BK BH 1992/449
BK BH 1992/449
1992.07.01.
A rendőrség hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen vagy a szolgálattal összefüggésben elkövetett nem katonai bűncselekmény nem tartozik katonai büntetőeljárásra [Be. 24. §, 28. §, 34. § (3) bek., 331. § (1) bek., Btk. 225. §, 226. §, 170. § (1) bek.].
A városi ügyészség vádiratában a rendőr zászlós terhelt ellen vádat emelt a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés büntette, a Btk. 226. §-ába ütköző bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége és a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző könnyű testi sértés vétsége miatt. A városi bíróság 1992. január 14. napján kelt végzésével - ügyész indítványra - a hatáskörének hiányát állapította meg, a Be.-nek az 1991. évi XVII. törvény 5. §-a (1) bekezdésével módosított 331. §-a (1) bekezdésére hivatkozva, és az ügyet a megyei bíróság katonai tanácsa jogerős végzésével ugyancsak a hatáskörének hiányát állapította meg azzal az indokkal, hogy a katonai büntetőeljárás hatálya a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett, nem katonai bűncselekmények esetén csak a fegyveres erők tényleges állományú tagjaira terjed ki, majd az ügyet bíróság kijelölése végett a Legfelsőbb Bírósághoz felterjesztette.
A katonai főügyészség a városi bíróság kijelölését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság és a megyei bíróság katonai tanácsa között felmerült negatív hatásköri összeütközésre tekintettel - az alábbi indokok alapján - eljárt bíróságként a városi bíróságot jelölte ki.
A városi ügyészség a rendőr zászlóst hivatali bűncselekményekkel és könnyű testi sértés vétségével vádolta. A vád tárgyává tett nem katonai bűncselekmények nem tartoznak a katonai büntetőeljárás hatálya alá.
A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény 16. §-ának (1) bekezdése, és a 17. §-ának (1) bekezdése határozza meg, hogy mely szervek tekintendők fegyveres erőknek és melyek a fegyveres testületnek. Eszerint fegyveres erők: a Magyar Honvédség és a BM Határőrség; fegyveres testület: a rendőrség és a büntetés-végrehajtási terület.
A Be.-nek az 1991. évi VII. törvény 5. §-a (1) bekezdésével módosított 331. §-a (1) bekezdése értelmében katonai büntetőeljárásnak van helye a katona [Btk. 122. § (1) bek.] által a tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekmény, valamint a fegyveres erők tényleges állományú tagja által a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett más bűncselekmények esetén. A szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben a rendőr zászlós vádlott mint a fegyveres testület tagja által elkövetett nem katonai bűncselekmények elbírálása tehát nem tartozik a katonai büntetőeljárás hatálya alá. A rendőr által elkövetett bűncselekmény csak abban az esetben tartozik a katonai büntetőeljárásra, ha annak tárgya a Btk. XX. fejezetében felsorolt katonai bűncselekmény. A büntetőeljárás lefolytatására mindezekre tekintettel az adott esetben - a Be. 24. §-ára és a 28. §-ának (1) bekezdésére tekintettel - a városi bíróság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az eljárás lefolytatására a Be. 34. §-ának (3) bekezdése alapján a városi bíróságot jelölte ki. (Legf. Bír. B. V. 349/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
