GK BH 1992/415
GK BH 92/06/415
1992.06.01.
A kereset kiterjesztésével történő perbevonás ellen fellebbezésnek nincs helye [Pp. 51. §, 65. §, 146. § (2) bek., 233. § (3) bek., 237. §, 240. § (1) bek.].
A felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte az elsőfokú bíróságtól az I. r. alperessel szemben, amelyben előadta, hogy az a vállalattól vásárolt anyagok ellenértékét nem fizette meg, és így 180 673 Ft-tal, annak 1989. december 21-től járó évi 20%-os kamatával tartozik. Az I. r. alperes ellentmondásában - ennek folytán az eljárás perré alakult - kérte a követelés elutasítását, tagadta a vásárlás tényét, ebből eredően a tartozása fennállását. A felek között lefolytatott egyeztetés eredményeként a felperes a perbeli építőanyagokat átvevő T. J. természetes személyre, mint II. r. alperesre a keresetét kiterjesztette, és kérte a perbevonását. Az elsőfokú bíróság végzésével ezt a tényt közölte a II. r. alperessel, és egyben részére a keresetlevelet kézbesítette. Ugyanezen végzésével elrendelte az iratok áttételét a per lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.
A végzés ellen a II. r. alperes nyújtott be fellebbezést. Sérelmezte a II. r. alperesként történt perbevonását, kérte a végzés megváltoztatásával a per vele szembeni megszüntetését. Hivatkozott arra, hogy az I. r. alperesnek sem tagja, sem alkalmazottja nem volt, mint magánfuvarozó az I. r. alperes megbízásából szállította az anyagokat a megadott címre, így az I. r. alperes tartozásáért nem felel.
A felperes a fellebbezésre adott észrevételében továbbra is fenntartotta a kereset kiterjesztését, a perből történő elbocsátáshoz nem járult hozzá. Álláspontja szerint a fellebbezés érdemi védekezést tartalmaz, a végzésnek az áttételt elrendelő részét nem sérelmezi.
A II. r. alperes fellebbezése alaptalan.
A Pp. 125. §-ának (1) bekezdése szerint az elnök a kitűzött tárgyalási határnapra a feleket a keresetlevél, illetőleg a 94. § értelmében készült jegyzőkönyv másolatának egyidejű kézbesítése mellett megidézi, a (4) bekezdés szerint pedig az alperest figyelmezteti a szükséges nyilatkozat megtételére. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor ennek ellenére külön alakszerű határozatot hozott a II. r. alperes perbevonására vonatkozóan. A II. r. alperes a végzésnek kifejezetten ezt a részét támadta meg fellebbezéssel. A Pp. 233. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságában marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi, nincs helye fellebbezésnek. Mivel a Pp. 146. §-ának (2) bekezdésében írt kereset-kiterjesztés formájában történő perbevonás esetében a fellebbezést a jogszabály nem engedi meg - fellebbezésnek csak a Pp. 61-64. §-aiban írt perbehívás eseteiben van helye -, ezért az elsőfokú bíróságnak már a hozzá történt benyújtáskor a fellebbezést a Pp. 237. §-a alapján el kellett volna utasítania. Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 240. §-ának (1) bekezdése alapján a fellebbezést hivatalból elutasította.
A felperes helyesen hivatkozott az észrevételében arra, hogy a II. r. alperes fellebbezési támadása tartalmában a keresettel szembeni érdemi védekezést tartalmazza. Ezt az eljáró elsőfokú bíróságnak tartalma szerint kell az eljárás során figyelembe vennie. (Legf. Bír. Gf. I. 32 012/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
