PK BH 1992/463
PK BH 92/07/463
1992.07.01.
A kitagadás vizsgálatánál a „súlyos bűncselekmény” fogalmának értelmezése [Ptk. 663. § (1) bek. b) pont].
A peres felek Gy. Béla és Gy. József - külföldön élő két testvérükkel: Gy. Máriával és Gy. Juliannával együtt Gy. József I. r. örökhagyó és Gy. Józsefné V. J. II. r. örökhagyó gyermekei.
A szülők az 1969. december 12-én kelt adásvételi szerződéssel megvásárolták a perbeli házas ingatlant: az ingatlan fejenként 1/4-1/4 részben a II. r. örökhagyónak, Gy. Máriának és a peres feleknek lett a tulajdona; Az ingatlanilletőséget a felperes az I. r. örökhagyótól ajándékba kapta. A vételt követően a részben lakott ingatlan egyik lakásába a szülők és a peres felek beköltöztek.
A felperes 1976-ban - házasságkötése után - házastársával együtt az ingatlanon levő mosókonyhába költözött. 1976 őszén megürült az ingatlan egyik lakása, melyet a szülők másik fiúknak, az alperesnek kívántak biztosítani, és a felperes beköltözését nem engedték meg. Minthogy a felperes házastársa gyermeket várt, 1976. október 11-én a felperes felnyitotta az üres lakrészt, és abba beköltöztek. Másnap a szülők, az alperes, valamint a felperes között vita alakult ki, melynek a felperes odahívott ismerősei és a rokonság is a tanúja volt. A vita során a szemben álló felek kölcsönösen fenyegették egymást.
1976. november 1-jén a felperes munkahelyéről hazatérve a lakásához vezető földelt villanyvezetéket átvágva találta. A felperes - feltételezve, hogy a vezetéket az I. r. örökhagyó vágta át - a szülők lakásához ment, hangosan kiabált, szitkozódott, a lakásba behatolva a II. r. örökhagyóra sértő kifejezéseket használt, majd miután az I. r. örökhagyó a II. r. örökhagyó védelmére kelt, a felperes a lakásból magával hozott sodrófával megütötte a 73 éves I. r. örökhagyót, és a szülők lakásának ajtaját, valamint a postaládát is megrongálta. Az I. r. örökhagyó az ütés következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az alperes, valamint az I. r. örökhagyó feljelentése alapján büntetőeljárás indult és a bíróság a felperes bűnösségét magánlaksértés vétségében és könnyű testi sértés vétségében megállapította.
E bántalmazást követően a felperes és az I. r. örökhagyó között a viszony teljesen megromlott. A bíróság ítéletével - jogerősen - megállapította, hogy a fenti házas ingatlannak a felperes nevén álló 1/4 tulajdoni illetősége ajándék-visszakövetelés jogcímén az I. r. örökhagyó tulajdona. A bíróság álláspontja szerint a felperes által az I. r. örökhagyó sérelmére elkövetett cselekmény olyan súlyos jogsértésnek tekinthető, ami a régóta fennálló rossz viszonnyal párosulva megalapozza az ajándék visszakövetelését.
1979. december 21-én az örökhagyók - külön-külön okiratba foglalva - írásbeli magánvégrendeletet készítettek. Az I. r. örökhagyó végrendeletében minden vagyona örököséül az alperest nevezte meg, mert az alperes róla és házastársáról mindenben gondoskodik. Egyben a felperest kitagadta. A kitagadás okaként a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének b), c), d) és e) pontjára hivatkozott.
Az I. r. örökhagyó 1985. május 13-án, a II. r. örökhagyó 1988. június 9-én hunyt el. Hagyatékukban - végrendeletek alapján - az alperes örökölt.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. r. és II. r. örökhagyók végrendeletének a kitagadásra vonatkozó rendelkezése érvénytelen, és köteles rész címén összesen 250 000 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Állította, hogy a szülők tartásra nem szorultak rá, így őt tartási kötelezettség nem terhelte. A fiatalkorúsága idején elkövetett cselekmények pedig nem olyan súlyúak, amelyek az erkölcstelen életmód megállapítására kellő alapot adnának. Végül azzal érvelt, hogy az I. r. örökhagyó sérelmére elkövetett könnyű testi sértés előzménye a család vele szemben tanúsított elutasító magatartása volt. Nem voltak ugyanis tekintettel arra, hogy házastársa szülés előtt állt, és bár nem volt megfelelő lakásuk, a megürült lakrészbe való beköltözésüket nem engedték meg. Ez vezetett a lakrész elfoglalására, és ezzel összefüggésben - a viszony teljes elmérgesedése miatt - került sor végül is az I. r. örökhagyó bántalmazására.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A bíróság a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének e) pontjában írt kitagadási ok fennállását nem látta megállapíthatónak, a felperes a törvénybe ütköző cselekményeket „gyermekkorában” követte el, nagykorúsága elérése után azonban ilyen kifogásolható magatartást már nem tanúsított. Ezért az erkölcstelen életmódra alapított kitagadás érvénytelen. Az I. r. örökhagyó sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége azonban megvalósítja a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kitagadási okot. A szülő tettleges bántalmazása ugyanis - bár az adott esetben csak könnyű testi sértés vétségét valósította meg - a legszorosabb rokoni kapcsolatra tekintettel öröklési jogi szempontból súlyos bűncselekménynek minősül. Ugyanakkor a II. r. örökhagyó tekintetében a házastársa sérelmére elkövetett könnyű testi sértés nem valósít meg kitagadási okot, mert ehhez a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének c) pontja „súlyos bűntett” elkövetését kívánja meg. Ez a kitagadási ok tehát vétségnek minősülő bűncselekmény elkövetésével nem valósítható meg. Végül mindkét örökhagyó tekintetében megvalósultnak látta a bíróság a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének d) pontja szerinti kitagadási okot. Az örökhagyókról halálukig az alperes gondoskodott, ő támogatta őket, a felperes ehhez semmiféle segítséget nem nyújtott, a kapcsolatot is alig tartotta szüleivel. Ezzel a magatartásával a felperes a szülők irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott, az első fokú ítéletet közbenső ítéletnek tekintette, és azt megváltoztatva megállapította, hogy az I. r. és II. r. örökhagyó írásbeli magánvégrendeletének a felperes kitagadására vonatkozó rendelkezése érvénytelen. Ezen túlmenően az elsőfokú bíróságot a köteles rész kiadásával kapcsolatos eljárás lefolytatására utasította. A másodfokú bíróság helyesnek találta az elsőfokú bíróság döntését a tekintetben, hogy a felperes a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének c) és e) pontjában meghatározott kitagadási okokat nem valósította meg. „A Ptk. 663. § (1) bekezdés b) pontjában megjelölt kitagadási ok tekintetében helyesen utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a felperes a büntetőjogi értékelés szerint kisebb súlyú bűncselekményt (magánlaksértés és könnyű testi sértés vétsége) követett el, de a kitagadás megítélésénél nem a büntetőjogi minősítés az elsődleges. Az örökhagyó és a köteles részre jogosult közötti viszony figyelembevételével kell elbírálni, hogy az adott cselekmény súlyosnak minősül-e. A bírói gyakorlat általában súlyosnak minősíti a gyermek cselekményét akkor, ha a gyermek szülőjét bántalmazza. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban az elsőfokú bíróság a felperes cselekményével összefüggésben nem tulajdonított jelentőséget a felperes körülményeinek, a felperes apja magatartásának. „ A felperes a családja érdekében követte el a magánlaksértést, és az I. r. örökhagyó ezt észlelve rokonaival együtt fenyegetően lépett fel a felperessel szemben. Ez volt az előzménye a felperes által elkövetett könnyű testi sértésnek. A másodfokú bíróság megítélése szerint tehát az I. r. örökhagyó „a felperesi cselekmény elkövetéséhez saját cselekvőségével is hozzájárult”. Ezért a felperes által elkövetett bántalmazás nem minősül súlyos bűncselekménynek. Ugyancsak nem állapítható meg a felperes terhére az örökhagyók irányában fennálló törvényes eltartási kötelezettség súlyos megsértése. Az örökhagyók jövedelemmel rendelkeztek, megfelelő lakásuk volt; az I. r. örökhagyót a II. r. örökhagyó gondozta, aki házastársának halála után jó egészségi állapotban volt, és csak a halála előtt két héttel szorult ápolásra, amit viszont a család biztosított számára. „A felperes terhére csak az róható, hogy szüleit nem látogatta, de önmagában ez a tény még a kitagadás alapjául nem szolgálhat.”
A jogerős közbenső ítéletnek az I. r. örökhagyó sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétségének megítélésére vonatkozó részét érintően emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében kitagadásnak van helye, ha a köteles részre jogosult az örökhagyó sérelmére súlyos bűncselekményt követett el. Az eljárt bíróságok e jogszabályhely értelmezésénél helyesen mutattak rá arra, hogy a „bűncselekmény” meghatározásból következően ez a kitagadási ok nem csupán bűntettnek, hanem vétségnek minősülő cselekménnyel is megvalósítható. A törvény azonban „súlyos bűncselekmény” fogalmára közelebbi eligazítást nem ad. Az ítélkezési gyakorlat egységes a tekintetben, hogy nem a cselekmény büntetőjogi megítéléséből kell kiindulni, hanem azt kell megvizsgálni, hogy az az örökhagyó és a köteles részre jogosult közti viszonyra tekintettel milyen súlyosnak minősül.
Köteles részre az örökhagyó legközelebbi hozzátartozói, a vele legszorosabb családi kapcsolatban álló személyek jogosultak. A törvényben számukra biztosított e különleges jogosultság azonban egyben azt is jelenti, hogy egymás iránti magatartásuk, cselekményeik az átlagostól eltérő megítélés alá esnek. A gyermek és szülője közötti kapcsolat a legszorosabb vérségi kapcsolat, amelyet a családjogi jogszabályok különleges védelemben részesítenek, meghatározva a szülő és gyermek jogait és egyben kötelességeit is. Ebben a viszonyban a gyermek szülője iránt tiszteletteljes magatartást köteles tanúsítani, szülőjét becsülnie kell. Ha nem ezt teszi, ellenkezőleg, a szülőjét tettleg bántalmazza, a legszorosabb családi kapcsolatra tekintettel a kitagadás szempontjából súlyosnak minősülő bűncselekményt követ el.
Ennek megítélésénél tévesen helyezkedett a másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a felperesi cselekményhez az I. r. örökhagyó saját cselekvőségével is hozzájárult. Az a körülmény ugyanis, hogy a felperes méltányolható kérését (a megürült lakrészbe való beköltözését) a szülők megtagadták, legfeljebb a lakrész felnyitása, a magánlaksértés elkövetése szempontjából minősülhet „enyhítő körülménynek”, de a cselekmény jogellenességét nem szünteti meg. A beköltözést követő napon kialakult vita, melynek során a szemben álló felek kölcsönösen fenyegették egymást, valójában a jogellenes cselekmény következménye volt. Ebben a vitában az I. r. örökhagyó másik gyermeke: az alperes jogainak védelme érdekében vett részt, ami magatartására magyarázatul szolgál. A büntetőeljárás során azonban nem nyert megállapítást, hogy a vita időpontjában 73 éves I. r. örökhagyó is fenyegető, támadó magatartást tanúsított volna; e vonatkozásban a büntetőítélet általában „a kívül állók baltával fenyegető” magatartását említi. Az ekkor lejátszódó esemény tehát a felperes három héttel később - egy más okból keletkezett nézeteltérés során - elkövetett cselekményének: az I. r. örökhagyó tettleges bántalmazásának súlyát nem enyhíti olyan mértékben, hogy az az adott körülmények között is a Ptk. 663. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti kitagadási okot ne valósítaná meg.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság akkor, amikor az I. r. örökhagyó végrendeletének a felperes kitagadására vonatkozó rendelkezését a fenti okból nem találta érvényesnek.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítélet óvással támadott rendelkezését a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte - a perköltségre vonatkozó rendelkezéseket is érintően -, és a rendelkező rész szerint megállapította, hogy az I. r. örökhagyó végrendeletének a felperes kitagadására vonatkozó rendelkezése érvényes. (P. törv. II. 21 283/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás