• Tartalom

1992. évi XXXVIII. törvény

1992. évi XXXVIII. törvény

az államháztartásról1

2011.09.30.

Az Országgyűlés annak érdekében, hogy az államháztartási rendszer újraszabályozásával elősegítse az államháztartás kívánatos pénzügyi egyensúlyát; figyelemmel a jogállamiság működésében az állami feladatvállalást meghatározó közmegegyezésen nyugvó új törvényekre; a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtésére; érvényesítve a teljesség, a részletesség, a valódiság, az egységesség, az áttekinthetőség és a nyilvánosság alapelvét; az államháztartásról az alábbi törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapvető rendelkezések

1. § (1)2

(2) E törvény határozza meg az államháztartás működésének és ellenőrzésének legfontosabb szabályait.

2. §3 (1) Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll.

(2) Az államháztartás központi alrendszere magában foglalja

a) a Magyar Államot, mint közjogi kötelezettségek és jogosítványok (beleértve az alapszerűen finanszírozott állami feladatokat) alanyát és

b) az alábbi jogi személyeket:

ba) a Magyar Államot,

bb) a központi költségvetési szerveket,

bc) mindazokat a jogi személyeket, amelyeket törvény a központi alrendszerbe sorol,

bd) törvény eltérő rendelkezése hiányában azon költségvetési szerveket, amelyeknek alapítója a Kormány vagy a központi alrendszerbe tartozó jogi személy.

(3) Az államháztartás önkormányzati alrendszere az alábbi jogi személyeket foglalja magában:

a) a helyi önkormányzatokat,

b) a kisebbségi önkormányzatokat,

c) az önkormányzati költségvetési szerveket,

d) mindazokat a jogi személyeket, amelyeket törvény az önkormányzati alrendszerbe sorol,

e) azon költségvetési szerveket, amelyek alapítója az önkormányzati alrendszerbe tartozik.

2/A. §4 (1) Az államháztartás mindkét alrendszerének gazdálkodását érintő fogalmak:

a) költségvetés: az államháztartást alkotó, a 2. § (2) és (3) bekezdéseiben meghatározott jogalanyok gazdálkodásának alapjául szolgáló olyan pénzügyi terv, amely szembeállítja az állami vagy önkormányzati feladatok ellátására fordítható költségvetési kiadásokat a költségvetési bevételekkel,

b) költségvetési bevétel: a pénzeszközök állományának tranzakcióból eredő növekedése, beleértve a pénzforgalommal nem járó, a 8/B. § (4) bekezdése szerint elszámolt kiegészítő tételeket is, de ide nem értve a pénzügyi eszközök cseréjéből eredő tételeket,

c) költségvetési kiadás: a pénzeszközök állományának tranzakcióból eredő csökkenése, beleértve a pénzforgalommal nem járó, a 8/B. § (4) bekezdése szerint elszámolt kiegészítő tételeket is, de ide nem értve a pénzügyi eszközök cseréjéből eredő tételeket,

d) elsődleges bevétel: a hitelviszonyon alapuló pénzügyi eszközök utáni kamatbevételek nélkül számított költségvetési bevételek,

e) elsődleges kiadás: az adóssághoz kapcsolódó kamatkiadások nélkül számított költségvetési kiadások,

f) egyenleg: a bevételek és a kiadások különbözete,

g) többlet: az a pozitív összeg, amennyivel a bevételek meghaladják a kiadásokat,

h) hiány: az a pozitív összeg, amennyivel a kiadások meghaladják a bevételeket,

i)5 adósság: hitelviszonyon alapuló tartozások névértéken számítva,

j)6 európai uniós forrás: az Európai Unió költségvetéséből, illetve az Európai Gazdasági Térség Európai Unión kívüli tagállamainak költségvetéséből, valamint a „Svájci Hozzájárulás” programból származó forrás.

(2) Az államháztartás központi alrendszerének gazdálkodását érintő fogalmak:

a) állami költségvetés: az államháztartás központi alrendszerének konszolidált költségvetése,

b) államadósság: az államháztartás központi alrendszerének konszolidált adóssága,

c)7 külső tételek: költségvetési törvények által közvetlenül nem befolyásolható, a 3. § szerinti elsődleges bevételek és kiadások,

d)8 belső tételek: külső tételnek nem minősülő elsődleges bevételek és kiadások.

(3)9 E törvény alkalmazásában

a) költségvetési szerv irányító szerve: a költségvetési szervvel és annak gazdálkodásával kapcsolatos, a 93. § (1) bekezdésében, valamint külön jogszabályban meghatározott irányítási jogokkal felruházott szerv vagy személy,

b) költségvetési szerv alapító szerve: a költségvetési szervvel kapcsolatos, a 93. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt irányítási jogokkal felruházott – a 88. § (1) bekezdésében nevesített – szerv vagy személy,

c) helyi önkormányzati költségvetési szerv irányító szerve:

ca) a helyi önkormányzat által alapított (irányított) költségvetési szerv esetén a képviselő-testület (közgyűlés),

cb) a többcélú kistérségi társulás, a jogi személyiséggel rendelkező társulás által alapított (irányított) költségvetési szerv esetén a társulási tanács,

cc) a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. és 9. §-ában foglaltak szerinti közös fenntartás, egyes alapítói jogok közös gyakorlása esetén a társulási megállapodásban megjelölt – ennek hiánya esetén a költségvetési szerv székhelye szerinti – helyi önkormányzat képviselő-testülete,

d) helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szerve: a helyi kisebbségi önkormányzati testület,

e) országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szerve: az országos kisebbségi önkormányzat közgyűlése,

f) helyi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervének vezetője:

fa) a helyi önkormányzat által alapított (irányított) költségvetési szerv esetén a polgármester, főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke,

fb) a többcélú kistérségi társulás, a jogi személyiséggel rendelkező társulás által alapított (irányított) költségvetési szerv esetén a társulási tanács elnöke,

fc) a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8. és 9. §-ában foglaltak szerinti közös fenntartás, egyes alapítói jogok közös gyakorlása esetén a társulási megállapodásban megjelölt – ennek hiánya esetén a költségvetési szerv székhelye szerinti – helyi önkormányzat polgármestere, főpolgármestere, megyei közgyűlésének elnöke,

g) helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervének vezetője: a helyi kisebbségi önkormányzati testület elnöke,

h) országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervének vezetője: az országos kisebbségi önkormányzat közgyűlésének elnöke,

i)10 Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv: az államháztartás központi szintjébe tartozó költségvetési szervek az Országgyűlés, a Köztársasági Elnökség, az Alkotmánybíróság, az Országgyűlési Biztosok Hivatala, az Állami Számvevőszék, a Bíróságok, a Magyar Köztársaság Ügyészsége, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia fejezetekhez tartozó költségvetési szervek kivételével,

j) Kormány irányítása alá tartozó fejezet: a központi költségvetés fejezete az i) pontban nevesített fejezetek kivételével,

k) előirányzat-módosítás: a megállapított kiadási, bevételi, támogatási kiemelt előirányzat, létszám-előirányzat növelése vagy csökkentése,

l) előirányzat-átcsoportosítás: az átcsoportosítást végrehajtó költségvetésének kiadási, bevételi, támogatási főösszegének változatlansága mellett, egyidejű előirányzat-csökkentéssel és -növeléssel végrehajtható módosítás.

3. §11 (1) Külső tételnek csak olyan költségvetési tétel tekinthető, amelyről e törvény kifejezetten kimondja, hogy külső tétel.

(2) Azok az elsődleges bevételek és kiadások minősíthetők külső tételnek, amelyek

a) egyedi jogosultságot vagy kötelezettséget létrehozó törvényi rendelkezés végrehajtását szolgálják, és

b) adott évre vonatkozó összegét az a) pontban meghatározott törvényi rendelkezés, valamint magángazdasági és demográfiai folyamatok egyértelműen meghatározzák.

(3) Külső tételnek minősülnek a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződésben meghatározott kifejezett fizetési kötelezettségek teljesítését szolgáló elsődleges bevételek és kiadások.

4. §12 Az elkülönített állami pénzalap (a továbbiakban: alap) az állam egyes feladatait részben államháztartáson kívüli forrásokból finanszírozó olyan alap, amely működésének jellege az államháztartáson belül elkülönített finanszírozást tesz szükségessé.

5. §13

6. §14 Az államháztartás részét képező társadalombiztosítás a társadalom közös – biztosítási és szolidaritási elvek alapján működő – kockázatvállaláson alapuló kötelező biztosítási rendszere. Az államháztartás társadalombiztosítási rendszerét a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap költségvetései alkotják (a továbbiakban: a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetése)

7. § (1) Az államháztartás egyes alrendszereiben a gazdálkodást éves költségvetés alapján kell folytatni.

(2)15

(3)16 A költségvetési év megegyezik a naptári évvel.

8. §17 (1)18

(2) A költségvetési kiadások között kell elszámolni a nyújtott hiteleket, kölcsönöket – a 8/A. § (3) bekezdés g) és j) pontjában meghatározott hitelek, kölcsönök kivételével –, illetve bevételként azok visszatérülését.

(3) A költségvetési egyenleget érintő tételként kell elszámolni a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 65. §-a alapján a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés közötti elszámolásokból a Magyar Nemzeti Bank nem árfolyamváltozásból származó eredményének (ideértve az eredménytartalékot is) tulajdonítható részt előjelre való tekintet nélkül.

(4)19 A költségvetési kiadások között kell elszámolni az Európai Unió közös költségvetéséhez való, a közösségi jogszabályok alapján meghatározott hozzájárulásokat, és bevételként a vámok, valamint a cukorágazati hozzájárulás beszedési költségének közösségi jogszabály szerinti megtérítését.

(5)20

(6)21 Amennyiben gazdálkodó szervezet a Magyar Állammal vagy önkormányzattal kötött, legalább 5 év lejáratú szerződés keretében beruházást hajt végre annak érdekében, hogy a létrehozott eszköz felhasználásával szolgáltatást nyújtson, akkor

a) a beruházás számviteli aktiválásakor a szerződésben nevesített eszköz értékét költségvetési kiadásként el kell számolni;

b) az eszköz a) pont szerint költségvetési kiadásként elszámolt értékét az aktiválás évétől kezdve a szerződés hátralévő futamideje alatt évenként időarányos részletekben költségvetési bevételként el kell számolni;

c) amennyiben a szerződés a szerződés szerinti határidő előtt megszűnik, akkor a megszűnésekor a b) pont szerint még el nem számolt részt egy összegben bevételként el kell számolni.

(7)22 Amennyiben a (6) bekezdés szerinti célra irányuló szerződés határozatlan idejű, akkor a (6) bekezdés b) pont alkalmazása tekintetében 5 év lejáratúnak kell tekinteni.

(8)23 A (6)–(7) bekezdésekben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha többségi állami tulajdonú gazdasági társaság nem szerződés, hanem tulajdonosi döntés alapján hajt végre a (6) bekezdés szerinti beruházást.

(9)24 A (6)–(8) bekezdésben foglaltakat a 2010. január 1-jét követően megkötött szerződések esetén kell alkalmazni.

8/A. §25 (1)26 A költségvetés megállapításakor, illetve a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoláskor (a továbbiakban: zárszámadáskor) rendelkezni kell a költségvetési többlet felhasználásáról, zárszámadáskor, illetve helyi önkormányzatoknál a 69. § szerint jóvá kell hagyni a költségvetési hiány finanszírozásának módját.

(2) A költségvetési többlet évközi hasznosítása, illetve a költségvetési hiány fedezése – e törvény előírásai között – finanszírozási célú pénzügyi műveletek útján, az aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlegének figyelembevételével történik.

(3) A finanszírozási célú pénzügyi műveletek a következők:

a)27 értékpapírok kibocsátása, értékesítése és visszavásárlása;

b) hitelek felvétele és törlesztése;

c) szabad pénzeszközök – törvényben szabályozott – betétként való elhelyezése és visszavonása;

d)28 a 113/A. § (2) bekezdésének e) pontja alapján az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Rt.) által állampapírokkal végzett repo ügyletek;

e)29 a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 65. §-a alapján a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés közötti elszámolásokból a Magyar Nemzeti Bank deviza-árfolyamváltozásból származó eredményének (ideértve az eredménytartalékot is) és az értékpapírok értékesítéséből származó realizált eredményének tulajdonítható rész, előjelre való tekintet nélkül;

f)30 a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 17. § (4)–(5) bekezdései alapján a Magyar Nemzeti Bank kiegyenlítési tartalékaira nyújtott térítés és az azokról kapott visszatérítés;

g)31 a 18/B. § (1) bekezdés d), zs), x) és wa) pontjában meghatározott megelőlegezési és likviditási hitelek;

h)32 a Magyar Fejlesztési Bankról szóló 2001. évi XX. törvény 5. §-ának (2) bekezdése alapján vállalt árfolyam-garanciából eredő, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. és a központi költségvetés közötti elszámolások előjelre való tekintet nélkül;

i)33 állami tulajdoni részesedés értékesítése;

j)34 a Magyar Állam nevében a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknak nyújtott hitel, kölcsön és annak visszatérülése, amennyiben

ja) a hitel, kölcsön visszafizetése a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk – különösen a pénzügyi, számviteli kimutatások és előrejelzések – alapján az állami feladatellátásért fizetendő összegen felüli állami többlet-támogatás biztosítása nélkül kellően megalapozott, vagy

jb) a hitel, kölcsön tőkeösszegének és járulékainak visszatérülésére megfelelő mértékű fedezet áll rendelkezésre;

k)35 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (a továbbiakban: MNV Zrt.) a rábízott vagyonnal való gazdálkodás során hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal végzett műveletei.

l)36

(4) A finanszírozási célú pénzügyi műveletek költségvetési előirányzatként, illetve annak teljesítéseként el nem számolható és meg nem jeleníthető finanszírozási bevételek és finanszírozási kiadások teljesítésével járnak együtt, a pénzeszközök változását eredményezik.

(5) A devizában képződött, illetve törlesztett adósságnak a felvételkor, illetve törlesztéskor érvényesített devizaárfolyammal – az árfolyamfedezeti műveletek figyelembevétele mellett – meghatározott forintértékét kell finanszírozási bevételként, illetve finanszírozási kiadásként elszámolni.

(6) Az aktív és passzív pénzügyi műveletek a következők: a letéti, a függő, az átfutó, a kiegyenlítő és a helyesbítő kiadások és bevételek.

(7)37 A költségvetésben nem lehet a (3)–(6) bekezdésben foglaltak szerinti pénzügyi műveleteket a költségvetési hiányt, illetve költségvetési többletet módosító költségvetési bevételként, illetve költségvetési kiadásként elszámolni.

8/C. §38 (1) A megvalósult költségvetési bevételek és kiadások elszámolásakor alkalmazni kell az alábbi elveket:

a) minden költségvetési kiadást és bevételt el kell számolni (teljesség elve);

b) csak olyan kiadást és bevételt lehet elszámolni, amely számviteli bizonylattal alátámasztható (számviteli megalapozottság elve);

c) azt az elszámolási módot kell választani, amely leginkább alkalmas a tényleges gazdasági folyamatok bemutatására (tartalom elsődlegessége a formával szemben).

(2) Az (1) bekezdésben foglalt elvek érvényesülése érdekében, ahol szakmai szempontból lehetséges, alkalmazni kell az alábbi elveket:

a) az elszámolási módok tekintetében az állandóságot és az összehasonlíthatóságot biztosítani kell (következetesség elve);

b) a költségvetési bevételek és kiadások – törvényben szabályozott esetek kivételével – egymással szemben nem számolhatók el (bruttó elszámolás elve).

(3) A költségvetést az (1)–(2) bekezdésekben foglalt elvekkel összhangban kell elkészíteni.

(4) A pénzforgalomban megvalósuló tételek mellett az olyan, pénzforgalommal nem járó, kiegészítő tételeket is el kell számolni költségvetési bevételként vagy költségvetési kiadásként, amelyek elszámolása az (1) bekezdés c) pontjában foglalt elv érvényesítése érdekében szükséges.

(5) A költségvetési elszámolási szabályok összessége az a módszertan, amely alapján a számviteli adatokból kiindulva meghatározhatók a költségvetési egyenleg és az adósság tételei, valamint a költségvetési egyenleg és az adósság összefüggései.

(6) A költségvetési elszámolási szabályok tartalmára a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék elnöke által együttesen jelölt – legfeljebb egyéves megbízatással rendelkező, tiszteletdíjra vagy más juttatásra nem jogosult – szakértőkből létrehozott testület tesz szakmai javaslatot.

8/D. §39 (1) A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény szerinti Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap

a) a vagyonát képező, a Magyar Állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat azok bevonása céljából térítésmentesen átadja a Magyar Államnak,

b)40 a vagyonába tartozó eszközökből, valamint az Összefogás az Államadósság Ellen Alapból származó bevételeket a Magyar Állam javára fizeti meg.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti vagyonátadás értéke költségvetési bevételként nem számolható el.

(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti befizetés költségvetési bevételként számolandó el.

9. § (1) Az államháztartás körébe tartozó állami feladatot az állam részben vagy egészben a költségvetési szerveken keresztül látja el, vagy ellátásának a pénzügyi fedezetét részben vagy egészben, közvetlenül vagy közvetve biztosítja.

(2) Az állami feladatok tartalmát és követelményeit külön törvények írják elő.

(3) Az államháztartás egyes alrendszerei az állami feladatok ellátásához a költségvetésükben meghatározott módon és mértékben járulnak hozzá.

(4)41 A Kormány a maga feladatkörében olyan új állami feladatot írhat csak elő, amelynek ellátásához az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési fejezetek költségvetésében megfelelő egyszeri és tartós pénzügyi fedezet áll rendelkezésre, vagy a fedezet megteremtéséhez felhatalmazással rendelkezik. Amennyiben a pénzügyi fedezet, illetve a felhatalmazás már nem áll rendelkezésre, intézkedni kell ezen új állami feladat megszüntetéséről.

(5)42 A helyi önkormányzat, valamint a települési, a területi és az országos kisebbségi önkormányzat a maga feladatkörében olyan új feladatot vállalhat, amelynek ellátásához a költségvetésében megfelelő egyszeri és tartós pénzügyi fedezet áll rendelkezésre, vagy a fedezet megteremtéséhez felhatalmazással rendelkezik. Amennyiben a pénzügyi fedezet, illetve a felhatalmazás már nem áll rendelkezésre, intézkedni kell az említett új feladat megszüntetéséről.

10. §43 (1) A Magyar Köztársaság területén működő, illetve jövedelemmel, bevétellel, vagyonnal rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, továbbá a jövedelemmel, bevétellel vagy vagyonnal rendelkező belföldi vagy külföldi természetes személy kötelezhető arra, hogy befizetéseivel hozzájáruljon az államháztartás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatokhoz.

(2)44 A fizetési kötelezettség elsősorban adó, illeték, járulék, hozzájárulás, bírság vagy díj formájában írható elő.

(3)45 Fizetési kötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét, a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbá előlegfizetési kötelezettséget megállapítani – a díj és a bírság kivételével – csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendeletben lehet.

(4)46 Fizetési kötelezettségekre, fizetésre kötelezettek körére, a fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább harminc napnak kell eltelnie, kivéve, ha a törvény a fizetési kötelezettséget mérsékli és a fizetési kötelezettségek, valamint a fizetésre kötelezettek körét nem bővíti.

(5) A fizetési kötelezettség részletes szabályait — ha törvény másként nem rendelkezik — a Kormány állapítja meg.47

(6) A díjat — ha törvény másként nem rendelkezik — a Kormány, illetve felhatalmazás alapján a miniszter rendelettel állapítja meg.

(7)48

(8) A bírságfizetési kötelezettséget, a fizetésre kötelezettek körét, valamint a mentességeket törvény, a bírság mértékét törvény vagy annak felhatalmazása alapján a Kormány rendeletben állapítja meg.

(9)49

10/A. §50 (1)51 E törvény hatálya alá tartozó bevételek és kiadások – az e törvényben szabályozott kivételekkel – kizárólag forintban teljesíthetők.

(2)52 A 113/A. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatokkal kapcsolatos ügyletek kiadásai teljesíthetők devizában is.

11. § (1)53 A fizetési kötelezettséget előíró jogszabály rendelkezik arról, hogy a bevétel az államháztartás mely alrendszere, szervezete javára számolható el, illetve mely alrendszert, továbbá törvény erre vonatkozó rendelkezése alapján mely államháztartáson kívüli szervezetet illeti meg.

(2) A helyi önkormányzat a helyi önkormányzatokról szóló törvényben54 meghatározott bevételei esetén a törvényben megállapított keretek között a 10. § (3) bekezdésben említett feltételeket saját hatáskörben szabályozhatja.

11/A. §55

11/B. §56

11/C. §57 A hatóság által – a rá irányadó ügyintézési határidő ügyfélnek vagy az eljárás egyéb résztvevőjének nem felróható okból történő túllépése alapján – saját költségvetése terhére megfizetett összeg a központi költségvetésből nem téríthető meg, és az igazgatási szolgáltatási díjmérték számításánál költségelemként nem vehető figyelembe.

Az államháztartás gazdálkodásának alapelvei

12. §58 (1) Az államháztartás alrendszereiben minden pénzmozgásról el kell számolni.

(2) Az államháztartás alrendszereiben a költségvetési gazdálkodás – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a bevételi előirányzatok teljesítésének kötelezettségét és a kiadási előirányzatok felhasználásának jogosultságát foglalja magában. A kiadási előirányzat nem jár felhasználási kötelezettséggel.

(3)59 A bevételi előirányzatokat az arra jogosultnak – az azt alátámasztó számítások alapján – módosítania kell, ha az adott bevételre vonatkozó jogszabályi előírások év közben változnak. Központi költségvetési szerv és fejezeti kezelésű előirányzat bevételeinek túlteljesítése vagy azok elmaradása esetén az előirányzatokat az arra jogosultnak – központi költségvetési szerv bevételei túlteljesítése esetén a 100/B. § (1) bekezdésében foglaltak alapján engedélyezett összeggel – a jogszabályi előírások változásától függetlenül módosítania kell.

(4) Költségvetési kiadás a központi alrendszerben csak törvény alapján teljesíthető.

(5) A külső kiadások és a kamatkiadások a költségvetési törvény kifejezett rendelkezése nélkül is teljesíthetők.

(6) A költségvetési törvény eltérő rendelkezése hiányában a tervezett összeget meghaladó belső kiadás nem teljesíthető, kivéve, ha a kiadásra korábbi költségvetési törvény adott felhatalmazást, és ezt törvény vagy a Kormány törvény felhatalmazása alapján kiadott rendelete nem korlátozza.

(7) A költségvetési törvény csak a következő belső kiadások esetében adhat felhatalmazást a tervezett összeget meghaladó kiadás teljesítésére:

a) a devizában teljesítendő kiadások esetében az árfolyamváltozás hatásának mértékéig,

b) a jogszabályon vagy szerződésen alapuló visszavonhatatlan kötelezettségvállalásokból eredő kiadások esetében.

(8) A jogerős bírósági döntésen alapuló kifizetések a tervezett összeget meghaladóan is teljesíthetőek.

(9)60

(10) A külső bevételek túlteljesülése nem alapozhat meg olyan jogszabályi változást, amely a legújabb technikai kivetítéshez képest az elsődleges egyenleget rontaná.

(11) A bevételi előirányzatok elmaradása, illetve más kiadások túlteljesülése, illetve a belső tételek egyenlegének tárgyévet megelőző költségvetési törvényben előírt követelményétől való eltérés esetén a kiadási előirányzatok jogszabályi előírások alapján csökkenthetők, zárolhatók, illetve törölhetők.

(12)61 A zárolás az előirányzat egy része vagy egésze adott költségvetési évi felhasználásának időleges, feltételhez kötött korlátozása, felfüggesztése. A zárolás feloldásáról vagy a zárolt összegeknek megfelelő előirányzat csökkentéséről, illetve törléséről legkésőbb a költségvetési év zárását megelőzően intézkedni kell.

12/A. §62 (1)63 A költségvetés végrehajtása során az államháztartás alrendszereiben tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig – a saját bevételek teljesülési ütemére figyelemmel – vállalható, és kifizetések – kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve közigazgatási jogerős határozaton alapuló kötelezettségeket és járandóságokat, továbbá a 12. § (7) bekezdésében meghatározott kiadásokat – is ezen összeghatárig rendelhetők el (utalványozás).

(2)64 Az államháztartás alrendszereiben tárgyéven túli fizetési kötelezettség – ide nem értve a jogszabályon, jogerős bírósági, illetve közigazgatási döntésen alapuló kötelezettséget – csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható. A Kormány által egyedileg jóváhagyott fejlesztési programok esetén a kötelezettségvállalás a Kormány által meghatározott feltételek szerint – figyelemmel a 22–23/A. §-okban foglaltakra is – történhet. A költségvetési fedezetet a költségvetés tervezésekor kell biztosítani.

(3)65 Az (1)–(2) bekezdésben foglaltak alkalmazása a 48. § b) és q) pontjában foglaltakra figyelemmel történhet. Az (1) bekezdésben foglaltakat figyelmen kívül kell hagyni a függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek és kiadások, valamint a helyesbítő tételek esetében.

(4) A központi költségvetés, a központi költségvetési szervek, a helyi önkormányzatok számára külön jogszabályban rögzített esetekben, a költségvetési szervek tevékenységi körén kívül eső, nem az állami, illetve önkormányzati feladatellátást finanszírozó pénzeszközök átmenetileg vagy megbízás alapján bonyolított forgalma letéti kezelésben történik. A letéti számla forgalma nem számolható el költségvetési bevételként, illetve költségvetési kiadásként.

(5)66 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) hatálya alá tartozó – a mindenkori nemzeti értékhatár kétszeresét elérő vagy meghaladó mértékű, az állami költségvetésből finanszírozandó – közbeszerzések esetén az ellenszolgáltatás teljesítése feltételének tekintendő a költségvetési szerv részére vagy meghatározott fejlesztés, beruházás céljára a költségvetési törvényben vagy az Országgyűlés által a költségvetési törvényjavaslat központi költségvetés fejezeteinek bevételi és kiadási főösszegéről, továbbá a költségvetési hiány (többlet) mértékéről történő határozathozatalával megállapított dologi kiadási vagy felhalmozási előirányzat.

(6)67 Központi költségvetési szerv, illetve az állam nevében eljáró szerv (személy) kivételesen, az (5) bekezdés szerinti előirányzat hiányában is megkezdheti a közbeszerzési eljárást a Kormány előzetes engedélye alapján, kivéve, ha – a 22. § (2) bekezdése vagy a 23. § (2) bekezdése alapján – az Országgyűlés előzetes felhatalmazását kell kérni. A Kormány engedélyező határozatában rendelkezik arról is, hogy mely időpontig, milyen összegben és milyen módon kell a szükséges pénzügyi fedezetet biztosítani. A Kormány engedélyének megszerzésére irányuló előterjesztésben be kell mutatni a közbeszerzés elindításának szükségességét, és indokolni kell, hogy az összhangban van a költségvetés tervezésére vonatkozó szabályokkal, illetve a több éves költségvetési keretszámokkal.

(7)68 Az államháztartás körébe tartozó szervezet köteles a közbeszerzési eljárással összehangoltan biztosítani a szükséges forrásai rendelkezésre állását. A szervezet közbeszerzési eljárást – a (6) bekezdésben foglaltak, a 22. § (2) bekezdésében és a 23. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás, továbbá a 13/B. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével – csak megfelelő pénzügyi (előirányzati) fedezet ütemezett rendelkezésre állása esetén indíthat.

(8)69 E § rendelkezéseit kell alkalmazni a 22. § (2) bekezdése szerinti eljárásokra, valamint azon beszerzésekre is, amelyek esetében a Kbt. 29. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján nem kerül sor közbeszerzési eljárás lefolytatására.

12/B. §70 (1)71 E törvény alkalmazásában hosszú távú kötelezettségvállalásnak minősülnek az állami költségvetés terhére szolgáltatás vásárlásra, lízingre, eszköz üzemeltetésre és karbantartásra, illetve bérlésre irányuló, több évre szóló (több év kiadási előirányzatait terhelő) fizetési kötelezettséget jelentő szerződések (megállapodások). E § alkalmazásában szolgáltatás vásárlásának minősül az is, ha a szolgáltatási díjban a szolgáltatás nyújtásához szükséges eszköz létrehozását is megtérítik. Hosszú távú kötelezettségvállalás kizárólag e § rendelkezései alapján köthető. Nem minősülnek hosszú távú kötelezettségvállalásnak

a)72 az európai uniós forrásból finanszírozott támogatási programok;

b) azon határozatlan időre kötött szerződések, amelyek esetében az állami költségvetést terhelő éves fizetési kötelezettség az 500,0 millió forint, általános forgalmi adó nélkül számított értéket nem éri el;

c) azon határozott időre kötött szerződések, amelyek esetében az állami költségvetést terhelő fizetési kötelezettség folyóáron számított összértéke (a továbbiakban: összérték) az 5000,0 millió forint, általános forgalmi adó nélkül számított értéket nem éri el.

(2) A hosszú távú kötelezettségvállalásokból eredő kifizetések várható, éves összege egyik évben sem haladhatja meg a költségvetési törvényben kifejezetten az ilyen kötelezettségvállalásokra az adott évekre megállapított értékhatárt (a továbbiakban: kifizetési keret).73

(3)74 Az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti összérték megállapításakor az ugyanazon programhoz kapcsolódó – akár eltérő jogcímen alapuló – valamennyi várható költségvetési kifizetést együttesen kell figyelembe venni. E § vonatkozásában program alatt együttesen azon szolgáltatásvásárlásokra irányuló szerződéseket kell érteni, amelyekhez a Kormány, illetve az Országgyűlés ugyanazon döntés keretében adja meg a felhatalmazást.

(4)75 A hosszú távú kötelezettségvállalás jóváhagyása érdekében a kötelezettségvállalás kifizetésének forrását biztosító fejezetet irányító szerv az államháztartásért felelős miniszterrel együttesen előterjesztést nyújt be a Kormányhoz. A fejezetet irányító szerv gondoskodik arról, hogy az előterjesztés megfelelő szakmai színvonalú, gazdasági hatékonysági vizsgálatokat is tartalmazzon.

(5) Hosszú távú kötelezettségvállalás – a 22. § (1) bekezdésében foglalt kivétellel – csak a Kormány határozata alapján történhet.

(6) A Kormány, illetve az Országgyűlés hosszú távú kötelezettségvállalási felhatalmazásának (a továbbiakban: kötelezettségvállalási felhatalmazás) tartalmaznia kell a kötelezettségvállalás valamennyi lényeges elemét, amelyek körét a Kormány rendeletben állapítja meg.76

(7) Amennyiben a kötelezettség vállalásához közbeszerzési eljárást, koncessziós pályázati eljárást, vagy más versenyeztetési eljárást kell lefolytatni, akkor a kötelezettségvállalási felhatalmazást – figyelemmel a 12/A. § (5) bekezdésére – az eljárás megkezdéséhez (a pályázati kiíráshoz) kell kérni.

(8) Az éves kifizetési kereteket a kötelezettségvállalási felhatalmazásban szereplő éves értékek a Kormány, illetve az Országgyűlés kötelezettségvállalási felhatalmazásának hatálybalépése időpontjától terhelik. Amennyiben annak a szerződésnek a megkötése elmarad, amelyre a kötelezettségvállalási felhatalmazás szólt, a kifizetési keret lekötött része a kötelezettségvállalási felhatalmazásban megadott értékekkel automatikusan csökken.

(9) Fennálló hosszú távú kötelezettségvállalás lényeges elemének módosításához a kötelezettségvállalási felhatalmazást adó Kormány, illetve Országgyűlés jóváhagyása szükséges.

(10) A kifizetések jóváhagyott ütemezésének megváltoztatása miatt, a tárgyévi kifizetési keret tárgyévben nem kifizethető részét a Kormány nyilvános határozatában, az indok részletes bemutatása mellett átcsoportosíthatja a következő költségvetési évre, feltéve, hogy az átütemezett kifizetés a következő év június 30-ig megtörténik.

(11) A devizában denominált kötelezettségek a Kormány, illetve az Országgyűlés kötelezettségvállalási felhatalmazásának hatálybalépése időpontjában érvényes, hivatalos MNB árfolyamon átszámított forint összeg mértékével terhelik a kifizetési keretet.

(12) A kifizetési keret nem lehet nagyobb, mint a kötelezettségvállalás évében a központi költségvetés bevételi főösszegének 3%-a.

12/C. §77 (1) A kincstár negyedévente kimutatást készít a hosszú távú kötelezettségvállalásokról. A kimutatásnak tartalmaznia kell a kötelezettségvállalások állományát a fejezetek és a várható kifizetések éve szerinti bontásban.

(2) Az (1) bekezdés szerinti – törvény eltérő rendelkezése hiányában – teljes kimutatást a kincstár a tárgynegyedévet követő 60 napon belül, honlapján nyilvánosságra hozza.

(3)78 A fejezetet irányító szerv köteles gondoskodni az (1) bekezdés szerinti, fejezetéhez tartozó kötelezettségvállalások összesítéséről, nyilvántartásáról és annak negyedévenkénti, legkésőbb a tárgynegyedévet követő 30 napon belül a kincstár felé történő jelentéséről.

(4)79 A fizetésre kötelezett szerv vezetője köteles a hosszú távú kötelezettségvállalás alapját jelentő szerződést a megkötést követő 15 napon belül a fejezetet irányító szervnek bejelenteni.

(5)–(6)80

(7) A költségvetési törvényjavaslat, illetve a zárszámadási törvényjavaslat benyújtásakor a Kormány tájékoztatni köteles az Országgyűlést a hosszú távú kötelezettségvállalások állományáról a fejezetek és a várható kifizetések éve szerinti bontásban.

13. §81 A költségvetési év során az államháztartás alrendszereiben a költségvetési bevételeket és a költségvetési kiadásokat, a finanszírozási célú pénzügyi műveleteket, valamint az aktív és a passzív pénzügyi elszámolásokat pénzforgalmi szemléletben – a pénzforgalom nélküli és a pénzforgalmi tételek megkülönböztetésével, de azok egyenértékű kezelésével – részletesen, teljes összegükben – az adó, illeték és más bevételek esetében a törvény által biztosított kedvezményekkel és visszatérítésekkel együtt – kell számba venni.

13/A. §82 (1)83 Az államháztartás alrendszerei részére juttatott, az európai uniós források, adományok, segélyek elkülönített elszámolás mellett és kizárólag arra a célra használhatók fel, amelyre az adományozó juttatta. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót – a (8) bekezdésben és a külön jogszabályokban meghatározottak szerint – visszafizetési kötelezettség terheli.

(2)84 Az államháztartás alrendszereiből, továbbá az európai uniós forrásokból finanszírozott vagy támogatott szervezeteket, illetve magánszemélyeket számadási kötelezettség terheli a részükre céljelleggel – nem szociális ellátásként – juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról. A felhasználást és a számadást ellenőrizni kell. Amennyiben a kedvezményezett az előírt számadási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, e kötelezettségének teljesítéséig a további finanszírozást, támogatást fel kell függeszteni. A támogatások jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a kedvezményezettet – külön jogszabályokban meghatározottak szerint – visszafizetési kötelezettség terheli.

(3)85

(4)86 A részben vagy egészben az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (a továbbiakban: EMGA) finanszírozott közvetlen, piaci, valamint intervenciós intézkedésekhez kapcsolódó kifizetésekre, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott vidékfejlesztési támogatásokra (a továbbiakban együtt: agrártámogatások) az igénylő akkor is nyújthat be kérelmet, ha esedékessé vált és még meg nem fizetett adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása (a továbbiakban: köztartozás) van. Egyéb költségvetési támogatás esetén a támogató rendelkezhet úgy, hogy a támogatási kérelem, pályázat benyújtásának feltétele a kérelmező, pályázó köztartozás-mentessége.

(5)87 Az európai uniós forrásokból finanszírozott agrártámogatásból és a központi költségvetésből folyósításra kerülő támogatásból – közösségi jogszabály visszatartást tiltó rendelkezése hiányában és a pénzbeli szociális, jóléti ellátások és a foglalkoztatást elősegítő képzési, valamint az önkormányzatnak, önkormányzati társulásnak, költségvetési szervnek, közhasznú szervezetnek, önkormányzati közfeladat ellátásában közreműködő gazdasági társaságnak nyújtott közfoglalkoztatási támogatások kivételével – a támogatások kedvezményezettjét terhelő köztartozások összege visszatartásra kerül.

(6)88 A köztartozás fennállásáról és annak összegéről az állami adóhatóság a kincstár, illetve az MVH elektronikus úton történő megkeresésére adatot szolgáltat. Az adatszolgáltatásban szereplő tartozás összegét a kincstár, illetve az MVH a folyósított támogatás összegéből levonja és kedvezményezettenként, adónemenként átutalja az adóhatóságnak. A kedvezményezettet a köztartozással csökkentett összeg illeti meg, a visszatartott támogatásnak megfelelő összegű tartozás az átutalással egyidejűleg megfizetettnek minősül. A támogatás visszatartásáról a kincstár tájékoztatja a kedvezményezettet és a támogatót, illetve az MVH a kedvezményezettet. A visszatartás a kedvezményezett – a támogatás megszerzése érdekében vállalt – kötelezettségeit nem érinti.

(7)89 Az adóhatóság (6) bekezdés szerinti kincstárnak, illetve MVH-nak történő adatszolgáltatásának alapja a kedvezményezett adóazonosító száma, melyet a kincstár, illetve az MVH adóhatóságnak megküldött megkeresése tartalmaz.

(8)90 Az európai uniós forrásból származó támogatásból megvalósuló program kedvezményezettjével kötött szerződésben biztosítani kell, hogy a (2) bekezdésben írt feltételek teljesítésének elmaradása esetén a kedvezményezett haladéktalanul köteles visszafizetni a nem rendeltetésének és céljának megfelelően felhasznált közpénzeket, európai uniós forrásból származó támogatást, központi költségvetési juttatást és fejezeti kezelésű célelőirányzati juttatást. A rendeltetés- és célellenesen felhasznált összegek adók módjára behajtandók.

(9)91 Ha a folyósított központi költségvetési támogatást jogosulatlan igénybevétel vagy felhasználás miatt a jogosult közigazgatási hatósági eljárásban követeli vissza és a követelést a kötelezett határidőben nem teljesíti – és e törvény alapján más módon nem hajtható be –, a követelés köztartozásnak minősül, melyet az állami adóhatóság megkeresésre adók módjára hajt be.

(10)92 A (4)–(9) bekezdésben foglalt rendelkezés végrehajtásának részletes szabályait a Kormány rendeletben szabályozza.93

(11)94 Ha az Európai Unió Bizottsága az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: Római Szerződés) 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatás visszafizettetését rendeli el, a visszafizetendő támogatás adók módjára behajtandó követelésnek minősül.

(12)95 Azon európai uniós források, amelyek végső kedvezményezettje valamely központi költségvetési szerv, vagy amely felhasználásának tekintetében valamely központi költségvetési szerv irányító szerve, elkülönített állami pénzalappal rendelkező miniszter tényleges döntési jogkörrel bír, nem számolhatók el bevételként a felhasználásukat megelőzően.

13/B. §96 (1)97 Az államháztartás körébe tartozó szervezet köteles a támogatások felhasználását – ha ennek a Kbt. szerinti feltételei fennállnak – a Kbt. alkalmazásához kötni. A támogatásról szóló határozatban vagy szerződésben úgy kell meghatározni a támogatás felhasználásával kapcsolatos határidőket, hogy a megvalósítandó közbeszerzésre irányuló eljárás lefolytatásához a Kbt. alapján szükséges időtartam rendelkezésre álljon.

(2) A támogatás nem köthető olyan feltételhez, hogy az árut szállító, szolgáltatást nyújtó vagy építési beruházást megvalósító szervezetet (személyt) előzetesen válasszák ki. Ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy a támogatási kérelem elbírálását megelőzően közbeszerzési eljárás kerüljön megindításra, illetve, hogy az (1) bekezdés szerinti támogató – indokolt esetben – a támogatásért folyamodó szervezetet, személyt a támogatási kérelem elbírálását megelőzően közbeszerzési eljárás megindításra kötelezze.

13/C. §98 (1)99 Európai uniós forrásból származó támogatás visszafizetési kötelezettségének megállapítása vagy valamely Európai Unió által társfinanszírozott program, projekt terhére történő közvetlen levonás érvényesítése esetén, amennyiben a visszafizetési kötelezettség vagy levonás szabálytalanság miatt kerül megállapításra, a szabálytalanságért felelős, illetve annak hiányában a szabálytalanul felhasznált forrást folyósító fejezet költségvetéséből kell a visszafizetést, visszapótlást teljesíteni. Amennyiben a visszafizetési kötelezettség vagy levonás más okból kerül megállapításra, a forrást folyósító fejezet költségvetéséből kell a visszafizetést, visszapótlást teljesíteni.

(2)100 Az (1) bekezdés szerinti visszafizetést, visszapótlást a felhasznált európai uniós forrásból származó támogatás céljával megegyező célú előirányzatról kell teljesíteni. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy a visszafizetést, visszapótlást a Kormány által meghatározott előirányzatról kell teljesíteni. Ez a rendelkezés kivételt jelent a 24. § (9) bekezdésében foglalt rendelkezés alól.

(3) Amennyiben a szabálytalanságban érintett összeg a későbbiekben behajtásra, megtérítésre kerül, úgy ezen összeget az (1) bekezdés szerinti fejezet (2) bekezdés szerinti előirányzata részére kell visszatéríteni.

14. §101 (1) Az államháztartás alrendszereinek hiányát rendezni, tartozásokat átvállalni, elengedni, visszatérítendő támogatást vissza nem térítendő támogatássá átalakítani költségvetési előirányzattal megtervezve és költségvetési kiadásként elszámolva lehet.

(2) A tartozást az átvállalás, illetve az elengedés időpontjáig terhelő kamatokat és az egyéb – jogszabály, bírósági döntés, hatósági határozat vagy szerződés alapján – fizetendő terheket is tartozásátvállalásként, illetve tartozáselengedésként kell a költségvetésben elszámolni.

(3) A tartozáselengedéssel és a visszatérítendő támogatás vissza nem térítendő támogatássá alakításából származó költségvetési kiadással szemben olyan – költségvetési vagy finanszírozási – bevétel számolandó el, amelyet a tartozás vagy a visszatérítendő támogatás megfizetése eredményezne.

(4) Az alapok adott évi hiányából a 18/B. § (1) bekezdésének d) pontja szerint nyújtott megelőlegezési, likviditási hitellel finanszírozott rész a központi költségvetés adósságát növeli.

(5)102 A központi költségvetés adóssága

a) a központi költségvetés hiányának finanszírozási szükséglete,

b) a 8/A. § (3) bekezdés d)–j) pontjai miatti adósságállomány-változás,

c) a központi költségvetés devizaadóssága árfolyamváltozásából eredő, forintban kifejezett összegének változása,

d) a kincstári egységes számla és devizaszámlák, valamint azok betétként elhelyezett állományának az előző év december 31-éhez képest – az a)–c) pontokban foglaltakon túli okok miatt – bekövetkező állományváltozásából adódó összegének változása, továbbá

e) a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap által a 8/D. § (1) bekezdés a) pontja szerint térítésmentesen átadott értékpapírok bevonása

miatt változhat.

15. §103 (1) A központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból a 13/A. § (4)–(5) bekezdésében foglalt feltételeken túlmenően akkor nyújtható támogatás, ha a támogatás iránti kérelem benyújtója megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok e törvényben meghatározott követelményének.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feltétel teljesülését nem kell vizsgálni

a) a külön jogszabály alapján alanyi jogon járó támogatásokra,

b) azokra a támogatásokra, amelyeket állami, önkormányzati feladat ellátására tekintettel normatív támogatásként fizetnek ki, továbbá

c) abban az esetben, ha a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelménye a támogatás iránti kérelem benyújtója vonatkozásában – munkavállaló foglalkoztatásának hiányában – nem értelmezhető,

d)104 akkor, ha a magyarországi foglalkoztatási jogszabályok hatálya a foglalkoztatóra – Magyarországon történő foglalkoztatás hiányában – nem terjed ki.

(3)105 Az (5) bekezdés b) pontjában foglalt feltételek teljesülését nem kell vizsgálni, ha a támogatás iránti kérelem benyújtójánál szakszervezet, üzemi (közalkalmazotti) tanács (üzemi megbízott, közalkalmazotti képviselő) nem működik, feltéve, hogy ezek működése hiányát nem a támogatás iránti kérelmet benyújtó munkáltató – a munkavállalók szervezkedési jogának megsértését eredményező – jogerős hatósági vagy bírósági határozattal megállapított jogsértő eljárása idézte elő.

(4)106 A rendezett munkaügyi kapcsolatok (5) bekezdésben meghatározott feltételeinek való megfelelés hiánya esetén – a (7) és (8) bekezdésben foglaltak kivételével – támogatás nem nyújtható.

(5)107 Nem nyújtható támogatás, ha a támogatás igénylőjével szemben

a)108 a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség [az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (4) bekezdés a) pont, valamint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény 11. §] elmulasztása,

b) a munkavállalók képviselőivel (szakszervezet vagy üzemi tanács, üzemi megbízott, illetve közalkalmazotti tanács, közalkalmazotti képviselő) vagy a szakszervezet, üzemi tanács, illetve közalkalmazotti tanács képviselőjével összefüggésben

ba) a szakszervezet szervezését biztosító szabályok megsértése, vagy

bb) a Munka Törvénykönyve 23. §-a (4) bekezdésében meghatározott, a munkáltatót a szakszervezeti kifogással érintett intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség teljesítésének elmulasztása, vagy

bc) a Munka Törvénykönyve 28. §-ának (1) bekezdésében meghatározott munkáltatói kötelezettség elmulasztása,

c) a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok alakszerűségére vonatkozó rendelkezések közül a munkáltató és a munkavállaló közötti jogviszony tartalmának meg nem felelő megállapodás kötése [Munka Törvénykönyve 75/A. §-a],

d) jogszabályban vagy kollektív szerződésben – ideértve a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett kollektív szerződést is – megállapított munkabér összegére, valamint a munkabér védelmével összefüggésben a munkabér kifizetésének határidejével kapcsolatos rendelkezések megsértése,

e) a munkaidő-nyilvántartás hiánya vagy kettős munkaidő-nyilvántartás vezetése [Munka Törvénykönyve 140/A. § (1) bekezdés a) pont],

f)109 a harmadik országbeli állampolgár

fa) munkavállalási engedély, vagy

fb) a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harm.tv.) szerinti, keresőtevékenység folytatására jogosító engedély (ideértve a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított EU Kék Kártyát is)

nélkül történő foglalkoztatása,

g) a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, a Munka Törvénykönyve 193/D. §-a (1) bekezdésének a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos szabályainak megsértése, valamint

h) az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alapján az egyenlő bánásmód követelményének megsértése

miatt a hatáskörében eljáró illetékes hatóság, illetőleg a bíróság a támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált közigazgatási határozattal, illetőleg jogerős bírósági határozattal a (6) bekezdésben meghatározott hátrányos jogkövetkezményt alkalmazott.

(6)110 A támogatásra való jogosultságot kizárja, ha a támogatás igénylőjét

a) a munkaügyi hatóság munkaügyi bírsággal sújtotta, vagy a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény szerint a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezte,

b) az állami adóhatóság az (5) bekezdés a) pontjában meghatározott jogsértés elkövetése miatt az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírsággal sújtotta,

c) az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését ellenőrző hatóság az (5) bekezdés h) pontjában meghatározott jogsértés elkövetése miatt az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény alapján bírsággal sújtotta, vagy

d) az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti, keresőtevékenység folytatására jogosító engedély hiánya miatt közrendvédelmi bírsággal sújtotta,

feltéve, hogy az a)–d) pontokban meghatározott közigazgatási határozat jogerős, vagy ha annak bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, a bíróság a keresetet érdemben elutasította.

(7)111 Az (5)–(6) bekezdésben foglaltaktól eltérően támogatás nyújtható, ha

a) a támogatás iránti kérelmet benyújtó munkáltatóval szemben az (5) bekezdés c)–h) pontja szerinti jogsértés elkövetése miatt a (6) bekezdés szerinti jogkövetkezményt alkalmazták, és

b) az a) pontban meghatározott jogsértést megállapító közigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított két éven belül a hatóság a korábbival azonos jogsértés elkövetését nem állapította meg. E rendelkezés alkalmazásában több telephellyel rendelkező munkáltató esetében a jogsértést megállapító közigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított két éven belül elkövetett ismételt jogsértésen az ugyanazon telephelyen kétéves időszakon belül jogerős és végrehajtható határozattal megállapított azonos jogsértést kell érteni.

(8)112

(9)113 A támogatást nyújtó szerv a támogatási megállapodás megkötése előtt is köteles ellenőrizni, hogy a támogatásra való jogosultság feltételei fennállnak-e. Amennyiben – a (7) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel –

a) a támogatás igénylőjével szemben a támogatás igénylése és a támogatási megállapodás megkötése közötti időszakban az (5) bekezdésben meghatározott jogsértés miatt a (6) bekezdés szerinti jogkövetkezménnyel sújtott, munkaügyi jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható közigazgatási, illetőleg bírósági határozatot hoztak, vagy

b) a támogatás igénylése előtt elkövetett jogsértést megállapító közigazgatási határozat a támogatás igénylése és a támogatási megállapodás megkötése közötti időszakban emelkedik jogerőre és válik végrehajthatóvá,

a támogatásra való jogosultság megszűnik. Ebben az esetben a támogatást nyújtó szerv – amennyiben a támogatásról döntést hozott – a támogatást megállapító döntését köteles visszavonni. A támogatástól eleső munkáltató helyébe – új támogatási döntéssel – a rendezett munkaügyi kapcsolatok e §-ban meghatározott feltételeinek megfelelő új munkáltató léphet.

(10)114 A támogatási szerződés megkötését követően jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált közigazgatási határozattal megállapított jogsértések, illetve ezeknek a hatóság honlapján a támogatási szerződés megkötését követő nyilvánosságra hozatala a támogatásra való jogosultságot nem befolyásolja.

(11)115 A támogatás jogosulatlan igénybevételének minősül, ha a támogatás igénybevételét követően a támogatást nyújtó szerv tudomására jut, hogy a központi költségvetésből, illetve az elkülönített állami pénzalapokból nyújtott támogatás kedvezményezettje a támogatás igénylésének vagy a támogatási szerződés megkötésének időpontjában nem felelt meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok e törvényben meghatározott feltételeinek. Ebben az esetben a támogatást nyújtó szerv a támogatásra vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint intézkedik a támogatás visszafizetése érdekében. E rendelkezés megfelelően alkalmazandó abban az esetben is, ha a jogsértést megállapító közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, és a perben hozott jogerős érdemi bírósági határozat a keresetet elutasította vagy – a közigazgatási határozat jogalapját nem érintve – a hatóság által alkalmazott hátrányos jogkövetkezmény mértéke tekintetében hozott megváltoztató döntést.

(12)116 E § alkalmazásában munkáltatón munkavégzés céljából természetes személyt foglalkoztató természetes vagy jogi személyt, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetet kell érteni. Amennyiben a támogatás igénylője helyi önkormányzat, önkormányzati költségvetési szerv, illetve többcélú kistérségi társulás vagy annak költségvetési szerve, úgy a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének – a támogatás céljától függően –, amennyiben

a) a támogatást költségvetési szerv használja fel, vagy a támogatás felhasználása egyértelműen költségvetési szervet érint, a költségvetési szerv,

b) a támogatás felhasználása költségvetési szervet nem érint, az önkormányzat képviselő-testületének hivatala, illetve a többcélú kistérségi társulás munkaszervezete

tekintetében kell teljesülnie.

(13)117 A támogatásra való jogosultság kizárását nem érinti, ha a támogatás igénylője a jogerős közigazgatási határozatban vagy jogerős bírósági határozattal elbírált közigazgatási határozatban foglalt kötelezettségét az előírt határidőben vagy határnapon teljesíti.

15/A. §118 (1)119 Az államháztartás alrendszereiből nyújtott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatokat a támogatást odaítélő szervezet vagy irányító szerve hivatalos lapjában vagy honlapján közzé kell tenni, legkésőbb a döntés meghozatalát követő hatvanadik napig. Honlapon történő közzététel esetén legalább öt évig biztosítani kell az adatok hozzáférhetőségét. Helyi önkormányzat esetében hivatalos lap vagy honlap létesítése – e kötelezettség teljesítésével összefüggésben – nem kötelező, a közzétételre ilyen esetben a helyben szokásos módon kerül sor. Az állami, önkormányzati támogatási programokról szóló jogszabályok megállapíthatják a nyilvánosságra hozatal részletes szabályait, és hatvan napnál rövidebb határidőt is meghatározhatnak.

(2) A közzétételre nem kerül sor, ha – az (1) bekezdésben meghatározott határidő előtt – a támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond. A közzététel mellőzhető, ha törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet kettőszázezer forint alatti támogatási összegre – melyet adott költségvetési évben egybe kell számítani – vonatkozóan ezt lehetővé teszi. Az elkülönített állami pénzalapokból nyújtott nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatásokra vonatkozó közzétételi kötelezettséget kormányrendeletben meghatározott módon kell teljesíteni.

15/B. §120 (1) Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő – a nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű – árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás-megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződést kötő felek nevét, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változásait közzé kell tenni a szerződés létrejöttét követő hatvan napon belül. A közzétételről az állami, illetve önkormányzati szerv nevében szerződést kötő személy gondoskodik. A közzététel módjára a 15/A. §-ban foglalt rendelkezések irányadóak. Önkormányzati rendelet a kötelezően közzétételre kerülő szerződések értékhatárát nettó ötmillió forintnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja.

(2) A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén pedig a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét az (1) bekezdés szerinti közzétételi kötelezettség szempontjából egybe kell számítani.

(3)121 A nyilvánosságra hozatali kötelezettség nem vonatkozik a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzésekre, valamint a nemzetközi jogi kötelezettség alapján, illetve – külön jogszabályban meghatározott egyéb okból – minősített adatra.

15/C. §122 A 15/A. § és a 15/B. § szerinti közzétételi kötelezettség teljesítését a helyi önkormányzatoknál, továbbá a kisebbségi önkormányzatoknál a kincstár ellenőrizheti. Amennyiben a helyi önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat a közzétételi kötelezettségének teljes körűen nem tesz eleget és a támogatáshoz, illetve a pénzeszköz-felhasználáshoz kötött felhasználású központi költségvetési támogatás kapcsolódik, akkor a központi költségvetési támogatás felhasználása a 64/B. § szerinti jogtalan felhasználásnak minősül és e támogatást köteles – az ott meghatározott kamatfizetési kötelezettség mellett – a központi költségvetés javára visszafizetni.

15/D. §123 (1) Az államháztartás alrendszereiből nem nyújtható támogatás a Magyar Állam, a helyi önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, költségvetési szerv vagy közalapítvány legalább többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság részére, amíg a társaság vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, vezető állású munkavállalói, a társaság működése szempontjából meghatározó jelentőségű munkakört ellátó egyéb munkavállalói nevének, munkakörének, illetve tisztségének, valamint a részükre munkaviszonyuk, vezető tisztségük, felügyelő bizottsági tagságuk alapján nyújtott valamennyi közvetett és közvetlen pénzbeli juttatás, egyéb járandóság, a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek veszélyeztetésére vonatkozó magatartás tilalmának kötelezettségére kikötött időtartam és ellenérték adatainak név szerinti közzétételi kötelezettségének – külön jogszabályban meghatározottak szerint – a társaság eleget nem tesz.

(2) E törvény alkalmazása során többségi befolyásnak minősül az olyan kapcsolat, amelynek révén a befolyással rendelkező egy jogi személyben a szavazatok több mint ötven százalékával – közvetlenül vagy a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személy (köztes vállalkozás) szavazati jogán keresztül – rendelkezik, azzal, hogy a közvetett módon való rendelkezés meghatározása során a jogi személyben szavazati joggal rendelkező más jogi személyt (köztes vállalkozást) megillető szavazati hányadot meg kell szorozni a befolyással rendelkezőnek a köztes vállalkozásban, illetve vállalkozásokban fennálló szavazati hányadával, ha azonban a köztes vállalkozásban fennálló szavazatainak hányada az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni.

16. §124 (1) Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatások azon – a központi költségvetésben biztosított előirányzat terhére korábban megelőlegezett – részét, amelyet az Európai Bizottság végső egyenleg kifizetés formájában térít meg, a központi költségvetés fő bevételei között kell elszámolni.

(2) Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatások azon, a központi költségvetésből – a XIX. Uniós fejlesztések fejezet kivételével – megelőlegezett részét, amelyet az Európai Bizottság utólagos elszámolás alapján térít meg, a központi költségvetés fő bevételei között kell elszámolni.

17. §125 (1)126 Az államháztartás alrendszereiben a költségvetés teljesítésével kapcsolatos adatok, valamint a költségvetési és zárszámadási tervezetek, az államháztartás mérlegei, továbbá az ezeket megalapozó információk az Országgyűlés, illetőleg a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok127 képviselő-testületei (közgyűlései) elé történő beterjesztés után – ha törvény eltérően nem rendelkezik – nyilvánosak.

(2) A nyilvánosság nem vonatkozik az állam-, a szolgálati, a bank- és adótitkot képező adatokra.

(3)128 A (2) bekezdésben meghatározott adatok közül a Magyar Köztársaság érdekei szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek minősülő (titkos, szigorúan titkos), a központi költségvetésben előirányzatként szereplő adatokat legfeljebb kiemelt előirányzati részletezettségben, más hasonló – de a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó – közgazdasági jellegű kiadásokkal, illetve bevételekkel összevontan, az azonosíthatóságot kizáró módon kell megjeleníteni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott adatokkal összefüggő beszámolót a Kormány az Országgyűlés illetékes bizottsága elé terjeszti. A bizottság a beszámolót zárt ülésen vitatja meg, és a beszámoló elfogadásáról a Házszabály szerint tájékoztatja az Országgyűlést.

18. §129 A költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadást költségvetési évenként, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelően kell elkészíteni.

A kincstári rendszer szervezetei és feladatai130

18/A. §131 (1) Az államháztartás alrendszerei költségvetése végrehajtásának pénzügyi lebonyolítása e törvényben meghatározott feladatait

a)132 kincstár

b) és az ÁKK Rt.

látja el.

(2)–(6)133

18/B. §134 (1)135 A kincstár feladatai különösen:

a) nyilvántartja a költségvetési előirányzatokat, azok változását és teljesülését, a jogszabályi körben meghatározott kötelezettségvállalásokat, ellátja a költségvetési előirányzatok felhasználásához, a folyamatok végrehajtásához kapcsolódó pénzforgalmi műveletek előkészítését, a zárszámadás előkészítésével kapcsolatos ügyviteli, nyilvántartási, információgyűjtési és szolgáltatási feladatokat, továbbá az előirányzati fedezetvizsgálatot, valamint külön jogszabályban meghatározott ellenőrzési feladatokat végez;

b) beszámolásra és kettős könyvvezetésre kötelezett a Magyar Állam központi költségvetési alrendszerének nemzetgazdasági elszámolásai tekintetében, beleértve az Állam megbízásából, annak nevében eljáró nem államháztartási szervezetek által végzett vagyon-, adósság- és követelés-kezelési feladatok elszámolásait is;

c)136 gondoskodik az állam által vállalt kezességek, garanciák, viszontgaranciák és nyújtott hitelek, az állam nemzetközi pénzügyi és számviteli elszámolásainak, a többéves kihatással járó pénzügyi kötelezettségvállalásainak, az állam követeléseinek nyilvántartása, a kötelezettségek teljesítése, követelések kezelése, visszterhes támogatások visszafizetése jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásáról, valamint a központi költségvetés 108/A. §-ban részletezett külföldi követeléseinek nyilvántartásáról, dokumentálásáról, a követelések állományát rögzítő számlák vezetéséről és az ezekről szóló negyedévenkénti összegző kimutatás elkészítéséről;

d)137 a kincstári egységes számla terhére, annak forrásaiból – a 61/A. §-ban, 86/D. §-ban és jogszabályban meghatározott feltételekkel – megelőlegezési, likviditási hitelt nyújthat az Egészségbiztosítási Alapnak, a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, az elkülönített állami pénzalapoknak, a helyi önkormányzatoknak, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó jogi személyiségű területfejlesztési tanácsoknak és munkaszervezeteiknek, az évzárás keretében a következő év január 5-éig esedékes járandóságok fedezetére, továbbá a Fővárosi Önkormányzatnak a budapesti 4-es metróvonal megépítésével kapcsolatos általános forgalmi adó megfizetésére;

e) ellátja a központosított illetményszámfejtés, valamint az ehhez kapcsolódó adó- és járulékelszámolás e törvényben és külön jogszabályban meghatározott feladatait;

f) végzi a központi költségvetésből finanszírozott családtámogatási és fogyatékossági ellátások megállapítását és finanszírozását;

g) ellátja a nem állami intézmények fenntartói részére folyósított humánszolgáltatások normatív támogatási előirányzataival kapcsolatos adatszolgáltatási, folyósítási és ellenőrzési feladatokat;

h)138 közreműködik az európai uniós pénzeszközökkel kapcsolatosan jogszabályban, kormányhatározatban meghatározott költségvetési, végrehajtási, ellenőrzési és pénzforgalmi feladatok ellátásában;

i)139 jogszabályok által meghatározott keretek között működteti az kincstári monitoring rendszert;

j) ellátja a költségvetési törvényhez kapcsolódó államháztartási információs rendszerek működtetésével, fejlesztésével kapcsolatos feladatokat, valamint az információgyűjtési és szolgáltatási feladatokat;

k) végzi a központi költségvetés és a helyi önkormányzatok pénzügyi kapcsolatából adódó feladatokat;

l)140 vezeti a költségvetési szervek, a helyi önkormányzatok, a helyi önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásai, a külön törvény alapján kincstár által nyilvántartandó, illetve a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személyek törzskönyvi nyilvántartását, valamint a 118/B. § szerinti nyilvántartást;

m) nyilvántartja a kincstári körbe tartozó költségvetési szervek tartozásállományát, működteti a kincstári biztosi rendszert;

n)141 vezeti a kincstári kör és a pénzforgalmi számlatulajdonosok jogszabályban meghatározott számláit, valamint a külön jogszabály vagy a Kormány által meghatározott feladatok pénzügyi lebonyolítására szolgáló számlákat, valamint a helyi önkormányzat megbízása alapján a helyi önkormányzat és költségvetési szervei, a települési, területi kisebbségi önkormányzat megbízása alapján a települési, területi kisebbségi önkormányzat és költségvetési szervei, továbbá a többcélú kistérségi társulás megbízása alapján a többcélú kistérségi társulás és költségvetési szervei pénzforgalmi számláját;

o) számlát vezet a nemzetgazdasági elszámolásokról, a központi költségvetés bevételeiről és kiadásairól;

p)142 az államháztartásért felelős miniszter által előírt módon előrejelzi a kincstári kör, valamint a kincstár által vezetett egyéb számlák kiadásai és bevételei összesített egyenlegének alakulását, amelyhez az adósságkezeléssel összefüggő napi adatokat az ÁKK Rt. bocsátja rendelkezésre;

q) végrehajtja a kiadások teljesítésére, a bevételek beszedésére irányuló – jogszabályoknak megfelelően kezdeményezett – pénzügyi lebonyolítási feladatokat, ennek keretében a kiadásokhoz kötődően likviditási fedezet, valamint alaki, formai és pénzügyi ellenőrzést végez;

r)143 biztosítja a kincstári kör, a pénzforgalmi számlatulajdonosok és a kincstárnál értékpapír számlával rendelkező ügyfelei készpénzellátását a vonatkozó jogszabályokban és a Hirdetményében meghatározott feltételekkel;

s) e törvény felhatalmazása alapján befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet nyújt az állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok körében;

t) részt vesz a Magyar Állam nemzetközi pénzügyi és fejlesztési intézetekkel való együttműködésével, tagságával összefüggő feladatok lebonyolításában, így különösen gondoskodik az időszakonként fizetendő összegek megfelelő forrásokból történő kifizetéséről, át nem ruházható, kamatfizetési kötelezettséget nem tartalmazó kötelezvények kiállításáról, a végrehajtandó műveletek és ügyletek létrehozásáról és lebonyolításáról; valamint a Magyar Állam javára átutalt vagy fizetett bármilyen összeg tekintetében jogosultként eljár;

u) ellátja a külön jogszabályokban megjelölt hatósági letétekkel kapcsolatos kezelői feladatokat;

v) közreműködik a támogatási előirányzatok pályázati rendszerében a pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési feladatok ellátásában, ideértve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési beruházások előirányzatait is;

w)144 ellátja a jogszabályban meghatározott, európai uniós forrásból származó, és egyéb nemzetközi támogatásokkal kapcsolatosan a támogatások fogadásáért felelős kifizető hatósági és igazoló hatósági feladatokat, valamint a Nemzeti Alap számára előírt feladatokat.

wa)145 a kincstári egységes számla terhére, annak forrásaiból – jogszabályban meghatározott feltételekkel – kamatmentes megelőlegezési kölcsönt nyújthat a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény 7. § c) pontjában meghatározott kifizetések teljesítéséhez.

x)146 a kincstári egységes számla terhére, annak forrásaiból kamatmentes megelőlegezési, likviditási hitelt nyújthat az Európai Unió részére történő cukorágazati hozzájárulás fizetési kötelezettség teljesítésére a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek;

y)147 a kincstári körbe tartozók esetén díjazás ellenében ellátja a kárpótlási jegyek őrzésével és kezelésével kapcsolatos feladatokat;

z)148 gondoskodik az Európai Unió közös költségvetéséhez való hozzájárulásokkal kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásáról;

zs)149 a kincstári egységes számla terhére, annak forrásaiból – jogszabályban meghatározott feltételekkel – kamatmentes megelőlegezési, likviditási hitelt nyújthat az Európai Mezőgazdasági Garancia Alaptól érkező – jogszabályban meghatározott – egységes területalapú, és más közvetlen kifizetések, valamint piaci támogatások, intervenciós intézkedésekből eredő kifizetések, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által finanszírozott vidékfejlesztési támogatások – ide nem értve az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programot – céljaira történő kifizetések teljesítéséhez a támogatások kezelésére létrehozott és akkreditált szervnek (kifizető ügynökség).

(2)150 A kincstár az (1) bekezdésben szereplő feladatai ellátása során jogosult

a) – törvényben meghatározott körben, mértékben és célra – pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására, ideértve a fizetési számla vezetését és a készpénz nélküli fizetési forgalom lebonyolítását is, valamint

b) elektronikus pénz kibocsátására.

(3)151 A kincstár az (1) bekezdésben foglalt feladatait a szolgáltatási körébe és szolgáltatási felelősségébe tartozó szervezetek számára kötelezően igénybe veendő szolgáltatásként teljesíti. A kincstár jogosult a kincstári körbe tartozók és a kincstári számlatulajdonosok külön rendelkezése nélkül is számláik megterhelésével továbbhárítani a nem általa végzett pénzforgalmi szolgáltatások igazolt díját, továbbá jogszabályban meghatározott más esetben számláikat megterhelni. A kincstár az (1) bekezdés v) pontjában foglalt, a fejezetektől átvállalt, megállapodás alapján ellátott egyes feladatait térítés ellenében végezheti. A kincstár az Európai Unió Strukturális Alapjainak támogatásai kapcsán végzett közreműködői feladatait térítés ellenében végzi. A térítés összegéről a kincstár megállapodást köt.

(4) A kincstári körbe tartoznak

a) a központi költségvetés, a központi költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, a társadalombiztosítás központi hivatali szervei és ezek igazgatási szervei (ez utóbbiak együtt a továbbiakban: társadalombiztosítási költségvetési szervek), a rendelkezésükbe utalt előirányzatok, az elkülönített állami pénzalapok,

b)152 a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia, mint köztestület nem gazdasági társasági formában működtetett szervei.

(5)153 A kincstár az államháztartásért felelős miniszter rendeletében meghatározott határnapig beérkező fizetési megbízást teljesíti az esedékességi időpontban. A fizetési megbízásnak a határnapon túli beérkezéséből fakadó késedelmes teljesítésének következményei a megbízót terhelik. A kincstár a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő megbízások és rendelkezések teljesítését a megbízás, rendelkezés kezdeményezőjének értesítése mellett visszautasítja.

(6)154 A nemzetközi szerződések alapján a Magyar Állam, illetve a 18/B. § (4) bekezdésében és a 18/C. § (6) bekezdésében megjelölt szervezetek (a továbbiakban együtt: kincstári ügyfelek) részére nyújtott támogatásokat a kincstárhoz kell befizetni. A Magyar Állam, illetve a kincstári kör részére a kincstár által vezetett devizaszámlán jóváírt támogatások a végleges felhasználáskor válnak költségvetési bevétellé. A támogatásokat a végleges felhasználást megelőzően külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően kell elszámolni.

(7)155 A kincstár által kezdeményezett, az önkormányzatokkal kapcsolatos adósságrendezési eljárásban a kincstár teljes jogkörrel eljár a Magyar Állam képviseletében.

(8)156 A kincstár a 64/A–64/D. §-ok alapján felülvizsgálja a helyi önkormányzatokat megillető, a központi költségvetésből származó források igénybevételének és elszámolásának szabályszerűségét (a továbbiakban: felülvizsgálat), melynek során érvényesíti az Állami Számvevőszék ellenőrzésével megállapított eltéréseket is, továbbá intézkedik a megállapított visszafizetési kötelezettség, illetve pótlólagos támogatás pénzügyi rendezéséről.

(9)157 A kincstár az (1) bekezdés p) pontja szerinti feladatai ellátásához az a) pont szerinti nyilvántartások adatait is felhasználja. Amennyiben a kötelezettségvállalás bejelentés kifizetésre vonatkozó adatai nem a bejelentésnek megfelelően teljesülnek, a kincstár rendelkezésre állási díjat számít fel jogszabályban szabályozott módon.

(10)158 A kincstár az (1) bekezdés a) és g) pontjában, valamint a (8) bekezdésben foglalt feladatai ellátása érdekében jogosult a központi költségvetésből folyósított hozzájárulások és támogatások igénylése, elszámolása elbírálásához szükséges, az egyes hozzájárulások és támogatások igénybevételét megalapozó, a vonatkozó jogszabályokban meghatározott egyedi azonosítókat, személyes és különleges adatokat kezelni. Az adatokat a kincstár az elbírálás évét követő öt évig, ezentúl a kincstár döntéséhez kapcsolódó jogorvoslati eljárások során meghozott döntés jogerőssé és végrehajthatóvá válásáig jogosult kezelni.

(11)159

(12)160 A családtámogatási és fogyatékossági ellátásokkal, az energiafelhasználási támogatásokkal, valamint a lakástámogatásokkal kapcsolatos feladatai során a kincstár a magánszemélyek részére vagy jogán megállapított jogosultságokról és támogatásokról egységes szociális nyilvántartást vezet. Az egységes szociális nyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával a kincstár csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg kivéve, ha e korlátozás alól az államháztartásért felelős miniszter előterjesztésére a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényben meghatározott egyedi felmentést ad.

18/C. §161 (1) A kincstári kör szervezeteinek egymás közötti fizetéseit (kiadásait és bevételeit) átvezetéssel kell elszámolni.

(2) Pénzforgalmi tételként kell teljesíteni és elszámolni az (1) bekezdésben foglaltakon kívüli kiadásokat és bevételeket.

(3)162 A 18/B. § (1)–(2) bekezdésében foglaltak ellátásával kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására a kincstár a Magyar Nemzeti Banknál pénzforgalmi számlával rendelkezik. A kincstár a Magyar Nemzeti Banknál devizaszámlát nyithat, és azon az e törvényben meghatározott tevékenységével kapcsolatban megszerzett devizát tarthatja és használhatja fel.

(4)163 A (3) bekezdésben szereplő, a Magyar Nemzeti Bank által a kincstár részére vezetett pénzforgalmi számla, kincstári egységes számlaként, a kincstári kör szervezetei és feladatai (2) bekezdés szerinti pénzforgalmának lebonyolítását is szolgálja.

(5) A 18/B. § (4) bekezdésében meghatározott kincstári körbe tartozók pénzeszközeiket kötelesek a kincstári egységes számlán elhelyezni és folyamatosan ott tartani.

(6)164 A kincstárban pénzforgalmi számlát kötelesek vezetni

a) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó jogi személyiségű területfejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik működési és fejlesztési célú pénzeszközeik kezelésére,

b)165 a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság önálló jogi személyiségű Médiatanácsa,

c)166 a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap,

d)167 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.,

e) a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelt nyújtó Diákhitel Központ,

f)168 a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap.

(7)169 A (6) bekezdésben felsorolt pénzforgalmi számlatulajdonosok más pénzintézetnél vezetett pénzforgalmi számlával – lakásépítés munkáltatói támogatása számla és a devizaszámla kivételével – nem rendelkezhetnek. A (6) bekezdésben felsorolt pénzforgalmi számlatulajdonosok átmenetileg szabad pénzeszközeiket a kincstár hálózatában értékesített – az értékpapírszámlán, illetve értékpapírletéti-számlán nyilvántartott – állampapírok vásárlásával hasznosíthatják. A kincstár a kincstári körbe tartozók 12/A. § (4) bekezdésében foglalt letéti pénzeszközei kezelését térítésmentes szolgáltatásként végzi. A kincstár a 18/B. § (1) bekezdés n), r), s) pontjában foglalt szolgáltatásait – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére nyújtott szolgáltatás kivételével – jogszabályban meghatározottak szerint, térítés ellenében végzi.

(8)170 A kincstár (6) és (7) bekezdésben megjelölt pénzforgalmi-számlavezetési tevékenységével összefüggő pénzforgalom a kincstári egységes számlán bonyolódik.

(9) Az államháztartás alrendszerei hitelintézetnél pénzforgalmi számlát csak e törvényben foglaltak szerint vezethetnek.

(10)171 A kincstári körbe tartozók a 18/B. § (6) bekezdésében nem érintett jogcímen megszerzett devizaeszközeik kezelésére devizaszámlájukat a hirdetmény szerinti deviza nemekben a kincstárban kötelesek vezetni. A devizaszámlán rendelkezésre álló pénzeszközök a végleges felhasználáskor válnak költségvetési kiadássá. A kincstár devizaszámla-vezetéssel kapcsolatos tevékenysége körében – a Magyar Nemzeti Bank és a kincstár között létrejött megállapodás alapján – díjakat számolhat fel és kamatot fizethet, amelynek feltételeit a számlatulajdonosokkal kötött számlaszerződésben köteles rögzíteni. A kincstár vezetőjének engedélyével kivételes esetben – különösen azokon a területeken ahol a valutaellátás a deviza számla terhére nem biztosítható – hitelintézetnél is vezethető devizaszámla.

(11)172 A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv a dolgozói lakásépítésének, lakásvásárlásának munkáltatói támogatásával kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására hitelintézetnél lakásépítés vagy vásárlás munkáltatói támogatása megnevezésű számlát vezethet.

(12)173 A kincstár a kötelezett külön rendelkezése nélkül teljesíti – külön jogszabályban meghatározott számlakörben – a Magyar Állammal, a 18/B. § (4) bekezdésében, valamint a 18/C. § (6) bekezdésében (ide nem értve az önkormányzati családtámogatási folyószámlát), valamint (16)–(17) bekezdésében meghatározott szervezetekkel szemben benyújtott hatósági átutalást és átutalási végzésen alapuló átutalást.

(13)174 A kincstár – a 13/A. § (5) és (6) bekezdésében foglaltak végrehajtása érdekében – a támogató és az állami adóhatóság adatszolgáltatása alapján a támogatási jogviszony fennállásáig kezeli a kedvezményezett nevére (megnevezésére), lakhelyére (székhelyére) és adóazonosító számára, valamint az esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozás jogcímére és összegére vonatkozó adatokat.>

(14)–(15)175

(16)176 Az Országgyűlés és a Kormány által alapított közalapítványok az államháztartás alrendszereiből származó pénzeszközeiket a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlán kötelesek tartani azok felhasználásáig. Ezen pénzeszközökből származó, átmenetileg szabad pénzeszközeiket a közalapítványok kizárólag a kincstár hálózatában értékesített állampapírok vásárlásával hasznosíthatják. Ezen közalapítványok egyéb forrásból származó pénzeszközeiket is kezelhetik a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlájukon.

(17)177 Azon nonprofit gazdasági társaságok, amelyekben az állam legalább többségi befolyással rendelkezik, a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlán kötelesek kezelni, vagy kizárólag a kincstár hálózatában értékesített állampapírok vásárlásával hasznosíthatják az államháztartás alrendszereiből származó pénzeszközeiket azok felhasználásáig. Ezen társaságok egyéb forrásból származó pénzeszközeiket is kezelhetik a kincstárban vezetett pénzforgalmi számlájukon.

(18)178 A Kincstár a helyi önkormányzatok részére a külön jogszabály alapján természetben nyújtott családi pótlék kezelésére számlát vezet.

18/D. §179 (1)180

(2) Az állam átmenetileg szabad pénzeszközeinek kezelése során az ÁKK Rt. jogosult a 113/A. § (2) bekezdése szerinti műveleteket végezni. Az e tevékenységből származó kamatokat a központi költségvetés javára kell elszámolni.

18/E. §181 A kincstár a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása körében jogosult távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz alkalmazására is. E rendelkezés alkalmazása szempontjából a távolról hozzáférést biztosító eszköznek számít az, amellyel birtokosa rendelkezhet a kincstárral szemben fennálló számla-követeléséről, és ezáltal fizetést teljesíthet a kedvezményezett részére, amely rendszerint személyazonosító kód és/vagy más hasonló azonosító használatához kötött. Ilyen különösen a számla-követelésről való rendelkezést a telefon vagy számítógép útján biztosító egyéb eszköz.

18/F. §182 (1)183 Az ÁKK Rt. egyszemélyes részvénytársaság. Az ÁKK Rt. részvényei névre szólók és forgalomképtelenek.

(2)184 Az ÁKK Rt. alapítója az államháztartásért felelős miniszter.

(3)185 Az ÁKK Rt. alapítására és működésére – e törvény eltérő rendelkezései kivételével – a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(4)186 Az ÁKK Rt. működése során az alapítói jogokat az államháztartásért felelős miniszter gyakorolja azzal az eltéréssel, hogy az igazgatóság jogkörét nem vonhatja el.

(5)187 A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben188 meghatározott állami vezetők az ÁKK Rt. igazgatóságában és felügyelő bizottságában tisztséget viselhetnek.

(6)189 Az ÁKK Rt. felügyelőbizottságának hatásköre nem terjed ki az államadósság-kezelési stratégia, az ezzel kapcsolatos teljesítménymutatók és a finanszírozási tervek véleményezésére.

18/G. §190 (1) Az ÁKK Rt. vagyonával a vonatkozó jogszabályok, alapítói határozatok, valamint az igazgatósági határozatok keretein belül önállóan gazdálkodik.

(2)191 Az ÁKK Rt. bevételei:

a) az államadósság kezelésével összefüggésben az éves költségvetési törvényben e célra megállapított előirányzat, amelyet havi egyenlő részletekben kell az ÁKK Rt. rendelkezésére bocsátani,

b) egyéb bevételek.

(3)192

(4) Az államadósság kezeléséhez kapcsolódó kamatokat, jutalékokat, díjakat, egyéb költségeket az ÁKK Rt. a költségvetési törvény mindenkori, államadósságra vonatkozó fejezetének terhére számolja el és fizeti ki.

(5) Az ÁKK Rt. a jogok és kötelezettségek tekintetében a Magyar Államkincstár Államadósság Kezelő Központ általános jogutódja.

(6)193 Az ÁKK Rt. az (1)–(3) bekezdésben szereplő működése körében az MNB-nél pénzforgalmi számlát vezet.

(7)194 Az ÁKK Rt. a 113/A. §-ban meghatározott feladatok ellátásához a KELER Rt.-nél értékpapír letéti- és értékpapírszámlát vezet.

(8)195 Az ÁKK Zrt. a 113/A. §-ban meghatározott feladatok ellátásához az MNB-nél vagy hitelintézetnél devizaszámlát vezethet.

18/H. §196 (1) A kincstár az általa folyósított támogatások jogszabályban megállapított feltételeinek az egységes szociális nyilvántartás útján történő ellenőrzése céljából jogosult a következő adatok kezelésére:

a) a családtámogatási ellátásban részesülő személy, valamint ha az ellátást más személyre tekintettel állapítják meg, úgy e személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, a társadalombiztosítási azonosító jele, az ellátás jogcíme és összege;

b) a fogyatékossági ellátásban részesülő személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, a társadalombiztosítási azonosító jele, az ellátás jogcíme és összege;

c) az energiafelhasználási támogatásban részesülő személy, valamint ha az ellátást más személyre tekintettel állapítják meg, úgy e személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, az adóazonosító jele, az ellátás jogcíme és összege;

d) a lakáscélú támogatásokkal kapcsolatban a (2) bekezdésben foglalt adatok.

(2)197 A kincstár számára a lakáscélú támogatást nyújtó hitelintézet a támogatott személy és – ha a támogatás megállapításának a támogatottnak más személlyel való együttköltözése a feltétele – az együttköltöző személy természetes személyazonosító adatait, adóazonosító jelét, valamint a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségekre vonatkozó adatokat a támogatási szerződés keltétől, szerződésmódosítás keltétől, illetve a támogatási szerződés megszűnésétől számított 15 napon belül átadja. A kincstár az e bekezdésben felsorolt adatokat a lakáscélú támogatás szabályszerű igénybevételének és felhasználásának ellenőrzése céljából jogosult kezelni addig, ameddig a támogatásra vonatkozó visszakövetelési jog vagy a támogatással megszerzett ingatlanon az állami igényt biztosító jelzálogjog, illetve elidegenítési és terhelési tilalom fennáll.

(3)198 Az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott adatokat a kincstár a nyújtott támogatások visszakövetelésére vonatkozó igény elévüléséig kezeli.

(4) Az egységes szociális nyilvántartásból a települési önkormányzat jegyzője az általa megállapított támogatások feltételeinek meghatározása érdekében szükséges adatokat közvetlen lekérdezéssel átveszi. Az átvétel díjmentes.

(5) A kincstár – az ellátás jogcímének és összegének kivételével – az (1) bekezdés a)–b) pontjaiban meghatározott adatok pontosságának ellenőrzése érdekében adategyeztetést folytathat az egészségbiztosítási szervvel. Az adategyeztetés módjáról a kincstár és az egészségbiztosítási szerv megállapodást köt.

(6) Az állami adóhatóság a kincstár által folyósított ellátások és támogatások megállapítása és ellenőrzése céljából a kincstár részére teljesített adatszolgáltatása keretében a törvényben meghatározott személyes adatok mellett feltünteti a támogatásban részesülő személy adóazonosító jelét is. A kincstár a jogosulatlan támogatások, ellátások igénybe vevőiről adóazonosító jel feltüntetésével tájékoztatja az állami adóhatóságot, ha a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy behajtására az állami adóhatóság jogosult. Az adatok átadásának módjáról a kincstár és az állami adóhatóság megállapodást köt.

18/I. §199 (1)200 A 18/B. § (1) bekezdés l) pontjában említett jogi személyekről (a továbbiakban együtt: törzskönyvi jogi személy) a kincstár nyilvános és közhiteles nyilvántartást vezet, amely külön jogszabályban meghatározott adatait interneten keresztül is elérhetővé teszi. A törzskönyvi nyilvántartás vezetése során – az e törvényben szabályozott eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A kincstári nyilvántartás vezetésével kapcsolatban az ügyintézési határidő tizenöt nap. Ha a kincstár hiánypótlási felhívást bocsát ki, annak teljesítésére legfeljebb húsznapos határidőt állapíthat meg. Az eljárásában kizárt az újrafelvételi eljárás.

(2) A kincstár költségvetési szervek esetén a 90. §-ban előírtaknak megfelelő tartalmú, az arra jogosulttól származó alapító okirat benyújtása, és külön jogszabályban meghatározott adatok szolgáltatása alapján dönt a nyilvántartásba vételről. Egyéb törzskönyvi jogi személyt a kincstár a 18/K. §-ban meghatározott adatok szolgáltatása alapján vesz nyilvántartásba.

(3) A kincstár döntése ellen fellebbezésnek nincs helye. Az alapító szerv a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül a határozat vagy az önálló fellebbezéssel megtámadható végzés felülvizsgálatát kérheti az alapító szerv székhelye szerint illetékes megyei bíróságtól (a továbbiakban: bíróság).

(4)201 A bíróság eljárása során felfüggesztésnek és szünetelésnek nincs helye. A bíróság a feleket meghallgathatja. A kérelemről a bíróság – annak beérkezésétől számított – harminc napon belül, a közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzések elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint dönt. E határidő számításakor a hiánypótlásra felhívó végzés postára adásától (átadásától) a hiányok pótlásáig, a hiánypótlás elmaradása esetén a hiánypótlásra biztosított határidő lejártáig eltelt idő nem vehető figyelembe. A bíróság eljárására egyebekben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény 4. §-át kell alkalmazni. A bíróság a kincstár döntését megváltoztathatja. A bíróság határozata ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

(5) A költségvetési szerv alapító okiratának a költségvetési szerv átalakítását, megszüntetését nem eredményező módosítása a bejegyzés napjával válik hatályossá, kivéve, ha törvény más időpontot, vagy az alapító okirat módosítására irányuló kérelem későbbi időpontot állapít meg. Egyéb törzskönyvi jogi személyre vonatkozó bejegyzések módosítása a bejegyzés napjával válik hatályossá, kivéve, ha törvény más időpontot, vagy az adatmódosításra irányuló kérelem későbbi időpontot állapít meg.

(6)202 A nem költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy az alapító szerv által, vagy törvényben meghatározott napon szűnik meg. A kincstár e törzskönyvi jogi személyt jogutód nélküli megszűnés esetén a megszüntető szerv bejelentésétől vagy a törvény hatálybalépésétől, jogutóddal történő megszűnés esetén a jogutód bejelentésétől számított tizenöt napon belül – a jogutód feltüntetésével – törli a nyilvántartásból.

(7) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak a jóhiszeműségét, aki a törzskönyvi jogi személlyel szemben a nyilvántartásban szereplő adatokban bízva szerez jogot. Az ellenkező bizonyításáig a nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, és a nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg. Az adatok törlése esetén – az ellenkező bizonyításáig – azt kell vélelmezni, hogy azok nem állnak fenn.

(8) A nyilvántartás fennálló és törölt adatai és az alapító okirat nyilvánosak, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet, továbbá azok adatai elektronikus úton is hozzáférhetők.

(9) Az alapító szerv e §-ban foglalt jogait a Kormány irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szerv alapítása esetén az irányító szerv gyakorolja.

(10) A Kormány irányítása vagy felügyelete alatt álló rendvédelmi szervekről, a honvédelemért felelős miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervekről, és a nemzetbiztonsági szolgálatokról a kincstárnál nyilvántartásba vehető adatok körét, a kincstári nyilvántartásba nem vehető adatokat nyilvántartó szerv kijelölését, továbbá az ezen adatokra vonatkozó nyilvántartás sajátos eljárási szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.

18/J. §203

18/K. §204 (1) A törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza

a) a törzskönyvi jogi személy megnevezését, nyilvántartási számát, alapító vagy más létesítő okiratának (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: alapító okirat) keltét, az alapító okirat azonosítóját, az alapítás időpontját,

b) a törzskönyvi jogi személy székhelyét, telephelyét, valamint iratai őrzésének helyét, ha az nem azonos a székhelyével,

c) a törzskönyvi jogi személy alapítójának, vagy az alapítói jogok gyakorlójának nevét, címét vagy székhelyét, székhely hiányában a központi ügyintézés helyét (a továbbiakban együtt: székhely), amennyiben az alapítói jog gyakorlója rendelkezik adóazonosító számmal, annak adóazonosító számát is,

d) a törzskönyvi jogi személy alapító okirata szerinti valamennyi tevékenységét, és az alapító okiratban nem szereplő, de ténylegesen végzett tevékenységeket az Európai Parlament és a Tanács a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK rendeleten alapuló, külön kormányrendelet felhatalmazása alapján közzétett szakágazati rend szerint,

e) a törzskönyvi jogi személy vezetőjének (a vezető jogai ideiglenes gyakorlójának) nevét, a kinevezés (választás) időpontját, időtartamát,

f)205 a törzskönyvi jogi személy statisztikai számjelét, adóazonosító számát,

g) a törzskönyvi jogi személy elszámolásának, finanszírozásának módját (nettó, bruttó), és az illetményszámfejtés módját, helyét,

h) a törzskönyvi jogi személy megszüntetésének, megszűnésének, nyilvántartásból való törlésének időpontját, a megszüntető okirat keltét, azonosítóját.

(2) A törzskönyvi nyilvántartás – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az alábbiak fennállása esetén tartalmazza

a) a törzskönyvi jogi személy irányító vagy felügyeleti szervének nevét, székhelyét, amennyiben rendelkezik adóazonosító számmal, annak adóazonosító számát is,

b) a törzskönyvi jogi személy közvetlen jogelődjének (jogelődeinek) nevét, székhelyét, és amennyiben rendelkezett adóazonosító számmal, annak adóazonosító számát,

c) a törzskönyvi jogi személy vagy annak vezetője által irányított vagy felügyelt költségvetési szervek nevét, székhelyét,

d)206

e) a törzskönyvi jogi személy közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételének tényét (a fokozat megjelölésével),

f) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 22. § (1) bekezdésében előírt nyilatkozatot (ideértve a közösségi adószám megállapítása iránti kérelmet is),

g) a törzskönyvi jogi személy társasági adó alanyiságára vonatkozó nyilatkozatot,

h) a törzskönyvi jogi személy adókötelezettséget eredményező tevékenysége megkezdésének és befejezésének időpontját,

i) a törzskönyvi jogi személyt megszüntető megnevezését, székhelyét, vagy ha a megszűnés törvény által történt, a törvény megjelölését,

j) a törzskönyvi jogi személy megszűnésének időpontját vagy pontos feltételét, ha határozott időre, vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig hozzák létre,

k) a törzskönyvi jogi személy átalakulása (egyesülése, szétválása) esetén annak tényét, időpontját,

l) a törzskönyvi jogi személy jogutódjának (jogutódainak) nevét, székhelyét, amennyiben a jogutód rendelkezik adóazonosító számmal, annak adóazonosító számát,

m) a külön jogszabályban előírt adatokat.

(3) A törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett, az állami adóhatóság által is kezelt adatokról, ezen adatok megváltozásáról – az Art. 22. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat változásának kivételével – a kincstár az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján értesíti az állami adóhatóságot.

(4) Az adóazonosító szám megváltozásáról az állami adóhatóság az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján értesíti a kincstárat. A változás bejegyzése automatikusan, elektronikusan történik.

(5) A bejelentési (bejelentkezési, változásbejelentési), adatszolgáltatási kötelezettséget késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal, vagy ugyanabban az eljárásban több alkalommal hiányosan teljesítő bejelentésre kötelezett szerv vezetője háromszázezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. A mulasztási bírság kiszabásánál a kincstár mérlegeli az eset összes körülményét, a mulasztó jogellenes magatartásának súlyát, gyakoriságát. A körülmények mérlegelése alapján a kincstár a mulasztás súlyához igazodó, arányos bírságot szab ki, vagy indokolt esetben a bírság kiszabását mellőzi.

(6)207 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a törzskönyvi jogi személy adatszolgáltatási (bejelentési, változásbejelentési, okirat-benyújtási) kötelezettségének teljesítési határideje az adat keletkezésétől, változásától számított tíz nap.

(7)208 A helyi önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik, valamint a többcélú kistérségi társulások esetén az (1) bekezdés c) és h) pontját, és a (2) bekezdés a), b), e), i), j) pontját nem kell alkalmazni. A 18/I. § és jelen § alkalmazása során alapító szerven a helyi önkormányzatot, alapító okiraton a helyi önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát – jogi személyiségű társulások és többcélú kistérségi társulások esetén a társulási megállapodást –, helyi önkormányzat esetén alapításon, átalakuláson, jogutódláson, megszűnésen kizárólag a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény 1. § b), c), e), h), i), j) pontjában foglaltakat kell érteni.

18/L. §209 (1) A 18/B. § (1) bekezdés zs) pontja alapján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal részére, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott közvetlen, piaci támogatások, – az Európai Unió által a hatályos közösségi jogszabályok alapján utólagosan megtérítendő vagy értékesítésből befolyó – intervenciós intézkedésekhez kapcsolódó kifizetések, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott vidékfejlesztési támogatások felhasználására vonatkozó nemzeti stratégiai tervekben (e § alkalmazásában a továbbiakban: vidékfejlesztési stratégiai tervek) foglalt támogatások (e § alkalmazásában a továbbiakban: agrártámogatások) Európai Unió által finanszírozott része teljesítéséhez a központi költségvetés a kincstár útján kamatmentes hitelt nyújt.

(2) A vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt támogatások kizárólag abban az esetben finanszírozhatóak az (1) bekezdésben leírtak szerint, amennyiben az így igénybe vett teljes összeget az Európai Unió évente december 31-ig utólagosan megtéríti, de a kifizetés időpontjában a vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt célokra felhasználható európai uniós forrás nem áll rendelkezésre.

(3) A kincstári egységes számlához kapcsolódó megelőlegezési számlákról az európai uniós egységes területalapú támogatások megelőlegezésének céljára felvett hitel nagysága nem haladhatja meg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény alapján meghatározott, évente kifizetésre kerülő, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap által megtérítendő egységes területalapú támogatások összegét.

(4) A kincstári egységes számlához kapcsolódó megelőlegezési számlákról tervezett hitel-igénybevételről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak az államháztartásért felelős miniszter és a kincstár részére – kormányrendeletben foglaltak szerint – évente január 15-éig havi bontású éves finanszírozási tervet, valamint minden hónap 15-éig a rendelkezésre álló információk alapján aktualizált havi finanszírozási tervet kell készítenie. Amennyiben a vidékfejlesztési stratégiai tervek kifizetéseinek ütemezése az (1) bekezdésben leírt, a kincstári egységes számláról történő finanszírozást tesz szükségessé, az államháztartásért felelős miniszter jogosult a vidékfejlesztési stratégiai tervek intézkedései tekintetében a finanszírozási terv és a kifizetések ütemezését módosítani.

(5) A kincstári egységes számlához kapcsolódó megelőlegezési számlákról felvett hitelt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Uniótól befolyó bevételeiből soron kívül törleszti.

(6) Az agrártámogatásokhoz kapcsolódó, az ügyféltől származó befizetéseket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a kincstári egységes számlához kapcsolódó megelőlegezési számla részére havonta átutalja.

18/M. §210 (1) A 18/B. § (1) bekezdés x) pontjában hivatkozott, cukorágazati hozzájárulás fizetési kötelezettség teljesítésére felvett hitel nagysága nem haladhatja meg az Európai Unió részére fizetendő, közösségi jogszabály alapján meghatározott hozzájárulás összegét.

(2) A cukorágazati hozzájárulás fizetési kötelezettség teljesítésére felvett hitelt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a cukorágazati hozzájárulás megfizetésére kötelezettektől e címen befolyó bevételekből soron kívül törleszti.

II. Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS

A központi költségvetés szerkezeti rendje

19. §211 (1) A központi költségvetés fejezetekre tagozódik. A költségvetési törvényben szereplő — a törvényi előírások figyelembevételével meghatározott — fejezetek költségvetési fejezetrendet képeznek. A költségvetési fejezet a költségvetési tervezés, végrehajtás és beszámolás szempontjából önállóan felügyelt, irányított szervek és előirányzatok összessége.

(2) A központi költségvetés önálló fejezetként tartalmazza a Magyar Tudományos Akadémia, mint köztestület által — nem gazdasági társaságként — működtetett szervezetek költségvetését.

(3)212 A központi költségvetés önálló fejezetként tartalmazza a Magyar Művészeti Akadémia mint köztestület által – nem gazdasági társaságként – működtetett szervezetek költségvetését.

20. §213 (1) A költségvetési fejezetek költségvetési címekre, alcímekre (a továbbiakban együtt: költségvetési cím) tagozódnak. A költségvetési cím szervezeti és szabályozási szempontból összetartozó, tovább részletezett előirányzatok összessége.

(2)214 Költségvetési címet alkotnak a központi költségvetési szervek is. A területileg széttagoltan működő, de azonos tevékenységet végző költségvetési szervek közül több is képezhet egy címet.

(3) A költségvetési fejezet saját kezelésű, nem a központi költségvetési szervekhez rendelt előirányzatai egy költségvetési címet (a továbbiakban: fejezeti kezelésű előirányzatok cím) alkotnak.

(4)215 A központi költségvetésben címként jelenik meg a pártok működésének biztosítását szolgáló központi költségvetési támogatás, azon belül jogcím-csoportonként az egyes pártok részére megállapított előirányzat.

(5)216 A (2)–(3) bekezdéshez nem tartozó kiadások és bevételek a központi költségvetés közvetlen kiadásai és bevételei (a továbbiakban: központi kezelésű előirányzatok). A központi kezelésű előirányzatokat az (1) bekezdés rendelkezései szerint címekre, alcímekre kell bontani.

(6) A költségvetési törvényben szereplő címek — ide nem értve az alcímeket — címrendet képeznek. A címrend év közben a Kormány által kiegészíthető, illetve módosítható, kivéve azokat a címeket, amelyek előirányzatainak megváltoztatása az Országgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik. A Kormány a címrend változásáról a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat indokolásában részletesen beszámol.

(7)217 A központi költségvetés és az ellátandó feladat költségvetési kapcsolatának abban a szakmai cél szerinti költségvetési fejezetben kell megjelennie, amely fejezetet irányító szerv ellátja a számára e törvényben és a végrehajtására kiadott rendeletekben foglalt feladatokat.

(8) A (7) bekezdésben szereplő feladatok ellátásában eltérő szabályt a költségvetési törvény állapíthat meg, megjelölve a jogok és kötelezettségek ellátásáért felelőst a költségvetési évre vonatkozóan.

(9)218

A központi költségvetés bevételei

21. §219 (1) A központi költségvetés bevételeit képezik – a 8. §-ban foglaltakon és a 10. §-ban foglaltaknak a központi költségvetést megillető részén túl –

a) az állami tulajdoni részesedések kivételével az állami eszközök értékesítéséből származó bevételek (beleértve az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény szerint a központi költségvetési szervet megillető és az MNV Zrt., illetve megbízottja általi értékesítésből származó értékesítési bevételt is);

b) törvény eltérő rendelkezése hiányában a kizárólagos állami tulajdonnal összefüggő, illetve a kizárólagos állami tevékenységek gyakorlására vonatkozó koncessziós szerződésekből származó bevételek;

c) a központi költségvetési szervek tevékenységéből származó bevételek;

d) az Európai Unió költségvetéséből származó, illetve az európai uniós tagsághoz kapcsolódó azon források, amelyek végső kedvezményezettje valamely központi költségvetési szerv vagy amely forrás felhasználásának tekintetében valamely központi költségvetési szerv tényleges döntési jogkörrel bír;

e) a központi költségvetési alrendszerbe tartozó szervek részére, illetve az általuk ellátott feladatok támogatására pénzben beérkezett segélyekből és adományokból származó bevételek.

(2)220

A központi költségvetés kiadásai

22. §221 (1)222 A központi költségvetésben kiadás irányozható elő a központi költségvetési szervek feladatai, az állam európai uniós tagságból származó és más nemzetközi, jogszabályi és szerződéses kötelezettségei ellátására, az államháztartás más alrendszerei, továbbá jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, természetes személy részére. Az 50 milliárd forint nettó jelenértéket elérő vagy azt meghaladó értékű, több éves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötése előtt – a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 6. § d) pontjában meghatározott pénzügyi eszközökre kötött ügyletek kivételével, ha törvény másként nem rendelkezik – a Kormánynak az Országgyűlés felhatalmazását kell kérnie. Az Országgyűlésnek be kell mutatni a szerződés főbb tartalmi elemeit, az állami finanszírozási szükségletet, ennek kereteit, illetve ütemezését.

(2) Ha a nettó jelenértéken 50 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó értékű, több éves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötéséhez közbeszerzési eljárást, koncessziós pályázati eljárást vagy más versenyeztetési eljárást kell lefolytatni, a Kormánynak – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – az Országgyűlés előzetes felhatalmazását az eljárás megkezdéséhez (a pályázat kiírásához) kell kérnie.

(3) A nettó jelenérték megállapításánál szükséges diszkontálásra vonatkozó számítások módszertanát, valamint az alkalmazandó diszkont tényező mértékét a Kormány állapítja meg.223

23. §224 (1)225 A központi költségvetésben a fejezeti kezelésű előirányzatok között összevontan „Beruházás” alcímen kell előirányozni a központi beruházások előkészítésére és megvalósítására szolgáló összegeket.

(2)226 A szakmai programokkal összhangban álló központi beruházások három éves programját évente ki kell dolgozni, és a költségvetési törvényjavaslattal egyidejűleg – annak részeként – kell előterjeszteni. A költségvetési törvényjavaslat keretösszegével egyező és az egyéb pénzügyi forrásokat is részletező beruházási programban az 1000 millió forint összköltség feletti beruházásokat tételesen, e összeghatár alatti projekteket összevontan kell bemutatni. Az 50 milliárd forintot elérő vagy azt meghaladó összköltségű beruházásokhoz a költségvetési törvényjavaslatban az Országgyűlés előzetes felhatalmazását kell kérni.

23/A. §227 (1)228 A Kormány és az Európai Unió Bizottsága által jóváhagyott éves, illetőleg több évre szóló szakmai programok és projektek egy évnél hosszabb távú kötelezettségvállalást jelentenek a Kormány részére, ami egyben a fejezetek számára is a mindenkori fejezeti költségvetési előirányzatokon belüli kötelezettségvállalással jár.

(2)229 Az (1) bekezdésben vállalt kötelezettségek figyelembevételével kell éves szinten megtervezni a vállalt társfinanszírozás összegét, amelynek alapja minden esetben az Európai Unió Bizottsága és a Kormány által jóváhagyott programban vagy a projektben előirányzott nemzeti finanszírozás. A fejezetet irányító szerv köteles a program benyújtásakor megjelölt finanszírozási eszközt az adott időszaki fejezeti költségvetések kialakítása során megtervezni és a mindenkori fejezeti költségvetési kiadási főösszeg keretén belül biztosítani.

(3) Amennyiben a Kormány célelőirányzatból történő finanszírozásra vállalt kötelezettséget, akkor a fejezet a megfelelő célelőirányzatból köteles elkülöníteni és külön költségvetési soron megtervezni és megjeleníteni az éves társfinanszírozás előirányzatát.

(4) A program végrehajtásáért felelős fejezet – amennyiben önkormányzat a program kedvezményezettje vagy megvalósítója – köteles az önkormányzattal szerződést kötni a több évet átfogó kötelezettségvállalásra és az elvállalt társfinanszírozási összeg éves önkormányzati részének biztosítása érdekében

24. §230 (1) A központi költségvetésben a 20. § (2) bekezdésében meghatározott címeken, a fejezeti kezelésű előirányzatok esetében az egyes jogcím-csoportokon, jogcímeken belül el kell különíteni a működési, a felhalmozási és a kölcsönök előirányzat-csoportokat.

(2) A működési költségvetésen belül kiemelt előirányzatként kell megállapítani a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, az ellátottak pénzbeli juttatásai és az egyéb működési célú kiadások előirányzatait. A felhalmozási költségvetésen belül kiemelt előirányzatot képeznek az intézményi beruházások, a felújítások, a központi beruházások, a lakástámogatás, a lakásépítés és az egyéb felhalmozási kiadások előirányzatai. A kiadások forrását biztosító bevételi előirányzatok a költségvetési törvényben összevontan jelennek meg. A költségvetési törvényben megállapított bevételi előirányzatot a kormány rendeletében foglaltak szerinti kiemelt előirányzatokra kell bontani.

(3) A költségvetési törvény elfogadását követően a központi és a fejezeti kezelésű előirányzat, valamint a központi költségvetési szerv kiemelt előirányzatait az irányító szerv – kormányrendeletben foglaltak szerint – kincstári költségvetés kiadásával állapítja meg. A kiemelt előirányzatok közgazdasági tartalom szerinti további részletezéséről – kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével – az államháztartásért felelős miniszter rendeletében foglaltak szerinti elemi költségvetés készül. A rendeletben meghatározott tartalmú és formátumú elemi költségvetés elkészítésével kapcsolatos kiegészítő információkat az államháztartásért felelős miniszter tájékoztatóban teszi közzé.

24/A. §231

24/B. §232 (1) A központi költségvetés Országgyűlés által megállapított tárgyévi költségvetési előirányzatai a költségvetési évet megelőző év előirányzat-maradványainak e § rendelkezései szerint felhasználható összegével megnövelhetőek.

(2) A fejezetet irányító szerv – az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott összeg erejéig – a központi beruházások tárgyévi előirányzatát a tárgyévet megelőző év előirányzat-maradványaival – az érintett beruházások folyamatosságának biztosítása érdekében – megnövelheti. Az államháztartásért felelős miniszter a fejezet központi beruházási előirányzatai teljesítésének elszámolása alapján határozza meg a felhasználható összeget.

(3) A központi beruházások tárgyévet megelőző évi előirányzat-maradványainak a (2) bekezdésben meghatározotton felüli összegének törlésére az államháztartásért felelős miniszter jogosult.

(4) A (2) és (3) bekezdésen kívüli fejezeti kezelésű előirányzatok kormányrendeletben foglaltak szerint megállapított kötelezettségvállalással terhelt felhasználható előirányzat-maradványa a következő évben a fejezetet irányító szerv hatáskörében elvégzett előirányzat-módosítás után, változatlan rendeltetéssel, az előző évben keletkezett kötelezettségek pénzforgalmilag a következő év június 30-áig teljesülő kiegyenlítésére használható fel, kormányrendeletben foglalt szabályok szerint, az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott összeg erejéig. A miniszteri jóváhagyást megelőző felhasználást – az előirányzat-maradvány jóváhagyásától függő – utólagos korrekció és ezzel összefüggő visszapótlási kötelezettség terheli. Az előirányzat-maradvány felhasználására ugyanazok az eljárási szabályok vonatkoznak, mint az eredetileg megállapított előirányzatra.

(5) A központi költségvetési szerv kormányrendeletben foglaltak szerint megállapított kötelezettségvállalással terhelt felhasználható előirányzat-maradványa a következő évben intézményi hatáskörben elvégzett előirányzat-módosítás után, az előző évben keletkezett kötelezettségek pénzforgalmilag a következő év június 30-áig teljesülő kiegyenlítésére használható fel, kormányrendeletben foglalt szabályok szerint. A központi költségvetési szerv előirányzat-maradványát az irányító szerv hagyja jóvá, az ezt megelőző felhasználást – az előirányzat-maradvány jóváhagyásától függő – utólagos irányító szervi korrekció és ezzel összefüggő visszapótlási kötelezettség terheli.

(6)233 A központi költségvetési szerv és – a központi beruházások előirányzat-maradványából a (2) bekezdés rendelkezései alapján az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott rész és a (7) bekezdés szerinti előirányzat-maradvány kivételével – a fejezeti kezelésű előirányzatok kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványának elvonásáról vagy felhasználásáról a Kormány dönt. Az elvont előirányzat-maradvány a központi költségvetést illeti meg.

(7) Az európai uniós forrásból finanszírozott programok, a nemzetközi szerződések alapján megvalósuló segélyprogramok, a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés, a kiotói egységek és kibocsátási egységek eladásából befolyt bevételek előirányzat-maradványát a fejezeti előirányzat-maradványon belül elkülönítetten kell kimutatni, felhasználásukra a vonatkozó jogszabályok, nemzetközi szerződések rendelkezései irányadók. A fejezetet irányító szerv a megállapított előirányzat-maradvány összegével a tárgyévi azonos rendeltetésű előirányzatokat megemelheti.

(8) A helyi önkormányzati, helyi kisebbségi önkormányzati, országos kisebbségi önkormányzati és a köztestületi költségvetési szerv esetén az irányító szerv jogosult dönteni az irányítása alá tartozó költségvetési szerv maradványának elvonandó és a költségvetési szerv által felhasználható összegéről.

(9) A központi költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt, azonban a tárgyévet követő év június 30-áig pénzügyileg nem teljesült, továbbá meghiúsult kötelezettségvállalás miatt kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványának elvonásáról vagy változatlan célú felhasználásának további engedélyezéséről a Kormány dönt. Az elvont előirányzat-maradvány a központi költségvetést illeti meg.

25. §234 (1) A központi költségvetésben a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot kell képezni az előre nem valószínűsíthető, nem tervezhető kiadásokra, strukturális átalakításokra, és az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó bevételek pótlására.

(2) A bevételek elmaradása esetén a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék egy része vagy egésze zárolható, törölhető.

26. §235 (1) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzata nem lehet több, mint a központi költségvetés kiadási főösszegének 2%-a és nem lehet kevesebb, mint annak 0,5%-a.

(2) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére – az éves hatást tekintve – annak legfeljebb 40%-os mértékéig vállalható kötelezettség az első félévben. Ennél nagyobb kötelezettségvállaláshoz az Országgyűlés jóváhagyása szükséges.

(3) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére a tárgyidőszakot megelőzően kötelezettség nem vállalható.

(4) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból elszámolási, valamint visszatérítési kötelezettséggel nyújtott támogatás összegét, annak fel nem használt vagy nem rendeltetésszerűen felhasznált részét az Egyéb vegyes bevételek számlára kell befizetni, amellyel az adott évi rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzatát a Kormány megnövelheti.

A költségvetés szerkezeti rendjének évközi megváltoztatása236

27. §237 (1) A költségvetési törvény és e törvény eltérő rendelkezése hiányában a költségvetési törvény által megállapított előirányzatok közötti átcsoportosításra a Kormány jogosult. A Kormány az átcsoportosításról nyilvános határozatban dönt.

(2) A Kormány irányítása alá nem tartozó fejezet esetén a Kormány hatáskörébe utalt fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosítási jogokat a fejezetet irányító szerv gyakorolja. Az átcsoportosítás többlettámogatási igényt nem eredményezhet.

(3) A fejezeti kezelésű előirányzatok a fejezeten belül más címekhez vagy más fejezethez tartozó címekhez, alcímekhez a fejezeti kezelésű előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelően, a Kormány rendeletében meghatározott módon átcsoportosíthatók, ha az átcsoportosítás a kiemelt előirányzatok fejezetre – a fejezetek közötti átcsoportosításnál az érintett fejezetekre – összesített előirányzatait nem érinti. Az átcsoportosításra fejezeten belüli átcsoportosításnál a fejezetet irányító szerv hatáskörében, fejezetek közötti átcsoportosításnál az érintett fejezetet irányító szervek megállapodása alapján kerülhet sor.

(4) A fejezeti kezelésű előirányzatok címen belül – a fejezeti tartalék kivételével – az előirányzatok átcsoportosítására csak a költségvetési törvény felhatalmazása alapján vagy e törvény 27/A. §-ában megjelölt esetben kerülhet sor.

(5) A fejezetet irányító szerv fejezeten belül a központi költségvetési szervek előirányzatait tartalmazó címen belül, továbbá a cím terhére más központi költségvetési szervek előirányzatait tartalmazó cím vagy a fejezeti kezelésű előirányzatok javára átcsoportosítást hajthat végre, ha a költségvetési szerv előirányzatain megtakarítás keletkezik, vagy az átcsoportosítás a feladatok változásával, költségvetési szervek alapításával, átalakításával, megszüntetésével kapcsolatban szükséges, és az átcsoportosítás a kiemelt előirányzatok fejezetre összesített előirányzatait nem érinti.

27/A. §238 (1) Amennyiben olyan európai uniós forrásból finanszírozott támogatás kerül az adott költségvetési évben felhasználásra, amelyet a fejezet előirányzata nem tartalmaz, a fejezetet irányító szerv – bevételi és kiadási oldalon egyaránt – új előirányzatot nyithat az európai uniós forrásból származó támogatás előirányzatára, és a központi költségvetési forrást a fejezet előirányzatain belüli átcsoportosítással biztosíthatja. Az átcsoportosítás – az európai uniós forrásból finanszírozott programok, projektek, valamint az állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása költségvetési előirányzatának kivételével – nem érinthet előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzatot.

(2) Az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások felhasználása érdekében szükséges hiányzó forrást a fejezetet irányító szerv az adott költségvetési sor támogatási előirányzataiból, amennyiben ez nem elegendő, vagy a támogatási előirányzatot meghaladó, pótlólagos forrásra van szükség, azt a fejezet előirányzataiból történő átcsoportosítással biztosíthatja. Az átcsoportosítás – az európai uniós forrásból finanszírozott programok, projektek előirányzatainak, valamint az állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása költségvetési előirányzatának kivételével – nem érinthet előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzatot. Amennyiben az átcsoportosításra a rendelkezésre nem álló európai uniós forrás megelőlegezése miatt van szükség, a támogatás rendelkezésre állása után amennyiben szükséges, az összeget vissza kell pótolni azon költségvetési előirányzatra, amelyről átcsoportosításra került.

27/B. §239 (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok egyes jogcímcsoportjain vagy annak jogcímein belül az előirányzat-csoportok között irányító szervi hatáskörben hajtható végre átcsoportosítás, amelyhez a Kormány irányítása alatt álló fejezet esetén kormányrendeletben meghatározott előirányzat hányad felett az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges.

(2) A Kormány irányítása alá tartozó fejezet fejezeti kezelésű előirányzatának tervezettet meghaladó (bevételi előirányzatain felüli) többletbevételét kormányrendeletben meghatározott értékhatár felett az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével, a felhasználásra engedélyezett többletnek megfelelő összegű, az irányító szerv hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás után használhatja fel. A felhasználásra nem engedélyezett összeg a központi költségvetést illeti.

(3) A fejezeti kezelésű előirányzatok kiemelt előirányzatai között a fejezetet irányító szerv év közben átcsoportosítást hajthat végre. A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok előirányzata az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével növelhető, ha

a) az átcsoportosítás az Országgyűlés által megállapított, illetve módosított személyi juttatások összesített előirányzatán belül nem hajtható végre,

b) eredeti személyi juttatási előirányzat hiányában annak jóváhagyására irányul.

(4) Nem szükséges az államháztartásért felelős miniszter (3) bekezdésben szabályozott egyetértése a Kormány irányítása alá nem tartozó fejezetek esetén.

III. Fejezet

AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSSEL KAPCSOLATOS HATÁSKÖRI ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK240

Az Országgyűlés feladatai

28. §241 (1) Az Országgyűlés az állami költségvetésről242 és annak végrehajtásáról törvényt alkot.243

(2)244 A költségvetés, illetve zárszámadás elfogadásával egyidejűleg kell dönteni az államháztartás központi alrendszere költségvetési többletének rendeltetéséről, illetve zárszámadáskor jóváhagyni annak költségvetési hiánya finanszírozásának módját.

29. § (1)245 A költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács véleményével együtt tárgyalja meg.

(2) A zárszámadási törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék jelentésével együtt tárgyalja meg.

30. §246

31. § (1)247 Az Országgyűlés a költségvetési törvényben meghatározza a helyi önkormányzatok központilag szabályozott adókból, illetékekből származó részesedését, a helyi önkormányzatok és a helyi kisebbségi önkormányzatok248 normatív központi költségvetési hozzájárulásai címeit és összegét, a helyi önkormányzatoknak és a helyi kisebbségi önkormányzatoknak juttatandó fejlesztési célú támogatásokat, valamint megállapítja a helyi önkormányzatokat, illetve a helyi kisebbségi önkormányzatokat megillető – az államháztartás alrendszereit megillető kötelezettségek beszámításával (nettó módon) finanszírozott – támogatások elosztási és folyósítási rendjét.

(2)249 Az Országgyűlés a költségvetési törvényben meghatározza a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai által ellátott feladatokhoz kapcsolódó, ösztönző elemet is tartalmazó központi költségvetési hozzájárulásokat, támogatásokat.

31/A. §250 Az Országgyűlés a költségvetési törvényben az alapok, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését alaponként, bevételeiket és kiadásaikat jogcímenként, illetve – amennyiben az alap működéséről szóló törvény a jogcímek megválasztását az alappal rendelkező hatáskörébe utalja – összevont jogcímenként állapítja meg.

32. §251 Az Országgyűlés a költségvetési törvénnyel hatalmazza fel a Kormányt a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a kiadások teljesítésére

33. §252 (1)253 A Kormány nyilvános határozatában – kezesség-, garanciavállalásonként – felhatalmazhatja az államháztartásért felelős minisztert, hogy a Magyar Állam nevében

a) a költségvetési törvényben meghatározott mértékeken belül254 egyedi állami kezességet, egyedi állami garanciát, illetve egyedi viszontgaranciát vállaljon;255

b) a nemzetközi fejlesztési intézményekkel kötendő hitelszerződéseknél összegszerű korlátozás nélkül egyedi állami kezességet, illetve egyedi állami garanciát vállaljon.

(2)256

(3)257 Egyedi állami kezesség, illetve egyedi állami garancia hitel- és kölcsönfelvételhez vagy kötvénykibocsátáshoz vállalható.

(4) Az egyedi állami kezességvállalás a Ptk. 274. § (1) bekezdése szerinti egyszerű kezesség. A Kormány ettől határozatában indokolt esetben eltérhet.

(5) Az egyedi és jogszabályi állami kezesség, állami garanciavállalás feltétele, hogy a hitel-, kölcsönfelvevőnek, kötvénykibocsátónak (a továbbiakban: kötelezett) ne legyen korábbi állami kezesség, állami garancia, illetve viszontgarancia beváltásából az állammal szemben fennálló tartozása, valamint a kötelezett ne álljon csőd-, felszámolási, adósságrendezési eljárás vagy végelszámolás alatt.

(6)258 Egyedi állami kezesség, állami garancia abban az esetben vállalható, ha a hitel, a kölcsön vagy a kötvény visszafizetése a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk (különösen pénzügyi, számviteli kimutatások és előrejelzések) alapján, illetőleg a rendelkezésre álló további fedezetekre tekintettel – az állami kezesség, állami garancia beváltása, egyéb állami többlet-támogatás nélkül – kellően biztosított.

(7)259 Az egyedi állami kezesség, állami garanciavállalás feltétele az uniós állami támogatási szabályoknak megfelelő, támogatástartalmat nem vagy azt az uniós állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon tartalmazó kezességi vagy garanciavállalási díj kikötése. A törvényben vállalt egyedi állami kezesség, állami garancia esetében a kezességi, garanciavállalási díj megállapításáról vagy elengedéséről az Országgyűlés dönt az állami kezesség vállalásáról, állami garanciavállalásról szóló törvényben. A Kormány határozata szerinti egyedi állami kezesség, állami garancia esetében a kezességi, garanciavállalási díjat az államháztartásért felelős miniszter a kötelezettel kötendő megállapodásban köti ki. Az államháztartásért felelős miniszter indokolt esetben – az uniós állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon – a kezességi, garanciavállalási díjat vagy annak egy részét elengedheti. A kezességi, garanciavállalási díj mértékéről vagy elengedéséről az államháztartásért felelős miniszter az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzéséért felelős szervezet véleményének figyelembevételével dönt.

(8) A Kormány az egyedi állami kezesség vállalásáról, állami garancia vállalásáról szóló határozatában a körülmények mérlegelése alapján előírhatja, hogy az állami kezesség, illetve állami garancia útján szerzett pénzeszközökből végrehajtott beszerzésekre a közbeszerzésekről szóló törvény szabályait kell alkalmazni. A közbeszerzési eljárás alkalmazását el kell rendelni, ha

a) az állami kezességgel, állami garanciával érintett beszerzés egyébként a közbeszerzési törvény tárgyi hatálya alá tartozik, vagy

b) a kezesség, garancia mértéke eléri vagy meghaladja a nemzeti közbeszerzési értékhatárt és a Kormány készfizető állami kezességet vagy állami garanciát vállal.

(9) Az egyedi állami kezességre, állami garanciára vonatkozó megállapodásokat az államháztartásért felelős miniszter vagy az általa felhatalmazott személy írja alá, és azokat havonta megküldi az Állami Számvevőszéknek.

(10) Az egyedi viszontgarancia vállalására az egyedi állami kezességre, állami garanciára vonatkozó rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni, az e törvényben meghatározott eltérésekkel.

(11)260 Jogszabályi állami kezességet, állami garanciát, illetve jogszabályi viszontgaranciát csak törvényben lehet vállalni, részletes szabályait a vállalásról szóló törvény felhatalmazása alapján a Kormány rendeletben állapítja meg.

(12)261 Jogszabályi állami kezesség, állami garancia vállalásánál a közösségi állami támogatási szabályoknak megfelelő, támogatástartalmat nem vagy azt a közösségi állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon tartalmazó díj kikötésének kötelezettségéről, a díj mértékéről, illetve a díjfizetés csökkentéséről vagy mellőzéséről a (11) bekezdés szerinti törvényben vagy annak felhatalmazása alapján a Kormány rendeletében kell rendelkezni.

(13) Az egyedi és jogszabályi állami kezesség-, illetve állami garanciavállalások alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata.

(14) Az egyedi és jogszabályi viszontgarancia alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg behajtása annak a jogi személynek a feladata, amely a viszontgarancia alapjául szolgáló kezességet, garanciát nyújtja (a továbbiakban: garantőr szervezet). A garantőr szervezet a követelés behajtásából származó – külön jogszabályban meghatározott költségekkel csökkentett – bevételt a költségvetési törvényben meghatározott viszontgarancia arányában köteles a központi költségvetés részére befizetni. Amennyiben a garantőr szervezet e kötelezettségének nem tesz eleget, a költségvetésnek meg nem fizetett összeg a garantőr szervezetnek állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata.

(14a)262 Az egyedi és jogszabályi viszontgarancia alapján a Széchenyi Kártya Program keretében létrejött szerződések kapcsán a központi költségvetés terhére kifizetett összeg – törvény eltérő rendelkezése hiányában – behajtása a tartozás eredeti kötelezettjének állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása a garantőr szervezet megkeresése alapján az állami adóhatóság feladata. Amennyiben a garantőr szervezet a megkeresést elmulasztja, a költségvetés terhére kifizetett összeg a garantőr szervezetnek állammal szembeni tartozásává válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata.

(15) Az Állam nevében, a Kormány határozatában megjelölt kedvezményezettel és az ott meghatározott feltételekkel, az államháztartásért felelős miniszter törvényben meghatározott esetekben jogi személlyel árfolyam-fedezeti megállapodást köthet. Az árfolyam-fedezeti megállapodás vállalására az (5) bekezdés rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell.

33/A. §263 (1) Az Országgyűlés a 33/D. §-nak megfelelő állami kötelezettségvállalások alapján várható fizetési kötelezettségek fedezetére a költségvetési törvényben előirányzatokat hagy jóvá.

(2)264 A költségvetési törvényben meg kell határozni:

a) a Kormány határozata szerinti egyedi állami kezesség, állami garancia mértékének felső határát;

b) az egyedi viszontgarancia állományának felső határát;

c) a jogszabályi állami kezességvállalásból, állami garanciavállalásból és jogszabályi viszontgarancia-vállalásból eredő állami kötelezettségek állományának felső határát vagy a garantőr szervezet kifizetéseihez viszonyított arányát;

d) a garantőr szervezet által vállalható, viszontgaranciával biztosított kezesség, garancia állományának felső határát;

e) az árfolyam-fedezeti megállapodásból eredő állami kötelezettségek állományának felső határát.

(3) A Kormány határozata szerinti egyedi állami kezesség, állami garancia, egyedi viszontgarancia és árfolyam-fedezeti megállapodás vállalását a kormányhatározat kihirdetésének évére vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott mértékek terhére kell elszámolni.

(4) A jogszabályi állami kezesség, állami garancia és a jogszabályi viszontgarancia vállalását az állami kötelezettség keletkezésének évére vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott mérték terhére kell elszámolni.

(5) A (2) bekezdés szerinti keretösszeget az állami kötelezettségvállalás évében lejáró állami kezesség, állami garancia, viszontgarancia és árfolyam-fedezeti megállapodás az állami kötelezettség lejáratának napját követően nem terheli tovább.

(6) A (2) bekezdésben szereplő állományok és mértékek az állami kezességgel, állami garanciával, viszontgaranciával biztosított kötelezettségvállalások, valamint az árfolyam-fedezeti megállapodás által fedezett források forintban számított állományának tőkeösszegére vonatkoznak.

(7)–(9)265

(10) A Kormány a zárszámadási törvényjavaslatban köteles beszámolni az Országgyűlésnek a 33/D. §-nak megfelelő állami kötelezettségvállalásokról, az azok alapján teljesített kifizetésekről és az azokból származó megtérülésekről.

33/B. §266 (1)267 Az Országgyűlés felhatalmazza az államháztartásért felelős minisztert, hogy a kultúráért felelős miniszter javaslatára, a költségvetési törvényben meghatározott mértéken belül, a központi költségvetés terhére szerződést biztosító önálló kötelezettséget vállaljon az e §-ban meghatározott kiállítások rendezéséhez (a továbbiakban: kiállítási garancia).268

(2)269 Kiállítási garancia az állami vagy önkormányzati fenntartású muzeális intézmények, illetve kiállítóhelyek (a továbbiakban: kiállító) által a Magyar Köztársaság területén, a kiállítási tárgyak kölcsönbe adásáról szóló szerződés (e §-ban a továbbiakban: szerződés) alapján rendezett nemzetközi, időszaki kiállításra adható, amennyiben annak megrendezéséhez kiemelkedő kulturális érdek fűződik.

(3) Kiállítási garancia adható azon kiemelkedő kulturális jelentőséggel bíró egy vagy több műtárgyra is, amely külföldről, bemutatás céljára, a kiállító által rendezett időszaki kiállításra érkezik.

(4)270 A kiállítási garancia az állam nevében, a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult irányában közvetlen és önálló kötelezettségvállalás, a szerződésben – a (6) bekezdés figyelembevételével – meghatározott káreseményekből eredő, a kiállítási tárgyban/tárgyakban bekövetkezett károk megtérítéséért. Az államháztartásért felelős miniszter e felelősségvállalásról kötelezvényt bocsát ki, amely tartalmazza a garanciavállalás mértékét vagy összegét, feltételeit, a kiállítót, a kötelezettségvállalás időtartamát és a garancia jogosultját. Az államháztartásért felelős miniszter az állam nevében – kivételesen – hozzájárulhat az e §-ban nem említett kérdésekben a külföldi jog alkalmazásához, továbbá a külföldi joghatóság kikötéséhez is.

(5)271 A kiállítási garancia a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult és a kiállító megállapodása szerinti időtartamra, de legfeljebb a tárgyak eredeti őrzési vagy kiállítási helyéről történő elmozdításától az oda történő visszahelyezéséig, illetve a szerződésben meghatározott egyéb helyre való elhelyezéséig szól. A szerződés módosításához a kultúráért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter együttes jóváhagyása szükséges.

(6) Nem terjed ki a kiállítási garancia arra az időszakra és összegre, amelyre vonatkozóan a kiállító vagy a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult biztosítással vagy érvényes garanciával rendelkezik, kiterjed viszont valamennyi káreseményre, kivéve azokat a károkat, amelyek

a) a jogosult vagy annak alkalmazottai, illetve megbízottai szándékos vagy gondatlan magatartása,

b) a kiállítási tárgy tulajdonságaiból fakadó természetes amortizáció,

c) a jogosult jóváhagyásával történő restaurálás

eredményeképpen keletkeztek.

(7)272 Az Országgyűlés felhatalmazza az államháztartásért felelős minisztert, hogy az (1) bekezdésben foglaltak szerint az e §-ban meghatározott kiállítás megrendezése érdekében szerződést biztosító önálló kötelezettséget vállaljon a kiállító által kötött biztosítási szerződésből eredő, a biztosító társaság által kifizetett összeg – jogszabályban meghatározott feltételek szerinti – megtérítésére (a továbbiakban: kiállítási viszontgarancia).

(8)273 A kiállítási viszontgarancia az állam nevében, a kiállítóval a (7) bekezdésben meghatározott szerződéses viszonyban álló biztosító társaság irányában közvetlen és önálló kötelezettségvállalás, amely tartalmában és feltételeiben megegyezik a kiállítási garanciával. Nem terjed ki a kiállítási viszontgarancia az e § (6) bekezdésének a)–c) pontjaiban meghatározott károkra.

(9)274 A kiállítási viszontgaranciával összefüggő (7) bekezdés szerinti biztosítási szerződés megkötéséhez és módosításához a kultúráért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter együttes jóváhagyása szükséges.

(10)275 A kár megtérítésére tekintettel a biztosító társaságot megillető jogok a kiállítási viszontgarancia vállalás alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg erejéig a Magyar Államra szállnak át.

33/C. §276 (1) A költségvetési évben vállalható kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák együttes állományának összege az év egyetlen napján sem haladhatja meg a költségvetési törvényben rögzített mértéket. A kiállítási garancia és a kiállítási viszontgarancia vállalása a kötelezvényben foglalt időtartam alatt terheli a költségvetési törvényben meghatározott mértéket.

(2) A kiállítási garancia és a kiállítási viszontgarancia után nem kell garanciavállalási díjat felszámítani.

(3) Az Országgyűlés a kiállítási garanciák és kiállítási viszontgaranciák együttes várható fizetési kötelezettségei fedezetére a költségvetési törvényben előirányzatot hagy jóvá.

(4) A 33/B. § (1) és (7) bekezdései szerinti garanciavállalás alapján az állam a központi költségvetés által kifizetett összeg erejéig a károkozóval szemben megtérítési igénnyel léphet fel. A kiállítóval szemben azonban megtérítési igény csak annyiban érvényesíthető, amennyiben

a) a kárt a kiállító vagy annak alkalmazottja, illetve megbízottja szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta, vagy

b) a kiállító vagy annak alkalmazottja, illetve megbízottja a kár elhárítása, illetve csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

33/D. §277 (1) E törvény alkalmazásában:

a) állami garancia: olyan önálló, a Magyar Állam nevében vállalt kötelezettség, amely alapján a Magyar Állam, a központi költségvetés terhére, jogszabályban, illetve szerződésben meghatározott feltételek fennállása esetén, amennyiben a kötelezett nem teljesít, a jogosultnak fizetést teljesít az előzetesen rögzített összeghatárig;

b) állami kezesség: a Ptk. szerinti kezességnek megfelelő járulékos, a Magyar Állam nevében vállalt kötelezettség;

c) egyedi állami kezesség, állami garancia: a Kormány Magyar Közlönyben közzétett, nyilvános határozata alapján, vagy az Országgyűlés által törvényben egyedileg meghatározott szerződéses kötelezettséghez vállalt állami kezesség vagy állami garancia;

d) jogszabályi állami kezesség, állami garancia: jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén, szerződéskötés vagy nyilatkozat kibocsátása nélkül beálló állami kezesség, vagy állami garancia;

e) viszontgarancia: jogi személy részére, az általa vállalt kezesség, illetve garancia érvényesítéséhez kapcsolódó állami megtérítési kötelezettség;

f) egyedi viszontgarancia: a Kormány Magyar Közlönyben közzétett, nyilvános határozata alapján vállalt állami viszontgarancia;

g) jogszabályi viszontgarancia: jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén, szerződéskötés vagy nyilatkozat kibocsátása nélkül beálló viszontgarancia;

h) árfolyam-fedezeti megállapodás: jogi személy által felvett, éven túli lejáratú devizahitelen, devizakölcsönön vagy az általa kibocsátott éven túli lejáratú devizakötvényen alapuló, euróra átszámított fizetési kötelezettségből eredő, a magyar törvényes fizetőeszközzel szembeni árfolyamkockázat csökkentésére a Magyar Állammal kötendő ügylet, melynek nyereségét a jogi személy köteles befizetni a központi költségvetésbe, a veszteséget pedig a központi költségvetés megtéríti a részére;

i) kiállítási garancia: a 33/B. §-ban meghatározott kiállítások rendezéséhez a Magyar Állam nevében vállalt szerződést biztosító önálló kötelezettség;

j) kiállítási viszontgarancia: a 33/B. §-ban meghatározott kiállítások rendezése érdekében a kiállító által kötött biztosítási szerződéshez a Magyar Állam nevében vállalt szerződést biztosító önálló kötelezettség;

k)278 nemzetközi fejlesztési intézmény: a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), az Európai Beruházási Bank (EIB), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), a német Újjáépítési és Hitelbank (KfW), az Északi Beruházási Bank (NIB), valamint az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB);

l)279 megmentési célú egyedi állami kezesség: a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához, a Kormány rendeletében meghatározott feltételek alapján vállalható egyedi állami kezesség.

(2)280 E törvény 33. §-a (7) és (12) bekezdésének alkalmazásában állami támogatás: az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerinti támogatás és az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. § 5. pontja szerinti csekély összegű támogatás.

(3)281 Az (1) bekezdés a)–j) és l) pontja szerinti állami kötelezettségek kapcsán – az e törvényben meghatározott kivételekkel – a Magyar Államot az államháztartásért felelős miniszter képviseli.

(4)282 Az (1) bekezdés a)–j) és l) pontja szerinti kötelezettségekből eredő, a központi költségvetést terhelő kifizetés során – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az államháztartásért felelős miniszter jár el.

33/E. §283 (1) A megmentési célú egyedi állami kezességvállalás esetén az egyedi állami kezesség szabályait az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Megmentési célú egyedi állami kezesség vállalására a Kormány az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása esetén adhat felhatalmazást.

(3) Megmentési célú egyedi állami kezesség olyan nehéz helyzetben lévő vállalkozás hitel-, kölcsönfelvételéhez vállalható, amely korábban a 33/D. § (1) bekezdés l) pontja szerinti közleményben meghatározott megmentési és szerkezetátalakítási célú támogatást nem vett igénybe.

(4) A megmentési célú állami kezesség akkor is vállalható, ha a kötelezett csődeljárás alatt áll.

(5) Megmentési célú állami kezesség felszámolási eljárás során csak addig az időpontig vállalható, amíg a felszámolási eljárást lefolytató bíróság közzé nem teszi a Cégközlönyben a kötelezett felszámolását elrendelő végzését.

(6) A megmentési célú egyedi állami kezesség esetén a 33. § (6) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni.

(7) A megmentési célú egyedi állami kezesség vállalásának feltétele, hogy

a) a kötelezett bemutassa a kezes számára az Európai Bizottság jóváhagyása érdekében előterjesztett dokumentumokat, és

ba) a kötelezett megfelelő fedezetet bocsásson a hitel-, kölcsönnyújtó vagy a Magyar Állam rendelkezésére, vagy

bb) megfelelő fedezet hiányában a Kormány határozatában megjelölt, az adott ágazatért felelős miniszter rendelkezése alá tartozó költségvetési kiadási előirányzatoknak a hitel, kölcsön tőkeösszegével megegyező részét az államháztartásért felelős miniszter zárolja a hitel, kölcsön lejáratáig.

(8) A (7) bekezdés bb) pontja szerint zárolt előirányzatot a megmentési célú egyedi állami kezesség beváltásának elmaradása esetén, a hitel, kölcsön lejáratát követően az államháztartásért felelős miniszter feloldja.

(9) Megmentési célú egyedi állami kezesség többségi állami tulajdonú gazdasági társaság hitel-, kölcsönfelvételéhez nem vállalható.

(10) A megmentési célú egyedi állami kezesség vállalását a 33/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti mérték terhére kell elszámolni.

34. § (1)284 Ha a költségvetési törvényt azon év január 1-jéig, amelyre az szól, az Országgyűlés nem alkotta meg, akkor az átmeneti gazdálkodásról törvényt alkothat, amelyben felhatalmazást ad a Kormánynak, hogy a központi költségvetés, az alapok, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak bevételeit folytatólagosan beszedhesse, kiadásait teljesítse és meghatározza, hogy milyen intézkedéseket tehet.

(2) Az átmeneti gazdálkodásról szóló törvényben meg kell határozni a felhatalmazás időtartamát. A felhatalmazás legkésőbb az új költségvetési törvény hatálybalépésének napján megszűnik. A felhatalmazás időtartama alatt beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat a költségvetési törvénybe kell beilleszteni.

(3) Ha a felhatalmazás hatályának lejártáig az Országgyűlés a költségvetési törvényt nem alkotja meg, akkor az (1)—(2) bekezdést kell megfelelően alkalmazni az újabb átmeneti gazdálkodásról szóló törvény megalkotásánál.

A Kormány feladatai

35. § (1)285 A Kormány felelős a költségvetési törvényjavaslat elkészítéséért és az e törvényben meghatározott határidőn belül az Országgyűlés elé terjesztéséért.

(2)286

36. § (1)287 A Kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtásakor

a) előterjeszti azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek a javasolt előirányzatok megalapozásához szükségesek;

b) tájékoztatást ad a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó hatásairól;

c)288 teljeskörűen bemutatja – a b) pontban foglaltakat is beleértve – a költségvetési évet követő 3 év várható előirányzatait, amelyeket a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, a tervezett feladatellátási és szervezeti változások, valamint a gazdasági előrejelzések szerint állapítottak meg;

d) bemutatja a költségvetési törvény legfontosabb társadalmi és gazdasági hatásait;

e) értékeli a költségvetési évet megelőző időszak gazdasági, költségvetési folyamatait.

f)289

(2)290

36/B. §291 (1)292 A Kormány a költségvetési törvényjavaslat benyújtásakor köteles az Országgyűlést tájékoztatni arról, hogy a javaslat elfogadása esetén – összhangban a középtávú tervekkel – legalább három évre vonatkozóan milyen részletes kötelezettségvállalási korlátozásokat kíván érvényre juttatni a tárgyév során.

(2) A költségvetési törvény kihirdetése után a Kormány rendeletet alkot – a költségvetési törvénynek megfelelő szerkezetben – az (1) bekezdés szerinti számszerű korlátokról, valamint azon eljárási szabályokról, amelyek biztosítják a kötelezettségvállalási korlátok betartását.293

(3) A költségvetési törvény kihirdetése után a Kormány – a költségvetési törvénynek megfelelő szerkezetben – rendeletben határozza meg a költségvetési bevételeknek és kiadásoknak a tárgyévet követő két évre tervezett összegét.294

37. § A Kormány felelős a költségvetési törvény végrehajtásáért.

38. §295 (1)296 A Kormány rendelkezik a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékkal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésében képzett tartalékaival és – ha a költségvetési törvény másként nem rendelkezik – a céltartalékokkal.

(2) A céltartalék olyan, a költségvetésben meghatározott előirányzat, amely évközi központi (kormányzati) intézkedés fedezetéül szolgál az adott alrendszerben, s amelynek célját és rendeltetését egyidejűleg meghatározták, azonban az előirányzat fejezet, cím, alcím szerinti felhasználásának megoszlása a költségvetési törvény elfogadásakor még nem ismert

38/A. §297 (1)298 A Kormány az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének a tervezettől tartósan és jelentős mértékben eltérő, kedvezőtlen alakulása, vagy megelőző intézkedésként ezt közvetlenül előidéző körülmények bekövetkezése esetén a központi költségvetésben, az alapoknál és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainál előirányzatokat zárolhat, csökkenthet, illetve törölhet azon előirányzatok kivételével, amelyeknek évközi megváltoztatási jogát az Országgyűlés magának tartotta fenn.299

(2)300 Ha az (1) bekezdés alapján tett intézkedések együttes hatása meghaladja az érintett előirányzatok 10%-át és a költségvetés kiadási főösszegének 0,1%-át, akkor a Kormány a megtett intézkedésekről az Országgyűlést 30 napon belül jelentésben tájékoztatja.

(3)301

39. §302

40. §303

41. §304 (1) A Kormány költségvetési törvénymódosítást köteles az Országgyűlés elé terjeszteni, ha év közben az állami költségvetés egyenlegének várható összege a költségvetési törvényben jóváhagyottól legalább az állami költségvetésnek a költségvetési törvényben rögzített kiadási főösszege összegének 2,5%-ával eltér.

(2) A Kormány pótköltségvetési törvényjavaslatot köteles az Országgyűlés elé terjeszteni, ha év közben az állami költségvetés egyenlegének várható összege a költségvetési törvényben jóváhagyottól legalább az állami költségvetésnek a költségvetési törvényben rögzített kiadási főösszege összegének 5%-ával eltér.

(3) A pótköltségvetési törvényjavaslat a költségvetési törvénynek az előirányzatok meghatározására vonatkozó rendelkezéseit javasolja újból megállapítani.

(4) A költségvetési törvény módosítását nem a (2) bekezdésben említett ok miatt kezdeményező és formailag nem a (3) bekezdésben foglaltak szerinti törvényjavaslat nem minősül pótköltségvetési törvényjavaslatnak, illetve hatálybalépés esetén pótköltségvetési törvénynek.

42. §305 (1)–(2)306

(3)307

(4)308

(5)309

(6)310

(7)311 Ahol korábbi jogszabály állami garanciát, állami kezességvállalást vagy állami helytállást említ, azon 1993. június 30-át követően az e törvényben, illetve az e törvény alapján szabályozott állami kezességvállalást kell érteni.

(8)312 Az e törvény hatálybalépése előtt jogszabály által biztosított, illetve jogszabályi felhatalmazás alapján vállalt állami kezességre (garanciára, helytállásra) — a kezességvállalás érintetlenül hagyásával — e törvény rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

43. § (1) A Kormány előkészítő, koordináló és végrehajtó feladatokat lát el a helyi önkormányzatok központi költségvetésből származó hozzájárulásával összefüggésben.

(2)313

(3) A költségvetési törvényjavaslat benyújtásával egyidejűleg a helyi önkormányzatokra vonatkozó adatokat és a szabályozási elgondolásokat a Kormány a helyi önkormányzatok rendelkezésére bocsátja.

43/A. §314 A Kormány az Országgyűléssel egyidejűleg tájékoztatja a köztestületeket, valamint az országos kisebbségi önkormányzatokat a következő évi gazdaságpolitikai elképzelésein alapuló költségvetési politika fő irányairól, a rájuk vonatkozó pénzügyi szabályozás előzetes elgondolásairól.

44. § Ha az Országgyűlés a költségvetési törvényt azon év január 1-jéig, melyre szól nem alkotta meg, a Kormány köteles haladéktalanul az átmeneti gazdálkodásról törvényjavaslatot az Országgyűlés elé terjeszteni.

45. § (1)315 Ha az Országgyűlés a költségvetési törvényt azon év január 1-jéig, amelyre szól, nem alkotta meg, és az átmeneti gazdálkodásról külön törvényt nem hozott, vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló törvény a hatályát vesztette, akkor a Kormány jogosult a költségvetést megillető bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások időarányos – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai vonatkozásában az ellátásoknál felmerülő kiadások – teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdés alapján folytatott gazdálkodásról az Országgyűlés előtt el kell számolni, a beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat az új költségvetési törvénybe kell beilleszteni.

46. § (1)316 Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a Kormány az államháztartás körében átmeneti — e törvény rendelkezéseitől eltérő — intézkedéseket hozhat, amelyről az Országgyűlés legközelebbi ülésén be kell számolnia.317

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörben a Kormány a fejezetek között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési törvényben nem szereplő kiadásokat teljesíthet és rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő.

46/A. §318 (1)319 A fejezet, a fejezethez tartozó költségvetési szervek, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai és az elkülönített állami pénzalap gazdálkodásának a költségvetés-politikával való összhangja és a takarékos, szabályszerű működése érdekében a Kormány költségvetési főfelügyelőt és felügyelőt rendelhet ki – az irányítása alá nem tartozó fejezetek, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az európai uniós források felhasználásával megvalósuló programok közreműködő szervei kivételével – a központi költségvetési fejezetekhez, a fejezetekhez tartozó költségvetési szervekhez, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaihoz és az elkülönített állami pénzalapokhoz.

(2)320 A költségvetési (fő)felügyelő jogviszonyára a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A költségvetési főfelügyelő közszolgálati jogviszonyára vonatkozó szabályokat a minisztériumban betöltött főosztályvezetői vezetői munkakörben alkalmazott kormánytisztviselőkre, a költségvetési felügyelő közszolgálati jogviszonyára vonatkozó szabályokat a minisztériumban betöltött főosztályvezető-helyettesi vezetői munkakörben alkalmazott kormánytisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani.

(3)321 A költségvetési (fő)felügyelők – meghatározott időtartamra szóló – megbízásáról és a megbízás visszavonásáról az államháztartásért felelős miniszter – az államháztartásért felelős miniszter irányítása alá tartozó fejezet vonatkozásában a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter egyetértésével – gondoskodik. A költségvetési (fő)felügyelők tevékenységének szakmai irányítását az államháztartásért felelős miniszter végzi.

(4)322 A költségvetési (fő)felügyelő felett a munkáltatói jogokat – a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – a kincstár elnöke gyakorolja. A kincstár elnöke a költségvetési főfelügyelő és a költségvetési felügyelő feletti munkáltatói jogkörök gyakorlásában nem utasítható.

(5) A költségvetési (fő)felügyelő működésével összefüggő kiadásokat az államháztartásért felelős miniszter irányítása alatt álló költségvetési fejezet költségvetésében kell biztosítani.

(6) A költségvetési (fő)felügyelő

a) jogosult a költségvetési szerv tekintetében érvényes titoktartási követelmények szerinti nyilatkozatok megtételét követően a költségvetési szerv kezelésében levő közpénz felhasználásával összefüggő adatot – ideértve a minősített adatnak, továbbá üzleti vagy más titoknak minősülő adatokat is – megismerni, az azokat tartalmazó iratokba vagy egyéb adathordozókba betekinteni,

b) véleményezi a gazdálkodással kapcsolatos belső szabályzatokat,

c) kormányrendeletben meghatározottak szerint a kötelezettségvállalásra irányuló eljárásokat előzetesen véleményezi azzal, hogy Kormány rendeletében meghatározott nagy összegű kötelezettségvállalások tekintetében kifogással élhet, különösen a költségvetés-politikai céloknak való megfelelőségre, a szükségszerűségre, időszerűségre, forrásszükségletre, a fedezet meglétére, és a kifizetés ütemezésére tekintettel,

d) a Kormány rendeletében meghatározott, a gazdálkodással összefüggő intézkedéseket előzetesen véleményezi.

(7) Indokolt esetben a költségvetési (fő)felügyelő a (6) bekezdés b)–d) pontjai tekintetében javaslatot tehet az intézkedés felfüggesztésére. Amennyiben ezzel a fejezetet irányító szerv vezetője nem ért egyet, egyeztetést kezdeményez az államháztartásért felelős miniszterrel. Az intézkedés mindaddig nem hajtható végre, amíg az érdemi egyeztetés nem történt meg.

(8) A költségvetési (fő)felügyelő tevékenységére vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

47. §323

Az államháztartásért felelős miniszter feladatai324

48. §325 Az államháztartásért felelős miniszter

a) az államháztartással kapcsolatban a Kormány hatáskörébe tartozó kérdésekben döntéselőkészítő, koordináló feladatot lát el, előkészíti a költségvetési és a zárszámadási törvény tervezeteit;

b)326 gondoskodik a költségvetés végrehajtásáról, a Kormánynál az előirányzatoknak a tervezettől jelentősen eltérő teljesülése esetén intézkedést, illetve annak megelőzésére a kötelezettségvállalások, a kifizetések mértékének és ütemének meghatározását kezdeményezi;

c)327 gondoskodik a központi költségvetést terhelő adósságból eredő kötelezettségek kezelésével, teljesítésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátásáról, valamint az államadósság és az államháztartási adósság számításáról és nyilvánosságra hozataláról;

d)328 javaslatot tesz rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék és a céltartalék, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak tartalékai és céltartalékai felhasználására;

e)329

f)330

g)331 gondoskodik a kincstári körbe tartozók költségvetései végrehajtásának pénzügyi lebonyolításáról, a hiány finanszírozásáról, megköti a nemzetközi pénzügyi intézményekkel létrehozandó megállapodásokat, figyelemmel kíséri a költségvetési előirányzatok és a költségvetési létszámkeret teljesülésének alakulását, a tervezettől jelentős eltérés esetén a Kormánynál intézkedéseket kezdeményez, tartósan magas tartozásállomány esetén kincstári biztost jelöl ki, a 100/F. § (4) bekezdése szerinti szervek, testületek költségvetési szervei esetében kezdeményezi a Kormánynál az e törvény szerinti intézkedéseket;

h) nyilvántartást vezet az államháztartás körébe tartozó szervezetekről és az előirányzattal önállóan rendelkező jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekről, valamint a központi költségvetés, központi költségvetési szervek, alapok által támogatásban részesített államháztartáson kívüli szervezetekről;

i)332 nyilvántartást vezet a központi költségvetés terhére vállalt kezességekről, garanciákról és viszontgaranciákról; a hosszú távú kötelezettségvállalásokról; az állam nemzetközi pénzügyi elszámolásairól; az állam követeléseiről; a központi költségvetés bevételeit érintő kedvezményekről, kedvezmény jellegű mentességekről és bevétel-átengedésekről;

j)333 nyilvántartást vezet a központi költségvetés részletes előirányzatairól, tájékoztatja a kincstárt az előirányzat-módosításokról;

k)334

l) szabályozza az államháztartás bevétel-előírási és kötelezettségvállalási rendjét; a költségvetési tervezés, az előirányzat-módosítás, az adatszolgáltatás és a beszámolás eljárási rendjét;

m) meghatározza — a Központi Statisztikai Hivatal elnökével egyetértésben — az államháztartás információs rendszerének tartalmát, szabályozza az információszolgáltatás rendjét;

n) felelős az államháztartás pénzügyi információs rendszerének működtetéséért, az azt szolgáló informatikai infrastruktúra koordinált fejlesztési programjának elkészítéséért és megvalósításának irányításáért;

o)335

p) szabályozza az előirányzat-felhasználás és a felhasználás ütemezésének, a bevételek fogadásának és a kiadások teljesítésének, valamint a készpénzellátmányok felvételének és elszámolásának kincstári rendjét;

q)336 jóváhagyja a Kormány rendeletében meghatározott típusú és nagyságrendű kiadásokra vonatkozó, az előirányzatokat meg nem haladó kötelezettségvállalásokat. A jóváhagyás nem tagadható meg, ha a kötelezettségvállalás megfelel a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek, vagy közvetlenül jogszabályon, jogerős bírósági, hatósági határozaton, illetve nemzetközi megállapodáson alapul;

r)337

s)338 ellátja – az Állami Számvevőszék véleményének kikérésével – az államháztartási belső kontrollrendszerek fejlesztésével, szabályozásával, koordinációjával és harmonizációjával, valamint a belső ellenőrzésre vonatkozó nemzetközi standardokkal összhangban lévő ellenőrzési módszerek, illetve vonatkozó képzések fejlesztésével kapcsolatos feladatokat; az államháztartási belső kontrollrendszerek helyzetéről és működéséről minden évben június 30-ig éves jelentést terjeszt elő a Kormány részére;

t)339 részletes nyilvántartást vezet a kötelezettségvállalási felhatalmazásokról és az éves kifizetési keretek felhasználásáról,

u)340 a hosszú távú kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos gazdasági hatékonysági számítások elvégzéséhez módszertani segédanyagokat tesz közzé az általa vezetett minisztérium hivatalos honlapján;

v)341 engedélyezi a költségvetési szervek belső ellenőrzési tevékenységére vonatkozó jogosultságot és nyilvántartást vezet az e tevékenység végzésére jogosult személyekről;

w)342 elkészíti és kezeli a támogatási előirányzatokból kizárt személyek adatbázisát;

x)343 szervezi a belső kontrollrendszerrel kapcsolatos, e törvényben, illetve annak végrehajtási rendeleteiben szabályozott kötelező képzéseket.

A fejezetet irányító szerv feladatai

49. §344 E törvény alkalmazásában fejezetet irányító szerv: a költségvetési törvényben meghatározott fejezetbe besorolt költségvetési szerv (szervek) vonatkozásában külön törvényben és e törvényben foglalt irányítási jogokkal felruházott irányító szerv, valamint a fejezetbe tartozó előirányzatokkal kapcsolatos gazdálkodási irányítási jogokkal felruházott szerv vagy személy.

(2)345 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az autonóm államigazgatási szerv és a kormányhivatal e törvény alkalmazásában fejezetet irányító szerv.

(3) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a fejezetet irányító szervnek címzett hatásköröket a fejezetet irányító szerv vezetője gyakorolja.

(4) Törvény vagy kormányrendelet központi költségvetési szervre vonatkozó egyes irányítói jogokat az irányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szervre (középirányító szerv) átruházhat.

(5) A fejezetet irányító szerv – ha törvény eltérően nem rendelkezik –

a) közreműködik a költségvetési tervezés fő kereteit meghatározó költségvetési irányelvek elkészítésében, és irányítja az irányítása alá tartozó fejezet és a hatáskörébe utalt alap tervezését;

b)346

c) gyakorolja az irányítása alá tartozó költségvetési szervre vonatkozóan az alapítói jogokat;

d)347

e) ellenőrzi az államháztartással összefüggő közérdekű és közérdekből nyilvános adatok kötelező közzétételének, illetve igényre történő szolgáltatásának végrehajtását;

f) érvényesíti, illetve – módszertani segítséget is nyújtva – érvényesítteti az irányítása alá tartozó költségvetési szervek tevékenységében a közfeladatok ellátására vonatkozó követelményeket, és az erőforrásokkal (így különösen: az előirányzatokkal, a létszámokkal és a vagyonnal) való szabályszerű és hatékony gazdálkodás követelményeit, továbbá számon kéri, ellenőrzi e követelmények érvényre juttatását;

g)348 megállapítja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek kincstári költségvetését, elkészíti a fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését, jóváhagyja az alapok elemi költségvetését;

h) gyakorolja a hatáskörébe utalt előirányzat-módosítási, -átcsoportosítási, -zárolási, -törlési és -felhasználási jogköröket;

i) rendszeresen figyelemmel kíséri a költségvetés végrehajtásában az irányítása alá tartozó költségvetési szervek ezzel kapcsolatos tevékenységét, a jóváhagyott költségvetési előirányzatok, illetve az azokból ellátandó feladatok teljesülésének veszélyeztetése esetén a hatáskörébe tartozó előirányzatoknál megteszi a szükséges intézkedéseket, illetve a Kormány irányítása alá tartozó szerveknél, kormányzati hatáskörbe tartozó ügyekben a Kormánynál intézkedést kezdeményez;

j)349 felülvizsgálja, értékeli és jóváhagyja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek beszámolóit, és a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó beszámolókat;

k) megállapítja, illetve jóváhagyja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok pénzmaradványát, előirányzat-maradványát, egyidejűleg meghatározva a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány felhasználásának célját, rendeltetését;

l)350 jóváhagyja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek létszám-előirányzatát, ha annak megállapítása nem a Kormány hatáskörébe tartozik;

m)351 e törvényben foglaltak szerint a fejezeten belül átcsoportosítást végez, továbbá kezdeményezheti a Kormány hatáskörébe tartozó átcsoportosítást;

n) gondoskodik a hatáskörébe utalt alapok működéséről, az előirányzatok módosításáról, ha törvény másként nem rendelkezik, dönt azok felhasználásáról;

o) összefoglalva elkészíti az irányítása alá tartozó fejezet és a hatáskörébe utalt alap költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást, illetve az irányítása alá tartozó szervek tekintetében irányítja annak előkészítését;

p)352 vezetője, az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – évente február 15-éig, kormányrendeletben foglaltakra figyelemmel, a költségvetési törvényben meghatározott célra tekintettel – szabályozza a fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában a 100/J. § (1) bekezdésében foglaltakat;353

q)354 megszervezi a feladatkörébe tartozó egyes szakmai, támogatási, illetve európai uniós forrásból származó támogatásból megvalósuló programok végrehajtását, lebonyolítását;

r)355

s)356

t)357 beszámoltatja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek vezetőit a belső kontrollrendszer működtetéséről;

u)358 jogszabályban meghatározott módon beszámol az államháztartásért felelős miniszternek az irányítása alá tartozó költségvetési szerv belső kontrollrendszerének és az annak részét képező ellenőrzés működéséről.

(6)359

(7)360 A helyi önkormányzati és a helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervének irányítási jogai tekintetében az (5) bekezdésben foglaltak az önkormányzatok működési sajátosságainak megfelelően irányadók, ide nem értve az (5) bekezdés a), valamint m)–s) pontjaiban foglaltakat.

Eljárási szabályok

50. §361 Az államháztartásért felelős miniszter április 15-éig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében legkésőbb június 30-áig – elkészíti és a Kormány elé terjeszti a következő évekre vonatkozó gazdaságpolitikai elképzelésein alapuló költségvetési politika fő irányait és a költségvetési tervezés fő kereteit meghatározó költségvetési irányelveket.

50/A. §362 (1) A Kormány az államháztartás és a gazdaság tárgyévi helyzetéről félévente tájékoztatót nyújt be az Országgyűlés költségvetési ügyekben feladatkörrel rendelkező bizottságának.

(2) Az országgyűlési képviselők általános választása első fordulója magyarországi szavazásának napját 15 nappal megelőzően

a) az államháztartás egészének tekintetében az államháztartásért felelős miniszter,

b) a miniszterek, illetve a nem miniszter irányítása alá tartozó szervek vezetői saját feladatkörük tekintetében

részletes jelentést tesznek közzé az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről és az Országgyűlés megalakulását követő időszakban keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről.

(3) A (2) bekezdés szerinti jelentést az előzetes véleményezés érdekében a közzétételt megelőző 15 napon belül meg kell küldeni az Állami Számvevőszéknek.

(4) A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását megelőző 30 nappal a polgármester, a főpolgármester és a megyei közgyűlés elnöke részletes jelentést tesz közzé a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről.

51. § (1)363 A fejezetet irányító szerv az irányítása alá tartozó fejezet és a hatáskörébe tartozó alap költségvetésének, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelői alaponként az egészségbiztosításért felelős miniszter, valamint a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter közreműködésével elkészített társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének részletes tervezetét a költségvetési irányelvek szerint állítja össze.

(2)364 Az államháztartásért felelős miniszter augusztus 31-ig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében legkésőbb október 15-ig – terjeszti a Kormány elé a költségvetési törvényjavaslat tervezetét.

52. §365 (1)366 A Kormány a költségvetési törvény utolsó költségvetési évében szeptember 30-áig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében legkésőbb október 31-éig – benyújtja az Országgyűlésnek a következő egy vagy többéves – az e törvény 7. § (3) bekezdése szerinti, költségvetési évenként meghatározott előirányzatokat tartalmazó – költségvetési törvényjavaslatát, és ehhez tájékoztatási céllal az államháztartás helyzetét bemutató összefoglaló táblázatokat, mérlegeket mellékel. A fejezeti részletező táblázatokat és ezek szöveges indokolásait október 15-ig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében legkésőbb november 15-ig – kell az Országgyűlésnek benyújtani.

(2)367 Az Országgyűlés megtárgyalja a költségvetés bevételeit és kiadásait fejezetenként, alaponként, valamint társadalombiztosítási pénzügyi alaponként és összességükben. A tárgyalás során november 30-ig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében december 10-ig – az Országgyűlés határozatában összegszerűen meghatározza a fejezetek, az alapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai bevételi és kiadási főösszegét, a hiány, illetve a többlet mértékét.

(3)368 A november 30-ig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében december 10-ig – meghozandó határozat elfogadása után a költségvetési törvényjavaslat vitájában a benyújtott módosító javaslatok a többlet vagy hiány mértékét és a (2) bekezdés szerint meghatározott fejezeti, alaponkénti és társadalombiztosítási pénzügyi alaponkénti bevételi és kiadási főösszegeket nem változtathatják meg.

(4)369

(5)370 A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv és az egészségbiztosítási szerv vezetője a költségvetésről szóló törvény kihirdetését követően – a kormányrendeletben meghatározottak szerint – kincstári költségvetést készít a felügyelete alá tartozó költségvetési szervekre és az Alapokra vonatkozóan és meghatározza a hivatali szerv és az igazgatási szervei működési költségvetése, valamint az általuk kezelt Alapok részletes előirányzatai (elemi költségvetés) elkészítéséhez szükséges további keretszámokat.

(6)371 Amennyiben az Országgyűlés a költségvetési törvényt olyan időpontban fogadja el, hogy a (4)–(5) bekezdésben foglaltak a költségvetési év első munkanapjáig nem teljesíthetők, az államháztartásért felelős miniszter az átmeneti időszakban teljesíthető kiadásokat a Kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslatban foglalt előirányzatok alapján állapítja meg.

53. § A Kormány a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot a költségvetési évet követően nyolc hónapon belül terjeszti az Országgyűlés elé. A zárszámadásról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés elé történő terjesztést megelőzően két hónappal benyújtja az Állami Számvevőszéknek.

53/A. §372 (1) Ahol jogszabály éves költségvetési törvényről, illetve éves költségvetési törvényjavaslatról rendelkezik, az alatt a több évre vonatkozó költségvetési törvényt, illetve költségvetési törvényjavaslatot is érteni kell.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezései nem érintik az éves gazdálkodás és beszámolás szabályait.

53/B. §373 A költségvetési törvényben meg kell jelölni a rendelkezések hatályvesztésének időpontját.

IV. Fejezet

AZ ELKÜLÖNÍTETT ÁLLAMI PÉNZALAPOK KÖLTSÉGVETÉSE

54. §374 (1)375 Alapot létrehozni csak törvénnyel lehet, amelyben meg kell határozni az alap rendeltetését, bevételi forrásait, a teljesíthető kiadások körét, valamint az alappal való rendelkezésre jogosult és felhasználásért felelős minisztert (a továbbiakban: alappal rendelkező miniszter).

(2) Az alap létrehozásának feltétele, hogy a meghatározott feladatok állami ellátásához részben célzott adójellegű befizetések, hozzájárulások, járulékok, illetve bírságok címén államháztartáson kívülről származó források legyenek közvetlenül hozzárendelhetők.

(3)376 A (2) bekezdésben meghatározott feltétel teljesül akkor is, ha az állami feladatot meghatározó törvény az adott feladat ellátásának forrásaként valamely – a (2) bekezdésben meghatározott – államháztartáson kívülről származó adójellegű befizetés, hozzájárulás, járulék, illetve bírság meghatározott részét állapítja meg.

(4)377 Az alappal rendelkező miniszter gondoskodik arról, hogy az alap felhasználása más alapokkal összehangoltan történjen.

(5)378 Az alapot a hasonló vagy kapcsolódó célú, rendeltetésű fejezeti kezelésű előirányzatokkal is – a Kormány rendelete szerint – összehangoltan kell felhasználni.

54/A. §379 Az alappal rendelkező miniszter az alap tervezési, kötelezettségvállalási, bevétel-előírási, szerződéskötési, utalványozási, ellenőrzési, államháztartási információszolgáltatási és beszámolási feladatainak ellátásával kizárólag központi költségvetési szervet vagy kivételesen köztestületet bízhat meg. Az alap működtetésének kiadásait az alap finanszírozhatja.

55. §380 (1) Az alap Országgyűlés által megállapított kiadási előirányzatai akkor módosíthatóak, ha a bevételi előirányzatok túlteljesítése, illetve — amennyiben törvény az alap maradványának felülvizsgálatáról és jóváhagyásáról másként nem rendelkezik — a felülvizsgált és jóváhagyott előző évi maradványok erre fedezetet biztosítanak. Bevétel-elmaradás esetén az előirányzatokat csökkenteni kell.

(2)381 Az alappal rendelkező miniszter előirányzat-módosítást köteles végrehajtani az (1) bekezdésben, illetve az alap működéséről szóló törvényben meghatározott esetekben.

56. §382 A gazdasággal összefüggő alap esetében a zárszámadásról szóló törvényjavaslat tárgyalása során az Országgyűlést tájékoztatni kell az érintett gazdasági kamaráknak az alap indokoltságára és további működésére vonatkozó véleményéről.

57. §383 (1) Az alap — bevételeit és kiadásait az alap működéséről szóló törvényben meghatározott jogcímenként, illetve összevont jogcímenként bemutatott — költségvetését és zárszámadását a költségvetési és zárszámadási törvényjavaslat részeként az Országgyűlés hagyja jóvá.

(2) A Kormány az alap bevételeinek és kiadásainak tervezett (tényleges) összegét és rendeltetését, ideértve a 36. § c) pontjában foglaltakat is, és a kötelezettségvállalások és az előírt tartozások tervezett (tényleges) alakulásának bemutatását is köteles tájékoztatásul a költségvetési törvényjavaslat indokolásában az Országgyűlés elé terjeszteni.

(3)384 Az alap gazdálkodásáról az alappal rendelkező miniszter éves költségvetési beszámolót és mérleget készít. A beszámolót és a mérleget könyvvizsgálóval ellenőriztetni kell. A beszámoló ellenőrzését az Állami Számvevőszék által kidolgozott módszertan szerint kell végrehajtani. A beszámolót és a mérleget meg kell küldeni az Állami Számvevőszéknek.

(4)385 Az ellenőrzés eredményéről a Kormány a zárszámadás keretében tájékoztatja az Országgyűlést.

(5)386 A könyvvizsgálót – az Állami Számvevőszék elnökének javaslata ismeretében – az alappal rendelkező miniszter bízza meg. Az ellenőrzés költségeit az alapok kezelésével kapcsolatos kiadások között kell elszámolni.

58. § Az alap költségvetési tervezeteihez és az elfogadott költségvetéséhez szöveges indokolást kell mellékelni, amelyben az egyes előirányzatok megalapozottságát kell indokolni.

59. §387 (1)388 Az alap terhére — ha törvény másként nem rendelkezik — alapítvány, egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, közalapítvány, köztestület, gazdasági társaság — kivéve az alap pénzeszközeiből finanszírozott központi költségvetési szervek átalakítását ezen szervezeti formák valamelyikévé — nem alapítható, illetve gazdasági társaságban érdekeltség nem szerezhető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek számára eseti, egyedi támogatás kizárólag az alap rendeltetése szerinti konkrét feladat megvalósítására adható.

(3) Az alap követelése fejében gazdasági társaságban való érdekeltséget megtestesítő részvényt vagy üzletrészt, továbbá egyéb vagyontárgyakat elfogadni csak abban az esetben és mértékben lehet, ha és amekkora összegben a pénzbeli teljesítés nem lehetséges.

(4)389 Ha a követelés csak gazdasági társaságban való érdekeltséget megtestesítő részvény vagy üzletrész, továbbá egyéb vagyontárgyak megszerzésével elégíthető ki, azokat a lehető legrövidebb időn belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére kizárólag készpénzes értékesítésre vagy — az értékesítésig — további hasznosításra át kell adni.

(5)390 A követelés fejében történő értékpapír-, vagyon-, illetve tulajdonjog-átruházást írásbeli megállapodásban kell rögzíteni, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyetértésével jön létre.

(6) A (4) bekezdésben szereplő vagyon értékesítéséből, hasznosításából származó bevétel — a költségvetési támogatás arányában a központi költségvetést megillető hányad kivételével — az alapot illeti meg.

60. § Az alapból vállalkozási tevékenység nem folytatható.

61. §391 Az alap előirányzatai terhére – a 61/A. § szerinti megelőlegezési, likviditási hitelt, valamint részvény, üzletrész és egyéb vagyontárgy az 59. §-ban vagy külön törvényben foglaltak alapján történő megszerzését kivéve –

a) pénzkölcsön (hitel) nem vehető fel,

b) garancia és kezesség nem vállalható,

c) értékpapír nem vásárolható,

d) váltó nem bocsátható ki és nem fogadható el,

e) kötvény nem bocsátható ki,

f) pénzügyi lízing vagy faktoring ügyletre irányuló vagy ilyet magában foglaló szerződés nem köthető.

61/A. §392 Az elkülönített állami pénzalapok – a bevételek és a kiadások pénzügyi teljesítése időbeni ütemének eltérése esetén – a finanszírozási igényeik teljesítéséhez legfeljebb három hónapra, de a következő évre át nem húzódóan igénybe vehetik a kincstári egységes számlát. Az igénybevételt az államháztartásért felelős miniszter engedélyezheti. Az engedélyre vonatkozó kérelmet a finanszírozási igény felmerülése előtt legalább harminc nappal kell benyújtani.

61/B. §393 Az elkülönített állami pénzalap előirányzatainak módosítására a fejezetet irányító szerv vezetője jogosult. Az előirányzatok átcsoportosításáról az alappal rendelkező miniszter vagy az előirányzatok felett külön törvény alapján döntési jogosultsággal rendelkező testület dönt. Fejezetek közötti átcsoportosításnál az érintett fejezetet irányító szervek megállapodása alapján kerülhet sor az átcsoportosításra.

61/C. §394 Az elkülönített állami pénzalapokból – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány részére akkor nyújtható támogatás, ha a szervezet közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú és a támogatás nyújtása pályázati úton történik. E rendelkezést nem kell alkalmazni az éves költségvetési törvényben név szerint (címzetten) nevesített társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok részére biztosított támogatásokra.

V. Fejezet

Az önkormányzatok költségvetése395

62. § (1) A helyi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a helyi önkormányzatokról szóló396 és más törvényben meghatározott feladatait.

(2)397 A kisebbségi önkormányzat a költségvetésből finanszírozza és látja el a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, és más törvényben meghatározott feladatait.

(3)398 A többcélú kistérségi társulás költségvetéséből finanszírozza és látja el feladatait.

(4)399 A társulásban ellátott feladatokhoz kapcsolódó, ösztönző elemet is tartalmazó központi költségvetési hozzájárulásokat, támogatásokat a többcélú kistérségi társulás igényli. Ezek igénylésére, évközi módosítására, év végi elszámolására, kincstár részéről történő felülvizsgálatára és finanszírozására a 63–64/F. § rendelkezéseit kell alkalmazni.400

63. §401 (1)–(2)402

(3)403 A központi költségvetésből a helyi önkormányzatokat megillető normatív állami hozzájárulás, átengedett személyi jövedelemadó, a helyi önkormányzatok működésével kapcsolatos egyéb központi költségvetési kapcsolatból származó, a költségvetési törvényben meghatározott támogatás, illetve előirányzat összegét a 101. § (6)–(7) bekezdésében meghatározott tartozásokkal csökkentett összegben (nettó módon), kormányrendeletben meghatározott ütemezés szerint, az adott hónapban esedékes jogcímek figyelembevételével, a kincstár folyósítja.

(4)404 A (3) bekezdés szerinti finanszírozás biztosításához szükséges információkat az illetményszámfejtésüket önállóan ellátó önkormányzatok kötelesek szolgáltatni a kincstár részére külön jogszabályban meghatározott módon, illetve azok a központosított illetményszámfejtésből a kincstár rendelkezésére állnak.

(5)405 A (4) bekezdésben szereplő adatszolgáltatás, illetve az annak alapját képező, utalványozásnak minősülő intézményi bérszámfejtési adatok a személyi jövedelemadó, a munkavállalókat és a munkáltatókat terhelő járulékok szempontjából megfizetési rendelkezésnek minősülnek. Az önkormányzati adatszolgáltatás elmulasztása esetén a kincstár a (3) bekezdés szerinti folyósítást az adatszolgáltatás pótlásáig felfüggeszti.

(6)406 Ha a (3) bekezdésben meghatározott források a nettósítás során beszámítandó, a 101. § (7) bekezdésében meghatározott tartozásokra nem nyújtanak fedezetet, akkor a különbözetet a kincstár a helyi önkormányzatok részére átmenetileg megelőlegezi. A kincstár az ezen a jogcímen keletkező követelésének érvényesítése érdekében havonta beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el. A megelőlegezést követő hónap első napjától a megelőlegezett összeg után a helyi önkormányzat az előző évi átlagos jegybanki alapkamat kétszeres mértékének megfelelő kamatot köteles fizetni addig a napig, amíg fizetési kötelezettségét nem teljesíti.

(7)407 Ha a kincstár nem rendelkezik beszedési megbízásra felhatalmazással és a helyi önkormányzat fizetési kötelezettségét annak határidejét követő 60 napon belül nem teljesítette, vagy a felhatalmazással benyújtott beszedési megbízás 60 napon belül nem teljesül, a kincstár a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló 1996. évi XXV. törvény 4. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján kezdeményezi az adósságrendezési eljárás megindítását.

(8)408 Amennyiben a beszámítás során a kincstár a felhatalmazás alapján beszedési megbízást nyújt be, az ehhez szükséges fedezet biztosítása – az előirányzat felhasználási ütemterve alapján – a helyi önkormányzat feladata.

(9)409 Az e törvényben szereplő, kincstár által benyújtott beszedési megbízások teljesítése céljából a helyi önkormányzat köteles a felhatalmazást a számlavezető hitelintézet részére megadni. Amennyiben az önkormányzati hivatal pénzforgalmi számláján kívül az önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával is rendelkezik, a felhatalmazást mindkét számlára nézve meg kell adni. Az erről szóló dokumentációt a kincstár illetékes területi szerve útján a kincstár részére kell megküldeni. A helyi önkormányzat pénzforgalmi számlavezetőjének megváltozása esetén az új számlavezető ellenjegyzésével aláírt felhatalmazó levelet a változás bejelentésével egyidejűleg köteles megküldeni a kincstár illetékes területi szerve útján a kincstár részére.

(10)410 A (9) bekezdésben foglalt kötelezettség elmulasztása esetén a kincstár értesítése alapján a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a költségvetési támogatás folyósítását a kötelezettség teljesítéséig felfüggeszti. Ilyen esetben az önkormányzatot a 64/A. § (7) bekezdés szerinti kamat nem illeti meg.

63/A. §411 A 63. § (3) bekezdése szerinti módon kell folyósítani a kisebbségi önkormányzatokat megillető működési támogatást és a normatív állami hozzájárulásokat is.

64. §412 (1)413 A helyi és helyi kisebbségi önkormányzat (a továbbiakban együtt: helyi önkormányzat) a feladatmutatók szerint járó normatív hozzájárulásokat és támogatásokat – a költségvetési törvényjavaslat alapján, annak Országgyűléshez történő benyújtását követően – a kincstár útján igényli a központi költségvetésből. Az igénylés során a költségvetési törvényjavaslat szerint figyelembe vehető jogosultsági feltételekről, az igénylés lebonyolításának rendjéről az államháztartásért felelős miniszter – a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és az ágazati miniszterekkel együttműködve, a kincstár útján – tájékoztatót ad ki.

(2) A helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és támogatások – ezen belül külön a feladatmutatók alapján járó hozzájárulások és támogatások – jogcímeit és igénybevételük feltételeit a költségvetési törvény határozza meg.

(3)414 A helyi önkormányzatokat megillető, normatív módon elosztott, központi költségvetési kapcsolatokból származó források összegét önkormányzatonként és jogcímenként – a költségvetésről szóló törvény felhatalmazása alapján – az államháztartásért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben teszi közzé a 71. § (1) bekezdésében meghatározott határidőt megelőző 15. napig.415

(4)416 Az államháztartásért felelős miniszter által – a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel, valamint az érintett ágazati miniszterrel együttműködve – kibocsátott tájékoztató alapján a helyi önkormányzat a kincstár útján az érintett jogcímekre kiegészítő igénylést nyújthat be,

a) ha a helyi önkormányzatokat megillető normatív hozzájárulások és támogatások előirányzatához kapcsolódó, költségvetési törvényben szereplő igénybevételi szabályok eltérnek a költségvetési törvény előirányzatait megalapozó mutatószám-felmérés feltételeitől,

b) ha a helyi önkormányzatok számára megállapított, központi költségvetési kapcsolatokból származó források a felelősségi körükön kívül eső ok miatt különböznek a költségvetési törvény alapján járó összegtől.

Az egyes helyi önkormányzatokat érintő finanszírozási különbözeteket – a költségvetésről szóló törvény felhatalmazása alapján – az államháztartásért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben teszi közzé.

(5)417 A helyi önkormányzat év közben a kincstár útján lemondhat a számára feladatmutató alapján megállapított normatív hozzájárulások és támogatások előirányzatáról vagy annak egy részéről, illetve – ha törvény másként nem rendelkezik – pótlólagos igénylést nyújthat be ezen előirányzatokra a következők szerint:

a) Az előirányzat-lemondás benyújtásának határideje:

aa) április 30.,

ab) július 31.,

ac) október 15.;

b) a pótlólagos igénylés határideje július 31.;

c) az önkormányzatok egymás közötti feladat-, illetve intézmény átadása esetén az aa) és ab) pontokban történő lemondással egyidejűleg az átvevő önkormányzat az átvételhez kapcsolódóan pótlólagos igénylést nyújthat be;

d) a pótlólagos igénylés során jelentkező finanszírozási különbözetek átutalására a b) és c) pontokban meghatározott határidők lejártát követő második hónapban esedékes nettó finanszírozástól kezdődően kerül sor.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott előirányzat-lemondási és pótlólagos igénylési határidők elmulasztása jogvesztő.

(7)418 A helyi önkormányzat a költségvetési év végét követően a tényleges mutatók alapján, külön jogszabályban meghatározott határidőig, a költségvetési törvény szabályai szerint elszámol az igénybe vett normatív hozzájárulásokkal és támogatásokkal.

(8)419 A helyi önkormányzatok intézményi társulása által ellátott feladatokhoz kapcsolódó központi költségvetési hozzájárulásokat és támogatásokat az intézmény székhelye szerinti vagy a társulási megállapodásban meghatározott önkormányzat igényelheti a központi költségvetésből. A támogatásokkal és hozzájárulásokkal való elszámolás is ezen önkormányzat feladata.

(9)420 A helyi önkormányzat a normatív hozzájárulások és támogatások igénylésére, év közbeni lemondására, illetve pótlólagos igénylésére vonatkozó adatszolgáltatását a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által – az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve, a kincstár útján – kiadott információs rendszer keretében, elektronikus úton teljesíti.

(10)421 E törvénynek a központi költségvetésből származó, Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetében meghatározott támogatások tekintetében meghatározott igénylési, ellenőrzési és elszámolási szabályaitól a költségvetési törvény felhatalmazása alapján kiadott, a közfoglalkoztatás szervezésére jogosult szervezet kijelöléséről és eljárásának szabályairól szóló kormányrendelet a közfoglalkoztatás szervezésére jogosult szerv tekintetében eltérhet.

64/A. §422 (1)423 A kincstár a rendelkezésére álló információk alapján a 64. § (1), (4) bekezdése és (5) bekezdés b) pontja szerinti igénylésben, illetve a 64. § (5) bekezdés a) pontja szerinti lemondásban szerepeltetett mutatószámokat elsődlegesen saját nyilvántartása alapján felülvizsgálja. Amennyiben azokat nem tartja megalapozottnak, írásban felhívja az önkormányzatot adatszolgáltatása helyesbítésére. Az önkormányzat 8 napon belül írásban nyilatkozik adatszolgáltatása módosításáról. Az önkormányzat nyilatkozatának hiányában eredeti adatszolgáltatása marad az irányadó.

(2)424 A kincstár a rendelkezésre álló iratok és saját nyilvántartásai alapján, illetve – szükség esetén helyszíni vizsgálat során – az önkormányzat év végi elszámolásának benyújtásáig megvizsgálhatja a feladatmutatók alakulását, az igénylés megalapozottságát. A vizsgálat eredményéről a kincstár külön jogszabályban meghatározott tartalmú jegyzőkönyvet vesz föl. A jegyzőkönyvben a kincstár szükséges esetben felhívja az önkormányzatot, hogy a következő előirányzat-módosítási lehetőségnél az érvényes feladatmutatóit módosítsa, illetve az elszámolásnál a kincstár által javasolt adatokat érvényesítse.

(3)425 Amennyiben a helyi önkormányzat nem tesz eleget

a) az (1) bekezdés szerinti felhívásnak, és a felhívásban szereplő jogcímeknél az év végi elszámolás során visszafizetési kötelezettsége és a (4) bekezdés alapján igénybevételi kamatfizetési kötelezettsége keletkezik, a jogtalanul igénybe vett előirányzat, de legfeljebb a kincstár felhívásában feltüntetett különbözet után – a (4) bekezdés szerinti igénybevételi kamaton felül – jogcímenként kiegészítő kamatot fizet. A kiegészítő kamat mértéke a jegybanki alapkamat ötven százaléka,

b)426 a (2) bekezdésben foglalt felhívásnak, a kincstár határozatban állapítja meg az önkormányzat helyszíni vizsgálattal érintett feladatmutatóit és támogatási összegét. A módosított támogatási összeg utalására a határozat jogerőre emelkedését követő hónapban esedékes nettó finanszírozástól kezdődően kerül sor. A indokolatlanul igénybe vett előirányzat összege után a (4) bekezdés szerinti igénybevételi kamatfizetési kötelezettség terheli az önkormányzatot. Ezen eljárásra – az itt meghatározott eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényt, valamint a 64/D. § (4), (9) és (10) bekezdését kell alkalmazni. Az igénybevételi kamat mértékének megállapítása során a kincstár felhívásában megjelölt előirányzat-módosítási határidőt kell figyelembe venni.

(4)427 A helyi önkormányzat igénybevételi kamatot fizet a jogtalanul igényelt teljes előirányzat után, ha az igényelt, feladatmutatóhoz kapcsolódó normatív hozzájárulások és támogatások összege legalább 3 százalékkal meghaladja az önkormányzatot ténylegesen megillető összeget. Az igénybevételi kamat mértéke:

a) ha az önkormányzat a 64. § (5) bekezdés aa) pontja szerinti időpontig lemond az előirányzatról, a jegybanki alapkamat 25 százaléka,

b) ha a 64. § (5) bekezdés ab) pontja szerinti időpontig lemond az előirányzatról, a jegybanki alapkamat 50 százaléka,

c) ha a 64. § (5) bekezdés ac) pontja szerinti időpontig lemond az előirányzatról, a jegybanki alapkamat,

d)428 ha az év végi elszámolás során keletkezik visszafizetési kötelezettsége, illetve a jogtalan igénybevételt a kincstár a 64/D. § szerinti felülvizsgálati eljárás keretében vagy az Állami Számvevőszék állapítja meg, a jegybanki alapkamat kétszerese.

Amennyiben a jogtalan igénybevétel összege nem haladja meg az 500 ezer forintot, az egyébként irányadó kamatmérték 50 százalékát kell fizetni.

(5)429 Az a helyi önkormányzat, amelyik a visszafizetési kötelezettségének az éves költségvetési beszámoló kincstárhoz történő benyújtását követő tizenöt napon belül nem tesz eleget, további késedelmi kamatot fizet a jogosulatlanul igénybe vett összeg, valamint az Áht. 64/D. § keretében végzett felülvizsgálat, illetve az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján keletkezett visszafizetési kötelezettség összege után annak teljesítése napjáig. A kamatfizetés kezdő napja az éves költségvetési beszámoló kincstárhoz történő benyújtási határidejét követő 16. nap. A késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese.

(6)430 A helyi önkormányzat

a) évközi lemondás alapján megállapított fizetési kötelezettségét a nettó finanszírozás keretében történő elszámolással,

b) az év végi elszámolás során befizetéssel

teljesíti. Amennyiben a fizetési kötelezettség a lemondási határidőt, illetve a külön jogszabályban megjelölt határidőt követő 90 napon belül nem teljesül, akkor a kincstár – a b) pontra vonatkozóan a 64/D. § (12) bekezdése alapján engedélyezett részletfizetés kivételével – az önkormányzat felhatalmazása alapján beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdése szerint jár el.

(7)431 A központi költségvetés a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot fizet a helyi önkormányzat részére a teljes eltérés után, ha – az érdekkörében felmerülő ok miatt – az általa időarányosan folyósított, normatív hozzájárulásokból és támogatásokból származó forrás legalább 3 százalékkal kevesebb a helyi önkormányzatot ténylegesen megillető összegnél.

(8)432 A feladatmutatók alapján járó normatív állami hozzájárulások elszámolásának szabályait kell alkalmazni a helyi önkormányzatok jövedelemkülönbségének mérséklését szolgáló támogatásokra és beszámításokra, a költségvetési törvényben foglalt eltérésekkel.

64/B. §433 (1) Ha a helyi önkormányzat a 64–64/A. §-ok hatálya alá nem tartozó, központi költségvetésből származó támogatást vagy annak egy részét jogtalanul vette igénybe, azt nem a megjelölt feladatra használta fel, illetve a jogszabályban rögzített arányt meghaladó mértékű támogatást vett igénybe, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, a támogatásról haladéktalanul köteles lemondani, és a támogatást a központi költségvetés javára visszafizetni.

(2) A jogtalanul igénybe vett összeg után a helyi önkormányzat a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig.

(3)434 A helyi önkormányzat a 64–64/A. §-ok hatálya alá nem tartozó, központi költségvetésből származó, a Helyi önkormányzatok támogatásai fejezetében szereplő támogatásokat elektronikus rendszeren keresztül és papír alapon a kincstár útján igényli. A kincstár – a támogatásról szóló jogszabály, illetve tájékoztató alapulvételével – a rendelkezésére álló iratok, saját nyilvántartása, illetve helyszíni vizsgálat alapján szabályszerűségi szempontból megvizsgálja a támogatási igényt, és szükség esetén, jogszabályban meghatározott határidő kitűzésével hiánypótlásra, módosításra hívja fel az önkormányzatot. Az önkormányzat szükség esetén a hiánypótlást, módosítást elektronikus rendszerben rögzíti és papír alapon megküldi a kincstár részére. Amennyiben az önkormányzat a felhívásnak nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, a kincstár a támogatási igényt nem továbbítja az elbírálásra jogosult szervnek és erről értesíti az elbírálásra jogosult szervet és az önkormányzatot.

(4)435 A kincstár a (3) bekezdésben meghatározott támogatások igénylésének szabályszerűségét a rendelkezésre álló iratok és saját nyilvántartásai alapján, illetve helyszíni vizsgálat során a támogatás elszámolásának benyújtásáig megvizsgálhatja. A vizsgálat eredményéről a kincstár külön jogszabályban meghatározott tartalmú jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben szükség esetén javasolja a helyi önkormányzatnak, hogy a támogatásról, illetve annak egy részéről mondjon le. Amennyiben az önkormányzat a jegyzőkönyvbe foglalt javaslatnak 15 napon belül nem tesz eleget, és az év végi elszámolás során a jegyzőkönyvben szereplő jogcímen visszafizetési kötelezettsége keletkezik, a visszafizetendő összeg, de legfeljebb a jegyzőkönyvben feltüntetett különbözet után a helyi önkormányzat – az egyéb jogkövetkezményeken felül – kiegészítő kamatot fizet. A kiegészítő kamat mértéke a jegybanki alapkamat ötven százaléka.

(5) A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény hatálya alá tartozó támogatások esetében az e törvényben szabályozott felülvizsgálat mellett a külön jogszabály által meghatározott ellenőrzés szabályait is alkalmazni kell.

(6)436 Az (1)–(4) bekezdés előírásait a decentralizált fejlesztési típusú és a vis maior támogatások esetében az adott támogatásról szóló külön jogszabályban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(7)437 Amennyiben a (6) bekezdés szerinti támogatásokhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségének a helyi önkormányzat a döntés kézhezvételétől számított 90 napon belül nem tesz eleget, a kincstár – az engedélyezett részletfizetés kivételével – beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

64/C. §438 (1) Jegybanki alapkamaton e fejezetben, ha a helyi önkormányzat visszafizetési kötelezettségének

a) az igénybevétel évében tesz eleget, a megelőző év átlagos jegybanki alapkamatát,

b) az igénybevétel évét követően tesz eleget, az igénybevétel éve átlagos jegybanki alapkamatát

kell érteni.

(2)439

64/D. §440 (1)441 A helyi önkormányzatok központi költségvetésből származó, a helyi önkormányzatok támogatásait meghatározó fejezetben szereplő támogatásai és hozzájárulásai év végi elszámolása szabályszerűségének felülvizsgálatát a kincstár a tárgyévet követő év december 31-éig – többcélú kistérségi társulások esetében a tárgyévet követő második év június 30-áig – megkezdi a (2) bekezdés szerinti felhívás kibocsátásával, illetve a helyszíni felülvizsgálatról szóló értesítés megküldésével. Több évre kiterjedő támogatás esetében a lezárást követő éves elszámolás keretében a felülvizsgálat a teljes támogatási időszakra irányul. A felülvizsgálat során a kincstár az Állami Számvevőszék jelentését is figyelembe veszi – az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján a tárgyévre és az azt megelőző, a Ptk. szerinti általános elévülési időn belüli év(ek)re megállapított – az önkormányzatot megillető, pótlólagos költségvetési támogatások, illetve a jogtalanul igénybe vett és az Állami Számvevőszék megállapítására vissza nem fizetett költségvetési támogatások esetében.

(2)442 Amennyiben a kincstár a felülvizsgálat során a helyi önkormányzat által, az elszámolás során közölt adatoktól eltérést tár fel, akkor tizenöt napos határidő tűzésével felhívja az önkormányzatot elszámolásának módosítására. A felhívás tartalmazza az Állami Számvevőszék által az önkormányzat vonatkozásában megállapított (1) bekezdés szerinti eltéréseket is. Az önkormányzat módosításának elmaradása esetén az eredeti adatszolgáltatása marad irányadó.

(3)443 Az elszámolás felülvizsgálatára – az ebben a fejezetben meghatározott eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, kivéve az önkormányzatok értesítését az eljárás hivatalból történő megindításáról, illetve a helyszíni vizsgálatról készült jegyzőkönyv önkormányzat részére történő átadásának határidejét. A kincstárnak a helyszíni vizsgálat befejezésétől számított tizenöt nap áll rendelkezésére a jegyzőkönyvnek az önkormányzat részére történő átadására.

(4)444 A felülvizsgálatot a kincstár folytatja le.

(5)445 Amennyiben az önkormányzat a kincstár 64/A. § (2) bekezdése, 64/B. § (4) bekezdése szerinti jegyzőkönyvbe foglalt javaslatának, illetve a (2) bekezdés szerinti felhívásnak legkésőbb az év végi elszámolás során, illetve a (2) bekezdésben foglalt határidőig nem tett eleget, a kincstár – szükség esetén – a tényállást helyszíni felülvizsgálat során rögzíti.

(6)446 Amennyiben az önkormányzat év végi elszámolását követően az önkormányzati adatszolgáltatás és a kincstár – az Állami Számvevőszék megállapításainak (1) bekezdés szerinti figyelembevételével kialakított – álláspontja között különbség maradt fenn, a kincstár a felülvizsgálat során tett megállapításokról, a várható jogkövetkezményekről, mindezek indokáról és jogalapjáról az eljárás megindítását követő negyvenöt napon belül – külön jogszabályban meghatározott tartalmú – jegyzőkönyvet juttat el a helyi önkormányzat számára.

(7)447 A helyi önkormányzat a jegyzőkönyv átvételét követő tizenöt napon belül a jegyzőkönyv megállapításaira észrevételt tesz, vagy nyilatkozik arról, hogy a jegyzőkönyv megállapításait elfogadja.

(8)448 A kincstár az észrevételek alapján a jegyzőkönyv megállapításait felülvizsgálja, és az észrevételek beérkezését, illetve – amennyiben az önkormányzat nem nyilatkozott – a határidő eredménytelen elteltét követő tizenöt napon belül határozatot hoz.

(9) A jogerős határozat végrehajtható, tekintet nélkül arra, hogy az önkormányzat kéri-e bírósági felülvizsgálatát.

(10)449 A kincstár jogerős határozatát a bíróság az önkormányzat kérelmére megváltoztathatja.

(11)450 Amennyiben az önkormányzat fizetési kötelezettségének a felhívás elfogadásától, illetve a határozat jogerőre emelkedésétől számított 90 napon belül nem tesz eleget, a kincstár – a (12) bekezdés alapján engedélyezett részletfizetés kivételével – az önkormányzat felhatalmazása alapján beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

(12)451 A helyi önkormányzat – a külön jogszabályban meghatározott határidőn belül benyújtott – kérelme alapján az év végi elszámolásban, illetve a kincstár felülvizsgálata során felhívás elfogadásával, vagy jogerős határozattal megállapított visszafizetési és kamatfizetési kötelezettségére vonatkozóan a kincstár elnöke legfeljebb tizenkét havi részletfizetést engedélyezhet, amennyiben a kérelmező igazolja, hogy kötelező feladatainak ellátását az egy összegű visszafizetés veszélyeztetné. A részletfizetésről hozott határozat ellen nem lehet fellebbezni. A részleteket a 64/A. § (5) bekezdésében, illetve a 64/B. § (2) bekezdésében szabályozott kamat az adott részlet visszafizetésének napjáig terheli. Amennyiben az önkormányzat a részletfizetést engedélyező határozatban foglalt fizetési kötelezettségének a határozatban foglaltak szerint nem tesz eleget, a visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség egy összegben, azonnal esedékessé válik. Ha az így keletkezett egy összegű fizetési kötelezettségének az esedékessé válást követő tizenöt napon belül az önkormányzat nem tesz eleget, a kincstár az önkormányzat felhatalmazása alapján beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzat ellen, és ezt követően a 63. § (7) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

(13)452 A (6) bekezdés szerinti eljárás akkor indul meg, ha az önkormányzati adatszolgáltatás és a kincstár álláspontja között különbség maradt fenn. Az eljárás megindításának napja:

a) amennyiben a (2) bekezdésben szabályozott felhívásra a helyi önkormányzat nem nyilatkozik, a határidő eredménytelen elteltét követő nap;

b) a felhívásra adott válasz kincstárhoz való beérkezését követő nap, amennyiben ezt követően nem kerül sor helyszíni vizsgálatra;

c) helyszíni vizsgálat esetén, ha annak megállapítása nem épül be a felhívásba, akkor az erről szóló jegyzőkönyv megküldését követő nap.

64/E. §453 (1) Ha a helyi önkormányzat – a (2) bekezdésben szabályozott eset kivételével – a 72., illetve a 80. §-ban előírt információkat határidőre nem szolgáltatja, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter – a határidőt követő hónaptól az információ szolgáltatásáig – a nettó finanszírozás keretében az önkormányzatot megillető összeg folyósítását felfüggeszti. A visszatartott összeg az információ szolgáltatását követően az év hátralévő részében – havonta egyenlő részletben – illeti meg az önkormányzatot. Ebben az esetben az önkormányzatot a 64/A. § (7) bekezdés szerinti kamat nem illeti meg.

(2) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az (1) bekezdéstől eltérően a nettó finanszírozás keretében az önkormányzatot megillető összeg folyósítását nem függeszti fel, ha az önkormányzat – elfogadott költségvetési rendelet hiányában – a 72. § szerinti tájékoztatási kötelezettségét nem teljesíti és legkésőbb március 31-ig – a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjai általános választását követő évben legkésőbb április 30-ig –

a) a képviselő-testület kimondja feloszlatását, vagy

b)454 a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős miniszter – az Alkotmánnyal ellentétes működés miatt – kezdeményezi a Kormánynál a képviselő-testület feloszlatására vonatkozó országgyűlési előterjesztés benyújtását.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a polgármester a költségvetési rendelet-tervezetet az újonnan megválasztott képviselő-testület alakuló ülését követő 30 napon belül – a 71. § szabályainak alkalmazásával – beterjeszti a képviselő-testületnek. A helyi önkormányzat a 72. § szerinti tájékoztatási kötelezettségét – az elfogadott költségvetési rendelet alapján – a képviselő-testület alakuló ülését követő 60 napon belül teljesíti. Amennyiben az önkormányzat ezen tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az (1) bekezdés szerint jár el.

(4)455 A (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben, ha a Kormány a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős miniszter, vagy az Országgyűlés a Kormány kezdeményezését elutasítja, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a Kormány, illetve az Országgyűlés döntését követő hónaptól az (1) bekezdés szerint jár el.

(5)456

64/F. §457 (1) Helyszíni vizsgálatot tart a kincstár a 64/A. § (2) bekezdése és a 64/D. § (5) bekezdése szerinti felülvizsgálatoknál abban az esetben, ha az önkormányzat adatszolgáltatása szerinti együttes összeg, valamint a kincstár álláspontja szerinti együttes összeg közötti eltérés meghaladja a 2%-ot, de legalább az 1 millió Ft-ot.

(2) Helyszíni vizsgálat cél-, illetve témavizsgálatként elrendelhető az állami támogatások és hozzájárulások jogcímeire, az önkormányzatok meghatározott körére vonatkozóan is.

(3)458 A 64/D. § (1) bekezdése szerinti felülvizsgálat szervezése során biztosítani kell, hogy legalább négyévenként valamennyi önkormányzatnál kerüljön sor a tárgyévet megelőző év – kincstár által meghatározott támogatási jogcímeinek – helyszíni vizsgálatára, amely a Ptk. szerinti általános elévülési időn belül, a korábban helyszínen nem vizsgált időszakra és támogatási jogcímekre kiterjeszthető.

(4)459 A helyszíni vizsgálat kiterjed az állami támogatások és hozzájárulások igénybevétele alapját bizonyító dokumentumoknak a költségvetési szerveknél, továbbá – szükség esetén – ezen támogatások igénylésében, elszámolásában érintett gazdálkodó szervezeteknél és más jogi személyeknél történő ellenőrzésére is.

65. § (1)460 A helyi önkormányzat a költségvetését önállóan, rendeletben (a továbbiakban: költségvetési rendelet) állapítja meg.

(2) A helyi kisebbségi önkormányzat461 költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg.

(3) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletébe a helyi kisebbségi önkormányzat462 költségvetése a helyi kisebbségi önkormányzat463 költségvetési határozata alapján elkülönítetten épül be. A helyi önkormányzat képviselőtestülete a helyi kisebbségi önkormányzat464 költségvetésére vonatkozóan nem rendelkezik döntési jogosultsággal.

(4) A helyi önkormányzat a helyi kisebbségi önkormányzat465 költségvetési határozata törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak megállapításáért és teljesítéséért, illetve egymás kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért felelősséggel nem tartoznak.

(5)466 A többcélú kistérségi társulás költségvetését a társulási tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetés végrehajtásáról a társulási tanács munkaszervezete útján gondoskodik. A többcélú kistérségi társulás költségvetése magába foglalja a társulás által létrehozott és fenntartott költségvetési szerv költségvetését is.

(6)467 A többcélú kistérségi társulás költségvetésének összeállítására és költségvetési határozatának megalkotására, az erről történő elkülönített információ-szolgáltatásra, az előirányzat gazdálkodásra, az évközi és év végi beszámolásra, valamint az évközi pénzforgalmi jelentés készítésére e törvény 67–74. § és 75–77. §, valamint a 79–83. §-ainak helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy a képviselő-testület hatáskörét a többcélú kistérségi társulás tanácsa gyakorolja, a polgármester részére meghatározott feladatokat a társulási tanács elnöke, a jegyző részére meghatározott feladatokat a többcélú kistérségi társulás munkaszervezetének vezetője látja el.

66. §468 A helyi önkormányzat, illetve a helyi kisebbségi önkormányzattal469 történő megállapodás alapján a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodásának végrehajtó szerve a költségvetési szervként működő megyei önkormányzati hivatal, (fő)polgármesteri hivatal, körjegyzőség, illetőleg a közös képviselő-testület hivatala (a továbbiakban együtt: önkormányzati hivatal). E feladatokat az önkormányzati hivatal – az adott helyi önkormányzat és az érintett helyi kisebbségi önkormányzatok megállapodása alapján – több település helyi kisebbségi önkormányzata számára is elláthatja. A megállapodásnak tartalmaznia kell a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodása végrehajtásának rendjét, az ehhez kapcsolódó feladatellátás jogosultjainak, kötelezettjeinek kijelölését is.

67. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek címeket alkotnak. Az azonos tevékenységet végző költségvetési szervek közül több is alkothat egy címet.

(2) Az (1) bekezdéshez nem tartozó kiadásokat és bevételeket címekre kell bontani.

(3) A címrendet a költségvetési rendelet határozza meg.

68. § (1)470 A helyi önkormányzat a költségvetésének tervezetét a Kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat és az önkormányzati pénzügyi szabályozás előzetes elgondolásai figyelembevételével állítja össze.

(2)471 A helyi önkormányzat a költségvetését a költségvetési törvény elfogadását követően, annak előírásai, követelményei, a központi hozzájárulásoknak, támogatásoknak az önkormányzatot megillető normatívái, valamint a központosított előirányzatok tervezett igénybevétele alapján állapítja meg.

(3) A költségvetés tervezetének összeállítása és a költségvetési rendelet megalkotása során a helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzatok472 együttműködésére vonatkozó részletes szabályokat és eljárási rendet — külön kormányrendeletben foglaltak figyelembevételével — a helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat473 megállapodásban rögzíti.

68/A. §474 A helyi önkormányzat helyi kisebbségi önkormányzatok475 költségvetését is tartalmazó költségvetési rendelete, illetve a helyi kisebbségi önkormányzatok476 költségvetési határozata a költségvetésen belül a működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat egymástól elkülönítetten tartalmazza.

69. §477 (1) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletének tartalmaznia kell:

a)478 a működési és a felhalmozási költségvetés, valamint a kölcsönök – finanszírozási célú műveletek és előző évek pénzmaradványa, vállalkozási maradványa nélküli – tárgyévi költségvetési bevételeit és kiadásait, a működési költségvetésen belül kiemelt előirányzatként a személyi juttatásokat, a munkaadókat terhelő járulékokat, a dologi kiadásokat, az ellátottak pénzbeli juttatásait és az egyéb működési célú kiadásokat, a felhalmozási költségvetésen belül a beruházások, felújítások és az egyéb felhalmozási célú kiadások kiemelt előirányzatait, továbbá

b) az a) pont szerinti tárgyévi költségvetési bevételek és kiadások különbözeteként a költségvetési többlet vagy hiány összegét,

c)479 a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek pénzmaradványának, vállalkozási maradványának igénybevételét, beleértve a 8/A. § (3) bekezdés c) pontja szerinti betét visszavonását működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban,

d) a c) ponton túli költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a b)–c) szerinti költségvetési többlet felhasználására szolgáló, a 8/A. § (3) bekezdés a)–b) pontjában meghatározottak szerinti finanszírozási célú műveletek bevételeit, kiadásait működési, illetve felhalmozási cél szerinti tagolásban, valamint

e) a költségvetési létszám-előirányzatokat.

(2)480 A költségvetési rendeletnek a helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetési szerveinek az (1) bekezdés a)–d) pontja szerinti bevételeit és kiadásait, e) pontja szerinti létszám-előirányzatait elkülönítetten és önkormányzati szinten összesítve is tartalmaznia kell.

(3) A települési, területi kisebbségi önkormányzat költségvetési határozatának az (1)–(2) bekezdésben meghatározott szerkezet szerint kell tartalmaznia az előirányzatokat.

(4)481 A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 8., 9. és 16. §-a szerinti társulásban ellátott feladatok és e társulás által fenntartott költségvetési szervek költségvetése – amennyiben a társulási megállapodás eltérően nem rendelkezik – a feladatellátást végző költségvetési szerv székhelye szerinti, a jogi személyiségű társulás esetén a jogi személyiségű társulás székhelye szerinti önkormányzat költségvetésében szerepel.

70. §482 A jegyző, főjegyző, körjegyző, megyei főjegyző (a továbbiakban együtt: jegyző) által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a polgármester, főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke (a továbbiakban együtt: polgármester) november 30-ig – a helyi önkormányzati képviselő-testület tagjai általános választásának évében legkésőbb december 15-ig – benyújtja a képviselő-testületnek, megyei közgyűlésnek (a továbbiakban együtt: képviselő-testület).

71. § (1)483 A jegyző által elkészített költségvetési rendelettervezetet a polgármester február 15-ig nyújtja be a képviselő-testületnek. Ha a költségvetési törvény kihirdetésére a költségvetési évben kerül sor a benyújtási határidő a költségvetési törvény kihirdetését követő 45. nap.

(2) A polgármester a költségvetési rendelettervezet benyújtásakor előterjeszti azokat a rendelettervezeteket is, amelyek a javasolt előirányzatokat megalapozzák, bemutatja a többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek későbbi évekre vonatkozó kihatásait.

(3)484

72. §485 A helyi önkormányzat az elfogadott költségvetéséről a 71. § (1) bekezdése szerinti benyújtási határidőtől számított 30 napon belül, az államháztartási információs és mérlegrendszernek megfelelően tájékoztatja a Kormányt.

73. §486 (1) A helyi önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat költségvetésében elkülönítetten szerepel az általános tartalék és a céltartalék előirányzatok.

(2) Az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgál az elkülönítetten jóváhagyott általános és céltartalék.

(3) A tartalékkal való rendelkezés jogát a képviselő-testület, az általa meghatározott keretek között, a bizottságaira és a polgármesterre (elnökre) átruházhatja.

74. §487 (1)488 A képviselő-testület által jóváhagyott kiadási, bevételi és létszám-előirányzatok között átcsoportosítást a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a képviselő-testület engedélyezhet.

(2) A helyi önkormányzat képviselő-testülete az átcsoportosítás jogát az általa meghatározott keretek között, a bizottságaira és a polgármesterre átruházhatja.

(3) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletébe beépült helyi kisebbségi önkormányzati előirányzatok kizárólag a helyi kisebbségi önkormányzat489 határozata alapján módosíthatók, e módosítások a helyi önkormányzat költségvetési rendeletének kiadási és bevételi előirányzatain átvezetendők.

(4) A helyi kisebbségi önkormányzat490 testülete a költségvetési határozatában általa jóváhagyott előirányzatok átcsoportosítási jogát bizottságaira és a helyi kisebbségi önkormányzat491 elnökére átruházhatja.

74/A. §492 (1) A helyi kisebbségi önkormányzatok493 helyi önkormányzati költségvetési rendeletben szereplő előirányzatai terhére kizárólag a kisebbségi önkormányzat elnöke vagy az általa meghatalmazott helyi kisebbségi önkormányzati494 képviselő vállalhat kötelezettséget, illetve jogosult utalványozásra.

(2) A kötelezettségvállalás, valamint az utalvány ellenjegyzésére a helyi kisebbségi önkormányzat495 gazdálkodását végrehajtó szervének vezetője — külön kormányrendelet szerinti eljárási rendben — jogosult.

(3)496 A (2) bekezdésben foglalt ellenjegyzést a helyi kisebbségi önkormányzat497 megbízása alapján a helyi kisebbségi önkormányzat498 testületének tagja is végezheti. Nem jogosult a helyi kisebbségi önkormányzat499 az ellenjegyzési jogkör gyakorlásával testületének azon tagját megbízni, aki a kötelezettségvállaló, illetve utalványozó személlyel közeli hozzátartozói viszonyban van. Amennyiben nincs a helyi kisebbségi önkormányzatnak500 olyan testületi tagja, aki a kötelezettségvállaló, illetve utalványozó személlyel ne lenne közeli hozzátartozói viszonyban, úgy az ellenjegyzési jogkör gyakorlása a (2) bekezdés szerint történik. A kötelezettségvállalást, utalványozást, valamint az ellenjegyzést ugyanazon személy nem végezheti.

(4) A pénzgazdálkodásra vonatkozóan az (1)—(3) bekezdésekben foglalt eltéréssel e törvény szabályai az irányadóak.

(5)501 E § alkalmazásában közeli hozzátartozó alatt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. §-ának b) pontjában foglaltakat kell érteni.

74/B. §502 (1)503 A többcélú kistérségi társulás nevében kötelezettséget a társulás elnöke vagy az általa felhatalmazott személy vállalhat, illetve jogosult az utalványozásra.

(2)504 A kötelezettségvállalás, valamint az utalványozás ellenjegyzésére a munkaszervezet vezetője vagy az általa felhatalmazott személy jogosult. Ha a kötelezettségvállalást és utalványozást a munkaszervezet vezetője gyakorolja, ellenjegyzésre az általa meghatározott személy jogosult.

(3) A pénzgazdálkodásra vonatkozóan az (1)–(2) bekezdésekben foglalt eltéréssel e törvény szabályai az irányadóak.

75. §505 A költségvetési rendeletben meg kell határozni a hitelműveletekkel kapcsolatos hatásköröket.

76. § (1) Ha a költségvetési rendeletet azon év január 1-jéig, amelyre az szól, a képviselő-testület nem állapította meg, akkor az átmeneti gazdálkodásról rendeletet alkothat, amelyben felhatalmazást ad a polgármesternek, hogy a helyi önkormányzat bevételeit folytatólagosan beszedhesse és kiadásait fedezhesse, illetve meghatározza, milyen intézkedéseket tehet a rendelet keretein belül.

(2) Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletben meg kell határozni a felhatalmazás időtartamát. A felhatalmazás az új költségvetési rendelet hatálybalépésének napján megszűnik. A felhatalmazás időtartama alatt beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat a költségvetési rendeletbe kell beilleszteni.

(3) Ha az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet hatályának lejártáig a képviselő-testület a költségvetési rendeletet nem állapítja meg, akkor az (1)—(2) bekezdést kell megfelelően alkalmazni.

(4)506 Amennyiben a helyi kisebbségi önkormányzat nem alkotja meg határidőben költségvetési határozatát, az önkormányzat elnöke az (1)–(3) bekezdés szerint jár el, azzal, hogy a képviselő-testület alatt a helyi kisebbségi önkormányzat testületét, a polgármester alatt a helyi kisebbségi önkormányzat elnökét kell érteni.

77. § (1) Ha a képviselő-testület a költségvetési rendeletet a naptári év kezdetéig nem alkotta meg és az átmeneti gazdálkodásról rendeletet nem hozott, vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet a hatályát vesztette, akkor a polgármester jogosult a helyi önkormányzat költségvetését megillető bevételeknek a hatályos jogszabályok szerinti beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítésére.

(2) Az (1) bekezdés alapján folytatott gazdálkodásról a képviselő-testület előtt el kell számolni, a beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat az új költségvetési rendeletbe kell beilleszteni.

(3)507 A helyi kisebbségi önkormányzat elnöke jogosult és köteles az (1)–(2) bekezdés szerinti intézkedéseket megtenni, ha a helyi kisebbségi önkormányzat testülete a költségvetési határozatot a törvényben meghatározott határidőben nem alkotta meg, és az átmeneti gazdálkodásról szóló határozatot nem alkotta meg, vagy az hatályát veszítette.

78. § (1)508 Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, illetőleg következményeinek az elhárítása érdekében (veszélyhelyzetben) a polgármester a helyi önkormányzat költségvetése körében átmeneti — e törvény rendelkezéseitől eltérő — intézkedést hozhat, amelyről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott jogkörben a polgármester az előirányzatok között átcsoportosítást hajthat végre, egyes kiadási előirányzatok teljesítését felfüggesztheti, a költségvetési rendeletben nem szereplő kiadásokat is teljesíthet.

79. §509 (1)510 A polgármester a helyi önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szeptember 15-ig, míg háromnegyedéves helyzetéről a költségvetési koncepciójához kapcsolódóan tájékoztatja a képviselő-testületet. A tájékoztató tartalmazza a helyi önkormányzat — beleértve a helyi kisebbségi önkormányzatok511 — költségvetési előirányzatainak időarányos alakulását, a tartalék felhasználását, a hiány (többlet) összegének alakulását, valamint a helyi önkormányzat költségvetése teljesülésének alakulását.

(2) A helyi kisebbségi önkormányzat512 elnöke az (1) bekezdésben előírt beszámolási kötelezettség teljesítéséhez információt szolgáltat.

(3) A helyi kisebbségi önkormányzat513 elnöke a helyi kisebbségi önkormányzat514 költségvetési határozatának időarányos teljesítéséről az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően beszámol a helyi kisebbségi önkormányzat515 képviselő-testületének.

80. §516 Az Országgyűlés döntéseinek megalapozásához, továbbá a zárszámadás elkészítéséhez és az államháztartás mérlegeinek összeállításához a helyi önkormányzat, valamint költségvetési szervei évközi, év végi költségvetési beszámolót és időközi költségvetési és mérlegjelentést készítenek, melynek tartalmát külön jogszabály határozza meg.

81. §517 A polgármester pótköltségvetési rendelettervezetet terjeszt a képviselő-testület elé, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek a helyi önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik.

82. §518 A jegyző által elkészített zárszámadási rendelettervezetet, valamint a külön törvény szerinti könyvvizsgálói záradékkal ellátott egyszerűsített tartalmú – a helyi önkormányzat és intézményei adatait összevontan tartalmazó – éves pénzforgalmi jelentést, könyvviteli mérleget, pénzmaradvány-kimutatást, és vállalkozási maradvány-kimutatást a polgármester a költségvetési évet követően 4 hónapon belül terjeszti a képviselő-testület elé. A képviselő-testület a zárszámadásról rendeletet alkot. A könyvvizsgálatra kötelezett helyi önkormányzatok polgármesterei a könyvvizsgálatról készített jelentést minden év június 30-áig megküldik az Állami Számvevőszéknek.

83. § A helyi önkormányzat az államháztartási mérlegrendszerre és a költségvetési szervek számvitelére vonatkozó előírások figyelembevételével önállóan alakítja ki pénzügyi, számviteli rendszerét.

83/A. §519 (1) A helyi önkormányzatoknak, a helyi önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásainak, a települési és területi kisebbségi önkormányzatoknak és társulásainak, valamint a területfejlesztési tanácsoknak a költségvetési szervek működésére és gazdálkodására vonatkozó szabályok közül e törvény 97–100/G. és 100/J. §-ait kell működési sajátosságuknak megfelelően alkalmazni.

(2) Az önkormányzati hivatal végzi a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 38. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat költségvetési szervein kívül ellátott feladatokkal kapcsolatos gazdálkodást abban az esetben is, ha az önkormányzati hivatal pénzforgalmi számláján kívül az önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával is rendelkezik. Az önkormányzat és az önkormányzati hivatal pénzforgalmi számlái közötti pénzforgalmat finanszírozási bevételként és kiadásként kell elszámolni.

83/B. §520 A helyi önkormányzatra vonatkozó – a 72. §-ban és a 80. §-ban előírt – információk szolgáltatása során a megyei önkormányzati hivatal, a (fő)polgármesteri hivatal elemi költségvetése, beszámolója, évközi adatszolgáltatása tartalmazza a helyi önkormányzat költségvetési szervein kívül ellátott feladatainak adatait is. E feladataira a körjegyzőségbe társult, illetve a társult képviselő-testületbe tartozó önkormányzat külön elemi költségvetést, beszámolót készít, adatszolgáltatást teljesít.

VI. Fejezet

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS
KÖLTSÉGVETÉSE

84. §521 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai finanszírozzák és látják el a társadalombiztosítás törvényben meghatározott, kötelező feladatait.

85. §522

85/A. §523 (1)–(2)524

(3)525

86. §526 (1)527 A Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap hiányának a központi költségvetés terhére történő elszámolását a zárszámadásban kell rendezni.

(2)–(7)528

(8)529 A költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtásakor az Országgyűlésnek tájékoztatásul be kell mutatni a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeire és kiadásaira vonatkozóan öt évre, a demográfiai folyamatokra és azok hatásaira vonatkozóan ötven évre szóló előrejelzést.

(9)530 A nyugdíjbiztosítás tőkefedezeti rendszerének bevezetése miatt kieső járulékbevétel az átmenet teljes időszakában nem minősül olyan hiánynak, ami miatt járulékemelésre vagy ellátásszűkítésre kerülhet sor.

(10)531 Ha a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett éves bevétele kisebb a teljesítendő kifizetések összegénél, akkor a különbséget az állam a központi költségvetésben tervezett előirányzatként átadja a Nyugdíjbiztosítási Alap számára. A központi költségvetés terhére történő tényleges kifizetésekre azonban a tényleges bevételek és kiadások alakulása függvényében kerülhet sor.

(11)532 Költségvetési bevételként kell elszámolni a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai korábbi években képződött többletének tárgyévi felhasználásával megegyező összeget.

86/A. §533 (1)534 Az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv az irányelvek alapján a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, valamint az egészségbiztosításért felelős miniszter közreműködésével elkészítik a kezelésükben lévő társadalombiztosítási pénzügyi alap költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást, és továbbítják az államháztartásért felelős miniszternek az alaponként és összevontan bemutatott zárszámadási javaslatot.

(2)535 A Kormány a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadási javaslatát a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési beszámolójának ellenőrzését követően fogadja el. A beszámoló ellenőrzését az Állami Számvevőszék által kidolgozott módszertan szerint kell végrehajtani. A könyvvizsgáló díjazása a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai működési költségvetését terheli.

(3)536 A Kormány a beszámolót megküldi az Állami Számvevőszéknek, az ellenőrzések eredményéről a zárszámadás keretében tájékoztatja az Országgyűlést.

(4)537

(5)538 Az (1) bekezdésben meghatározott törvényjavaslatban be kell mutatni az Alapnak és ezen belül a működési költségvetésnek az előirányzat-maradványát és a költségvetési év költségvetési egyenlegére gyakorolt hatását

86/B. §539 (1)540 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaira e törvény rendelkezései a (2)–(6) bekezdésekben foglalt eltérésekkel irányadók.

(2)541 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak a költségvetésében elkülönítetten szerepelnek a tartalék és a céltartalék előirányzatok.

(3) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésében a kiadási főösszegük legfeljebb 1%-ának megfelelő tartalék képezhető. A tartalék felhasználására a 25. §-ban meghatározott rendelkezések vonatkoznak.

(4)542 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésében céltartalék képezhető

a) azon kiadási előirányzatoknál, amelyek finanszírozásához a költségvetési törvény szerint rendelt bevételeknek nem ismert a beérkezési üteme és a felhasználási megoszlása,

b)543 az évközi központi (kormányzati) intézkedés fedezetéül szolgáló központi költségvetési előirányzatok terhére a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból finanszírozott intézmények és szolgáltatók javára történő kifizetések megtérítésére,

c)544 az évközben felmerülő rendkívüli kiadások fedezetére,

d)545 a természetbeni ellátások egyes kiadásai évközi teljesülésének figyelembevételével felhasználható, törvényben meghatározott ellátások fedezetére.

(5)546 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetése címekre, alcímekre, jogcím-csoportokra, jogcímekre, előirányzat-csoportokra és kiemelt előirányzatokra tagozódik. Címet alkotnak a szabályozási szempontból összetartozó előirányzatok. Címként jelennek meg a működési bevételek és kiadások, ezen belül alcímet alkotnak a központi hivatali szervek, az igazgatási szervek és a központi kezelésű előirányzatok. A költségvetési törvényben szereplő címek címrendet képeznek. A címrend év közbeni megváltoztatására e törvény 20. §-ában foglaltak az irányadók.

(6)547

86/C. §548 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak előirányzatai terhére – a 86/D. § szerinti megelőlegezési, likviditási hitelt, valamint részvény, üzletrész és egyéb vagyontárgy a 86/I. §-ban vagy külön törvényben foglaltak alapján történő megszerzését kivéve –

a) pénzkölcsön (hitel) nem vehető fel,

b) garancia és kezesség nem vállalható,

c) értékpapír nem vásárolható,

d) váltó nem bocsátható ki és nem fogadható el,

e) kötvény nem bocsátható ki,

f) pénzügyi lízing vagy faktoring ügyletre irányuló, vagy ilyet magában foglaló szerződés nem köthető.

86/D. §549 (1) A Nyugdíjbiztosítási Alapot és az Egészségbiztosítási Alapot terhelő ellátások, valamint az Alapokat nem terhelő, az alapkezelők által folyósított ellátások folyamatos teljesítése érdekében a bevételek és a kiadások időbeli eltéréséből adódó átmeneti pénzügyi hiányok fedezetére a központi költségvetés a kincstár útján kamatmentes hitelt nyújt.

(2) A kincstári egységes számlához kapcsolódó megelőlegezési számlákról tervezett hitel-igénybevételről – jogszabályban meghatározottak szerint – finanszírozási tervet kell készíteni, amely indokolt esetben módosítható.

(3) A kincstári egységes számlához kapcsolódó megelőlegezési számlákról felvett hitelt a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alap a befolyó bevételeikből és az alapot nem terhelő ellátások megtérítéseiből soron kívül törleszti.

86/E. §550

86/F. §551 (1) A társadalombiztosítási költségvetési szervekre az e törvény központi költségvetési szervekre vonatkozó rendelkezései az irányadók.

(2)552 A 24. és 24/B. §-t a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a fejezetet irányító szerv hatáskörében az egészségbiztosítási szerv esetén – ha országos illetékességgel jár el – az egészségbiztosításért felelős miniszter, a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv esetén a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, az egészségbiztosítási szerv és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv tekintetében az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetői járnak el,

b) a 24. §-ban meghatározott címeken alcímeket kell érteni; a 24. § (12) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés nem alkalmazható,

c) fejezeti kezelésű előirányzatokon a központi kezelésű előirányzatokat kell érteni,

d) a 24/B. § (6) és (9) bekezdése szerinti előirányzat-maradvány a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetében az adott alapot illeti meg,

e) a 24/B. § (9) bekezdése szerinti döntési jogot Kormány a társadalombiztosítási költségvetési szervek és a központi kezelésű előirányzatok intézményi (működési) előirányzat-maradványa tekintetében gyakorolja.

86/G. §553

86/H. §554 (1)555 A működési vagyon a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaihoz tartozó vagyon. A vagyon kezelésére, nyilvántartására, tulajdonosi ellenőrzésére, értékesítésére az állami vagyonra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, az e §-ban foglalt eltérésekkel.

(2)556 Az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásában az ágazati (érintett) miniszter alatt az egészségbiztosítási szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetőjét kell érteni.

(3)557 A működési vagyon értékesítéséből származó bevételt – amennyiben törvény másként nem rendelkezik – a társadalombiztosítási költségvetési szervek fejlesztési célra az államháztartásért felelős miniszter engedélye alapján jogosultak felhasználni.

86/I. §558 (1)559 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak járulék-, hozzájárulás - és egyéb követelései fejében gazdasági társaságban való érdekeltséget megtestesítő részvényt vagy üzletrészt, továbbá egyéb vagyont elfogadni csak abban az esetben és mértékben lehet, ha a pénzbeli teljesítés nem vagy csak részben lehetséges.

(2)560 Az (1) bekezdés szerinti vagyont az állami adóhatóságnak a legrövidebb időn belül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére készpénzes értékesítésre, vagy – az értékesítésig – további hasznosításra át kell adni. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az átvett vagyont kezeli, gondoskodik arról, hogy az ellenérték az Alapok kincstárnál vezetett számláira befolyjon. Az elszámolásnál a bruttó elszámolás elvét kell érvényesíteni.

(3) A követelés fejében történő értékpapír-, vagyon-, illetve tulajdonjog-átruházást írásbeli megállapodásban kell rögzíteni, amely a társadalombiztosítási alapok kezelőinek egyetértésével jön létre.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott vagyon értékesítéséből, hasznosításából származó bevétel a társadalombiztosítási alapokat illeti meg.

(5)561 Az alapok kezelői, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az állami adóhatóság közötti megállapodásban kell az (1) bekezdés szerinti vagyon átadás-átvételének, értékesítésének, valamint nyilvántartásának szabályait részletesen rögzíteni.

(6)562 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak terhére alapítvány, egyházi jogi szervek, társadalmi szervezet, közalapítvány, köztestület, gazdasági társaság nem alapítható, illetve gazdasági társaságban érdekeltség nem szerezhető.

VII. Fejezet563

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK MŰKÖDÉSE ÉS GAZDÁLKODÁSA, A FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK KEZELÉSE564

A költségvetési szervek alapítása

87. § A költségvetési szerv az államháztartás részét képező, e törvény szerint nyilvántartásba vett olyan jogi személy, amely jogszabályban meghatározott és az alapító okiratban rögzített állami, önkormányzati feladatokat (a továbbiakban együtt: közfeladat) közérdekből, alaptevékenységként, haszonszerzési cél nélkül, jogszabályban meghatározott követelmények és feltételek alapján, jogszabályban meghatározott szerv vagy személy irányítása vagy felügyelete mellett, az alapító okiratban megjelölt működési körben közfeladat-ellátási kötelezettséggel, a költségvetéséből gazdálkodva végez.

88. § (1)565 A költségvetési szervek és alapító szervük az alábbiak lehetnek:

a) központi költségvetési szerv, társadalombiztosítási költségvetési szerv, amelyet az Országgyűlés, a Kormány, vagy – az autonóm államigazgatási szerv és a kormányhivatal kivételével – a fejezetet irányító szerv alapíthat;

b) helyi önkormányzati költségvetési szerv, amelyet a helyi önkormányzat, a helyi önkormányzat jogi személyiséggel rendelkező társulása, a többcélú kistérségi társulás alapíthat;

c) helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv, amelyet külön törvény alapján a helyi kisebbségi önkormányzat, vagy a helyi kisebbségi önkormányzat jogi személyiségű társulása alapíthat;

d) országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv, amelyet külön törvény alapján az országos kisebbségi önkormányzat, vagy az országos kisebbségi önkormányzat jogi személyiségű társulása alapíthat;

e) köztestületi költségvetési szerv, amelyet külön törvény alapján a köztestület alapíthat.

(2)566 A költségvetési szerv létrehozásáról jogszabályban vagy alapító okiratban kell rendelkezni. Az alapító okiratot az elektronikus információszabadságról szóló törvény rendelkezései szerint és – helyi önkormányzati költségvetési szerv és helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv kivételével – a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzé kell tenni. Ha a költségvetési szerv létrehozásáról jogszabály rendelkezik, a jogszabály alapján a kihirdetésétől számított harminc napon belül alapító okiratot kell kiadni. Az alapító okiratot az alapító szerv adja ki, kivéve a törvény vagy kormányrendelet által létrehozott, vagy a Kormány irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szervet, amelynek alapító okiratát az irányító szerv, a minisztériumét és a kormányhivatalét, valamint a fővárosi, megyei kormányhivatalét a miniszterelnök adja ki.

(3)567 Költségvetési szervet – autonóm államigazgatási szerv, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és kormányhivatal kivételével – a fejezetet irányító szervek közösen is létrehozhatnak. Ez a jog megilleti az (1) bekezdés b)–d) pontjában megjelölt alapító szerveket is.

(4) A költségvetési szerv a 18/K. § szerinti nyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napjával jön létre. A költségvetési szerv létrehozásáról rendelkező jogszabály későbbi időpontot, törvény más időpontot is megállapíthat a létrejövetel napjaként.

89. § (1) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv alapító okiratának kiadásához és módosításához – a minisztérium, a kormányhivatal, és a honvédelemért felelős miniszter által alapított költségvetési szerv alapító okirata kivételével – az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges.

(2) Köztestületi költségvetési szerv alapításához, átalakításához, alapító jogainak átadásához és átvételéhez az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges, ha az alapítás vagy a működtetés államháztartásból származó forrás igénybevételével történik.

90. §568 (1) Az alapító okirat tartalmazza a költségvetési szerv

a) nevét, székhelyét,

b) a létrehozásáról rendelkező jogszabályra való hivatkozást, ha az alapításról jogszabály rendelkezett,

c) jogszabályban meghatározott közfeladatát,

d) alaptevékenységét,

e) illetékességét, működési körét,

f) irányító szervének nevét, székhelyét,

g) kormányrendeletben foglaltak szerinti gazdálkodási besorolását,

h) vezetőjének kinevezési, megbízási rendjét, és

i) a foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony (jogviszonyok) megjelölését.

(2) Az alapító okirat – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az alábbiak fennállása esetén tartalmazza a költségvetési szerv

a) közvetlen jogelődjének megnevezését, székhelyét,

b) vállalkozási tevékenysége arányának felső határát a szerv kiadásaiban,

c) megszűnésének időpontját vagy pontos feltételét, ha határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig hozzák létre, és

d) a külön jogszabályban kötelező kellékként előírtakat.

A költségvetési szerv működésének és gazdálkodásának alapelvei, tevékenységei

91. § (1) A költségvetési szerv működése és gazdálkodása során az adott piaci és jogszabályi körülmények között lehető legnagyobb mértékben érvényesülnie kell az alábbi követelményeknek:

a) az erőforrások felhasználásához kapcsolódó kiadás vagy ráfordítás az elérhető legkisebb legyen, a jogszabályban meghatározott vagy általánosan elvárható minőség mellett (gazdaságosság);

b) az előállított termékek, nyújtott szolgáltatások, az ellátott feladat más eredményének értéke, vagy az azokból származó bevétel a lehető legnagyobb mértékben haladja meg a felhasznált erőforrásokhoz kapcsolódó kiadásokat vagy ráfordításokat (hatékonyság);

c) a kitűzött célok – az elfogadott módosításokat, változó körülményeket figyelembe véve – megvalósuljanak, a tevékenység tervezett és tényleges hatása közötti különbség a lehető legkisebb mértékű legyen, vagy a tényleges hatás legyen kedvezőbb a tervezettnél (eredményesség).

(2) A költségvetési szerv feladatai ellátásának részletes belső rendjét és módját – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott módon és tartalommal – szervezeti és működési szabályzata állapítja meg. A szervezeti egységekre vonatkozó részletszabályokat a szervezeti és működési szabályzatban vagy a szervezeti egységek ügyrendjében kell meghatározni. A gazdálkodás részletes rendjét – kormányrendeletben meghatározottak szerint – a költségvetési szerv belső szabályzataiban kell rendezni.

92. §569 (1) A költségvetési szerv

a) alaptevékenysége: a létrehozásáról rendelkező jogszabályban, illetve az alapító okiratban a költségvetési szerv szakmai alapfeladataként meghatározott, valamint az alaptevékenysége ellátására rendelkezésre álló, időlegesen szabad kapacitás kihasználását célzó, nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység;

b) vállalkozási tevékenysége: a haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, nem kötelezően végzett termelő-, szolgáltató-, értékesítő tevékenység.

(2) A költségvetési szerv szellemi és anyagi kapacitásával végzett valamennyi tevékenységét az (1) bekezdés szerint kell besorolni.

(3) A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdasági tevékenységnek minősül.

A költségvetési szervek irányítása

93. § (1) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a költségvetési irányítási jog a következő hatáskörök gyakorlásának jogát jelenti:

a) költségvetési szerv alapítása, átalakítása, megszüntetése, ennek keretében a költségvetési szerv alapító és megszüntető okiratának kiadása, módosítása, szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása (a továbbiakban együtt: alapítói jogok),

b) a költségvetési szerv vezetőjének kinevezése vagy megbízása, felmentése vagy vezetői megbízásának visszavonása, a vele kapcsolatos egyéb munkáltatói jogok gyakorlása,

c) a költségvetési szerv gazdasági vezetőjének kinevezése vagy megbízása, felmentése vagy a megbízás visszavonása, díjazásának megállapítása,

d) a költségvetési szerv tevékenységének szabályszerűségi, pénzügyi, és teljesítmény-ellenőrzése,

e) a fejezetet irányító szervnek a fejezet működésével és gazdálkodásával kapcsolatos jogainak gyakorlása,

f) költségvetési szerv jelentéstételre vagy beszámolóra való kötelezése,

g) jogszabályban meghatározott esetekben a költségvetési szerv döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása,

h) egyedi utasítás adása feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására.

(2) Ahol jogszabály költségvetési szerv felügyeletét említi, azon törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet eltérő rendelkezése hiányában az (1) bekezdés a)–e) pontjában, és ezekkel összefüggésben f) pontjában meghatározott hatáskörök együttesét kell érteni.

(3) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv esetén törvény vagy kormányrendelet az irányítási jogkört korlátozhatja, az (1) bekezdésben foglalt hatáskörökkel vagy felügyeleti hatáskörrel más szervet vagy személyt ruházhat fel.

(4) Törvény helyi önkormányzati költségvetési szervre vonatkozó irányítási jogot korlátozhat. Törvény vagy törvény külön rendelkezése szerint önkormányzati rendelet az (1) bekezdés a) pontjában foglalt hatáskörökkel vagy felügyeleti hatáskörrel más szervet, személyt ruházhat fel.

(5) A Ksztv. hatálya alá tartozó költségvetési szervekre vonatkozó – az (1) és (2) bekezdésben foglalt – irányítási vagy felügyeleti jogokat a Ksztv.-ben és külön törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(6) Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, az irányító szerv feladatkörének gyakorlásához szükséges hatásköröket az irányító szerv vezetője gyakorolja azzal, hogy a Ksztv. hatálya alá tartozó költségvetési szervek tekintetében a Ksztv. rendelkezései irányadók. A helyi önkormányzati, a helyi kisebbségi és az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv esetén az irányító szerv feladatkörének gyakorlásához szükséges hatásköröket – amennyiben törvény másként nem rendelkezik – a 2/A. § (3) bekezdés c)–e) pontja szerinti irányító szerv gyakorolja, kivéve az (1) bekezdés c) pontjában foglalt hatáskört, melyet helyi önkormányzati költségvetési szerv esetén az irányító szerv vezetője gyakorol.

A költségvetési szervek vezetése

94. §570 (1) A költségvetési szerv vezetője felelős

a) az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban, költségvetésben foglaltaknak, és az irányító szerv által közvetlenül meghatározott követelményeknek és feltételeknek megfelelő ellátásáért,

b) a költségvetési szerv működésében és gazdálkodásában a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeinek érvényesítéséért,

c) a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségvállalások összhangjáért,

d) a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott, és a tulajdonában lévő vagyonnal kapcsolatosan a vagyonkezelői, tulajdonosi jogok rendeltetésszerű gyakorlásáért,

e)571 a költségvetési szerv belső kontrollrendszerének és az annak részét képező belső ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működtetéséért, és

f) a szakmai és pénzügyi monitoring rendszer folyamatos működtetéséért, a tervezési, beszámolási, valamint a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, továbbá a számviteli rendért.

(2) Amennyiben a költségvetési szerv tevékenységét, feladatait jogszabálysértően, nem az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően, vagy nem az irányító szerv által adott utasítás szerint látja el, az irányító szerv köteles megtenni a költségvetési szerv vezetőjével szemben a külön törvényben foglaltak szerinti intézkedéseket.

(3) Természetes személy – helyettesítés kivételével – egyidejűleg csak egy költségvetési szerv vezetője lehet.

(4) A kormányrendeletben meghatározott költségvetési szerv gazdasági szervezettel rendelkezik. A gazdasági szervezetet kormányrendeletben meghatározott képesítéssel rendelkező gazdasági vezető irányítja.

A költségvetési szervek átalakítása, megszüntetése

95. § (1) Az alapító szerv jogosult a költségvetési szervet átalakítani, megszüntetni. A költségvetési szerv átalakítása történhet egyesítéssel vagy szétválasztással. Az egyesítés lehet beolvadás vagy összeolvadás. A szétválasztás lehet különválás vagy kiválás.

(2) Beolvadás esetén a beolvadó költségvetési szerv megszűnik, jogutódja az átvevő költségvetési szerv.

(3) Összeolvadás esetében az egyesítendő költségvetési szervek megszűnnek, jogutódjuk az átalakítással létrejövő új költségvetési szerv.

(4) Ha az egyesítés több – a 88. § (3) bekezdésében meghatározott – alapító szervhez tartozó költségvetési szervet érint, az alapító szervek közösen jelölik ki az új költségvetési szerv irányító szervét.

(5) Különválás esetén a különváló költségvetési szerv megszűnik, jogutódjai az átalakítással létrejövő költségvetési szervek.

(6) Kiválás esetén az a költségvetési szerv, amelyből a kiválás történik, az alapító okirat átalakító okirat alapján történő módosítását követően tovább működik, ezzel egyidejűleg az alapításra vonatkozó szabályok szerint egy új költségvetési szerv jön létre.

96. § (1)572 A költségvetési szerv átalakításáról, megszüntetéséről – az alapításnak megfelelően – jogszabályban vagy átalakító, megszüntető okiratban kell rendelkezni, melyet legalább negyven nappal az átalakítás, megszüntetés kérelmezett napja előtt ki kell hirdetni (közzé kell tenni). E határidőtől központi államigazgatási szervek esetén törvényi rendelkezés, bármely központi vagy köztestületi költségvetési szerv esetén vagy az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő esetben kivételesen a Kormány eltérően rendelkezhet. Ha a költségvetési szervet bizonyos feltétel bekövetkeztéig hozták létre, a megszűnés tényét megállapító jogszabályt (megszüntető okiratot) kell kiadni, melyet haladéktalanul ki kell hirdetni (közzé kell tenni).

(2) Az átalakításról, megszüntetésről rendelkező jogszabályban (okiratban) rendelkezni kell a megszűnő költségvetési szerv valamennyi közfeladatának jövőbeni ellátásáról, valamennyi jogáról és kötelezettségéről, ideértve a költségvetési szerv vagyoni jogait és előirányzatait is. A jogszabályban (okiratban) meg kell jelölni azt a naptári napot ameddig, vagy azt az időtartamot, amelyre vonatkozóan, és meghatározható azon kör, mérték, amelyre kiterjedően a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. A költségvetési szerv ezzel ellentétes kötelezettségvállalása semmis.

(3) Az állami vagyonról szóló törvény, vagy az átalakításról, megszüntetésről rendelkező jogszabály (okirat) eltérő rendelkezése hiányában a vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében a megszüntetett költségvetési szerv jogutódja az alapító szerv, az Országgyűlés vagy a Kormány által alapított költségvetési szerv esetén az általuk kijelölt szerv. A megszűnő költségvetési szerv valamennyi elismert vagy nem vitatott pénz- vagy pénzben kifejezett tartozásáról rendelkezni kell, ennek megtörténtére külön utalni kell az átalakító, megszüntető okiratban. A költségvetési szerv átalakítása, megszüntetése a vele szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá.

(4)573 Ha az átalakításról, megszüntetésről jogszabály rendelkezik, a jogszabály alapján a kihirdetést követő harminc napon belül – a 90. §-ban foglaltaknak megfelelő tartalmú – átalakító vagy megszüntető okiratot kell kiadni. A 89. § (1) bekezdés szerinti költségvetési szerv átalakító vagy megszüntető okiratának kiadásához az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges. Az átalakításról, megszüntetésről szóló okiratot az alapító szervnek az okirat kiadásától számított tíz napon belül a kincstárhoz kell benyújtania. A kincstár a kérelem és az okirat vizsgálatát követően haladéktalanul az átalakításra vagy a megszüntetésre utaló bejegyzést tesz a nyilvántartásban, és az előírt tartalmú okirat beérkezésétől számított tizenöt napon belül átvezeti a változásokat, vagy törli a költségvetési szervet a nyilvántartásból, az (5) és (7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével.

(5) A költségvetési szerv a 18/K. § szerinti nyilvántartásból való törlésével, a törlés napjával szűnik meg. Az átalakításról, megszüntetésről rendelkező jogszabály (okirat) későbbi időpontot, törvény más időpontot is megállapíthat a megszűnés napjaként.

(6) A megszűnő költségvetési szerv átalakításáról, megszüntetéséről rendelkező jogszabályban (okiratban) megjelölt jogutódja – a megszűnés napjára vonatkozóan – a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló, valamint külön jogszabályok szerinti egyéb dokumentumok elkészítésére kötelezett.

(7) Átalakítás esetén az átalakulással megszűnő költségvetési szervet a jogutód költségvetési szerv (szervek) bejegyzésével egyidejűleg, a jogutód feltüntetésével kell törölni a nyilvántartásból.

A költségvetési szervek költségvetése és annak felhasználása

97. §574 (1) A központi költségvetési szerv kiemelt előirányzatait és létszám-előirányzatát tartalmazó költségvetését az állami költségvetésről szóló törvény elfogadását követően az irányító szerv a 24. § (3) bekezdése szerinti kincstári költségvetés kiadásával állapítja meg. Az önkormányzati költségvetési szerv költségvetését – a 69. §-ban foglaltak figyelembevételével – az önkormányzat költségvetési rendelete (határozata) állapítja meg.

(2) A költségvetési szerv megállapított költségvetéséről a 24. § (3) bekezdése szerinti elemi költségvetés készül.

98. § A Ksztv. 1. § (2) bekezdés c)–d) és f)–g) pontja szerinti költségvetési szerv, a Kormány irányítása vagy felügyelete alatt álló rendvédelmi szerv, és a honvédelemért felelős miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szerv létszám-előirányzatát a Kormány, más központi költségvetési szerv létszám-előirányzatát az irányító szerv állapítja meg, és – indokolt esetben, év közben – módosítja. Az önkormányzati költségvetési szerv létszám-előirányzatát a költségvetésről szóló rendelet (határozat) tartalmazza. A megállapított létszám-előirányzat költségvetési szervi hatáskörben nem léphető túl.

99. § (1) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az irányító szerv az irányítása alá tartozó, eredeti támogatási előirányzattal nem rendelkező költségvetési szerv részére – az általa ellátandó közfeladatok ellátásának veszélyeztetése nélkül – befizetési kötelezettséget írhat elő. A befizetett összeg a fejezetnél, a helyi önkormányzatnál, a többcélú kistérségi társulásnál év közben jelentkező kiadások fedezetére használható fel. A Kormány irányítása alá tartozó fejezetnél – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a befizetett összeg az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével használható fel.

(2)575 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, kormányhivatal részére az (1) bekezdés szerinti befizetési kötelezettséget a költségvetési törvény írhat elő. A befizetendő összeg nem haladhatja meg a kormányhivatal bevételeinek 60%-át.

(3) A költségvetési szerv a vállalkozási tevékenységéből származó – kormányrendeletben foglaltak szerint megállapított – vállalkozási maradványának a társasági adó általános mértékével megegyező %-át köteles a tárgyévi beszámolás során a központi költségvetésbe – nem központi költségvetési szerv esetén az irányító szerv költségvetésébe – befizetni azzal, hogy a vállalkozási maradványból az alaptevékenység ellátására, fejlesztésére a tárgyévtől számított két éven belül felhasznált összegre vonatkozóan a költségvetési szervet befizetési kötelezettség nem terheli.

A költségvetési szervek előirányzatainak megváltoztatása

100. § A jóváhagyott előirányzatok év közben – egyszeri vagy tartós jelleggel – módosíthatók vagy átcsoportosíthatók a Kormány rendeletében meghatározottak szerint, kivéve azon előirányzatokat, amelyek megváltoztatásának jogát az Országgyűlés magának tartotta fenn.

100/A. § (1) A költségvetésben jóváhagyott összeghez képest – központi költségvetési szerv esetén a kincstár egyidejű tájékoztatása mellett –

a) a működési és felhalmozási, valamint a kölcsönök előirányzat-csoportok között irányító szervi hatáskörben hajtható végre átcsoportosítás, amelyhez a Kormány irányítása vagy felügyelete alatt álló költségvetési szerv esetén kormányrendeletben meghatározott előirányzat hányad felett az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges,

b) a működési és felhalmozási, valamint a kölcsönök előirányzat-csoportokon belül a kiemelt előirányzatok között a költségvetési szerv saját hatáskörben hajthat végre átcsoportosítást, ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti átcsoportosítás nem irányulhat a személyi juttatások előirányzatának növelésére, kivéve, ha az irányító szerv – a Kormány irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szerv esetében az államháztartásért felelős miniszter – azt engedélyezi az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt, vagy a (3) bekezdésben megjelölt dologi kiadások előirányzata terhére, ha a szellemi tevékenység ellátása a tervezettől eltérően a továbbiakban a létszám-előirányzat keretein belüli foglalkoztatással történik.

(3) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére a dologi kiadások között eredeti előirányzatként elkülönítetten megtervezett összeg csak a személyi juttatások egyidejű átcsoportosításával növelhető. E tevékenységek körét, a kifizetések feltételeit kormányrendeletben foglaltak szerint az irányító szerv határozza meg.

100/B. §576 (1)577 A költségvetési szerv a tervezettet meghaladó (bevételi előirányzatain felüli) többletbevételét az irányító szerv – a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv kormányrendeletben meghatározott értékhatárt elérő többletbevétele esetén az államháztartásért felelős miniszter – előzetes engedélyével, a felhasználásra engedélyezett többletnek megfelelő összegű, az irányító szerv hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás után használhatja fel. A felhasználásra nem engedélyezett összeg központi költségvetési szerv esetén a központi költségvetést, társadalombiztosítási költségvetési szerv esetén a társadalombiztosítás pénzügyi alapját, egyéb költségvetési szerv esetén az irányító szervet illeti.

(1a)578 A helyi önkormányzati költségvetési szerv esetén az irányító szerv értékhatárhoz kötött előzetes engedélyt adhat a többletbevétel felhasználásához. Ez esetben az irányító szerv hatáskörében az előirányzat módosításra utólag, a költségvetési szerv adatszolgáltatása alapján kerül sor.

(2) A költségvetési szerv személyi juttatások előirányzata

a) az (1) bekezdés szerint jóváhagyott többletbevétellel,

b) a 24/B. § rendelkezései szerint a költségvetési szerv által felhasználható kötelezettségvállalással terhelt maradvány személyi juttatásokból származó részével,

c) az átvett maradvány személyi juttatások növelésére felhasználható részével,

d) a költségvetési szerv költségvetésében eredeti előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, és felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó egyéb forrásból

növelhető.

(3) A (2) bekezdés c) és d) pontja szerinti forrás illetmény- vagy munkabéremelésre, vagy a meglévő létszám határozatlan időre szóló foglalkoztatással történő növelésére irányuló felhasználása kizárólag abban az esetben lehetséges, és a (2) bekezdés a) pontja szerinti többletbevétel ilyen célú felhasználására is csak abban az esetben adható engedély, ha a forrás tartós és a következő évben a költségvetési szerv költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezik. Ellenkező esetben a forrás illetmény- vagy munkabéremelésre nem használható fel, és annak terhére a meglévő létszám bővítése csak határozott időre szóló foglalkoztatás mellett lehetséges. A (2) bekezdés b) pontja szerinti forrás csak a maradványhoz rendelt kötelezettségvállalás céljának megfelelően történhet.

A költségvetési szervek előirányzatai felhasználásáról való rendelkezés

100/C. § (1)579 A költségvetési szerv költségvetésének kiadási előirányzatait terhelő fizetési kötelezettség vállalása (a továbbiakban: kötelezettségvállalás) vagy ilyen követelés előírása – törvényben meghatározott kivétellel – a költségvetési szerv vezetőjének vagy az általa – kormányrendeletben foglaltak szerint – írásban megbízott személynek a hatáskörébe tartozik. Központi költségvetési szervek esetében a kötelezettségvállalásnak kormányrendeletben meghatározott tartalmú előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia. A kötelezettségvállalást – kormányrendeletben foglalt körben és módon – be kell jelenteni a kincstárnak.

(2) Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a költségvetési szerv – ide nem értve a 66. § szerinti költségvetési szervet – tárgyévi kiadási előirányzata terhére – a bevételi előirányzatok teljesítését feltételezve – akkor vállalható kötelezettség, ha a szakmai, műszaki, pénzügyi teljesítés legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-áig megtörténik. A bevételi előirányzatok nem teljesülése esetén a kötelezettségvállalásokat felül kell vizsgálni, és meg kell tenni a szükséges intézkedéseket.

(3)580 A kötelezettségvállalás – kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – csak a gazdasági vezetőnek vagy az általa kormányrendeletben foglaltak szerint írásban kijelölt személynek az ellenjegyzése után, és a pénzügyi teljesítést megelőzően, írásban történhet. Kormányrendelet kivételesen a költségvetési szerv vezetőjét is felhatalmazhatja az ellenjegyző kijelölésére, ha a költségvetési szervnél gazdasági szervezet létrehozása és a költségvetési szerv gazdálkodási feladatainak ellátására gazdasági szervezettel rendelkező más költségvetési szerv kijelölése nem kötelező.

(4) A kötelezettségvállalás előtt meg kell győződni arról, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt és le nem kötött része biztosítja a fedezetet.

(5) A kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan olyan, legalább kiemelt előirányzatonként részletezett analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyből megállapítható az egyes évek előirányzatait terhelő fizetési kötelezettség.

(6)581 A költségvetési szerv kötelezettségeinek pénzügyi teljesítésére – kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – csak a szakmai teljesítés igazolását, érvényesítést, utalványozást, és az utalvány ellenjegyzését követően kerülhet sor.

100/D. § Központi költségvetési szerv több év előirányzatait terhelő kötelezettséget kormányrendeletben meghatározott körben és értékhatár felett az irányító szerv, a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével vállalhat, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. A kötelezettségvállalás fedezetét a várható teljesítési időpontokhoz igazodóan kell a költségvetési szerv költségvetésében előirányozni.

100/E. §582 (1) Az éves költségvetési törvény eltérő rendelkezése hiányában jutalmazásra – ideértve a prémium címén teljesítményösztönzés, személyi ösztönzés céljából történő kifizetést is – az eredeti rendszeres személyi juttatások előirányzatának kormányrendeletben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott hányada használható fel.

(2) A személyi juttatások előirányzatának évközi megtakarítása terhére tartósan vállalható kötelezettségek – ideértve az illetményemelést is – szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

(3)583 A hatósági eljárás alá vont természetes vagy jogi személlyel, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel szemben a hatóság által kiszabott és beszedett bírság a hatósági feladatot ellátó központi államigazgatási szervnél és területi szerveinél személyi juttatásra nem használható fel.

100/F. § (1) A költségvetési szerv fizetési kötelezettségeinek jogszabályban, szerződésben (megállapodásban), jogerős bírósági ítéletben, közigazgatási határozatban, vagy más fizetési kötelezettséget keletkeztető dokumentumban meghatározott időpontig köteles eleget tenni.

(2)584 Ha a központi költségvetési szervnek, alapnak lejárt, elismert, harminc napot meghaladó, de hatvan napot el nem érő tartozásállománya áll fenn, az irányító szerv köteles intézkedni a hatvan napot meghaladó tartozásállomány keletkezésének megelőzésére. Ennek formájáról és módjáról saját hatáskörben dönt.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti intézkedés ellenére, vagy egyébként a központi költségvetési szerv, alap elismert, az esedékességet követő hatvan napon túli tartozásállománya eléri a Kormány rendeletében meghatározott mértéket, vagy a központi költségvetési szerv, alap forrásainak várható elmaradása előreláthatóan tartósan veszélyezteti közfeladatai ellátását vagy jelentős mértékű tartozások felhalmozódásának veszélyével fenyeget, az államháztartásért felelős miniszter – a (4) bekezdésben foglalt eltéréssel – kormányrendeletben meghatározott módon kincstári biztost jelöl ki.

(4) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szerv esetében a kincstári biztost a Kormány kezdeményezésére az Országgyűlés jelöli ki.

(5) A tartozásállomány vagy a kincstári biztos kijelölésekor indokként megjelölt helyzet fennállásáig az ellenjegyzés általános szabályain túlmenően csak a kincstári biztos ellenjegyzésével együtt vállalható további kötelezettség, és teljesíthető kifizetés. Ezen kívül a kincstári biztos egyéb szervezeti felépítést, működési folyamatokat és a gazdálkodást érintő racionalizálási javaslatokat tehet, és ilyen intézkedéseket kezdeményezhet.

(6) Ha a helyi önkormányzati költségvetési szerv harminc napon túli elismert tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át, vagy egyébként a 150 millió forintot, és e tartozását egy hónapon belül nem tudja harminc nap alá szorítani, az irányító szerv a költségvetési szervnél – az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott költségvetési szerv esetén az egészségbiztosítási szerv kérésére, vagy ha az egészségbiztosítási szerv azt nem kérte, véleményének előzetes kikérésével – az (5) bekezdésben foglalt hatáskörrel rendelkező önkormányzati biztost jelöl ki. Az önkormányzat rendeletében önkormányzati biztos kirendelését az e bekezdésben meghatározottaknál kisebb mérték, vagy rövidebb időtartam, lejárat esetén is kötelezővé teheti.

(7) A kincstári és az önkormányzati biztosra vonatkozó részletes szabályokat és a gazdálkodási önállóságában korlátozott költségvetési szerv működésének szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

100/G. § (1) A költségvetési szerv – a 66. §-ban foglalt költségvetési szerv kivételével –

a) pénzkölcsönt (hitelt) – kivéve a 18/B. § (1) bekezdés d), x) és zs) pontja szerinti megelőlegezési, likviditási hitelt – nem vehet fel,

b) garanciát és kezességet nem vállalhat,

c) értékpapírt – kivéve a külön törvény szerint vagyonkezelésébe kerülő gazdasági társasági részesedést megtestesítő értékpapírt – nem vásárolhat,

d) váltót nem bocsáthat ki és nem fogadhat el,

e) kötvényt nem bocsáthat ki,

f) pénzügyi lízing vagy faktoring ügyletre irányuló, vagy ilyet magában foglaló szerződést nem köthet.

(2) A többcélú kistérségi társulás és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény alapján létrejött jogi személyiséggel rendelkező társulás az adott közfeladat ellátásában érintett önkormányzatok kezességvállalása mellett vehet fel hitelt, bocsáthat ki kötvényt.

(3) A 66. §-ban foglalt költségvetési szerv az (1) bekezdésben meghatározott jogokat csak a helyi önkormányzat képviselő-testülete által meghatározott keretek között gyakorolhatja.

(4) A helyi önkormányzati költségvetési szerv, helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv pénzeszközeit – a képviselő-testület döntése alapján – a helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat által meghatározott belföldi hitelintézetnél, a kincstárban nyitott pénzforgalmi számlán, a helyi önkormányzat pénzforgalmi számlájához kapcsolódó alszámlán, vagy pénzforgalmi betétkönyvben kezeli, más hitelintézetnél pénzforgalmi számlát nem nyithat, kivéve, ha törvény ettől eltérően rendelkezik.

(5) A többcélú kistérségi társulás és a jogi személyiségű társulás szabadon választhatja meg belföldi számlavezető hitelintézetét, vagy megbízhatja a kincstárt pénzforgalmi számlája vezetésével. E társulások által alapított, irányított költségvetési szerv kizárólag e számlavezetőnél vezetheti költségvetési elszámolási számláját.

100/H. §585 (1) Költségvetési szerv – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – társadalmi szervezetet, országos sportági szakszövetséget, köztestületet, alapítványt nem hozhat létre és ahhoz nem csatlakozhat.

(2) A 66. §-ban foglalt költségvetési szerv az irányító szerv előzetes engedélyével hozhat létre társadalmi szervezetet vagy csatlakozhat társadalmi szervezethez. Az engedély megszerzéséhez be kell mutatni, hogy a társadalmi szervezet létrehozásához vagy az ahhoz való csatlakozáshoz milyen források állnak rendelkezésre.

(3) Törvény eltérő rendelkezése hiányában központi költségvetési szerv költségvetéséből társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány nem támogatható.

(4) A (3) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a központi költségvetési szerv költségvetéséből a költségvetési szerv által foglalkoztatottak szakmai, munkavállalói érdek-képviseleti szervezetének, oktatási, kulturális, szociális és sportcélú tevékenységet végző vagy segítő szervezetének juttatott támogatásokra.

A költségvetési szervek finanszírozása, beszámolása

100/I. §586 (1) A központi költségvetési szerv a felhalmozási előirányzatokra teljesítésarányos finanszírozásban, más előirányzatokra időarányos finanszírozásban részesül a 102. § szabályai szerint.

(2) A költségvetési szervet költségvetése végrehajtásáról kormányrendeletben foglaltak szerint beszámolási kötelezettség terheli. A beszámoló tartalmáért, megfelelőségéért a költségvetési szerv vezetője felelős.

A fejezeti kezelésű előirányzatok kezelése587

100/J. §588 (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók fel.

(2) A fejezetet irányító szerv vezetője a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével, felhasználásával kapcsolatos szabályokat – a Kormány rendeletében foglaltak figyelembevételével – évente február 15-éig az adott költségvetési évre vonatkozóan az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletében szabályozza, a jogszabály kiadását nem igénylő rendelkezéseket az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével belső normában állapítja meg. Jogalkotási jog hiányában a fejezetet irányító szerv vezetője – az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével – szabályzatot ad ki.

(3) A fejezeti kezelésű előirányzatból – törvény, kormányrendelet, vagy a Kormány nyilvános határozata eltérő rendelkezése hiányában – társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány részére akkor nyújtható támogatás, ha a szervezet közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú és a támogatás nyújtása pályázati úton történik. E rendelkezést nem kell alkalmazni az éves költségvetési törvényben név szerint (címzetten) nevesített társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok részére biztosított támogatásokra.

VII/A. Fejezet589

KÖZFELADATOK GAZDÁLKODÓ SZERVEZETBEN VALÓ RÉSZVÉTELLEL TÖRTÉNŐ ELLÁTÁSA

A gazdálkodó szervezet által történő közfeladat-ellátás általános feltételei

100/K. §590

A költségvetési szervek gazdálkodó szervezeteire vonatkozó szabályok

100/L. § (1) A költségvetési szerv – a központi költségvetési szerv a (3)–(5) és (8) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, illetve olyan gazdálkodó szervezetet alapíthat, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét, és amelyben – ha törvény más feltételeket nem határoz meg – legalább többségi befolyással rendelkezik. Több költségvetési szerv közös gazdálkodó szervezete esetében elegendő, ha a költségvetési szervek befolyása együttesen éri el a legalább többségi befolyást.

(2)591 Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet további gazdálkodó szervezetet nem alapíthat, és gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet.

(3) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: gazdálkodó szervezet) alapításához, abban tagsági (részvényesi) jogviszony létesítéséhez, illetve részesedés szerzéséhez

a)592 központi költségvetési szerv esetén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (a továbbiakban: NVT) előzetes engedélye,

b) az a) pont alá nem tartozó költségvetési szerv esetén az irányító szerv egyedi előzetes engedélye

szükséges.

(4) A (3) bekezdés szerinti alapítás, illetve befolyásszerzés esetén a döntést (engedélyt) kérő előterjesztésben (kérelemben) be kell mutatni

a)593

b) a közfeladat-ellátás finanszírozásának tervezett módját, forrásait, ezen belül különösen a gazdálkodó szervezet bevételei között az államháztartáson kívüli forrásokból származó bevételek várható arányát, mértékét; a gazdálkodó szervezet rendelkezésére bocsátandó vagyon (eszközök) értékét, összetételét,

c) a létesítő okirat tervezetét,

d) a középtávú üzleti terv főbb elemeit,

e) a gazdálkodó szervezet székhelyét, tagját (tagjait), szervezeti formáját, feladatát, tevékenységi körét,

f) a gazdálkodó szervezet működésének időtartamát, ha határozott időre alapítják, továbbá

g) a tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorló szerv és a gazdálkodó szervezet együttműködését szabályozó szerződés (megállapodás) tervezetét,

h)594 külön jogszabályban előírt követelmények teljesülését.

(5)595 Amennyiben az NVT a központi költségvetési szerv kezdeményezésére a (3) bekezdés a) pontja szerinti előzetes engedélyt megadja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) kiadja a központi költségvetési szervnek a szükséges meghatalmazást, továbbá megköti a központi költségvetési szervvel a Vtv. 29. § (5) bekezdése szerinti megállapodást.

(6)596

(7)597

(8) A Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv az államháztartásból származó forrás felhasználásához kapcsolódó lebonyolító, végrehajtó feladat ellátása, továbbá közbeszerzés lefolytatása céljából gazdálkodó szervezet alapítását nem kezdeményezheti, abban alapítói (tulajdonosi) jogokat nem gyakorolhat, illetve tagsági (részvényesi) jogviszonyt nem létesíthet, részesedést nem szerezhet.

(9) A gazdálkodó szervezet által a vezető tisztségviselőknek és felügyelőbizottsági tagoknak nyújtott személyi jellegű juttatás, javadalmazás (így különösen: díjazás, jutalom, munkabér, végkielégítés, osztalék, dolgozói üzletrész, egyéb juttatás) mértéke közérdekből nyilvános adat.

100/M. § (1)598 A központi költségvetési szerv – ha nem irányító szerv, irányító szerve útján – az MNV Zrt., más költségvetési szerv az irányító szerv előzetes engedélyét köteles kérni a 100/L. § szerinti gazdálkodó szervezet tőkeemeléséhez, nem kötelező tőkeleszállításához, átalakulásához, valamint végelszámolással történő megszüntetéséhez, továbbá a központi költségvetési szerv az MNV Zrt.-vel a Vtv. 29. §-ának (5) bekezdése alapján megkötött szerződésében meghatározott, a gazdálkodó szervezet legfőbb szerve hatáskörébe tartozó egyéb döntéséhez.

(2)599 A költségvetési szerv 100/L. § szerinti gazdálkodó szervezete legfőbb szervének kizárólagos hatáskörébe tartozik a gazdálkodó szervezet létesítő okiratában vagy központi költségvetési szerv esetén az MNV Zrt.-vel a Vtv. 29. §-ának (5) bekezdése alapján megkötött szerződésében meghatározott értéket elérő alábbi ügyletekről szóló döntés:

a) hitelfelvétel, kölcsönfelvétel,

b) garancia- vagy kezességvállalás,

c) tartozásátvállalás, illetve tartozás elengedés,

d) értékpapír kibocsátás, vásárlás,

e) pénzügyi lízing, tartós bérleti szerződés,

f) ingyenes vagyonjuttatás (így különösen: ajándékozás, ingyenes engedményezés), vagy

g) követelésvásárlás, követelésengedményezés.

(3) A költségvetési szerv 100/L. § szerinti gazdálkodó szervezete köteles a költségvetési szervet és annak irányító szervét értesíteni, ha lejárt tartozásainak összértéke meghaladja a százmillió forintot vagy mérlegfőösszegének 10%-át.

(4)600 A helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat, országos kisebbségi önkormányzat és az irányításuk alá tartozó költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezet működésére vonatkozóan az e §-ban foglalt előírások az önkormányzat döntése szerint alkalmazhatók.

(5)–(6)601

100/N. § (1)602 A helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat, országos kisebbségi önkormányzat és az irányításuk alá tartozó költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezet működésére vonatkozóan a (2)–(9) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

(2)603

(3) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet és a tagja (részvényese) között létrejövő szerződést a szerződés aláírásától számított harminc napon belül a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni.

(4) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet köteles az okirat aláírásától számított harminc napon belül a cégbírósághoz – letétbe helyezés céljából – benyújtani azt az okiratot is, amellyel bárki javára ingyenesen vagyont juttat, feltéve, hogy annak összege (értéke) az egymillió forintot meghaladja. Az összeghatár szempontjából a két éven belül ugyanannak a személynek vagy szervezetnek nyújtott juttatásokat össze kell számítani.

(5)604

(6)605 Az önkormányzati költségvetési szerv egyszemélyes gazdasági társasága esetében a tag (részvényes) – a (7) bekezdésben foglaltak kivételével – a vezető tisztségviselő hatáskörét nem vonhatja el. A vezető tisztségviselő felelősségére a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 30. §-ában foglaltak irányadók.

(7)606 Az olyan közszolgáltatás ellátása céljából alapított egyszemélyes gazdálkodó szervezetnél, mely közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért az alapító (tag, részvényes) felelős, és amelyben kizárólag önkormányzati költségvetési szerv rendelkezik tulajdonosi részesedéssel, a vezető tisztségviselő az alapító (tag, részvényes) képviseletében eljáró személy szakmai irányítása mellett, utasításai szerint, a közszolgáltatás ellátásáról való folyamatos gondoskodás követelményét figyelembe véve köteles eljárni. Ebben a szakmai irányítási körben a vezető tisztségviselő hatáskörét az alapító (tag, részvényes) elvonhatja, korlátozhatja, a vezető tisztségviselő pedig – gazdasági társaság esetén – ezzel mentesül a Gt. 30. §-ában foglalt felelősség alól.

(8)607 Az önkormányzati költségvetési szerv egyszemélyes gazdasági társasága esetében a tag (részvényes) – a megválasztással, illetve kinevezéssel kapcsolatos ügyek kivételével – a hatáskörébe tartozó döntés meghozatalát megelőzően köteles a vezető tisztségviselők, valamint a felügyelőbizottság véleményét megismerni. Halaszthatatlan döntés esetében a vélemény beszerzése rövid úton (így különösen: távbeszélő, fax, e-mail) is történhet, azonban az így véleményt nyilvánító személy nyolc napon belül köteles véleményét írásban is a döntést hozó rendelkezésére bocsátani. Az írásos vélemény, illetve az adott testület üléséről készült jegyzőkönyv nyilvános, azt az egyedüli tag (részvényes) határozatával együtt – a döntés meghozatalától számított harminc napon belül – a cégbíróságon a cégiratok közé letétbe kell helyezni.

(9)608 Az önkormányzati költségvetési szerv egyszemélyes gazdasági társasága esetében az alapító okiratban rendelkezni kell

a) a (8) bekezdés szerinti véleményezési jog gyakorlásának módjáról,

b) abban az esetben, ha a véleményezési jogot ülésen gyakorolják, az ülés összehívásának rendjéről, a napirend közlésének módjáról,

c) a tag (részvényes) döntéseinek az érintettekkel való közlési módjáról.

Közfeladat-ellátás gazdálkodó szervezetnek történő átadása

100/O. § (1)609 A költségvetési szerv alapítására jogosult szerv – közszolgáltatás ellátása céljából – külön törvény vagy önkormányzati rendelet alapján gazdálkodó szervezetet alapíthat. E törvény (önkormányzati rendelet) alapján lehetséges továbbá ugyanazon közszolgáltatást végző költségvetési szerv – a gazdálkodó szervezet alapításával összehangoltan történő – megszüntetése is. Az így létrejövő gazdálkodó szervezet (a továbbiakban: utódszervezet) alapítására és működésére a Polgári Törvénykönyvben, a gazdasági társaságokról szóló törvényben, az állami vagyonról szóló törvényben, továbbá e fejezetben foglaltak alkalmazandók.

(2) Az utódszervezet előtársaságként nem működhet, továbbá állami vagy önkormányzati vagyont nem pénzbeli hozzájárulás formájában (apportként) csak kivételesen, törvényben vagy önkormányzati rendeletben foglalt esetben és feltételekkel szerezhet meg. Az utódszervezetben a tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorlónak – ha törvény vagy önkormányzati rendelet más feltételeket nem határoz meg – legalább többségi befolyással kell rendelkeznie.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján megszűnő költségvetési szervet megszüntető jogszabályban (határozatban) rendelkezni kell a költségvetési szerv valamennyi közfeladatának jövőbeni ellátásáról, valamennyi jogáról és kötelezettségéről, ideértve az utódszervezetnek juttatandó vagyonelemeket is, valamint meg kell jelölni azt a naptári napot, illetőleg időtartamot, amikor, illetőleg ameddig a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. A költségvetési szerv ezt követő kötelezettségvállalása semmis.

(4) A költségvetési szervet úgy kell megszüntetni, és az utódszervezetet úgy kell alapítani – figyelembe véve az (5) bekezdés szerinti eljárást is –, hogy a megszűnés napját követő naptól az utódszervezet megkezdhesse működését.

(5) Az utódszervezet alapításához, illetve a költségvetési szerv ezzel összehangolt megszüntetéséhez az irányító szerv (a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv megszűnése esetén a Kormány) előzetes engedélye szükséges. A gazdasági társaság utódszervezet esetén az előzetes engedély a Gt. 6. §-ának (1) bekezdése szerinti alapítási engedélynek minősül. Az előzetes engedélyhez készített előterjesztésben be kell mutatni:

a) a 100/L. § (4) bekezdésében foglaltakat,

b) a megszűnő költségvetési szerv tartozásállománya rendezésének módját, ütemezését, ideértve a hitelezők számára nyújtandó pénzügyi biztosítékokat is,

c) a megszűnő költségvetési szerv által foglalkoztatottakra vonatkozó intézkedési tervet,

d) az utódszervezet alapításához szükséges valamennyi tag (részvényes) vagyoni hozzájárulásának mértékét, összetételét, ideértve a megszűnő költségvetési szervről az utódszervezetre átszálló vagyoni jogokat, kötelezettségeket is.

Gazdálkodó szervezet által ellátott közfeladat költségvetési szervnek történő átadása

100/P. § (1) Ha a közfeladatot ellátó állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezet megszüntetésére úgy kerül sor, hogy az adott közfeladat ellátására költségvetési szervet hoznak létre, vagy már működő költségvetési szerv részére adják át a közfeladatot, akkor aszerint kell a megszüntetést (végelszámolást) és a költségvetési szerv létrehozását, vagy a már működő költségvetési szerv részére a közfeladat átadását összehangolni, hogy

a)610 az új költségvetési szerv nyilvántartásba vételét, illetve a már működő költségvetési szerv alapító okiratának módosítását olyan nappal kell kérelmezni, illetve a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásának annyival kell megelőznie a gazdálkodó szervezet megszüntetésére (végelszámolására) irányuló eljárás megindítását, hogy a közfeladat folyamatos ellátása biztosított legyen, és legkésőbb a gazdálkodó szervezet tevékenysége befejezését követő naptól az új költségvetési szerv megkezdhesse a működését, illetve a már működő költségvetési szerv elláthassa a közfeladatot,

b) a foglalkoztatottak jogviszonyával kapcsolatos intézkedések kellő időben megtörténjenek.

(2)611 Törvény eltérő rendelkezése hiányában az (1) bekezdésben foglalt esetben Kormány irányítása alá tartozó költségvetési szerv létrehozását megelőzően az alapító szervnek javasolnia kell az állami tulajdonú gazdálkodó szervezet megszüntetésére (végelszámolására) irányuló eljárás megindítását – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter útján – az NVT-nél.

(3) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet a megszüntetésre (végelszámolásra) irányuló eljárás megindítását megelőzően vagy azt közvetlenül követően a közfeladat átadásával kapcsolatosan szerződést (megállapodást) köthet (a közfeladat ellátására létrehozott vagy már működő) költségvetési szervvel a közfeladat-ellátáshoz szükséges források átadásáról, szerződésből eredő vagyoni jogok és kötelezettségek engedményezéssel, tartozásátvállalással történő átruházásáról, valamint a gazdálkodó szervezet által kötött szerződésbe (megállapodásba) jogosultként vagy kötelezettként történő belépésről. E körben a költségvetési szerv a gazdálkodó szervezet – a jogutód nélküli megszűnésével összefüggésben keletkező – forgalmi adójának és a jogutód nélküli megszűnésre vonatkozó előírások alkalmazása miatti többlet társasági-adókötelezettségének a megfizetéséért a Ptk. szerint kezességet vállalhat, vagy a gazdálkodó szervezetnek az említett adótartozását átvállalhatja. E szerződések (megállapodások) létrejöttének feltétele a költségvetési szerv irányító szervének engedélye.

(4) Ha jogszabály másként nem rendelkezik vagy azt az ügy jellege nem zárja ki, a közigazgatási hatósági eljárásban, valamint a hatósági engedélyek tekintetében az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet jogutódjának az ugyanazon közfeladatot ellátó költségvetési szerv tekintendő, ilyen esetben a jogerős határozatban megállapított kötelezettség vagy jogosultság a költségvetési szervet terheli, illetve illeti meg.

(5) Az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet megszüntetése (végelszámolása) során külön törvényben foglaltak szerint kell a számviteli jogszabályok szerinti beszámolót és egyéb dokumentumokat elkészíteni.

(6)612 Amennyiben az (1) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet felszámolására kerül sor, a vagyoni jogai (követelései), illetve kötelezettségei tekintetében a gazdálkodó szervezetre vonatkozó szabályok, illetve a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény613 szabályai alkalmazandók. Azon vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében, amelyeknél kizárt, hogy a költségvetési szerv jogosulttá, illetve kötelezetté váljon, a végelszámolási vagy a felszámolási eljárás során kell rendelkezni.

VIII. Fejezet

Pénzellátás, előirányzat-felhasználás614

101. §615 (1)616 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésében előirányzott központi költségvetési hozzájárulások és különféle térítések költségvetési törvényben jóváhagyott fedezetét, amennyiben törvény másként nem rendelkezik, időarányos mértékig, havi bontású finanszírozási terv szerint, a társadalombiztosítás által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátási kiadások megtérítését az alap kezelőjének havi elszámolása alapján kell folyósítani.

(2)617 A központi költségvetésből finanszírozott, a kincstár által folyósított ellátási kiadások költségvetési törvényben jóváhagyott fedezetét havi bontásban, finanszírozási terv alapján kell folyósítani.

(3)618 Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai részére jóváhagyott kiadási előirányzat felhasználása az alapokat kezelő szervezet vezetője által benyújtott – a bevételek várható beérkezését is ütemező – előirányzat-felhasználási terv alapján a kiadások tényleges felmerülésének időpontjához igazodóan történik. Az elkülönített állami pénzalapok előirányzat-felhasználási tervét az alappal rendelkező miniszter, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzat-felhasználási tervét az államháztartásért felelős miniszter hagyja jóvá.

(4)619 A központi költségvetésből a helyi önkormányzatok és helyi kisebbségi önkormányzatok620 részére a költségvetési törvényben megállapított egyes támogatásokat – a 64. § (3) bekezdésben foglaltak kivételével –, továbbá a címzett és céltámogatásokat teljesítményarányosan kell folyósítani.

(5)621 Amennyiben tárgyévben a helyi önkormányzat a számára jóváhagyott címzett, illetve céltámogatás

a) tárgyévben igénybe vett összegéről vagy annak egy részéről lemond, azt visszafizeti, illetve a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény rendelkezései alapján elvonásra kerül,

b) tárgyévet megelőzően igénybe vett összegét vagy egy részét visszafizeti,

az így felszabaduló előirányzat, illetve visszafizetés az önkormányzati fejezeti tartalék előirányzatát növeli.

(6)622 Az államháztartásból folyósított támogatások igénybevételének részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza.

(7)623 A központi költségvetésből a költségvetési törvényben a helyi önkormányzatok részére jóváhagyott normatív állami hozzájárulást, az átengedett személyi jövedelemadó összegét, valamint a helyi önkormányzatok működésével kapcsolatos egyéb, központi költségvetési kapcsolatból származó, a költségvetési törvényben meghatározott, nettó módon átutalandó támogatást, illetve előirányzatot, továbbá a költségvetési gazdálkodási rend szerint működő egészségügyi intézményeket illetően az egészségbiztosítási szerv által folyósított támogatást – a személyi juttatásokat, valamint egyéb kifizetéseket terhelő, illetve azokkal összefüggésben felmerülő és az államháztartás alrendszereit megillető kötelezettségek (szja-előleg, nyugdíjjárulék, egészségbiztosítási járulék, egészségügyi hozzájárulás, társadalombiztosítási járulék, munkaadói és munkavállalói szolidaritási járulék), valamint egyéb, az államháztartás alrendszereit megillető, jogszabályban meghatározott közterhek és a magánnyugdíjpénztári tagdíj beszámításával – csökkentett összegben, havi részletekben, a Kormány által rendeletben meghatározott időpontban kell folyósítani.

(8)624 Amennyiben a kincstár a 63. § (7) bekezdése alapján meginduló eljárásban a helyi önkormányzattal részletfizetésben, vagy a teljesítési határidő módosításában állapodott meg, a (6) bekezdésben meghatározott összeget csökkenteni kell az adott hónapban esedékessé váló tartozás mértékével.

(9)625 A (7)–(8) bekezdésben szereplő tartozásoknak a (7) bekezdésben megjelölt források terhére történő levonását és a jogosult szervezetek számára történő teljesítését a kincstár végzi. Az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerveket terhelő tartozások összege csak az egészségbiztosítási szerv által folyósított támogatásból vonható le. Ha az egészségbiztosítási szerv által folyósított támogatás a (7) bekezdésben meghatározott tartozásokra nem nyújt fedezetet, akkor a 63. § (6)–(7) bekezdése szerinti eljárás az irányadó azzal az eltéréssel, hogy a felhatalmazást a helyi önkormányzat költségvetési szerve adja. A felhatalmazás alapján a beszedési megbízást az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv ellen kell benyújtani.

(9a)626 A (9) bekezdésben szereplő költségvetési szerv köteles a felhatalmazást a számlavezető hitelintézet részére megadni az e törvényben szereplő kincstár által benyújtott beszedési megbízások teljesítése érdekében. Az erről szóló dokumentációt a területileg illetékes igazgatóság útján a kincstár részére kell megküldeni. A helyi önkormányzati költségvetési szerv pénzforgalmi számlavezető pénzintézet váltása esetén az új számlavezető ellenjegyzésével aláírt felhatalmazó levelet, a pénzintézet váltás bejelentésével egyidejűleg ugyancsak köteles megküldeni.

(9b)627 A (9a) bekezdésben foglalt kötelezettség elmulasztása esetén a kincstár a (9) bekezdésben szereplő költségvetési szerv részére az Egészségbiztosítási Alap terhére folyósított támogatás utalását a pótlásig felfüggeszti. Ebben az esetben a költségvetési szervet kamat nem illeti meg.

(10)628 Amennyiben a fejlesztési támogatásban részesülő helyi önkormányzat, központi költségvetési szerv közvetlenül, vagy más szervezet (pl. alapítvány, költségvetési szerv, illetve gazdasági társaság stb.) útján közvetve a beruházás megvalósítására tekintettel a kivitelezést végző szervezettől vagy alvállalkozójától (pl. közterület-használati díj, földterület-, épület-, irodatechnikai berendezés, felvonulási terület bérlet, adás-vétel, végleges vagy öt éven túl visszatérítendő ideiglenes pénzeszközátadás stb. jogcímen) – a Ptk. szerinti szerződést biztosító mellékkötelezettség jogcímek kivételével – bevételhez jut, úgy az e bevétel összegére jutó arányos állami támogatást vissza kell fizetni a központi költségvetésbe.

(11)629

(12)630 A helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira előirányzott állami támogatásnak a tárgyévet megelőző évek döntéssel lekötött maradványaiból a tárgyévben igénybe vett összeggel a központi költségvetésben megtervezett tárgyévi ilyen célú előirányzatot meg kell növelni.

(13)631 A települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolatfelújításának támogatására, illetve a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására előirányzott állami támogatásnak a tárgyévet megelőző év döntéssel lekötött maradványaiból a tárgyévben december 31-éig igénybe vett összeggel a központi költségvetésben megtervezett tárgyévi ilyen célú előirányzatot meg kell növelni.

101/A. §632 (1) A fejezeti kezelésű előirányzatokból származó támogatások rendelkezésre bocsátása – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – finanszírozási terv alapján, teljesítésarányosan történik.

(2)633 Fejezeti kezelésű előirányzatból – nem pályázat útján – működési célú támogatásban részesülő alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, gazdasági társaság, valamint a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény hatálya alá tartozó fejlesztési és területfejlesztési tanács finanszírozása – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – időarányosan történik.

102. §634 (1) A kincstári körbe tartozó költségvetési szerv részére a központi költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátása a jóváhagyott költségvetésben megállapított kiadási és bevételi előirányzatok különbözeteként, a Kormány rendeletében meghatározott módon megállapított előirányzat-felhasználási keret megnyitása útján történik.

(2) Az előirányzat-felhasználási keret előrehozása kizárólag a Kormány rendeletében vagy az államháztartásért felelős miniszter rendeletében meghatározott esetekben és elszámolási kötelezettséggel történhet.

(3) Az előirányzat-felhasználási keret megállapítása során a kincstár – kormányrendeletben szabályozott módon és mértékben – az állammal és a társadalombiztosítási alapokkal szembeni tartozás összegét zárolja. A tartozásállomány csökkentésére irányuló átutalási megbízások esetén a kincstár az átutalási megbízásban foglalt összeggel a zárolt keretből teljesíti a megbízást.

(4) A kincstár a Kormány rendeletében szabályozott esetekben jogosult a kincstári körbe tartozó költségvetési szerv számláját a költségvetési szervet terhelő köztartozások megfizetése céljából megterhelni.

(5) A kincstár – a költségvetési törvényben meghatározott kivételekkel – előirányzati fedezet hiányában kifizetést nem teljesíthet.

(6) A kincstár – a következő év január 5-éig esedékes járandóságok fedezetének biztosítása érdekében – december 20-át követően a következő évi előirányzatok terhére megelőlegezi

a) a központi és a társadalombiztosítási költségvetési szervek munkavállalói december havi járandóságait, az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott egészségügyi intézmények kivételével,

b) az Egészségbiztosítási Alap által a gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoportból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók havi finanszírozási összegének külön jogszabályban meghatározott részét a szolgáltatók kérelme alapján az Alap kezelőjének kezdeményezésére, amennyiben a külön jogszabályban előírt kifizetési időpont teljesítéséhez ez szükséges,

c) a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv által folyósított terhességi-gyermekágyi segély, táppénz, gyermekgondozási díj, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 6. §-ában meghatározott ellátások, valamint nem a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott, de a Nyugdíjbiztosítási Alap igazgatási szervei által megállapított, illetve folyósított ellátások kiadásait, valamint

d) a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott álláskeresési támogatások és a keresetpótló támogatás kiadásait.

(7) Az államháztartás alrendszereibe tartozó költségvetési szervek, valamint azon szervek, amelyeknek illetményszámfejtése a kincstárral kötött megállapodás alapján történik, személyi juttatásokat és egyéb kifizetéseket terhelő, illetve azokkal összefüggésben felmerülő és az állami adóhatóság felé teljesítendő kötelezettségüket – a helyi önkormányzat, valamint az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a rá vonatkozó külön jogszabályok figyelembevételével – minden hónap 20-áig teljesítik.

102/A. §635

103. §636 (1)637 Az államháztartás alrendszereiben a kincstár és a költségvetés végrehajtásáért felelős szerv köteles a költségvetés végrehajtása során a költségvetési címek, illetőleg költségvetési szervek, alapok jóváhagyott előirányzatainak és azok teljesülésének alakulását folyamatosan nyilvántartani.

(2)638 Az (1) bekezdésben foglalt nyilvántartási kötelezettség jogszabályban szabályozott módon kiterjed a kiadási előirányzatokat terhelő kötelezettségvállalások és a bevételi előirányzatok teljesítését előrejelző – a teljesülés várható időpontja szerint rögzített – bevételi előírások folyamatos nyilvántartására.

103/A. §639 (1) A költségvetési szerv a vele foglalkoztatási, illetőleg egyéb bérjellegű kifizetési jogviszonyban álló személyek részére – jogviszonytól függetlenül – a munkabért, az illetményt és egyéb juttatást, valamint az ehhez kapcsolódó adó-, társadalombiztosítási és egyéb, a munkáltatót terhelő fizetési kötelezettségeket az illetményszámfejtés útján végzi.

(2) A költségvetési szerv az illetményszámfejtést jogszabályban e feladatra kijelölt szerv útján és módon (a továbbiakban: illetményszámfejtő hely) látja el.

(3) Az illetményszámfejtés céljából a munkavállaló, illetőleg a kifizetéssel érintett személy (a továbbiakban együtt: munkavállaló) személyes adatai a következő körben kezelhetők:

a) a munkavállaló azonosításához szükséges adatai, beleértve az adó- és a társadalombiztosítási azonosítót is,

b) a munkavállaló munkajogviszonyára, illetőleg a kifizetés alapjául szolgáló jogviszonyára, személyi és egyéb ellátásaira,

c) társadalombiztosítási és családtámogatási ellátásaira,

d) adó-, járulék- és egyéb levonásaira, a levonások utalására vonatkozó, a kötelezettségeket előíró törvényekben meghatározott adatok.

(4) Az illetményszámfejtési adatok a munka- illetőleg egyéb kifizetésre vonatkozó jogviszony, illetőleg a kifizetési/levonási kötelezettség fennállásáig, illetőleg a külön jogszabályban meghatározott elévülési időig kezelhetők.

(5) Az illetményszámfejtő hely az általa feldolgozott adatokból – a költségvetési szerv vezetője rendelkezése alapján – a bűnüldöző és nemzetbiztonsági szervek, valamint a bíróság, továbbá azon szervek részére továbbíthat adatot, amelyek részére egyéb törvények alapján a munkáltató, mint kifizető adatszolgáltatási kötelezettséggel tartozik, egyéb esetben adatszolgáltatásra csak személyazonosításra alkalmatlan módon kerülhet sor.

(6) Az illetményszámfejtő hely részére a költségvetési szerv, mint adatkezelő a (3) bekezdésben meghatározott adatokat tartalmazó adatállományt átadhatja, amelybe adatokat az adatfeldolgozó kizárólag az adatkezelő rendelkezése alapján vehet fel, helyesbíthet vagy törölhet, illetőleg továbbíthat. Amennyiben az illetményszámfejtő hely az adatfeldolgozást több költségvetési szerv részére végzi, az egyes költségvetési szervek adatállományait elkülönítetten kell kezelnie. Az illetményszámfejtő hely az adatállományt az adatfeldolgozói jogviszony megszűnésekor haladéktalanul köteles az adatkezelőnek visszaadni, illetőleg saját rendszeréből törölni.

IX. Fejezet

Gazdálkodás a vagyonnal640

104. §641 (1)642

(2)643 Az államháztartás körébe tartozik az állami vagyon, az a vagyon, amelynek tulajdonjogát törvény köztestületre ruházta, a helyi önkormányzatok, a helyi kisebbségi önkormányzatok644 és a társadalombiztosítás vagyona.

(3)645 A vagyonnal felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni.

104/A. §646 (1)647 Az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyonból – közhasznú társaság csak a külön törvényben meghatározott közhasznú szervezetként hozható létre.

(2)–(3)648

105. § (1)649 Az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyont, annak változásait és értékét nyilván kell tartani. Ezek az adatok — a minősített adat kivételével — nyilvánosak.

(2)650 Az államháztartás alrendszerei közül a helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok vagyonáról külön törvény rendelkezik.

(3)651 A helyi önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok vagyongazdálkodásának e törvényben nem szabályozott kérdéseit külön törvény szabályozza.

105/A. §652 (1)653 A helyi önkormányzati tulajdonban lévő vagyon vagyonkezelésbe adása során az Ötv. 80/A. §-a, az önkormányzati közfeladatot szabályozó külön törvény és e törvény rendelkezései szerint kell eljárni.

(2) A vagyonkezelésre vonatkozó nyilvános pályázati kiírásnak tartalmaznia kell az önkormányzattól átvállalt közfeladatok ellátására vonatkozó törvényi előírások szerint a pályázó személyi és szakmai felkészültségével kapcsolatos elvárásokat, az ellátás biztonságát szavatoló tényezőket, az Ötv. 80/A. § (7) bekezdésben foglalt feladatok esetén a sajátos védettség szempontjait, illetőleg az ellátás színvonalának emelését szolgáló befektetések szükségességét.

(3)654 A pályázati kiírást az önkormányzat honlapján vagy legalább egy országos napilapban és a helyben szokásos módon egyidejűleg kell közzétenni. Az önkormányzat ajánlati dokumentációt készít, amely tartalmazza a részletes szerződési feltételeket, a közfeladat-ellátással összefüggő követelményeket és a megfelelő ajánlattételhez szükséges határidőt (pályázati kiírás).

(4)655 A pályázati eljárásban nem vehet részt olyan szervezet, amely csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt áll, vagy amelynek lejárt esedékességű adó- vagy vámhatóságnál nyilvántartott, olyan végrehajtható adó-, illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási tartozása van, melynek megfizetésére nem kapott halasztást. Az önkormányzati közfeladat megszervezésére vonatkozó külön törvény a pályázatból való kizárás további eseteit állapíthatja meg.

(5)656 Az önkormányzatnak esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a pályázók számára. A pályázati kiírással és az e törvényben meghatározott eljárásrend megsértésével kötött szerződés semmis.

(6)657 A vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni, illetőleg e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képezni. E kötelezettség, illetve a tartalék elszámolásának és felhasználásának rendjét, részletes tartalmát a vagyonkezelési szerződésben kell meghatározni.

(7)658 Ha a vagyonkezelő olyan közfeladatot lát el, amely után bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel elengedheti a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig a kezelt vagyonnal összefüggő hosszú lejáratú kötelezettségét. Ez esetben a (6) bekezdés szerinti kötelezettség a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegéig áll fenn.

(8)659 A (6)–(7) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítését évente, a tényleges bevétel-adatok alapján kell vizsgálni.

(9)660 A vagyonkezelő a vagyonkezelési szerződésben meghatározott időponttól a vagyont birtokba veheti, gyakorolhatja a vagyonkezelőt megillető jogokat és viseli a rá háruló terheket, kötelezettségeket. Ingatlanra vonatkozó vagyonkezelői jog megszerzéséhez az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés is szükséges.

(10)661 A vagyonkezelési szerződés alapján az adott jog jogosultja az ingatlan tekintetében köteles gondoskodni az őt megillető vagyonkezelői jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetéséről.

(11)662 A vagyonkezelő köteles a vagyonkezelésébe vett vagyon után elszámolt és a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegének felhasználásáról évente elszámolni.

(12)663 A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeit, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani oly módon, hogy az a saját vagyonnal folytatott vállalkozási tevékenységéből származó bevételeitől, illetve költségeitől és ráfordításaitól egyértelműen elhatárolható legyen. Ha a vagyonkezelő a tevékenységét a vagyonkezelésébe vett és saját eszközökkel együttesen végzi, akkor a használatból, működtetésből származó bevételeit, közvetlen költségeit és ráfordításait a vagyonkezelési szerződésben meghatározott módon köteles elkülöníteni.

(13)664 A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon eszközeiről olyan elkülönített nyilvántartást köteles vezetni, amely tételesen tartalmazza ezek könyv szerinti bruttó és nettó értékét, az elszámolt értékcsökkenés összegét, az azokban bekövetkezett változásokat.

(14)665 A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon eszközei után elszámolt és a (13) bekezdés szerint elkülönítetten nyilvántartott értékcsökkenésnek megfelelő összeget a (7) bekezdés figyelembevételével, a vagyonkezelési szerződés szerint, a vagyonkezelésébe vett vagyon pótlására, bővítésére, a kezelt vagyon felújítására fordítja.

(15)666 A vagyonkezelő a vagyonkezelői jog megszűnésekor köteles a vagyonkezelésébe vett vagyonnak a kezelésbe adása időpontjában fennálló állapotához (értékéhez) viszonyított különbözetével (csökkenésével vagy növekedésével) a vagyonkezelési szerződés szerint elszámolni.

105/B. §667 (1) A vagyonkezelési szerződésnek – figyelemmel az önkormányzati közfeladatra, és az ahhoz kapcsolódó önkormányzati vagyon sajátos jellegére – tartalmaznia kell:

a) a vagyonkezelő által kötelezően ellátandó önkormányzati közfeladatot és ellátható egyéb tevékenységeket, valamint

b) a vagyonkezelő által a feladatai ellátásához alvállalkozók, illetőleg közreműködők igénybevételére, és ezzel összhangban a vagyonkezelésbe adott vagyon birtoklására, használatára vonatkozó korlátozó rendelkezéseket,

c) a közfeladat ellátása érdekében a vagyonkezelésbe adott eszközöknek a helyi önkormányzat számviteli nyilvántartási adataival megegyező tételes jegyzékét értékével együtt, azon belül a kötelező önkormányzati feladathoz kapcsolódó vagyon megjelölését,

d) a vagyonkezelésbe adott vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó rendelkezéseket, és a vagyonnal való vállalkozás feltételeit,

e) a vagyonkezelői jog megszerzésének ellenértékét, illetve kijelölés esetén az ingyenesség tényét,

f) a vagyonkezelésbe vett vagyon tekintetében az önkormányzati vagyonnal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének módját és formáját,

g) az önkormányzat költségvetését megillető – a vagyonkezelésébe adott vagyon kezeléséből származó – befizetések teljesítésére, a vagyonkezelésbe adott vagyonnal történő elszámolásra vonatkozó rendelkezéseket,

h) a szerződés teljesítésének biztosítására vonatkozó rendelkezéseket,

i) a teljesítés biztosítására szolgáló mellékkötelezettségeket és egyéb biztosítékokat,

j) a vagyonkezelésbe adott vagyonnal való mérhetően eredményes gazdálkodásra vonatkozó előírásokat,

k) a vagyonkezelési szerződés időtartamát.

(2) A vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyonnal rendeltetésszerűen, az általában elvárható gondossággal köteles gazdálkodni. Az e kötelezettsége megszegésével okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint tartozik felelősséggel, de a szerződésben a felek ennél szigorúbb szabályokat is megállapíthatnak.

(3) A vagyonkezelőnek a kezelt vagyonra vonatkozóan adatszolgáltatási kötelezettsége van. A vagyonkezelő évente egyszer, a tárgyévet követő év február 15-éig köteles a vagyonkezelésbe vett ingatlan(ok) és egyéb vagyoni eszközök állapotának tárgyévi változásairól a jegyző által meghatározott módon és formában adatot szolgáltatni.

(4)668 A vagyonkezelő a tulajdonosi ellenőrzést köteles tűrni, az ellenőrzés érdekében kötelezhető minden közérdekből nyilvános adat, valamint – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő – az önkormányzati vagyonra és vagyonkezelésre vonatkozó adat szolgáltatására és okirat bemutatására.

(5) A vagyonkezelői jog átadása nem keletkeztethet a közfeladat ellátásával összefüggésben többlet központi költségvetési támogatási igényt. A közfeladathoz kapcsolódó alapnormatívákon felüli kiadás teherviseléséről az átadó és az átvevő megállapodik.

105/C. §669 (1) A vagyonkezelői jog megszűnik:

a) határozott időtartamú vagyonkezelési szerződésben meghatározott időtartam elteltével,

b) határozatlan időtartamú vagyonkezelési szerződés esetén a szerződés felmondásával,

c) a (3)–(4) bekezdés szerinti rendkívüli felmondással,

d) az adott vagyontárgyra vonatkozóan a vagyontárgy megsemmisülésével, illetve

e) a vagyonkezelő jogutód nélküli megszűnésével, valamint

f) a szerződésben meghatározott egyéb ok vagy feltétel bekövetkezése esetén,

g)670 az ingatlan külön törvény671 szerinti kisajátításával.

(2) A felmondási idő jogszabály vagy a felek eltérő rendelkezése hiányában:

a) rendes felmondás esetén hat hónap,

b) rendkívüli felmondás esetén két hónap, ide nem értve a (4) és (5) bekezdések szerinti azonnali hatályú felmondás eseteit.

(3) A helyi önkormányzat a határozatlan idejű, illetve határozott idejű vagyonkezelési szerződését rendkívüli felmondással akkor szüntetheti meg, ha

a) a vagyonkezelő a 105/A–105/B. §-ban foglalt kötelezettségét a helyi önkormányzati költségvetési és vagyongazdálkodási érdekeket hátrányosan érintő módon megszegi,

b) a vagyonkezelő, az ellene a szerződéskötés előtt megindult csőd- vagy felszámolási eljárásról a helyi önkormányzatot nem tájékoztatta, vagy nem tájékoztatja, illetőleg a vagyonkezelő ellen a vagyonkezelési szerződés tartama alatt csőd- vagy felszámolási eljárás indul,

c) a vagyonkezelő adó-, illeték-, vám- vagy társadalombiztosítási járulék tartozása több mint hat hónapja lejárt, és ennek megfizetésére halasztást nem kapott.

(4) Azonnali felmondásnak van helye, ha a vagyonkezelő a kezelésbe adott önkormányzati vagyonnal a vállalt önkormányzati feladatot nem látja el, vagy a vagyonban kárt okoz.

(5) Az önkormányzati közfeladatot szabályozó külön törvény a vagyonkezelési szerződés rendkívüli és azonnali felmondásának további eseteit határozhatja meg.

(6) A helyi önkormányzatnak a vagyonkezelői jog megszűnésekor gondoskodnia kell az ingatlan-nyilvántartásból való törléséről.

105/D. §672 A helyi önkormányzat tulajdonában lévő vagyon vagyonkezelésbe adása illetékmentes.

106. §673

107. §674

108. § (1)675 Az államháztartás alrendszeréhez kapcsolódó – a költségvetési törvényben,676 az állami vagyon kezelésére vonatkozó kormányrendeletben, illetőleg a helyi önkormányzat rendeletében, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat677 határozatában meghatározott értékhatár feletti – vagyont értékesíteni, a vagyon feletti vagyonkezelés jogát, a vagyon használatát, illetve a hasznosítás jogát átengedni – ha törvény vagy állami vagyon esetében törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály kivételt nem tesz – csak nyilvános (indokolt esetben zártkörű) versenyeztetés útján, a legjobb ajánlatot tevő részére lehet. Nem vonatkozik ez a rendelkezés:

a) a bérbeadásra, használatba adásra, vagyonkezelésbe adásra, amennyiben az államháztartási körbe tartozó szervezet, illetve jogszabályban előírt állami, önkormányzati feladatot ellátó gazdálkodó szervezet javára történik,

b) ingatlancserére, amennyiben külön jogszabály – ide nem értve az önkormányzati rendeletet – a szolgáltatott ingatlan feletti rendelkezési jogot védetté nyilvánítással vagy más módon korlátozza, és az ellenszolgáltatás is ingatlan,

c) a helyi önkormányzat korlátozottan forgalomképes és forgalomképes vagyonának az Ötv. 80/A. § (5) bekezdés szerinti vagyonkezelésbe adására.

(2)678 Az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyon tulajdonjogát vagy a vagyonhoz kapcsolódó önállóan forgalomképes vagyoni értékű jogot ingyenesen átruházni, továbbá az államháztartás alrendszereinek követeléseiről lemondani csak törvényben, a helyi önkormányzatnál a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott módon és esetekben lehet.

(3)679 Az államháztartás alrendszereihez tartozó, illetve az állami, önkormányzati tulajdonban álló vagyon nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaság, egyesülés részére történő szolgáltatásakor csak a könyvvizsgáló által megállapított értéken vehető figyelembe.

(4)680 Az államháztartás alrendszereiben – az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül – a költségvetési törvényben megállapított értékhatárt el nem érő kis összegű követelést behajtásra előírni nem kell, kivéve ha törvény ennél alacsonyabb összeget állapít meg.681

(5)682

(6)683

108/A. §684 (1) A központi költségvetés külföldi követeléseivel (a továbbiakban e § alkalmazásában: külföldi követelés) való gazdálkodásért a költségvetési törvény keretein belül a Kormány felelős.

(2)685 A külföldi követelésekkel való gazdálkodás feladatát az államháztartásért felelős miniszter a kincstár közreműködésével látja el.

(3)686 Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter a 100,0 millió USA dollárnál kisebb összegű külföldi követelések értékesítésére, azok leépítését célzó különböző konstrukciók kidolgozására és lebonyolítására, ezzel kapcsolatban szükség és lehetőség szerint pályázatok kiírására, valamint a külföldi követelések átütemezésére. A hosszú távú költségvetési szempontok és az adott viszonylathoz kapcsolódó külgazdaság-politikai meggondolások figyelembevételével a külföldi követelésekből engedményt adhat, ha azok lejártak vagy bármilyen okból kétessé váltak. Az államháztartásért felelős miniszter ezen felhatalmazás alapján hozott döntéseihez minden esetben a külgazdaságért és a Kárpát-medencei Gazdasági Övezet gazdaságfejlesztéséért felelős miniszter és a külgazdaságért felelős miniszter egyetértése szükséges.

(4)687 A külföldi követelések leépítését célzó pályázatokat az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott feltételek szerint a kincstár írja ki és bonyolítja le. A beérkezett pályázatok elbírálása az államháztartásért felelős miniszter által e célra kijelölt Bíráló Bizottság feladata. Ha a külföldi követelések lebontása kapcsán magánjogi szerződések megkötése válik szükségessé, az ilyen szerződéseket a vállalkozókkal az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott feltételek szerint a kincstár köti meg, ezt a hatáskört az államháztartásért felelős miniszter kivételes esetekben magához vonhatja. A kincstár gondoskodik a megkötött magánjogi szerződések végrehajtásáról, illetve az ezek kapcsán felmerült jogvitákban az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott álláspont szerint képviseli a központi költségvetés érdekeit.

(5) 100,0 millió USA dollárnál nagyobb összegű külföldi követelések értékesítéséhez, átütemezéséhez a Kormány adhat felhatalmazást.

(6) A külföldi követelésekkel való gazdálkodásból eredő esetleges veszteségek közvetlenül az állami vagyont terhelik.

(7) A külföldi követelésekkel való gazdálkodásról az Országgyűlést a zárszámadás keretében évente kell tájékoztatni. Ennek során be kell mutatni a külföldi követelések alakulását országonként, követeléstípusonként, lejárat szerint, ezeken belül külön a lejárt és a kétessé vált állományt.

(8)688

(9)689 Az államháztartásért felelős miniszter hatáskörében eljárva más kormányzati és pénzügyi szervezeteket is megbízhat a külföldi követelések behajtásával kapcsolatos feladatokkal.

109. §690 (1) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény hatálya alá tartozó állami vagyonnal való gazdálkodásból származó bevételek – a törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetés bevételét vagy finanszírozási bevételét képezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti állami vagyonnal való gazdálkodásból eredő kiadások a központi költségvetés kiadását vagy finanszírozási kiadását képezik.

(3) Az MNV Zrt.-re rábízott vagyonnal való gazdálkodásból eredő kötelezettségek teljesítéséért az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter felelős, aki az ebből eredő feladatait a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével látja el.

(4) Az MNV Zrt.

a) közreműködik a rábízott állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások tervezésében,

b)691 a Magyar Állam képviseletében gondoskodik a rábízott vagyonnal kapcsolatos bevételek beszedéséről, és a rábízott vagyonnal kapcsolatos kiadások teljesítéséről az államháztartási gazdálkodásra vonatkozó előírások szerint,

c) a zárszámadás elkészítéséhez beszámol a rábízott állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások teljesüléséről.

(5) A (4) bekezdésben foglaltakat mind a költségvetési, mind a finanszírozási bevételekre és kiadásokra alkalmazni kell.

(6)692 Az (1) bekezdésben meghatározott vagyon értékesítéséből származó bevétel – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(7)693 Amennyiben a központi költségvetési szerv jogszabály, vagy az MNV Zrt.-vel kötött szerződés alapján használt állami vagyon használatát, vagy az őt megillető más jog gyakorlását visszterhes szerződés alapján harmadik személynek átengedi (hasznosítja), az ebből származó bevétel – törvény eltérő rendelkezés hiányában – a központi költségvetési szervet illeti meg.

(8)694 A Magyar Állam nevében az MNV Zrt. hitelt és kölcsönt csak az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény hatálya alá tartozó állami tulajdonú gazdasági társaságok részére nyújthat. E hitelek, kölcsönök nyújtásához és átütemezéséhez az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter előzetes jóváhagyása szükséges.

(9)695 A Magyar Állam nevében az MNV Zrt. az állami tulajdonú gazdasági társaságoknak tőkeemelést és támogatást csak az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter jóváhagyásával nyújthat. Az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a tőkeemelés és a támogatás jóváhagyásáról az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzéséért felelős szervezet és az államháztartásért felelős miniszter írásos véleményének ismeretében dönt.

(10)696 Az (1)–(9) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni abban az esetben is, ha a tulajdonosi jogokat a Magyar Állam nevében a Magyar Fejlesztési Bank vagy az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter rendeletében kijelölt tulajdonosi joggyakorló szervezet gyakorolja.

109/A. §697 (1) Az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások között azokat az ügyleteket is bruttó módon el kell számolni forgalmi értéken, amelyek az MNV Zrt.-re bízott vagyon mennyiségének vagy összetételének változását okozzák, de pénzmozgással nem járnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ügyletek pénzmozgással nem járó részének hatását az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások között külön alcímen kell elszámolni, ügylet-típusonkénti bontásban.

(3) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (4) bekezdése szerinti ingyenes vagyonátruházás kapcsán elszámolt költségvetési kiadások összegével az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások tervezett összege túlléphető.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével a (2) bekezdés alapján elszámolandó költségvetési kiadások ugyanazon ügylet keretében elszámolt költségvetési bevétellel megegyező összegével az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások tervezett összege túlléphető.

(5) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján költségvetési kiadás elszámolását eredményező ügyletekre – a (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével – akkor lehet kötelezettséget vállalni, ha e kiadás elszámolására rendelkezésre áll előirányzat.

(6)698 Az (1)–(5) bekezdésben foglaltakat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény hatálya alá, valamint az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter rendeletében kijelölt tulajdonosi joggyakorló szervezet állami vagyonnal való gazdálkodása során is alkalmazni kell.

109/B. §699 (1) A Nemzeti Földalapról szóló törvény hatálya alá tartozó állami vagyonnal való gazdálkodásból származó bevételek – a törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetés bevételét vagy finanszírozási bevételét képezik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti állami vagyonnal való gazdálkodásból eredő kiadások a központi költségvetés kiadását vagy finanszírozási kiadását képezik.

(3) A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetre (a továbbiakban: NFA) rábízott vagyonnal való gazdálkodásból eredő kötelezettségek teljesítéséért az agrárpolitikáért felelős miniszter felelős, aki az ebből eredő feladatait a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével látja el.

(4) Az NFA

a) közreműködik a rábízott állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások tervezésében,

b) a Magyar Állam képviseletében gondoskodik a rábízott vagyonnal kapcsolatos bevételek beszedéséről, és a rábízott vagyonnal kapcsolatos kiadások teljesítéséről az államháztartási gazdálkodásra vonatkozó előírások szerint,

c) a zárszámadás elkészítéséhez beszámol a rábízott állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások teljesüléséről.

(5) A (4) bekezdésben foglaltakat mind a költségvetési, mind a finanszírozási bevételekre és kiadásokra alkalmazni kell.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott vagyon értékesítéséből származó bevétel – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

109/C. §700 (1) A Nemzeti Földalapról szóló törvény hatálya alá tartozó állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások között azokat az ügyleteket is bruttó módon el kell számolni forgalmi értéken, amelyek az NFA-ra bízott vagyon mennyiségének vagy összetételének változását okozzák, de pénzmozgással nem járnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ügyletek pénzmozgással nem járó részének hatását az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások között külön alcímen kell elszámolni, ügylet-típusonkénti bontásban.

(3) A Nemzeti Földalapról szóló törvény szerinti ingyenes tulajdonjog-átruházás kapcsán elszámolt költségvetési kiadások összegével az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások tervezett összege túlléphető.

(4) Az agrárpolitikáért és az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével a (2) bekezdés alapján elszámolandó költségvetési kiadások ugyanazon ügylet keretében elszámolt költségvetési bevétellel megegyező összegével az állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési kiadások tervezett összege túlléphető.

(5) Az (1) bekezdésben foglaltak alapján költségvetési kiadás elszámolását eredményező ügyletekre – a (3) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével – akkor lehet kötelezettséget vállalni, ha e kiadás elszámolására rendelkezésre áll előirányzat.

109/D. §701 (1) Az állami vagyonnal való gazdálkodás során biztosítani kell a közpénzek felelős és átlátható kezelését, így különösen biztosítani kell a költségvetési törvény rendelkezéseinek és az államháztartási gazdálkodásra vonatkozó szabályoknak az érvényre jutását.

(2) Az állami vagyonnal való gazdálkodás során az államháztartás körébe nem tartozó tulajdonosi joggyakorló szervezet saját számláján nem számolhatja el a Magyar Állam nevében végzett műveletek hatását.

109/E. §702

109/F. §703

109/G. §704

109/H. §705

109/I. §706

109/J. §707

109/K. §708

109/L. §709 A külön jogszabályban meghatározott lakásépítési kedvezménnyel, fiatalok otthonteremtési támogatásával, a megelőlegező kölcsönnel, valamint – a külön jogszabályban meghatározott esetekben – a kiegészítő kamattámogatással összefüggésben az állam javára jelzálogjogot és annak biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. A külön jogszabályban meghatározott kiegészítő kamattámogatással, illetve a megelőlegező kölcsönnel összefüggésben a hitelintézet javára jelzálogjogot és annak biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni.

X. Fejezet

AZ ÁLLAMADÓSSÁG

110. §710 (1) Az államháztartás adóssága az államadósság és az önkormányzati adósság együttes értéke, amelynek számításakor az alrendszerek egymással szembeni adósságát konszolidálni kell.

(2) Az önkormányzati adósság a helyi és a kisebbségi önkormányzatokat együttesen terhelő adósság, amelynek számításakor az egyes önkormányzatok egymással szembeni adósságát konszolidálni kell.

(3) A maastrichti adósságmutató az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-i 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő adósságmutató.

111. §711 (1) Az államadósságból eredő kötelezettségek kezeléséért, teljesítéséért és nyilvántartásáért az államháztartásért felelős miniszter felelős.

(2) Az önkormányzatok az őket terhelő adósságból eredő kötelezettségek kezeléséért, teljesítéséért és nyilvántartásáért önállóan felelősek.

112. §712 Az államháztartásért felelős miniszter köteles az államadósságot és az államháztartási adósságot alrendszerenként és konszolidáltan rendszeresen, de legalább negyedévente – kormányrendeletben meghatározottak szerint – nyilvánosságra hozni. Az államháztartásért felelős miniszter e feladatának ellátásához az önkormányzatok kormányrendeletben meghatározott módon, időközönként és tartalommal adatot szolgáltatnak.

113. §713

113/A. §714 (1) Az államháztartásért felelős miniszter az államadósság-kezelés körében az ÁKK Zrt. útján

a) az éves költségvetési törvény alapján a 18/B. § (1) bekezdés p) pontja szerinti előrejelzés figyelembevételével gondoskodik a központi költségvetés fizetőképességének fenntartásáról,

b) gondoskodik a központi költségvetést terhelő adósság, valamint az állam átmenetileg szabad pénzeszközeinek kezeléséről,

c) nyilvántartja a központi költségvetést terhelő adósságot.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feladatkörében az ÁKK Zrt.

a) elkészíti a központi költségvetés éves és középtávú finanszírozási tervét, kidolgozza az államadósság finanszírozási stratégiáját,

b) a költségvetési törvény keretében szervezi a központi költségvetés adósságát képező állampapír-kibocsátásokat, hitelfelvételeket és hitelátvállalásokat,

c) gondoskodik a központi költségvetést terhelő adósság terheinek kifizetéséről,

d) szervezi a másodlagos állampapírpiacot,

e) a másodlagos állampapír-piacon sajátszámlás kereskedést, értékpapír kölcsönzést, repó és fordított repó műveleteket végez, valamint azonnali, határidős, fedezeti, csere és származtatott ügyleteket köt, továbbá letétkezelési és letéti őrzési feladatokat lát el,

f) elemzi a központi költségvetést terhelő adósságszolgálat és az állampapírpiac folyamatait,

g) közreműködik az államháztartási adósság számításában, a 112. § szerinti kormányrendeletnek megfelelően tájékoztat az államadósság és az államháztartási adósság alakulásáról és az állampapírpiac folyamatairól,

h) véleményezi az egyedi állami kezességvállalás, garanciavállalás mellett nyújtott hitelek és kibocsátott kötvények feltételeit,

i) hitel-betét műveleteket végez,

j) közreműködik az állami kezesség, garancia melletti hitel- és kölcsönfelvétellel, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátással kapcsolatos feladatok ellátásában.

(3) Az ÁKK Zrt. a (2) bekezdés j) pontja szerinti közreműködésért a központi költségvetés terhére díjazásban részesül. A díj mértéke az alapügyben szereplő tőke összegének legfeljebb 0,025 százaléka. Az ÁKK Zrt. e feladatainak és díjazásának részletes szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott feladatkörön túl az ÁKK Zrt.

a) jogszabály felhatalmazása alapján állami kezességgel, illetve állami garanciával biztosított, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok forgalomba hozatalát szervezheti, illetve ezzel kapcsolatos tanácsadási feladatokat láthat el,

b) közreműködhet helyi önkormányzat, továbbá az állam, valamint helyi önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezet hitelfelvételével, kölcsönfelvételével, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírjának kibocsátásával kapcsolatos feladatok – beleértve az üzleti stratégiával kapcsolatos tanácsadást is – ellátásában, melyért a gazdálkodó szervezettől a (3) bekezdésben meghatározott mértékű díjra jogosult,

c) közreműködhet az Országos Betétbiztosítási Alap szabad pénzeszközeinek kezelésében,

d) közreműködik a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap eszközeinek kezelésében és értékesítésében.

(5) Az ÁKK Zrt. a 18/G. § (6) bekezdésében meghatározott számlák elkülönített alszámláin forgalomba hozatal és mögöttes pénzkövetelés nélkül olyan hitelviszonyt megtestesítő értékpapír-állományt hozhat létre, amely a (2) bekezdés e) pontja szerinti ügyletek tárgya lehet.

(6) Az államadósság-kezeléssel kapcsolatos polgári jogi jogviszonyokban a Magyar Államot az államháztartásért felelős miniszter képviseli; ezt a képviseleti jogát az államháztartásért felelős miniszter az ÁKK Zrt. úján is gyakorolhatja, illetve írásban az ÁKK Zrt.-re átruházhatja.

(7) Az ÁKK Zrt. (1)–(4) bekezdés szerinti tevékenysége körében az állam által kibocsátott vagy állami kezességgel, illetve állami garanciával biztosított, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, továbbá a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 6. § a)–d), h), i), j) és k) pontjában meghatározott pénzügyi eszközök tekintetében a Bszt. 5. § (1) bekezdésében meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet, valamint a Bszt. 5. § (2) bekezdés a), b), d), g) és h) pontjaiban meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást végezhet.

(8) Az ÁKK Zrt. (1) bekezdés és (2) bekezdés szerinti tevékenysége, illetve az ezen feladatkörben az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében végzett (7) bekezdés szerinti tevékenysége államadósság-kezelésnek minősül. Az ÁKK Zrt. államadósság-kezelésen kívüli befektetési szolgáltatási tevékenységére és befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatására a Bszt. rendelkezéseit az ott meghatározott kivételekkel kell alkalmazni.

(9) Az ÁKK Zrt. által államadósság-kezelés körében megkötött ügyletek az állam javára, illetve terhére megkötött ügyleteknek minősülnek és azokat ezzel összhangban kell elszámolni.

(10) A kincstár az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében a Bszt. 5. § (1) bekezdés a)–c) és g) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységet végezhet és a Bszt. 5. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást nyújthat, valamint közvetítőként járhat el azzal, hogy e tevékenységére és szolgáltatására vonatkozóan a Bszt. rendelkezéseit az ott meghatározott kivételekkel kell alkalmazni.

XI. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS INFORMÁCIÓS
ÉS MÉRLEGRENDSZERE

114. §715 (1)716 Az államháztartás információs rendszerét – a nemzetgazdasági pénzügyi információrendszer részeként – úgy kell kialakítani, hogy segítse a közérdekű adatokhoz való jogszerű hozzáférést, az államháztartási pénzügyi folyamatok megtervezését, a költségvetési előirányzatok kialakítását, és a teljesülés elemzésére, értékelésére, ellenőrzésére alkalmas legyen.

(2) Az államháztartási információs rendszer mérlegbeszámolóit, költségvetési beszámolóit össze kell hangolni a statisztikai, a nemzetközi kormányzati pénzügyi statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségekkel, a nemzeti számlák rendszerével.

(3) Az alrendszerek költségvetésének tervezése, végrehajtása, valamint a zárszámadás során a bevételeket, a kiadásokat és a finanszírozási műveleteket a költségvetési gazdálkodásra feljogosított, előirányzattal rendelkezők szerinti adminisztratív, valamint funkcionális és közgazdasági osztályozási rendszerben kell nyilvántartani, illetve bemutatni.

(4) Az államháztartás és az egyes alrendszerek bevételeinek és kiadásainak zárt rendszerű és megfelelő csoportosításban történő bemutatásához mérlegeket kell kialakítani és összeállítani, figyelemmel az osztályozási rendszerek szempontjaira és előírásaira.

115. § Az államháztartás mérlegeinek e törvényben meghatározott kivétellel a költségvetés előterjesztésekor a vonatkozó év és az előző év várható, valamint az azt megelőző év tényadatait kell tartalmaznia. A mérlegeknek a zárszámadáskor a vonatkozó év terv- és tény-, illetve az előző év tényadatait kell tartalmazniuk.

116. §717 (1) Az Országgyűlés részére az állami költségvetés tárgyalásakor tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:

1. az államháztartás bevételeit és kiadásait (a továbbiakban: költségvetési mérleg)

a) alrendszerenként és összevontan,

b) közgazdasági és funkcionális tagolásban;

2. az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének (többletének vagy hiányának) összefüggését és kapcsolatát az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-i 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő mutatóval: a kormányzati szektor hiányával (maastrichti deficitmutató), illetve az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval (maastrichti elsődleges egyenlegmutató);

3. a központi költségvetés adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást adónemenként.

(2) Az Országgyűlés részére zárszámadáskor tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:

1. az államháztartás költségvetési mérlegeit alrendszerenként és összevontan, közgazdasági és funkcionális tagolásban;

2. az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének (többletének vagy hiányának) összefüggését és kapcsolatát az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló, 1993. november 22-i 3605/93/EK tanácsi rendelet szerint jelentendő mutatóval: a kormányzati szektor hiányával (maastrichti deficitmutató), illetve az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval (maastrichti elsődleges egyenlegmutató);

3. a központi költségvetés adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást adónemenként;

4. az államháztartás könyvviteli mérlegeit alrendszerenként elkülönítetten;

5. az állami költségvetés finanszírozását bemutató pénzforgalmi kimutatást;

6. az államháztartás adósságát instrumentumok, valamint bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban összevontan és alrendszerenként;

7. a központi költségvetés adósságát instrumentumok, bel- és külföldi hitelezők, forint és deviza, valamint éven belüli és éven túli lejárat szerinti bontásban;

8. a 110. §-ban meghatározott adósság-kategóriákat összefüggéseikkel együtt;

9. a központi költségvetés által nyújtott hitelek állományát instrumentumok, bel- és külföldi hitelfelvevők, lejárat szerinti bontásban.

117. §718 Az elkülönített állami pénzalapok költségvetésének előterjesztésekor, illetőleg a zárszámadáskor az Országgyűlés részére legalább a 116. § (1) bekezdés 1. pontjának a)–b) pontjaiban, valamint 116. § (2) bekezdése 1. és 4. pontjaiban foglalt mérlegeket kell – a szöveges indokolással együtt – az alapra vonatkozóan tájékoztatásul bemutatni.

118. §719 (1) A helyi önkormányzatok költségvetésének előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell – szöveges indokolással együtt – bemutatni:

1. az adott helyi önkormányzat összes bevételét, kiadását, előirányzat felhasználási tervét,

2. a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott tartalommal:

a) az adott helyi önkormányzat összevont költségvetési mérlegét, elkülönítetten a helyi kisebbségi önkormányzat mérlegét,

b) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,

c) a közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást.

(2) A helyi önkormányzatok zárszámadásának előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell – szöveges indokolással együtt – bemutatni:

1. az adott helyi önkormányzat összes bevételét, kiadását, pénzeszközének változását,

2. a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott tartalommal:

a) az adott helyi önkormányzat összevont költségvetési mérlegét, elkülönítetten a helyi kisebbségi önkormányzat mérlegét,

b) az adósság állományát lejárat, eszközök, bel- és külföldi hitelezők szerinti bontásban,

c) a vagyonkimutatást,

d) a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,

e) a közvetett támogatásokat (pl. adóelengedéseket, adókedvezményeket) tartalmazó kimutatást.

118/A. §720 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetéséről, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat benyújtásakor az Országgyűlés részére legalább a 116. § (1) bekezdés 1. a)–b) pontjai, (2) bekezdése 1. és 4. pontja szerinti mérlegeket a szöveges indoklással együtt be kell mutatni.

118/B. §721 A kincstár az elkülönített állami pénzalapokat, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait, a fejezeti kezelésű előirányzatokat nyilvántartja, illetve az államháztartással összefüggő, külön jogszabályban meghatározott adatait kezeli.

XII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS SZÁMVITELE

119. §722 (1) Az államháztartás számvitelének célja, hogy az államháztartás gazdálkodásának irányítását, értékelését, ellenőrzését, hatékony működését és vagyonának védelmét egységes számviteli renddel segítse elő.

(2) Az államháztartás számvitelének feladata, hogy

a) a gazdasági folyamatokat pénzértékben számba vegye;

b) a vagyoni állapotra, az eszközöknek és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat folyamatosan feljegyezze, rendszerezze, feldolgozza, értékelje és kimutassa a vagyoni állapotot;

c) tájékoztatást, adatokat adjon a gazdasági-pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására;

d) lehetővé tegye a gazdálkodás ellenőrzését, az összefoglaló gazdasági számítások készítését.

(3) Az államháztartás számvitele kiterjed

a) a központi költségvetésnek az államháztartás más alrendszereivel való elszámolásait, illetve államháztartáson kívüli kapcsolatait megjelenítő nemzetgazdasági elszámolásokra;

b) a központi költségvetési szervekre;

c) a helyi önkormányzatokra, a helyi kisebbségi önkormányzatokra723 és költségvetési szerveikre;

d) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaira és kezelőikre;

e) az alapokra;

f) az országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szervekre;

g) az a)—f) pontokban foglaltak kincstári rendszerbe bevont körének könyvvezetési és beszámolókészítési kötelezettségére;

h) az államháztartásból támogatásban részesülő államháztartáson kívüli szervezetek (vállalkozások, pénzintézetek, közalapítványok, köztestületek, alapítványok, egyházak, társadalmi, érdekképviseleti, nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek) esetében a támogatás elszámolásának és felhasználásának részletes szabályaira és beszámolási kötelezettségére.

(4) A nemzetgazdasági pénzügyi elszámolásokat magyar nyelven és a Magyar Köztársaság pénznemében kell vezetni. A külföldi kötelezettségeket és követeléseket külföldi pénznemben is nyilván kell tartani.

(5)724 A kincstárnak a zárszámadás előkészítése keretében a tárgyév december 31-ei állapothoz képest eltérést eredményező tételeket a kettős könyvvitel zárt rendszerében analitikával alátámasztottan át kell vezetni a folyószámla-vezető rendszerében, az előirányzat-gazdálkodási rendszerében és a főkönyvben.

XIII. Fejezet725

ÁLLAMHÁZTARTÁSI KONTROLL

Az államháztartási kontrollok rendszere

120. § (1) Az államháztartási kontrollok alapvető célja az államháztartási pénzeszközökkel, vagyonnal történő szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás.

(2) Az államháztartás kontrollja – mely kiterjed az államháztartás valamennyi alrendszerére – külső ellenőrzés, kormányzati ellenőrzés és a belső kontrollrendszer keretében történik.

120/A. § (1)726 Az államháztartás külső ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat az Állami Számvevőszék látja el.

(2) A kormányzati ellenőrzést a kormány által erre kijelölt szerv tevékenysége útján kell ellátni.

(3) Az államháztartásért felelős miniszter által központilag harmonizált államháztartási belső pénzügyi ellenőrzés a belső kontrollrendszer egyes elemein keresztül kerül végrehajtásra.

Kormányzati ellenőrzés

120/B. § (1) A kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzési jogköre kiterjed

a) a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésére,

b) a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, és – a Kormány irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szervek kivételével – a központi költségvetési szervek kormányzati ellenőrzésére,

c) a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak, a kistérségi, megyei, térségi és regionális területfejlesztési tanácsoknak és – a pártok kivételével – a társadalmi szervezeteknek a központi költségvetésből, alapokból juttatott pénzbeli és nem pénzbeli támogatások – ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is –, és az említett szervezetek részére az állam által meghatározott célra ingyenesen juttatott vagyon felhasználásának ellenőrzésére,

d) a tartósan állami tulajdonban lévő, valamint az olyan gazdasági társaságok – ide nem értve az MNB-t – ellenőrzésére, amelyekben az állam a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685/B. §-a szerint többségi befolyással rendelkezik,

e) a Kormány, a Kormány tagja, illetve az irányításuk vagy felügyeletük alá tartozó költségvetési szerv által alapított vagy támogatott alapítványok, közalapítványok ellenőrzésére,

f) az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére, ideértve a központi költségvetés, valamint a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál a kezességi szerződés feltételei betartásának ellenőrzését,

g)727 a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 24. § (11) bekezdése alapján a magánnyugdíjpénztárak által a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak átadott portfóliókkal kapcsolatos gazdálkodás jogszerűségének ellenőrzése céljából az Mpt. hatálya alá tartozó magánnyugdíjpénztárak és szervezetek portfólióátadást megelőző működésének, gazdálkodásának – beleértve az általuk közvetlenül vagy közvetve kezelt portfóliót képező eszközöket is – ellenőrzésére,

h)728 az a)–g) pontban foglaltakkal összefüggésben létrejött jogviszonyokra, valamint azon szerződő felekre is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek,

i)729 az Összefogás az Államadósság Ellen Alap gazdálkodása jogszerűségének ellenőrzésére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szerv feladatát, hatáskörét és szervezetét, valamint a kormányzati ellenőrzés eljárási szabályait a Kormány rendeletben határozza meg. Ahol jogszabály Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szervet említ, ott az (1) bekezdésben meghatározott kormányzati ellenőrzési szervet kell érteni.

(3) A kormányzati ellenőrzési szerv – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – tevékenysége során a költségvetési szervek belső ellenőrzésére vonatkozó szabályok szerint jár el.

(4)730 Az (1) bekezdésben meghatározott feladatai ellátásával összefüggésben a kormányzati ellenőrzési szerv jogosult az üzleti titok és törvény felhatalmazása alapján az ellenőrzés alá vont szervezetek által kezelt egyéb titokfajták megismerésére.

(5)731 A kormányzati ellenőrzési szerv a (4) bekezdés alapján személyes adatot az (1) bekezdés g) pontja és azzal összefüggésben h) pontja szerinti ellenőrzési tevékenysége céljából és az ahhoz szükséges mértékben, az ellenőrzés lezárásáig kezelhet.

120/C. § (1) A kormányzati ellenőrzés során az ellenőrzött vagy az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szerv vezetője, illetve alkalmazottja az e törvényben, valamint egyéb jogszabályban meghatározott, az ellenőrzéshez kapcsolódó együttműködési vagy az ellenőrzés végrehajtását elősegítő kötelezettségének felróható módon történő megszegése esetén bírsággal sújtható.

(2) A bírságot a kormányzati ellenőrzési szerv vezetője határozatban szabja ki. A bírságolással kapcsolatos eljárásra a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni az e törvényben meghatározott eltérésekkel.

(3) Az eljárásban kizárt az újrafelvételi eljárás, valamint egyezség megkötése.

(4) A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A bírsággal sújtott személy a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül kérheti a döntés bírósági felülvizsgálatát.

A belső kontrollrendszer

121. § (1) A belső kontrollrendszer a kockázatok kezelésére és tárgyilagos bizonyosság megszerzése érdekében kialakított folyamatrendszer, amely azt a célt szolgálja, hogy a költségvetési szerv megvalósítsa a következő fő célokat:

a) a költségvetési szerv a működése és gazdálkodása során a tevékenységeket (műveleteket) szabályszerűen, valamint a 91. § (1) bekezdésében meghatározott követelményekkel összhangban hajtsa végre,

b) teljesítse az elszámolási kötelezettségeket, és

c) megvédje a szervezet erőforrásait a veszteségektől (károktól) és a nem rendeltetésszerű használattól.

(2) A költségvetési szerv belső kontrollrendszeréért a költségvetési szerv vezetője felelős, aki köteles – a szervezet minden szintjén érvényesülő – megfelelő

a) kontrollkörnyezetet,

b) kockázatkezelési rendszert,

c) kontrolltevékenységeket,

d) információs és kommunikációs rendszert, és

e) monitoringrendszert

kialakítani, működtetni és azok megfelelő működését folyamatosan nyomon követni, vizsgálni.

(3) A költségvetési szerv vezetője a 49. § (5) bekezdés t) pontja alapján a külön jogszabályban meghatározottak szerint köteles nyilatkozatban értékelni a költségvetési szerv belső kontrollrendszerének minőségét.

121/A. § (1) A belső kontrollrendszer létrehozásáért, működtetéséért és fejlesztéséért a költségvetési szerv vezetője felelős az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók figyelembevételével. A költségvetési szerv vezetője köteles olyan szabályzatokat kiadni, folyamatokat kialakítani és működtetni a szervezeten belül, amelyek biztosítják a rendelkezésre álló források szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását.

(2) A belső kontrollrendszernek biztosítania kell, hogy

a) a költségvetési szerv valamennyi tevékenysége és célja összhangban legyen a szabályszerűséggel, szabályozottsággal és a 91. § (1) bekezdésében meghatározott követelményekkel (gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség),

b) az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásban ne kerüljön sor pazarlásra, visszaélésre, rendeltetésellenes felhasználásra,

c) megfelelő, pontos és naprakész információk álljanak rendelkezésre a költségvetési szerv működésével kapcsolatosan, és

d) a belső kontrollrendszer harmonizációjára és összehangolására vonatkozó jogszabályok végrehajtásra kerüljenek a módszertani útmutatók figyelembevételével.

(3) A belső kontrollrendszer egyes elemeinek tartalmát a Kormány rendeletben szabályozza.

(4) A költségvetési szerv belső kontrollrendszerének keretében, a kontrolltevékenység részeként biztosítani kell a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzést (FEUVE) az alábbiak vonatkozásában:

a) a pénzügyi döntések dokumentumainak elkészítése (ideértve a költségvetési tervezés, a kötelezettségvállalások, a szerződések, a kifizetések, a támogatásokkal való elszámolás, a szabálytalanság miatti visszafizettetések dokumentumait is),

b) a pénzügyi kihatású döntések célszerűségi, gazdaságossági, hatékonysági és eredményességi szempontú megalapozottsága,

c) a költségvetési gazdálkodás során az előzetes és utólagos pénzügyi ellenőrzés, a pénzügyi döntések szabályszerűségi és szabályozottsági szempontból történő jóváhagyása, illetve ellenjegyzése,

d) a gazdasági események elszámolása (a hatályos jogszabályoknak megfelelő könyvvezetés és beszámolás) kontrollja.

(5) A (2) bekezdés a), c) és d) pontjában felsorolt tevékenységek feladatköri elkülönítését biztosítani kell.

Belső ellenőrzés

121/B. § (1) A belső kontrollrendszer keretén belül működő belső ellenőrzés független, tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenység, amelynek célja, hogy az ellenőrzött szervezet működését fejlessze és eredményességét növelje. A belső ellenőrzés az ellenőrzött szervezet céljai elérése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen értékeli, illetve fejleszti az ellenőrzött szervezet irányítási, belső kontroll és ellenőrzési eljárásainak hatékonyságát.

(2) A jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelést, valamint a 91. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeket (gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség) vizsgálva a belső ellenőrzés megállapításokat és ajánlásokat fogalmaz meg a költségvetési szerv vezetője részére.

(3) A költségvetési bevételek és kiadások tervezésének, felhasználásának és elszámolásának, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásnak a vizsgálata a belső ellenőrzés tárgyát képezik.

(4) A költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni a belső ellenőrzés kialakításáról és megfelelő működtetéséről. A belső ellenőrzést végző személy vagy szervezet tevékenységét a költségvetési szerv vezetőjének, minisztérium esetén a miniszternek, vagy a miniszter döntése alapján a közigazgatási államtitkárnak (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együttesen: költségvetési szerv vezetője) közvetlenül alárendelve végzi, jelentéseit közvetlenül a költségvetési szerv vezetőjének küldi meg. A fejezetet irányító szerv (helyi önkormányzat esetében az önkormányzat) belső ellenőrzést végezhet

a) az irányítása vagy felügyelete alá tartozó bármely költségvetési szervnél,

b) a saját, illetve az irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv használatába, vagyonkezelésébe adott állami, önkormányzati vagyonnal (ideértve a gazdálkodó szervezeteket is) való gazdálkodás tekintetében,

c) a fejezet költségvetéséből céljelleggel juttatott, illetve a nemzetközi támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezeteknél.

(5) A költségvetési szerv vezetője köteles biztosítani a belső ellenőrök funkcionális (feladatköri és szervezeti) függetlenségét, különösen az alábbiak tekintetében:

a) az éves ellenőrzési terv kidolgozása, kockázatelemzési módszerek alapján és soron kívüli ellenőrzések figyelembevételével,

b) az ellenőrzési program elkészítése és végrehajtása,

c) az ellenőrzési módszerek kiválasztása,

d) következtetések és ajánlások kidolgozása, ellenőrzési jelentés elkészítése,

e) a belső ellenőr bizonyosságot adó ellenőrzési és a nemzetközi, valamint az államháztartásért felelős miniszter által közétett belső ellenőrzési standardokkal összhangban lévő tanácsadási tevékenységen kívül más tevékenység végrehajtásába nem vonható be.

(6) A bizonyosságot adó belső ellenőrzési tevékenység során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, illetve informatikai rendszerellenőrzéseket kell végezni.

(7) A belső ellenőrzést végző személy munkáját (ideértve a bizonyosságot adó és a tanácsadói tevékenységet is) a vonatkozó jogszabályok szerint végzi, az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók és a nemzetközi, valamint az államháztartásért felelős miniszter által közzétett belső ellenőrzési standardok/irányelvek figyelembevételével.

(8) A belső ellenőrzést végző személyek feladatainak maradéktalan ellátása érdekében az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység bármely helyiségébe beléphet, számára akadálytalan hozzáférést kell biztosítani valamennyi irathoz, adathoz és informatikai rendszerhez, kérésére az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység bármely dolgozója köteles szóban vagy írásban információt szolgáltatni.

(9) A belső ellenőrzést végző személy az ellenőrzött szervnél, illetve szervezeti egységnél minősített adatot, üzleti titkot tartalmazó iratokba és más dokumentumokba is betekinthet, azokról másolatot, kivonatot kérhet, illetve személyes adatokat kezelhet, a jogszabályokban meghatározott adatvédelmi, illetve a minősített adat védelmére vonatkozó előírások betartásával.

A belső kontrollrendszer központi harmonizációja és koordinációja

121/C. § (1) A belső kontrollrendszer fejlesztése, szabályozásának előkészítése, koordinációja és harmonizációja az államháztartás alrendszerei tekintetében az államháztartásért felelős miniszter feladata.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladat keretében az államháztartásért felelős miniszter

a) koordinálja és összehangolja a költségvetési, illetve nemzetközi források kontrollrendszereit, valamint javaslatokat tesz az ezekhez kapcsolódó jogszabályok kialakítására;

b) megalkotja, közzéteszi és rendszeresen felülvizsgálja a belső kontrollrendszerrel kapcsolatos jogszabályokat, irányelveket, módszertani útmutatókat;

c) figyelemmel kíséri és vizsgálja a jogszabályok, irányelvek, módszertani útmutatók, a nemzetközi, valamint az államháztartásért felelős miniszter által közzétett belső ellenőrzésre, valamint belső kontrollokra vonatkozó standardok alkalmazását és végrehajtását;

d) ellátja az Államháztartási Belső Kontroll Tárcaközi Bizottság felállításával, működtetésével és ügyrendjének megalkotásával kapcsolatos feladatokat;

e) szervezi a 121/D. §-ban és a jogszabályban meghatározott, a belső kontrollrendszerrel kapcsolatos képzéseket.

Belső ellenőrök nyilvántartása, belső ellenőrök, költségvetési szerv vezetői és gazdasági vezetők továbbképzése

121/D. § (1) A költségvetési szerveknél belső ellenőrzési tevékenységet csak az államháztartásért felelős miniszter engedélyével rendelkező személy végezhet.

(2) Az államháztartásért felelős miniszter rendeletben szabályozza a kötelező szakmai továbbképzés és a kapcsolódó vizsgáztatás részleteit.

(3) Az (1) bekezdés szerinti tevékenység folytatását az államháztartásért felelős miniszter annak engedélyezi, aki

a) rendelkezik a külön jogszabályban előírt végzettséggel és gyakorlattal;

b) büntetlen előéletű, és nem áll a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az érintett

a) természetes személyazonosító adatát,

b) nyilvántartási számát,

c) lakcímét vagy tartózkodási helyének címét,

d) értesítési címét,

e) telefonszámát,

f) elektronikus elérhetőségét,

g) felsőfokú iskolai végzettségét igazoló oklevelének számát, a kiállító intézmény nevét és a kiállítás keltét,

h) egyéb képesítéseinek megnevezését, az ezen képesítést igazoló oklevél vagy bizonyítvány számát, a kiállító intézmény nevét, a kiállítás keltét,

i) a legalább kétéves szakmai gyakorlatra vagy a gyakorlat alóli felmentést igazoló dokumentum meglétére vonatkozó utalást és

j) a kötelező szakmai továbbképzésen történő részvétel idejét.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott adatok közül a belső ellenőr nyilvántartási száma, neve és választása alapján a (4) bekezdés c)–f) pontjaiban felsorolt adatainak egyike nyilvános, ezen adatokról bárki tájékoztatást kaphat. A nyilvántartásba vételt végző szervezet a nyilvántartásban szereplő belső ellenőr nyilvános adatait honlapján nyilvánosságra hozza, és biztosítja, hogy a nyilvános adatokról a nyilvántartásba vételt végző szervezettől bárki tájékoztatást kaphasson.

(6) A nyilvántartásból törölni kell azt a természetes személyt,

a) aki a (9) bekezdés szerinti továbbképzésben nem vesz részt, akinek részvételét a továbbképzésben közreműködő szervezet nem igazolja, illetve aki nem tudja kimenteni a továbbképzésben való részvételének hiányát, továbbá aki a (9) bekezdésben előírt vizsgakötelezettséget nem teljesíti,

b) aki büntetett előéletű,

c) akit a bíróság a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól eltiltott,

d) aki a nyilvántartásba vételkor, illetve a nyilvántartásba vételt követően valótlan adatot közölt, a nyilvántartásból törlésre okot adó körülményt 30 napon belül nem jelentette be, a valótlan adatközlés, illetve a bejelentés elmulasztása utólagos megállapításakor,

e) aki kéri a nyilvántartásból való törlését,

f) akit jogerős bírói ítélet a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyezett, vagy

g) aki elhalálozott.

(7) A nyilvántartásból törölt természetes személyek adatait a nyilvántartásba vételt végző szervezet a törlést követő 10 évig köteles megőrizni.

(8) A nyilvántartásból törölt természetes személy kérheti a belső ellenőrök nyilvántartásába újbóli felvételét:

a) a törlést követő 2 év után, ha a törlésre a (6) bekezdés a) pontja miatt,

b) a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülést követően, ha a törlésre a (6) bekezdés b) pontja miatt,

c) a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól való eltiltás alóli mentesítést követően, ha a törlésre a (6) bekezdés c) pontja miatt,

d) a törlést követő 3 év után, ha a törlésre a (6) bekezdés d) pontja miatt,

e) a törlést követő 2 év után, ha a törlésre a (6) bekezdés e) pontja miatt,

f) a gondnokság alá helyezés megszüntetését követően, ha a törlésre a (6) bekezdés f) pontja miatt

került sor.

(9) A belső ellenőrök kötelesek a már megszerzett ismereteket naprakészen tartani, fejleszteni, a változásokból eredő követelményekkel összhangba hozni. Ennek érdekében kötelesek szakmai továbbképzésen részt venni, és külön jogszabályban előírt esetekben vizsgát tenni.

(10) A belső ellenőri tevékenység engedélyezésére irányuló eljárásért, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása vagy törlése iránti eljárásért az államháztartásért felelős miniszter rendeletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A (3) bekezdés szerinti döntéssel kapcsolatos hatósági eljárás ügyintézési határideje hatvan nap.

(11) Ha a kérelmező az engedélykérelmét hibásan, hiányosan, vagy nem a (2) bekezdésben hivatkozott rendelet szerinti mellékletek csatolásával terjeszti elő, akkor a kérelmezőt az államháztartásért felelős miniszter a kérelem előterjesztését követő harminc napon belül hiánypótlásra hívja fel.

(12) A belső ellenőri tevékenység engedélyezésére irányuló eljárás során a kérelmező természetes személy hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy megfelel a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek, vagy kéri, hogy az e tényre vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv az államháztartásért felelős miniszter részére – annak az engedély kiadásának elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés kizárólag a (13) bekezdésben meghatározott adatokra irányulhat.

(13) Az államháztartásért felelős miniszter a belső ellenőri tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező természetes személy megfelel-e a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek. A hatósági ellenőrzés céljából az államháztartásért felelős miniszter adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező természetes személy megfelel-e a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek.

(14) Az államháztartásért felelős miniszter

a) a (12) bekezdés alapján megismert személyes adatot a tevékenységi engedély iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) a (13) bekezdés alapján megismert személyes adatot a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a tevékenységi engedély visszavonására irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

121/E. § (1) A költségvetési szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt vezető állású személy – aki nem lehet a költségvetési szerv gazdasági vezetője vagy belső ellenőrzési vezetője – kétévente köteles a belső kontrollrendszer témakörében az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott továbbképzésen részt venni. A költségvetési szerv vezetője köteles a részvételt az irányító szerv vezetője felé az adott év december 31-ig igazolni.

(2) A költségvetési szerv gazdasági vezetője kétévente köteles a belső kontrollrendszerek témakörben az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott továbbképzésen részt venni. A részvételt a költségvetési szerv vezetője december 31-éig igazolja.

(3) Az (1)–(2) bekezdésekben foglaltak nem vonatkoznak az adott évben azon személyekre, akiket július 1. után bíznak meg vezetői feladattal. A tárgyév július 1. után megbízott, az (1)–(2) bekezdések alapján képzésre kötelezett személyek a kinevezésüket követő évben kötelesek első alkalommal az (1)–(2) bekezdések szerinti képzési kötelezettségüket teljesíteni.

(4) A továbbképzés részletszabályait az államháztartásért felelős miniszter rendeletben szabályozza.

Támogatások ellenőrzése

122. § (1) Aki költségvetési vagy európai uniós forrásokból származó támogatásban részesül, köteles a támogatások lebonyolításában részt vevő és a támogatást ellenőrző szervezetekkel együttműködni, az ellenőrzést végző szerv – így különösen az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, az Állami Számvevőszék, a kormányzati ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a kincstár, és az európai uniós támogatásokkal kapcsolatban az irányító hatóságok, a kifizető, az igazoló és az ellenőrzési hatóság – képviselőit ellenőrzési munkájukban a megfelelő dokumentumok, számlák, a megvalósítást igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a fizikai teljesítés vizsgálatában a helyszínen is segíteni. Ha a kedvezményezett az ellenőrzés során felróható magatartásával az ellenőrző szervek munkáját ellehetetleníti, a támogatási döntés érvényét veszti, a támogatási szerződés megszűnik, és a kedvezményezettnek további támogatás nem folyósítható, a kedvezményezett az addig igénybe vett támogatást köteles visszafizetni.

(2) Az államháztartás külső és belső pénzügyi ellenőrzését ellátó szervek az európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai Csalásellenes Hivatallal (OLAF) együttműködnek.

(3) A Kormány által az európai uniós és egyéb nemzetközi támogatások ellenőrzésére kijelölt szerv ellenőrzési jogköre kiterjed a külön kormányrendeletben meghatározott forrásokból nyújtott támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzésekre

a) a lebonyolításban érintett intézményeknél,

b) a támogatásban részesülő jogi személyeknél, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknél és természetes személyeknél,

c) a támogatásokkal összefüggésben megvalósított beszerzésekre, az ezekre kötött szerződések teljesítésének vizsgálatára, ebben a vonatkozásban azon szerződő felekre is, amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, vagy abban közreműködnek.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott szerv feladatát, hatáskörét, szervezetét, ellenőrzésének részletes szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

Kizárás a költségvetési támogatásokból

122/A. § (1) A fejezetet irányító szerv vezetője külön határozatával a kedvezményezettet legfeljebb öt évre kizárhatja a költségvetési támogatásokra való jogosultságból, ha

a) a kedvezményezett a támogatott tevékenységtől eltérő kiadásokra használja fel a fejezet, az elkülönített állami pénzalap költségvetéséből nyújtott támogatást,

b) a kedvezményezett felszólítás ellenére nem tesz eleget a 13/A. § (2) bekezdésében meghatározott számadási kötelezettségnek,

c) a kedvezményezett nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a támogatott tevékenység szabályszerű megvalósítását nem lehet ellenőrizni,

d) a kedvezményezett a támogatási igénylése, kifizetési igénylése során hamis adatot szolgáltatott, vagy hamis nyilatkozatot tett.

(2) A fejezetet irányító szerv vezetőjének külön határozatával a kedvezményezett meghatározott időre – de legfeljebb öt évre – kizárható az érintett előirányzatok támogatási rendszeréből, ha a támogató a kedvezményezettnek felróható okból vonta vissza a támogatói okiratot vagy állt el a támogatási szerződéstől, illetve mondta fel azt.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak fennállása esetén a támogató haladéktalanul értesíti a fejezetet irányító szerv vezetőjét, egyidejűleg csatolva a kizárást megalapozó, illetve a támogatással kapcsolatos dokumentumokat, adatokat.

(4) A (2) bekezdésben foglaltak fennállása esetén a támogató haladéktalanul értesíti a fejezetet irányító szerv vezetőjét – egyidejűleg csatolva a kizárást megalapozó, illetve a támogatással kapcsolatos dokumentumokat, adatokat –, egyben javaslatot tesz a kedvezményezett érintett előirányzatok támogatási rendszeréből történő kizárására vagy annak mellőzésére.

(5) A fejezetet irányító szerv vezetője e §-ban foglalt eljárása során – az e törvényben szabályozott eltérésekkel – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Az eljárásban kizárt az újrafelvételi eljárás, valamint egyezség megkötése.

(6) Az (1) bekezdés szerinti döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A támogatásra való jogosultságból kizárt kedvezményezett a döntés felülvizsgálatát kérheti a lakóhelye, székhelye szerint illetékes megyei bíróságtól (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: bíróság). A bíróság eljárása során felfüggesztésnek és szünetelésnek nincs helye. A kérelemről a bíróság a közigazgatási hatósági eljárásban hozott határozatok elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint dönt.

(7) A költségvetési támogatásokból kizárt kedvezményezettel a kizárás hatálya alatt új támogatási szerződés nem köthető, a kedvezményezett javára új támogatási döntés nem hozható.

(8) E § alkalmazásában hamis adat a valóságnak megfelelően ismert, de a valóságtól szándékosan eltérően közölt adat; hamis nyilatkozat az olyan nyilatkozat, amely hamis adatot tartalmaz.

122/B. § (1) A támogatásokból a 122/A. §-ban foglaltak szerint kizárt természetes és jogi személyekről, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekről a kincstár nyilvántartást (a továbbiakban: támogatási rendszerből kizártak nyilvántartása) vezet. A nyilvántartás vezetése (így különösen: nyilvántartásba vétel, adatmódosítás, adattörlés) során formális döntést nem kell hozni, a kincstár – a fejezetet irányító szerv vezetőjének adatszolgáltatása alapján – hivatalból, mérlegelés nélkül jár el (végez bejegyzést).

(2) A támogatási rendszerből kizártak nyilvántartása az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a kizárt természetes és jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek alábbi azonosító adatait:

aa) természetes személy esetén:

aaa) név (családi és utónév, születési név),

aab) lakóhely, tartózkodási hely,

aac) születési hely és idő,

aad) anyja neve,

aae) adóazonosító jel,

ab) jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén:

aba) név, illetve cégnév (teljes és rövidített név),

abb) cím, székhely,

abc) nyilvántartási szám, illetve cégjegyzékszám, lajstromszám,

abd) adószám,

abe) képviseletre jogosult neve,

b) a kizárásról szóló határozat tartalma.

(3) A nyilvántartás adatait kizárólag a támogatók jogosultak teljeskörűen megismerni. A (2) bekezdés aaa), aba)–abe), valamint b) pontjában foglalt adatok nyilvánosak.

(4) A (2) bekezdésben foglalt adatokat a kizárásról szóló határozat jogerőre emelkedésének napjától a kizárás időtartamának lejártáig kell nyilvántartani. Ezt követően az adatokat haladéktalanul törölni kell a nyilvántartásból.

(5) A nyilvántartás vezetésének részletes szabályait, a nyilvántartásból történő adatszolgáltatás rendjét az államháztartásért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

Az adók és más befizetések ellenőrzése

122/C. § (1) Az ellenőrzés során az adóhatóság, illetve a más bevételek beszedéséért felelős hatóság az államháztartást illető fizetési kötelezettségek vonatkozásában ellenőrzi az adózással és más befizetésekkel, továbbá a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos jogszabályok megtartását.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő ellenőrzés kiterjed különösen a bejelentésre, a bevallásra, az adó-, járulék-, hozzájárulás- és egyéb fizetési kötelezettség megállapításra, a bizonylati rendre, a könyvvezetésre, a nyilvántartásra, az adatszolgáltatásra, a befizetési kötelezettség teljesítésére, a költségvetési támogatások igénylésének és felhasználásának ellenőrzésére.

(3) Az adóellenőrzés részletes szabályairól külön törvény rendelkezik.

122/D. § (1) A kincstár a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és közoktatási közfeladatot ellátó nem állami, nem önkormányzati intézményt fenntartókat a központi költségvetésből megillető normatív hozzájárulások és támogatások, kiegészítő támogatások igénylésének, felhasználásának jogszabályi feltételeit és az elszámolások szabályszerűségét – külön jogszabályban meghatározottak szerint, az ott megjelölt szervezetek bevonásával – ellenőrzi.

(2) A kincstár ellenőrzési tevékenységére a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályait kell alkalmazni.

XIV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

123. § (1) Ez a törvény kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

(2)732

(3)733

(4)734

123/A. §735 (1) A 2011. évben e törvény 27. § (3)–(4) bekezdésében foglaltaktól eltérően a fejezetet irányító szerv a (2) bekezdésben foglalt korlátozással dönthet a fejezeti kezelésű előirányzatok adott fejezeten belül – más központi költségvetési szervek előirányzatait tartalmazó cím vagy a fejezeti kezelésű előirányzatok címen belül más fejezeti kezelésű előirányzat javára – történő átcsoportosításáról az évközben felmerülő, az adott fejezeti kezelésű előirányzat eredeti céljával, rendeltetésével nem összefüggő többletkiadások teljesíthetősége céljából.

(2) A fejezetet irányító szerv az (1) bekezdés szerinti jogkörét azon fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében gyakorolhatja, amelyek esetén a költségvetési törvény alapján a teljesítés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül nem lépheti túl az előirányzatot.

(3) E § 2012. január 1-jén hatályát veszti.

123/B. §736 Az elkülönített állami pénzalapként működő Munkaerőpiaci Alap tekintetében az alappal rendelkező miniszter rendelkezési jogát törvény által szabályozott keretek között megoszthatja a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületével. A rendelkezési jog megosztása nem érintheti a miniszternek a Munkaerőpiaci Alap működésével kapcsolatos e törvényben szabályozott általános kormányzati felelősségét.

123/C. §737 (1) A Magyar Államkincstár Részvénytársaság munkavállalóinak köztisztviselőként történő továbbfoglalkoztatása esetén

a) a végkielégítésre és a jubileumi jutalomra jogosító idő meghatározásánál is közszolgálati jogviszonyban töltött időnek minősül a 2001. december 31-ig a Magyar Államkincstárnál elismert közalkalmazotti, valamint 2002. január 1-jétől a Magyar Államkincstár Részvénytársaságnál munkaviszonyban töltött idő; a munkavállaló nem jogosult ugyanazon fokozatú jubileumi jutalomra, ha másik foglalkoztatási jogviszonyban már megkapta;

b) a Ktv.-ben meghatározott felmentési idő mértéke meghaladhatja a 6 hónapot azon köztisztviselők esetében, akik a Magyar Államkincstár megszűnésekor a Kjt. 33. §-ában foglaltak alapján 2001. december 31-ével azonos vagy magasabb mértékű felmentési időre voltak jogosultak közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnésekor.

c)–d)738

(2)739

124. § (1) E törvény végrehajtásáról a Kormány gondoskodik.

(2) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben állapítsa meg

a)740 az államháztartás alrendszereinek pénzforgalmi számlarendjét, befizetési kötelezettségének rendjét, pénzellátási, tervezési, költségvetési gazdálkodási, beszámolási és adatszolgáltatási rendjét;741

b)742 a költségvetési szervek tervezési, beszámolási és pénzellátási rendszerét, gazdálkodásának, számvitelének, az államháztartási információs és számviteli rendszerének és ezen belül a 116. §-ban említett mérlegek tartalmának részletes szabályait;743

c)744 az egyes állami feladatokat is ellátó – az államháztartáson kívüli – szervek esetében a támogatás nyújtása, valamint a felhasználás és beszámolás feltételeit;745

cs)746 a 100/A. § (1) bekezdése, 100/B. § (1) bekezdése, 100/D. §-a és 100/E. §-a szerinti értékhatárt (előirányzat-hányadot);747

d)748 a költségvetési szervek egyes típusai – ideértve a felsőoktatási intézményeket, a Magyar Honvédséget, a nemzetbiztonsági szolgálatokat, a rendvédelmi szerveket, a külképviseleteket, a Magyar Tudományos Akadémia nem gazdasági társaság formájában működtetett intézményeit és a társadalombiztosítási költségvetési szerveket –, valamint a társadalombiztosítási pénzügyi alapok költségvetése tervezésének, pénzellátásának, előirányzat-felhasználásának, kincstári gazdálkodásának és nyilvántartásának – e törvény előírásaival összehangolt – sajátosságainak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó, a kincstári rendszer általános szabályaitól eltérő részletes szabályait, továbbá a Magyar Honvédség szervei, valamint a rendvédelmi szervek tekintetében a 49. § (5) bekezdésében meghatározott irányítási jogok középirányító szervre történő átruházásának részletszabályait;749

e)750 az egyedi és jogszabályi állami kezesség, állami garancia, viszontgarancia és a kiállítási garancia, kiállítási viszontgarancia vállalás feltételeinek, előkészítésének, beváltásának, nyilvántartásának és a kapcsolódó adatszolgáltatásnak részletes szabályait;751

f)752 a költségvetési (fő)felügyelő megbízásának feltételeit, módját, az ezzel kapcsolatos kizárási, összeférhetetlenségi okokat és körülményeket, a 46/A. § (6) bekezdés szerinti nagy összegű kötelezettségvállalás értékhatárát, a 46/A. § (6) bekezdés szerinti szabályzatok és intézkedések körét, a költségvetési (fő)felügyelő tevékenységével, helyettesítésével, beszámolásával kapcsolatos részletes szabályokat;753

g)754 a kincstári költségvetés tartalmi és formai követelményeit, kiadásának rendjét, az elemi költségvetés készítésével kapcsolatos követelményeket;755

h)756 az államháztartási könyvvezetési és beszámolókészítési kötelezettség részletes szabályait;757

i)758 a szervezeti és működési szabályzat és a költségvetési szervek belső szabályzatai államháztartási szempontú követelményeit;759

j)760 az államháztartás alrendszerei vonatkozásában a vagyonnyilvántartás részletes szabályait;

k)761 az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatásokkal összefüggő számadási kötelezettség részletes szabályait;762

l)763 a költségvetésből és az európai uniós forrásból nyújtott támogatások, valamint az államháztartás alrendszereinek felajánlott külföldi segélyek és adományok felhasználásának információs rendszereit és monitoring szabályait,764

m)765 a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályait, valamint a fejezetet irányító szerv által az adott költségvetési évre az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendelet, szabályzat tartalmi követelményeit;766

n)767 a 100/A. § (3) bekezdése szerinti tevékenységek körét és a kifizetések feltételeit;768

o)769 az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok behozatalánál alkalmazható piacvédelmi intézkedéseket, valamint a dömpingellenes és az értékkiegyenlítő vámokra vonatkozó előírásokat;

p)770 az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása rendjének részletszabályait, a 100/B. § (1) bekezdés szerinti többletbevétel megállapításának módját, a felhasználás engedélyezésének rendjét;771

q)772 az előirányzat-maradvány, pénzmaradvány, vállalkozási maradvány megállapításának, felhasználhatóságának, jóváhagyásának részletes szabályait;773

r)774 a kincstári és az önkormányzati biztos kijelöléséhez kapcsolódó, jogállásával, hatáskörével, a gazdálkodási önállóságában korlátozott költségvetési szerv működésével kapcsolatos részletes szabályokat;775

s)776 az európai uniós forrásból származó és egyéb nemzetközi támogatások ellenőrzésére kijelölt szerv feladatát, hatáskörét, szervezetét, ellenőrzésének részletes szabályait;777

t)778 a központi költségvetésből nyújtott határon túli támogatások, továbbá az országos kisebbségi önkormányzatok és intézményeik működési támogatása e törvénytől eltérő szabályozásának rendjét,779

u)780 a kormányzati ellenőrzés, a belső kontrollrendszer, valamint a belső ellenőrzés részletes szabályait;781

v)782 az állami támogatási programokra és az egyedi állami támogatásokra vonatkozó szabályozásoknak az Európai Unió versenyjogi szabályaival való összehangolása rendjét, beleértve az intézményi és az eljárási szabályokat,783

w)784 a 13/A. § (4)–(7) bekezdésének végrehajtási szabályait,785

x)786 a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás, érvényesítés jogosultsági és összeférhetetlenségi szabályait, eljárásrendjét, a fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatára és a kötelezettségek nyilvántartására vonatkozó előírásokat, a személyi juttatások előirányzatából évközi megtakarítása terhére tartósan vállalható kötelezettségek – ideértve az illetményemelést is – szabályait, továbbá a költségvetési szervek előirányzat-felhasználási tervének [100/C. § (1) bekezdés] tartalmi követelményeit, kiadásának és aktualizálásának rendjét;787

xa)788 az államháztartás alrendszerei és a közvállalkozások közötti pénzügyi átláthatóság megteremtésének feltételrendszerét, valamint a feltételrendszert meghatározó jogszabályban előírt kötelezettségek elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén kiszabható bírság mértékét és részletes szabályait,

y)789 a 12/B. § szerinti állami kötelezettségvállalások meghatározásának részletes szabályait, valamint a rájuk vonatkozó korlátozás betartását biztosító eljárásrendet, az államháztartásért felelős miniszter és az egyes fejezetek ezzel kapcsolatos feladatait,790

z)791 a 114. § (2) bekezdésében foglalt feladatokkal összefüggésben a kormányzati szektor statisztikai fogalmába tartozó, államháztartáson kívüli szervezetek éves és évközi adatszolgáltatási rendjét,792

zs)793 a 64/A–64/D. §-ok szerinti felülvizsgálati eljárás részletes szabályait, különösen a helyszíni felülvizsgálat és az annak során készülő jegyzőkönyv tartalmát, a befizetésre, illetve visszafizetésre vonatkozó határidőket, a határozathozatal tartalmi és formai követelményeit,794

zsa)795 a támogatási célú fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának részletes szabályait, így különösen: a támogatási döntési jogköröket és az előirányzattal kapcsolatos egyéb rendelkezési jogokat, a testületi tagokra vonatkozó összeférhetetlenségi (kizárási) szabályokat, továbbá a személyes felelősségviselés részletes szabályait, valamint a testületi tagok kiválasztásának rendjét;796

zsb)797 azon szerv vagy személy szakmai tevékenységére, annak jellemzőire, eredményességére és hatékonyságára, ezek értékelésére vonatkozó, közzé-, illetve hozzáférhetővé teendő adatok körét, amely vagy aki állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott, egyéb közfeladatot lát el;

zsc)798 a költségvetési szervek számvitele egységes kezelésének elősegítése céljából a megfelelő standardizált rendszerek kidolgozására, bevezetésére, alkalmazására vonatkozó szabályokat;

zsd)799 a költségvetési szervek gazdasági szervezetének és gazdasági vezetőjének feladatait, a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági feladatainak ellátását, a gazdasági vezető képesítési előírásait, továbbá a 91. § (2) bekezdése szerinti belső szabályzatok tartalmi követelményeire vonatkozó részletszabályokat;800

zse)801 a 102. § szerint a kincstári körbe tartozó költségvetési szerv részére a központi költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátásának részletes szabályait, az abból érvényesíthető levonásokat, és azokat az eseteket, amikor a kincstár jogosult a kincstári körbe tartozó költségvetési szerv számláját megterhelni;802

zsf)803 az egyházakat, illetve a kisebbségi önkormányzatokat külön jogszabály alapján megillető kiegészítő támogatás tervezésének, illetve a tervezett és tényleges adatok közötti eltérésből fakadó rendezés számításának részletes szabályait;

zsg)804 a költségvetési elszámolási szabályokat a 8/B. § (6) bekezdése szerinti szakértői testület szakmai javaslatával összhangban;

zsh)805 a költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt maradványából a központi költségvetést vagy – a 24/B. § (8) bekezdés szerinti költségvetési szervek esetén – az irányító szervet megillető részt;806

zsi)807 a költségvetési szervek alapításának, átalakításának, megszüntetésének részletes szabályait;808

zsj)809 Kormány irányítása vagy felügyelete alatt álló rendvédelmi szervekről, a honvédelemért felelős miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervekről, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatokról a kincstárnál nyilvántartásba vehető adatok körét, a kincstári nyilvántartásba nem vehető adatokat nyilvántartó szerv kijelölését, továbbá az ezen adatokra vonatkozó nyilvántartás sajátos eljárási szabályait;810

zsk)811 a költségvetési szervek 90. § (1) bekezdés g) pontja szerinti besorolásának részletszabályait, szempontjait.812

(3)813 A költségvetési szervek — kivéve a helyi önkormányzatok és az általuk irányított vagy felügyelt költségvetési szervek, továbbá a társadalombiztosítás által irányított vagy felügyelt költségvetési szervek — hitelállományát a központi költségvetéshez tartozó államadósságként kell nyilvántartani és 1992. január 1-jétől egységesen kell kezelni.

(4)814 Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter arra, hogy

a)815 a kincstári rendszer működésének, a kincstári gazdálkodásnak a részletes szabályait; az előirányzat-gazdálkodás, az előirányzat-felhasználás és a felhasználás ütemezésének, a bevételek fogadásának és a kiadások teljesítésének, valamint a készpénzellátmányok felvételének és elszámolásának kincstári rendjét, ezen belül az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló 1990. évi LVI. törvényben biztosított működési keret vonatkozásában az általánostól eltérő, a képviselőcsoportok gazdálkodási önállóságát megtartó módon,816

b)817 a kincstári ügyfelek fizetési számlarendjét, a számlavezetés szabályait, a munkabér és egyéb járandóságok számfejtési és folyósítási rendjét,818

c)819 az államháztartás körébe tartozó egyéb szervek, az előirányzattal rendelkező jogi személyiséggel nem rendelkező költségvetési egységek költségvetési gazdálkodásának számviteli rendjét, az államháztartás alrendszereiből támogatásban részesülő államháztartáson kívüli szervezetek esetében a támogatás elszámolásának számviteli rendjét, valamint a kincstár számviteli rendjét,

d)820 a kincstár és a kincstári körbe tartozók által teljesítendő adatszolgáltatások körét, szabályait,821

e) az államháztartás osztályozási rendjének és a 116. §-ban említett mérlegek összeállításának részletes szabályait,

f)822 az igazságügyért felelős miniszterrel egyetértésben a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzendő további adatok körét, a nyilvántartásba vétel, a nyilvántartás vezetésének szabályait, a nyilvántartásból történő adatlekérdezés és adatszolgáltatás, valamint a nyilvántartáshoz gépi adatfeldolgozási eszközzel történő csatlakozás szabályait,

g)823 a költségvetési törvényben meghatározott egyes előirányzatoknál a jóváhagyottól való – külön szabályozott módosítás nélküli – eltérés rendjét,824

h)825 a 64/A–64/D. §-ok szerinti felülvizsgálati eljárás egyes támogatásfajtákra vonatkozó részletes módszereit,826

i)827 a 100/B. § (1) bekezdés szerinti többletbevétel felhasználhatóságára irányuló kérelem elbírálásának, az engedély megadásának eljárásrendjét,

j)828 a költségvetési szervek vezetői és gazdasági vezetői 121/D. § szerinti továbbképzésének részletes szabályait,829

k)830 az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok biztonságos forgalmazásához szükséges személyi, tárgyi, technikai és biztonsági feltételeket,

l)831 a belső ellenőrzési tevékenység folytatásának részletes feltételeit, az e tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét, az engedéllyel rendelkezőkről vezetett nyilvántartás személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a belső ellenőrzési tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket, a kötelező szakmai továbbképzés és a kapcsolódó vizsgáztatás szabályait, továbbá a nyilvántartásba vétel iránti eljárásért, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása vagy törlése iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj szabályait,832

m)833 a törzskönyvi jogi személyek, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, a fejezeti kezelésű előirányzatok nyilvántartásba vételének, a nyilvántartás vezetésének, a nyilvántartásból történő adatlekérdezés és adatszolgáltatás, a nyilvántartáshoz gépi adatfeldolgozási eszközzel történő csatlakozás szabályait, a nyilvántartásba bejegyzendő adatok körét, továbbá a törzskönyvi nyilvántartásból történő igazolás, kivonat, másolat kiadásáért megállapítható igazgatási szolgáltatási díjak mértékét és részletszabályait,834

n)835 a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 1991. július 1. előtti rendszeréből származó állami kötelezettségek teljesítésének feltételeit, módját és részletes eljárási szabályait,

o)836 a kincstári gazdálkodás részletes szabályait, ezen belül a kincstári finanszírozás és a befizetési kötelezettségek teljesítésének rendjét, valamint a kincstár által közvetlenül finanszírozott, feladat-finanszírozás körébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok és központi beruházási előirányzatok felhasználásának részletes szabályait,837

p)838 a kincstári ügyfelek számlavezetéséhez kapcsolódó díjakra, a kincstár által nyújtott szolgáltatások után felszámított díjakra, a 18/B. § (9) bekezdése szerinti rendelkezésre állási díj mértékére, alkalmazására, a kincstárnál alkalmazható fizetési módokra, valamint a készpénzkímélő fizetési rendszerre vonatkozó részletes szabályokat,839

q)840 a 122/B. § szerinti nyilvántartás vezetésének részletes szabályait, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatás rendjét

rendeletben szabályozza.

(5)841 Felhatalmazást kap a gazdaságpolitikáért felelős miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza a törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződésekben nem szabályozott vámtételek kialakítását, módosítását, átmeneti időre történő csökkentését a törvényben szabályozott feltételek alapján és a nemzetközi kötelezettségeinkkel összhangban.

(6)842

(7)843

(8)844 Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben megállapítsa a rendezett munkaügyi kapcsolatok e törvényben meghatározott feltételei igazolásának módját és általános eljárási szabályait.845

(9)846 Felhatalmazást kapnak a fejezetet irányító miniszterek, hogy az adott költségvetési évre vonatkozóan az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben évente megalkotott rendeletben állapítsák meg a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével, felhasználásával kapcsolatos rendelkezéseket.847

124/A. §848 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) a kincstárt,849

b)850 a kormányzati ellenőrzési szervet,851

c)852 az európai uniós és egyéb nemzetközi forrásból származó támogatásokat ellenőrző szervet

rendeletben jelölje ki.

124/B. §853 A 124. § (2) bekezdés l) pontjában foglalt felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott nyilvántartásokkal kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával az adatkezelő csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg.

125. § (1)854 1993. április 1-jétől csak e törvény szerint létrehozott alap működhet.

(2)855

(3)856

(4)857

126. §858 A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 27. §-ában foglalt előirányzatok felhasználása tekintetében e törvény 13/A. § (2) és (5)–(7) bekezdéseit, 13/B. § (1) bekezdését, 15. §-át, valamint 101/A. §-át nem kell alkalmazni.

127. §859 E törvényben meg nem határozott fogalmak értelmezése tekintetében a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadók.

127. §860

128. §861 E törvény VII. fejezetének alkalmazásában jogszabályon, 93. § (1) és (6) bekezdésének, 100/C. § (1) bekezdésének alkalmazásában törvényen az Országgyűlés Hivatala tekintetében az Országgyűlés – az Alkotmány 24. § (4) bekezdése alapján megalkotott – Házszabályát is érteni kell.

129. §862 A 100/L–100/M. §-ban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 1. számú mellékletében felsorolt gazdálkodó szervezetekre.

130. §863 E törvény az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2009. június 18-i 2009/52/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikk (1) bekezdés a) és c) pontjának való megfelelést szolgálja.

1

A törvényt az Országgyűlés az 1992. május 19-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 1992. június 18.

2

Az 1. § (1) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2/A. §-t a 2000: CXVIII. törvény 23. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: LXXV. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2/A. § (1) bekezdés i) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 2/A. § (1) bekezdés j) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be.

7

A 2/A. § (2) bekezdés c) pontja a 2008: LXXV. törvény 17. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

8

A 2/A. § (2) bekezdés d) pontja a 2008: LXXV. törvény 17. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

9

A 2/A. § (3) bekezdését a 2010: XC. törvény 40. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

10

A 2/A. § (3) bekezdése a 2011: CIX. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. [A 2/A. § (3) bekezdés i) pontjában a 2011: CXII. törvény 82. § (1) bekezdése alapján a „Gazdasági Versenyhivatal” szövegrész helyébe a „Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság” szöveg lép. Ez utóbbi módosító törvény 73. § (2) bekezdése alapján 2012. január 1-jén lép hatályba.] [A 2/A. § (3) bekezdés i) pontjában a 2011: CXI. törvény 48. § (3) bekezdése alapján az „Országgyűlési Biztosok” szövegrész helyébe az „Alapvető Jogok Biztosának” szöveg lép. Ez utóbbi módosító törvény 44. §-a alapján 2012. január 1-jén lép hatályba.]

11

A 3. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 4. § az 1995: CV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 5. §-t a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

15

A 7. § (2) bekezdést a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

16

A 7. § (3) bekezdése az 1995: CV. törvény 3. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 8. §-t a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

18

A 8. § (1) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

A 8. § (4) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 8. § (5) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be, a 2010: LXXIV. törvény 5. §-a hatályon kívül helyezte.

21

A 8. § (6) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

22

A 8. § (7) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

23

A 8. § (8) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

24

A 8. § (9) bekezdését a 2008: LXXV. törvény 22. § (4) bekezdése iktatta be.

25

A 8/A. §-t az 1995: CV. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2001: LXXV. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 8/A. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 8/A. § (3) bekezdésének a) pontja a 2002: LXII. törvény 78. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 8/A. § (3) bekezdésének új d) pontját a 2003: XXXVII. törvény 2. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti d)–f) pontok jelölését e)–g) pontra változtatva.

29

A 8/A. § eredeti d) pontjának jelölését e) pontra változtatta a 2003: XXXVII. törvény 2. §-a, az e) pont a 2003: CXVI. törvény 85. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 8/A. § eredeti e) pontjának jelölését f) pontra változtatta a 2003: XXXVII. törvény 2. §-a.

31

A 8/A. § (3) bekezdés g) pontja a 2011: XLIII. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 8/A. § (3) bekezdésének h) pontját a 2005: CLIII. törvény 90. § (1) bekezdése iktatta be.

33

A 8/A. § (3) bekezdésének i) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be.

34

A 8/A. § (3) bekezdésének j) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 8/A. § (3) bekezdés k) pontját újonnan a 2010: CLIII. törvény 10. § (3) bekezdése iktatta be.

36

A 8/A. § (3) bekezdés l) pontját a 2008: LXXV. törvény 22. § (5) bekezdése iktatta be, a 2010: LXXIV. törvény 5. §-a hatályon kívül helyezte.

37

A 8/A. § (7) bekezdése a 2003: CXVI. törvény 85. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 8/B. §-t újonnan a 2008: LXXV. törvény 22. § (6) bekezdése iktatta be, számozását 8/C. §-ra változtatta a 2009: CIX. törvény 52. § (16) bekezdése.

39

A 8/D. §-t a 2011: XIII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be.

40

A 8/D. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: LVII. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

41

A 9. § (4) bekezdését a 2008: CV. törvény 19. §-a iktatta be.

42

A 9. § (5) bekezdését a 2008: CV. törvény 19. §-a iktatta be.

43

A 10. § az 1995: CV. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

44

A 10. § (2) bekezdése a 2003: XCV. törvény 31. § (5) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

45

A 10. § (3) bekezdése a 2004: CI. törvény 177. § (1) bekezdésével megállapított és a 2005: XXVI. törvény 61. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

46

A 10. § (4) bekezdése a 2011: CXXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

48

A 10. § (7) bekezdése a 2003: XCV. törvény 44. § (1) bekezdése alapján hatályát veszti a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjával.

49

A 10. § (9) bekezdése a 2003: XCV. törvény 44. § (1) bekezdése alapján hatályát veszti a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjával.

50

A 10/A. §-t a 2001: XCIII. törvény 11. §-a iktatta a szövegbe.

51

A 10/A. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (3) bekezdése.

52

A 10/A. § (2) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva.

53

A 11. § (1) bekezdése az 1996: CXXI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

54

Lásd az 1990. LXV. törvényt.

55

A 11/A. §-t a 2001: CII. törvény 15. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLII. törvény 25. §-ának d) pontja.

56

A 11/B. §-t a 2004: CI. törvény 177. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LVI. törvény 55. §-a. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

57

A 11/C. §-t a 2008: LXXXII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

58

A 12. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 12. § (3) bekezdése a 2010: XC. törvény 41. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

60

A 12. § (9) bekezdését a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

61

A 12. § (12) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 12/A. §-t az 1995: CV. törvény 9. §-a iktatta a szövegbe.

63

A 12/A. § (1) bekezdése az 1998: XC. törvény 80. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a, a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

64

A 12/A. § (2) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 12/A. § (3) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 12/A. § (5) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 12/A. § (6) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be.

68

A 12/A. § (7) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be.

69

A 12/A. § (8) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be.

70

A 12/B. §-t a 2005: CLIII. törvény 90. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (2) bekezdése állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 30. § (8) bekezdése alapján a 12/B. § rendelkezései nem alkalmazandóak azon közbeszerzések esetében, ahol a 2006. december 31-én hatályos 12/A. § (5) bekezdése alapján a központi vagy társadalombiztosítási költségvetési szerv, illetve az állam nevében eljáró szerv (személy) a közbeszerzési eljáráshoz a Kormány előzetes engedélyét megkapta.

71

A 12/B. § (1) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 43. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. szeptember 25-ét követően indított azon eljárásokra kell alkalmazni, amelyek a kötelezettségvállalást eredményezik.

72

A 12/B. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

73

A 2009: CXXX. törvény 85. § (1) bekezdése alapján a kifizetési keret 2010. évben 238,4 milliárd forint; az Áht. 12/B. § (2) bekezdésének alkalmazása során a következő évekre vonatkozó kifizetési keret megegyezik a 2010. évi kifizetési keretnek a 161/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. §-ának (3) bekezdése alapján 2010. év első negyedévére meghatározott hazai inflációs előrejelzés szerint indexált összegével.

74

A 12/B. § (3) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 43. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. szeptember 25-ét követően indított azon eljárásokra kell alkalmazni, amelyek a kötelezettségvállalást eredményezik.

75

A 12/B. § (4) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

77

A 12/C. §-t a 2006: CXXI. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 30. § (7) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. január 1-je előtt vállalt olyan kötelezettségvállalások esetében, melyekből 2007. évben, vagy az azt követő években fizetési kötelezettség keletkezik, legkésőbb 2007. január 31-ig kell teljesíteni.

78

A 12/C. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 12/C. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

80

A 12/C. § (5)–(6) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

81

A 13. § a 2003: XCV. törvény 31. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

82

A 13/A. §-t az 1995: CV. törvény 11. §-a iktatta be.

83

A 13/A. § (1) bekezdése a 2003: XXIV. törvény 4. §-ával megállapított, a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

84

A 13/A. § (2) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

85

A 13/A. § (3) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

86

A 13/A. § (4) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 13/A. § (5) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

88

A 13/A. § (6) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 13/A. § (7) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 13/A. § új (8) bekezdését a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: XCV. törvény 31. § (7) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

91

A 13/A. § új (9) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (9) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. A (9) bekezdés a 2006: CXXI. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A 13/A. § (9) - eredetileg (8) - bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (4) bekezdése iktatta be, számozását (10) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2002: LXII. törvény 78. § (4) bekezdése.

94

A 13/A. § (11) bekezdését a 2003: XCV. törvény 31. § (8) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

95

A 13/A. § (12) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (6) bekezdése iktatta be.

96

A 13/B. § a 2005: CLIII. törvény 90. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 13/B. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

98

A 13/C. §-t a 2005: CLIII. törvény 90. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

99

A 13/C. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

100

A 13/C. § (2) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

101

A 14. § a 2007: CXLVI. törvény 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 14. § (5) bekezdése a 2011: XIII. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 15. §-t a 2003: XCV. törvény 44. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2005: CLXXVII. törvény 1. §-a iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 4. § (3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2006. január 1-jét követően meghirdetett támogatási programok, illetve a 2006. január 1-jét követően bejelentett támogatási igények alapján nyújtott támogatásokra kell alkalmazni azzal, hogy a (7) és (9) bekezdés szerinti feltételek meglétének igazolása a 2006. január 1-jét követően elkövetett jogsértésekre vonatkozik.

104

A 15. § (2) bekezdésének d) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

105

A 15. § (3) bekezdése a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 11. § (1) bekezdését.

106

A 15. § (4) bekezdése a 2010: XIV. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

107

A 15. § (5) bekezdését a 2005: CLXXVII. törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 11. § (1) és (5)–(6) bekezdését.

108

A 15. § (5) bekezdés a) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

109

A 15. § (5) bekezdés f) pontja a 2011: CV. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 15. § (6) bekezdését a 2005: CLXXVII. törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2011: CV. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 15. § (7) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 202. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 11. § (1) bekezdését.

112

A 15. § új (8) bekezdését a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8)–(12) bekezdés számozását (9)–(13) bekezdésre változtatva. A (8) bekezdést a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

113

A 15. § (8) bekezdése 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

114

A 15. § (9) bekezdése 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (10) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

115

A 15. § (10) bekezdése 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (11) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

116

A 15. § (11) bekezdését a 2006: LXV. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: XXXVIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg, számozását (12) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

117

A 15. § (12) bekezdését a 2009: CXXVI. törvény 41. §-a iktatta be, számozását (13) bekezdésre változtatta a 2010: XIV. törvény 1. § (3) bekezdése.

118

A 15/A. §-t a 2003: XXIV. törvény 5. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (6) bekezdése állapította meg.

119

A 15/A. § (1) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

120

A 15/B. §-t a 2003: XXIV. törvény 6. §-a iktatta be, e módosító törvény 37. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2004. január 1. napját követően odaítélt támogatások, illetve megkötött szerződések esetében kell alkalmazni.

121

A 15/B. § (3) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

122

A 15/C. §-t a 2007: LXIII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 15/D. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be.

124

A 16. §-t az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLIII. törvény 10. § (9) bekezdése iktatta be.

125

A 17. § az 1995: CV. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

126

A 17. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

128

A 17. § (3)-(4) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. § -ának (5) bekezdése iktatta be.

129

A 18. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (4) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 18/A. § címét az 1995: CV. törvény 17. §-a iktatta be, újonnan a 2001: L. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

131

A 18/A. §-t az 1995: CV. törvény 17. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

132

A 18/A. § (1) bekezdésének a) pontja a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontjával megállapított szöveg.

133

A 18/A. § (2)–(6) bekezdését a 2006: CIX. törvény 125. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

134

A 18/B. §-t az 1995: CV. törvény 18. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

135

A 18/B. § (1) bekezdésének felvezető szövegrésze a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

136

A 18/B. § (1) bekezdésének c) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

137

A 18/B. § (1) bekezdés d) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 18/B. § (1) bekezdésének h) pontja a 2003: CXVI. törvény 85. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A 18/B. § (1) bekezdés i) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

140

A 18/B. § (1) bekezdésének l) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 55. § (6) bekezdése alapján a kincstár a 2010. január 1. napját követő 30 napon belül hivatalból jegyzi be a helyi önkormányzatokat és jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulásokat a törzskönyvi nyilvántartásba.

141

A 18/B. § (1) bekezdésének n) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

142

A 18/B. § (1) bekezdésének p) pontja a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja és 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 18/B. § (1) bekezdésének r) pontja a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 18/B. § (1) bekezdés w) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (11) bekezdése iktatta be.

145

A 18/B. § (1) bekezdés wa) pontját a 2011: XLIII. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

146

A 18/B. § (1) bekezdésének x) pontját a 2004: CXXXV. törvény 88. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

147

A 18/B. § (1) bekezdés y) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (11) bekezdése iktatta be.

148

A 18/B. § (1) bekezdésének z) pontját a 2003: XCV. törvény 31. § (9) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

149

A 18/B. § (1) bekezdésének zs) pontját a 2003: XCV. törvény 31. § (9) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (8) bekezdése állapította meg.

150

A 18/B. § (2) bekezdése a 2010: CLIX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

151

A 18/B. § (3) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 18/B. § (4) bekezdés b) pontja a 2011: CIX. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 18/B. § (5) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

154

A 18/B. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 18/B. § (7) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 18/B. § (8) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított, a 2011: LXVI. törvény 36. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 18/B. § (9) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

158

A 18/B. § (10) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 18/B. § (11) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdés b) pontja.

160

A 18/B. § (12) bekezdése a 2011: LXIX. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

161

A 18/C. §-t az 1995: CV. törvény 19. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

162

A 18/C. § (3) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 18/C. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 18/C. § (6) bekezdése a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

165

A 18/C. § (6) bekezdés b) pontja a 2011: LVII. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

166

A 18/C. § (6) bekezdés c) pontja a 2010: CLXXXV. törvény 227. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

167

A 18/C. § (6) bekezdésének d) pontját az Alkotmánybíróság a 4/2004. (II. 20.) AB határozatával megsemmisítette, 2004. február 20. napjával. Újonnan a 2006: LXV. törvény 3. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CVI. törvény 44. § (4) bekezdésével megállapított, valamint a 2007: CVI. törvény 58. § (2) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

168

A 18/C. § (6) bekezdésének f) pontját az Alkotmánybíróság a 147/2008. (XII. 3.) AB határozatával megsemmisítette 2008. december 3. napjával, újonnan a 2011: XIII. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be.

169

A 18/C. § (7) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (7) bekezdésével megállapított, valamint a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja és 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg. A 18/C. § (7) bekezdése első mondatának az „azzal, hogy a (6) bekezdés f) pontjában említett társaságoknak indokolt esetben az államháztartásért felelős miniszter engedélyezheti pénzforgalmi számla nyitását más pénzintézetnél is” szövegrészét az Alkotmánybíróság a 147/2008. (XII. 3.) AB határozatával megsemmisítette 2008. december 3. napjával. A 18/C. § (7) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

171

A 18/C. § (10) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

172

A 18/C. § (11) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XC. törvény 43. § (1) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

173

A 18/C. § (12) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A 18/C. § (13) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 18/C. § (14)–(15) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (80) bekezdése hatályon kívül helyezte.

177

A 18/C. § (17) bekezdését a 2008: CV. törvény 46. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 44. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1. napját követően kapott pénzeszközökre kell alkalmazni. A 18/C. § (17) bekezdése e módosító törvény 46. § (5) bekezdése és a 2009: LXXXV. törvény 79. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

178

A 18/C. § (18) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (13) bekezdése iktatta be.

179

A 18/D. §-t az 1995: CV. törvény 20. §-a iktatta be, szövegét újonnan a 2003: XXXVII. törvény 3. §-a állapította meg.

180

A 18/D. § (1) bekezdését a 2008: CIX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

181

A 18/E. §-t az 1998: XC. törvény 80. §-ának (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 18/F. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

184

A 18/F. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

185

A 18/F. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

186

A 18/F. § (4) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

187

A 18/F. § (5) bekezdése a 2006: CIX. törvény 157. § (2) bekezdése, a 2010: LVIII. törvény 72. § a) pontja szerint módosított szöveg.

189

A 18/F. § (6) bekezdését a 2006: LXV. törvény 3. § (5) bekezdése iktatta be.

191

A 18/G. § (2) bekezdése a 2002: LXII. törvény 78. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 18/G. § (3) bekezdését a 2002: LXII. törvény 105. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

193

A 18/G. § (6) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 29. § (5) bekezdése iktatta a szövegbe.

194

A 18/G. § (7) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 29. § (5) bekezdése iktatta a szövegbe.

195

A 18/G. § (8) bekezdését a 2002: XL. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CIX. törvény 19. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

196

A 18/H. §-t újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (7) bekezdése iktatta be.

197

A 18/H. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A 18/H. § (3) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

199

A 18/I. §-t újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 44. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

200

A 18/I. § (1) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

201

A 18/I. § (4) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

202

A 18/I. § (6) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

203

A 18/J. §-t a 2008: LXXXII. törvény 2. § (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

204

A 18/K. §-t a 2008: LXXXII. törvény 2. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 45. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

205

A 18/K. § (1) bekezdés f) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

206

A 18/K. § (2) bekezdés d) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

207

A 18/K. § (6) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

208

A 18/K. § (7) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

209

A 18/L. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (19) bekezdése iktatta be.

210

A 18/M. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (19) bekezdése iktatta be.

211

A 19. § az 1995: CV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

212

A 19. § (3) bekezdése a 2011: CIX. törvény 32. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 29. § (3) bekezdése alapján első alkalommal a 2012. évi költségvetés előkésztésekor kell alkalmazni.

213

A 20. § az 1995: CV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

214

A 20. § (2) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (5) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (78) bekezdése szerint módosított szöveg.

215

A 20. § (4) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

216

A 20. § (5) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

217

A 20. § (7) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

218

A 20. § (9) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (12) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése.

219

A 21. § a 2007: CXLVI. törvény 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

220

A 21. § (2) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

221

A 22. § a 2004: CXXXV. törvény 88. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

222

A 22. § (1) bekezdése a 2010: XII. törvény 53. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

224

A 23. § az 1998: XC. törvény 80. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg. Rendelkezéseit — a módosító törvény 120. §-ának (7) bekezdése értelmében — első ízben a 2000. évi költségvetési törvény tervezése során kell alkalmazni.

225

A 23. § (1) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (6) bekezdésével megállapított szöveg.

226

A 23. § (2) bekezdésének harmadik mondatát a 2003: LV. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2004: XCVII. törvény 2. § (3) bekezdése állapította meg.

228

A 23/A. § (1) bekezdése a 2003: XCV. törvény 31. § (12) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 42. § (2) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba.

229

A 23/A. § (2) bekezdése a 2003: XCV. törvény 31. § (12) bekezdésével megállapított, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

230

A 24. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

231

Az új 24/A. §-t a 2006: LXV. törvény 3. § (6) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 24/A. § számozását 24/B. §-ra változtatva. A 24/A. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

232

A 24/A. §-t az 1996: CXXI. törvény 12. §-a iktatta be, számozását 24/B. §-ra változtatta a 2006: LXV. törvény 3. § (6) bekezdése, szövege a 2010: XC. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését, (4) bekezdése alapján a rendelkezést első alkalommal a 2010. évről készített maradványelszámolás során kell alkalmazni.

233

A 24/B. § (6) bekezdése a 2011: XXXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

234

A 25. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

235

A 26. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

236

A 27. §-t megelőző alcím a 2010: CLIII. törvény 10. § (23) bekezdésével megállapított szöveg.

237

A 27. §-t az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLIII. törvény 10. § (23) bekezdése iktatta be.

238

A 27/A. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (24) bekezdése iktatta be.

239

A 27/B. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (24) bekezdése iktatta be.

240

A III. fejezet címe a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg.

241

A 28. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (5) bekezdésével megállapított szöveg.

242

Az 1992. évi XXXVIII. törvény 126. §-ára tekintettel az állami költségvetés alatt a központi költségvetést kell érteni.

244

A 28. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

245

A 29. § (1) bekezdése a 2008: LXXV. törvény 22. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

246

A 30. §-t az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

247

A 31. § (1) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

249

A 31. § (2) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva; e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni.

250

A 31/A. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (6) bekezdésével megállapított szöveg.

251

A 32. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (7) bekezdésével megállapított szöveg.

252

A 33. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (16) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 30. § (5) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. január 1-je után vállalt állami kezességekre, állami garanciákra és viszontgaranciákra kell alkalmazni.

253

A 33. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

254

A 2007: CLXIX. törvény 34. § (1) bekezdése alapján a Kormány által 2008. évben újonnan vállalható egyedi állami kezességek és állami garanciák együttes összege az év egyetlen napján sem haladhatja meg a 150 000,0 millió forintot.

256

A 33. § (2) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

257

A 33. § (3) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

258

A 33. § (6) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

259

A 33. § (7) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

260

A 33. § (11) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

261

A 33. § (12) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

262

A 33. § (14a) bekezdését a 2010: XC. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését, a 134. § (5) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. augusztus 15-ét követően megkötött szerződések vonatkozásában kell alkalmazni.

263

A 33/A. §-t az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (19) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (17) bekezdése állapította meg. Ez utóbbi módosító törvény 30. § (5) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2007. január 1-je után vállalt állami kezességekre, állami garanciákra és viszontgaranciákra kell alkalmazni.

264

A 33/A. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (23) bekezdésével megállapított szöveg.

265

A 33/A. § (7)–(9) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

266

A 33/B. §-t a 2004: CXXXV. törvény 88. § (14) bekezdése iktatta be.

267

A 33/B. § (1) bekezdése a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

269

A 33/B. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

270

A 33/B. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

271

A 33/B. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

272

A 33/B. § (7) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

273

A 33/B. § (8) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be.

274

A 33/B. § (9) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

275

A 33/B. § (10) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 90. § (5) bekezdése iktatta be.

276

A 33/C. §-t a 2004: CXXXV. törvény 88. § (15) bekezdése iktatta be, szövege a 2005: CLIII. törvény 90. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

277

A 33/D. §-t a 2006: CXXI. törvény 1. § (18) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

278

A 33/D. § (1) bekezdés k) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

279

A 33/D. § (1) bekezdés l) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (26) bekezdése iktatta be.

280

A 33/D. § (2) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

281

A 33/D. § (3) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (27) bekezdése iktatta be.

282

A 33/D. § (4) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (27) bekezdése iktatta be.

283

A 33/E. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (28) bekezdése iktatta be.

284

A 34. § (1) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (8) bekezdésével megállapított szöveg.

285

A 35. § az 1995: CV. törvény 35. §-ával megállapított szöveg, az eredeti § szövegének számozása a 2006: CXXI. törvény 1. § (19) bekezdésében foglalt módosítás folytán (1) bekezdésre változott.

286

A 35. § (2) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (19) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése.

287

A 36. § az 1995: CV. törvény 36. §-ával megállapított szöveg, a § szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2001: XXXVI. törvény 99. § (1) bekezdése.

288

A 36. § (1) bekezdésének c) pontja a 2007: CXLVI. törvény 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

289

A 36. § (1) bekezdésének f) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (7) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

290

A 36. § (2) bekezdését a 2001: XXXVI. törvény 99. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdést a 2008: CV. törvény 45. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

291

A 36/B. §-t a 2008: LXXV. törvény 22. § (9) bekezdése iktatta be. [A módosító törvény 36/A. §-ról nem rendelkezett.]

292

A 36/B. § (1) bekezdése a 2008: LXXV. törvény 17. § (3) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

295

A 38. § a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (9) bekezdésével megállapított szöveg.

296

A 38. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

297

A 38/A. § az 1996: CXXI. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

298

A 38/A. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (25) bekezdésével megállapított, a 2011: XCIII. törvény 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

300

A 38/A. § (2) bekezdése az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

301

A 38/A. § (3) bekezdését a 2011: XCIII. törvény 13. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

302

A 39. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

303

A 40. §-t a 2008: LXXV. törvény 21. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

304

A 41. § a 2010: LXXIV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

305

A 42. § az 1995: CV. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.

306

A 42. § (1)–(2) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

307

A 42. § új (3) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti (3)–(7) bekezdés számozását (4)–(8) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdést a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

308

A 42. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése, a (4) bekezdést a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

309

A 42. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése. Az (5) bekezdést hatályon kívül helyezte a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja.

310

A 42. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése. A (6) bekezdést a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

311

A 42. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése.

312

A 42. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (8) bekezdése.

313

A 43. § (2) bekezdése az 1995: CV. törvény 42. §-ával megállapított szöveg, a 2003: CXVI. törvény 107. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2004. március 31. napjával.

314

A 43/A. § az 1998: XXXIX. törvény 12. §-ának c) pontja szerint módosított szöveg.

315

A 45. § (1) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (11) bekezdésével megállapított szöveg.

316

A 46. § (1) bekezdése a 2004: XXIX. törvény 148. § (1) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

318

A 46/A. §-t újonnan a 2009: CIX. törvény 2. § (26) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 47. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

319

A 46/A. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

320

A 46/A. § (2) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

321

A 46/A. § (3) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

322

A 46/A. § (4) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

323

A 47. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

324

A 48. § előtti alcím a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

325

A 48. § az 1995: CV. törvény 44. §-ával megállapított, felvezető szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

326

A 48. § b) pontja a 2004: CXXXV. törvény 88. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

327

A 48. § c) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

328

A 48. § d) pontja a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (12) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

329

A 48. § e) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

330

A 48. § f) pontját a 2006: CIX. törvény 125. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

331

A 48. § g) pontja a 2003: CXVI. törvény 85. § (12) bekezdésével megállapított, a 2010: XC. törvény 61. §-a szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

332

A 48. § i) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

334

A 48. § k) pontját az 1998: XL. törvény 3. §-a hatályon kívül helyezte.

335

A 48. § o) pontját a 2006: CIX. törvény 125. § (4) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

336

A 48. § q) pontját újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (18) bekezdése iktatta be.

337

A 48. § r) pontját az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (22) bekezdése iktatta be, a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

338

A 48. § s) pontját a 2002: LXII. törvény 78. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CV. törvény 23. §-ával megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

339

A 48. § t) pontját a 2006: CXXI. törvény 1. § (23) bekezdése iktatta be.

340

A 48. § u) pontját a 2006: CXXI. törvény 1. § (23) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

341

A 48. § v) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (30) bekezdése iktatta be.

342

A 48. § w) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (30) bekezdése iktatta be.

343

A 48. § x) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (30) bekezdése iktatta be.

344

A 49. § és az azt megelőző alcím a 2008: CV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

345

A 49. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

346

A 49. § (5) bekezdés b) pontját a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

347

A 49. § (5) bekezdés d) pontját a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

348

A 49. § (5) bekezdés g) pontja a 2010: XC. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

349

A 49. § (5) bekezdés j) pontja a 2010: XC. törvény 48. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

350

A 49. § (5) bekezdés l) pontja a 2010: XC. törvény 48. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

351

A 49. § (5) bekezdés m) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.

352

A 49. § (5) bekezdés p) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

354

A 49. § (5) bekezdés q) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

355

A 49. § (5) bekezdés r) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

356

A 49. § (5) bekezdés s) pontját a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

357

A 49. § (5) bekezdés t) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.

358

A 49. § (5) bekezdés u) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (33) bekezdése iktatta be.

359

A 49. § (6) bekezdését a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

360

A 49. § (7) bekezdése a 2010: XC. törvény 61. §-a szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

361

Az 50. § a 2010: LXXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

362

Az 50/A. §-t a 2008: LXXV. törvény 22. § (12) bekezdése iktatta be.

364

Az 51. § (2) bekezdése a 2010: LXXIV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

365

Az 52. § az 1995: CV. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

366

Az 52. § (1) bekezdése a 2010: LXXIV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

367

Az 52. § (2) bekezdése a 2010: CXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

368

Az 52. § (3) bekezdése a 2010: CXIV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

369

Az 52. § (4) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

370

Az 52. § (5) bekezdése a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (11) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

371

Az 52. § (6) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (16) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

372

Az 53/A. §-t a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (17) bekezdése iktatta a szövegbe.

373

Az 53/B. §-t a 2008: LXXV. törvény 22. § (15) bekezdése iktatta be.

374

Az 54. § az 1995: CV. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

375

Az 54. § (1) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

376

Az 54. § új (3) bekezdését a 2009: LXXVII. törvény 154. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva.

377

Az 54. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: LXXVII. törvény 154. §-a, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

378

Az 54. § (4) bekezdését az 1996: CXXI. törvény 22. §-a iktatta be, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: LXXVII. törvény 154. §-a.

379

Az 54/A. §-t az 1995: CV. törvény 50. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

380

Az 55. § az 1995: CV. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

381

Az 55. § (2) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

382

Az 56. § az 1995: CV. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

383

Az 57. § az 1995: CV. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

384

Az 57. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

385

Az 57. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

386

Az 57. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

387

Az 59. § az 1995: CV. törvény 54. §-ával megállapított szöveg.

388

Az 59. § (1) bekezdése a 2006: IV. törvény 367. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

389

Az 59. § (4) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 30. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

390

Az 59. § (5) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 30. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

391

A 61. §-t az 1995: CV. törvény 115. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CV. törvény 25. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

392

A 61/A. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (34) bekezdése iktatta be.

393

A 61/B. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (34) bekezdése iktatta be.

394

A 61/C. §-t a 2010: CLIII. törvény 10. § (34) bekezdése iktatta be.

395

Az V. fejezet címe a 2008: LXXV. törvény 22. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

397

A 62. § (2) bekezdését az 1995: CV. törvény 55. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének számozását (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2008: LXXV. törvény 22. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

398

A 62. § (3) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni.

401

A 63. § az 1998: XC. törvény 80. §-ának (14) bekezdésével megállapított szöveg.

402

A 63. § (1)–(2) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 34. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

403

A 63. § (3) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (19) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

404

A 63. § (4) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 5. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

405

A 63. § (5) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 5. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

406

A 63. § (6) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

407

A 63. § (7) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

408

A 63. § (8) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

409

A 63. § (9) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (35) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: LVII. törvény 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

410

A 63. § (10) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (35) bekezdése iktatta be.

411

A 63/A. §-t a 2005: CXIV. törvény 69. § (1) bekezdése iktatta be.

412

A 64. § a 2001: LXXV. törvény 29. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

417

A 64. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

418

A 64. § (7) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 3. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

419

A 64. § (8) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 88. § (20) bekezdése iktatta be.

420

A 64. § (9) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (21) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 31. § (1)–(2) bekezdését.

421

A 64. § (10) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (28) bekezdése iktatta be.

422

A 64/A. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe.

423

A 64/A. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

424

A 64/A. § (2) bekezdése a 2007: CXLVI. törvény 3. § (22) bekezdésével megállapított szöveg.

425

A 64/A. § (3) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

426

A 64/A. § (3) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 54. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

427

A 64/A. § (4) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (25) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 30. § (15) bekezdése alapján a rendelkezést először a 2007. évi normatív hozzájárulások és támogatások igénylésétől kezdődően kell alkalmazni.

428

A 64/A. § (4) bekezdés d) pontja a 2008: LXXXII. törvény 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

429

A 64/A. § (5) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

430

A 64/A. § (6) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (5) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 66. § (6) bekezdését.

431

A 64/A. § (7) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

432

A 64/A. § (8) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 85. § (14) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (36) bekezdésével megállapított szöveg.

433

A 64/B. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe.

434

A 64/B. § (3) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (37) bekezdésével megállapított szöveg.

435

A 64/B. § (4) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 7. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

436

A 64/B. § (6) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (38) bekezdése iktatta be.

437

A 64/B. § (7) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (38) bekezdése iktatta be.

438

A 64/C. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe.

439

A 64/C. § (2) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 30. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

440

A 64/D. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta a szövegbe, e módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit első ízben a 2002. évi központi költségvetési kapcsolatokból származó támogatások és hozzájárulások év végi elszámolása során kell alkalmazni.

441

A 64/D. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (39) bekezdésével megállapított, a 2011: LXVI. törvény 36. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

442

A 64/D. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (16) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a, a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

443

A 64/D. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (16) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a, a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

444

A 64/D. § (4) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) és (3) bekezdése, valamint a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

445

A 64/D. § (5) bekezdése a 2002: LXII. törvény 78. § (13) bekezdésével megállapított és a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése, valamint a 2006: CIX. törvény 125. § k) pontja szerint módosított szöveg.

446

A 64/D. § (6) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (17) bekezdésével megállapított és a 2009: LVI. törvény 54. §-a, a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

447

A 64/D. § (7) bekezdése a 2009: LVI. törvény 54. §-a, a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

448

A 64/D. § (8) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja, a 2009: LVI. törvény 54. §-a, a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

449

A 64/D. § (10) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) és (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja, a 2009: LVI. törvény 55. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

450

A 64/D. § (11) bekezdése a 2009: LXXXV. törvény 79. § (6) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 66. § (6) bekezdését.

451

A 64/D. § (12) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 2. § (19) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (29) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (78) bekezdése szerint módosított szöveg.

452

A 64/D. § (13) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 2. § (19) bekezdése iktatta be.

453

A 64/E. §-t a 2001: LXXV. törvény 29. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: LXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

454

A 64/E. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

455

A 64/E. § (4) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

456

A 64/E. § (5) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (77) bekezdése hatályon kívül helyezte.

457

A 64/F. §-t a 2007: CXLVI. törvény 3. § (23) bekezdése iktatta be.

458

A 64/F. § (3) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (40) bekezdésével megállapított szöveg.

459

A 64/F. § (4) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

460

A 65. § (2)-(4) bekezdését az 1995: CV. törvény 58. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg a § jelzését (1) bekezdésre változtatta.

461

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

462

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

463

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

464

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

465

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

466

A 65. § (5) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni. Szövegét újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (23) bekezdése állapította meg.

467

A 65. § (6) bekezdését a 2004: CVII. törvény 14. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 14. § (14) bekezdése alapján a rendelkezést első ízben a 2005. évi költségvetés előkészítésekor kell alkalmazni.

468

A 66. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (28) bekezdésével megállapított szöveg. A 2008: CV. törvény 44. § (7) bekezdése alapján a 2009. január 1-jén már működő, de be nem jegyzett, illetve alapító okirattal nem rendelkező költségvetési szerv esetén a 2008: CV. törvényben foglalt követelményeket legkésőbb 2009. június 1-jéig – az Áht. 66. §-ában foglalt költségvetési szerv esetén legkésőbb 2009. október 1-jéig – teljesíteni kell. A nyilvántartásba be nem jegyzett ezen költségvetési szerv – az Áht. 66. §-ában foglalt költségvetési szerv kivételével – 2010. január 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik azzal, hogy általános jogutódja az irányító (ennek hiányában alapító) szerve.

469

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

470

A 68. § (1) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (24) bekezdésével megállapított szöveg.

471

A 68. § (2) bekezdése az 1998: XC. törvény 80. §-ának (16) bekezdésével megállapított szöveg.

472

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

473

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

474

A 68/A. §-t az 1995: CV. törvény 61. §-a iktatta a szövegbe.

475

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

476

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

477

A 69. § a 2009: CIX. törvény 2. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.

478

A 69. § (1) bekezdés a) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (41) bekezdésével megállapított szöveg.

479

A 69. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

480

A 69. § (2) bekezdése a 2010: XC. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

481

A 69. § (4) bekezdése a 2010: XC. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

482

A 70. § az 1998: XLI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

483

A 71. § (1) bekezdése az 1997: CXLVI. törvény 76. §-a (26) bekezdésével megállapított szöveg.

484

A 71. § (3) bekezdését az 1995: CV. törvény 63. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

485

A 72. § az 1997: CXLVI. törvény 76. §-a (27) bekezdésével megállapított szöveg.

486

A 73. § a 2009: CIX. törvény 2. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.

487

A 74. § az 1995: CV. törvény 65. §-ával megállapított szöveg.

488

A 74. § (1) bekezdése a 2010: XC. törvény 50. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

489

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

490

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

491

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

492

A 74/A. §-t az 1995: CV. törvény 66. §-a iktatta a szövegbe.

493

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

494

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

495

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

496

A 74/A. § (3) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (17) bekezdésével megállapított szöveg.

497

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

498

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

499

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

500

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

501

A 74/A. § (5) bekezdését az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (18) bekezdése iktatta be a szövegbe.

502

A 74/B. §-t a 2004: CVII. törvény 14. § (7) bekezdése iktatta be.

503

A 74/B. § (1) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

504

A 74/B. § (2) bekezdése a 2004: CXXXV. törvény 88. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

505

A 75. § a 2009: CIX. törvény 2. § (33) bekezdésével megállapított szöveg.

506

A 76. § (4) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (34) bekezdése iktatta be.

507

A 77. § (3) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (35) bekezdése iktatta be.

508

A 78. § (1) bekezdése a 2004: XXIX. törvény 148. § (1) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

509

A 79. § az 1995: CV. törvény 67. §-ával megállapított szöveg.

510

A 79. § (1) bekezdésének első mondata az 1996: CXXI. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

511

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

512

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

513

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

514

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

515

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

516

A 80. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (42) bekezdésével megállapított szöveg.

517

A 81. § az 1995: CV. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

518

A 82. § az 1996: CXXI. törvény 26. §-ával megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

519

A 83/A. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (36) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: LVII. törvény 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

520

A 83/B. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (37) bekezdése iktatta be.

521

A 84. § a 2009: CIX. törvény 2. § (38) bekezdésével megállapított szöveg.

522

A 85. §-t a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

523

A 85/A. §-t az 1996: CXXI. törvény 28. §-a iktatta a szövegbe.

524

A 85/A. § (1)-(2) bekezdését az 1998: XXXIX. törvény 12. §-ának c) pontja hatályon kívül helyezte.

525

A 85/A. § (3) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

526

A 86. § az 1996: CXXI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

527

A 86. § (1) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (30) bekezdése iktatta be.

528

A 86. § (2)-(7) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

529

A 86. § (8) bekezdése a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (18) bekezdésével megállapított szöveg.

530

A 86. § (9) bekezdését a 2005: CLIII. törvény 101. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (24) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

531

A 86. § (10) bekezdésének harmadik mondatát a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

532

A 86. § (11) bekezdését a 2010: CXIV. törvény 3. §-a iktatta be.

533

A 86/A. § az 1998: XC. törvény 80. §-ának (20) bekezdésével megállapított szöveg.

534

A 86/A. § (1) bekezdése a 2004: CXX. törvény 9. §-ával megállapított és a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja, 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

535

A 86/A. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

536

A 86/A. § (3) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (22) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 29. § (8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás során kell először alkalmazni.

537

A 86/A. § (4) bekezdését az 1998: XC. törvény 128. §-a (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

538

A 86/A. § (5) bekezdése a 2001: LXXV. törvény 38. §-a szerint módosított szöveg.

539

A 86/B. §-t az 1996: CXXI. törvény 31. §-a iktatta a szövegbe.

540

A 86/B. § (1) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (24) bekezdésével megállapított szöveg.

541

A 86/B. § (2) bekezdését a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (23) bekezdése iktatta be.

542

A 86/B. § új (4) bekezdését a 2008: LXXXII. törvény 2. § (24) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva.

543

A 86/B. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

544

A 86/B. § (4) bekezdésének c) pontját a 2009: CIX. törvény 2. § (40) bekezdése iktatta be.

545

A 86/B. § (4) bekezdés d) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (43) bekezdése iktatta be.

546

A 86/B. § (4) bekezdését az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (26) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2006: CXXI. törvény 1. § (31) bekezdése állapította meg, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2008: LXXXII. törvény 2. § (24) bekezdése.

547

A 86/B. § (6) bekezdését az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (26) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2002: XLVII. törvény 56. § f) pontja.

548

A 86/C. §-t a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CV. törvény 27. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

549

A 86/D. §-t a 2000: CXVIII. törvény 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: CLIII. törvény 10. § (44) bekezdése iktatta be.

550

A 86/E. §-t az 1999: CXXV. törvény 94. §-a (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

551

A 86/F. § a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (15) bekezdésével megállapított szöveg.

552

A 86/F. § (2) bekezdése a 2010: XC. törvény 51. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

553

A 86/G. §-t az 1999: CXXV. törvény 94. §-a (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

554

A 86/H. §-t az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (27) bekezdése iktatta a szövegbe.

556

A 86/H. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

557

A 86/H. § (3) bekezdése a 2006: CXXI. törvény 1. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.

559

A 86/I. § (1) bekezdése a 2000: CXXXIII. törvény 82. §-ának (16) bekezdésével megállapított szöveg.

562

A 86/I. § (6) bekezdését a 2001: LXXV. törvény 29. § (11) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: IV. törvény 367. § 7. pontja, a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés r) pontja, a 2010: XC. törvény 65. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

563

A VII. fejezet (87–100/J. §) a 2010: XC. törvény 52. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

564

A VII. Fejezet címe a 2010: CLIII. törvény 10. § (45) bekezdésével megállapított szöveg.

566

A 88. § (2) bekezdése a 2010: CXXVI. törvény 49. §-a szerint módosított szöveg. [A 88. § (2) bekezdésében a 2011: CXII. törvény 84. § (1) bekezdése alapján az „az elektronikus információszabadságról szóló törvény” szövegrész helyébe az „az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény” szöveg lép. Ez utóbbi módosító törvény 73. § (2) bekezdése alapján 2012. január 1-jén lép hatályba.]

567

A 88. § (3) bekezdése a 2010: CLVIII. törvény 122. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 119. § (5)–(6) bekezdését.

568

A 2010: XC. törvény 135. § (12) bekezdése alapján a 2010. augusztus 14. napján hatályos 90. §-ban foglalt éves költségvetést nem kell elkészíteni. A 2010. augusztus 15. napja előtt elkészített éves költségvetés – ide nem értve az önkormányzat által elfogadott éves költségvetési rendeletet, határozatot – 2010. augusztus 15. napján érvényét veszti.

569

A 2010: XC. törvény 135. § (5) bekezdése alapján a 2010. augusztus 15-ét megelőzően kiegészítő vagy kisegítő tevékenységként meghatározott tevékenységekre a 92. § szerinti alaptevékenység szabályait, vállalkozási tevékenységként meghatározott tevékenységekre a vállalkozási tevékenység szabályait kell alkalmazni. A tevékenységtípusokra vonatkozó előírások változása miatt a költségvetési szerv alapító okiratát 2010. augusztus 15-ét követő első módosítása során kell módosítani.

570

A 2010: XC. törvény 135. § (13) bekezdése alapján a 2010. augusztus 15-étől kezdődően a 2010. augusztus 14-én hatályos 94. § szerinti feladatellátási megállapodás nem köthető. A 2010. augusztus 15-én hatályos feladatellátási megállapodások érvényben maradnak, az abból eredő jogokat és kötelezettségeket a felek betartani kötelesek.

571

A 94. § (1) bekezdés e) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (46) bekezdésével megállapított szöveg.

572

A 96. § (1) bekezdése a 2010: CXIV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

573

A 96. § (4) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

574

A 97. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (47) bekezdésével megállapított szöveg.

575

A 99. § (2) bekezdése a 2011: XXXI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

576

A 2010: XC. törvény 135. § (6) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. év során a 2010. augusztus 15. napján aktuális (módosított) bevételi előirányzatokon felüli, pénzügyileg még nem teljesült többletbevételekre kell alkalmazni.

577

A 100/B. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (48) bekezdésével megállapított szöveg.

578

A 100/B. § (1a) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (49) bekezdése iktatta be.

579

A 100/C. § (1) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (78) bekezdése szerint módosított szöveg.

580

A 100/C. § (3) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (50) bekezdésével megállapított szöveg.

581

A 100/C. § (6) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (51) bekezdése iktatta be.

582

A 100/E. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (52) bekezdésével megállapított szöveg.

583

A 100/E. § (3) bekezdésében a 2010: CLIII. törvény 10. § (79) bekezdése alapján a „személyi juttatásra” szövegrész helyébe a „működési költségre” szöveg lép [e módosító törvény 85. § (7) bekezdése alapján 2012. január 1-jén lép hatályba].

584

A 100/F. § (2) bekezdése a 2010: CLIII. törvény 10. § (78) bekezdése szerint módosított szöveg.

585

A 100/H. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (53) bekezdésével megállapított szöveg.

586

A 100/I. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (54) bekezdésével megállapított szöveg.

587

A 100/J. §-t megelőző alcímet a 2010: CLIII. törvény 10. § (55) bekezdése iktatta be.

588

A 100/J. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (56) bekezdésével megállapított szöveg.

589

A VII/A. Fejezetet (100/K–100/P. §-t) a 2008: CV. törvény 29. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (4) bekezdését.

590

A 100/K. §-t a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

591

A 2009: CIX. törvény 55. § (8) bekezdése alapján a 100/L. § (2) bekezdése a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 37. §-ának (3) bekezdésével érintett gazdálkodó szervezetek tekintetében nem alkalmazandók.

592

A 100/L. § (3) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.

593

A 100/L. § (4) bekezdés a) pontját a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

594

A 100/L. § (4) bekezdésének h) pontját a 2009: CIX. törvény 2. § (51) bekezdése iktatta be.

595

A 100/L. § (5) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (52) bekezdésével megállapított szöveg.

596

A 100/L. § (6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

597

A 100/L. § (7) bekezdését a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

598

A 100/M. § (1) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (53) bekezdésével megállapított szöveg.

599

A 100/M. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (53) bekezdésével megállapított szöveg.

600

A 100/M. § (4) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XC. törvény 53. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

601

A 100/M. § (5)–(6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.

602

A 100/N. § (1) bekezdése a 2010: XC. törvény 54. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

603

A 100/N. § (2) bekezdését a 2009: CXXII. törvény 8. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

604

A 100/N. § (5) bekezdését a 2009: CXXII. törvény 8. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

605

A 100/N. § (6) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

606

A 100/N. § (7) bekezdése a 2010: XC. törvény 65. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

607

A 100/N. § (8) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

608

A 100/N. § (9) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

609

A 100/O. § (1) bekezdése a 2010: XC. törvény 65. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

610

A 100/P. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (54) bekezdésével megállapított szöveg.

611

A 100/P. § (2) bekezdése a 2010: XC. törvény 65. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

612

A 100/P. § (6) bekezdése a 2009: CIX. törvény 52. § (8) bekezdésének i) pontja szerint módosított szöveg.

614

A VIII. Fejezet címe az 1995: CV. törvény 83. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

615

A 101. § az 1995: CV. törvény 83. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

616

A 101. § (1) bekezdése a 2002: LXII. törvény 78. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

617

A 101. § új (2) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(8) bekezdés számozását (3)–(9) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2003: XXXVII. törvény 18. § (3) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

618

A 101. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (57) bekezdésével megállapított szöveg.

619

A 101. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése, szövegét a 2004: CXXXV. törvény 88. § (32) bekezdése állapította meg.

620

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

621

A 101. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (58) bekezdésével megállapított szöveg.

622

A 101. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése.

623

A 101. § (6) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (35) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (7) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése, szövege a 2006: CIX. törvény 79. § (6) bekezdésének j) pontja szerint módosított szöveg.

624

A 101. § (7) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (36) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (8) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése. A (8) bekezdés a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) bekezdése, a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

625

A 101. § (8) bekezdése az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (36) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (9) bekezdésre változtatta a 2002: LXII. törvény 78. § (18) bekezdése. A (9) bekezdés a 2009: LXXXV. törvény 79. § (7) bekezdésével megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító törvény 66. § (6) bekezdését.

626

A 101. § (9a) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (59) bekezdése iktatta be.

627

A 101. § (9b) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (59) bekezdése iktatta be.

628

A 101. § (10) bekezdését a 2002: LXII. törvény 78. § (19) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (55) bekezdésével megállapított szöveg.

629

A 101. § (11) bekezdését a 2006: CXXI. törvény 1. § (39) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja.

630

A 101. § (12) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (29) bekezdése iktatta be.

631

A 101. § (13) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (29) bekezdése iktatta be.

632

A 101/A. §-t a 2008: CV. törvény 30. §-a iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 44. § (3) bekezdését.

633

A 101/A. § (2) bekezdése a 2008: CV. törvény 45. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

634

A 102. § a 2010: CLIII. törvény 10. § (60) bekezdésével megállapított szöveg.

636

A 103. § az 1995: CV. törvény 85. §-ával megállapított szöveg.

637

A 103. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 18. § (2) bekezdése és a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

638

A 103. § (2) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

639

A 103/A. §-t a 2001: L. törvény 13. §-a iktatta a szövegbe.

640

A IX. Fejezet címe a 2007: CVI. törvény 44. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

641

A 104. § az 1995: CV. törvény 86. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

642

A 104. § (1) bekezdését a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

643

A 104. § (2) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

644

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

645

A 104. § (3) bekezdése a 2011: LXVI. törvény 38. § (2) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

646

A 104/A. §-t a 2003: XXIV. törvény 13. §-a iktatta a szövegbe.

647

A 104/A. § (1) bekezdését – a 2003: XXIV. törvény 37. § (6) bekezdése alapján – a 2003. június 9-ét követően alapított közalapítványokra, illetve közhasznú társaságokra kell alkalmazni. Az (1) bekezdésben – a 2006: IV. törvény 365. § (6) bekezdésének c) pontja alapján – közhasznú társaságon 2007. július 1-jétől 2009. június 30-ig közhasznú társaságot, illetve jogi személy nonprofit gazdasági társaságot, 2009. július 1-jétől pedig kizárólag jogi személy nonprofit gazdasági társaságot kell érteni. A 104/A. § (1) bekezdése a 2006: LXV. törvény 13. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

648

A 104/A. § (2)–(3) bekezdését a 2006: LXV. törvény 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

649

A 105. § (1) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

650

A 105. § (2) bekezdése a 2009: CIX. törvény 2. § (56) bekezdésével megállapított szöveg.

651

A 105. § (3) bekezdését a 2005: XCII. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (56) bekezdésével megállapított szöveg.

652

A 105/A. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

653

A 105/A. § (1) bekezdése a 2011: LVII. törvény 13. §-a szerint módosított szöveg.

654

A 105/A. § új (3) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 106. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.

655

A 105/A. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (1) bekezdése (4) bekezdésre változtatta.

656

A 105/A. § új (5) bekezdését a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(13) bekezdés számozását (6)–(15) bekezdésre változtatta; alkalmazására lásd e módosító törvény 108. § (1) bekezdését.

657

A 105/A. § eredeti (4) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (6) bekezdésre változtatta.

658

A 105/A. § eredeti (5) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése, illetve 110. § (2) bekezdésének a) pontja.

659

A 105/A. § eredeti (6) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése, illetve 110. § (2) bekezdésének b) pontja.

660

A 105/A. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (9) bekezdésre változtatta.

661

A 105/A. § eredeti (8) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (10) bekezdésre változtatta.

662

A 105/A. § eredeti (9) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (11) bekezdésre változtatta.

663

A 105/A. § eredeti (10) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (12) bekezdésre változtatta.

664

A 105/A. § eredeti (11) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (13) bekezdésre változtatta.

665

A 105/A. § eredeti (12) bekezdésének számozását (14) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése, illetve 110. § (2) bekezdésének c) pontja.

666

A 105/A. § eredeti (13) bekezdésének számozását a 2008: CVIII. törvény 106. § (2) bekezdése (15) bekezdésre változtatta.

667

A 105/B. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

668

[A 105/B. § (4) bekezdésében a 2011: CXII. törvény 83. § (3) bekezdése alapján a „valamint – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő –” szövegrész helyébe a „valamint – a személyes adatok védelméhez fűződő jog sérelme nélkül –” szöveg lép. E módosító törvény 73. § (2) bekezdése alapján 2012. január 1-jén lép hatályba.]

669

A 105/C. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

670

A 105/C. (1) bekezdésének g) pontját a 2007: CXXIII. törvény 42. § (2) bekezdésének a) pontja iktatta be.

672

A 105/D. §-t a 2005: XCII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

673

A 106. §-t a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

674

A 107. §-t az 1995: CV. törvény 115. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

675

A 108. § (1) bekezdése a 2007: CVI. törvény 44. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

676

A 2009: CXXX. törvény 12. § (1) bekezdése alapján a helyi, a települési és területi kisebbségi önkormányzatok tekintetében versenytárgyalás alkalmazása kötelező, amennyiben az érintett vagyontárgy forgalmi értéke a 25,0 millió forintot meghaladja; a helyi önkormányzat rendeletében, valamint a települési és területi kisebbségi önkormányzat határozatában ennél kisebb összeget is meghatározhat.

677

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

678

A 108. § (2) bekezdése a 2008: LXXXII. törvény 2. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

679

A 108. § új (3) bekezdését az 1997: CXLIV. törvény 312. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva. A 108. § (3) bekezdése a 2006: IV. törvény 367. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

680

A 108. § (3) bekezdését az 1995: CV. törvény 87. § (2) bekezdése iktatta be, számozását (4) bekezdésre változtatta az 1997: CXLIV. törvény 312. §-a, szövege a 2009: CIX. törvény 52. § (15) bekezdése szerint módosított szöveg.

681

A 2009: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján a kisösszegű követelés értékhatára 100 000 forint.

682

A 108. § (5) bekezdését az 1998: XC. törvény 80. §-ának (33) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

683

A 108. § (6) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 85. § (25) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

684

A 108/A. § a 2003: CXVI. törvény 85. § (26) bekezdésével megállapított szöveg.

688

A 108/A. § (8) bekezdését a 2003: CXVI. törvény 107. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

689

A 108/A. § (9) bekezdése a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

690

A 109. §-t a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CXLVI. törvény 3. § (30) bekezdése iktatta be.

691

A 109. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (57) bekezdésével megállapított szöveg.

692

A 109. § (6) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be.

693

A 109. § (7) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be.

694

A 109. § (8) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (61) bekezdésével megállapított szöveg.

695

A 109. § (9) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (58) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (61) bekezdésével megállapított szöveg.

696

A 109. § (10) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (62) bekezdése iktatta be.

697

A 109/A. §-t újonnan a 2008: LXXXII. törvény 2. § (27) bekezdése iktatta be.

698

A 109/A. § (6) bekezdését a 2010: CLIII. törvény 10. § (63) bekezdése iktatta be.

699

A 109/B. §-t újonnan a 2010: LXXXVII. törvény 40. §-a iktatta be.

700

A 109/C. §-t újonnan a 2010: LXXXVII. törvény 40. §-a iktatta be.

701

A 109/D. §-t újonnan a 2010: CLIII. törvény 10. § (64) bekezdése iktatta be.

702

A 109/E. §-t az 1995: CV. törvény 93. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

703

A 109/F. §-t az 1995: CV. törvény 94. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja. Ez utóbbi módosító törvény 59. § (5)–(8) bekezdése alapján a központi költségvetési szervekkel kötött, 2007. szeptember 25-én hatályos vagyonkezelési szerződéseket 2008. június 30-ig kell felülvizsgálni és a 2007: CVI. törvény előírásainak megfelelően módosítani. A központi költségvetési szervekkel társasági részesedések vagyonkezelésére kötött szerződések 2007. szeptember 25. napjával megszűnnek. Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény mellékletében felsorolt társasági részesedések 2007. szeptember 25. napjával kerülnek a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tulajdonosi joggyakorlása alá. A vagyonkezelési szerződések felülvizsgálati és módosítási kötelezettsége nem érinti a 2007. szeptember 25. napjáig az ingatlan-nyilvántartásba a központi költségvetési szerveken kívül más személy javára bejegyzett, állami vagyont érintő jogokat, valamint a központi költségvetési szerveken kívül más személyeket megillető, 2007. szeptember 25. napjáig kötött szerződésen alapuló, jóhiszeműen szerzett és gyakorolt, állami vagyont érintő jogokat.

704

A 109/G. §-t az 1995: CV. törvény 95. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

705

A 109/H. §-t az 1995: CV. törvény 96. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

706

A 109/I. §-t az 1995: CV. törvény 97. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

707

A 109/J. §-t az 1995: CV. törvény 98. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

708

A 109/K. §-t az 1995: CV. törvény 99. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja.

709

A 109/L. §-t a 2006: CXXI. törvény 1. § (48) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (31) bekezdésével megállapított szöveg.

710

A 110. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

711

A 111. § a 2008: LXXV. törvény 22. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

712

A 112. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (49) bekezdésével megállapított szöveg.

713

A 113. §-t a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

714

A 113/A. §-t az 1995: CV. törvény 101. §-a iktatta be, szövege a 2011: XIII. törvény 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

715

A 114. § az 1995: CV. törvény 102. §-ával megállapított szöveg.

716

A 114. § (1) bekezdése a 2003: XXXVII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

717

A 116. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (51) bekezdésével megállapított szöveg.

718

A 117. § a 2007: CXLVI. törvény 3. § (32) bekezdésével megállapított szöveg.

719

A 118. § a 2006: CXXI. törvény 1. § (52) bekezdésével megállapított szöveg.

720

A 118/A. §-t a 2000: CXVIII. törvény 23. §-ának (20) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CXLVI. törvény 3. § (33) bekezdésével megállapított szöveg.

721

A 118/B. §-t a 2009: CIX. törvény 2. § (59) bekezdése iktatta be.

722

A 119. § az 1995: CV. törvény 104. §-ával megállapított szöveg.

723

A 2005: CXIV. törvény 71. §-a alapján a „helyi kisebbségi önkormányzat” fogalom alatt értelemszerűen „települési kisebbségi önkormányzat” vagy „megyei, fővárosi kisebbségi önkormányzat” fogalmat kell érteni.

724

A 119. § (5) bekezdését az 1998: XC. törvény 80. §-ának (45) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 125. § (1) bekezdésének k) pontja szerint módosított szöveg.

725

A XIII. Fejezet (120–122/D. §) a 2010: CLIII. törvény 10. § (65) bekezdésével megállapított szöveg.

726

A 120/A. § (1) bekezdése a 2011: LXVI. törvény 38. § (2) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

727

A 120/B. § (1) bekezdés g) pontja a 2011: XIII. törvény 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

728

A 120/B. § (1) bekezdés h) pontját a 2011: XIII. törvény 2. § (5) bekezdése iktatta be.

729

A 120/B. § (1) bekezdés i) pontját a 2011: LVII. törvény 8. § (5) bekezdése iktatta be.

730

A 120/B. § (4) bekezdését a 2011: XIII. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be.

731

A 120/B. § (5) bekezdését a 2011: XIII. törvény 2. § (6) bekezdése iktatta be.

732

A 123. § (2) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte.

733

A 123. § (3) bekezdését az 1992: LXXXII. törvény 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja.

734

A 123. § (4) bekezdését az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (41) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: XXXI. törvény 9. §-a.

735

A 123/A. §-t az 1995: CV. törvény 107. §-a iktatta be, szövege a 2011: XXXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg. [A 123/A. § a (3) bekezdés alapján hatályát veszti 2012. január 1. napjával.]

736

A 123/B. §-t az 1996: CXXI. törvény 53. §-a iktatta be, szövege a 2010: CXLVIII. törvény 44. § (10) bekezdése szerint módosított szöveg.

737

A 123/C. §-t a 2003: XXXVII. törvény 15. §-a iktatta a szövegbe.

738

A 123/C. § (1) bekezdésének c)–d) pontját a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte.

739

A 123/C. § (2) bekezdését a 2011: XXXI. törvény 9. §-a hatályon kívül helyezte.

740

A 124. § (2) bekezdésének a) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (60) bekezdésével megállapított szöveg.

742

A 124. § (2) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

744

A 124. § (2) bekezdésének c) pontja a 2002: LXII. törvény 78. § (30) bekezdésével megállapított szöveg.

746

A 124. § (2) bekezdés cs) pontját újonnan a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

748

A 124. § (2) bekezdés d) pontja a 2010: XC. törvény 58. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

750

A 124. § (2) bekezdésének e) pontja a 2006: CXXI. törvény 1. § (53) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

752

A 124. § (2) bekezdésének f) pontját újonnan a 2009: CIX. törvény 2. § (62) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

754

A 124. § (2) bekezdés g) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (78) bekezdése szerint módosított szöveg.

756

A 124. § (2) bekezdés h) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

758

A 124. § (2) bekezdés i) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

760

A 124. § (2) bekezdés j) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

761

A 124. § (2) bekezdés k) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

763

A 124. § (2) bekezdés l) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (66) bekezdésével megállapított szöveg.

765

A 124. § (2) bekezdésének m) pontját újonnan a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (67) bekezdésével megállapított szöveg.

767

A 124. § (2) bekezdésének n) pontját újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (45) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja. A 124. § (2) bekezdés n) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (4) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

769

A 124. § (2) bekezdés o) pontját az 1995: CV. törvény 108. § (1) bekezdése iktatta be.

770

A 124. § (2) bekezdés p) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (5) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

772

A 124. § (2) bekezdés q) pontját újonnan a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

774

A 124. § (2) bekezdésének r) pontját az 1996: CXXI. törvény 54. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: CV. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

776

A 124. § (2) bekezdés s) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

778

A 124. § (2) bekezdésének t) pontját a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: LXX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (68) bekezdésével megállapított szöveg.

780

A 124. § (2) bekezdés u) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (69) bekezdésével megállapított szöveg.

782

A 124. § (2) bekezdésének v) pontját az 1997: CXLVI. törvény 76. §-ának (42) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: XCV. törvény 31. § (24) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg.

784

A 124. § (2) bekezdés w) pontja a 2008: CV. törvény 45. § (7) bekezdése, a 2010: CLIII. törvény 10. § (78) bekezdése szerint módosított szöveg.

786

A 124. § (2) bekezdésének x) pontját újonnan a 2004: CXXXV. törvény 88. § (46) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

788

A 124. § (2) bekezdésének xa) pontját a 2003: XCV. törvény 31. § (25) bekezdése iktatta be.

789

A 124. § (2) bekezdésének y) pontját újonnan a 2005: CLIII. törvény 90. § (12) bekezdése iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

791

A 124. § (2) bekezdésének z) pontját a 2001: LXXV. törvény 29. § (16) bekezdése iktatta a szövegbe.

793

A 124. § (2) bekezdésének zs) pontját a 2001: LXXV. törvény 29. § (16) bekezdése iktatta a szövegbe.

795

A 124. § (2) bekezdésének zsa) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (11) bekezdése iktatta be.

797

A 124. § (2) bekezdésének zsb) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (11) bekezdése iktatta be.

798

A 124. § (2) bekezdésének zsc) pontját a 2006: LXV. törvény 3. § (11) bekezdése iktatta be.

799

A 124. § (2) bekezdés zsd) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (8) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

801

A 124. § (2) bekezdésének zse) pontját a 2006: CXXI. törvény 1. § (54) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (71) bekezdésével megállapított szöveg.

803

A 124. § (2) bekezdésének zsf) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (36) bekezdése iktatta be.

804

A 124. § (2) bekezdés zsg) pontját a 2008: LXXV. törvény 22. § (20) bekezdése iktatta be.

805

A 124. § (2) bekezdés zsh) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

807

A 124. § (2) bekezdés zsi) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

809

A 124. § (2) bekezdés zsj) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

811

A 124. § (2) bekezdés zsk) pontját a 2008: CV. törvény 40. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 58. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

813

A 124. § (3) bekezdése a 2008: CV. törvény 46. § (3) bekezdés t) pontja szerint módosított szöveg.

814

A 124. § (4) bekezdését az 1995: CV. törvény 108. §-ának (2) bekezdése iktatta be, felvezető szövegrésze a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

815

A 124. § (4) bekezdésének a) pontja a 2001: L. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított és a 2009: LXV. törvény 16. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

817

A 124. § (4) bekezdésének b) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (63) bekezdésével megállapított szöveg.

820

A 124. § (4) bekezdésének d) pontja a 2009: CIX. törvény 2. § (64) bekezdésével megállapított szöveg.

822

A 124. § (4) bekezdésének f) pontját újonnan a 2004: XLVIII. törvény 145. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja. A 124. § (4) bekezdés f) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (10) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

823

A 124. § (4) bekezdésének g) pontját az 1998: XC. törvény 80. § (49) bekezdése iktatta be, szövege az 1999: CXXV. törvény 62. § (64) bekezdésével megállapított és a 2010: CLIII. törvény 10. § (78) bekezdése szerint módosított szöveg.

825

A 124. § (4) bekezdésének új h) pontját a 2001: LXXV. törvény 29. § (17) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti h) pont jelölését i) pontra változtatva.

827

A 124. § (4) bekezdésének h) pontját az 1999: CXXV. törvény 62. §-ának (64) bekezdése iktatta be, jelölését i) pontra változtatta a 2001: LXXV. törvény 29. § (17) bekezdése. A 124. § (4) bekezdésének i) pontját a 2009: CIX. törvény 51. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte. A 124. § (4) bekezdés i) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (11) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

828

A 124. § (4) bekezdés j) pontját újonnan a 2010: XC. törvény 58. § (11) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

830

A 124. § (4) bekezdésének k) pontját a 2007: CXXXVIII. törvény 184. § (6) bekezdése iktatta be.

831

A 124. § (4) bekezdésének újabb k) pontját a 2007: CXLVI. törvény 3. § (37) bekezdése iktatta be, megjelölését l) pontra változtatta a 2008: LXXXII. törvény 2. § (32) bekezdése, szövege a 2009: LVI. törvény 53. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

833

A 124. § (4) bekezdésének m) pontját a 2008: LXXXII. törvény 2. § (33) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (65) bekezdésével megállapított szöveg.

835

A 124. § (4) bekezdésének n) pontját a 2008: LXXXII. törvény 2. § (34) bekezdése iktatta be.

836

A 124. § (4) bekezdésének o) pontját a 2008: CV. törvény 41. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (66) bekezdésével megállapított szöveg.

838

A 124. § (4) bekezdésének p) pontját a 2008: CV. törvény 41. §-a iktatta be, szövege a 2009: CIX. törvény 2. § (66) bekezdésével megállapított szöveg.

840

A 124. § (4) bekezdésének q) pontját a 2010: CLIII. törvény 10. § (72) bekezdése iktatta be.

842

A 124. § (6) bekezdését a 2003: CXXIX. törvény 406. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésének l) pontja.

843

A 124. § (7) bekezdését a 2004: CXXXV. törvény 88. § (47) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2006: CIX. törvény 173. § (1) bekezdésének f) pontja.

844

A 124. § (8) bekezdését a 2005: CLXXVII. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2006: LXV. törvény 3. § (12) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 168. § (1) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

846

A 124. § (9) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (38) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLIII. törvény 10. § (73) bekezdésével megállapított szöveg.

847

Lásd a 2/2008. (II. 18.) GKM rendeletet, a 6/2008. (III. 7.) GKM rendeletet, az 1/2008. (V. 8.) MeHVM rendeletet, a 4/2008. (VIII. 1.) ÖM rendeletet, a 6/2008. (X. 8.) ÖM rendeletet, a 28/2008. (XII. 31.) NFGM rendeletet, a 2/2009. (II. 10.) KHEM rendeletet, a 2/2009. (II. 14.) MeHVM rendeletet, az 5/2009. (III. 18.) NFGM rendeletet, a 20/2009. (IV. 3.) OKM rendeletet, a 13/2009. (V. 6.) IRM rendeletet, a 16/2009. (VI. 30.) NFGM rendeletet, a 18/2009. (VIII. 5.) NFGM rendeletet, a 19/2009. (VIII. 14.) NFGM rendeletet, a 47/2009. (XII. 28.) EüM rendeletet, a 7/2010. (I. 19.) NFGM rendeletet, a 9/2010. (I. 21.) NFGM rendeletet, a 2/2010. (II. 16.) MeHVM rendeletet, a 7/2010. (II. 16.) KHEM rendeletet, a 3/2010. (III. 2.) HM rendeletet, az 5/2010. (III. 9.) IRM rendeletet, a 9/2010. (III. 9.) OKM rendeletet, a 6/2010. (III. 12.) SZMM rendeletet, a 12/2010. (IV. 7.) NFGM rendeletet, a 14/2010. (IV. 13.) NFGM rendeletet, a 17/2010. (IV. 29.) IRM rendeletet, a 2/2010. (V. 4.) KüM rendeletet, a 32/2010. (V. 13.) EüM rendeletet, az 1/2011. (II. 22.) KüM rendeletet, a 4/2011. (II. 28.) NEFMI rendeletet, a 12/2011. (III. 30.) KIM rendeletet, a 9/2011. (IV. 7.) NFM rendeletet, a 28/2011. (IV. 12.) VM rendeletet, a 14/2011. (IV. 19.) BM rendeletet, a 16/2011. (V. 2.) BM rendeletet, a 15/2011. (V. 2.) KIM rendeletet, a 18/2011. (V. 10.) NFM rendeletet, a 17/2011. (V. 23.) BM rendeletet, az 52/2011. (VI. 7.) VM rendeletet, a 35/2011. (VII. 7.) NFM rendeletet, a 38/2011. (VII. 20.) NFM rendeletet, a 26/2011. (VII. 27.) BM rendeletet, a 40/2011. (VIII. 3.) NFM rendeletet, a 23/2011. (VIII. 4.) KIM rendeletet, a 41/2011. (VIII. 9.) NFM rendeletet, a 33/2011. (VIII. 31.) NGM rendeletet, az 54/2011. (IX. 1.) NEFMI rendeletet, a 4/2011. (IX. 6.) KüM rendeletet, a 95/2011. (X. 14.) VM rendeletet.

848

A 124/A. §-t a 2006: CIX. törvény 120. § (1) bekezdése iktatta be.

850

A 124/A. § b) pontja a 2010: CLIII. törvény 10. § (74) bekezdésével megállapított szöveg.

852

A 124/A. § c) pontját a 2007: CVI. törvény 58. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XC. törvény 59. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

853

A 124/B. §-t a 2010: CLVII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be, alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (1)–(2) bekezdését.

854

A 125. § (1) bekezdése az 1992: LXXXIII. törvény 123. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

855

A 125. § (2) bekezdését a 2011: XXXI. törvény 9. §-a hatályon kívül helyezte.

856

A 125. § (3) bekezdését a 2007: CXLVI. törvény 3. § (39) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: XXXI. törvény 9. §-a.

857

A 125. § (4) bekezdését a 2009: CIX. törvény 2. § (67) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: XC. törvény 65. § (1) bekezdése. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

858

A 126. §-t újonnan a 2010: CLIII. törvény 10. § (75) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: LXIV. törvény 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. [A 126. §-nak a 2011: CX. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított, a 23. § alapján 2012. január 1-jétől hatályos szövege: „126. § A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 27. §-ában, valamint a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény 21. §-ában foglalt előirányzatok felhasználása tekintetében e törvény 13/A. § (2) és (5)–(7) bekezdéseit, 13/B. § (1) bekezdését, 15. §-át, valamint 101/A. §-át nem kell alkalmazni.”.]

859

A 127. §-t a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 99. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2008: CV. törvény 43. §-a iktatta be, szövege a 2010: XC. törvény 65. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

860

Az újabb 127. §-t – helyesen 128. §-t – az 1996: CXXI. törvény 58. §-ának (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdés m) pontja.

861

A 128. § számozása helyesen 129. § – az 1996: CXXI. törvény 58. §-ának (8) bekezdésével beiktatott második 127. (helyesen 128.) § alapján–, a §-t a 2004: XXIX. törvény 148. § (2) bekezdésének m) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2010: XC. törvény 60. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

862

A 129. §-t a 2010: XC. törvény 60. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 135. § (2) bekezdését.

863

A 130. §-t a 2011: CV. törvény 26. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére