GK BH 1992/420
GK BH 1992/420
1992.06.01.
Szövetkezeti bank esetében az állami bankokra vonatkozó kizárólagos illetékességi szabály nem alkalmazható [Pp. 367. §1 (1) bek. c) pont].
A jogosult a kötelezett ellen 39 000 000 Ft és kamata iránt fizetési meghagyás kibocsátását kérte. A megyei bíróság végzésével a fizetési meghagyást áttette a Fővárosi Bíróságra azzal az indokolással, hogy a Pp. 367. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint a Fővárosi Bíróság kizárólagosan illetékes a bank- és hitelviszonyokból keletkezett perekben, ha az egyik fél állami bank.
A végzés ellen a kötelezett fellebbezést nyújtott be, amelyben a végzés hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság illetékességének megállapítását kérte, tekintettel arra, hogy a K. Bank nem állami, hanem szövetkezeti bank.
A jogosult észrevételében a fellebbezésben foglalt jogi állásponttal egyetértett.
A fellebbezés alapos.
A kötelezett előadásából, illetve a Hitelnyújtási nyilatkozat céges papírjából kitűnően a K. Bank Fogyasztási Szövetkezeti Részvénytársaság.
A Pp. 367. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékes a bank- és hitelviszonyokból keletkezett perekben, ha az egyik fél állami bank. Egyéb esetekben az általános illetékesség szabályai az irányadók. Mivel a kötelezett nem állami, hanem szövetkezeti bank, téves a kizárólagos illetékességre alapított áttételt elrendelő végzés.
A Pp. 30. §-ának (1) bekezdése szerint a jogi személyek elleni perekben az általános illetékességet a jogi személy és az annak képviseletére hivatott szerv székhelye egyaránt megalapítja. Ez az adott esetben Nyíregyháza, ezért a további eljárásra a megyei bíróság illetékes.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a értelmében alkalmazandó 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az áttételt mellőzte. (Legf. Bír. Gpkf. I. 32 122/1991. sz.)
1
A Pp. ötödik részét, így a 367. §-t az 1992: LXVIII. törvény hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
