PK BH 1992/465
PK BH 92/07/465
1992.07.01.
A szerződésben részt nem vevő házastárs - az ingatlan-nyilvántartáson kívül - dologi hatállyal szerez tulajdonjogot [Csjt. 17. §].
F. J. I. r. örökhagyó és F. J.-né II. r. örökhagyó 1963-tól élettársakként éltek együtt, 1968. szeptember 26-án kötöttek házasságot, életközösségük az I. r. örökhagyó haláláig, 1976. április 26. napjáig fennállott. Az I. r. örökhagyó végintézkedés hátrahagyása nélkül halt meg, egyetlen törvényes örököse gyermeke, a felperes volt. Az I. r. örökhagyó halála után a felperes hagyatéki eljárás lefolytatását kérte. A II. r. örökhagyó 1987. április 10-én hunyt el, az 1987. április 7. napján kelt szabályszerű írásbeli magánvégrendeletével ingó és ingatlan vagyona egyedüli örököséül az alperest nevezte meg.
A felperes a II. r. örökhagyó halála után kérte a hagyatéki eljárás lefolytatását az I. r. örökhagyó vonatkozásában is, így a közjegyző az I. r. és II. r. örökhagyók hagyatéki ügyét egyesítette, az öröklési rend megállapítása mellett azonban a felperesnek az I. r. örökhagyó hagyatékára - a házastársi közös vagyoni igény érvényesítése érdekében indítandó per jogerős elbírálásáig - az eljárást függőben tartotta.
A perbeli hagyatékhoz tartozott az ingatlan-nyilvántartás szerint a II. r. örökhagyó nevén álló házas ingatlan, amelyet a II. r. örökhagyó által 1980-ban felvett 67 000 forint összegű kölcsön fejében bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom terhelt, továbbá az ingóságok, amelyeknek összértéket a felek által később összeállított leltár 161 500 forintban rögzítette.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. r. örökhagyó élettársi, illetve házastársi közös szerzés címén az ingatlan 1/2 részén tulajdonjogot szerzett, ehhez képest kérte a közös tulajdon megszüntetését az alperes magához váltása útján. Az ingóságokból természetbeni megosztás mellőzésével 107 000 forint ellenértéket követelt, mivel azokat a II. r. örökhagyó halála óta kizárólag az alperes használta.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, elsődlegesen azon a jogcímen, hogy mind az ingóságok, mind az ingatlan, utóbbi az ingatlan-nyilvántartás adataival egyezően a II. r. örökhagyó különvagyona volt, másodlagosan hivatkozott a II. r. örökhagyó és a felperes által aláírt, 1969. szeptember 24-én kelt magánokiratra, mely szerint a felperes 15 000 forint ellenében az ingatlanból az I. r. örökhagyó után őt megillető minden igényéről lemondott. Az ingóságokról az alperes ugyancsak azt állította, hogy az a II. r. örökhagyó különvagyonához tartoztak.
Az elsőfokú bíróság az ügyben igen széles körű és körültekintő bizonyítást folytatott le, tanukat hallgatott ki, és a mintegy 20 évvel korábbi eseményekre, továbbá az ingatlan eredeti állapotára és későbbi igen jelentős ráépítéssel történt bővítésére, valamint a forgalmi értékre nézve ingatlanforgalmi szakértőt vont be, és igazságügyi tárgyszakértőt is kirendelt. Az így rendelkezésre álló adatok birtokában az I. és II. r. örökhagyók életközösségének kezdő időpontját 1963-ban látta megállapíthatónak, és a közös vagyoni védelemmel szembeni alperesi védekezést elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az ingatlanban a II. r. örökhagyó csak 1980 után végzett különvagyon keletkeztető beruházásokat, amelyeknek eredményeként az I. r. örökhagyó 17/40, az II. r. örökhagyó pedig 23/40 részben szerzett tulajdonjogot a perbeli ingatlanon. Konkrét adatok hiányában a felek nyilatkozatait is értékelve az örökhagyók 13 évi együttélése és közös gazdálkodása alapján a hagyatékhoz tartozó ingóságok 65%-át a közös vagyonhoz, 35%-át pedig a II. r. örökhagyó különvagyonához tartozónak ítélte meg.
Ehhez képest ítéletével a perbeli ingatlanon fennálló tulajdoni illetőséget az ingatlan-nyilvántartás adataiból eltérően 17/40 részben az I. r. örökhagyó, 23/40 részben a II. r. örökhagyó tulajdonaként állapította meg, a közös vagyoni ingók értékét 121 810 forint, a II. r. örökhagyó különvagyoni ingóinak az értékét pedig 65 950 forintban határozta meg, az ezen túlmenő felperesi keresetet elutasította. Az alperest a perértékhez igazodva 76 880 forint perköltség megfizetésében marasztalta, míg a felperes illeték-feljegyzési joga folytán le nem rótt illetékből a felperest 66 550 forint, az alperest 38 250 forint állam javára történő megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Fenntartotta azt a perbeli álláspontját, hogy az örökhagyók a házasság megkötéséig nem állottak élettársi kapcsolatban, és hogy az örökhagyók első közös lakása a II. r. örökhagyó nevén nyilvántartott, XI., Kővirág sor 81. szám alatti ingatlan a II. r. örökhagyó kizárólagos tulajdona volt. Az életjáradéki szerződést ugyancsak a II. r. örökhagyó kötötte özv. S. A.- néval, és az ebből eredő kötelezettségeket, valamint a későbbi értéknövelő beruházásokat a II. r. örökhagyó által elidegenített Kővirág sor 81. szám alatti ingatlan 70 000 forintos eladási árából fedezték, az ezzel ellentétes felperesi előadást a felperes eredményesen nem bizonyította. Hivatkozott arra is, hogy a felperes az 1969-ben a II. r. örökhagyóval megkötött megállapodás alapján az I. r. örökhagyó után valamennyi igényéről lemondott, amit bizonyít, hogy a felperes az I. r. örökhagyó halála után hagyatéki igényt nem érvényesített. Kifogásolta a perben beszerzett igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői véleményt, és bizonyítást ajánlott fel arra, hogy a II. r. örökhagyó a szülei révén igen jómódú volt, így különvagyoni szerzéseit ez a körülmény valószínűsíti.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
Az alperes fellebbezése teljes egészében alaptalan.
Az örökhagyók 1963-tól fennállott élettársi kapcsolatát megnyugtató módón igazolja az a tény, hogy a II. r. örökhagyó, aki az I. r. örökhagyó és annak volt házastársa közös lakásában albérlőként lakott, 1963-ban az I. r. örökhagyóval együtt és egy időben költözött el, majd az I. r. örökhagyó házasságát a bíróság felbontotta. Az a körülmény, hogy az örökhagyók a lakáshelyzetüket a Kővirág sor 81. szám alatti ingatlan megszerzésével az elköltözés után együtt oldották meg, egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy élettársi együttélésük megvalósult.
A Kővirág sor 81. szám alatti ingatlanra a II. r. örökhagyó 1963. augusztus 12-én kötött adásvételi szerződést, mely szerint az ingatlan vételára 50 000 forint volt, ebből a vételár felét a szerződés aláírásakor, a 25 000 forintos hátralékot pedig 1964. januárjától 1966. február 28-ig 1000 forintos részletekben kellett törleszteni (47. sorsz. jkv.).
Az ingatlan-nyilvántartás adataival szemben a közös szerzést támasztja alá az a körülmény, hogy a II. r. örökhagyó korábban önálló lakás szerzésére nem volt képes, ebben az időben pedig az I. r. örökhagyó rendelkezett magasabb jövedelemmel (F. J.-né tanúvallomása 13. sorsz. jkv. 6. o.), ezen felül pedig L. O.-né (19. sorsz. jkv.) és S. J.-né (13. sorsz. jkv.) tanúvallomása, mely megerősíti, hogy az örökhagyók a részleteket az életközösség ideje alatt törlesztették és hogy az ingatlant a II. r. örökhagyó is közös vagyonnak tartotta.
Az 1969. május 21-én S. A.-néval megkötött életjáradéki szerződés tekintetében közömbös, hogy a szerződést megkötő fél a II. r. örökhagyó volt, ugyanis a házasság fennállása alatt megkötött életjáradéki szerződéssel megszerzett vagyontárgyak a házastársak közös vagyonába kerülnek akkor is, ha a szerződés megkötésében csak az egyik házasfél vett részt, és - az ingatlan esetében - a tulajdonjogot az ő javára jegyzik be. A szerződésben részt nem vevő házastárs ezúttal is - ingatlan-nyilvántartáson kívül - dologi hatállyal szerez tulajdonjogot (PJD V. 232. sz.).
Amennyiben pedig az örökhagyók a szakértői vélemény szerinti jelentős értéknövelő beruházást a korábbi ingatlan eladási árának felhasználásával végezték, a fent kifejtettek szerint ez is közös vagyont eredményezett.
Valójában ennek a tartalomnak felel meg az alperes által hivatkozott, A/6. sz. alatt becsatolt, 1969. szeptember 24-én kelt megállapodás is, melyet az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokolása szerint az alperes javára nem értékelt. A Legfelsőbb Bíróság kiegészítésül rámutat arra, hogy a megállapodás a felperes öröklési igényét a Ptk. 207. §-ának (2) bekezdése értelmében azért sem zárhatja ki, mert 1969-ben a perbeli ingatlan értékét 30 000 forinttal vették figyelembe, és ezt követően történtek azok az igen jelentős értéknövelő, közös beruházások, amelyeknek 1/2 illetősége az I. r. örökhagyó tulajdonát képezte. A Ptk. 207. §-ának (2) bekezdése szerint pedig, ha valaki jogáról lemond, vagy abból enged, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni, tehát a felperes nyilatkozata még érvényessége esetén is legfeljebb az ingatlan akkori állapotára, készültségi fokára és értékére korlátozódhatott volna.
Annak bizonyítása pedig, hogy havi 500 forint életjáradékot kizárólag a II. r. örökhagyó fizette, életszerűtlensége mellett - éppen a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében írt vélelem alapján - az alperest terhelte volna, ezt azonban az alperes nem is valószínűsítette. A II. r. alperes szüleinek jó anyagi körülményeire felajánlott tanúbizonyítástól több mint 20 év elteltével a korábbiaktól eltérő, ellenkező eredmény nem várható, ezért a Legfelsőbb Bíróság ennek a bizonyításnak az elrendelését mellőzte.
A felperes megfelelően indokolta, hogy az I. r. örökhagyó halálát követően a II. r. örökhagyó ígéretében bízva, részben pedig az ő fennálló haszonélvezeti jogára tekintettel (S. F. tanúvallomása, 15. sorsz. jkv.) nem kérte a hagyatéki eljárás lefolytatását, a hagyatékkal kapcsolatos tulajdoni igénye pedig nem évült el.
Az alperes fellebbezésének az ingatlanforgalmi szakértői véleményt bíráló része a rendelkezésre álló adatok szerint nélkülözi a tárgyilagosságot, és a kihallgatott tanúk következetes vallomásaival is ellentétben áll.
Bár a 15 000 forint visszafizetése a fent kifejtettek szerint a per eldöntését nem befolyásolja, B. M. és M.-né érdektelen tanúk vallomása a visszafizetés tényét megnyugtatóan igazolja is.
A kifejtettek értelmében az első fokú ítélet - annak kiegészített, helyes indokai folytán - helytálló, ezért a Legfelsőbb Bíróság annak érdemi rendelkezéseit a Pp. 253. §-ának (29 bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Pf. II. 20 952/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás