BK BH 1992/443
BK BH 1992/443
1992.07.01.
Az életveszélyt okozó testi sértésnek eshetőleges szándékkal elkövetése nem értékelhető enyhítő körülményként, ennél a bűncselekménynél csupán az vehető enyhítő körülményként figyelembe, ha az eredmény tekintetében az elkövetőt gondatlanság terheli;
más a helyzet az élet elleni bűncselekmény esetében, amelynek az eshetőleges szándékkal elkövetését enyhítő körülményként kell értékelni [Btk. 83. §, 166. § (1) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés büntettében állapította meg, ezért 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben megállapította, hogy a próbaidő a közkegyelem folytán megszűnt.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 40 éves, mind ez ideig büntetlen előéletű vádlott 1976. évben kötött házasságot a sértettel. A házasság a mindkettőjüket jellemző, túlzottan anyagias természetük folytán megromlott, amely végsőleg a házasság felbontásához vezetett. A vádlott a közösen épített lakóházban, a sértett pedig ugyanezen a telken levő kisebb házban lakott a 13 éves fiával.
A vádbeli napon az esti órákban a vádlott átment a sértett által lakott lakásba, ahol kisebb összeg miatt veszekedéssé fajuló vita után a vádlott ököllel többször arcul ütötte, majd hasba vágta a sértettet, és amikor az a földre került, nagy erővel hasba rúgta öt. A rúgás eredményeként a sértett léprepedést és hasűri vérzést szenvedett. A közvetlen életveszéllyel járó sérülés azonnali műtét elvégzését tette szükségessé. A műtét során a sértett lépet el kellett távolítani, mely maradandó testi fogyatékosságot eredményezett.
A vádlottat a paranoid személyiségzavara enyhe mértékben korlátozta a cselekmény társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésében.
A helyesen megállapított tényekből az elsőfokú bíróság okszerű következtetést vont le a vádlott bűnösségére, és a cselekmény jogi minősítése is megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek. Az eredmény tekintetében fennálló eshetőleges szándék megállapítása kérdésében is helyes álláspontot foglalt el az elsőfokú bíróság.
A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel a tárgyi oldalon jelentkező enyhítő és súlyosító körülményeket; azt hogy a cselekmény maradandó testi fogyatékosságon túlmenően 20%-os munkaképesség-csökkenést is eredményezett, ugyanakkor azonban elmulasztotta súlyosító körülményként értékelni az ilyen jellegű cselekmények elszaporodottságát, a házastársak közötti konfliktusok bűncselekmény elkövetése útján történő "megoldásának" a gyakorisága ugyanis közismert.
Az elsőfokú bíróság tévesen enyhítő körülményként, hogy a vádlott a közvetlen életveszéllyel járó szándékos bűncselekményt eshetőleges szándékkal valósította meg. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvében kifejtettek szerint az élet elleni bűncselekmények esetében vehető figyelembe az eshetőleges szándék mint enyhítő körülmény, ugyanakkor a testi épség elleni és különösen az életveszélyt okozó testi sértés esetében amelynél az elkövetés tipikus véghezviteli módja az eshetőleges szándékkal megvalósítás - ez a szándékossági forma annál kevésbé jön figyelembe enyhítő körülményként, minthogy a bűncselekmény megvalósulhat olyan módon is, hogy az eredmény tekintetében gondatlanság jelentkezik. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az enyhítő körülmények köréből mellőzte a bűncselekménynek eshetőleges szándékkal megvalósítását.
A részben változott bűnösségi körülmények ellenére is úgy találta a Legfelsőbb Bíróság, hogy nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a szabadságvesztés tartamát a Btk. 87. §-a (2) bekezdése c) pontjának alkalmazásával határozta meg, továbbá olyan különös méltánylást érdemlő körülményeket látott fennforogni, amelyek indokolttá tették a Btk. 89. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával az egy évet meghaladó szabadságvesztésnek viszonylag hosszabb időtartamú próbaidőre való felfüggesztését.
A vádlott által elkövetett indulati cselekmény megítélésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a vádlott korábban a törvénnyel még sohasem kerül összeütközésbe, a kiskorú gyermekének eltartásáról kifogástalanul gondoskodik, a cselekmény elkövetését őszintén megbánta, amit bizonyít az is, hogy már a mentők kiérkezésekor segítségére volt a sértettnek, és őt a kórházban is rendszeresen látogatta. Az anyagi okok miatt megromlott családi konfliktus talaján a pszichopátiás személyiségszerkezetű beszámítási képességében enyhe fokban korlátozott vádlott fokozott és túlméretezett indulati állapotban követte el a cselekményt. A vádlott eddigi becsületes életvezetésére is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság is úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja az adott esetben ténylegesen végrehajtásra kerülő szabadságvesztés nélkül is elérhető, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság ítéletében tévesen tett olyan megállapítást, hogy a vádlottra kiszabott szabadságvesztés próbaideje a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 4. §-a értelmében megszűnt. Nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta a másodfokú bíróság, hogy a vádlott által elkövetett bűncselekmény minősítése az említett közkegyelmi törvény 8. §-a (1) bekezdésének b/4. pontja folytán kizárja a közkegyelem alkalmazását (ugyancsak téves az ehhez kapcsolódó figyelmeztetésben megjelölt időtartam megjelölése is). Ezért a szóban forgó rendelkezést - és az ehhez kapcsolódó, tartalmában is téves figyelmeztetést - a Legfelsőbb Bíróság mellőzte. (Bf. III. 1259/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás