BK BH 1992/451
BK BH 1992/451
1992.07.01.
I. Ha a bíróság a gyermekkorú személy tárgyaláson történő kihallgatását mellőzi, a tanú nyomozás során tett vallomásának a felolvasására nem kerülhet sor [Be. 63. § (3) bek., 83. § (3) bek.].
II. A kiemelkedő tárgyi súlyú, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést megvalósító, különös visszaeső elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása indokolt [Btk. 83. §, 166. § (2) bek. d) és h) pont].
III. Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségére vagy kizártságára vonatkozó rendelkezésnek nincs helye [Btk. 47. § (4) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel és különös visszaesőként elkövetett emberölés büntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
Az emberölés miatt már korábban elítélt 31 éves vádlott a sógornőjét, a 40 éves sértettet meg nem állapítható okból, egy konyhakéssel 35 késszúrással megszúrta. E szúrások közül 8 önmagában is életveszélyes volt. A sértett nyaki verő- és visszereinek az átmetszése miatt halála azonnal bekövetkezett.
A Legfelsőbb Bíróság az ügy felülbírálása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Be. 63. §-a (3) bekezdésének figyelembevételével helyesen nem hallgatta meg tanúként a sértett gyermekkorú fiát, mivel a vallomása más tanúk vallomásával is pótolható volt. A büntetőeljárás szabályait megsértve járt el azonban a megyei bíróság azáltal, hogy az említett tanú nyomozati vallomását a tárgyaláson, a Be. 83. §-ának (3) bekezdésére hivatkozva felolvasta, és azt bizonyítékként értékelte. A Be. 83. §-a (3) bekezdésének második mondata értelmében ugyanis a vallomás (nyilatkozat) tartalmát rögzítő okirat abban az esetben használható fel bizonyítékként - tehát abban az esetben olvasható fel a tárgyaláson -, ha a vallomást tevő nem hallgatható ki. E törvényhely kizárólag abban az esetben teszi lehetővé a vallomást tartalmazó okirat - így a tanú nyomozati vallomásáról készített jegyzőkönyv - felolvasását és bizonyítékként felhasználását, ha a vallomást tevő (pl. tanú) objektív okból (pl. azért mert a lakcíme, tartózkodási helye nem ismert, a vallomástételt megtagadja, az eljárás során meghalt stb.) nem hallgatható ki. Ebből pedig az következik, hogy a vallomást (nyilatkozatot) tartalmazó okirat nem olvasható fel a tárgyaláson abban az esetben, ha a vallomást tevő kihallgatásának tényleges akadálya nincsen, de a bíróság valamely megfontolás alapján (pl. azért, mert a vallomást tevő gyermekkorú) a kihallgatást szükségtelennek tartja. Ilyen esetekben természetesen a vallomást tartalmazó okirat bizonyítékként nem vehető figyelembe.
Ez az eljárási szabálysértés azonban az ítélet megalapozottságát nem érintette, mivel a gyermekkorú tanúvallomásában feltárt bizonyítékokat egyéb tanúk és a vádlott vallomása pótolja. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a bizonyítékok értékelése körében a gyermekkorú tanú vallomását kirekesztette.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a bizonyítás adataival egészében összhangban áll. A vádlott a fellebbezésében először arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg, mert a sértett tanyájában nem egyedül, hanem egy "Pista" nevű személlyel ment, nem ő követte el az ölési cselekményt, mert amikor hármasban beszélgettek s sértettel, ő rosszul lett, kiment a tanya elé, s ez alatt az idő alatt a "Pista" nevű személy ölte meg a sértettet, majd amikor visszament a lakásába, és megnézte a sértettet, akkor az már halott volt. A másodfokú eljárás során a fellebbezésében előterjesztetteket ismét módosította azzal, hogy az ölési cselekményt a "Pista" nevű személlyel közösen, társtettesként követte el. Figyelemmel azonban arra, hogy a másik személy felderítésére nem került sor, így a tényállás megalapozatlan, ezért kérte az ítélet hatályon kívül helyezését.
A Legfelsőbb Bíróság a bejelentett fellebbezéseket alaptalannak találta.
A vádlott a védő és az ügyész jelenlétében történt gyanúsítottkénti meghallgatása és az ugyanezen a napon lefolytatott helyszíni szemle során, valamint a bizonyítási kísérletek alkalmával és a szembesítések során több mint húsz alkalommal történt meghallgatáskor még utalást sem tett arra, hogy a cselekményt nem egyedül, illetve más követte volna el. A vádlott által előadott tényeket a bizonyítékok zárt láncolata cáfolja. A sértett férje és annak munkatársa határozottan állították, hogy a gyermekkorú kisfiú azzal állította meg őket az úton, hogy "az anyja a földön fekszik, térdepel fölötte egy bácsi és szurkálja". Azt is mondta, hogy "bajuszos volt ez a bácsi, majd amikor a fiú szaladt az erdő felé, a dombon visszanézett és látta, hogy fut utána ez a személy".
Az igazságügyi orvos szakértő a véleményében határozott tényként állapította meg, hogy a sértett valamennyi sérülése azonos kéztől és ugyanazon késtartással véghezvitt szúrástól származott. A vádlott még a tárgyaláson tett vallomásában is többször megismételte, hogy amikor hasba szúrta a sértettet, az nem kiabált, csak annyit mondott: "mit csináltál Jóska?".
A vádlottnak még az alsó ruházatán is jelentős mennyiségű - a sértett vérétől származó - vérszennyeződést találtak, amint ezt a szerológus szakértő kimutatta.
A bizonyítékok együttvéve kizárják a vádlott fellebbezésében felhozott tények valóságát, nevezetesen azt, hogy a terhére megállapított bűncselekményt nem egyedül vagy pedig más személy követte el. A bizonyítékok gondos értékelésével megállapított tényállás tehát megalapozott, a vádlott bűnösségére levont következtetés is okszerű, és a cselekmény jogi minősítése is kifogástalan, megfelel az anyagi büntetőjogi szabályoknak.
Az elsőfokú bíróság a büntetést befolyásoló körülményeket helyesen sorolta fel, de a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottnak a nyomozás során tett beismerő vallomása enyhítő körülményként nem értékelhető, figyelemmel arra is, hogy azt a tárgyaláson teljes egészében visszavonta. Ezért a vádlott javára értékelhető enyhítő körülményt a Legfelsőbb Bíróság nem talált.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott fő- és mellékbüntetés arányban áll a vádlott által elkövetett cselekmény kiemelkedően nagy tárgyi súlyával és a személyében rejlő igen magas, társadalomra veszélyesség fokával. A 31 éves vádlottnak az előző, élet elleni bűncselekmény miatt kiszabott 10 év 4 hónapi szabadságvesztés büntetéséből történt szabadulása után lehetősége nyílt a társadalomba való beilleszkedésre. Önálló tanyával rendelkezett, megfelelő élettársat talált, a hivatalos pártfogó két munkahelyet is szerzett a számára és a vádlott segélyeket is kapott. Ennek ellenére munkaviszonyait felmondta, rendszeresen italozott, és a megélhetését betöréses lopások elkövetése útján szerzett javakból kívánta biztosítani, majd ismételten kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekményt követett el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, mely szerint a vádlottnak a társadalomból való végleges kivonása indokolt, és ezt az életfogytig tartó szabadságvesztés biztosítja.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A Legfelsőbb Bíróság végül rámutat arra, hogy a feltételes szabadságra bocsátás törvényben rögzített lehetőségét az ítélet rendelkező részében külön feltüntetni szükségtelen, ezért a feltételes szabadságra bocsátás feltételét rögzítő törvényi rendelkezést az első fokú ítélet rendelkező részében mellőzte. (Legf. Bír. Bf. III. 992/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás