmérték 50 százalékát kell fizetni.

(5)401 Az a helyi önkormányzat, amelyik a visszafizetési kötelezettségének az éves költségvetési beszámoló kincstárhoz történő benyújtását követő tizenöt napon belül nem tesz eleget, további késedelmi kamatot fizet a jogosulatlanul igénybe vett összeg, valamint az Áht. 64/D. § keretében végzett felülvizsgálat, illetve az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján keletkezett visszafizetési kötelezettség összege után annak teljesítése napjáig. A kamatfizetés kezdő napja az éves költségvetési beszámoló kincstárhoz történő benyújtási határidejét követő 16. nap. A késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese.

(6)402 A helyi önkormányzat

a) évközi lemondás alapján megállapított fizetési kötelezettségét a nettó finanszírozás keretében történő elszámolással,

b) az év végi elszámolás során befizetéssel

teljesíti. Amennyiben a fizetési kötelezettség a lemondási határidőt, illetve a külön jogszabályban megjelölt határidőt követő 90 napon belül nem teljesül, akkor a kincstár – a b) pontra vonatkozóan a 64/D. § (12) bekezdése alapján engedélyezett részletfizetés kivételével – az önkormányzat felhatalmazása alapján beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdése szerint jár el.

(7)403 A központi költségvetés a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot fizet a helyi önkormányzat részére a teljes eltérés után, ha – az érdekkörében felmerülő ok miatt – az általa időarányosan folyósított, normatív hozzájárulásokból és támogatásokból származó forrás legalább 3 százalékkal kevesebb a helyi önkormányzatot ténylegesen megillető összegnél.

(8)404 A feladatmutatók alapján járó normatív állami hozzájárulások igénylésének, évközi pótigénylésének és lemondásának, valamint elszámolásának szabályait kell alkalmazni – kivéve a (4) bekezdés rendelkezéseit – a helyi önkormányzatok jövedelemkülönbségének mérséklését szolgáló támogatásokra és beszámításokra és az azokat megalapozó, iparűzési adóerőképességre vonatkozó adatszolgáltatásokra is azzal, hogy a igénylést és az évközi adatmódosítást a kincstár nem vizsgálja felül.

64/B. §405 (1) Ha a helyi önkormányzat a 64–64/A. §-ok hatálya alá nem tartozó, központi költségvetésből származó támogatást vagy annak egy részét jogtalanul vette igénybe, azt nem a megjelölt feladatra használta fel, illetve a jogszabályban rögzített arányt meghaladó mértékű támogatást vett igénybe, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, a támogatásról haladéktalanul köteles lemondani, és a támogatást a központi költségvetés javára visszafizetni.

(2) A jogtalanul igénybe vett összeg után a helyi önkormányzat a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig.

(3)406 A helyi önkormányzat a 64–64/A. §-ok hatálya alá nem tartozó, központi költségvetésből származó, a Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetében szereplő támogatásokat a kincstár útján igényli. A kincstár – a támogatásról szóló jogszabály, illetve tájékoztató alapulvételével – a rendelkezésére álló iratok, saját nyilvántartása, illetve helyszíni vizsgálat alapján szabályszerűségi szempontból megvizsgálja a támogatási igényt, és szükség esetén, jogszabályban meghatározott rövid határidő kitűzésével hiánypótlásra, módosításra hívja fel az önkormányzatot. Amennyiben az önkormányzat a felhívásnak nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, a kincstár a támogatási igényt nem továbbítja az elbírálásra jogosult szervnek és erről értesíti az önkormányzatot.

(4)407 A kincstár a (3) bekezdésben meghatározott támogatások igénylésének szabályszerűségét a rendelkezésre álló iratok és saját nyilvántartásai alapján, illetve helyszíni vizsgálat során a támogatás elszámolásának benyújtásáig megvizsgálhatja. A vizsgálat eredményéről a kincstár külön jogszabályban meghatározott tartalmú jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben szükség esetén javasolja a helyi önkormányzatnak, hogy a támogatásról, illetve annak egy részéről mondjon le. Amennyiben az önkormányzat a jegyzőkönyvbe foglalt javaslatnak 15 napon belül nem tesz eleget, és az év végi elszámolás során a jegyzőkönyvben szereplő jogcímen visszafizetési kötelezettsége keletkezik, a visszafizetendő összeg, de legfeljebb a jegyzőkönyvben feltüntetett különbözet után a helyi önkormányzat – az egyéb jogkövetkezményeken felül – kiegészítő kamatot fizet. A kiegészítő kamat mértéke a jegybanki alapkamat ötven százaléka.

(5) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény hatálya alá tartozó támogatások esetében az e törvényben szabályozott felülvizsgálat mellett a külön jogszabály által meghatározott ellenőrzés szabályait is alkalmazni kell.

64/C. §408 (1) Jegybanki alapkamaton e fejezetben, ha a helyi önkormányzat visszafizetési kötelezettségének

a) az igénybevétel évében tesz eleget, a megelőző év átlagos jegybanki alapkamatát,

b) az igénybevétel évét követően tesz eleget, az igénybevétel éve átlagos jegybanki alapkamatát

kell érteni.

(2)409

64/D. §410 (1)411 A helyi önkormányzatok központi költségvetésből származó, a helyi önkormányzatok támogatásait meghatározó fejezetben szereplő támogatásai és hozzájárulásai év végi elszámolásának szabályszerűségét a kincstár a tárgyévet követő év végéig felülvizsgálja. A tárgyévet követő év december 31-éig megkezdett felülvizsgálat a következő évre áthúzódhat, feltéve, hogy ezen időpontig a kincstár a (2) bekezdésben szereplő felhívást már kibocsátotta, illetve megkezdte a helyszíni vizsgálatot. Több évre kiterjedő támogatás esetében a lezárást követő éves elszámolás keretében a felülvizsgálat a teljes támogatási időszakra irányul. A felülvizsgálat során a kincstár az Állami Számvevőszéknek az ÁSZ törvény 25. §-ának (1) bekezdése szerinti jelentéseit is figyelembe veszi – az ÁSZ törvény 2. §-ának (5) bekezdése szerinti ellenőrzések alapján a tárgyévre és az azt megelőző, a Ptk. szerinti általános elévülési időn belüli év(ek)re megállapított – az önkormányzatot megillető, pótlólagos költségvetési támogatások, illetve a jogtalanul igénybe vett és az Állami Számvevőszék megállapítására vissza nem fizetett költségvetési támogatások esetében.

(2)412 Amennyiben a kincstár a felülvizsgálat során a helyi önkormányzat által, az elszámolás során közölt adatoktól eltérést tár fel, akkor öt munkanapos határidő tűzésével felhívja az önkormányzatot elszámolásának módosítására. A felhívás tartalmazza az Állami Számvevőszék által az önkormányzat vonatkozásában megállapított (1) bekezdés szerinti eltéréseket is. Az önkormányzat módosításának elmaradása esetén az eredeti adatszolgáltatása marad irányadó.

(3)413 Az elszámolás felülvizsgálatára – az ebben a fejezetben meghatározott eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, kivéve az önkormányzatok értesítését az eljárás hivatalból történő megindításáról, illetve a helyszíni vizsgálatról készült jegyzőkönyv önkormányzat részére történő átadásának határidejét. A kincstárnak a helyszíni vizsgálat befejezésétől számított tíz munkanap áll rendelkezésére a jegyzőkönyvnek az önkormányzat részére történő átadására.

(4)414 A felülvizsgálatot a kincstár folytatja le.

(5)415 Amennyiben az önkormányzat a kincstár 64/A. § (2) bekezdése, 64/B. § (4) bekezdése szerinti jegyzőkönyvbe foglalt javaslatának, illetve a (2) bekezdés szerinti felhívásnak legkésőbb az év végi elszámolás során, illetve a (2) bekezdésben foglalt határidőig nem tett eleget, a kincstár – szükség esetén – a tényállást helyszíni felülvizsgálat során rögzíti.

(6)416 Amennyiben az önkormányzat év végi elszámolását követően az önkormányzati adatszolgáltatás és a kincstár – az Állami Számvevőszék megállapításainak (1) bekezdés szerinti figyelembevételével kialakított – álláspontja között különbség maradt fenn, a kincstár a felülvizsgálat során tett megállapításokról, a várható jogkövetkezményekről, mindezek indokáról és jogalapjáról az eljárás megindítását követő harminckét munkanapon belül – külön jogszabályban meghatározott tartalmú – jegyzőkönyvet juttat el a helyi önkormányzat számára.

(7)417 A helyi önkormányzat a jegyzőkönyv átvételét követő tíz munkanapon belül a jegyzőkönyv megállapításaira észrevételt tesz, vagy nyilatkozik arról, hogy a jegyzőkönyv megállapításait elfogadja.

(8)418 A kincstár az észrevételek alapján a jegyzőkönyv megállapításait felülvizsgálja, és az észrevételek beérkezését, illetve – amennyiben az önkormányzat nem nyilatkozott – a határidő eredménytelen elteltét követő tíz munkanapon belül határozatot hoz.

(9) A jogerős határozat végrehajtható, tekintet nélkül arra, hogy az önkormányzat kéri-e bírósági felülvizsgálatát.

(10)419 A kincstár jogerős határozatát a bíróság az önkormányzat kérelmére megváltoztathatja.

(11)420 Amennyiben az önkormányzat fizetési kötelezettségének a felhívás elfogadásától, illetve a határozat jogerőre emelkedésétől számított 90 napon belül nem tesz eleget, a kincstár – a (12) bekezdés alapján engedélyezett részletfizetés kivételével – az önkormányzat felhatalmazása alapján beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

(12)421 A helyi önkormányzat – a külön jogszabályban meghatározott határidőn belül benyújtott – kérelme alapján az év végi elszámolásban, illetve a kincstár felülvizsgálata során felhívás elfogadásával, vagy jogerős határozattal megállapított visszafizetési és kamatfizetési kötelezettségére vonatkozóan a kincstár elnöke legfeljebb tizenkét havi – a kötelező feladatok ellátásának rendkívüli veszélyeztetettsége esetén legfeljebb harminchat havi – részletfizetést engedélyezhet, amennyiben a kérelmező igazolja, hogy kötelező feladatainak ellátását az egy összegű visszafizetés veszélyeztetné. A részletfizetésről hozott határozat ellen nem lehet fellebbezni. A részleteket a 64/A. § (5) bekezdésében, illetve a 64/B. § (2) bekezdésében szabályozott kamat az adott részlet visszafizetésének napjáig terheli. Amennyiben az önkormányzat a részletfizetést engedélyező határozatban foglalt fizetési kötelezettségének a határozatban foglaltak szerint nem tesz eleget, a visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség egy összegben, azonnal esedékessé válik. Ha az így keletkezett egy összegű fizetési kötelezettségének az esedékessé válást követő tizenöt napon belül az önkormányzat nem tesz eleget, a kincstár az önkormányzat felhatalmazása alapján beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

(13)422 A (6) bekezdés szerinti eljárás akkor indul meg, ha az önkormányzati adatszolgáltatás és a kincstár álláspontja között különbség maradt fenn. Az eljárás megindításának napja:

a) amennyiben a (2) bekezdésben szabályozott felhívásra a helyi önkormányzat nem nyilatkozik, a határidő eredménytelen elteltét követő nap;

b) a felhívásra adott válasz kincstárhoz való beérkezését követő nap, amennyiben ezt követően nem kerül sor helyszíni vizsgálatra;

c) helyszíni vizsgálat esetén, ha annak megállapítása nem épül be a felhívásba, akkor az erről szóló jegyzőkönyv megküldését követő nap.

64/E. §423 (1) Ha a helyi önkormányzat – a (2) bekezdésben szabályozott eset kivételével – a 72., illetve a 80. §-ban előírt információkat határidőre nem szolgáltatja, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter – a határidőt követő hónaptól az információ szolgáltatásáig – a nettó finanszírozás keretében az önkormányzatot megillető összeg folyósítását felfüggeszti. A visszatartott összeg az információ szolgáltatását követően az év hátralévő részében – havonta egyenlő részletben – illeti meg az önkormányzatot. Ebben az esetben az önkormányzatot a 64/A. § (7) bekezdés szerinti kamat nem illeti meg.

(2) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az (1) bekezdéstől eltérően a nettó finanszírozás keretében az önkormányzatot megillető összeg folyósítását nem függeszti fel, ha az önkormányzat – elfogadott költségvetési rendelet hiányában – a 72. § szerinti tájékoztatási kötelezettségét nem teljesíti és legkésőbb március 31-ig – a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjai általános választását követő évben legkésőbb április 30-ig –

a) a képviselő-testület kimondja feloszlatását, vagy

b) a helyi önkormányzatokért felelős miniszter – az Alkotmánnyal ellentétes működés miatt – kezdeményezi a Kormánynál a képviselő-testület feloszlatására vonatkozó országgyűlési előterjesztés benyújtását.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a polgármester a költségvetési rendelet-tervezetet az újonnan megválasztott képviselő-testület alakuló ülését követő 30 napon belül – a 71. § szabályainak alkalmazásával – beterjeszti a képviselő-testületnek. A helyi önkormányzat a 72. § szerinti tájékoztatási kötelezettségét – az elfogadott költségvetési rendelet alapján – a képviselő-testület alakuló ülését követő 60 napon belül teljesíti. Amennyiben az önkormányzat ezen tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az (1) bekezdés szerint jár el.

(4) A (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben, ha a Kormány a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, vagy az Országgyűlés a Kormány kezdeményezését elutasítja, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a Kormány, illetve az Országgyűlés döntését követő hónaptól az (1) bekezdés szerint jár el.

(5) A helyi önkormányzat által a feladatmutatóhoz kapcsolódó normatív hozzájárulások és támogatások, továbbá a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény hatálya alá tartozó támogatások előirányzatairól – a 64. § (5) bekezdés ab) pontja szerinti lemondás kivételével – év közben történő lemondással, illetve visszafizetéssel felszabaduló előirányzat átcsoportosítására az ezeket meghatározó jogszabályok előírásai az irányadók. Az egyéb, központi költségvetési kapcsolatokból származó támogatások esetében a felszabaduló előirányzat a tárgyévben ugyanazon jogcímen újra elosztható.

64/F. §424 (1) Helyszíni vizsgálatot tart a kincstár a 64/A. § (2) bekezdése és a 64/D. § (5) bekezdése szerinti felülvizsgálatoknál abban az esetben, ha az önkormányzat adatszolgáltatása szerinti együttes összeg, valamint a kincstár álláspontja szerinti együttes összeg közötti eltérés meghaladja a 2%-ot, de legalább az 1 millió Ft-ot.

(2) Helyszíni vizsgálat cél-, illetve témavizsgálatként elrendelhető az állami támogatások és hozzájárulások jogcímeire, az önkormányzatok meghatározott körére vonatkozóan is.

(3)425 A 64/D. § (1) bekezdés szerinti felülvizsgálat szervezése során biztosítani kell, hogy legalább 4 évenként, ezen időszak egészére valamennyi önkormányzatnál kerüljön sor helyszíni ellenőrzésre. Azon önkormányzatoknál, ahol a személyi jövedelemadó, normatív hozzájárulások és támogatások teljesítésének összege a felülvizsgálandó évet megelőző mindkét évben meghaladta a 400 millió forintot, évente kell – kockázatelemzés alapján – a jogosultsági feltételek teljesítésének szabályszerűségét helyszínen felülvizsgálni.

(4)426 A helyszíni vizsgálat kiterjed az állami támogatások és hozzájárulások igénybevétele alapját bizonyító dokumentumoknak a költségvetési szerveknél, továbbá – szükség esetén – ezen támogatások igénylésében, elszámolásában érintett gazdálkodó szervezeteknél és más jogi személyeknél történő ellenőrzésére is.

65. § (1)427 A helyi önkormányzat a költségvetését önállóan, rendeletben (a továbbiakban: költségvetési rendelet) állapítja meg.

(2) A helyi kisebbségi önkormányzat428 költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg.

(3) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletébe a helyi kisebbségi önkormányzat429 költségvetése a helyi kisebbségi önkormányzat430 költségvetési határozata alapján elkülönítetten épül be. A helyi önkormányzat képviselőtestülete a helyi kisebbségi önkormányzat431 költségvetésére vonatkozóan nem rendelkezik döntési jogosultsággal.

(4) A helyi önkormányzat a helyi kisebbségi önkormányzat432 költségvetési határozata törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak megállapításáért és teljesítéséért, illetve egymás kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért felelősséggel nem tartoznak.

(5)433 A többcélú kistérségi társulás költségvetését a társulási tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetés végrehajtásáról a társulási tanács munkaszervezete útján gondoskodik. A többcélú kistérségi társulás költségvetése magába foglalja a társulás által létrehozott és fenntartott költségvetési szerv költségvetését is.

(6)434 A többcélú kistérségi társulás költségvetésének összeállítására és költségvetési határozatának megalkotására, az erről történő elkülönített információ-szolgáltatásra, az előirányzat gazdálkodásra, az évközi és év végi beszámolásra, valamint az évközi pénzforgalmi jelentés készítésére e törvény 67–74. § és 75–77. §, valamint a 79–83. §-ainak helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy a képviselő-testület hatáskörét a többcélú kistérségi társulás tanácsa gyakorolja, a polgármester részére meghatározott feladatokat a társulási tanács elnöke, a jegyző részére meghatározott feladatokat a többcélú kistérségi társulás munkaszervezetének vezetője látja el.

66. §435 A helyi önkormányzat, illetve a helyi kisebbségi önkormányzattal436 történő megállapodás alapján a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásának végrehajtó szerve a költségvetési szervként működő megyei önkormányzati hivatal, (fő)polgármesteri hivatal, körjegyzőség, illetőleg a közös képviselő-testület hivatala (a továbbiakban együtt: önkormányzati hivatal). E feladatokat az önkormányzati hivatal – az adott helyi önkormányzat és az érintett helyi kisebbségi önkormányzatok megállapodása alapján – több település helyi kisebbségi önkormányzata számára is elláthatja. A megállapodásnak tartalmaznia kell a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának rendjét, az ehhez kapcsolódó feladatellátás jogosultjainak, kötelezettjeinek kijelölését is.

67. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek címeket alkotnak. Az azonos tevékenységet végző költségvetési szervek közül több is alkothat egy címet.

(2) Az (1) bekezdéshez nem tartozó kiadásokat és bevételeket címekre kell bontani.

(3) A címrendet a költségvetési rendelet határozza meg.

68. § (1)437 A helyi önkormányzat a költségvetésének tervezetét a Kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat és az önkormányzati pénzügyi szabályozás előzetes elgondolásai figyelembevételével állítja össze.

(2)438 A helyi önkormányzat a költségvetését a költségvetési törvény elfogadását követően, annak előírásai, követelményei, a központi hozzájárulásoknak, támogatásoknak az önkormányzatot megillető normatívái, valamint a központosított előirányzatok tervezett igénybevétele alapján állapítja meg.

(3) A költségvetés tervezetének összeállítása és a költségvetési rendelet megalkotása során a helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzatok439 együttműködésére vonatkozó részletes szabályokat és eljárási rendet — külön kormányrendeletben foglaltak figyelembevételével — a helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat440 megállapodásban rögzíti.

68/A. §441 A helyi önkormányzat helyi kisebbségi önkormányzatok442 költségvetését is tartalmazó költségvetési rendelete, illetve a helyi kisebbségi önkormányzatok443 költségvetési határozata a költségvetésen belül a működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat egymástól elkülönítetten tartalmazza.

69. §444 (1) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletének tartalmaznia kell:

a) a működési és felhalmozási célú – finanszírozási célú műveletek és előző évek pénzmaradványa nélküli – tárgyévi költségvetési bevételek és kiadások előirányzatait, ezen belül a személyi jellegű kiadásokat, a munkaadókat terhelő járulékokat, a dologi jellegű kiadásokat, az ellátottak pénzbeli juttatásait, a speciális célú támogatásokat, illetve a helyi önkormányzat által kijelölt felhalmozások (beruházások, felújítások és az egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások) előirányzatait, továbbá

b) az a) pont szerinti tárgyévi költségvetési bevételek és kiadások különbözeteként a költségvetési többlet vagy hiány összegét,

c) a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek pénzmaradványának igénybevételét, beleértve a 8/A. § (3) bekezdés c) pontja szerinti betét visszavonását működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban,

d) a c) ponton túli költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a b)–c) szerinti költségvetési többlet felhasználására szolgáló, a 8/A. § (3) bekezdés a)–b) pontjában meghatározottak szerinti finanszírozási célú műveletek bevételeit, kiadásait működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban, valamint

e) a költségvetési létszám-előirányzatokat.

(2) A költségvetési rendeletnek a helyi önkormányzat, valamint a települési, területi kisebbségi önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerveinek az (1) bekezdés a)–d) pont szerinti bevételeit és kiadásait, e) pont szerinti létszám-előirányzatait, valamint az önállóan működő költségvetési szerveinek kiemelt előirányzati csoportosítású költségvetési kereteit, létszámkereteit elkülönítetten és önkormányzati szinten összesítve is tartalmaznia kell.

(3) A települési, területi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozatának az (1)–(2) bekezdésben meghatározott szerkezet szerint kell tartalmaznia az előirányzatokat.

(4) A helyi önkormányzatok intézményi társulásban ellátott feladata, e társulás által fenntartott költségvetési szervek költségvetése – amennyiben a társulási megállapodás eltérően nem rendelkezik – a feladatellátást végző költségvetési szerv székhelye szerinti önkormányzat költségvetésében szerepel.

70. §445 A jegyző, főjegyző, körjegyző, megyei főjegyző (a továbbiakban együtt: jegyző) által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a polgármester, főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke (a továbbiakban együtt: polgármester) november 30-ig – a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjai általános választásának évében legkésőbb december 15-ig – benyújtja a képviselő-testületnek, megyei közgyűlésnek (a továbbiakban együtt: képviselő-testület).

71. § (1)446 A jegyző által elkészített költségvetési rendelettervezetet a polgármester február 15-ig nyújtja be a képviselő-testületnek. Ha a költségvetési törvény kihirdetésére a költségvetési évben kerül sor a benyújtási határidő a költségvetési törvény kihirdetését követő 45. nap.

(2) A polgármester a költségvetési rendelettervezet benyújtásakor előterjeszti azokat a rendelettervezeteket is, amelyek a javasolt előirányzatokat megalapozzák, bemutatja a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó kihatásait.

(3)447 A költségvetési rendelettervezetben az 1997. évtől kezdődően teljeskörűen be kell mutatni a (2) bekezdésben foglaltakat, beleértve a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatait, amelyeket a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések szerint állapítottak meg.

72. §448 A helyi önkormányzat az elfogadott költségvetéséről a 71. § (1) bekezdése szerinti benyújtási határidőtől számított 30 napon belül, az államháztartási információs és mérlegrendszernek megfelelően tájékoztatja a Kormányt.

73. §449 (1) A helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetésében elkülönítetten szerepel az általános tartalék és a céltartalék előirányzatok.

(2) Az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgál az elkülönítetten jóváhagyott általános és céltartalék.

(3) A tartalékkal való rendelkezés jogát a képviselő-testület, az általa meghatározott keretek között, a bizottságaira és a polgármesterre (elnökre) átruházhatja.

74. §450 (1)451 A képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatok és költségvetési létszámkeretek között átcsoportosítást a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a képviselő-testület engedélyezhet, illetve közszolgáltató költségvetési szerv vezetőjére az átcsoportosítás jogát átruházhatja a 98. §-ban foglaltak figyelembevételével.

(2) A helyi önkormányzat képviselő-testülete az átcsoportosítás jogát az általa meghatározott keretek között, a bizottságaira és a polgármesterre átruházhatja.

(3) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletébe beépült helyi kisebbségi önkormányzati előirányzatok kizárólag a helyi kisebbségi önkormányzat452 határozata alapján módosíthatók, e módosítások a helyi önkormányzat költségvetési rendeletének kiadási és bevételi előirányzatain átvezetendők.

(4) A helyi kisebbségi önkormányzat453 testülete a költségvetési határozatában általa jóváhagyott előirányzatok átcsoportosítási jogát bizottságaira és a helyi kisebbségi önkormányzat454 elnökére átruházhatja.

74/A. §455 (1) A helyi kisebbségi önkormányzatok456 helyi önkormányzati költségvetési rendeletben szereplő előirányzatai terhére kizárólag a kisebbségi önkormányzat elnöke vagy az általa meghatalmazott helyi kisebbségi önkormányzati457 képviselő vállalhat kötelezettséget, illetve jogosult utalványozásra.

(2) A kötelezettségvállalás, valamint az utalvány ellenjegyzésére a helyi kisebbségi önkormányzat458 gazdálkodását végrehajtó szervének vezetője — külön kormányrendelet szerinti eljárási rendben — jogosult.

(3)459 A (2) bekezdésben foglalt ellenjegyzést a helyi kisebbségi önkormányzat460 megbízása alapján a helyi kisebbségi önkormányzat461 testületének tagja is végezheti. Nem jogosult a helyi kisebbségi önkormányzat462 az ellenjegyzési jogkör gyakorlásával testületének azon tagját megbízni, aki a kötelezettségvállaló, illetve utalványozó személlyel közeli hozzátartozói viszonyban van. Amennyiben nincs a helyi kisebbségi önkormányzatnak463 olyan testületi tagja, aki a kötelezettségvállaló, illetve utalványozó személlyel ne lenne közeli hozzátartozói viszonyban, úgy az ellenjegyzési jogkör gyakorlása a (2) bekezdés szerint történik. A kötelezettségvállalást, utalványozást, valamint az ellenjegyzést ugyanazon személy nem végezheti.

(4) A pénzgazdálkodásra vonatkozóan az (1)—(3) bekezdésekben foglalt eltéréssel e törvény szabályai az irányadóak.

(5)464 E § alkalmazásában közeli hozzátartozó alatt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. §-ának b) pontjában foglaltakat kell érteni.

74/B. §465 (1)466 A többcélú kistérségi társulás nevében kötelezettséget a társulás elnöke vagy az általa felhatalmazott személy vállalhat, illetve jogosult az utalványozásra.

(2)467 A kötelezettségvállalás, valamint az utalványozás ellenjegyzésére a munkaszervezet vezetője vagy az általa felhatalmazott személy jogosult. Ha a kötelezettségvállalást és utalványozást a munkaszervezet vezetője gyakorolja, ellenjegyzésre az általa meghatározott személy jogosult.

(3) A pénzgazdálkodásra vonatkozóan az (1)–(2) bekezdésekben foglalt eltéréssel e törvény szabályai az irányadóak.

75. §468 A költségvetési rendeletben meg kell határozni a hitelműveletekkel kapcsolatos hatásköröket.

76. § (1) Ha a költségvetési rendeletet azon év január 1-jéig, amelyre az szól, a képviselő-testület nem állapította meg, akkor az átmeneti gazdálkodásról rendeletet alkothat, amelyben felhatalmazást ad a polgármesternek, hogy a helyi önkormányzat bevételeit folytatólagosan beszedhesse és kiadásait fedezhesse, illetve meghatározza, milyen intézkedéseket tehet a rendelet keretein belül.

(2) Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletben meg kell határozni a felhatalmazás időtartamát. A felhatalmazás az új költségvetési rendelet hatálybalépésének napján megszűnik. A felhatalmazás időtartama alatt beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat a költségvetési rendeletbe kell beilleszteni.

(3) Ha az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet hatályának lejártáig a képviselő-testület a költségvetési rendeletet nem állapítja meg, akkor az (1)—(2) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

(4)469 Amennyiben a helyi kisebbségi önkormányzat nem alkotja meg határidőben költségvetési határozatát, az önkormányzat elnöke az (1)–(3) bekezdés szerint jár el, azzal, hogy a képviselő-testület alatt a helyi kisebbségi önkormányzat testületét, a polgármester alatt a helyi kisebbségi önkormányzat elnökét kell érteni.

77. § (1) Ha a képviselő-testület a költségvetési rendeletet a naptári év kezdetéig nem alkotta meg és az átmeneti gazdálkodásról rendeletet nem hozott, vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet a hatályát vesztette, akkor a polgármester jogosult a helyi önkormányzat költségvetését megillető bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdés alapján folytatott gazdálkodásról a képviselő-testület előtt el kell számolni, a beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat az új költségvetési rendeletbe kell beilleszteni.

(3)470 A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke jogosult és köteles az (1)–(2) bekezdés szerinti intézkedéseket megtenni, ha a helyi kisebbségi önkormányzat testülete a költségvetési határozatot a törvényben meghatározott határidőben nem alkotta meg, és az átmeneti gazdálkodásról szóló határozatot nem alkotta meg, vagy az hatályát veszítette.

78. § (1)471 Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti — e törvény rendelkezéseitől eltérő — intézkedést hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.

79. §472 (1)473 A polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15-ig, míg háromnegyedéves helyzetéről a költségvetési koncepciójához kapcsolódóan tájékoztatja a képviselő-testületet. A tájékoztató tartalmazza a helyi önkormányzat — beleértve a helyi kisebbségi önkormányzatok474 — költségvetési előirányzatainak időarányos alakulását, a tartalék felhasználását, a hiány (többlet) összegének alakulását, valamint a helyi önkormányzat költségvetése teljesülésének alakulását.

(2) A helyi kisebbségi önkormányzat475 elnöke az (1) bekezdésben előírt beszámolási kötelezettség teljesítéséhez információt szolgáltat.

(3) A helyi kisebbségi önkormányzat476 elnöke a helyi kisebbségi önkormányzat477 költségvetési határozatának időarányos teljesítéséről az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően beszámol a helyi kisebbségi önkormányzat478 képviselő-testületének.

80. §479 Az Országgyűlés döntéseinek megalapozásához, továbbá a zárszámadás elkészítéséhez és az államháztartás mérlegeinek összeállításához a helyi önkormányzat, valamint költségvetési szervei évközi, év végi költségvetési beszámolót és időközi költségvetési és mérlegjelentést készít, melynek tartalmát külön jogszabály határozza meg.

81. §480 A polgármester pótköltségvetési rendelettervezetet terjeszt a képviselő-testület elé, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek a helyi önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik.

82. §481 A jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezetet, valamint a külön törvény szerinti könyvvizsgálói záradékkal ellátott egyszerűsített tartalmú – a helyi önkormányzat és intézményei adatait összevontan tartalmazó – éves pénzforgalmi jelentést, könyvviteli mérleget, pénzmaradvány-kimutatást, és eredménykimutatást a polgármester a költségvetési évet követően 4 hónapon belül terjeszti a képviselő-testület elé. A képviselő-testület a zárszámadásról rendeletet alkot. A könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok polgármesterei a könyvvizsgálatról készített jelentést minden év június 30-áig megküldik az Állami Számvevőszéknek.

83. § A helyi önkormányzat az államháztartási mérlegrendszerre és a költségvetési szervek számvitelére vonatkozó előírások figyelembevételével önállóan alakítja ki pénzügyi, számviteli rendszerét.

83/A. §482 A helyi önkormányzatoknak, a helyi önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásainak, a települési és területi kisebbségi önkormányzatoknak és társulásainak, valamint a területfejlesztési tanácsoknak a költségvetési szervek működésére és gazdálkodására vonatkozó szabályok közül e törvény 87. és 90–100/E. §-ait kell működési sajátosságuknak megfelelően alkalmazni.

83/B. §483 A helyi önkormányzatra vonatkozó – a 72. §-ban és a 80. §-ban előírt – információk szolgáltatása során a megyei önkormányzati hivatal, a (fő)polgármesteri hivatal elemi költségvetése, beszámolója, évközi adatszolgáltatása tartalmazza a helyi önkormányzat költségvetési szervein kívül ellátott feladatainak adatait is. E feladataira a körjegyzőségbe társult, illetve a társult képviselő-testületbe tartozó önkormányzat külön elemi költségvetést, beszámolót készít, adatszolgáltatást teljesít.

VI. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS
KÖLTSÉGVETÉSE

84. §484 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai finanszírozzák és látják el a társadalombiztosítás törvényben meghatározott, kötelező feladatait.

85. §485 A társadalombiztosítás irányítását, működését, hatásköri és eljárási szabályait, bevételeinek és kiadásainak körét, gazdálkodását, vagyonát, a központi költségvetéssel és az államháztartás másik alrendszerével való kapcsolatát e törvény és külön törvények szabályozzák.

85/A. §486 (1)–(2)487

(3)488

86. §489 (1)490 A Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap hiányának a központi költségvetés terhére történő elszámolását a zárszámadásban kell rendezni.

(2)–(7)491

(8)492 A költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtásakor az Országgyűlésnek tájékoztatásul be kell mutatni a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeire és kiadásaira vonatkozóan öt évre, a demográfiai folyamatokra és azok hatásaira vonatkozóan ötven évre szóló előrejelzést.

(9)493 A nyugdíjbiztosítás tőkefedezeti rendszerének bevezetése miatt kieső járulékbevétel az átmenet teljes időszakában nem minősül olyan hiánynak, ami miatt járulékemelésre vagy ellátásszűkítésre kerülhet sor.

(10)494 Ha a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett éves bevétele kisebb a teljesítendő kifizetések összegénél, akkor a különbséget az állam a központi költségvetésben tervezett előirányzatként átadja a Nyugdíjbiztosítási Alap számára. A központi költségvetés terhére történő tényleges kifizetésekre azonban a tényleges bevételek és kiadások alakulása függvényében kerülhet sor.

86/A. §495 (1)496 Az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv az irányelvek alapján a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, valamint az egészségbiztosításért felelős miniszter közreműködésével elkészítik a kezelésükben lévő társadalombiztosítási pénzügyi alap költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást, és továbbítják az államháztartásért felelős miniszternek az alaponként és összevontan bemutatott zárszámadási javaslatot.

(2)497 A Kormány a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási javaslatát a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési beszámolójának ellenőrzését követően fogadja el. A beszámoló ellenőrzését az Állami Számvevőszék által kidolgozott módszertan szerint kell végrehajtani. A könyvvizsgáló díjazása a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai működési költségvetését terheli.

(3)498 A Kormány a beszámolót megküldi az Állami Számvevőszéknek, az ellenőrzések eredményéről a zárszámadás keretében tájékoztatja az Országgyűlést.

(4)499

(5)500 Az (1) bekezdésben meghatározott törvényjavaslatban be kell mutatni az Alapnak és ezen belül a működési költségvetésnek az előirányzat-maradványát és a költségvetési év költségvetési egyenlegére gyakorolt hatását

86/B. §501 (1)502 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaira e törvény rendelkezései a (2)–(6) bekezdésekben foglalt eltérésekkel irányadók.

(2)503 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak a költségvetésében elkülönítetten szerepelnek a tartalék és a céltartalék előirányzatok.

(3) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésében a kiadási főösszegük legfeljebb 1%-ának megfelelő tartalék képezhető. A tartalék felhasználására a 25. §-ban meghatározott rendelkezések vonatkoznak.

(4)504 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésében céltartalék képezhető

a) azon kiadási előirányzatoknál, amelyek finanszírozásához a költségvetési törvény szerint rendelt bevételeknek nem ismert a beérkezési üteme és a felhasználási megoszlása,

b)505 az évközi központi (kormányzati) intézkedés fedezetéül szolgáló központi költségvetési előirányzatok terhére a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból finanszírozott intézmények és szolgáltatók javára történő kifizetések megtérítésére,

c)506 az évközben felmerülő rendkívüli kiadások fedezetére.

(5)507 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetése címekre, alcímekre, jogcím-csoportokra, jogcímekre, előirányzat-csoportokra és kiemelt előirányzatokra tagozódik. Címet alkotnak a szabályozási szempontból összetartozó előirányzatok. Címként jelennek meg a működési bevételek és kiadások, ezen belül alcímet alkotnak a központi hivatali szervek, az igazgatási szervek és a központi kezelésű előirányzatok. A költségvetési törvényben szereplő címek címrendet képeznek. A címrend év közbeni megváltoztatására e törvény 20. §-ában foglaltak az irányadók.

(6)508

86/C. §509 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak előirányzatai terhére – a 18/B. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti megelőlegezési, likviditási hitelt, valamint részvény, üzletrész és egyéb vagyontárgy a 86/I. §-ban vagy külön törvényben foglaltak alapján történő megszerzését kivéve –

a) pénzkölcsön (hitel) nem vehető fel,

b) garancia és kezesség nem vállalható,

c) értékpapír nem vásárolható,

d) váltó nem bocsátható ki és nem fogadható el,

e) kötvény nem bocsátható ki,

f) pénzügyi lízing vagy faktoring ügyletre irányuló, vagy ilyet magában foglaló szerződés nem köthető.

86/D. §510

86/E. §511

86/F. §512 (1) A társadalombiztosítási költségvetési szervekre az e törvény központi költségvetési szervekre vonatkozó rendelkezései az irányadók.

(2)513 A 24. és 100. §-t a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a)514 a fejezetet irányító szerv hatáskörében az egészségbiztosítási szerv esetében – ha országos illetékességgel jár el – az egészségbiztosításért felelős miniszter, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv esetében a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, az egészségbiztosítási szerv és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv tekintetében az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetői járnak el,

b) a 24. §-ban meghatározott címeken alcímeket kell érteni; a 24. § (11) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés nem alkalmazható,

c) fejezeti kezelésű előirányzatokon a ,,központi kezelésű előirányzatok''-at kell érteni,

d)515 a 100. § (1) bekezdésében a fejezet összesített előirányzat-maradványán a központi hivatali szervek, azok igazgatási szervei és a központi kezelésű előirányzatok összesített előirányzatait kell érteni.

86/G. §516

86/H. §517 (1)518 A működési vagyon a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaihoz tartozó vagyon. A vagyon kezelésére, nyilvántartására, tulajdonosi ellenőrzésére, értékesítésére az állami vagyonra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, az e §-ban foglalt eltérésekkel.

(2)519 Az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásában az ágazati (érintett) miniszter alatt az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetőjét kell érteni.

(3)520 A működési vagyon értékesítéséből származó bevételt – amennyiben törvény másként nem rendelkezik – a társadalombiztosítási költségvetési szervek fejlesztési célra az államháztartásért felelős miniszter engedélye alapján jogosultak felhasználni.

86/I. §521 (1)522 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak járulék-, hozzájárulás - és egyéb követelései fejében gazdasági társaságban való érdekeltséget megtestesítő részvényt vagy üzletrészt, továbbá egyéb vagyont elfogadni csak abban az esetben és mértékben lehet, ha a pénzbeli teljesítés nem vagy csak részben lehetséges.

(2)523 Az (1) bekezdés szerinti vagyont az állami adóhatóságnak a legrövidebb időn belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére készpénzes értékesítésre, vagy – az értékesítésig – további hasznosításra át kell adni. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az átvett vagyont kezeli, gondoskodik arról, hogy az ellenérték az Alapok kincstárnál vezetett számláira befolyjon. Az elszámolásnál a bruttó elszámolás elvét kell érvényesíteni.

(3) A követelés fejében történő értékpapír-, vagyon-, illetve tulajdonjog-átruházást írásbeli megállapodásban kell rögzíteni, amely a társadalombiztosítási alapok kezelőinek egyetértésével jön létre.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott vagyon értékesítéséből, hasznosításából származó bevétel a társadalombiztosítási alapokat illeti meg.

(5)524 Az alapok kezelői, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az állami adóhatóság közötti megállapodásban kell az (1) bekezdés szerinti vagyon átadás-átvételének, értékesítésének, valamint nyilvántartásának szabályait részletesen rögzíteni.

(6)525 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak terhére – kivéve a 100/F. §-ban foglaltakat – alapítvány, egyházi jogi szervek, társadalmi szervezet, közalapítvány, köztestület, gazdasági társaság nem alapítható, illetve gazdasági társaságban érdekeltség nem szerezhető.

VII. Fejezet526

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MŰKÖDÉSE
ÉS GAZDÁLKODÁSA

A költségvetési szervek működésének, gazdálkodásának követelményei és forrásai

87. § (1) A költségvetési szerv jóváhagyott éves költségvetés vagy költségvetési keret alapján, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott követelmények és feltételek érvényesítésével működik és gazdálkodik.

(2) A költségvetési szervnek működése és gazdálkodása során meg kell felelnie az alábbi követelményeknek is:

a) az erőforrások felhasználásához kapcsolódó kiadás (vagy ráfordítás) az adott piaci és jogszabályi körülmények között elérhető legkisebb legyen, a jogszabályban meghatározott, illetve általánosan elvárható minőség mellett (gazdaságosság);

b) a nyújtott szolgáltatások és előállított termékek, valamint az ellátott feladat más eredménye értékének (vagy az azokból származó bevételnek) és a felhasznált erőforrásokhoz kapcsolódó kiadásnak (vagy ráfordításnak) a különbsége az adott piaci és jogszabályi körülmények között elérhető legnagyobb legyen (hatékonyság);

c) a kitűzött célok – az elfogadott módosításokat, változó körülményeket figyelembe véve – megvalósuljanak, a tevékenység tervezett és tényleges hatása közötti különbség a lehető legkisebb mértékű legyen vagy a tényleges hatás legyen kedvezőbb a tervezettnél (eredményesség).

(3) A költségvetési szerv működésének és fejlesztésének forrása

a) a támogatás, amely – a b) pontba tartozó eset kivételével – a központi költségvetésből, a társadalombiztosítási költségvetési szervek részére a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, a helyi önkormányzat, a többcélú kistérségi társulás, a helyi kisebbségi, az országos kisebbségi önkormányzat költségvetéséből,

b) a támogatásértékű bevétel, amely az elkülönített állami pénzalapból, az a) pontba nem tartozó esetben helyi önkormányzattól (többcélú kistérségi társulástól), vagy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból, valamint a társadalombiztosítási költségvetési szervek részére a központi költségvetésből, az európai uniós támogatással megvalósuló programok végrehajtására nyitott lebonyolítási vagy célelszámolási számlán lévő pénzeszközből, a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből, helyi önkormányzati költségvetési szerv részére központi költségvetési fejezet előirányzatából,

c) a közszolgáltatási és vállalkozási bevétel, amely a költségvetési szerv alap-, kiegészítő és kisegítő közszolgáltató tevékenysége, valamint vállalkozási tevékenysége során az a), b) és d) pontban meg nem jelölt jogcímen keletkező működési és felhalmozási célú bevételből,

d)527 a közhatalmi bevétel, amely az igazgatási szolgáltatási díjnak, a felügyeleti díjnak, a pénzbüntetésnek, továbbá a bírságbevételnek a fizetési kötelezettséget előíró jogszabályban meghatározott mértékéből,

e) az átvett pénzeszköz, amely a c)–d) pontba nem tartozó jogcímen államháztartáson kívülről,

f) az átvett maradvány, amely központi költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat, valamint az államháztartás nem központi költségvetési alrendszere maradványából,

g) pénzügyi műveletekből

származik, továbbá a (4) bekezdésben megjelölt források.

(4) A költségvetési szerv előző évi (évekbeli) gazdálkodásából származó forrása:

a) a pénzmaradvány,

b) az előirányzat-maradvány,

c) a vállalkozási tevékenység maradványa (eredménye),

d) a külön törvény alapján képzett tartalék.

(5) A (3) bekezdés e) pontja szerinti átvett pénzeszközök azok az összegek, amelyek ellenében az átadó államháztartáson kívüli szervezet, személy az ellátandó feladatot meghatározhatja, de ellenszolgáltatást nem kér, az abból létrejött eredmény hasznosítási jogát nem köti ki, a költségvetési szervet számlaadási kötelezettség külön jogszabály alapján nem terheli.

(6) A költségvetési szervet a kedvezményezettnek történő továbbításra átvett (lebonyolítási célú) pénzeszközök nem illetik meg.

A költségvetési szervek vezetése

88. § (1) A költségvetési szerv vezetője felelős

a) az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban, költségvetésben, vagy költségvetési keretben (az azok részét képező megvalósítási tervben, teljesítménytervben), valamint feladatellátási megállapodásban foglaltaknak, illetve az irányító szerv által közvetlenül meghatározott követelményeknek és feltételeknek megfelelő ellátásáért,

b) a költségvetési szerv működésében és gazdálkodásában a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeinek érvényesítéséért,

c) a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségvállalások összhangjáért,

d) a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott, és a tulajdonában lévő vagyonnal kapcsolatosan a vagyonkezelői, tulajdonosi jogok rendeltetésszerű gyakorlásáért,

e) az államháztartási belső kontrollrendszer megszervezéséért és hatékony működtetéséért, továbbá

f) a szerv besorolásának megfelelően a szakmai és pénzügyi folyamatos nyomonkövetési (monitoring) rendszer működtetéséért, a tervezési, a beszámolási, valamint a közérdekű, és közérdekből nyilvános adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, továbbá a számviteli rendért.

(2) Amennyiben a költségvetési szerv a tevékenységét, feladatait jogszabálysértően, illetve nem az alapító okiratban, megvalósítási tervben, teljesítménytervben, feladatellátási megállapodásban foglaltaknak megfelelően, vagy nem az irányító szerv által adott utasítás szerint látja el, akkor az irányító szerv köteles megtenni a költségvetési szerv vezetőjével szemben a külön törvényben foglaltak szerinti intézkedéseket.

(3) Természetes személy – helyettesítés kivételével – egyidejűleg csak egy költségvetési szerv vezetője lehet, illetve egy költségvetési szervnél lehet a 89. §-ban foglaltak szerinti vezetői jogokkal felruházott személy (vezető testületi tag).

(4)528 A költségvetési szerv vezetőjének – az (1) bekezdésben foglaltak teljesítéséhez – külön jogszabályban (ennek hiányában az irányító szerv által) meghatározott – a költségvetési szerv alaptevékenységének, besorolásának, a felhasznált pénzügyi forrás és vagyon mértékének megfelelő – felsőfokú végzettséggel, vezetési-szervezési, pénzügyi-gazdasági végzettséggel vagy képesítéssel, továbbá szakmai vagy vezetői gyakorlattal kell rendelkeznie.

(5)529 A költségvetési szerv vezetőjének kiválasztása előtt (pályáztatáskor) kell meghatározni a költségvetési szerv működésével és gazdálkodásával kapcsolatos végzettségi (képesítési) követelményeket, valamint a vezetői teljesítménykövetelményeket.

(6) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az irányító szerv a költségvetési szerv vezetőjének jutalmazásáról, illetve premizálásáról az éves – a 100/A. §-ban foglaltakkal összefüggően történő – értékeléskor rendelkezik, az (1) bekezdés szerinti felelősségi körébe tartozó kötelezettségek teljesítésétől függően.

89. § (1) Törvény közintézet vagy közintézetek meghatározott körének vezetését több természetes személy között megoszthatja, egyidejűleg meghatározva a szakmai, a vezetési-szervezési, a pénzügyi-gazdasági feladatok és felelősség, valamint a munkáltatói jogok megosztását, szükség szerint együttdöntési kötelezettséget előírva. A vezetés megosztásának részletes rendjéről a törvényben, és ennek alapján a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában kell rendelkezni.

(2) Törvény közintézet vagy közintézetek meghatározott körének vezetését több természetes személyből álló testületre (a továbbiakban: vezető testület) ruházhatja. Vállalkozó közintézet esetében vezető testület létrehozása kötelező.

(3) A (2) bekezdés szerinti törvényben, illetve a felhatalmazása alapján kiadott rendeletben kell rendelkezni a vezető testület működésének részletes szabályairól. A vezető testület tagjai megválasztásának, kinevezésének vagy megbízásának, a vezető testületi tagság megszűnésének, a tagok kizárásának, illetve összeférhetetlenségének eseteit, szabályait, valamint az esetleges vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre, továbbá a tagok felelősségére vonatkozó szabályokat törvényben kell meghatározni.

(4) A (2) bekezdésben foglaltak szerinti esetben a vezető testületi tagok költségvetési szervvel szembeni kártérítési felelőssége a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint egyetemleges. Ha a kárt a vezető testület határozata okozta, mentesül a felelősség alól az a személy, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.

(5) A vezetői jogokkal az (1)–(4) bekezdés szerint felruházott természetes személyek jogai és kötelezettségei tekintetében – az e §-ban foglalt eltérésekkel – a 88. §-ban foglaltak megfelelően alkalmazandók.

(6) Törvény közintézet központi költségvetési szerv esetén előírhatja felügyelő testület létrehozatalát, illetve pénzügyi megbízott megbízását (a továbbiakban együtt: felügyelő testület) a következő feladatok ellátására: a pénzügyi forrás és a vagyon hatékony és felelős felhasználásának, az irányító szerv ellenőrzési jogai gyakorlásának elősegítése, gazdasági stratégiai döntések előkészítése és végrehajtásuk értékelésében való részvétel, teljesítményértékelés elvégzése, döntések előkészítésében konzultatív, javaslattevő, illetve a szerv vezetőjével (vezetőivel) való egyetértési jogok érvényesítése. Ha a (2) bekezdés szerinti költségvetési szervnél a döntéseket illetően egyetértési joggal rendelkező felügyelő testület működik, akkor a felügyelő testületre kiterjedően érvényesek a (4) bekezdésben foglalt felelősségi szabályok.

(7) A felügyelő testület tagja e minőségében nem utasítható, személyesen köteles eljárni, képviseletnek e tevékenységben nincs helye. A felügyelő testület tagja vagy annak közeli hozzátartozója a költségvetési szervvel nem állhat munkavégzésre irányuló jogviszonyban. A felügyelő testület feladatait, jogait és kötelezettségeit, a tagság létrejöttének és megszűnésének, a tagok kizárásának, illetve összeférhetetlenségének eseteit, szabályait, valamint az esetleges vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre, továbbá a tagok felelősségére vonatkozó szabályokat a felügyelő testület létrehozását előíró törvényben kell meghatározni. A felügyelő testület működésének részletes szabályairól a felügyelő testület létrehozását előíró törvényben, illetve a felhatalmazása alapján kiadott rendeletben kell rendelkezni.

(8)530 Külön törvény közüzem költségvetési szervnél – a vezetés ellenőrzése, az irányító szerv döntéseinek előkészítése és végrehajtásuk értékelése céljából – előírhatja felügyelő testület létrehozatalát.

A költségvetési szervek éves költségvetése és annak felhasználása

90. § (1) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv az irányító szervvel előzetesen egyeztetett éves költségvetést készít. E feladat magában foglalja azon önállóan működő költségvetési szerv költségvetési kiadási keretének, létszámkeretének és egyes bevételeinek (a továbbiakban együtt: költségvetési keret) tervezését, amelyre az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervet az irányító szerv kijelölte.

(2)531 Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv éves költségvetése tartalmazza:

a) a pénzügyi-költségvetési feltételeket (a feladatellátáshoz szükséges valamennyi – szakmai, fenntartási, felhalmozási célú – jogcímen a kiemelt előirányzatokat),

b) a személyi és tárgyi feltételek meghatározását,

c) az ellátandó tevékenységek szakmai, minőségi és mennyiségi jellemzőit,

d) a megvalósítási tervet, illetve a teljesítménytervet,

e) az irányító szerv által hozzá sorolt önállóan működő költségvetési szerv költségvetési keretét.

(3) Az önállóan működő költségvetési szerv éves költségvetési kerete a szakmai feladatellátással kapcsolatos pénzügyi-költségvetési feltételeket (kiemelt előirányzatonként csoportosított jogcímek szerint), valamint a (2) bekezdés b)–d) pontjában foglaltakat tartalmazza.

(4) A megvalósítási terv a költségvetési szerv közfeladat-ellátása előfeltételeinek, valamint a szakmai megvalósítás folyamatának a leírását tartalmazza. Előfeltételnek tekintendők különösen: a szakmai, a bérpolitikai, a költségvetési, valamint a finanszírozási jogszabályok, előírások, normák.

(5) A teljesítményterv az irányító szerv döntése vagy a 100/H. § (2) bekezdésében foglaltak alapján készítendő, a költségvetési szerv számára meghatározott mérhető és számszerűsített éves követelményeket, illetve közfeladat-ellátási teljesítményt (eredményt) tartalmazó terv. A teljesítménytervnek a szerv tevékenységeire vonatkozóan – az irányító szerv döntése szerint – az alkalmazott finanszírozási módon, önköltségszámításon, illetve a legjobb gyakorlaton alapuló értékelésen kell alapulnia.

(6) A költségvetési szerv az éves költségvetésének tervezetét – beleértve az önállóan működő költségvetési szerv költségvetési keretét is – az előzetes költségvetési keretszámokhoz és a (4) bekezdés szerinti előfeltételekhez igazodóan, számításokkal megalapozva készíti el, érvényesítve a gazdaságossági, hatékonysági, eredményességi követelményeket.

(7) A költségvetési szerv alap-, kiegészítő, kisegítő és vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és kiadásait elkülönítetten kell megtervezni és elszámolni.

(8) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv éves költségvetését, valamint az önállóan működő költségvetési szerv költségvetési keretét törvény eltérő rendelkezése hiányában az irányító szerv hagyja jóvá, figyelemmel a 69. § (1) bekezdésében, a 91. §-ban, valamint a 100/H. § (2) bekezdésében foglaltakra.

91. § (1) A költségvetési szerv a személyi juttatások előirányzatán belül köteles megtervezni

a) a foglalkoztatottak, a választott tisztségviselők törvényen alapuló rendszeres és nem rendszeres juttatásait, valamint a helyi önkormányzati képviselő-testületi bizottságok nem képviselő tagjainak nyújtott rendszeres és nem rendszeres juttatásokat,

b) a teljesítményösztönzésre szolgáló kereteket, valamint a kereset-kiegészítések fedezetét e törvényben, illetve külön jogszabályban meghatározott feltételek esetén és mértékben, továbbá

c) a feladatellátással összefüggő egyéb juttatásokat.

(2) A központi közhatalmi költségvetési szervek – a Magyar Honvédség szervei kivételével – és a közfeladataik ellátását segítő (így különösen: üzemeltetési, támogatás lebonyolítási feladatokat ellátó) központi közszolgáltató költségvetési szervek létszám-előirányzatát (létszámkeretét) – éves költségvetésük jóváhagyását megelőzően – a Kormány, a Kormány vagy miniszter irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szervek létszám-előirányzatait (létszámkeretét) pedig az irányító szerv állapítja meg. A helyi önkormányzati közhatalmi költségvetési szerv létszám-előirányzatát (létszámkeretét) az irányító szerv – a költségvetésről szóló rendeletben – állapítja meg.

(3) A közszolgáltató költségvetési szerv létszám-előirányzatát (létszámkeretét) – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – az irányító szerv állapítja meg, figyelemmel a 100/H. §-ban foglaltakra.

92. § (1) A költségvetési szerv szellemi és anyagi kapacitásával végzett tevékenységének bevételei törvény eltérő rendelkezése hiányában a szerv működésének és fejlesztésének forrását képezik.

(2) A közszolgáltatásokat igénybe vevők részére jogszabály vagy jogszabályban foglaltak alapján – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a költségvetési szerv vagy annak irányító szerve állapítja meg a szolgáltatások ellenértékét.

(3) A közüzem 87. § (3) bekezdésében foglalt forrásának fedeznie kell az általa végzett tevékenységgel összefüggő közvetlen és közvetett kiadásokat, valamint az amortizációt is. Más költségvetési szerv kiegészítő, kisegítő, vállalkozási tevékenysége 87. § (3) bekezdésének c) és e) pontja szerinti bevételének fedeznie kell legalább az adott tevékenységgel összefüggő valamennyi közvetlen kiadást, valamint az ahhoz hozzárendelhető közvetett kiadásokat, továbbá kisegítő és vállalkozási tevékenység esetén az amortizációt is.

(4) Központi közhatalmi költségvetési szervek kiegészítő és kisegítő tevékenysége ellenértékének jogcímét, mértékét vagy mértéke megállapításának módját, valamint az ebből származó bevételek felhasználását törvény, kormányrendelet, vagy az irányító szerv – az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével kiadott – rendelete (jogalkotási jog hiányában nyilvános szabályzata) állapítja meg.

93. § (1) A költségvetési szerv a tárgyévben a következő év(ek) előirányzata terhére törvényben – a Kormány vagy miniszter irányítása vagy felügyelete alatt működő költségvetési szerv (a továbbiakban: a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv) esetén továbbá kormányrendeletben – foglaltak szerint vállalhat kötelezettséget.

(2) A költségvetési szerv a nem naptári évhez igazodó, legfeljebb egyéves időtartamú, rendszeresen ismétlődő szakmai alapfeladata ellátására tárgyévben, a következő évi költségvetése terhére, Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetén a középtávú költségvetési keretszámokon belül – kormányrendeletben meghatározott esetben az irányító szerv előzetes engedélyével – kötelezettséget vállalhat.

(3) Központi költségvetési szerv többéves kötelezettséget kormányrendeletben meghatározott körben és értékhatár felett az irányító szerv – Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetén az államháztartásért felelős miniszter – előzetes engedélyével vállalhat, ha törvény eltérően nem rendelkezik. Ilyen kötelezettségvállalás esetén a várható teljesítési időpontokhoz igazodóan kell a kötelezettségvállalás fedezetét előirányozni az éves költségvetésekben.

(4) Köztestületi, helyi, helyi kisebbségi és országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv kötelezettségvállalása tekintetében a (3) bekezdésben foglalt engedélyezést az irányító szerv gyakorolja.

(5) A kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan olyan, legalább kiemelt előirányzatonként részletezett analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyből megállapítható az egyes évek előirányzatait terhelő fizetési kötelezettség.

94. § (1) Feladatellátási megállapodást köteles kötni

a) a központi költségvetési szerv az év közben elvégzendő és a költségvetésében előre nem tervezett közszolgáltatás ellátására az irányító szervvel, illetve más államháztartáson belüli szervezettel,

b) a vállalkozó közintézet és a közüzem valamennyi közszolgáltatás ellátására a közszolgáltatás-ellátást finanszírozó szervvel, a 100/H. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel.

(2) A feladatellátási megállapodás a 100/B. §-ban foglaltak szerinti kötelezettségvállalásnak minősül.

(3) A feladatellátási megállapodásnak tartalmaznia kell legalább:

a) a felek megnevezését,

b) az ellátandó feladat (közszolgáltatás) pontos megjelölését,

c) a megállapodás, illetve a közszolgáltatás időtartamát, valamint a közszolgáltatás kezdő napját,

d) a közszolgáltatás ellátási helyét és ellátási területét,

e) a közszolgáltatási feladatok ellátásáért járó összeg finanszírozásának vagy az előirányzat átadásának a módját, forrását, mértékét és ütemezését, kiszámításának, felülvizsgálatának és teljesítésének szabályait – figyelemmel a 99. § (3) bekezdésében foglaltakra –, valamint az elszámolással kapcsolatos kötelezettségeket,

f) a közszolgáltatás tartalmi, mennyiségi és minőségi követelményeit, ideértve a mérhető és számszerűsített éves követelményeket, illetve teljesítményt (eredményt) is,

g) a költségvetési szerv rendelkezésére bocsátott eszközök használatára, karbantartására és visszaszolgáltatására vonatkozó szabályokat, átadásuk jogcímét,

h) a közszolgáltatást végző személyekkel kapcsolatos követelményeket,

i) a fejlesztési és karbantartási kötelezettség esetén az annak rendjére vonatkozó szabályokat,

j) a feladatellátó költségvetési szervnek biztosított kizárólagos vagy speciális jogokat,

k) ha a költségvetési szerv jogosult vagy köteles a megállapodás teljesítéséhez más személy közreműködését igénybe venni, ennek tényét,

l) a megállapodásban foglaltak teljesülésének értékelésére és ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket,

m) a megállapodás megsértésének, illetve nem teljesítésének vagy részleges teljesítésének következményeit.

95. § (1) A költségvetési szerv költségvetése, költségvetési keretei (a továbbiakban együtt: előirányzatai), valamint többletbevételei felhasználásáról önállóan dönt.

(2) A költségvetési szerv a személyi juttatások előirányzatán belül – a 91. §-ban és a 100/G–100/H. §-ban foglaltakra figyelemmel – az álláshelyek végleges törlése vagy növelése nélkül önállóan állapítja meg a foglalkoztatottak létszámát, összetételét, munkaidő alapját. E döntés nem járhat többlettámogatási igénnyel.

(3) A költségvetési szerv a személyi juttatások előirányzatából származó megtakarítást év közben, továbbá a pénzmaradvány, illetve előirányzat-maradvány jóváhagyását követően felhasználhatja azzal, hogy a személyi juttatások eredeti előirányzatának megállapításakor számításba vett létszám-előirányzat vagy a munkaidő alap év közbeni csökkentéséből származó tartós megtakarítás jóváhagyás nélkül illetményemelésre is felhasználható.

(4) A (3) bekezdésben foglaltak nem alkalmazandók abban az esetben, ha feladatelmaradás történt, továbbá, ha a feladat ellátására más szervezeti formában kerül sor.

95/A. §532 A helyi önkormányzat többségi befolyása alatt álló vállalkozására a 100/N. §-ban foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, a 100/M. §-ban foglaltak az önkormányzat döntése szerint alkalmazhatók.

96. § (1)533 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az irányító szerv az irányítása alá tartozó, eredeti támogatási előirányzattal nem rendelkező költségvetési szerv részére – az általa ellátandó közfeladatok ellátásának veszélyeztetése nélkül – befizetési kötelezettséget írhat elő, mely összeg a fejezetnél, a helyi önkormányzatnál, a többcélú kistérségi társulásnál év közben jelentkező szakmai többletfeladatok ellátásának fedezetére használható fel. Ha törvény eltérően nem rendelkezik, kormányhivatal részére befizetési kötelezettséget a költségvetési törvény írhat elő, amely kötelezettség alapján befizetendő összeg nem haladhatja meg a kormányhivatal bevételeinek 40%-át.

(2) A költségvetési szerv a vállalkozási tevékenységéből származó – kormányrendeletben foglaltak szerint megállapított – vállalkozási maradványának a társasági adó általános mértékével megegyező %-át köteles a tárgyévi beszámolás során a központi költségvetésbe, illetve az önkormányzat költségvetésébe befizetni azzal, hogy a vállalkozási maradványból az alaptevékenység ellátására, fejlesztésére a tárgyévtől számított két éven belül felhasznált összegre vonatkozóan a költségvetési szervet befizetési kötelezettség nem terheli.

(3)534

A költségvetési szervek előirányzatainak megváltoztatása

97. § (1) A jóváhagyott előirányzatok év közben – egyszeri vagy tartós jelleggel – módosíthatók, illetve átcsoportosíthatók a Kormány rendeletében meghatározottak szerint, kivéve azon előirányzatokat, amelyek megváltoztatásának jogát az Országgyűlés magának tartotta fenn.

(2) Az előirányzat-módosítás a költségvetési szerv költségvetésének kiadási, illetve bevételi főösszegét és kiemelt előirányzatait is érintő előirányzat-növelés vagy -csökkentés.

(3) Az előirányzat-átcsoportosítás a költségvetési szerv költségvetésének a kiadási és bevételi főösszegét nem érintő, egyidejű előirányzat-csökkentéssel és -növeléssel járó, 98. § (1) bekezdése szerinti intézkedés.

98. § (1) A költségvetésben jóváhagyott összeghez képest, amennyiben nem az irányító szerv az engedélyező, az irányító szerv és – központi költségvetési szerv esetén – a kincstár egyidejű tájékoztatása mellett átcsoportosítást

a) a működési és felhalmozási költségvetés, valamint a kölcsönök előirányzat-csoportok között a Kormány irányítása alá tartozó közhatalmi költségvetési szerv esetében kormányrendeletben meghatározott előirányzat hányad és összeg felett a Kormány, ez alatt, illetve más közhatalmi költségvetési szerv esetén az irányító szerv engedélyezhet, közszolgáltató költségvetési szerv esetében pedig a szerv vezetője saját hatáskörben hajthat végre;

b) a működési és felhalmozási költségvetés, valamint a kölcsönök előirányzat-csoportokon belül a kiemelt előirányzatok között valamennyi költségvetési szerv esetében a szerv vezetője saját hatáskörben hajthat végre.

(2) Az (1) bekezdés szerinti átcsoportosítás – a vállalkozó közintézet és a közüzem kivételével – nem irányulhat

a) a személyi juttatások előirányzatának növelésére, kivéve, ha az irányító szerv azt engedélyezi az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt, vagy a (3) bekezdésben megjelölt dologi kiadások előirányzata terhére, ha a szellemi tevékenység ellátása a tervezettől eltérően a továbbiakban a létszám-előirányzat keretein belüli foglalkoztatással történik,

b) a felújítás előirányzatának csökkentésére, kivéve a felújítási feladat más előirányzat terhére történő megvalósításának esetét.

(3) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére a dologi kiadások között eredeti előirányzatként elkülönítetten megtervezett összeg csak a személyi juttatások egyidejű átcsoportosításával növelhető. E tevékenységek körét, a kifizetések feltételeit kormányrendeletben foglaltak szerint az irányító szerv határozza meg.

99. § (1) A költségvetési szerv a 87. § (3) bekezdésének b), c), e) pontjába és (4) bekezdésének b) pontjába tartozó bevételei körében a jóváhagyott bevételi előirányzatain felüli, a többletfeladatokkal összefüggő többletbevételét az irányító szerv egyidejű tájékoztatásával, a tényleges többletnek megfelelő összegű, saját hatáskörű egyidejű előirányzat-módosítás után, kormányrendeletben, illetve önkormányzati rendeletben (így különösen költségvetési rendeletben) szabályozott módon és feltételekkel használhatja fel.

(2) Ha törvény vagy – központi költségvetési szerv tekintetében – kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a költségvetési szerv 87. § (3) bekezdésének d) pontja szerinti közhatalmi bevételei körében az irányító szerv – központi költségvetési szerv esetén az irányító szervnek az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendelete (jogalkotási jog hiányában nyilvános szabályzata) szerint – engedélyezheti a költségvetésben tervezettet meghaladó, a többletfeladatokkal összefüggő, meghatározott jogcímű többletkiadásokra a (többlet)bevétel teljes vagy részbeni felhasználását. E rendeletben (szabályzatban) kell rendelkezni arról, ha a közhatalmi bevételek nem érik el a tervezettet.

(3) A költségvetési szerv személyi juttatások előirányzata többletfeladattal összefüggésben

a) az (1) bekezdés szerinti többletbevétel valamennyi közvetett és közvetlen kiadása (beleértve a munkaadókat terhelő járulékokat) elszámolásával együtt saját hatáskörben,

b) többlettámogatásból

növelhető, feladatellátási megállapodás esetén annak előírásai érvényesítésével.

A költségvetési szervek maradványa és beszámolója

100. § (1) A költségvetési szerv pénzmaradványát, illetve előirányzat-maradványát az irányító szerv, a fejezet összesített előirányzat-maradványát az államháztartásért felelős miniszter hagyja jóvá.

(2) A központi költségvetési szerv előirányzatai és a fejezeti kezelésű előirányzatok maradvány-elszámolása során a normatív támogatások jogosultságot meghaladó többlete, az elmaradt feladatokhoz, támogatási célokhoz kapcsolódó előirányzatok – következő évre áthúzódó kötelezettséggel, illetve pályázati források megbízó felé való elszámolással nem terhelt, engedélyezési okirattal, illetve szerződéssel le nem kötött és külön jogszabályban foglaltak szerint megállapított – maradványa a központi költségvetést illeti. A kötelezettségvállalással nem terhelt egyéb – nem fejezeti kezelésű előirányzatból származó – maradvány kormányrendeletben meghatározott része a közhatalmi költségvetési szervet és a közintézményt, e maradvány egésze a közintézetet, a vállalkozó közintézetet és a közüzemet illeti meg.

(3) A köztestületi, a helyi, a helyi kisebbségi és az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv esetén az irányító szerv jogosult dönteni az irányítása alá tartozó költségvetési szerv pénzmaradványának, illetve előirányzat-maradványának elvonandó, illetve visszahagyandó összegéről.

(4) A Kormány vagy miniszter irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó szerv kivételével, a központi költségvetési szerv előirányzat-maradványának felülvizsgálata keretében, ha az évközi gazdasági folyamatok kedvezőtlen alakulása, illetve az előző években vállaltak alapján teljesítendő fizetési kötelezettségek növekedése azt indokolja,

a) a Kormány jogosult az előző években keletkezett előirányzat-maradványok átcsoportosítására, illetve dönteni a maradványelszámolás évében még nem teljesült kötelezettségvállalással terhelt maradványok elvonásáról vagy a felhasználás engedélyezéséről, ide nem értve a vállalkozó közintézet maradványát,

b) az államháztartásért felelős miniszter jogosult a (2) bekezdés szerinti befizetési kötelezettséggel nem terhelt maradványrész elvonására, ide nem értve a vállalkozó közintézet maradványát.

(5) A költségvetési szerv a külön jogszabályban szabályozott felülvizsgálat után jóváhagyott előző évi pénzmaradványát, illetve előirányzat-maradványát tárgyévben, a maradvány teljes összegére vonatkozó intézményi hatáskörű előirányzat-módosítás után használhatja fel, az előirányzat-maradvány jóváhagyását megelőzően, továbbá a maradvány jóváhagyásától függő utólagos irányító szervi korrekciós és ezzel összefüggő visszapótlási kötelezettség mellett pedig saját hatáskörű előirányzat-módosítással teljesítheti az előző évben vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésével összefüggő kiadásait.

100/A. § (1) A költségvetési szervet a közfeladat ellátásáról (tevékenységéről) és költségvetése, illetve költségvetési kerete végrehajtásáról, a részére meghatározott teljesítménykövetelmények, illetve az általa kötött feladatellátási megállapodás teljesítéséről kormányrendeletben foglaltak szerinti beszámolási kötelezettség terheli. A beszámoló tartalmáért, megfelelőségéért a szerv vezetője felelős.

(2) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv beszámolója elkülönítve magában foglalja a hozzá rendelt önállóan működő költségvetési szerv beszámolóját is.

(3) A költségvetési szerv beszámolóját az irányító szerv felülvizsgálja és értékeli a Kormány rendeletében meghatározott szempontok és eljárásrend szerint.

A költségvetési szervek előirányzatai felhasználásáról való rendelkezés

100/B. § (1)535 A költségvetési szerv feladatainak ellátását (végrehajtását) szolgáló, a kiadási előirányzatokat terhelő fizetési vagy más teljesítési kötelezettség vállalása (a továbbiakban: kötelezettségvállalás) vagy ilyen követelés (bevételi előirányzat teljesítése érdekében történő) előírása – törvényben meghatározott kivétellel – a költségvetési szerv vezetőjének vagy az általa írásban megbízott személynek a hatáskörébe tartozik. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia, és azt – a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetén – külön jogszabályban foglaltak szerint be kell jelenteni a kincstárnak.

(2) Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a költségvetési szerv – ide nem értve a 66. § szerinti költségvetési szervet – tárgyévi kiadási előirányzata terhére – a bevételi előirányzatok teljesítését feltételezve – akkor vállalható kötelezettség, ha a szakmai, műszaki, pénzügyi teljesítés legkésőbb a tárgyévet követő évben június 30-áig megtörténik. A bevételi előirányzatok nem teljesülése esetén a kötelezettségvállalásokat felül kell vizsgálni, és meg kell tenni a szükséges intézkedéseket.

(3) A kötelezettségvállalás a gazdasági vezetőnek vagy az általa kijelölt személynek az ellenjegyzése után, és – kormányrendeletben meghatározott értékhatár felett – csak írásban történhet.

(4) A kötelezettségvállalás előtt meg kell győződni arról, hogy a jóváhagyott költségvetés (költségvetési keret) fel nem használt és le nem kötött része biztosítja-e a fedezetet.

(5)536 A költségvetési szerv – a vállalkozó közintézet kivételével – más költségvetési szerv, illetve jóhiszemű harmadik személy irányában fennálló, lejárt, elismert, 60 napot meghaladó ki nem elégített és nem behajtható tartozásaiért irányító szerve helytállni tartozik, kivéve azon kötelezettségvállalások alapján fennálló ilyen tartozásokat, melyek pénzügyi fedezetét a Kormány vagy az államháztartásért felelős miniszter a 100. § (4) bekezdésében foglaltak szerint elvonta, továbbá azon tartozásokat, amelyek a költségvetési szerv kártérítési, megtérítési kötelezettsége alapján keletkeztek. Amennyiben az adós központi költségvetési szerv irányító szerve bizonyíthatóan nem képes a teljesítésre, akkor az államháztartásért felelős miniszter útján a Kormánynál indítványozza a hitelezői igény kielégítését.

100/C. §537 Az önállóan működő költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági feladatait az irányító szerv által kijelölt költségvetési szerv látja el azzal, hogy az önállóan működő költségvetési szerv költségvetési keretei terhére kötelezettséget vállalhat és igazolja annak szakmai teljesítését. Az irányító szerv más irányító szervvel megállapodást köthet, hogy az annak irányítása alá tartozó költségvetési szerv végezze el az önállóan működő költségvetési szerv meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait.

100/D. § (1) A költségvetési szerv fizetési kötelezettségeinek a jogszabályban, szerződésben (megállapodásban), jogerős bírósági, közigazgatási határozatban meghatározott időpontig köteles eleget tenni.

(2) Ha a központi költségvetési szervnek, alapnak két egymást követő hónapban lejárt, elismert, 30 napot meghaladó, de 60 napot el nem érő tartozásállománya áll fenn, az irányító szerv köteles intézkedni a 60 napot meghaladó tartozásállomány keletkezésének megelőzésére. Ennek formájáról és módjáról saját hatáskörben dönt.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti intézkedés ellenére, vagy egyébként a központi költségvetési szerv, alap elismert, az esedékességet követő 60 napon túli tartozásállománya eléri a Kormány rendeletében meghatározott mértéket, vagy – a vállalkozó közintézet kivételével – a központi költségvetési szerv, alap forrásainak várható elmaradása előreláthatóan tartósan veszélyezteti közfeladatai ellátását vagy jelentős mértékű tartozások felhalmozódásának veszélyével fenyeget, az államháztartásért felelős miniszter – a (4) bekezdésben foglalt eltéréssel – kormányrendeletben meghatározott módon kincstári biztost jelöl ki.

(4) A Kormány vagy miniszter irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szerv esetében a kincstári biztost a Kormány kezdeményezésére az Országgyűlés jelöli ki.

(5) A tartozásállomány vagy a kincstári biztos kijelölésekor indokként megjelölt helyzet fennállásáig az ellenjegyzés általános szabályain túlmenően csak a kincstári biztos ellenjegyzésével együtt vállalható további kötelezettség, illetve teljesíthető kifizetés. Ezenkívül a kincstári biztos egyéb javaslatokat tehet, és intézkedéseket kezdeményezhet.

(6) Ha a helyi önkormányzati költségvetési szerv 30 napon túli, elismert tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, vagy egyébként a 150 millió forintot, és e tartozását egy hónapon belül nem tudja 30 nap alá szorítani, akkor az irányító szerv a költségvetési szervnél – az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott költségvetési szerv esetén az egészségbiztosítási szerv kérésére, vagy ha az egészségbiztosítási szerv azt nem kérte, véleményének előzetes kikérésével – az (5) bekezdésben foglalt hatáskörrel rendelkező önkormányzati biztost jelöl ki. Az önkormányzat rendeletében önkormányzati biztos kirendelését az e bekezdésben meghatározottaknál kisebb mérték, illetve rövidebb időtartam vagy lejárat esetén is kötelezővé teheti.

(7) A kincstári és az önkormányzati biztosra vonatkozó részletes szabályokat és a gazdálkodási önállóságában korlátozott költségvetési szerv működésének szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

100/E. § (1) A költségvetési szervek – a 66. §-ban foglalt költségvetési szerv kivételével –

a)538 pénzkölcsönt (hitelt) – kivéve a 18/B. § (1) bekezdésének d), x) és zs) pontja, a 100/I. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti megelőlegezési, likviditási hitelt (kölcsönt), a 100/I. § (12) bekezdése és a 100/J. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti fejlesztési hitelt – nem vehetnek fel,

b) garanciát és kezességet nem vállalhatnak,

c) értékpapírt – kivéve a külön törvény szerint vagyonkezelésébe kerülő gazdasági társasági részesedést megtestesítő értékpapírt, valamint a 100/I. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján vásárolt értékpapírt – nem vásárolhatnak,

d) váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el,

e) kötvényt nem bocsáthatnak ki,

f) pénzügyi lízing vagy faktoring ügyletre irányuló, vagy ilyet magában foglaló szerződést nem köthetnek.

(2) A többcélú kistérségi társulás és – a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény alapján létrejött – jogi személyiséggel rendelkező társulás az adott közfeladat ellátásában érintett önkormányzatok kezességvállalása mellett vehet fel hitelt, illetve bocsáthat ki kötvényt.

(3) A 66. §-ban foglalt költségvetési szerv az (1) bekezdésben meghatározott jogokat csak a helyi önkormányzat képviselő-testülete által meghatározott keretek között gyakorolhatja.

(4)539 A helyi önkormányzati költségvetési szerv, a települési, területi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv pénzeszközeit – a képviselő-testület döntése alapján – a helyi önkormányzat, illetve a települési, területi kisebbségi önkormányzat által meghatározott belföldi hitelintézetnél vagy kincstárban nyitott pénzforgalmi számlán, vagy a helyi önkormányzat pénzforgalmi számlájához kapcsolódó alszámlán, illetve pénzforgalmi betétkönyvben kezeli, más hitelintézetnél pénzforgalmi számlát nem nyithat kivéve, ha törvény eltérően nem rendelkezik.

(5)540 A többcélú kistérségi társulás szabadon választhatja meg belföldi számlavezető hitelintézetét, vagy megbízhatja a kincstárt pénzforgalmi számlája vezetésével, az általa alapított, fenntartott költségvetési szerv kizárólag e hitelintézetnél, kincstárban vezetheti költségvetési elszámolási számláját.

100/F. § (1) Központi költségvetési szerv társadalmi szervezetet, országos sportági szakszövetséget, köztestületet (a továbbiakban együtt: társadalmi szervezet) nem hozhat létre, és ahhoz nem csatlakozhat. A 66. §-ban foglalt közhatalmi költségvetési szerv és nem központi közszolgáltató költségvetési szerv az irányító szerv előzetes engedélyével hozhat létre társadalmi szervezetet, illetve csatlakozhat társadalmi szervezethez. Az engedély megszerzéséhez be kell mutatni, hogy a társadalmi szervezet létrehozásához vagy az ahhoz való csatlakozáshoz milyen források állnak rendelkezésre.

(2) A Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv a Kormány előzetes jóváhagyásával, más költségvetési szerv az irányító szerv előzetes engedélyével, eseti jelleggel az éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatárig541 és kizárólag közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezetet támogathat. A jóváhagyás (engedély) megszerzéséhez be kell mutatni, hogy a társadalmi szervezet támogatásához milyen források állnak rendelkezésre.

(3) Költségvetési szerv alapítványt nem alapíthat, de – ha az általa ellátandó közfeladataival összhangban áll – kizárólag közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú alapítványt, közalapítványt az éves költségvetési törvényben meghatározott értékhatárig542 támogathat, az általa ellátott feladattal összefüggő kifizetésre történő kötelezettségvállalás formájában, vagy kapacitásának rendelkezésre bocsátásával elért bevételének – a kiadások megtérítése mellett történő – átengedésével.

(4) A (2)–(3) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a központi költségvetésben jóváhagyott fejezeti kezelésű előirányzatból, valamint elkülönített állami pénzalapból államháztartáson kívüli szervezetek részére

a) címzetten külön-külön megtervezett,

b) egy jogcímen (együtt) lévő és jogszabályban meghatározott eljárásrend szerint vagy pályázat útján odaítélt, vagy

c) a költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt el nem érő támogatásokra.

(5) Az (1)–(3) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a központi költségvetési szerv előirányzatából a szerv által foglalkoztatottak szakmai, munkavállalói érdek-képviseleti szervezetének, valamint oktatási, kulturális, szociális és sportcélú tevékenységet végző vagy segítő szervezetének juttatott támogatásokra.

(6) A központi költségvetési szerv által, illetve a (4) bekezdésben foglaltak szerint adott támogatásokat a Kormány által kijelölt szerv tartja nyilván. A nyilvántartásból a támogatott szervezetenként megállapíthatónak kell lennie a támogatás mértékének, forrásának, jogcímének.

A közhatalmi költségvetési szervek gazdálkodásának különös szabályai

100/G. § (1) A közhatalmi költségvetési szerv

a) alaptevékenysége ellátásának pénzügyi keretét a 87. § (3) bekezdésében foglaltak szerinti forrásai összegéhez igazodó – a közhatalmi bevételek tekintetében a fizetési kötelezettséget előíró jogszabályban foglaltaknak megfelelően számított – kiadási előirányzata határozza meg;

b) engedélyezett, túl nem léphető és saját hatáskörben nem módosítható létszám-előirányzattal (létszámkerettel) rendelkezik;

c) támogatási előirányzatai tekintetében – a teljesítésarányosan finanszírozandó felhalmozási előirányzatok kivételével – időarányos finanszírozásban részesül.

(2) Közhatalmi költségvetési szervnél – a Kormány vagy miniszter irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó közhatalmi költségvetési szerv kivételével – a személyi juttatásokon belül (ide nem értve a közhatalmi költségvetési szerv költségvetésében szereplő közszolgáltató költségvetési szervek előirányzatait) az eredeti jóváhagyott rendszeres személyi juttatások előirányzatára vetítve

a) jutalmazási előirányzatot kell tervezni, melynek mértékét a Kormány rendeletben határozza meg,

b) a munkáltató által meghatározott feladatok – ide nem értve a helyettesítést – díjazására céljuttatás tervezhető, mely nem haladhatja meg a kormányrendeletben meghatározott mértéket.

(3) A jutalmazási előirányzaton felül központi közhatalmi költségvetési szervnél külön törvényben foglaltak alapján, illetve helyi önkormányzati közhatalmi költségvetési szerv részére a helyi önkormányzat képviselő-testülete engedélyével is történhet jutalmazási célú kifizetés.

(4) Közhatalmi költségvetési szerv vállalkozási, kiegészítő, illetve kisegítő tevékenység végzésére csak kivételesen jogosult, központi közhatalmi költségvetési szerv törvény vagy kormányrendelet, helyi önkormányzati közhatalmi költségvetési szerv pedig helyi önkormányzati rendelet vagy a képviselő-testület határozata alapján, a 100/H. § (8) bekezdésében foglaltak szerint.

(5)543 Az irányító szerv – a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetén az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – engedélyezheti a közintézmény gazdálkodására és vezetésére vonatkozó szabályok alkalmazását azon közhatalmi költségvetési szerv számára, amelynek működése pénzügyi keretében a közszolgáltatási és vállalkozási bevétel legalább három éven át 50%-ot meghaladó arányú, és a foglalkoztatottak többsége közszolgáltatást végez és nem közszolgálati jogviszonyban vagy szolgálati jogviszonyban áll a szervvel.

(6) Az (5) bekezdésben foglalt eseten kívül az irányító szerv akkor is engedélyezheti a közintézmény gazdálkodására és vezetésére vonatkozó szabályok alkalmazását, amennyiben a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 17. §-ában foglaltak szerint közszolgáltatás végzésére is feljogosított, a 66. §-ban említett költségvetési szervnél a foglalkoztatottak többsége közszolgáltatást végez és nem közszolgálati jogviszonyban vagy szolgálati jogviszonyban áll a szervvel.

(7) A közintézmény gazdálkodására és vezetésére vonatkozó szabályok (5)–(6) bekezdés szerinti alkalmazásának tényét a közhatalmi költségvetési szerv alapító okiratának tartalmaznia kell.

A közszolgáltató költségvetési szervek gazdálkodásának különös szabályai

100/H. § (1) A közszolgáltató költségvetési szerv

a) működésének pénzügyi kereteként a 87. § (3) bekezdésében foglaltak szerinti forrásaival azonos kiadási előirányzata szolgál;

b) saját hatáskörben módosítható létszám-előirányzattal (létszámkerettel) rendelkezik, a Magyar Honvédség szervei kivételével;

c)544 a felhalmozási előirányzatokra, valamint kormányrendeletben meghatározott esetben teljesítésarányos finanszírozásban, más előirányzatokra pedig időarányos finanszírozásban részesül.

(2) A közintézetnek, a vállalkozó közintézetnek és a közüzemnek – kormányrendeletben foglaltak szerint, a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – megvalósítási tervet és teljesítménytervet is kötelező készítenie azzal, hogy a megvalósítási tervet az irányító szerv nem hagyja jóvá.

(3) Amennyiben az irányító szerv eltér a közszolgáltatás-ellátást finanszírozó szervtől, a vállalkozó közintézet, a közüzem az utóbbi szervvel feladatellátási (finanszírozási) megállapodást köteles kötni. Ha kizárólag feladatellátási (finanszírozási) megállapodás alapján jut forráshoz a vállalkozó közintézet vagy a közüzem, abban az esetben nem kell teljesítménytervet készíteni.

(4) Közintézmény esetében a megállapított létszám-előirányzat (létszámkeret) nem léphető túl.

(5) A közintézet, a közüzem és a vállalkozó közintézet a foglalkoztatottjai számára – külön törvényben meghatározott feltételek szerint – a tervezettet meghaladó tartós (többlet)bevétele terhére, meghatározott munkateljesítmény eléréséért, többletfeladat ellátásáért meghatározott időre keresetkiegészítést állapíthat meg.

(6) A közintézménynél és a közintézetnél jutalmazásra az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatának kormányrendeletben, illetve önkormányzati rendeletben (így különösen költségvetési rendeletben) meghatározott hányada használható fel, melynek fedezetére kormányrendeletben meghatározott mértékű – közintézménynél költségvetési támogatásból is – megtervezett előirányzat, valamint a személyi juttatások évközi megtakarítása és a tervezettet meghaladó (többlet)bevételnek a jutalmazásra fordítható része szolgálhat.

(7) A közintézet és a közüzem személyi ösztönzésre eredményéből, illetve eredménytartalékából az irányító szerv által meghatározott, a vállalkozó közintézet pedig az általa megállapított mértéket fordíthat.

(8) A közszolgáltató költségvetési szerv jogosult kiegészítő tevékenység, valamint az alapító okiratban meghatározott arányban kisegítő és vállalkozási tevékenység folytatására oly módon, hogy ez alaptevékenysége ellátását segítse, illetve ne veszélyeztesse; köteles továbbá állandó erőforrásait folyamatos értékelés alapján úgy meghatározni, hogy az az alaptevékenysége ellátásához, fizetési kötelezettségei teljesítéséhez szükséges mértékű legyen.

100/I. § (1) Kormányrendeletben meghatározott közintézet, vállalkozó közintézet, illetve közüzem az ott meghatározott feltételekkel

a) az irányító szerv előzetes engedélyével a kincstártól megelőlegezési, likviditási kölcsönt vehet fel, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott kereten belül;

b) vállalkozási tartalékából, valamint a közszolgáltatási és vállalkozási bevételének az annak megszerzésével kapcsolatos költségekkel, ráfordításokkal csökkentett részéből az államháztartáson kívüli forrásból származó részt a kincstárnál hasznosíthatja, értékpapír-vásárlásra fordíthatja;

c) év közben a közszolgáltatási és vállalkozási bevételének az annak megszerzésével kapcsolatos költségekkel, ráfordításokkal csökkentett részéből a 100/L. § szerinti gazdálkodó szervezetének visszatérítendő támogatást nyújthat.

(2) A közszolgáltató költségvetési szervnek külön jogszabály szerint olyan nyilvántartásokat kell vezetnie, amelyekből terv- és tényszinten feladatonként külön-külön megállapítható az azokhoz tartozó éves pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli kiadás és bevétel.

(3) A vállalkozó közintézet minden esetben, más közszolgáltató költségvetési szerv külön törvényben meghatározott esetben a számvitelről szóló törvény szerinti üzemgazdasági (eredmény)szemléletű könyvvezetésre, illetve beszámolásra is köteles.

(4) A vállalkozó közintézet, valamint a külön törvényben meghatározott más közszolgáltató költségvetési szerv éves beszámolója tekintetében költségvetési minősítésű könyvvizsgálóval könyvvizsgálatot köteles végeztetni.

(5)545 Azon közintézet, amelynek működése pénzügyi keretében a költségvetési támogatás legalább három éven át 90%-ot meghaladó arányú, a közintézmények gazdálkodására és vezetésére vonatkozó szabályokat köteles alkalmazni.

(6)546 Az irányító szerv – a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv esetén az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – engedélyezheti a közintézet gazdálkodására és vezetésére vonatkozó szabályok alkalmazását azon közintézmény számára, amelynek működése pénzügyi keretében a közszolgáltatási és vállalkozási bevétel legalább három éven át 50%-ot meghaladó arányú.

(7) A gazdálkodásra és vezetésre vonatkozó szabályok (3)–(6) bekezdés szerinti alkalmazásának tényét a költségvetési szerv alapító okiratának tartalmaznia kell.

(8) Külön törvényben foglaltak alapján, a 100/J. § (5) bekezdése szerinti egyedi előzetes engedéllyel – a vállalkozó közintézetté történő besorolás 100/J. § (3) bekezdésében foglalt feltételei teljesülése esetén – közintézet jogi személyiségű szervezeti egysége tekintetében az alábbiak alkalmazhatók:

a) a teljes működési körére vonatkozóan – a 90. § (2) bekezdésének a)–d) pontjában foglaltak szerint – megállapított részelőirányzatainak a 98. § (2) bekezdésében foglalt korlátozások nélküli átcsoportosítására, valamint felhasználására jogosult, ideértve a személyi ösztönzést, jutalmazást is;

b) az a) pont szerinti részelőirányzatai tekintetében a fejezetet irányító szerv a 24. § (13) bekezdésében, valamint a 49. § (5) bekezdésének m) pontjában foglalt jogát nem gyakorolhatja;

c) a szakmai programra, a vagyon- és más gazdálkodásra, a foglalkoztatásra és a beruházásokra vonatkozóan középtávú stratégiai tervet készít;

d) az előre nem látható, illetve nem tervezett kiadások fedezetére tartalékot képez;

e) a 89. §-ban foglaltak szerint felügyelő testületet lehet létrehozni, illetve pénzügyi megbízottat lehet megbízni;

f) a Kormány irányítása alá tartozó közintézet jogi személyiségű szervezeti egysége esetén a 100. § (4) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatók.

(9) A (8) bekezdésben foglalt esetben a jogi személyiségű szervezeti egység valamennyi közszolgáltatás ellátására feladatellátási megállapodást köteles kötni a közszolgáltatás-ellátást finanszírozó szervvel, továbbá ezen szervezeti egységnél vezető testület létrehozása kötelező.

(10) A (8) bekezdés szerinti közintézet költségvetési szerv a számvitelről szóló törvény szerinti üzemgazdasági (eredmény)szemléletű könyvvezetésre, beszámolásra is köteles, valamint a 100/J. § (9)–(12) bekezdésében foglaltak szerint költségvetési minősítésű könyvvizsgálót köteles megbízni, beleértve az éves beszámoló tekintetében történő könyvvizsgálat elvégeztetését is.

(11) Amennyiben a (8) bekezdés szerinti jogi személyiségű szervezeti egység tevékenységének eredménye két éven át veszteséget mutat, akkor a 100/J. § (5) bekezdése szerinti engedélyt vissza kell vonni.

(12)547 A közüzem külön törvényben foglaltak szerint, az ott meghatározott feltételekkel, az irányító szerv előzetes engedélyével pénzügyi intézménytől fejlesztési hitelt vehet fel. A külön törvényben foglalt feltételeknek ki kell terjednie a közüzem – hitel visszafizetését biztosító – saját vagyona vagy saját forrásai meglétére is. A közüzem hitelállományának mértéke nem haladhatja meg a saját vagyon könyv szerinti értékének és a saját források együttes összegének 50%-át.

100/J. § (1) A vállalkozó közintézet

a) a szakmai programra, a vagyon- és más gazdálkodásra, a foglalkoztatásra és a beruházásokra vonatkozóan középtávú stratégiai tervet készít;

b) előirányzatainak a 98. § (2) bekezdésében foglalt korlátozások nélküli felhasználására jogosult.

(2) A vállalkozó közintézet külön törvényben foglaltak szerint jogosult

a) állami, önkormányzati vagyon tekintetében egyes tulajdonosi jogok korlátozott, a vagyon értékének megőrzése melletti gyakorlására,

b) a (4) bekezdés szerinti tulajdonában lévő vagyonnal történő önálló gazdálkodásra,

c) a (4) bekezdés szerinti tulajdonában lévő vagyon értékének összesen legfeljebb 50%-os mértékéig hitelintézettől fejlesztési hitel felvételére.

(3) Vállalkozó közintézetként történő besorolás abban az esetben lehetséges, ha

a)548 a költségvetési szerv működése pénzügyi keretében a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból származó bevétel, a külön törvényben meghatározott és az adott közszolgáltatás igénybevételével összefüggően teljesítményarányosan megállapított támogatás, valamint az államháztartáson kívüli eredetű közszolgáltatási és vállalkozási bevétel együttesen legalább három éven át egyharmadot meghaladó arányú,

b) a 100/K. § (1) bekezdésének b)–i) pontjában foglalt feltételek fennállnak,

c) a költségvetési szerv az (5) bekezdés szerinti engedélyt megszerezte, és

d)549 külön törvény a más költségvetési szerv, illetve jóhiszemű harmadik személy irányában fennálló, lejárt, elismert, 60 napot meghaladó ki nem elégített és nem behajtható tartozásaiért fennálló helytállási kötelezettség kielégítésének alapját a vállalkozó közintézet (4) bekezdés szerinti tulajdonában lévő vagyonára korlátozza, illetve a fizetésképtelenség miatt, vagy egyéb okból megszűnő szerv valamennyi elismert vagy nem vitatott pénz- vagy pénzben kifejezett tartozásának rendezéséről egyéb módon megfelelően rendelkezik.

(4)550 A vállalkozó közintézet tulajdonát képezheti: a vállalkozási maradványából (eredményéből), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 28. §-ának (5) bekezdése szerinti bevételéből szerzett vagyon, vagyoni értékű jog, külön törvényben meghatározott más vagyoni értékű joga, valamint az a vagyon, amelyről külön törvény így rendelkezik, továbbá az ezek felhasználásával szerzett más dolog vagy vagyoni értékű jog. A vállalkozó közintézet – a (2) bekezdés c) pontjában foglalt vagy más – hitelének biztosítékát csak e tulajdona képezheti.

(5) A költségvetési szerv vállalkozó közintézetként történő besorolásához – külön törvényben meghatározott esetben a szerv kezdeményezését követően –

a) központi költségvetési szerv esetén – az irányító szerv javaslatára – a Kormány,

b) az a) pont alá nem tartozó költségvetési szerv esetén az irányító szerv

egyedi előzetes engedélye szükséges.

(6) Vállalkozó közintézet esetén az adott szerv vonatkozásában annak vezető testülete gyakorolja a 49. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörök közül az alábbiakat:

a) jóváhagyja a szervezeti és működési szabályzatot,

b) a (4) bekezdés szerinti tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet esetén gyakorolja a 49. § (5) bekezdésének d) pontjában foglalt hatáskört,

c) érvényesíti az erőforrásokkal való szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeit,

d) elkészíti és jóváhagyja az éves költségvetést az irányító szerv által megállapított éves keret alapján,

e) a fejezetet irányító szerv jóváhagyása nélkül meghatározza a szerv pénzmaradványát és előirányzat-maradványát, a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány felhasználásának célját, rendeltetését.

(7) Vállalkozó közintézet esetén az adott szerv vonatkozásában a vezető testület dönt a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglaltak tekintetében, valamint közreműködik a 49. § (6) bekezdésének d) és e) pontjában foglalt feladatok ellátásában.

(8) A vállalkozó közintézet az előre nem látható, illetve nem tervezett kiadások fedezetére – a közszolgáltatási és vállalkozási bevétele kormányrendeletben meghatározott részéből – tartalékot köteles képezni.

(9) A vállalkozó közintézet esetében könyvvizsgáló megbízása kötelező. A könyvvizsgáló cégre, illetve a könyvvizsgáló személyére (a továbbiakban: könyvvizsgáló) a költségvetési szerv vezető testülete tesz javaslatot az irányító szervnek. E feltételt a könyvvizsgáló kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás során figyelembe kell venni, és arra az eljárást megindító hirdetményben, ajánlati, ajánlattételi felhívásban is hivatkozni kell. Ezt követően a könyvvizsgálót az irányító szerv bízza meg.

(10) A megbízott könyvvizsgáló feladata – az éves beszámoló auditálása mellett – különösen: folyamatosan nyomon követni, illetve elemezni a vállalkozó közintézet adósságállományát, általános pénzügyi-költségvetési helyzetét, az arra vonatkozó vagy kihatással lévő intézkedéseket, dokumentumokat, továbbá a pénzügyi kockázatokat.

(11) A megbízott könyvvizsgáló jelentős pénzügyi kockázat, vagy a stabil pénzügyi-költségvetési helyzetet veszélyeztető körülmény, illetve a közfeladatok ellátására vonatkozó tervektől, illetve követelményektől való indokolatlan eltérés észlelésekor haladéktalanul köteles értesíteni a költségvetési szerv vezető testületét és kezdeményezni az ezt elhárító, megszüntető intézkedést (intézkedéseket). Amennyiben e kezdeményezése eredménytelen, a megbízott könyvvizsgáló haladéktalanul értesíti az irányító szervet, kezdeményezheti kincstári biztos kirendelését.

(12) A megbízott könyvvizsgáló a (10)–(11) bekezdésben foglalt feladatait a vállalkozó közintézettel való folyamatos kapcsolattartással látja el.

(13) Törvény a vállalkozó közintézetként történő besoroláshoz – a (3) és (5) bekezdésben foglaltakon túl – további feltételeket is állíthat. Amennyiben a vállalkozó közintézetként besorolt szerv vonatkozásában a (3) bekezdés a) és b) pontja szerinti feltételek legalább három éven át nem állnak fenn, kötelező megváltoztatni az adott szerv besorolását.

VII/A. Fejezet551

KÖZFELADATOK GAZDÁLKODÓ SZERVEZETBEN VALÓ RÉSZVÉTELLEL TÖRTÉNŐ ELLÁTÁSA

A gazdálkodó szervezet által történő közfeladat-ellátás általános feltételei

100/K. § (1) Jogszabályban meghatározott közfeladat állami tulajdonú (állami részesedéssel működő) gazdálkodó szervezet által legalább az alábbi feltételek együttes fennállása esetén látható el:

a) az ellátandó közfeladat közszolgáltatás, amely nem foglalja magában közhatalom gyakorlását,

b) érvényesül a gazdasági verseny tisztaságának és szabadságának elve, illetve nem áll elő a tisztességtelen verseny tilalmának követelményeibe ütköző, a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartás, továbbá az érintett gazdálkodó szervezetek versenyre hátrányos összefonódása,

c)552 jogszabályban biztosított kizárólagos jog vagy jogszabály rendelkezése szerint megkötött szerződés alapján nyújtott közszolgáltatás kivételével nincs korlátozva az adott közszolgáltatás nyújtására jogosultak száma vagy köre,

d) a közszolgáltatást nyújtó szervezetek közötti választáshoz szükséges információk a szolgáltatást igénybevevők számára hozzáférhetők,

e)553 a közszolgáltatást nyújtó szervezet – a közvetlenül jogszabályon alapuló, a normatív támogatások, a tulajdonosi jogkörben (tagi minőségben) juttatott források, valamint külön törvényben foglalt esetek kivételével – csak versenyeztetés útján jut államháztartásból származó forráshoz,

f)554 a közszolgáltatást nyújtó szervezet vezető tisztségviselője vagy vezető tisztségviselői közül legalább egy természetes személy a felsőoktatásban, gazdaságtudományok képzési területen vagy a többciklusú képzés bevezetése előtt annak megfelelő egyetemi, főiskolai szakon szerzett végzettséggel, szakképzettséggel rendelkezik, vagy nyilvános pályázat alapján jelölik ki, illetve választják meg,

g) jogszabályban egyértelműen meghatározott a közszolgáltatás, valamint ellátásának költségszámításon alapuló tervezése és finanszírozása, illetve ezek hiányában megállapítható az előállított teljesítmény értéke a finanszírozó államháztartás körébe tartozó szervezet számára,

h) biztosított a gazdaságossági, hatékonysági és átláthatósági követelmények érvényesülése,

i) a közszolgáltatást nyújtó szervezet fizetésképtelensége esetére is biztosítva van az adott közszolgáltatás folyamatos ellátása, és

j) a gazdálkodó szervezet által történő közszolgáltatás-ellátás az államháztartás számára ésszerűbb, gazdaságosabb és finanszírozási szempontból kedvezőbb más ellátási módhoz képest, valamint a magánosítás bizonyítottan hátrányos lenne a közfeladat-ellátás és annak hatékonysága szempontjából.

(2) A közszolgáltatás ellátásáért vagy annak finanszírozásáért külön jogszabály alapján felelős, államháztartás körébe tartozó szervezetnek a gazdálkodó szervezet fizetésképtelenné válása esetén is gondoskodnia kell a közszolgáltatás folyamatos és zavartalan ellátásáról.

(3)555

(4) Az e fejezetben foglaltak szerint történő közfeladat-ellátás nem eredményezheti a feladatellátással kapcsolatos közérdekű és közérdekből nyilvános adatok nyilvánosságának korlátozását. Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet közfeladat-ellátásával kapcsolatos adatkezelése és -szolgáltatása tekintetében a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény III. fejezetében foglaltak alkalmazandók.

(5) Az (1)–(4) bekezdésben foglaltak az államháztartás körébe tartozó szervezetek tulajdonában álló (részesedésével működő) gazdálkodó szervezetek tekintetében is irányadók.

(6)556 A magyar állam, a helyi önkormányzat, költségvetési szerv vagy közalapítvány többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerinti közfeladatot ellátó szervnek, a nevében eljáró személy pedig közfeladatot ellátó személynek minősül.

A költségvetési szervek gazdálkodó szervezeteire vonatkozó szabályok

100/L. § (1) A költségvetési szerv – a központi költségvetési szerv a (3)–(5) és (8) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, illetve olyan gazdálkodó szervezetet alapíthat, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét, és amelyben – ha törvény más feltételeket nem határoz meg – legalább többségi befolyással rendelkezik. Több költségvetési szerv közös gazdálkodó szervezete esetében elegendő, ha a költségvetési szervek befolyása együttesen éri el a legalább többségi befolyást.

(2)557 Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet további gazdálkodó szervezetet nem alapíthat, és gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet.

(3) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) alapításához, abban tagsági (részvényesi) jogviszony létesítéséhez, illetve részesedés szerzéséhez

a)558 központi költségvetési szerv esetén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (a továbbiakban: NVT) előzetes engedélye,

b) az a) pont alá nem tartozó költségvetési szerv esetén az irányító szerv egyedi előzetes engedélye

szükséges.

(4) A (3) bekezdés szerinti alapítás, illetve befolyásszerzés esetén a döntést (engedélyt) kérő előterjesztésben (kérelemben) be kell mutatni

a) a 100/K. §-ban foglalt feltételek meglétét,

b) a közfeladat-ellátás finanszírozásának tervezett módját, forrásait, ezen belül különösen a gazdálkodó szervezet bevételei között az államháztartáson kívüli forrásokból származó bevételek várható arányát, mértékét; a gazdálkodó szervezet rendelkezésére bocsátandó vagyon (eszközök) értékét, összetételét,

c) a létesítő okirat tervezetét,

d) a középtávú üzleti terv főbb elemeit,

e) a gazdálkodó szervezet székhelyét, tagját (tagjait), szervezeti formáját, feladatát, tevékenységi körét,

f) a gazdálkodó szervezet működésének időtartamát, ha határozott időre alapítják, továbbá

g) a tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorló szerv és a gazdálkodó szervezet együttműködését szabályozó szerződés (megállapodás) tervezetét,

h)559 külön jogszabályban előírt követelmények teljesülését.

(5)560 Amennyiben az NVT a központi költségvetési szerv kezdeményezésére a (3) bekezdés a) pontja szerinti előzetes engedélyt megadja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) kiadja a központi költségvetési szervnek a szükséges meghatalmazást, továbbá megköti a központi költségvetési szervvel a Vtv. 29. § (5) bekezdése szerinti megállapodást.

(6)561

(7)562 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, amennyiben a gazdálkodó szervezet bevételében két egymást követő évben kétharmadnál magasabb arányt ér el az államháztartásból származó forrás – ide nem értve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból származó bevételt, a közbeszerzésekről szóló törvényben563 foglaltak szerint lefolytatott beszerzésből származó szerzett bevételt, valamint az adott évre elszámolt, központi költségvetési támogatásból finanszírozott fejlesztéseket – az alapítói (tulajdonosi, tagsági, részvényesi) jogok gyakorlójának egy éven belül intézkednie kell e források megfelelő csökkentéséről, vagy kezdeményeznie kell a gazdálkodó szervezet átalakulását, jogutód nélküli megszüntetését.

(8) A Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv az államháztartásból származó forrás felhasználásához kapcsolódó lebonyolító, végrehajtó feladat ellátása, továbbá közbeszerzés lefolytatása céljából gazdálkodó szervezet alapítását nem kezdeményezheti, abban alapítói (tulajdonosi) jogokat nem gyakorolhat, illetve tagsági (részvényesi) jogviszonyt nem létesíthet, részesedést nem szerezhet.

(9) A gazdálkodó szervezet által a vezető tisztségviselőknek és felügyelőbizottsági tagoknak nyújtott személyi jellegű juttatás, javadalmazás (így különösen: díjazás, jutalom, munkabér, végkielégítés, osztalék, dolgozói üzletrész, egyéb juttatás) mértéke közérdekből nyilvános adat.

100/M. § (1)564 A központi költségvetési szerv – ha nem irányító szerv, irányító szerve útján – az MNV Zrt., más költségvetési szerv az irányító szerv előzetes engedélyét köteles kérni a 100/L. § szerinti gazdálkodó szervezet tőkeemeléséhez, nem kötelező tőkeleszállításához, átalakulásához, valamint végelszámolással történő megszüntetéséhez, továbbá a központi költségvetési szerv az MNV Zrt.-vel a Vtv. 29. §-ának (5) bekezdése alapján megkötött szerződésében meghatározott, a gazdálkodó szervezet legfőbb szerve hatáskörébe tartozó egyéb döntéséhez.

(2)565 A költségvetési szerv 100/L. § szerinti gazdálkodó szervezete legfőbb szervének kizárólagos hatáskörébe tartozik a gazdálkodó szervezet létesítő okiratában vagy központi költségvetési szerv esetén az MNV Zrt.-vel a Vtv. 29. §-ának (5) bekezdése alapján megkötött szerződésében meghatározott értéket elérő alábbi ügyletekről szóló döntés:

a) hitelfelvétel, kölcsönfelvétel,

b) garancia- vagy kezességvállalás,

c) tartozásátvállalás, illetve tartozás elengedés,

d) értékpapír kibocsátás, vásárlás,

e) pénzügyi lízing, tartós bérleti szerződés,

f) ingyenes vagyonjuttatás (így különösen: ajándékozás, ingyenes engedményezés), vagy

g) követelésvásárlás, követelésengedményezés.

(3) A költségvetési szerv 100/L. § szerinti gazdálkodó szervezete köteles a költségvetési szervet és annak irányító szervét értesíteni, ha lejárt tartozásainak összértéke meghaladja a százmillió forintot vagy mérlegfőösszegének 10%-át.

(4)–(6)566

100/N. § (1) A helyi, a helyi kisebbségi és az országos kisebbségi önkormányzati (a továbbiakban együtt: önkormányzati) költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezet működésére vonatkozóan a (2)–(9) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(2)567

(3) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet és a tagja (részvényese) között létrejövő szerződést a szerződés aláírásától számított harminc napon belül a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni.

(4) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet köteles az okirat aláírásától számított harminc napon belül a cégbírósághoz – letétbe helyezés céljából – benyújtani azt az okiratot is, amellyel bárki javára ingyenesen vagyont juttat, feltéve, hogy annak összege (értéke) az egymillió forintot meghaladja. Az összeghatár szempontjából a két éven belül ugyanannak a személynek vagy szervezetnek nyújtott juttatásokat össze kell számítani.

(5)568

(6)569 Az önkormányzati költségvetési szerv egyszemélyes gazdasági társasága esetében a tag (részvényes) – a (7) bekezdésben foglaltak kivételével – a vezető tisztségviselő hatáskörét nem vonhatja el. A vezető tisztségviselő felelősségére a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. §-ában foglaltak irányadók.

(7) Az olyan közszolgáltatás ellátása céljából alapított egyszemélyes gazdálkodó szervezetnél, mely közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért az alapító (tag, részvényes) felelős, és amelyben kizárólag önkormányzati költségvetési szerv rendelkezik tulajdonosi részesedéssel, a vezető tisztségviselő az alapító (tag, részvényes) képviseletében eljáró személy szakmai irányítása mellett, utasításai szerint, a közszolgáltatás ellátásáról való folyamatos gondoskodás követelményét figyelembe véve, a 100/K. §-ban foglaltak betartásával köteles eljárni. Ebben a szakmai irányítási körben a vezető tisztségviselő hatáskörét az alapító (tag, részvényes) elvonhatja, korlátozhatja, a vezető tisztségviselő pedig – gazdasági társaság esetén – ezzel mentesül a Gt. 30. §-ában foglalt felelősség alól.

(8)570 Az önkormányzati költségvetési szerv egyszemélyes gazdasági társasága esetében a tag (részvényes) – a megválasztással, illetve kinevezéssel kapcsolatos ügyek kivételével – a hatáskörébe tartozó döntés meghozatalát megelőzően köteles a vezető tisztségviselők, valamint a felügyelőbizottság véleményét megismerni. Halaszthatatlan döntés esetében a vélemény beszerzése rövid úton (így különösen: távbeszélő, fax, e-mail) is történhet, azonban az így véleményt nyilvánító személy nyolc napon belül köteles véleményét írásban is a döntést hozó rendelkezésére bocsátani. Az írásos vélemény, illetve az adott testület üléséről készült jegyzőkönyv nyilvános, azt az egyedüli tag (részvényes) határozatával együtt – a döntés meghozatalától számított harminc napon belül – a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni.

(9)571 Az önkormányzati költségvetési szerv egyszemélyes gazdasági társasága esetében az alapító okiratban rendelkezni kell

a) a (8) bekezdés szerinti véleményezési jog gyakorlásának módjáról,

b) abban az esetben, ha a véleményezési jogot ülésen gyakorolják, az ülés összehívásának rendjéről, a napirend közlésének módjáról,

c) a tag (részvényes) döntéseinek az érintettekkel való közlési módjáról.

Közfeladat-ellátás gazdálkodó szervezetnek történő átadása

100/O. § (1) A költségvetési szerv alapítására jogosult szerv – közszolgáltatás ellátása céljából – külön törvény vagy önkormányzati rendelet alapján gazdálkodó szervezetet alapíthat. E törvény (önkormányzati rendelet) alapján lehetséges továbbá ugyanazon közszolgáltatást végző költségvetési szerv – a gazdálkodó szervezet alapításával összehangoltan történő – megszüntetése is. Az így létrejövő gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: utódszervezet) alapítására és működésére a Polgári Törvénykönyvben, a gazdasági társaságokról szóló törvényben, az állami vagyonról szóló törvényben, továbbá e fejezetben foglaltak, a költségvetési szerv megszűnése tekintetében pedig a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló törvényben foglaltak – e §-ban foglalt eltérésekkel – alkalmazandók.

(2) Az utódszervezet előtársaságként nem működhet, továbbá állami vagy önkormányzati vagyont nem pénzbeli hozzájárulás formájában (apportként) csak kivételesen, törvényben vagy önkormányzati rendeletben foglalt esetben és feltételekkel szerezhet meg. Az utódszervezetben a tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorlónak – ha törvény vagy önkormányzati rendelet más feltételeket nem határoz meg – legalább többségi befolyással kell rendelkeznie.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján megszűnő költségvetési szervet megszüntető jogszabályban (határozatban) rendelkezni kell a költségvetési szerv valamennyi közfeladatának jövőbeni ellátásáról, valamennyi jogáról és kötelezettségéről, ideértve az utódszervezetnek juttatandó vagyonelemeket is, valamint meg kell jelölni azt a naptári napot, illetőleg időtartamot, amikor, illetőleg ameddig a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. A költségvetési szerv ezt követő kötelezettségvállalása semmis.

(4) A költségvetési szervet úgy kell megszüntetni, és az utódszervezetet úgy kell alapítani – figyelembe véve az (5) bekezdés szerinti eljárást is –, hogy a megszűnés napját követő naptól az utódszervezet megkezdhesse működését.

(5) Az utódszervezet alapításához, illetve a költségvetési szerv ezzel összehangolt megszüntetéséhez az irányító szerv (a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv megszűnése esetén a Kormány) előzetes engedélye szükséges. A gazdasági társaság utódszervezet esetén az előzetes engedély a Gt. 6. §-ának (1) bekezdése szerinti alapítási engedélynek minősül. Az előzetes engedélyhez készített előterjesztésben be kell mutatni:

a) a 100/L. § (4) bekezdésében foglaltakat,

b) a megszűnő költségvetési szerv tartozásállománya rendezésének módját, ütemezését, ideértve a hitelezők számára nyújtandó pénzügyi biztosítékokat is,

c) a megszűnő költségvetési szerv által foglalkoztatottakra vonatkozó intézkedési tervet,

d) az utódszervezet alapításához szükséges valamennyi tag (részvényes) vagyoni hozzájárulásának mértékét, összetételét, ideértve a megszűnő költségvetési szervről az utódszervezetre átszálló vagyoni jogokat, kötelezettségeket is.

Gazdálkodó szervezet által ellátott közfeladat költségvetési szervnek történő átadása

100/P. § (1) Ha a közfeladatot ellátó állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezet megszüntetésére úgy kerül sor, hogy az adott közfeladat ellátására költségvetési szervet hoznak létre, vagy már működő költségvetési szerv részére adják át a közfeladatot, akkor aszerint kell a megszüntetést (végelszámolást) és a költségvetési szerv létrehozását, vagy a már működő költségvetési szerv részére a közfeladat átadását összehangolni, hogy

a)572 az új költségvetési szerv nyilvántartásba vételét, illetve a már működő költségvetési szerv alapító okiratának módosítását olyan nappal kell kérelmezni, illetve a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásának annyival kell megelőznie a gazdálkodó szervezet megszüntetésére (végelszámolására) irányuló eljárás megindítását, hogy a közfeladat folyamatos ellátása biztosított legyen, és legkésőbb a gazdálkodó szervezet tevékenysége befejezését követő naptól az új költségvetési szerv megkezdhesse a működését, illetve a már működő költségvetési szerv elláthassa a közfeladatot,

b) a foglalkoztatottak jogviszonyával kapcsolatos intézkedések kellő időben megtörténjenek.

(2) Törvény eltérő rendelkezése hiányában az (1) bekezdésben foglalt esetben Kormány irányítása alá tartozó közszolgáltató költségvetési szerv létrehozását megelőzően az alapító szervnek javasolnia kell az állami tulajdonú gazdálkodó szervezet megszüntetésére (végelszámolására) irányuló eljárás megindítását – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter útján – az NVT-nél.

(3) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet a megszüntetésre (végelszámolásra) irányuló eljárás megindítását megelőzően vagy azt közvetlenül követően a közfeladat átadásával kapcsolatosan szerződést (megállapodást) köthet (a közfeladat ellátására létrehozott vagy már működő) költségvetési szervvel a közfeladat-ellátáshoz szükséges források átadásáról, szerződésből eredő vagyoni jogok és kötelezettségek engedményezéssel, tartozásátvállalással történő átruházásáról, valamint a gazdálkodó szervezet által kötött szerződésbe (megállapodásba) jogosultként vagy kötelezettként történő belépésről. E körben a költségvetési szerv a gazdálkodó szervezet – a jogutód nélküli megszűnésével összefüggésben keletkező – forgalmi adójának és a jogutód nélküli megszűnésre vonatkozó előírások alkalmazása miatti többlet társasági-adókötelezettségének a megfizetéséért a Ptk. szerint kezességet vállalhat, vagy a gazdálkodó szervezetnek az említett adótartozását átvállalhatja. E szerződések (megállapodások) létrejöttének feltétele a költségvetési szerv irányító szervének engedélye.

(4) Ha jogszabály másként nem rendelkezik vagy azt az ügy jellege nem zárja ki, a közigazgatási hatósági eljárásban, valamint a hatósági engedélyek tekintetében az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet jogutódjának az ugyanazon közfeladatot ellátó költségvetési szerv tekintendő, ilyen esetben a jogerős határozatban megállapított kötelezettség vagy jogosultság a költségvetési szervet terheli, illetve illeti meg.

(5) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet megszüntetése (végelszámolása) során külön törvényben foglaltak szerint kell a számviteli jogszabályok szerinti beszámolót és egyéb dokumentumokat elkészíteni.

(6)573 Amennyiben az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet felszámolására kerül sor, a vagyoni jogai (követelései), illetve kötelezettségei tekintetében a gazdálkodó szervezetre vonatkozó szabályok, illetve a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény574 szabályai alkalmazandók. Azon vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében, amelyeknél kizárt, hogy a költségvetési szerv jogosulttá, illetve kötelezetté váljon, a végelszámolási vagy a felszámolási eljárás során kell rendelkezni.

VIII. Fejezet

Pénzellátás, előirányzat-felhasználás575

101. §576 (1)577 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésében előirányzott központi költségvetési hozzájárulások és különféle térítések költségvetési törvényben jóváhagyott fedezetét, amennyiben törvény másként nem rendelkezik, időarányos mértékig, havi bontású finanszírozási terv szerint, a társadalombiztosítás által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátási kiadások megtérítését az alap kezelőjének havi elszámolása alapján kell folyósítani.

(2)578 A központi költségvetésből finanszírozott, a kincstár által folyósított ellátási kiadások költségvetési törvényben jóváhagyott fedezetét havi bontásban, finanszírozási terv alapján kell folyósítani.

(3)579 Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére jóváhagyott kiadási előirányzat felhasználása az alappal való rendelkezésre jogosult miniszter – társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetében az alapokat kezelő szervezet vezetője – által benyújtott és az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott – a bevételek várható beérkezését is ütemező – előirányzat-felhasználási terv alapján a kiadások tényleges felmerülésének időpontjához igazodóan történik.

(4)580 A központi költségvetésből a helyi önkormányzatok és helyi kisebbségi önkormányzatok581 részére a költségvetési törvényben megállapított egyes támogatásokat – a 64. § (3) bekezdésben foglaltak kivételével –, továbbá a címzett és céltámogatásokat teljesítményarányosan kell folyósítani.

(5)582 Amennyiben tárgyévben a helyi önkormányzat a számára jóváhagyott címzett, illetve céltámogatás

a) tárgyévben igénybe vett összegéről, vagy annak egy részéről lemond, azt visszafizeti, illetve a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény rendelkezései alapján elvonásra kerül,

b) tárgyévet megelőzően igénybe vett összegét, vagy egy részét visszafizeti,

az így felszabaduló előirányzat a működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatás, valamint az éves költségvetési törvényben meghatározott vis maior tartalék előirányzatát növeli.

(6)583 Az államháztartásból folyósított támogatások igénybevételének részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza.

(7)584 A központi költségvetésből a költségvetési törvényben a helyi önkormányzatok részére jóváhagyott normatív állami hozzájárulást, az átengedett személyi jövedelemadó összegét, valamint a helyi önkormányzatok működésével kapcsolatos egyéb, központi költségvetési kapcsolatból származó, a költségvetési törvényben meghatározott, nettó módon átutalandó támogatást, illetve előirányzatot, továbbá a költségvetési gazdálkodási rend szerint működő egészségügyi intézményeket illetően az egészségbiztosítási szerv által folyósított támogatást – a személyi juttatásokat, valamint egyéb kifizetéseket terhelő, illetve azokkal összefüggésben felmerülő és az államháztartás alrendszereit megillető kötelezettségek (szja-előleg, nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, egészségügyi hozzájárulás, társadalombiztosítási járulék, munkaadói és munkavállalói szolidaritási járulék), valamint egyéb, az államháztartás alrendszereit megillető, jogszabályban meghatározott közterhek és a magánnyugdíjpénztári tagdíj beszámításával – csökkentett összegben, havi részletekben, a Kormány által rendeletben meghatározott időpontban kell folyósítani.

(8)585 Amennyiben a kincstár a 63. § (7) bekezdése alapján meginduló eljárásban a helyi önkormányzattal részletfizetésben, vagy a teljesítési határidő módosításában állapodott meg, a (6) bekezdésben meghatározott összeget csökkenteni kell az adott hónapban esedékessé váló tartozás mértékével.

(9)586 A (7)–(8) bekezdésben szereplő tartozásoknak a (7) bekezdésben megjelölt források terhére történő levonását és a jogosult szervezetek számára történő teljesítését a kincstár végzi. Az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerveket terhelő tartozások összege csak az egészségbiztosítási szerv által folyósított támogatásból vonható le. Ha az egészségbiztosítási szerv által folyósított támogatás a (7) bekezdésben meghatározott tartozásokra nem nyújt fedezetet, akkor a 63. § (6)–(7) bekezdése szerinti eljárás az irányadó azzal az eltéréssel, hogy a felhatalmazást a helyi önkormányzat költségvetési szerve adja. A felhatalmazás alapján a beszedési megbízást az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv ellen kell benyújtani.

(10)587 Amennyiben a fejlesztési támogatásban részesülő helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv közvetlenül, vagy más szervezet (pl. alapítvány, költségvetési szerv, illetve gazdasági társaság stb.) útján közvetve a beruházás megvalósítására tekintettel a kivitelezést végző szervezettől vagy alvállalkozójától (pl. közterület-használati díj, földterület-, épület-, irodatechnikai berendezés, felvonulási terület bérlet, adás-vétel, végleges vagy öt éven túl visszatérítendő ideiglenes pénzeszközátadás stb. jogcímen) – a Ptk. szerinti szerződést biztosító mellékkötelezettség jogcímek kivételével – bevételhez jut, úgy az e bevétel összegére jutó arányos állami támogatást vissza kell fizetni a központi költségvetésbe.

(11)588

(12)589 A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira előirányzott állami támogatásnak a tárgyévet megelőző évek döntéssel lekötött maradványaiból a tárgyévben igénybe vett összeggel a központi költségvetésben megtervezett tárgyévi ilyen célú előirányzatot meg kell növelni.

(13)590 A települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatására, illetve a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására előirányzott állami támogatásnak a tárgyévet megelőző év döntéssel lekötött maradványaiból a tárgyévben december 31-éig igénybe vett összeggel a központi költségvetésben megtervezett tárgyévi ilyen célú előirányzatot meg kell növelni.

101/A. §591 (1) A fejezeti kezelésű előirányzatokból származó támogatások rendelkezésre bocsátása – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – finanszírozási terv alapján, teljesítésarányosan történik.

(2)592 Fejezeti kezelésű előirányzatból – nem pályázat útján – működési célú támogatásban részesülő alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, gazdasági társaság, valamint a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény hatálya alá tartozó fejlesztési és területfejlesztési tanács finanszírozása – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – időarányosan történik.

102. §593 (1)594 A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv részére a központi költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátása előirányzat-felhasználási keret nyitása útján történik.

a) Az előirányzat-felhasználási keretet a jóváhagyott költségvetésben megállapított kiadási és bevételi előirányzatok különbözeteként, a személyi juttatásokat, valamint egyéb kifizetéseket terhelő, illetve azokkal összefüggésben felmerülő és az államháztartás alrendszereit megillető kötelezettségek (szja-előleg, nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, egészségügyi hozzájárulás, társadalombiztosítási járulék, munkaadói és munkavállalói szolidaritási járulék), valamint egyéb, az államháztartás alrendszereit megillető, jogszabályban meghatározott közterhek és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj beszámításával csökkentett összegben a Kormány rendeletében szabályozott módon kell meghatározni.

b) Az a) pontban foglalt kötelezettségek teljesítését a kincstár végzi. A teljesítés érdekében a kincstár megterheli a kincstári körbe tartozó költségvetési szerv számláját az általa teljesített kötelezettségek azon összegével, mely az a) pont szerinti keretből nem volt levonható.

(2) Az előirányzat-felhasználási keret előrehozása kizárólag jogszabályban meghatározott esetekben és elszámolási kötelezettséggel történhet. A működési célú előirányzatok személyi kiadások kiemelt előirányzataira az előrehozás folyósítása kizárólag a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzataira történő megfelelő mértékű előrehozással egyidejűleg hajtható végre.

(3)595

(4)596 Az előirányzat-felhasználási keret megállapítása során a kincstári körbe tartozók által elismert tartozásállományról benyújtott adatszolgáltatás, valamint annak az (5) bekezdésben foglalt felülvizsgálata alapján a kincstár – kormányrendeletben szabályozott módon és mértékben – az állammal és a társadalombiztosítási alapokkal szembeni tartozás összegére az előirányzat-felhasználási keretet zárolja. A tartozásállomány csökkentésére irányuló átutalási megbízások esetén a kincstár az átutalási megbízásban foglalt összeggel a zárolt keretből teljesíti a megbízást.

(5)597 A (4) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás hitelességét az állami adóhatóság a Kormány rendeletében meghatározottak szerint ellenőrzi, és annak eredményéről a kincstárt értesíti.

(6) A meg nem nyitott előirányzat-felhasználási keret nem haladhatja meg az egyébként megnyitható teljes havi előirányzat-felhasználási keret 50%-át.

(7)598

(8)599 A kincstári körbe tartozók jóváhagyott előirányzatai terhére – azok mértékéig – figyelemmel az (1) bekezdés szerinti keret összegre is, a teljesítés után, utalványozott számla, az azt helyettesítő más bizonylat alapján kiállított fizetési megbízás alapján, annak esedékességekor, a kincstári körbe tartozó szerv külön rendelkezésére a kincstár teljesít kifizetést. E tevékenysége tekintetében a kincstár nem áll jogviszonyban a számla kedvezményezettjével.

(9)600 A kincstár – a 12. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével – előirányzati fedezet hiányában kifizetést nem teljesíthet.

(10)601 A kincstár a működésének rendjét szabályozó rendeletben meghatározott határnapig beérkező fizetési megbízást teljesíti az esedékességi időpontban. A fizetési megbízásnak a határnapon túli beérkezéséből fakadó késedelmes teljesítésének esetleges pénzügyi terhei (kötbér, késedelmi pótlék stb.) a megbízót terhelik. Abban az esetben, ha a fizetési megbízás a határnapig a kincstárba beérkezik és a kincstár az esedékesség időpontját követően késedelmesen teljesíti a kifizetést, az esetleges pénzügyi terhek nem a megbízót terhelik.

(11)602

(12)603 A kincstár – a következő év január 5-éig esedékes járandóságok fedezetének biztosítása érdekében – december 20-át követően a következő évi előirányzatok terhére megelőlegezi

a) a központi és a társadalombiztosítási költségvetési szervek munkavállalói december havi járandóságait, az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott egészségügyi intézmények kivételével,

b) a helyi önkormányzatokat a következő évben nettó módon megillető központi költségvetési kapcsolatokból származó források külön jogszabályban meghatározott részét,

c)604 az Egészségbiztosítási Alap által a gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoportból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók havi finanszírozási összegének külön jogszabályban meghatározott részét a szolgáltatók kérelme alapján az Alap kezelőjének kezdeményezésére, amennyiben a külön jogszabályban előírt kifizetési időpont teljesítéséhez ez szükséges,

d)605 a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv által folyósított terhességi-gyermekágyi segély, táppénz, gyermekgondozási díj, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 6. §-ában meghatározott ellátások, valamint nem a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott, de a Nyugdíjbiztosítási Alap igazgatási szervei által megállapított, illetve folyósított ellátások kiadásait, valamint

e) a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott munkanélküli ellátások és a keresetpótló támogatás kiadásait.

(13)606 A (12) bekezdés b) pontja szerint meghatározott előleg összegét csökkenti a helyi önkormányzatnak a 101. § (6)–(7) bekezdésében meghatározott jogcímek alapján december 20-án fennálló tartozása.

(14)607 Az államháztartás alrendszereibe tartozó költségvetési szervek, valamint azon szervek, amelyeknek illetményszámfejtése a kincstárral kötött megállapodás alapján történik, személyi juttatásokat és egyéb kifizetéseket terhelő, illetve azokkal összefüggésben felmerülő és az állami adóhatóság felé teljesítendő kötelezettségüket – a helyi önkormányzat, valamint az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a rá vonatkozó külön jogszabályok figyelembevételével – minden hónap 20-áig teljesítik.

102/A. §608

103. §609 (1)610 Az államháztartás alrendszereiben a kincstár és a költségvetés végrehajtásáért felelős szerv köteles a költségvetés végrehajtása során a költségvetési címek, illetőleg költségvetési szervek, alapok jóváhagyott előirányzatainak és azok teljesülésének alakulását folyamatosan nyilvántartani.

(2)611 Az (1) bekezdésben foglalt nyilvántartási kötelezettség jogszabályban szabályozott módon kiterjed a kiadási előirányzatokat terhelő kötelezettségvállalások és a bevételi előirányzatok teljesítését előrejelző – a teljesülés várható időpontja szerint rögzített – bevételi előírások folyamatos nyilvántartására.

103/A. §612 (1) A költségvetési szerv a vele foglalkoztatási, illetőleg egyéb bérjellegű kifizetési jogviszonyban álló személyek részére – jogviszonytól függetlenül – a munkabért, az illetményt és egyéb juttatást, valamint az ehhez kapcsolódó adó-, társadalombiztosítási és egyéb, a munkáltatót terhelő fizetési kötelezettségeket az illetményszámfejtés útján végzi.

(2) A költségvetési szerv az illetményszámfejtést jogszabályban e feladatra kijelölt szerv útján és módon (a továbbiakban: illetményszámfejtő hely) látja el.

(3) Az illetményszámfejtés céljából a munkavállaló, illetőleg a kifizetéssel érintett személy (a továbbiakban együtt: munkavállaló) személyes adatai a következő körben kezelhetők:

a) a munkavállaló azonosításához szükséges adatai, beleértve az adó- és a társadalombiztosítási azonosítót is,

b) a munkavállaló munkajogviszonyára, illetőleg a kifizetés alapjául szolgáló jogviszonyára, személyi és egyéb ellátásaira,

c) társadalombiztosítási és családtámogatási ellátásaira,

d) adó-, járulék- és egyéb levonásaira, a levonások utalására vonatkozó, a kötelezettségeket előíró törvényekben meghatározott adatok.

(4) Az illetményszámfejtési adatok a munka- illetőleg egyéb kifizetésre vonatkozó jogviszony, illetőleg a kifizetési/levonási kötelezettség fennállásáig, illetőleg a külön jogszabályban meghatározott elévülési időig kezelhetők.

(5) Az illetményszámfejtő hely az általa feldolgozott adatokból – a költségvetési szerv vezetője rendelkezése alapján – a bűnüldöző és nemzetbiztonsági szervek, valamint a bíróság, továbbá azon szervek részére továbbíthat adatot, amelyek részére egyéb törvények alapján a munkáltató, mint kifizető adatszolgáltatási kötelezettséggel tartozik, egyéb esetben adatszolgáltatásra csak személyazonosításra alkalmatlan módon kerülhet sor.

(6) Az illetményszámfejtő hely részére a költségvetési szerv, mint adatkezelő a (3) bekezdésben meghatározott adatokat tartalmazó adatállományt átadhatja, amelybe adatokat az adatfeldolgozó kizárólag az adatkezelő rendelkezése alapján vehet fel, helyesbíthet vagy törölhet, illetőleg továbbíthat. Amennyiben az illetményszámfejtő hely az adatfeldolgozást több költségvetési szerv részére végzi, az egyes költségvetési szervek adatállományait elkülönítetten kell kezelnie. Az illetményszámfejtő hely az adatállományt az adatfeldolgozói jogviszony megszűnésekor haladéktalanul köteles az adatkezelőnek visszaadni, illetőleg saját rendszeréből törölni.

IX. Fejezet

Gazdálkodás a vagyonnal613

104. §614 (1)615

(2)616 Az államháztartás körébe tartozik az állami vagyon, az a vagyon, amelynek tulajdonjogát törvény köztestületre ruházta, a helyi önkormányzatok, a helyi kisebbségi önkormányzatok617 és a társadalombiztosítás vagyona.

(3) A vagyonnal felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. E gazdálkodást az Országgyűlés — az Állami Számvevőszék útján — ellenőrzi.

104/A. §618 (1)619 Az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyonból – közhasznú társaság csak a külön törvényben meghatározott közhasznú szervezetként hozható létre.

(2)–(3)620

105. § (1)621 Az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyont, annak változásait és értékét nyilván kell tartani. Ezek az adatok — a minősített adat kivételével — nyilvánosak.

(2)622 Az államháztartás alrendszerei közül a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok vagyonáról külön törvény rendelkezik.

(3)623 A helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok vagyongazdálkodásának e törvényben nem szabályozott kérdéseit külön törvény szabályozza.

105/A. §624 (1) A helyi önkormányzati tulajdonban lévő vagyon vagyonkezelésbe adása során a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 80/A. §-a, az önkormányzati közfeladatot szabályozó külön törvény és e törvény rendelkezései szerint kell eljárni.

(2) A vagyonkezelésre vonatkozó nyilvános pályázati kiírásnak tartalmaznia kell az önkormányzattól átvállalt közfeladatok ellátására vonatkozó törvényi előírások szerint a pályázó személyi és szakmai felkészültségével kapcsolatos elvárásokat, az ellátás biztonságát szavatoló tényezőket, az Ötv. 80/A. § (7) bekezdésben foglalt feladatok esetén a sajátos védettség szempontjait, illetőleg az ellátás színvonalának emelését szolgáló befektetések szükségességét.

(3)625 A pályázati kiírást az önkormányzat honlapján vagy legalább egy országos napilapban és a helyben szokásos módon egyidejűleg kell közzétenni. Az önkormányzat ajánlati dokumentációt készít, amely tartalmazza a részletes szerződési feltételeket, a közfeladat-ellátással összefüggő követelményeket és a megfelelő ajánlattételhez szükséges határidőt (pályázati kiírás).

(4)626 A pályázati eljárásban nem vehet részt olyan szervezet, amely csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt áll, vagy amelynek lejárt esedékességű adó- vagy vámhatóságnál nyilvántartott, olyan végrehajtható adó-, illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási tartozása van, melynek megfizetésére nem kapott halasztást. Az önkormányzati közfeladat megszervezésére vonatkozó külön törvény a pályázatból való kizárás további eseteit állapíthatja meg.

(5)627 Az önkormányzatnak esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a pályázók számára. A pályázati kiírással és az e törvényben meghatározott eljárásrend megsértésével kötött szerződés semmis.

(6)628 A vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni, illetőleg e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képezni. E kötelezettség, illetve a tartalék elszámolásának és felhasználásának rendjét, részletes tartalmát a vagyonkezelési szerződésben kell meghatározni.

(7)629 Ha a vagyonkezelő olyan közfeladatot lát el, amely után bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel elengedheti a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig a kezelt vagyonnal összefüggő hosszú lejáratú kötelezettségét. Ez esetben a (6) bekezdés szerinti kötelezettség a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegéig áll fenn.

(8)630 A (6)–(7) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítését évente, a tényleges bevétel-adatok alapján kell vizsgálni.

(9)631 A vagyonkezelő a vagyonkezelési szerződésben meghatározott időponttól a vagyont birtokba veheti, gyakorolhatja a vagyonkezelőt megillető jogokat és viseli a rá háruló terheket, kötelezettségeket. Ingatlanra vonatkozó vagyonkezelői jog megszerzéséhez az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés is szükséges.

(10)632 A vagyonkezelési szerződés alapján az adott jog jogosultja az ingatlan tekintetében köteles gondoskodni az őt megillető vagyonkezelői jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetéséről.

(11)633 A vagyonkezelő köteles a vagyonkezelésébe vett vagyon után elszámolt és a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegének felhasználásáról évente elszámolni.

(12)634 A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeit, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani oly módon, hogy az a saját vagyonnal folytatott vállalkozási tevékenységéből származó bevételeitől, illetve költségeitől és ráfordításaitól egyértelműen elhatárolható legyen. Ha a vagyonkezelő a tevékenységét a vagyonkezelésébe vett és saját eszközökkel együttesen végzi, akkor a használatból, működtetésből származó bevételeit, közvetlen költségeit és ráfordításait a vagyonkezelési szerződésben meghatározott módon köteles elkülöníteni.

(13)635 A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon eszközeiről olyan elkülönített nyilvántartást köteles vezetni, amely tételesen tartalmazza ezek könyv szerinti bruttó és nettó értékét, az elszámolt értékcsökkenés összegét, az azokban bekövetkezett változásokat.

(14)636 A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon eszközei után elszámolt és a (13) bekezdés szerint elkülönítetten nyilvántartott értékcsökkenésnek megfelelő összeget a (7) bekezdés figyelembevételével, a vagyonkezelési szerződés szerint, a vagyonkezelésébe vett vagyon pótlására, bővítésére, a kezelt vagyon felújítására fordítja.

(15)637 A vagyonkezelő a vagyonkezelői jog megszűnésekor köteles a vagyonkezelésébe vett vagyonnak a kezelésbe adása időpontjában fennálló állapotához (értékéhez) viszonyított különbözetével (csökkenésével vagy növekedésével) a vagyonkezelési szerződés szerint elszámolni.

105/B. §638 (1) A vagyonkezelési szerződésnek – figyelemmel az önkormányzati közfeladatra, és az ahhoz kapcsolódó önkormányzati vagyon sajátos jellegére – tartalmaznia kell:

a) a vagyonkezelő által kötelezően ellátandó önkormányzati közfeladatot és ellátható egyéb tevékenységeket, valamint

b) a vagyonkezelő által a feladatai ellátásához alvállalkozók, illetőleg közreműködők igénybevételére, és ezzel összhangban a vagyonkezelésbe adott vagyon birtoklására, használatára vonatkozó korlátozó rendelkezéseket,

c) a közfeladat ellátása érdekében a vagyonkezelésbe adott eszközöknek a helyi önkormányzat számviteli nyilvántartási adataival megegyező tételes jegyzékét értékével együtt, azon belül a kötelező önkormányzati feladathoz kapcsolódó vagyon megjelölését,

d) a vagyonkezelésbe adott vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó rendelkezéseket, és a vagyonnal való vállalkozás feltételeit,

e) a vagyonkezelői jog megszerzésének ellenértékét, illetve kijelölés esetén az ingyenesség tényét,

f) a vagyonkezelésbe vett vagyon tekintetében az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének módját és formáját,

g) az önkormányzat költségvetését megillető – a vagyonkezelésébe adott vagyon kezeléséből származó – befizetések teljesítésére, a vagyonkezelésbe adott vagyonnal történő elszámolásra vonatkozó rendelkezéseket,

h) a szerződés teljesítésének biztosítására vonatkozó rendelkezéseket,

i) a teljesítés biztosítására szolgáló mellékkötelezettségeket és egyéb biztosítékokat,

j) a vagyonkezelésbe adott vagyonnal való mérhetően eredményes gazdálkodásra vonatkozó előírásokat,

k) a vagyonkezelési szerződés időtartamát.

(2) A vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyonnal rendeltetésszerűen, az általában elvárható gondossággal köteles gazdálkodni. Az e kötelezettsége megszegésével okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint tartozik felelősséggel, de a szerződésben a felek ennél szigorúbb szabályokat is megállapíthatnak.

(3) A vagyonkezelőnek a kezelt vagyonra vonatkozóan adatszolgáltatási kötelezettsége van. A vagyonkezelő évente egyszer, a tárgyévet követő év február 15-éig köteles a vagyonkezelésbe vett ingatlan(ok) és egyéb vagyoni eszközök állapotának tárgyévi változásairól a jegyző által meghatározott módon és formában adatot szolgáltatni.

(4) A vagyonkezelő a tulajdonosi ellenőrzést köteles tűrni, az ellenőrzés érdekében kötelezhető minden közérdekből nyilvános adat, valamint – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő – az önkormányzati vagyonra és vagyonkezelésre vonatkozó adat szolgáltatására és okirat bemutatására.

(5) A vagyonkezelői jog átadása nem keletkeztethet a közfeladat ellátásával összefüggésben többlet központi költségvetési támogatási igényt. A közfeladathoz kapcsolódó alapnormatívákon felüli kiadás teherviseléséről az átadó és az átvevő megállapodik.

105/C. §639 (1) A vagyonkezelői jog megszűnik:

a) határozott időtartamú vagyonkezelési szerződésben meghatározott időtartam elteltével,

b) határozatlan időtartamú vagyonkezelési szerződés esetén a szerződés felmondásával,

c) a (3)–(4) bekezdés szerinti rendkívüli felmondással,

d) az adott vagyontárgyra vonatkozóan a vagyontárgy megsemmisülésével, illetve

e) a vagyonkezelő jogutód nélküli megszűnésével, valamint

f) a szerződésben meghatározott egyéb ok vagy feltétel bekövetkezése esetén,

g)640 az ingatlan külön törvény641 szerinti kisajátításával.

(2) A felmondási idő jogszabály vagy a felek eltérő rendelkezése hiányában:

a) rendes felmondás esetén hat hónap,

b) rendkívüli felmondás esetén két hónap, ide nem értve a (4) és (5) bekezdések szerinti azonnali hatályú felmondás eseteit.

(3) A helyi önkormányzat a határozatlan idejű, illetve határozott idejű vagyonkezelési szerződését rendkívüli felmondással akkor szüntetheti meg, ha

a) a vagyonkezelő a 105/A–105/B. §-ban foglalt kötelezettségét a helyi önkormányzati költségvetési és vagyongazdálkodási érdekeket hátrányosan érintő módon megszegi,

b) a vagyonkezelő, az ellene a szerződéskötés előtt megindult csőd- vagy felszámolási eljárásról a helyi önkormányzatot nem tájékoztatta, vagy nem tájékoztatja, illetőleg a vagyonkezelő ellen a vagyonkezelési szerződés tartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul,

c) a vagyonkezelő adó-, illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott.

(4) Azonnali felmondásnak van helye, ha a vagyonkezelő a kezelésbe adott önkormányzati vagyonnal a vállalt önkormányzati feladatot nem látja el, vagy a vagyonban kárt okoz.

(5) Az önkormányzati közfeladatot szabályozó külön törvény a vagyonkezelési szerződés rendkívüli és azonnali felmondásának további eseteit határozhatja meg.

(6) A helyi önkormányzatnak a vagyonkezelői jog megszűnésekor gondoskodnia kell az ingatlan-nyilvántartásból való törléséről.

105/D. §642 A helyi önkormányzat tulajdonában lévő vagyon vagyonkezelésbe adása illetékmentes.

106. §643

107. §644

108. § (1)645 Az államháztartás alrendszeréhez kapcsolódó – a költségvetési törvényben,646 az állami vagyon kezelésére vonatkozó kormányrendeletben, illetőleg a helyi önkormányzat rendeletében, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat647 határozatában meghatározott értékhatár feletti – vagyont értékesíteni, a vagyon feletti vagyonkezelés jogát, a vagyon használatát, illetve a hasznosítás jogát átengedni – ha törvény vagy állami vagyon esetében törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály kivételt nem tesz – csak nyilvános (indokolt esetben zártkörű) versenyeztetés útján, a legjobb ajánlatot tevő részére lehet. Nem vonatkozik ez a rendelkezés:

a) a bérbeadásra, használatba adásra, vagyonkezelésbe adásra, amennyiben az államháztartási körbe tartozó szervezet, illetve jogszabályban előírt állami, önkormányzati feladatot ellátó gazdálkodó szervezet javára történik,

b) ingatlancserére, amennyiben külön jogszabály – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – a szolgáltatott ingatlan feletti rendelkezési jogot védetté nyilvánítással vagy más módon korlátozza, és az ellenszolgáltatás is ingatlan,

c) a helyi önkormányzat korlátozottan forgalomképes és forgalomképes vagyonának az Ötv. 80/A. § (5) bekezdés szerinti vagyonkezelésbe adására.

(2)648 Az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyon tulajdonjogát vagy a vagyonhoz kapcsolódó önállóan forgalomképes vagyoni értékű jogot ingyenesen átruházni, továbbá az államháztartás alrendszereinek követeléseiről lemondani csak törvényben, a helyi önkormányzatnál a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott módon és esetekben lehet.

(3)649 Az államháztartás alrendszereihez tartozó, illetve az állami, önkormányzati tulajdonban álló vagyon nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaság, egyesülés részére történő szolgáltatásakor csak a könyvvizsgáló által megállapított értéken vehető figyelembe.

(4)650 Az államháztartás alrendszereiben – az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül – a költségvetési törvényben megállapított értékhatárt el nem érő kis összegű követelést behajtásra előírni nem kell, kivéve ha törvény ennél alacsonyabb összeget állapít meg.651

(5)652

(6)653

108/A. §654 (1) A központi költségvetés külföldi követeléseivel (a továbbiakban e § alkalmazásában: külföldi követelés) való gazdálkodásért a költségvetési törvény keretein belül a Kormány felelős.

(2)655 A külföldi követelésekkel való gazdálkodás feladatát az államháztartásért felelős miniszter (a továbbiakban: illetékes miniszter) a kincstár közreműködésével látja el.

(3)656 Felhatalmazást kap az illetékes miniszter a 100,0 millió USA dollárnál kisebb összegű külföldi követelések értékesítésére, azok leépítését célzó különböző konstrukciók kidolgozására és lebonyolítására, ezzel kapcsolatban szükség és lehetőség szerint pályázatok kiírására, valamint a külföldi követelések átütemezésére. A hosszú távú költségvetési szempontok és az adott viszonylathoz kapcsolódó külgazdaság-politikai meggondolások figyelembevételével a külföldi követelésekből engedményt adhat, ha azok lejártak vagy bármilyen okból kétessé váltak. Az illetékes miniszter ezen felhatalmazás alapján hozott döntéseihez minden esetben a külpolitikáért felelős miniszter és a külgazdaságért felelős miniszter egyetértése szükséges.

(4)657 A külföldi követelések leépítését célzó pályázatokat az illetékes miniszter által jóváhagyott feltételek szerint a kincstár írja ki és bonyolítja le. A beérkezett pályázatok elbírálása az illetékes miniszter által e célra kijelölt Bíráló Bizottság feladata. Ha a külföldi követelések lebontása kapcsán magánjogi szerződések megkötése válik szükségessé, az ilyen szerződéseket a vállalkozókkal az illetékes miniszter által meghatározott feltételek szerint a kincstár köti meg, ezt a hatáskört az illetékes miniszter kivételes esetekben magához vonhatja. A kincstár gondoskodik a megkötött magánjogi szerződések végrehajtásáról, illetve az ezek kapcsán felmerült jogvitákban az illetékes miniszter által jóváhagyott álláspont szerint képviseli a központi költségvetés érdekeit.

(5) 100,0 millió USA dollárnál nagyobb összegű külföldi követelések értékesítéséhez, átütemezéséhez a Kormány adhat felhatalmazást.

(6) A külföldi követelésekkel való gazdálkodásból eredő esetleges veszteségek közvetlenül az állami vagyont terhelik.

(7) A külföldi követelésekkel való gazdálkodásról az Országgyűlést a zárszámadás keretében évente kell tájékoztatni. Ennek során be kell mutatni a külföldi követelések alakulását országonként, követeléstípusonként, lejárat szerint, ezeken belül külön a lejárt és a kétessé vált állományt.

(8)658

(9) Az illetékes miniszter hatáskörében eljárva más kormányzati és pénzügyi szervezeteket is megbízhat a külföldi követelések behajtásával kapcsolatos feladatokkal.

109. §659 (1) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény hatálya alá tartozó állami vagyonnal való gazdálkodásból származó bevételek – a törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetés bevételét vagy finanszírozási bevételét képezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti állami vagyonnal való gazdálkodásból eredő kiadások a központi költségvetés kiadását vagy finanszírozási kiadását képezik.

(3) Az MNV Zrt.-re rábízott vagyonnal való gazdálkodásból eredő kötelezettségek teljesítéséért az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter felelős, aki az ebből eredő feladatait a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével látja el.

(4) Az MNV Zrt.

a) közreműködik a rábízott állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások tervezésében,

b)660 a Magyar Állam képviseletében gondoskodik a rábízott vagyonnal kapcsolatos bevételek beszedéséről, és a rábízott vagyonnal kapcsolatos kiadások teljesítéséről az államháztartási gazdálkodásra vonatkozó előírások szerint,

c) a zárszámadás elkészítéséhez beszámol a rábízott állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások teljesüléséről.

(5) A (4) bekezdésben foglaltakat mind a költségvetési, mind a finanszírozási bevételekre és kiadásokra alkalmazni kell.

(6)661 Az (1) bekezdésben meghatározott vagyon értékesítéséből származó bevétel – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(7)662 Amennyiben a központi költségvetési szerv jogszabály, vagy az MNV Zrt.-vel kötött szerződés alapján használt állami vagyon használatát, vagy az őt megillető más jog gyakorlását visszterhes szerződés alapján harmadik személynek átengedi (hasznosítja), az ebből származó bevétel – törvény eltérő rendelkezés hiányában – a központi költségvetési szervet illeti meg.

(8)663 A Magyar Állam nevében az MNV Zrt. hitelt és kölcsönt csak az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény hatálya alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok részére nyújthat. E hitelek, kölcsönök nyújtásához és átütemezéséhez az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter előzetes jóváhagyása szükséges.

(9)664 A Magyar Állam nevében az MNV Zrt. az állami tulajdonú gazdasági társaságoknak tőkeemelést és támogatást csak az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jóváhagyásával nyújthat.

109/A. §665 (1) Az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások között azokat az ügyleteket is bruttó módon el kell számolni forgalmi értéken, amelyek az MNV Zrt.-re bízott vagyon mennyiségének vagy összetételének változását okozzák, de pénzmozgással nem járnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ügyletek pénzmozgással nem járó részének hatását az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások között külön alcímen kell elszámolni, ügylet-típusonkénti bontásban.

(3) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (4) bekezdése szerinti ingyenes vagyonátruházás kapcsán elszámolt költségvetési kiadások összegével az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások tervezett összege túlléphető.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével a (2) bekezdés alapján elszámolandó költségvetési kiadások ugyanazon ügylet keretében elszámolt költségvetési bevétellel megegyező összegével az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások tervezett összege túlléphető.

(5) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján költségvetési kiadás elszámolását eredményező ügyletekre – a (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével – akkor lehet kötelezettséget vállalni, ha e kiadás elszámolására rendelkezésre áll előirányzat.

109/B. §666

109/C. §667

109/D. §668

109/E. §669

109/F. §670

109/G. §671

109/H. §672

109/I. §673

109/J. §674

109/K. §675

109/L. §676 A külön jogszabályban meghatározott lakásépítési kedvezménnyel, fiatalok otthonteremtési támogatásával, a megelőlegező kölcsönnel, valamint – a külön jogszabályban meghatározott esetekben – a kiegészítő kamattámogatással összefüggésben az állam javára jelzálogjogot és annak biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. A külön jogszabályban meghatározott kiegészítő kamattámogatással, illetve a megelőlegező kölcsönnel összefüggésben a hitelintézet javára jelzálogjogot és annak biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni.

X. Fejezet

AZ ÁLLAMADÓSSÁG

110. §677 (1) Az államháztartás adóssága az államadósság és az önkormányzati adósság együttes értéke, amelynek számításakor az alrendszerek egymással szembeni adósságát konszolidálni kell.

(2) Az önkormányzati adósság a helyi és a kisebbségi önkormányzatokat együttesen terhelő adósság, amelynek számításakor az egyes önkormányzatok egymással szembeni adósságát konszolidálni kell.

(3) A maastrichti adósságmutató az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-i 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő adósságmutató.

111. §678 (1) Az államadósságból eredő kötelezettségek kezeléséért, teljesítéséért és nyilvántartásáért az államháztartásért felelős miniszter felelős.

(2) Az önkormányzatok az őket terhelő adósságból eredő kötelezettségek kezeléséért, teljesítéséért és nyilvántartásáért önállóan felelősek.

112. §679 Az államháztartásért felelős miniszter köteles az államadósságot és az államháztartási adósságot alrendszerenként és konszolidáltan rendszeresen, de legalább negyedévente – kormányrendeletben meghatározottak szerint – nyilvánosságra hozni. Az államháztartásért felelős miniszter e feladatának ellátásához az önkormányzatok kormányrendeletben meghatározott módon, időközönként és tartalommal adatot szolgáltatnak.

113. §680

113/A. §681 (1)682 Az államháztartásért felelős miniszter az államadósság kezelés körében az ÁKK Zrt. útján

a) az éves költségvetési törvény alapján a 18/B. § (1) bekezdésének p) pontja szerinti előrejelzés figyelembevételével gondoskodik a központi költségvetés fizetőképességének fenntartásáról;

b) gondoskodik a központi költségvetést terhelő adósság, valamint az állam átmenetileg szabad pénzeszközeinek kezeléséről;

c) nyilvántartja a központi költségvetést terhelő adósságot.

(2)683 E feladatkörében az ÁKK Rt.

a) elkészíti a központi költségvetés éves és középtávú finanszírozási tervét, kidolgozza az államadósság finanszírozási stratégiáját;

b) a költségvetési törvény keretében szervezi a központi költségvetés adósságát képező állampapír-kibocsátásokat, hitelfelvételeket és hitelátvállalásokat;

c) gondoskodik a központi költségvetést terhelő adósság terheinek kifizetéséről;

d) szervezi a másodlagos állampapírpiacot;

e)684 a másodlagos állampapír-piacon sajátszámlás kereskedést, értékpapír kölcsönzést, repó és fordított repó műveleteket végez, valamint azonnali és határidős-, fedezeti- és csereügyleteket, továbbá származtatott ügyleteket köt, letétkezelési és letéti őrzési feladatokat lát el;

f) elemzi a központi költségvetést terhelő adósságszolgálat és állampapírpiac folyamatait;

g) közreműködik az államháztartási adósság számításában, a 112. § szerinti kormányrendeletnek megfelelően tájékoztat az államadósság és az államháztartási adósság alakulásáról és az állampapírpiac folyamatairól;

h)685 külön jogszabály felhatalmazása alapján állami kezességgel, illetve állami garanciával biztosított, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomba hozatalát szervezheti, illetve ezzel kapcsolatos tanácsadási feladatokat láthat el;

i) véleményezi az egyedi állami kezességvállalás, garanciavállalás mellett nyújtott hitelek és kibocsátott kötvények feltételeit;

j) hitel-betét műveleteket végez;

k) közreműködik az állami kezesség, garancia melletti hitel- és kölcsönfelvétellel, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátással kapcsolatos feladatok ellátásában. Az ÁKK Rt. a közreműködésért a központi költségvetés terhére díjazásban részesül. A díj mértéke az alapügyben szereplő tőke összegének legfeljebb 0,025 százaléka. Az ÁKK Rt. e feladatainak és díjazásának részletes szabályait a Kormány rendeletben határozza meg;

l)686 közreműködhet az állam többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezet hitelfelvételével, kölcsönfelvételével, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírjának kibocsátásával kapcsolatos feladatok – beleértve az üzleti stratégiával kapcsolatos tanácsadást is – ellátásában, melyért a gazdálkodó szervezettől a k) pontban meghatározott mértékű díjra jogosult.

(3)687 Az ÁKK Rt. a 18/G. § (6) bekezdésében meghatározott számlák elkülönített alszámláin forgalomba hozatal és mögöttes pénzkövetelés nélkül olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-állományt hozhat létre, amely a (2) bekezdés e) pontja szerinti ügyletek tárgya lehet.

(4)688 Az ÁKK Zrt. (1) és (2) bekezdés szerinti tevékenysége körében az állam által kibocsátott vagy állami kezességgel, illetve állami garanciával biztosított, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, továbbá a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 6. §-ának b), d), h), i), j) és k) pontjában meghatározott pénzügyi eszközök tekintetében a Bszt. 5. §-a (1) bekezdésének a)–c) és f)–h) pontjaiban meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet, valamint a Bszt. 5. §-a (2) bekezdésének a), b), d), g) és h) pontjaiban meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást végezhet.

(5)689 Az ÁKK Zrt. (1) bekezdés és (2) bekezdés a)–g) és i)–k) pontjai szerinti tevékenysége, illetve az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében végzett (4) bekezdés szerinti tevékenysége államadósság kezelésnek minősül. Az ÁKK Zrt. államadósság kezelésen kívüli befektetési szolgáltatási tevékenységére és befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatására a Bszt. rendelkezéseit az ott meghatározott kivételekkel kell alkalmazni.

(6)690 A kincstár az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében a Bszt. 5. §-a (1) bekezdésének a)–c) és g) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységet végezhet és a Bszt. 5. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást nyújthat, valamint közvetítőként járhat el azzal, hogy e tevékenységére és szolgáltatására vonatkozóan a Bszt. rendelkezéseit az ott meghatározott kivételekkel kell alkalmazni.

XI. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS INFORMÁCIÓS
ÉS MÉRLEGRENDSZERE

114. §691 (1)692 Az államháztartás információs rendszerét – a nemzetgazdasági pénzügyi információrendszer részeként – úgy kell kialakítani, hogy segítse a közérdekű adatokhoz való jogszerű hozzáférést, az államháztartási pénzügyi folyamatok megtervezését, a költségvetési előirányzatok kialakítását, és a teljesülés elemzésére, értékelésére, ellenőrzésére alkalmas legyen.

(2) Az államháztartási információs rendszer mérlegbeszámolóit, költségvetési beszámolóit össze kell hangolni a statisztikai, a nemzetközi kormányzati pénzügyi statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségekkel, a nemzeti számlák rendszerével.

(3) Az alrendszerek költségvetésének tervezése, végrehajtása, valamint a zárszámadás során a bevételeket, a kiadásokat és a finanszírozási műveleteket a költségvetési gazdálkodásra feljogosított, előirányzattal rendelkezők szerinti adminisztratív, valamint funkcionális és közgazdasági osztályozási rendszerben kell nyilvántartani, illetve bemutatni.

(4) Az államháztartás és az egyes alrendszerek bevételeinek és kiadásainak zárt rendszerű és megfelelő csoportosításban történő bemutatásához mérlegeket kell kialakítani és összeállítani, figyelemmel az osztályozási rendszerek szempontjaira és előírásaira.

115. § Az államháztartás mérlegeinek e törvényben meghatározott kivétellel a költségvetés előterjesztésekor a vonatkozó év és az előző év várható, valamint az azt megelőző év tényadatait kell tartalmaznia. A mérlegeknek a zárszámadáskor a vonatkozó év terv- és tény-, illetve az előző év tényadatait kell tartalmazniuk.

116. §693 (1) Az Országgyűlés részére az állami költségvetés tárgyalásakor tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:

1. az államháztartás bevételeit és kiadásait (a továbbiakban: költségvetési mérleg)

a) alrendszerenként és összevontan,

b) közgazdasági és funkcionális tagolásban;

2. az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének (többletének vagy hiányának) összefüggését és kapcsolatát az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-i 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő mutatóval: a kormányzati szektor hiányával (maastrichti deficitmutató), illetve az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval (maastrichti elsődleges egyenlegmutató);

3. a központi költségvetés adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást adónemenként.

(2) Az Országgyűlés részére zárszámadáskor tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:

1. az államháztartás költségvetési mérlegeit alrendszerenként és összevontan, közgazdasági és funkcionális tagolásban;

2. az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének (többletének vagy hiányának) összefüggését és kapcsolatát az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-i 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő mutatóval: a kormányzati szektor hiányával (maastrichti deficitmutató), illetve az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval (maastrichti elsődleges egyenlegmutató);

3. a központi költségvetés adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást adónemenként;

4. az államháztartás könyvviteli mérlegeit alrendszerenként elkülönítetten;

5. az állami költségvetés finanszírozását bemutató pénzforgalmi kimutatást;

6. az államháztartás adósságát instrumentumok, valamint bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban összevontan és alrendszerenként;

7. a központi költségvetés adósságát instrumentumok, bel- és külföldi hitelezők, forint és deviza, valamint éven belüli és éven túli lejárat szerinti bontásban;

8. a 110. §-ban meghatározott adósság-kategóriákat összefüggéseikkel együtt;

9. a központi költségvetés által nyújtott hitelek állományát instrumentumok, bel- és külföldi hitelfelvevők, lejárat szerinti bontásban.

117. §694 Az elkülönített állami pénzalapok költségvetésének előterjesztésekor, illetőleg a zárszámadáskor az Országgyűlés részére legalább a 116. § (1) bekezdés 1. pontjának a)–b) pontjaiban, valamint 116. § (2) bekezdése 1. és 4. pontjaiban foglalt mérlegeket kell – a szöveges indokolással együtt – az alapra vonatkozóan tájékoztatásul bemutatni.

118. §695 (1) A helyi önkormányzatok költségvetésének előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell – szöveges indokolással együtt – bemutatni:

1. az adott helyi önkormányzat összes bevételét, kiadását, előirányzat felhasználási tervét,

2. a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott tartalommal:

a) az adott helyi önkormányzat összevont költségvetési mérlegét, elkülönítetten a helyi kisebbségi önkormányzat mérlegét,

b) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,

c) a közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást.

(2) A helyi önkormányzatok zárszámadásának előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell – szöveges indokolással együtt – bemutatni:

1. az adott helyi önkormányzat összes bevételét, kiadását, pénzeszközének változását,

2. a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott tartalommal:

a) az adott helyi önkormányzat összevont költségvetési mérlegét, elkülönítetten a helyi kisebbségi önkormányzat mérlegét,

b) az adósság állományát lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban,

c) a vagyonkimutatást,

d) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,

e) a közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást.

118/A. §696 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetéséről, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat benyújtásakor az Országgyűlés részére legalább a 116. § (1) bekezdés 1. a)–b) pontjai, (2) bekezdése 1. és 4. pontja szerinti mérlegeket a szöveges indoklással együtt be kell mutatni.

118/B. §697 A kincstár az elkülönített állami pénzalapokat, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait, a fejezeti kezelésű előirányzatokat nyilvántartja, illetve az államháztartással összefüggő, külön jogszabályban meghatározott adatait kezeli.

XII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS SZÁMVITELE

119. §698 (1) Az államháztartás számvitelének célja, hogy az államháztartás gazdálkodásának irányítását, értékelését, ellenőrzését, hatékony működését és vagyonának védelmét egységes számviteli renddel segítse elő.

(2) Az államháztartás számvitelének feladata, hogy

a) a gazdasági folyamatokat pénzértékben számba vegye;

b) a vagyoni állapotra, az eszközöknek és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat folyamatosan feljegyezze, rendszerezze, feldolgozza, értékelje és kimutassa a vagyoni állapotot;

c) tájékoztatást, adatokat adjon a gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására;

d) lehetővé tegye a gazdálkodás ellenőrzését, az összefoglaló gazdasági számítások készítését.

(3) Az államháztartás számvitele kiterjed

a) a központi költségvetésnek az államháztartás más alrendszereivel való elszámolásait, illetve államháztartáson kívüli kapcsolatait megjelenítő nemzetgazdasági elszámolásokra;

b) a központi költségvetési szervekre;

c) a helyi önkormányzatokra, a helyi kisebbségi önkormányzatokra699 és költségvetési szerveikre;

d) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaira és kezelőikre;

e) az alapokra;

f) az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szervekre;

g) az a)—f) pontokban foglaltak kincstári rendszerbe bevont körének könyvvezetési és beszámolókészítési kötelezettségére;

h) az államháztartásból támogatásban részesülő államháztartáson kívüli szervezetek (vállalkozások, pénzintézetek, közalapítványok, köztestületek, alapítványok, egyházak, társadalmi, érdekképviseleti, nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek) esetében a támogatás elszámolásának és felhasználásának részletes szabályaira és beszámolási kötelezettségére.

(4) A nemzetgazdasági pénzügyi elszámolásokat magyar nyelven és a Magyar Köztársaság pénznemében kell vezetni. A külföldi kötelezettségeket és követeléseket külföldi pénznemben is nyilván kell tartani.

(5)700 A kincstárnak a zárszámadás előkészítése keretében a tárgyév december 31-ei állapothoz képest eltérést eredményező tételeket a kettős könyvvitel zárt rendszerében analitikával alátámasztottan át kell vezetni a folyószámla-vezető rendszerében, az előirányzat-gazdálkodási rendszerében és a főkönyvben.

XIII. Fejezet701

ÁLLAMHÁZTARTÁSI KONTROLL

Az államháztartási kontrollok rendszere

120. §702 (1) Az államháztartási kontrollok alapvető célja az államháztartási pénzeszközökkel, vagyonnal történő szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás.

(2) Az államháztartás kontrollja – mely kiterjed az államháztartás valamennyi alrendszerére – külső ellenőrzés és államháztartási belső kontrollrendszerek keretében történik.

120/A. § (1)703 Az államháztartás külső ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat az Állami Számvevőszék látja el, melynek feladatait, hatáskörét és szervezetét külön törvény állapítja meg.

(2)704 Az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzést

a) a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzési tevékenység,

b) a belső ellenőrzési tevékenység, és

c) az a) és b) pontokban meghatározott ellenőrzési tevékenységeket is magában foglaló belső kontrollrendszer központi harmonizációja, szabályozása és koordinációja, valamint a jogszabályok, a közzétett irányelvek, módszertani útmutatók és a vonatkozó standardok alkalmazásának vizsgálata

útján kell ellátni.

(3) A költségvetési bevételek és kiadások tervezése, felhasználása és elszámolása, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodás a belső ellenőrzés tárgyát képezik.

120/B. §705 (1) A belső kontrollrendszer a költségvetési szerv által a kockázatok kezelésére és tárgyilagos bizonyosság megszerzése érdekében kialakított folyamatrendszer, amely azt a célt szolgálja, hogy a költségvetési szerv megvalósítsa a következő fő célokat:

a) a tevékenységeket (műveleteket) szabályszerűen, valamint a megbízható gazdálkodás elveivel (gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség) összhangban hajtsa végre;

b) teljesítse az elszámolási kötelezettségeket;

c) megvédje a szervezet erőforrásait a veszteségektől (károktól) és a nem rendeltetésszerű használattól.

(2) A költségvetési szerv belső kontrollrendszeréért a költségvetési szerv vezetője felelős, aki köteles – a szervezet minden szintjén érvényesülő – megfelelő

a) kontrollkörnyezetet,

b) kockázatkezelési rendszert,

c) kontrolltevékenységeket,

d) információs és kommunikációs rendszert,

e) monitoringrendszert

kialakítani és működtetni.

A folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés706

121. § (1)707 A folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés (a továbbiakban: FEUVE) létrehozásáért, működtetéséért és fejlesztéséért a költségvetési szerv vezetője felelős az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók figyelembevételével. A költségvetési szerv vezetője köteles olyan szabályzatokat kiadni, folyamatokat kialakítani és működtetni a szervezeten belül, amelyek biztosítják a rendelkezésre álló források szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását. A FEUVE, mint a kontrolltevékenység része, magában foglalja:

a) a pénzügyi döntések dokumentumainak elkészítését (ideértve a költségvetési tervezés, a kötelezettségvállalások, a szerződések, a kifizetések, a szabálytalanság miatti visszafizettetések dokumentumait is),

b) az előzetes és utólagos pénzügyi ellenőrzést, a pénzügyi döntések szabályszerűségi és szabályozottsági szempontból történő jóváhagyását, illetve ellenjegyzését,

c) a gazdasági események elszámolásának (a hatályos jogszabályoknak megfelelő könyvvezetés és beszámolás) kontrollját.

(2) Az (1) bekezdés a)–c) pontjában felsorolt tevékenységek feladatköri elkülönítését biztosítani kell.

(3)708 A FEUVE-nek biztosítania kell, hogy

a) a költségvetési szerv valamennyi tevékenysége és célja összhangban legyen a szabályszerűség, szabályozottság és megbízható gazdálkodás elveivel;

b) az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásban ne kerüljön sor pazarlásra, visszaélésre, rendeltetésellenes felhasználásra;

c) megfelelő, pontos és naprakész információk álljanak rendelkezésre a költségvetési szerv működésével kapcsolatosan;

d) a FEUVE harmonizációjára és összehangolására vonatkozó jogszabályok végrehajtásra kerüljenek, a módszertani útmutatók figyelembevételével.

Belső ellenőrzés

121/A. § (1) A belső ellenőrzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését fejlessze és eredményességét növelje. A belső ellenőrzés az ellenőrzött szervezet céljai elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen értékeli, illetve fejleszti az ellenőrzött szervezet kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási eljárásainak hatékonyságát.

(2) A jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelést, valamint a gazdaságosságot, hatékonyságot és eredményességet vizsgálva a belső ellenőrzés megállapításokat és ajánlásokat fogalmaz meg a költségvetési szerv vezetője részére.

(3)709 A költségvetési szerveknél a belső ellenőrzés kialakításáról és megfelelő működtetéséről a költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni. A belső ellenőrzést végző személy vagy szervezet tevékenységét a költségvetési szerv vezetőjének közvetlenül alárendelve végzi, jelentéseit közvetlenül a költségvetési szerv vezetőjének küldi meg. A fejezetet irányító szerv (helyi önkormányzat esetében az önkormányzat) belső ellenőrzést végezhet

a) az irányítása vagy felügyelete alá tartozó bármely költségvetési szervnél,

b) a saját, illetve az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv használatába, vagyonkezelésébe adott állami, önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás tekintetében,

c) továbbá a fejezet költségvetéséből céljelleggel juttatott, illetve a nemzetközi támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezeteknél.

(4) A költségvetési szerv vezetője köteles biztosítani a belső ellenőrök funkcionális (feladatköri és szervezeti) függetlenségét, különösen az alábbiak tekintetében:

a) az éves ellenőrzési terv kidolgozása, kockázatelemzési módszerek alapján és soron kívüli ellenőrzések figyelembevételével,

b) az ellenőrzési program elkészítése és végrehajtása,

c) az ellenőrzési módszerek kiválasztása,

d) következtetések és ajánlások kidolgozása, ellenőrzési jelentés elkészítése,

e) a belső ellenőr ellenőrzési tevékenységen kívül más tevékenység végrehajtásába nem vonható be.

(5)710 A belső ellenőrzési tevékenység során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, informatikai rendszerellenőrzéseket és – fejezetet irányító szerv esetén – megbízhatósági ellenőrzéseket kell végezni. A költségvetési szervek elemi költségvetési beszámolóinak ellenőrzését az Állami Számvevőszék által kidolgozott módszertan szerint kell végrehajtani.

(6)711 A belső ellenőrzést végző személy munkáját a vonatkozó jogszabályok szerint végzi, az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók és a belső ellenőrzésre vonatkozó nemzetközi standardok figyelembevételével.

(7) A belső ellenőrzést végző személyek feladatainak maradéktalan ellátása érdekében az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység bármely helyiségébe beléphet, számára akadálytalan hozzáférést kell biztosítani valamennyi irathoz, adathoz és informatikai rendszerhez, kérésére az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység bármely dolgozója köteles szóban vagy írásban információt szolgáltatni.

(8)712 A belső ellenőrzést végző személy az ellenőrzött szervnél, illetve szervezeti egységnél minősített adatot, üzleti titkot tartalmazó iratokba és más dokumentumokba is betekinthet, azokról másolatot, kivonatot kérhet, illetve személyes adatokat kezelhet, a jogszabályokban meghatározott adatvédelmi, illetve a minősített adat védelmére vonatkozó előírások betartásával.

(9) Büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén a belső ellenőrzést végző szerv, illetve szervezeti egység vezetője köteles a költségvetési szerv vezetőjét haladéktalanul tájékoztatni.

(10)713 A Kormány által kijelölt714 belső ellenőrzési szerv ellenőrzési jogköre kiterjed

a) központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, valamint – a Kormány vagy miniszter irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szervek kivételével – a központi költségvetési szervek belső ellenőrzésére;

b) a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, az alapítványoknak, a kistérségi, megyei, térségi és regionális területfejlesztési tanácsoknak és – a pártok kivételével – a társadalmi szervezeteknek a központi költségvetésből, alapokból juttatott pénzeszközök – ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is – felhasználásának ellenőrzésére; valamint

c) az a)–b) pontban foglaltakkal összefüggésben megvalósított beszerzésekre, az ezekre kötött szerződések teljesítésének vizsgálatára, ebben a vonatkozásában azon szerződő felekre is, amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, vagy abban közreműködnek.

(11) A (10) bekezdésben meghatározott szerv hatásköre az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére is kiterjed. Ennek keretében a központi költségvetés mellett a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál is ellenőrizheti a kezességi szerződés feltételeinek betartását.715

(12)716 A (10) bekezdésben meghatározott szerv feladatát, hatáskörét és szervezetét a Kormány rendeletben határozza meg.717

A belső kontrollrendszerek központi harmonizációja és koordinációja718

121/B. § (1)719 A belső kontrollrendszerek fejlesztése, szabályozásának előkészítése, koordinációja és harmonizációja az államháztartás alrendszerei tekintetében az államháztartásért felelős miniszter feladata.

(2)720 Az (1) bekezdésben meghatározott feladat keretében az államháztartásért felelős miniszter

a)721 koordinálja és összehangolja a költségvetési, illetve nemzetközi források kontrollrendszereit, valamint javaslatokat tesz az ezekhez kapcsolódó jogszabályok kialakítására;

b)722 megalkotja, közzéteszi és rendszeresen felülvizsgálja a belső kontrollokkal kapcsolatos irányelveket, módszertani útmutatókat;

c)723 figyelemmel kíséri és vizsgálja a jogszabályok, irányelvek, módszertani útmutatók, belső ellenőrzésre vonatkozó nemzetközi standardok alkalmazását és végrehajtását;

d) ellátja az Államháztartási Belső Pénzügyi Ellenőrzési Tárcaközi Bizottság felállításával, működtetésével és ügyrendjének megalkotásával kapcsolatos feladatokat.

121/C. §724 (1)725 A költségvetési szerveknél belső ellenőrzési tevékenység folytatásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye szükséges.

(2)726

(3)727 Az államháztartásért felelős miniszter rendeletben szabályozza a kötelező szakmai továbbképzés és a kapcsolódó vizsgáztatás részleteit.

(4)728 Az (1) bekezdés szerinti tevékenység folytatását az államháztartásért felelős miniszter annak engedélyezi, aki

a) rendelkezik a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló kormányrendeletben előírt végzettséggel és gyakorlattal;

b)729 büntetlen előéletű, és nem áll a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

c)730

(5) A nyilvántartásból törölni kell azt a természetes személyt,

a)731 aki a (10) bekezdés szerinti továbbképzésben nem vesz részt, akinek részvételét a továbbképzésben közreműködő szervezet nem igazolja, illetve aki nem tudja kimenteni a továbbképzésben való részvételének hiányát, továbbá aki a (10) bekezdésben előírt vizsgakötelezettséget nem teljesíti;

b)732 aki büntetett előéletű,

c) akit a bíróság a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól eltiltott,

d) aki a nyilvántartásba vételkor, illetve a nyilvántartásba vételt követően valótlan adatot közölt, a nyilvántartásból törlésre okot adó körülményt 30 napon belül nem jelentette be, a valótlan adatközlés, illetve a bejelentés elmulasztása utólagos megállapításakor,

e) aki kéri a nyilvántartásból való törlését,

f) akit jogerős bírói ítélet a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett,

g) aki elhalálozott.

(6) A nyilvántartásból törölt természetes személy kérheti a belső ellenőrök nyilvántartásába újbóli felvételét:

a) a törlést követő 2 év után, ha a törlésre az (5) bekezdés a) pontja miatt,

b) a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülést követően, ha a törlésre az (5) bekezdés b) pontja miatt,

c) a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól való eltiltás alóli mentesítést követően, ha a törlésre az (5) bekezdés c) pontja miatt,

d) a törlést követő 3 év után, ha a törlésre az (5) bekezdés d) pontja miatt,

e) a törlést követő 2 év után, ha a törlésre az (5) bekezdés e) pontja miatt,

f) a gondnokság alá helyezés megszüntetését követően, ha a törlésre az (5) bekezdés f) pontja miatt

került sor.

(7)733 Az államháztartásért felelős miniszter a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza:

a)734 természetes személyazonosító adatok,

b)735

c) nyilvántartási szám,

d)–e)736

f) lakcím,

g) értesítési cím (tartózkodási hely),

h) telefonszám, elektronikus elérhetőség,

i) felsőfokú iskolai végzettségét igazoló oklevél száma, a kiállító intézmény neve, a kiállítás kelte;

j) egyéb képesítésének megnevezése, az ezen képesítést igazoló oklevél, bizonyítvány száma, a kiállító intézmény neve, a kiállítás kelte;

k) a legalább kétéves szakmai gyakorlatot vagy a gyakorlat alóli felmentést igazoló dokumentum megléte;

l) a kötelező szakmai továbbképzése(ke)n történő részvétel(ek) ideje.

(8)737 A (7) bekezdésben meghatározott adatok közül a belső ellenőr nyilvántartási száma, neve és választása alapján a (7) bekezdés f)–h) pontjaiban felsorolt adatainak egyike nyilvános, ezen adatokról bárki tájékoztatást kaphat. A nyilvántartásba vételt végző szervezet a nyilvántartásban szereplő belső ellenőr nyilvános adatait internetes honlapján nyilvánosságra hozza, és biztosítja, hogy a nyilvános adatokról a nyilvántartásba vételt végző szervezettől bárki tájékoztatást kaphasson.

(9) A nyilvántartásból törölt természetes személyek adatait a nyilvántartásba vételt végző szervezet a törlést követő 10 évig köteles megőrizni.

(10)738 A belső ellenőrök kötelesek a már megszerzett ismereteket naprakészen tartani, fejleszteni, a változásokból eredő követelményekkel összhangba hozni. Ennek érdekében kötelesek szakmai továbbképzésen részt venni, és külön jogszabályban előírt esetekben vizsgát tenni.

(11)739 A belső ellenőri tevékenység engedélyezésére irányuló eljárásért, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása vagy törlése iránti eljárásért az államháztartásért felelős miniszter rendeletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A (4) bekezdés szerinti döntéssel kapcsolatos hatósági eljárás ügyintézési határideje negyvenöt munkanap.

(12)740 Amennyiben a kérelmező az engedélykérelmét hibásan, hiányosan, vagy nem a (3) bekezdésben hivatkozott rendelet szerinti mellékletek csatolásával terjeszti elő, akkor a kérelmezőt az államháztartásért felelős miniszter a kérelem előterjesztését követő huszonkét munkanapon belül hiánypótlásra hívja fel.

(13)741 A belső ellenőri tevékenység engedélyezésére irányuló eljárás során a kérelmező természetes személy hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy megfelel a (4) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy kéri, hogy az e tényre vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv az államháztartásért felelős miniszter részére – annak az engedély kiadásának elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés kizárólag a (14) bekezdésben meghatározott adatokra irányulhat.

(14)742 Az államháztartásért felelős miniszter hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező természetes személy megfelel-e a (4) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek. Az államháztartásért felelős miniszter a belső ellenőri tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező természetes személy megfelel-e a (4) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek. A hatósági ellenőrzés céljából az államháztartásért felelős miniszter adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező természetes személy megfelel-e a (4) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek.

(15)743 A (13) és (14) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az államháztartásért felelős miniszter

a) a tevékenységi engedély iránti eljárás jogerős befejezéséig vagy

b) a tevékenységi engedély kiadása esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a tevékenységi engedély visszavonására irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

Támogatások ellenőrzése

122. § (1)744 A költségvetési és európai uniós forrásokból származó támogatást nyújtó szerv, illetve szervezeti egység kötelessége a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezetekkel és a kedvezményezettekkel kötött szerződésben kikötni:

a)745 hogy a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezet és a kedvezményezett köteles az ellenőrzés érdekében az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a kincstár, illetve az európai uniós támogatásokkal kapcsolatban az irányító hatóságok, a kifizető, az igazoló és az ellenőrzési hatóság képviselőit ellenőrzési munkájukban a helyszínen is – a megfelelő dokumentumok, számlák, a program megvalósítását igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a fizikai teljesítés vizsgálatában – segíteni;

b) a felhasználással és az ellenőrzéssel összefüggő kötelezettségek megszegése esetén alkalmazandó szankciókat.

(2)746 Az államháztartás külső és belső pénzügyi ellenőrzését ellátó szervek az európai uniós támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai Csalásellenes Hivatallal (OLAF) együttműködnek.

Az adók és más befizetések ellenőrzése

122/A. § (1) Az ellenőrzés során az adóhatóság, illetve a más bevételek beszedéséért felelős hatóság az államháztartást illető fizetési kötelezettségek vonatkozásában ellenőrzi az adózással és más befizetésekkel, továbbá a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok megtartását.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő ellenőrzés kiterjed különösen a bejelentésre, a bevallásra, az adó-, járulék-, hozzájárulás- és egyéb fizetési kötelezettség megállapításra, a bizonylati rendre, a könyvvezetésre, a nyilvántartásra, az adatszolgáltatásra, a befizetési kötelezettség teljesítésére, a költségvetési támogatások igénylésének és felhasználásának ellenőrzésére.

(3) Az adóellenőrzés részletes szabályairól külön törvény rendelkezik.

122/B. §747 (1) A kincstár a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és közoktatási közfeladatot ellátó nem állami, nem önkormányzati intézményt fenntartókat a központi költségvetésből megillető normatív hozzájárulások és támogatások, kiegészítő támogatások igénylésének, felhasználásának jogszabályi feltételeit és az elszámolások szabályszerűségét – külön jogszabályban meghatározottak szerint, az ott megjelölt szervezetek bevonásával – ellenőrzi.

(2)748 A kincstár ellenőrzési tevékenységére a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályait kell alkalmazni.

XIV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

123. § (1) Ez a törvény kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

(2)749

(3)750

(4)751 A 18/B. § (6) bekezdésében foglaltakat az 1998. január 1-jét követően kötött megállapodáson alapuló támogatásokra kell alkalmazni.

123/A. §752 (1)753

(2) Az ÁFI Rt.754 megszűnésével a társasággal szemben fennálló, illetve a társaságot megillető követelések — kivéve a (3) bekezdésben szabályozott eseteket — nem válnak lejárttá.

(3)755

(4) Az ÁFI Rt. megszűnése esetén az ÁFI Rt. általános jogutódja a Magyar Állam, kötelezettségeiért — kivéve a (3) bekezdés szerint bejelentett és az ÁFI Rt. által kielégített hitelezői igényeket — a központi költségvetés köteles helytállni, és az ÁFI Rt.-t megillető jogokat a központi költségvetés gyakorolja.

(5)756 Az ÁFI Rt. megszűnését követően az ÁFI Rt. által a megszűnésekor végzett tevékenység folytatásáról az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik.

(6)757 Az ÁFI Rt. jogutódlással történő megszűnéséből eredő — a Cégbíróság, illetve más hatóságok előtti — eljárási kötelezettséget a jogutód Magyar Állam nevében az államháztartásért felelős miniszter teljesíti, ideértve a számvitelről szóló — többször módosított — 1991. évi XVIII. törvény szerinti éves beszámolónak és az eredmény felosztása utáni zárómérlegnek az ÁFI Rt. megszűnése napjával történő elkészítési kötelezettségét is.

(7)758 Az ÁFI Rt. azon alkalmazottai tekintetében, akiknek — kinevezés folytán — az államháztartásért felelős miniszter által alapított költségvetési szerv, a kincstár a munkáltatója, a Kjt.-t a (8)—(10) bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(8)759 A (7) bekezdésben meghatározott személyeknek az ÁFI Rt.-vel fennálló munkaviszonya e törvény hatálybalépésével egyidejűleg közalkalmazotti jogviszonnyá alakul át, és az ÁFI Rt.-vel, valamint jogelődjeivel fennállt munkaviszonyát a kincstárnál közalkalmazotti jogviszonyban töltött időként kell figyelembe venni.

(9) A (7) bekezdésben meghatározott személyek alapilletménye az ÁFI Rt.-vel fennállt munkaviszony alapján járó személyi alapbérnél kevesebb nem lehet.

(10)760

(11)761 A Magyar Államkincstár azon közalkalmazottai tekintetében, akik a Magyar Nemzeti Banktól történő feladat-átcsoportosítás következtében váltak a Magyar Államkincstár közalkalmazottaivá, a Magyar Nemzeti Banknál munkaviszonyban töltött időt a közalkalmazott végkielégítése mértékének, valamint fizetési fokozatának megállapításánál közalkalmazotti jogviszonyban töltött időként kell figyelembe venni.

(12)762 A (11) bekezdésben meghatározott személy alapilletményének és pótlékának együttes összege a Magyar Nemzeti Banknál fennállt munkaviszonya alapján folyósított személyi alapbérénél, címpótlékánál és értékkezelési pótlékánál kevesebb nem lehet.

123/B. §763 Az elkülönített állami pénzalapként működő Munkaerőpiaci Alap tekintetében az illetékes miniszter rendelkezési jogát törvény által szabályozott keretek között megoszthatja a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületével. A rendelkezési jog megosztása nem érintheti a miniszternek a Munkaerőpiaci Alap működésével kapcsolatos e törvényben szabályozott általános kormányzati felelősségét.

123/C. §764 (1) A Magyar Államkincstár Részvénytársaság munkavállalóinak köztisztviselőként történő továbbfoglalkoztatása esetén

a) a végkielégítésre és a jubileumi jutalomra jogosító idő meghatározásánál is közszolgálati jogviszonyban töltött időnek minősül a 2001. december 31-ig a Magyar Államkincstárnál elismert közalkalmazotti, valamint 2002. január 1-jétől a Magyar Államkincstár Részvénytársaságnál munkaviszonyban töltött idő; a munkavállaló nem jogosult ugyanazon fokozatú jubileumi jutalomra, ha másik foglalkoztatási jogviszonyban már megkapta;

b) a Ktv.-ben meghatározott felmentési idő mértéke meghaladhatja a 6 hónapot azon köztisztviselők esetében, akik a Magyar Államkincstár megszűnésekor a Kjt. 33. §-ában foglaltak alapján 2001. december 31-ével azonos vagy magasabb mértékű felmentési időre voltak jogosultak közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnésekor.

c)–d)765

(2) A Magyar Államkincstár Részvénytársaság megszűnésekor – továbbfoglalkoztatási ajánlat elfogadása hiányában – a munkavállalókat a munkáltató jogutód nélküli megszűnésekor megillető juttatások illetik meg. Ezekben az esetekben a Magyar Államkincstár Részvénytársaság munkavállalóinak munkaviszonyát – a végkielégítés szempontjából – a Magyar Államkincstárnál, mint központi költségvetési szervnél eltöltött idő beszámításával, folyamatos jogviszonyként kell figyelembe venni. A munkavállalót a Magyar Államkincstár által 2001. december 31-ével közölt felmentési idő és a Magyar Államkincstár Részvénytársaságnál számított felmondási idő összeszámított mértékének felére járó átlagkereset illeti meg, amennyiben egyébként munkabérre jogosult.

124. § (1) E törvény végrehajtásáról a Kormány gondoskodik.

(2) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben állapítsa meg

a)766 az államháztartás alrendszereinek pénzforgalmi számlarendjét, befizetési kötelezettségének rendjét, pénzellátási, tervezési, költségvetési gazdálkodási, beszámolási és adatszolgáltatási rendjét;767

b)768 a költségvetési szervek tervezési, beszámolási és pénzellátási rendszerét, gazdálkodásának, számvitelének, az államháztartási információs és számviteli rendszerének és ezen belül a 116. §-ban említett mérlegek tartalmának részletes szabályait;769

c)770 az egyes állami feladatokat is ellátó – az államháztartáson kívüli – szervek esetében a támogatás nyújtása, valamint a felhasználás és beszámolás feltételeit;771

cs)772 a költségvetési szerv beszámolója irányító szerv által történő felülvizsgálatának és értékelésének szempontjait és eljárásrendjét;

d)773 a költségvetési szervek egyes típusai – ideértve a felsőoktatási intézményeket, a Magyar Honvédséget, a nemzetbiztonsági szolgálatokat, a rendvédelmi szerveket, a külképviseleteket, a Magyar Tudományos Akadémia nem gazdasági társaság formájában működtetett intézményeit és a társadalombiztosítási költségvetési szerveket –, valamint a társadalombiztosítási pénzügyi alapok költségvetése tervezésének, pénzellátásának, előirányzat-felhasználásának, kincstári gazdálkodásának és nyilvántartásának – e törvény előírásaival összehangolt – sajátosságainak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó, a kincstári rendszer általános szabályaitól eltérő részletes szabályait, a 91. § (2) bekezdésében meghatározottak létszám-előirányzatát (létszámkeretét), továbbá a Magyar Honvédség szervei, valamint a rendvédelmi szervek tekintetében a 49. § (5) bekezdésében meghatározott irányítási jogok középirányító szervre történő átruházását;774

e)775 az egyedi és jogszabályi állami kezesség, állami garancia, viszontgarancia és a kiállítási garancia, kiállítási viszontgarancia előkészítésének, beváltásának, nyilvántartásának és a kapcsolódó adatszolgáltatásnak részletes szabályait;776

f)777 a kincstárnok tevékenységének feltételeit, az ezzel kapcsolatos kizárási, összeférhetetlenségi okokat és körülményeket, valamint a kincstárnok kijelölésével, megbízásával, működésével, beszámoltatásával, szakmai irányításával kapcsolatos részletes szabályokat;

g)778

h)779 az államháztartási könyvvezetési és beszámolókészítési kötelezettség részletes szabályait;780

i)781 a megvalósítási terv, a teljesítményterv, a feladatellátási megállapodás, továbbá a szervezeti és működési szabályzat államháztartási szempontú részletes tartalmi követelményeit, jóváhagyásának részletes szabályait;

j)782 az államháztartás alrendszerei vonatkozásában a vagyonnyilvántartás részletes szabályait;

k)783 az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatásokkal összefüggő számadási kötelezettség részletes szabályait;784

l)785 az államháztartás alrendszereinek felajánlott külföldi segélyek és adományok és ezek felhasználásának információs rendszerét;786

m)787 a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának általános szabályait;

n)788

o)789 az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok behozatalánál alkalmazható piacvédelmi intézkedéseket, valamint a dömpingellenes és az értékkiegyenlítő vámokra vonatkozó előírásokat;

p)790

q)791 a 100. § (2) bekezdése szerinti maradványból a közhatalmi költségvetési szervet és a közintézményt megillető mértéket;

r)792 a kincstári és az önkormányzati biztos kijelöléséhez kapcsolódó, jogállásával, hatáskörével, a gazdálkodási önállóságában korlátozott költségvetési szerv működésével kapcsolatos részletes szabályokat;793

s)794

t)795 a központi költségvetésből nyújtott határon túli támogatások e törvénytől eltérő szabályozásának rendjét,

u)796 a belső kontrollok, a FEUVE, valamint a belső ellenőrzés részletes szabályait;797

v)798 az állami támogatási programokra és az egyedi állami támogatásokra vonatkozó szabályozásoknak az Európai Közösségek versenyjogi szabályaival való összehangolása rendjét, beleértve az intézményi és az eljárási szabályokat,799

w)800 a 13/A. § (4)–(7) bekezdésének, valamint a 102. § (4)–(6) bekezdésének végrehajtási szabályait,

x)801 a kiadások azon típusait és nagyságrendjét, melyre vonatkozóan a kötelezettségvállalás – ide nem értve a Kormány irányítási és felügyeleti jogkörébe nem tartozó szervek kötelezettségvállalásait – az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyásával történhet,

xa)802 az államháztartás alrendszerei és a közvállalkozások közötti pénzügyi átláthatóság megteremtésének feltételrendszerét, valamint a feltételrendszert meghatározó jogszabályban előírt kötelezettségek elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén kiszabható bírság mértékét és részletes szabályait,

y)803 a 12/B. § szerinti állami kötelezettségvállalások meghatározásának részletes szabályait, valamint a rájuk vonatkozó korlátozás betartását biztosító eljárásrendet, az államháztartásért felelős miniszter és az egyes fejezetek ezzel kapcsolatos feladatait,804

z)805 a 114. § (2) bekezdésében foglalt feladatokkal összefüggésben a kormányzati szektor statisztikai fogalmába tartozó, államháztartáson kívüli szervezetek éves és évközi adatszolgáltatási rendjét,

zs)806 a 64/A–64/D. §-ok szerinti felülvizsgálati eljárás részletes szabályait, különösen a helyszíni felülvizsgálat és az annak során készülő jegyzőkönyv tartalmát, a befizetésre, illetve visszafizetésre vonatkozó határidőket, a határozathozatal tartalmi és formai követelményeit,

zsa)807 a támogatási célú fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának részletes szabályait, így különösen: a támogatási döntési jogköröket és az előirányzattal kapcsolatos egyéb rendelkezési jogokat, a testületi tagokra vonatkozó összeférhetetlenségi (kizárási) szabályokat, továbbá a személyes felelősségviselés részletes szabályait, valamint a testületi tagok kiválasztásának rendjét;808

zsb)809 azon szerv vagy személy szakmai tevékenységére, annak jellemzőire, eredményességére és hatékonyságára, ezek értékelésére vonatkozó, közzé-, illetve hozzáférhetővé teendő adatok körét, amely vagy aki állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott, egyéb közfeladatot lát el;

zsc)810 a költségvetési szervek számvitele egységes kezelésének elősegítése céljából a megfelelő standardizált rendszerek kidolgozására, bevezetésére, alkalmazására vonatkozó szabályokat;

zsd)811

zse)812 a 102. § (1) bekezdése szerint a kincstári körbe tartozó költségvetési szerv részére a központi költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátásának részletes szabályait;

zsf)813 az egyházakat, illetve a kisebbségi önkormányzatokat külön jogszabály alapján megillető kiegészítő támogatás tervezésének, illetve a tervezett és tényleges adatok közötti eltérésből fakadó rendezés számításának részletes szabályait;

zsg)814 a költségvetési elszámolási szabályokat a 8/B. § (6) bekezdése szerinti szakértői testület szakmai javaslatával összhangban;

zsh)815 a 100/I. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján történő megelőlegezési, likviditási kölcsönfelvétel feltételeit és részletes szabályait;

zsi)816 a 100/I. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján történő hasznosítás és értékpapír-vásárlás feltételeit és részletes szabályait;

zsj)817 a 100/I. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak alapján történő visszatérítendő támogatás nyújtás feltételeit és részletes szabályait;

zsk)818 a 100/F. § (6) bekezdésében megjelölt támogatásokat nyilvántartó szervet.

(3)819 A költségvetési szervek — kivéve a helyi önkormányzatok és az általuk irányított vagy felügyelt költségvetési szervek, továbbá a társadalombiztosítás által irányított vagy felügyelt költségvetési szervek — hitelállományát a központi költségvetéshez tartozó államadósságként kell nyilvántartani és 1992. január 1-jétől egységesen kell kezelni.

(4)820 Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter arra, hogy

a)821 a kincstári rendszer működésének, a kincstári gazdálkodásnak a részletes szabályait; az előirányzat-gazdálkodás, az előirányzat-felhasználás és a felhasználás ütemezésének, a bevételek fogadásának és a kiadások teljesítésének, valamint a készpénzellátmányok felvételének és elszámolásának kincstári rendjét, ezen belül az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvényben biztosított működési keret vonatkozásában az általánostól eltérő, a képviselőcsoportok gazdálkodási önállóságát megtartó módon,822

b)823 a kincstári ügyfelek fizetési számlarendjét, a számlavezetés szabályait, a munkabér és egyéb járandóságok számfejtési és folyósítási rendjét,824

c)825 — az Állami Számvevőszék véleményének kikérésével — az államháztartás körébe tartozó egyéb szervek, az előirányzattal rendelkező jogi személyiséggel nem rendelkező költségvetési egységek költségvetési gazdálkodásának számviteli rendjét, az államháztartás alrendszereiből támogatásban részesülő államháztartáson kívüli szervezetek esetében a támogatás elszámolásának számviteli rendjét, valamint a kincstár számviteli rendjét,

d)826 a kincstár és a kincstári körbe tartozók által teljesítendő adatszolgáltatások körét, szabályait,827

e) az államháztartás osztályozási rendjének és a 116. §-ban említett mérlegek összeállításának részletes szabályait,

f)828

g)829 e törvény 40. §-a alapján a költségvetési törvényben meghatározott egyes előirányzatoknál a jóváhagyottól való – külön szabályozott módosítás nélküli – eltérés rendjét,830

h)831 a 64/A–64/D. §-ok szerinti felülvizsgálati eljárás egyes támogatásfajtákra vonatkozó részletes módszereit,832

i)833

j)834

k)835 az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok biztonságos forgalmazásához szükséges személyi, tárgyi, technikai és biztonsági feltételeket,

l)836 a belső ellenőrzési tevékenység folytatásának részletes feltételeit, az e tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét, az engedéllyel rendelkezőkről vezetett nyilvántartás személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a belső ellenőrzési tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket, a kötelező szakmai továbbképzés és a kapcsolódó vizsgáztatás szabályait, továbbá a nyilvántartásba vétel iránti eljárásért, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása vagy törlése iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj szabályait,837

m)838 a törzskönyvi jogi személyek, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, a fejezeti kezelésű előirányzatok nyilvántartásba vételének, a nyilvántartás vezetésének, a nyilvántartásból történő adatlekérdezés és adatszolgáltatás, a nyilvántartáshoz gépi adatfeldolgozási eszközzel történő csatlakozás szabályait, a nyilvántartásba bejegyzendő adatok körét, továbbá a törzskönyvi nyilvántartásból történő igazolás, kivonat, másolat kiadásáért megállapítható igazgatási szolgáltatási díjak mértékét és részletszabályait,839

n)840 a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 1991. július 1. előtti rendszeréből származó állami kötelezettségek teljesítésének feltételeit, módját és részletes eljárási szabályait,

o)841 a kincstári gazdálkodás részletes szabályait, ezen belül a kincstári finanszírozás és a befizetési kötelezettségek teljesítésének rendjét, valamint a kincstár által közvetlenül finanszírozott, feladat-finanszírozás körébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok és központi beruházási előirányzatok felhasználásának részletes szabályait,842

p)843 a kincstári ügyfelek számlavezetéséhez kapcsolódó díjakra, a kincstár által nyújtott szolgáltatások után felszámított díjakra, a 18/B. § (9) bekezdése szerinti rendelkezésre állási díj mértékére, alkalmazására, a kincstárnál alkalmazható fizetési módokra, valamint a készpénzkímélő fizetési rendszerre vonatkozó részletes szabályokat844

rendeletben szabályozza.

(5)845 Felhatalmazást kap a gazdaságpolitikáért felelős miniszter és az adópolitikáért felelős miniszter, hogy együttes rendeletben szabályozza a törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésekben nem szabályozott vámtételek kialakítását, módosítását, átmeneti időre történő csökkentését a törvényben szabályozott feltételek alapján és a nemzetközi kötelezettségeinkkel összhangban.

(6)846

(7)847

(8)848 Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben megállapítsa a rendezett munkaügyi kapcsolatok e törvényben meghatározott feltételei igazolásának módját és általános eljárási szabályait.849

(9)850 Felhatalmazást kapnak a fejezetet irányító miniszterek, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a fejezeti kezelésű előirányzatok

a) felhasználását,

b) kezelési költségeit,

c) felhasználásával kapcsolatos rendelkezési jogosultságokat,

d) felhasználásának ellenőrzését,

e) maradványának jóváhagyását és következő évi felhasználását,

f) terhére történő éven túli kötelezettségvállalást,

g) terhére visszterhesen nyújtható támogatások (kölcsönök) folyósításának és visszatérítésének, az előlegek folyósításának és elszámolásának, a behajthatatlan követelésekről való lemondásnak a rendjét

a költségvetési évre vonatkozóan évente megalkotott rendeletben állapítsák meg.851

124/A. §852 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a kincstárt,853

b) a belső ellenőrzési szervet vagy szerveket,854

c)855

rendeletben jelölje ki.

125. § (1)856 1993. április 1-jétől csak e törvény szerint létrehozott alap működhet.

(2) A törvény hatálybalépésekor működő letéti számlákat felül kell vizsgálni, és az e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott feltételek mellett meg kell szüntetni.

(3)857 A 121/C. § rendelkezéseit 2008. július 1-jétől kell alkalmazni. 2009. július 1-jétől költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet csak az végezhet, aki a 121/C. §-ban meghatározott nyilvántartásban szerepel.

(4)858 A helyi önkormányzati költségvetési szerveknél a 90. § (4) bekezdésében foglalt megvalósítási terv elkészítésétől az irányító szerv 2010–2011. években eltekinthet.

126. §859 (1) Felhatalmazást kapnak a miniszterek, hogy az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szervek tekintetében az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével rendeletben engedélyezzék a költségvetésben tervezettet meghaladó, a többletfeladatokkal összefüggő közhatalmi bevételekből származó (többlet)bevétel teljes vagy részbeni felhasználását.860

(2) Felhatalmazást kapnak a miniszterek, hogy az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó központi közhatalmi költségvetési szervek tekintetében az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével rendeletben szabályozzák a szervek kiegészítő és kisegítő tevékenysége ellenértékének jogcímét, mértékét vagy mértéke megállapításának módját, valamint az ebből származó bevételek felhasználását.861

(3)862 Felhatalmazást kapnak a miniszterek és a helyi önkormányzatok, hogy az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szervek tekintetében rendeletben szabályozhatják a közszolgáltatások ellátásával összefüggő feladatellátási megállapodások részletes szabályait.

127. §863 E törvényben meg nem határozott fogalmak értelmezése tekintetében a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, valamint a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadók.

127. §864

128. §865

1

A törvényt az Országgyűlés az 1992. május 19-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1992. június 18.

2

Az 1. § (1) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2/A. §-t a 2000: CXVIII. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: LXXV. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2/A. § (2) bekezdés c) pontja a 2008: LXXV. törvény 17. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

6

A 2/A. § (2) bekezdés d) pontja a 2008: LXXV. törvény 17. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

7

A 3. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 4. § az 1995: CV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

9

Az 5. §-t a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

10

A 6. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 7. § (2) bekezdést a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

12

A 7. § (3) bekezdése az 1995: CV. törvény 3. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 8. §-t a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

14

A 8. § (1) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

15

A 8. § (4) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 8. § (5) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

17

A 8. § (6) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

18

A 8. § (7) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

19

A 8. § (8) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

20

A 8. § (9) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

21

A 8/A. §-t az 1995: CV. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2001: LXXV. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 8/A. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 8/A. § (3) bekezdésének a) pontja a 2002: LXII. törvény 78. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 8/A. § (3) bekezdésének új d) pontját a 2003: XXXVII. törvény 2. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti d)–f) pontok jelölését e)–g) pontra változtatva.

25

A 8/A. § eredeti d) pontjának jelölését e) pontra változtatta a 2003: XXXVII. törvény 2. §-a, az e) pont a 2003: CXVI. törvény 85. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 8/A. § eredeti e) pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2003: XXXVII. törvény 2. §-a.

27

A 8/A. § (3) bekezdésének g) pontja a 2007: CXLVI. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 8/A. § (3) bekezdésének h) pontját a 2005: CLIII. törvény 90. § (1) bekezdése iktatta be.

29

A 8/A. § (3) bekezdésének i) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be.

30

A 8/A. § (3) bekezdésének j) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be.

31

A 8/A. § (3) bekezdés k) pontját a 2008: LXXV. törvény 22. § (5) bekezdése iktatta be.

32

A 8/A. § (3) bekezdés l) pontját a 2008: LXXV. törvény 22. § (5) bekezdése iktatta be.

33

A 8/A. § (7) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 85. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 8/B. §-t újonnan a 2008: LXXV. törvény 22. § (6) bekezdése iktatta be, számozását 8/C. §-ra változtatta a 2009: CIX. törvény 52. § (16) bekezdése.

35

A 9. § (4) bekezdését a 2008: CV. törvény 19. §-a iktatta be.

36

A 9. § (5) bekezdését a 2008: CV. törvény 19. §-a iktatta be.

37

A 10. § az 1995: CV. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

38

A 10. § (2) bekezdése a 2003: XCV. törvény 31. § (5) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

39

A 10. § (3) bekezdése a 2004: CI. törvény 177. § (1) bekezdésével megállapított és a 2005: XXVI. törvény 61. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

40

A 10. § (4) bekezdése az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 10. § (7) bekezdése a 2003: XCV. törvény 44. § (1) bekezdése alapján hatályát veszti a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjával.

43

A 10. § (9) bekezdése a 2003: XCV. törvény 44. § (1) bekezdése alapján hatályát veszti a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjával.

44

A 10/A. §-t a 2001: XCIII. törvény 11. §-a iktatta a szövegbe.

45

A 10/A. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (3) bekezdése.

46

A 10/A. § (2) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

47

A 11. § (1) bekezdése az 1996: CXXI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

48

Lásd az 1990. LXV. törvényt.

49

A 11/A. §-t a 2001: CII. törvény 15. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának d) pontja.

50

A 11/B. §-t a 2004: CI. törvény 177. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LVI. törvény 55. §-a. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

51

A 11/C. §-t a 2008: LXXXII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

52

A 12. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 12. § (12) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 12/A. §-t az 1995: CV. törvény 9. §-a iktatta a szövegbe.

55

A 12/A. § (1) bekezdése az 1998: XC. törvény 80. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

56

A 12/A. § (2) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 12/A. § (3) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 12/A. § (5) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 12/A. § (6) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be.

60

A 12/A. § (7) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be.

61

A 12/A. § (8) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be.

62

A 12/B. §-t a 2005: CLIII. törvény 90. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (2) bekezdése állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 30. § (8) bekezdése alapján a 12/B. § rendelkezései nem alkalmazandóak azon közbeszerzések esetében, ahol a 2006. december 31-én hatályos 12/A. § (5) bekezdése alapján a központi vagy társadalombiztosítási költségvetési szerv, illetve az állam nevében eljáró szerv (személy) a közbeszerzési eljáráshoz a Kormány előzetes engedélyét megkapta.

63

A 12/B. § (1) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 43. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. szeptember 25-ét követően indított azon eljárásokra kell alkalmazni, amelyek a kötelezettségvállalást eredményezik.

64

A 2009: CXXX. törvény 85. § (1) bekezdése alapján a kifizetési keret 2010. évben 238,4 milliárd forint; az Áht. 12/B. § (2) bekezdésének alkalmazása során a következő évekre vonatkozó kifizetési keret megegyezik a 2010. évi kifizetési keretnek a 161/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. §-ának (3) bekezdése alapján 2010. év első negyedévére meghatározott hazai inflációs előrejelzés szerint indexált összegével.

65

A 12/B. § (3) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 43. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. szeptember 25-ét követően indított azon eljárásokra kell alkalmazni, amelyek a kötelezettségvállalást eredményezik.

66

A 12/B. § (4) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 12/C. §-t a 2006: CXXI. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 30. § (7) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. január 1-je előtt vállalt olyan kötelezettségvállalások esetében, melyekből 2007. évben, vagy az azt követő években fizetési kötelezettség keletkezik, legkésőbb 2007. január 31-ig kell teljesíteni.

69

A 12/C. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 12/C. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 12/C. § (5)–(6) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

72

A 13. § a 2003: XCV. törvény 31. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

73

A 13/A. §-t az 1995: CV. törvény 11. §-a iktatta be.

74

A 13/A. § (1) bekezdése a 2003: XXIV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

75

A 13/A. § (2) bekezdése a 2003: XXIV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

76

A 13/A. § (4) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be. A (4) bekezdést újonnan megállapította az 1998: XC. törvény 80. §-a (3) bekezdése, szövege a 2006: CXXI. törvény 31. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

77

A 13/A. § (5) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CX. törvény 63. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 13/A. § (6) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be.

79

A 13/A. § (7) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be.

80

A 13/A. § új (8) bekezdését a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCV. törvény 31. § (7) bekezdése állapította meg, ez utóbbi módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

81

A 13/A. § új (9) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. A (9) bekezdés a 2006: CXXI. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 13/A. § (9) - eredetileg (8) - bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be, számozását (10) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2002: LXII. törvény 78. § (4) bekezdése.

84

A 13/A. § (11) bekezdését a 2003: XCV. törvény 31. § (8) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

85

A 13/B. § a 2005: CLIII. törvény 90. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 13/B. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

87

A 13/C. §-t a 2005: CLIII. törvény 90. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 14. § a 2007: CXLVI. törvény 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 15. §-t a 2003: XCV. törvény 44. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: CLXXVII. törvény 1. §-a iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 4. § (3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2006. január 1-jét követően meghirdetett támogatási programok, illetve a 2006. január 1-jét követően bejelentett támogatási igények alapján nyújtott támogatásokra kell alkalmazni azzal, hogy a (7) és (9) bekezdés szerinti feltételek meglétének igazolása a 2006. január 1-jét követően elkövetett jogsértésekre vonatkozik.

90

A 15. § (2) bekezdésének d) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

91

A 15. § (3) bekezdése a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 11. § (1) bekezdését.

92

A 15. § (4) bekezdése a 2010: XIV. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 15. § (5) bekezdését a 2005: CLXXVII. törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 11. § (1) és (5)–(6) bekezdését.

94

A 15. § (5) bekezdés a) pontja a 2010: XIV. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg; alkalmazására lásd e módosító törvény 4. § (3)–(4) bekezdését.

95

A 15. § (6) bekezdését a 2005: CLXXVII. törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 11. § (1) bekezdését.

96

A 15. § (7) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 202. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 11. § (1) bekezdését.

97

A 15. § új (8) bekezdését a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8)–(12) bekezdés számozását (9)–(13) bekezdésre változtatva; alkalmazására lásd e módosító törvény 4. § (3)–(4) bekezdését. A (8) bekezdést e módosító törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezi 2012. április 1. napjával.

98

A 15. § (8) bekezdése 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

99

A 15. § (9) bekezdése 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (10) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

100

A 15. § (10) bekezdése 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (11) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

101

A 15. § (11) bekezdését a 2006: LXV. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (12) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

102

A 15. § (12) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 41. §-a iktatta be, számozását (13) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

103

A 15/A. §-t a 2003: XXIV. törvény 5. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (6) bekezdése állapította meg.

104

A 15/A. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

105

A 15/B. §-t a 2003: XXIV. törvény 6. §-a iktatta be, e módosító törvény 37. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2004. január 1. napját követően odaítélt támogatások, illetve megkötött szerződések esetében kell alkalmazni.

106

A 15/B. § (3) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

107

A 15/C. §-t a 2007: LXIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 15/D. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be.

109

A 16. §-t az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

110

A 17. § az 1995: CV. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

111

A 17. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

113

A 17. § (3)-(4) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. § -ának (5) bekezdése iktatta be.

114

A 18. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

115

A 18/A. § címét az 1995: CV. törvény 17. §-a iktatta be, újonnan a 2001: L. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

116

A 18/A. §-t az 1995: CV. törvény 17. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

117

A 18/A. § (1) bekezdésének a) pontja a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontjával megállapított szöveg.

118

A 18/A. § (2)–(6) bekezdését a 2006: CIX. törvény 125. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

119

A 18/B. §-t az 1995: CV. törvény 18. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

120

A 18/B. § (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

121

A 18/B. § (1) bekezdésének c) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 18/B. § (1) bekezdésének d) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 18/B. § (1) bekezdésének h) pontja a 2003: CXVI. törvény 85. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 18/B. § (1) bekezdésének l) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 55. § (6) bekezdése alapján a kincstár a 2010. január 1. napját követő 30 napon belül hivatalból jegyzi be a helyi önkormányzatokat és jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulásokat a törzskönyvi nyilvántartásba.

125

A 18/B. § (1) bekezdésének n) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 18/B. § (1) bekezdésének p) pontja a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja és 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

127

A 18/B. § (1) bekezdésének r) pontja a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

128

A 18/B. § (1) bekezdésének x) pontját a 2004: CXXXV. törvény 88. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

129

A 18/B. § (1) bekezdésének z) pontját a 2003: XCV. törvény 31. § (9) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

130

A 18/B. § (1) bekezdésének zs) pontját a 2003: XCV. törvény 31. § (9) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (8) bekezdése állapította meg.

132

A 18/B. § (3) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (6) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

133

A 18/B. § (5) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

134

A 18/B. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

135

A 18/B. § (7) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

136

A 18/B. § (8) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 18/B. § (9) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

138

A 18/B. § (10) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (10) bekezdése iktatta be.

139

A 18/B. § (11) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdés b) pontja.

140

A 18/B. § (12) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

141

A 18/C. §-t az 1995: CV. törvény 19. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

142

A 18/C. § (3) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A 18/C. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 18/C. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

145

A 18/C. § (6) bekezdésének d) pontját az Alkotmánybíróság a 4/2004. (II. 20.) AB határozatával megsemmisítette, 2004. február 20. napjával. Újonnan a 2006: LXV. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CVI. törvény 44. § (4) bekezdésével megállapított, valamint a 2007: CVI. törvény 58. § (2) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

146

A 18/C. § (6) bekezdésének f) pontját az Alkotmánybíróság a 147/2008. (XII. 3.) AB határozatával megsemmisítette 2008. december 3. napjával.

147

A 18/C. § (7) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (7) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja és 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg. A 18/C. § (7) bekezdése első mondatának az „azzal, hogy a (6) bekezdés f) pontjában említett társaságoknak indokolt esetben az államháztartásért felelős miniszter engedélyezheti pénzforgalmi számla nyitását más pénzintézetnél is” szövegrészét az Alkotmánybíróság a 147/2008. (XII. 3.) AB határozatával megsemmisítette 2008. december 3. napjával. A 18/C. § (7) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

149

A 18/C. § (10) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 18/C. § (11) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

151

A 18/C. § (12) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 18/C. § (14) bekezdése a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

154

A 18/C. § (15) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 18/C. § (17) bekezdését a 2008: CV. törvény 46. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 44. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1. napját követően kapott pénzeszközökre kell alkalmazni. A 18/C. § (17) bekezdése e módosító törvény 46. § (5) bekezdése és a 2009: LXXXV. törvény 79. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

157

A 18/C. § (18) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (13) bekezdése iktatta be.

158

A 18/D. §-t az 1995: CV. törvény 20. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

159

A 18/D. § (1) bekezdését a 2008: CIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

160

A 18/E. §-t az 1998: XC. törvény 80. §-ának (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

162

A 18/F. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

163

A 18/F. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 18/F. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

165

A 18/F. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

166

A 18/F. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 157. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

168

A 18/F. § (6) bekezdését a 2006: LXV. törvény 3. § (5) bekezdése iktatta be.

170

A 18/G. § (2) bekezdése a 2002: LXII. törvény 78. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

171

A 18/G. § (3) bekezdését a 2002: LXII. törvény 105. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

172

A 18/G. § (6) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 29. § (5) bekezdése iktatta a szövegbe.

173

A 18/G. § (7) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 29. § (5) bekezdése iktatta a szövegbe.

174

A 18/G. § (8) bekezdését a 2002: XL. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CIX. törvény 19. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 18/H. §-t újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (7) bekezdése iktatta be.

176

A 18/H. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 18/H. § (3) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

178

A 18/I. §-t újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 55. § (6) bekezdése alapján a kincstár a 2010. január 1. napját követő 30 napon belül hivatalból jegyzi be a helyi önkormányzatokat és jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulásokat a törzskönyvi nyilvántartásba.

179

A 18/J. §-t a 2008: LXXXII. törvény 2. § (8) bekezdése iktatta be.

180

A 18/J. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

181

A 18/J. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

182

A 18/J. § (3) bekezdése a 2009: L. törvény 72. § (2) bekezdése, a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

183

A 18/J. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 54. és 55. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

184

A 18/J. § (6) bekezdés záró szövegrésze a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

185

A 18/K. §-t a 2008: LXXXII. törvény 2. § (8) bekezdése iktatta be.

186

A 18/K. § (2) bekezdés c) pontja a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

187

A 18/K. § (2) bekezdés d) pontja a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

188

A 18/K. § (2) bekezdés e) pontja a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

189

A 18/K. § (2) bekezdés f) pontja a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

190

A 18/K. § (2) bekezdés g) pontja a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

191

A 18/K. § (2) bekezdés h) pontja a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

192

A 18/K. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

193

A 18/K. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 29. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

194

A 18/K. § (6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (17) bekezdése iktatta be.

195

A 18/K. § (7) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (17) bekezdése iktatta be.

196

A 19. § az 1995: CV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

197

A 20. § az 1995: CV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

198

A 20. § (2) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (5) bekezdésével megállapított szöveg.

199

A 20 § (4) bekezdése az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (11) bekezdésével megállapított szöveg.

200

A 20. § (7) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

201

A 20. § (9) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (12) bekezdése iktatta a szövegbe.

202

A 21. § a 2007: CXLVI. törvény 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

203

A 22. § a 2004: CXXXV. törvény 88. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

204

A 22. § (1) bekezdése a 2010: XII. törvény 53. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

206

A 23. § az 1998: XC. törvény 80. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg. Rendelkezéseit — a módosító törvény 120. §-ának (7) bekezdése értelmében — első ízben a 2000. évi költségvetési törvény tervezése során kell alkalmazni.

207

A 23. § (1) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (6) bekezdésével megállapított szöveg.

208

A 23. § (2) bekezdésének harmadik mondatát a 2003: LV. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2004: XCVII. törvény 2. § (3) bekezdése állapította meg.

210

A 23/A. § (1) bekezdése a 2003: XCV. törvény 31. § (12) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

211

A 23/A. § (2) bekezdése a 2003: XCV. törvény 31. § (12) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

212

A 24. § a 2003: CXVI. törvény 85. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 24. § (3)–(4) bekezdését a 2008: CV. törvény 45. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

214

A 24. § (5) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdés f) pontja, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

216

A 24. § (7) bekezdését a 2008: CV. törvény 45. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

217

A 24. § új (8) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 88. § (11) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8)–(12) bekezdés jelölését (9)–(13) bekezdésre változtatva.

218

A 24. § eredeti (8) bekezdésének számozását (9) bekezdésre változtatta a 2004: CXXXV. törvény 88. § (11) bekezdése, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (11) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 24. § eredeti (9) bekezdésének számozását (10) bekezdésre változtatta a 2004: CXXXV. törvény 88. § (11) bekezdése.

221

Lásd a 80/2004. (V. 18.) GKM, a 6/2005. (III. 23.) TNM–FMM–FVM–GKM–KvVM–PM–TNM együttes, a 29/2005. (V. 5.) GKM, a 34/2005. (VII. 18.) BM rendeletet, az 52/2005. (XI. 4.) BM rendeletet, a 4/2006. (V. 2.) KüM rendeletet, az 58/2006. (VIII. 11.) GKM rendeletet, a 46/2007. (IV. 4.) GKM rendeletet.

222

A 24. § újabb (9) bekezdését a 2003: XCV. törvény 31. § (13) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba. Számozását (10) bekezdésre változtatta a 2004: CXXXV. törvény 88. § (11) bekezdése.

223

Lásd az 1/2004. (II. 16.) TNM–FMM–FVM–GKM–KvVM–PM együttes, a 19/2004. (II. 27.) GKM, a 80/2004. (V. 18.) GKM, a 9/2004. (VI. 4.) TNM, a 16/2004. (VIII. 21.) TNM rendeletet, az 5/2006. (VIII. 11.) MeHVM–SZMM együttes rendeletet, a 46/2007. (IV. 4.) GKM rendeletet.

224

A 24. § eredeti (10) bekezdésének számozását (11) bekezdésre változtatta a 2004: CXXXV. törvény 88. § (11) bekezdése. A (11) bekezdés a 2006: CXXI. törvény 1. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

225

A 24. § eredeti (11) bekezdésének számozását (12) bekezdésre változtatta a 2004: CXXXV. törvény 88. § (11) bekezdése. A (12) bekezdés a 2006: CXXI. törvény 1. § (13) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

226

A 24. § újabb (13) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 88. § (12) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CV. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

227

A 24. § eredeti (12) bekezdésének számozását a 2004: CXXXV. törvény 88. § (11) bekezdése (13) bekezdésre változtatta. A (13) bekezdés számozását (14) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CV. törvény 47. §-a.

228

Az új 24/A. §-t a 2006: LXV. törvény 3. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 24/A. § számozását 24/B. §-ra változtatta.

229

A 24/A. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

230

A 24/A. § (2) bekezdése a 2008: CV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

232

A 24/A. §-t az 1996: CXXI. törvény 12. §-a iktatta be, szövegét újból megállapította az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (16) bekezdése, számozását 24/B. §-ra változtatta a 2006: LXV. törvény 3. § (6) bekezdése.

233

A 24/B. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja és a 2008: CV. törvény 46. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

234

A 24/B. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

235

A 24/B. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

236

A 24/B. § (4) bekezdését a 2008: CV. törvény 22. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

237

A 24/B. § (5) bekezdését a 2008: CV. törvény 22. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

238

A 24/B. § (6) bekezdését a 2008: CV. törvény 22. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

239

A 25. § az 1995: CV. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

240

A 26. § az 1995: CV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

241

Az (1) bekezdésben foglaltakat — az 1995: CV. törvény 115. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében — első ízben az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat, illetve költségvetési rendelet-tervezet kidolgozásánál kell alkalmazni.

242

A 26. § (4) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 88. § (13) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

243

A 27. §-t az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

244

A III. fejezet címe a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg.

245

A 28. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (5) bekezdésével megállapított szöveg. A 28. § (5) bekezdésének a „szakállamtitkári” szövegrésze helyébe a „helyettes államtitkári” szövegrész lép a 2010: XLIII. törvény 83. § c) pontja alapján; a rendelkezés nem vezethető át.

246

Az 1992. évi XXXVIII. törvény 126. §-ára tekintettel az állami költségvetés alatt a központi költségvetést kell érteni.

248

A 28. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

249

A 29. § (1) bekezdése a 2008: LXXV. törvény 22. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

250

A 30. §-t az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

251

A 31. § (1) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

252

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

253

A 31. § (2) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva; e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni.

254

A 31/A. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (6) bekezdésével megállapított szöveg.

255

A 32. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (7) bekezdésével megállapított szöveg.

256

A 33. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (16) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 30. § (5) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. január 1-je után vállalt állami kezességekre, állami garanciákra és viszontgaranciákra kell alkalmazni.

257

A 33. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

258

A 2007: CLXIX. törvény 34. § (1) bekezdése alapján a Kormány által 2008. évben újonnan vállalható egyedi állami kezességek és állami garanciák együttes összege az év egyetlen napján sem haladhatja meg a 150 000,0 millió forintot.

260

A 33. § (2) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

261

A 33. § (3) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

262

A 33. § (6) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

263

A 33. § (7) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

264

A 33. § (11) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

265

A 33. § (12) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

266

A 33/A. §-t az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (19) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (17) bekezdése állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 30. § (5) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. január 1-je után vállalt állami kezességekre, állami garanciákra és viszontgaranciákra kell alkalmazni.

267

A 33/A. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (23) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 33/A. § (7)–(9) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

269

A 33/B. §-t a 2004: CXXXV. törvény 88. § (14) bekezdése iktatta be.

270

A 33/B. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

272

A 33/B. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

273

A 33/B. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

274

A 33/B. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

275

A 33/B. § (7) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

276

A 33/B. § (8) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be.

277

A 33/B. § (9) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

278

A 33/B. § (10) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be.

279

A 33/C. §-t a 2004: CXXXV. törvény 88. § (15) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CLIII. törvény 90. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

280

A 33/D. §-t a 2006: CXXI. törvény 1. § (18) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

281

A 34. § (1) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (8) bekezdésével megállapított szöveg.

282

A 35. § az 1995: CV. törvény 35. §-ával megállapított szöveg, az eredeti § szövegének számozása a 2006: CXXI. törvény 1. § (19) bekezdésében foglalt módosítás folytán (1) bekezdésre változott.

283

A 35. § (2) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (19) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése.

284

A 36. § az 1995: CV. törvény 36. §-ával megállapított szöveg, a § szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2001: XXXVI. törvény 99. § (1) bekezdése.

285

A 36. § (1) bekezdésének c) pontja a 2007: CXLVI. törvény 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

286

A 36. § (1) bekezdésének f) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (7) bekezdése iktatta be.

287

A 36. § (2) bekezdését a 2001: XXXVI. törvény 99. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdést a 2008: CV. törvény 45. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

288

A 36/B. §-t a 2008: LXXV. törvény 22. § (9) bekezdése iktatta be. [A módosító törvény 36/A. §-ról nem rendelkezett.]

289

A 36/B. § (1) bekezdése a 2008: LXXV. törvény 17. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

290

A 38. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg.

291

A 38/A. § az 1996: CXXI. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

292

A 38/A. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

294

A 38/A. § (2) bekezdése az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

295

A 38/A. § (3) bekezdése az 1998: XXXIX. törvény 12. §-ának c) pontja, valamint az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 39. § az 1995: CV. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

297

A 39. § (1) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 85. § (11) bekezdésével megállapított és a 2008: CV. törvény 45. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

298

A 39. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

299

A 39. § (5) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (9) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

300

A 40. §-t a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

301

A 41. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

303

A 42. § az 1995: CV. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

304

A 42. § (1)–(2) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

305

A 42. § új (3) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (3)–(7) bekezdés számozását (4)–(8) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdést a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

306

A 42. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése, a (4) bekezdést a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

307

A 42. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése. Az (5) bekezdést hatályon kívül helyezte a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja.

308

A 42. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése. A (6) bekezdést a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

309

A 42. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése.

310

A 42. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése.

311

A 43. § (2) bekezdése az 1995: CV. törvény 42. §-ával megállapított szöveg, a 2003: CXVI. törvény 107. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2004. március 31. napjával.

312

A 43/A. § az 1998: XXXIX. törvény 12. §-ának c) pontja szerint módosított szöveg.

313

A 45. § (1) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (11) bekezdésével megállapított szöveg.

314

A 46. § (1) bekezdése a 2004: XXIX. törvény 148. § (1) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

316

A 46/A. §-t újonnan a 2009: CIX. törvény 2. § (26) bekezdése iktatta be.

317

A 47. §-t az 1995: CV. törvény 115. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (14) bekezdése iktatta be.

318

A 47. § (2) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

319

A 47. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

320

A 48. § előtti alcím a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

321

A 48. § az 1995: CV. törvény 44. §-ával megállapított, felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

322

A 48. § b) pontja a 2004: CXXXV. törvény 88. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

323

A 48. § c) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

324

A 48. § d) pontja a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (12) bekezdésével megállapított szöveg.

325

A 48. § e) pontját az 1998: XL. törvény 3. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (15) bekezdése iktatta be.

326

A 48. § f) pontját a 2006: CIX. törvény 125. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

327

A 48. § g) pontja a 2003: CXVI. törvény 85. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

328

A 48. § i) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

330

A 48. § k) pontját az 1998: XL. törvény 3. §-a hatályon kívül helyezte.

331

A 48. § o) pontját a 2006: CIX. törvény 125. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

332

A 48. § q) pontját újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (18) bekezdése iktatta be.

335

A 48. § s) pontját a 2002: LXII. törvény 78. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

336

A 48. § t) pontját a 2006: CXXI. törvény 1. § (23) bekezdése iktatta be.

337

A 48. § u) pontját a 2006: CXXI. törvény 1. § (23) bekezdése iktatta be.

338

A 49. § és az azt megelőző alcím a 2008: CV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

340

Az 50. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

341

Az 50/A. §-t a 2008: LXXV. törvény 22. § (12) bekezdése iktatta be.

343

Az 51. § (2) bekezdése a 2008: LXXV. törvény 22. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

344

Az 52. § az 1995: CV. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

345

Az 52. § (1) bekezdése a 2008: LXXV. törvény 22. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

346

Az 52. § (2) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (15) bekezdésével megállapított szöveg.

347

Az 52. § (3) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (15) bekezdésével megállapított szöveg.

348

Az 52. § (4) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (27) bekezdésével megállapított szöveg.

349

Az 52. § (5) bekezdése a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (11) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

350

Az 52. § (6) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (16) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

351

Az 53/A. §-t a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (17) bekezdése iktatta a szövegbe.

352

Az 53/B. §-t a 2008: LXXV. törvény 22. § (15) bekezdése iktatta be.

353

Az 54. § az 1995: CV. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

354

Az 54. § új (3) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 154. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva.

355

Az 54. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: LXXVII. törvény 154. §-a.

356

Az 54. § (4) bekezdését az 1996: CXXI. törvény 22. §-a iktatta be, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: LXXVII. törvény 154. §-a.

357

Az 54/A. §-t az 1995: CV. törvény 50. §-a iktatta a szövegbe.

358

Az 55. § az 1995: CV. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

359

Az 56. § az 1995: CV. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

360

Az 57. § az 1995: CV. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

361

Az 57. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

362

Az 57. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

363

Az 57. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

364

Az 59. § az 1995: CV. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

365

Az 59. § (1) bekezdése a 2006: IV. törvény 367. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

366

Az 59. § (4) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 30. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

367

Az 59. § (5) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 30. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

368

A 61. §-t az 1995: CV. törvény 115. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CV. törvény 25. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

369

Az V. fejezet címe a 2008: LXXV. törvény 22. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

371

A 62. § (2) bekezdését az 1995: CV. törvény 55. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2008: LXXV. törvény 22. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

372

A 62. § (3) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni.

375

A 63. § az 1998: XC. törvény 80. §-ának (14) bekezdésével megállapított szöveg.

376

A 63. § (1)–(2) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 34. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

377

A 63. § (3) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (19) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

378

A 63. § (4) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 5. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

379

A 63. § (5) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 5. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

380

A 63. § (6) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

381

A 63. § (7) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

382

A 63. § (8) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

383

A 63/A. §-t a 2005: CXIV. törvény 69. § (1) bekezdése iktatta be.

384

A 64. § a 2001: LXXV. törvény 29. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

386

A 64. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

389

A 64. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

390

A 64. § (7) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 3. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

391

A 64. § (8) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 88. § (20) bekezdése iktatta be.

392

A 64. § (9) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (21) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 31. § (1)–(2) bekezdését.

393

A 64. § (10) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (28) bekezdése iktatta be.

394

A 64/A. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe.

395

A 64/A. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

396

A 64/A. § (2) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 3. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

397

A 64/A. § (3) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

398

A 64/A. § (3) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

399

A 64/A. § (4) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (25) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 30. § (15) bekezdése alapján a rendelkezést először a 2007. évi normatív hozzájárulások és támogatások igénylésétől kezdődően kell alkalmazni.

400

A 64/A. § (4) bekezdés d) pontja a 2008: LXXXII. törvény 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

401

A 64/A. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

402

A 64/A. § (6) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (5) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 66. § (6) bekezdését.

403

A 64/A. § (7) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

405

A 64/B. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe.

406

A 64/B. § (3) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (27) bekezdésével megállapított szöveg.

407

A 64/B. § (4) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 7. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

408

A 64/C. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe.

409

A 64/C. § (2) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

410

A 64/D. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit első ízben a 2002. évi központi költségvetési kapcsolatokból származó támogatások és hozzájárulások év végi elszámolása során kell alkalmazni.

411

A 64/D. § (1) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

412

A 64/D. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (16) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

413

A 64/D. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (16) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

414

A 64/D. § (4) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) és (3) bekezdése, valamint a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

415

A 64/D. § (5) bekezdése a 2002: LXII. törvény 78. § (13) bekezdésével megállapított és a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése, valamint a 2006: CIX. törvény 125. § k) pontja szerint módosított szöveg.

416

A 64/D. § (6) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (17) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

417

A 64/D. § (7) bekezdése a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

418

A 64/D. § (8) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja, a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

419

A 64/D. § (10) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) és (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja, a 2009: LVI. törvény 55. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

420

A 64/D. § (11) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 66. § (6) bekezdését.

421

A 64/D. § (12) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 2. § (19) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

422

A 64/D. § (13) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 2. § (19) bekezdése iktatta be.

423

A 64/E. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: LXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

424

A 64/F. §-t a 2007: CXLVI. törvény 3. § (23) bekezdése iktatta be.

425

A 64/F. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

426

A 64/F. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

427

A 65. § (2)-(4) bekezdését az 1995: CV. törvény 58. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg a § jelzését (1) bekezdésre változtatta.

428

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

429

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

430

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

431

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

432

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

433

A 65. § (5) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni. Szövegét újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (23) bekezdése állapította meg.

434

A 65. § (6) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni.

435

A 66. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (28) bekezdésével megállapított szöveg. A 2008: CV. törvény 44. § (7) bekezdése alapján a 2009. január 1-jén már működő, de be nem jegyzett, illetve alapító okirattal nem rendelkező költségvetési szerv esetén a 2008: CV. törvényben foglalt követelményeket legkésőbb 2009. június 1-jéig – az Áht. 66. §-ában foglalt költségvetési szerv esetén legkésőbb 2009. október 1-jéig – teljesíteni kell. A nyilvántartásba be nem jegyzett ezen költségvetési szerv – az Áht. 66. §-ában foglalt költségvetési szerv kivételével – 2010. január 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik azzal, hogy általános jogutódja az irányító (ennek hiányában alapító) szerve.

436

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

437

A 68. § (1) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

438

A 68. § (2) bekezdése az 1998: XC. törvény 80. §-ának (16) bekezdésével megállapított szöveg.

439

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

440

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

441

A 68/A. §-t az 1995: CV. törvény 61. §-a iktatta a szövegbe.

442

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

443

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

444

A 69. § a 2009: CIX. törvény 2. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.

445

A 70. § az 1998: XLI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

446

A 71. § (1) bekezdése az 1997: CXLVI. törvény 76. §-a (26) bekezdésével megállapított szöveg.

447

A 71. § (3) bekezdését az 1995: CV. törvény 63. §-a iktatta a szövegbe.

448

A 72. § az 1997: CXLVI. törvény 76. §-a (27) bekezdésével megállapított szöveg.

449

A 73. § a 2009: CIX. törvény 2. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.

450

A 74. § az 1995: CV. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

451

A 74. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.

452

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

453

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

454

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

455

A 74/A. §-t az 1995: CV. törvény 66. §-a iktatta a szövegbe.

456

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

457

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

458

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

459

A 74/A. § (3) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (17) bekezdésével megállapított szöveg.

460

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

461

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

462

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

463

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

464

A 74/A. § (5) bekezdését az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (18) bekezdése iktatta be a szövegbe.

465

A 74/B. §-t a 2004: CVII. törvény 14. § (7) bekezdése iktatta be.

466

A 74/B. § (1) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

467

A 74/B. § (2) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

468

A 75. § a 2009: CIX. törvény 2. § (33) bekezdésével megállapított szöveg.

469

A 76. § (4) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (34) bekezdése iktatta be.

470

A 77. § (3) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (35) bekezdése iktatta be.

471

A 78. § (1) bekezdése a 2004: XXIX. törvény 148. § (1) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

472

A 79. § az 1995: CV. törvény 67. §-ával megállapított szöveg.

473

A 79. § (1) bekezdésének első mondata az 1996: CXXI. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

474

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

475

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

476

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

477

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

478

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

479

A 80. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

480

A 81. § az 1995: CV. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

481

A 82. § az 1996: CXXI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

482

A 83/A. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (36) bekezdése iktatta be.

483

A 83/B. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (37) bekezdése iktatta be.

484

A 84. § a 2009: CIX. törvény 2. § (38) bekezdésével megállapított szöveg.

485

A 85. § a 2009: CIX. törvény 2. § (39) bekezdésével megállapított szöveg.

486

A 85/A. §-t az 1996: CXXI. törvény 28. §-a iktatta a szövegbe.

487

A 85/A. § (1)-(2) bekezdését az 1998: XXXIX. törvény 12. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte.

488

A 85/A. § (3) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

489

A 86. § az 1996: CXXI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

490

A 86. § (1) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (30) bekezdése iktatta be.

491

A 86. § (2)-(7) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

492

A 86. § (8) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (18) bekezdésével megállapított szöveg.

493

A 86. § (9) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 101. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (24) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

494

A 86. § (10) bekezdésének harmadik mondatát a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

495

A 86/A. § az 1998: XC. törvény 80. §-ának (20) bekezdésével megállapított szöveg.

496

A 86/A. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 9. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja, 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

497

A 86/A. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

498

A 86/A. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

499

A 86/A. § (4) bekezdését az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

500

A 86/A. § (5) bekezdése a 2001: LXXV. törvény 38. §-a szerint módosított szöveg.

501

A 86/B. §-t az 1996: CXXI. törvény 31. §-a iktatta a szövegbe.

502

A 86/B. § (1) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (24) bekezdésével megállapított szöveg.

503

A 86/B. § (2) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (23) bekezdése iktatta be.

504

A 86/B. § új (4) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 2. § (24) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva.

505

A 86/B. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

506

A 86/B. § (4) bekezdésének c) pontját a 2009: CIX. törvény 2. § (40) bekezdése iktatta be.

507

A 86/B. § (4) bekezdését az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (26) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (31) bekezdése állapította meg, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2008: LXXXII. törvény 2. § (24) bekezdése.

508

A 86/B. § (6) bekezdését az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (26) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2002: XLVII. törvény 56. § f) pontja.

509

A 86/C. §-t a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CV. törvény 27. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

510

A 86/D. §— t a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

511

A 86/E. §-t az 1999: CXXV. törvény 94. §-a (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

512

A 86/F. § a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (15) bekezdésével megállapított szöveg.

513

A 86/F. § (2) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 85. § (15) bekezdésével megállapított, bevezető szövegrésze a 2008: CV. törvény 46. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

515

A 86/F. § (2) bekezdés d) pontja a 2008: CV. törvény 46. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

516

A 86/G. §-t az 1999: CXXV. törvény 94. §-a (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

517

A 86/H. §-t az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (27) bekezdése iktatta a szövegbe.

519

A 86/H. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

520

A 86/H. § (3) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.

522

A 86/I. § (1) bekezdése a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (16) bekezdésével megállapított szöveg.

525

A 86/I. § (6) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 29. § (11) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: IV. törvény 367. § 7. pontja, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés r) pontja szerint módosított szöveg.

526

A VII. Fejezet (87–100/J. §) a 2008: CV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (3)–(4) bekezdését.

527

A 87. § (3) bekezdés d) pontja a 2009: CXLIX. törvény 19. §-a szerint módosított szöveg.

528

A 88. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettségeket – a 2008: CV. törvény 44. § (13) bekezdése alapján – a külön jogszabályban meghatározott időponttól kezdődően kell alkalmazni.

529

A 88. § (5) bekezdésében foglalt kötelezettségeket – a 2008: CV. törvény 44. § (13) bekezdése alapján – a külön jogszabályban meghatározott időponttól kezdődően kell alkalmazni.

530

A 89. § (8) bekezdését a 2009: CL. törvény 7. §-a iktatta be.

531

A 90. § (2) bekezdése a 2008: CV. törvény 44. § (2) bekezdése alapján 2009. január 2-án lépett hatályba.

532

A 95/A. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (41) bekezdése iktatta be.

533

A 96. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (42) bekezdésével megállapított szöveg.

534

A 96. § (3) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

535

A 100/B. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

536

A 100/B. § (5) bekezdésében foglalt helytállási kötelezettség – a 2008: CV. törvény 44. § (12) bekezdése alapján – a 2010. január 1-jét követően vállalt kötelezettségek alapján fennálló tartozások tekintetében érvényesül.

537

A 100/C. § a 2009: CIX. törvény 2. § (43) bekezdésével megállapított szöveg.

538

A 100/E. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (44) bekezdésével megállapított szöveg.

539

A 100/E. § (4) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (45) bekezdése iktatta be.

540

A 100/E. § (5) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (45) bekezdése iktatta be.

541

A 2009: CXXX. törvény 85. § (2) bekezdése alapján az értékhatár a 2010. évben 100,0 millió forint.

542

A 2009: CXXX. törvény 85. § (3) bekezdése alapján az értékhatár a 2010. évben 10,0 millió forint.

543

A 100/G. § (5) bekezdésében foglaltak – a 2008: CV. törvény 44. § (8) bekezdése alapján – 2010. január 1-jétől alkalmazhatók azon költségvetési szervek esetében is, amelyek az ott leírt feltételeknek 2007. január 1-jétől 2009. december 31-ig folyamatosan megfelelnek.

544

A 100/H. § (1) bekezdés c) pontját a 2008: CV. törvény 52. §-a iktatta be.

545

A 100/I. § (5) bekezdésében foglaltak – a 2008: CV. törvény 44. § (8) bekezdése alapján – 2010. január 1-jétől alkalmazhatók azon költségvetési szervek esetében is, amelyek az ott leírt feltételeknek 2007. január 1-jétől 2009. december 31-ig folyamatosan megfelelnek.

546

A 100/I. § (6) bekezdésében foglaltak – a 2008: CV. törvény 44. § (8) bekezdése alapján – 2010. január 1-jétől alkalmazhatók azon költségvetési szervek esetében is, amelyek az ott leírt feltételeknek 2007. január 1-jétől 2009. december 31-ig folyamatosan megfelelnek.

547

A 100/I. § (12) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (46) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CL. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

548

A 100/J. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel – a 2008: CV. törvény 44. § (9) bekezdése alapján – 2010. január 1-jétől alkalmazható azon költségvetési szerv esetében is, amely az ott leírtaknak 2007. január 1-jétől 2009. december 31-ig folyamatosan megfelel.

549

A 100/J. § (3) bekezdésének d) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (47) bekezdésével megállapított szöveg.

550

A 100/J. § (4) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

551

A VII/A. Fejezetet (100/K–100/P. §-t) a 2008: CV. törvény 29. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (4) bekezdését.

552

A 100/K. § (1) bekezdésének c) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (48) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 55. § (7) bekezdése alapján a 2010. január 1-jén a 100/K. § hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek legkésőbb 2011. január 1-jétől kötelesek megfelelni a 100/K. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

553

A 100/K. § (1) bekezdésének e) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (49) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 55. § (7) bekezdése alapján a 2010. január 1-jén a 100/K. § hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek legkésőbb 2011. január 1-jétől kötelesek megfelelni a 100/K. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

554

A 100/K. § (1) bekezdésének f) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (49) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 55. § (7) bekezdése alapján a 2010. január 1-jén a 100/K. § hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek legkésőbb 2011. január 1-jétől kötelesek megfelelni a 100/K. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

555

A 100/K. § (3) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

556

A 100/K. § (6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (50) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 55. § (7) bekezdése alapján a 2010. január 1-jén a 100/K. § hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek legkésőbb 2011. január 1-jétől kötelesek megfelelni a 100/K. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek.

557

A 2009: CIX. törvény 55. § (8) bekezdése alapján a 100/L. § (2) bekezdése a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 37. §-ának (3) bekezdésével érintett gazdálkodó szervezetek tekintetében nem alkalmazandók.

558

A 100/L. § (3) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

559

A 100/L. § (4) bekezdésének h) pontját a 2009: CIX. törvény 2. § (51) bekezdése iktatta be.

560

A 100/L. § (5) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (52) bekezdésével megállapított szöveg.

561

A 100/L. § (6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

562

Amennyiben a gazdálkodó szervezet esetében a 100/L. § (7) bekezdésében foglalt feltételek 2008. január 1. és 2009. december 31. között fennállnak, az alapítói (tulajdonosi, tagsági, részvényesi) jogok gyakorlója – a 2008: CV. törvény 44. § (10) bekezdése alapján – 2010. január 1-jétől intézkedhet az ott említett források megfelelő csökkentéséről, vagy kezdeményezheti a gazdálkodó szervezet átalakulását, jogutód nélküli megszüntetését. Lásd még a 2008: CV. törvény 61. § (1) bekezdését. A 100/L. § (7) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének h) pontja szerint módosított szöveg.

564

A 100/M. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (53) bekezdésével megállapított szöveg.

565

A 100/M. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (53) bekezdésével megállapított szöveg.

566

A 100/M. § (4)–(6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

567

A 100/N. § (2) bekezdését a 2009: CXXII. törvény 8. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

568

A 100/N. § (5) bekezdését a 2009: CXXII. törvény 8. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

569

A 100/N. § (6) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

570

A 100/N. § (8) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

571

A 100/N. § (9) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

572

A 100/P. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (54) bekezdésével megállapított szöveg.

573

A 100/P. § (6) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

575

A VIII. Fejezet címe az 1995: CV. törvény 83. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

576

A 101. § az 1995: CV. törvény 83. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

577

A 101. § (1) bekezdése a 2002: LXII. törvény 78. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

578

A 101. § új (2) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(8) bekezdés számozását (3)–(9) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

579

A 101. § (2) bekezdése az 1998: XC. törvény 80. §-ának (27) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (3) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése. A (3) bekezdés a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

580

A 101. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése, szövegét a 2004: CXXXV. törvény 88. § (32) bekezdése állapította meg.

581

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

582

A 101. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése, szövege a 2006: CXXI. törvény 1. § (37) bekezdésével megállapított szöveg, záró szövegrészének második mondatát a 2007: CXLVI. törvény 28. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

583

A 101. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése.

584

A 101. § (6) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (35) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (7) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése, szövege a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

585

A 101. § (7) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (36) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (8) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése. A (8) bekezdés a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) bekezdése, a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

586

A 101. § (8) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (36) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése. A (9) bekezdés a 2009: LXXXV. törvény 79. § (7) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 66. § (6) bekezdését.

587

A 101. § (10) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (19) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (55) bekezdésével megállapított szöveg.

588

A 101. § (11) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (39) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

589

A 101. § (12) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (29) bekezdése iktatta be.

590

A 101. § (13) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (29) bekezdése iktatta be.

591

A 101/A. §-t a 2008: CV. törvény 30. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

592

A 101/A. § (2) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

593

A 102. § az 1997: CXLVI. törvény 76. §-a (36) bekezdésével megállapított szöveg.

594

A 102. § (1) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (40) bekezdésével megállapított szöveg.

595

A 102. § (3) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

596

A 102. § (4) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 10. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

598

A 102. § (7) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

599

A 102. § (8) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

600

A 102. § (9) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

601

A 102. § (10) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

602

A 102. § (11) bekezdését a 2003: XXXVII. törvény 18. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

603

A 102. § (12) bekezdését az 1998: XC. törvény 80. §-ának (31) bekezdése iktatta be, újonnan megállapította az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (38) bekezdése. Felvezető rendelkezése a 2001: L. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított és a 2003: XXXVII. törvény 18. § (6) bekezdése, valamint a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

605

A 102. § (12) bekezdésének d) pontja a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (21) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

606

A 102. § (13) bekezdését az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (39) bekezdése iktatta a szövegbe.

607

A 102. § (14) bekezdését a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (22) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CXXI. törvény 1. § (41) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés s) pontja szerint módosított szöveg.

609

A 103. § az 1995: CV. törvény 85. §-ával megállapított szöveg.

610

A 103. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

611

A 103. § (2) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

612

A 103/A. §-t a 2001: L. törvény 13. §-a iktatta a szövegbe.

613

A IX. Fejezet címe a 2007: CVI. törvény 44. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

614

A 104. § az 1995: CV. törvény 86. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

615

A 104. § (1) bekezdését a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

616

A 104. § (2) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

617

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

618

A 104/A. §-t a 2003: XXIV. törvény 13. §-a iktatta a szövegbe.

619

A 104/A. § (1) bekezdését – a 2003: XXIV. törvény 37. § (6) bekezdése alapján – a 2003. június 9-ét követően alapított közalapítványokra, illetve közhasznú társaságokra kell alkalmazni. Az (1) bekezdésben – a 2006: IV. törvény 365. § (6) bekezdésének c) pontja alapján – közhasznú társaságon 2007. július 1-jétől 2009. június 30-ig közhasznú társaságot, illetve jogi személy nonprofit gazdasági társaságot, 2009. július 1-jétől pedig kizárólag jogi személy nonprofit gazdasági társaságot kell érteni. A 104/A. § (1) bekezdése a 2006: LXV. törvény 13. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

620

A 104/A. § (2)–(3) bekezdését a 2006: LXV. törvény 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

621

A 105. § (1) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

622

A 105. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (56) bekezdésével megállapított szöveg.

623

A 105. § (3) bekezdését a 2005: XCII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (56) bekezdésével megállapított szöveg.

624

A 105/A. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

625

A 105/A. § új (3) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 106. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.

626

A 105/A. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (1) bekezdése (4) bekezdésre változtatta.

627

A 105/A. § új (5) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(13) bekezdés számozását (6)–(15) bekezdésre változtatta; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.

628

A 105/A. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (6) bekezdésre változtatta.

629

A 105/A. § eredeti (5) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése, illetve 110. § (2) bekezdésének a) pontja.

630

A 105/A. § eredeti (6) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése, illetve 110. § (2) bekezdésének b) pontja.

631

A 105/A. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (9) bekezdésre változtatta.

632

A 105/A. § eredeti (8) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (10) bekezdésre változtatta.

633

A 105/A. § eredeti (9) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (11) bekezdésre változtatta.

634

A 105/A. § eredeti (10) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (12) bekezdésre változtatta.

635

A 105/A. § eredeti (11) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (13) bekezdésre változtatta.

636

A 105/A. § eredeti (12) bekezdésének számozását (14) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése, illetve 110. § (2) bekezdésének c) pontja.

637

A 105/A. § eredeti (13) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (15) bekezdésre változtatta.

638

A 105/B. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

639

A 105/C. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

640

A 105/C. (1) bekezdésének g) pontját a 2007: CXXIII. törvény 42. § (2) bekezdésének a) pontja iktatta be.

642

A 105/D. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

643

A 106. §-t a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

644

A 107. §-t az 1995: CV. törvény 115. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

645

A 108. § (1) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

646

A 2009: CXXX. törvény 12. § (1) bekezdése alapján a helyi, a települési és területi kisebbségi önkormányzatok tekintetében versenytárgyalás alkalmazása kötelező, amennyiben az érintett vagyontárgy forgalmi értéke a 25,0 millió forintot meghaladja; a helyi önkormányzat rendeletében, valamint a települési és területi kisebbségi önkormányzat határozatában ennél kisebb összeget is meghatározhat.

647

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

648

A 108. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

649

A 108. § új (3) bekezdését az 1997: CXLIV. törvény 312. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva. A 108. § (3) bekezdése a 2006: IV. törvény 367. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

650

A 108. § (3) bekezdését az 1995: CV. törvény 87. § (2) bekezdése iktatta be, számozását (4) bekezdésre változtatta az 1997: CXLIV. törvény 312. §-a, szövege a 2009: CIX. törvény 52. § (15) bekezdése szerint módosított szöveg.

651

A 2009: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján a kisösszegű követelés értékhatára 100 000 forint.

652

A 108. § (5) bekezdését az 1998: XC. törvény 80. §-ának (33) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

653

A 108. § (6) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 85. § (25) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

654

A 108/A. § a 2003: CXVI. törvény 85. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

655

A 108/A. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja, 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

656

A 108/A. § (3) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

657

A 108/A. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

658

A 108/A. § (8) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 107. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

659

A 109. §-t a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (30) bekezdése iktatta be.

660

A 109. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (57) bekezdésével megállapított szöveg.

661

A 109. § (6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be.

662

A 109. § (7) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be.

663

A 109. § (8) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be.

664

A 109. § (9) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be.

665

A 109/A. §-t újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (27) bekezdése iktatta be.

666

A 109/B. §-t az 1995: CV. törvény 90. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

667

A 109/C. §-t az 1995: CV. törvény 91. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

668

A 109/D. §-t az 1995: CV. törvény 92. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

669

A 109/E. §-t az 1995: CV. törvény 93. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

670

A 109/F. §-t az 1995: CV. törvény 94. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja. Ez utóbbi módosító törvény 59. § (5)–(8) bekezdése alapján a központi költségvetési szervekkel kötött, 2007. szeptember 25-én hatályos vagyonkezelési szerződéseket 2008. június 30-ig kell felülvizsgálni és a 2007: CVI. törvény előírásainak megfelelően módosítani. A központi költségvetési szervekkel társasági részesedések vagyonkezelésére kötött szerződések 2007. szeptember 25. napjával megszűnnek. Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény mellékletében felsorolt társasági részesedések 2007. szeptember 25. napjával kerülnek a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tulajdonosi joggyakorlása alá. A vagyonkezelési szerződések felülvizsgálati és módosítási kötelezettsége nem érinti a 2007. szeptember 25. napjáig az ingatlan-nyilvántartásba a központi költségvetési szerveken kívül más személy javára bejegyzett, állami vagyont érintő jogokat, valamint a központi költségvetési szerveken kívül más személyeket megillető, 2007. szeptember 25. napjáig kötött szerződésen alapuló, jóhiszeműen szerzett és gyakorolt, állami vagyont érintő jogokat.

671

A 109/G. §-t az 1995: CV. törvény 95. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

672

A 109/H. §-t az 1995: CV. törvény 96. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

673

A 109/I. §-t az 1995: CV. törvény 97. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

674

A 109/J. §-t az 1995: CV. törvény 98. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

675

A 109/K. §-t az 1995: CV. törvény 99. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

676

A 109/L. §-t a 2006: CXXI. törvény 1. § (48) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.

677

A 110. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

678

A 111. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

679

A 112. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (49) bekezdésével megállapított szöveg.

680

A 113. §-t a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

681

A 113/A. §-t az 1995: CV. törvény 101. §-a iktatta a szövegbe. Újonnan megállapította a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (23) bekezdése.

682

A 113/A. § (1) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (50) bekezdésével, felvezető szövege a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

683

A 113/A. § (2) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (50) bekezdésével megállapított szöveg.

684

A 113/A. § (2) bekezdésének e) pontja a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

685

A 113/A. § (2) bekezdésének h) pontja a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

686

A 113/A. § (2) bekezdésének l) pontja a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

687

A 113/A. § (3) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

688

A 113/A. § (4) bekezdését a 2003: XXXVII. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

689

A 113/A. § (5) bekezdését a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (4) bekezdése iktatta be.

690

A 113/A. § (6) bekezdését a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (5) bekezdése iktatta be.

691

A 114. § az 1995: CV. törvény 102. §-ával megállapított szöveg.

692

A 114. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

693

A 116. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (51) bekezdésével megállapított szöveg.

694

A 117. § a 2007: CXLVI. törvény 3. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.

695

A 118. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (52) bekezdésével megállapított szöveg.

696

A 118/A. §-t a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (20) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (33) bekezdésével megállapított szöveg.

697

A 118/B. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (59) bekezdése iktatta be.

698

A 119. § az 1995: CV. törvény 104. §-ával megállapított szöveg.

699

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

700

A 119. § (5) bekezdését az 1998: XC. törvény 80. §-ának (45) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

701

A XIII. Fejezet (120–122/A. §) a 2003: XCV. törvény 31. § (22) bekezdésével, a Fejezet címe a 2008: CV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

702

A 120. § és az azt megelőző alcím a 2008: CV. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

703

A 120/A. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

704

A 120/A. § (2) bekezdése a 2008: CV. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

705

A 120/B. §-t a 2008: CV. törvény 34. §-a iktatta be.

706

A 121. §-t megelőző alcím a 2008: CV. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

707

A 121. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

708

A 121. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 35. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

709

A 121/A. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

710

A 121/A. § (5) bekezdése a 2008: CV. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

711

A 121/A. § (6) bekezdése a 2008: CV. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

712

A 121/A. § (8) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

713

A 121/A. § (10) bekezdése a 2008: CV. törvény 36. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

715

Végrehajtására lásd a 70/2004. (IV. 15.) Korm. rendeletet.

716

A 121/A. § (12) bekezdése a 2008: CV. törvény 36. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

718

A 121/B. §-t megelőző alcím a 2008: CV. törvény 37. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

719

A 121/B. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 37. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

720

A 121/B. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

721

A 121/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2008: CV. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

722

A 121/B. § (2) bekezdés b) pontja a 2008: CV. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

723

A 121/B. § (2) bekezdés c) pontja a 2008: CV. törvény 37. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

724

A 121/C. §-t a 2007: CXLVI. törvény 3. § (34) bekezdése iktatta be.

725

A 121/C. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 54. és 55. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

726

A 121/C. § (2) bekezdését a 2009: LVI. törvény 55. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

727

A 121/C. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (28) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 55. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

728

A 121/C. § (4) bekezdés bevezető szövegrésze a 2009: LVI. törvény 54. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

729

A 121/C. § (4) bekezdés b) pontja a 2009: CXLIX. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

730

A 121/C. § (4) bekezdés c) pontját a 2009: LVI. törvény 55. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

731

A 121/C. § (5) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 52. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

732

A 121/C. § (5) bekezdés b) pontja a 2009: CXLIX. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

733

A 121/C. § (7) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (29) bekezdésével, bevezető szövegrésze a 2009: LVI. törvény 54. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

734

A 121/C. § (7) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 54. §-ával megállapított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

735

A 121/C. § (7) bekezdés b) pontját a 2009: LVI. törvény 55. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

736

A 121/C. § (7) bekezdés d)–e) pontját a 2009: LVI. törvény 55. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

737

A 121/C. § (8) bekezdése a 2008: CV. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

738

A 121/C. § (10) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

739

A 121/C. § (11) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (30) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

740

A 121/C. § (12) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 2. § (31) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

741

A 121/C. § (13) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

742

A 121/C. § (14) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

743

A 121/C. § (15) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

744

A 122. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2004: XXIX. törvény 131. §-a.

745

A 122. § (1) bekezdés a) pontja a 2008: CV. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

746

A 122. § (2) bekezdését a 2004: XXIX. törvény 131. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

747

A 122/B. §-t a 2007: CXLVI. törvény 3. § (35) bekezdése iktatta be.

748

A 122/B. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

749

A 123. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte.

750

A 123. § (3) bekezdését az 1992: LXXXII. törvény 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja.

751

A 123. § (4) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (41) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: XXXVII. törvény 18. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

752

A 123/A. §-t az 1995: CV. törvény 107. §-a iktatta a szövegbe.

753

A 123/A. § (1) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte.

754

Az ÁFI Rt. rövidítés alatt az Állami Fejlesztési Intézet Részvénytársaságot kell érteni.

755

A 123/A. § (3) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte.

756

A 123/A. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

757

A 123/A. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

758

A 123/A. § (7) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja, 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

759

A 123/A. § (8) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

760

A 123/A. § (10) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte.

761

A 123/A. § (11) bekezdését az 1996: LXXVIII. törvény 28. §-ának (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

762

A 123/A. § (12) bekezdését az 1996: LXXVIII. törvény 28. §-ának (4) bekezdése iktatta a szövegbe.

763

A 123/B. §-t az 1996: CXXI. törvény 53. §-a iktatta a szövegbe.

764

A 123/C. §-t a 2003: XXXVII. törvény 15. §-a iktatta a szövegbe.

765

A 123/C. § (1) bekezdésének c)–d) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte.

766

A 124. § (2) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (60) bekezdésével megállapított szöveg.

768

A 124. § (2) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

770

A 124. § (2) bekezdésének c) pontja a 2002: LXII. törvény 78. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.

772

A 124. § (2) bekezdés cs) pontját újonnan a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be.

773

A 124. § (2) bekezdésének d) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (61) bekezdésével megállapított szöveg.

775

A 124. § (2) bekezdésének e) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (53) bekezdésével megállapított szöveg.

777

A 124. § (2) bekezdésének f) pontját újonnan a 2009: CIX. törvény 2. § (62) bekezdése iktatta be.

778

A 124. § (2) bekezdés g) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: CV. törvény 45. § (4) bekezdése.

779

A 124. § (2) bekezdés h) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

781

A 124. § (2) bekezdés i) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CV. törvény 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

782

A 124. § (2) bekezdés j) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

783

A 124. § (2) bekezdés k) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

785

A 124. § (2) bekezdés l) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

787

A 124. § (2) bekezdésének m) pontját újonnan a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be.

788

A 124. § (2) bekezdésének n) pontját újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (45) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

789

A 124. § (2) bekezdés o) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

790

A 124. § (2) bekezdésének p) pontját az 1996: CXXI. törvény 54. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

791

A 124. § (2) bekezdés q) pontját újonnan a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be.

792

A 124. § (2) bekezdésének r) pontját az 1996: CXXI. törvény 54. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CV. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

794

A 124. § (2) bekezdésének s) pontját az 1996: CXXI. törvény 54. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

795

A 124. § (2) bekezdésének t) pontját a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: LXX. törvény 2. §-a iktatta be.

796

A 124. § (2) bekezdés u) pontja a 2008: CV. törvény 40. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

798

A 124. § (2) bekezdésének v) pontját az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (42) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XCV. törvény 31. § (24) bekezdése állapította meg, ez utóbbi módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépése napján lép hatályba.

800

A 124. § (2) bekezdés w) pontja a 2008: CV. törvény 45. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

801

A 124. § (2) bekezdésének x) pontját újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (46) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

802

A 124. § (2) bekezdésének xa) pontját a 2003: XCV. törvény 31. § (25) bekezdése iktatta be.

803

A 124. § (2) bekezdésének y) pontját újonnan a 2005: CLIII. törvény 90. § (12) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

805

A 124. § (2) bekezdésének z) pontját a 2001: LXXV. törvény 29. § (16) bekezdése iktatta a szövegbe.

806

A 124. § (2) bekezdésének zs) pontját a 2001: LXXV. törvény 29. § (16) bekezdése iktatta a szövegbe.

807

A 124. § (2) bekezdésének zsa) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (11) bekezdése iktatta be.

809

A 124. § (2) bekezdésének zsb) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (11) bekezdése iktatta be.

810

A 124. § (2) bekezdésének zsc) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (11) bekezdése iktatta be.

811

A 124. § (2) bekezdésének zsd) alpontját a 2006: CXXI. törvény 1. § (54) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

812

A 124. § (2) bekezdésének zse) pontját a 2006: CXXI. törvény 1. § (54) bekezdése iktatta be.

813

A 124. § (2) bekezdésének zsf) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (36) bekezdése iktatta be.

814

A 124. § (2) bekezdés zsg) pontját a 2008: LXXV. törvény 22. § (20) bekezdése iktatta be.

815

A 124. § (2) bekezdés zsh) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be.

816

A 124. § (2) bekezdés zsi) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be.

817

A 124. § (2) bekezdés zsj) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be.

818

A 124. § (2) bekezdés zsk) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be.

819

A 124. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

820

A 124. § (4) bekezdését az 1995: CV. törvény 108. §-ának (2) bekezdése iktatta be, felvezető szövegrésze a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

821

A 124. § (4) bekezdésének a) pontja a 2001: L. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított és a 2009: LXV. törvény 16. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

823

A 124. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (63) bekezdésével megállapított szöveg.

825

A 124. § (4) bekezdésének c) pontja a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

826

A 124. § (4) bekezdésének d) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (64) bekezdésével megállapított szöveg.

828

A 124. § (4) bekezdésének f) pontját újonnan a 2004: XLVIII. törvény 145. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

829

A 124. § (4) bekezdésének g) pontját az 1998: XC. törvény 80. §-ának (49) bekezdése iktatta a szövegbe. Újonnan megállapította az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (64) bekezdése.

831

A 124. § (4) bekezdésének új h) pontját a 2001: LXXV. törvény 29. § (17) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti h) pont jelölését i) pontra változtatva.

833

A 124. § (4) bekezdésének h) pontját az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (64) bekezdése iktatta be, jelölését i) pontra változtatta a 2001: LXXV. törvény 29. § (17) bekezdése. A 124. § (4) bekezdésének i) pontját a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

834

A 124. § (4) bekezdésének j) pontját a 2001: LXXV. törvény 29. § (18) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

835

A 124. § (4) bekezdésének k) pontját a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (6) bekezdése iktatta be.

836

A 124. § (4) bekezdésének újabb k) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (37) bekezdése iktatta be, megjelölését l) pontra változtatta a 2008: LXXXII. törvény 2. § (32) bekezdése, szövege a 2009: LVI. törvény 53. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

838

A 124. § (4) bekezdésének m) pontját a 2008: LXXXII. törvény 2. § (33) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (65) bekezdésével megállapított szöveg.

840

A 124. § (4) bekezdésének n) pontját a 2008: LXXXII. törvény 2. § (34) bekezdése iktatta be.

841

A 124. § (4) bekezdésének o) pontját a 2008: CV. törvény 41. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (66) bekezdésével megállapított szöveg.

843

A 124. § (4) bekezdésének p) pontját a 2008: CV. törvény 41. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (66) bekezdésével megállapított szöveg.

845

A 124. § (5) bekezdését az 1995: CV. törvény 108. §-ának (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

846

A 124. § (6) bekezdését a 2003: CXXIX. törvény 406. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének l) pontja.

847

A 124. § (7) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 88. § (47) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CIX. törvény 173. § (1) bekezdésének f) pontja.

848

A 124. § (8) bekezdését a 2005: CLXXVII. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2006: LXV. törvény 3. § (12) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

850

A 124. § (9) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (38) bekezdése iktatta be, bevezető szövegrésze a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés v) pontja szerint módosított szöveg.

852

A 124/A. §-t a 2006: CIX. törvény 120. § (1) bekezdése iktatta be.

855

A 124/A. § c) pontját a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

856

A 125. § (1) bekezdése az 1992: LXXXIII. törvény 123. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

857

A 125. § (3) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (39) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: LXXXII. törvény 2. § (35) bekezdésével megállapított szöveg.

858

A 125. § (4) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (67) bekezdése iktatta be.

859

A 126. §-t a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CV. törvény 42. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

862

A 126. § (3) bekezdését a 2009: CL. törvény 9. §-a iktatta be.

863

A 127. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CV. törvény 43. §-a iktatta be.

864

Az újabb 127. §-t – helyesen 128. §-t – az 1996: CXXI. törvény 58. §-ának (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdés m) pontja.

865

A 128. § számozása helyesen 129. § – az 1996: CXXI. törvény 58. §-ának (8) bekezdésével beiktatott második 127. (helyesen 128.) § alapján–, a §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére