PK BH 1992/466
PK BH 92/07/466
1992.07.01.
A volt házastársi közös lakás rendezésére irányuló tervezett bírói egyezséggel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség szempontjai [Csjt. 31/B. § (3) bek., 31/C. § (3) bek.; Pp. 3. §, 148. § (2) bek.; 1/1971. (II. 18.) Korm. r. 15. §, 118. § (2) bek., 120. § (1) bek. d) pont;1/1971. (II. 8.) ÉVM r. 28. § b) pont].
A peres felek 1989. június 3-án kötöttek házasságot, amelyből gyermekük nem született. A felperes a házasságba hozta az előző házasságából született két kiskorú gyermekét. A lakásügyi hatóság az 1983. január 25. napján kelt határozatával utalta ki a felperes részére a perbeli egy szoba és konyha helyiségekből álló komfort nélküli tanácsi bérlakást. A lakás kiutalására átmeneti jelleggel, a felperes lakásigényének végleges megoldásáig került sor. A peres felek a házassági együttélést ebben a lakásban folytatták, együttélésük 1989. augusztusában megszakadt. A peres felek egyező akaratnyilvánításuk alapján kérték a házasság felbontását és a házastársi közös lakásra nézve mindketten a felperes bérlőtársi jogviszonyának a megszüntetését azzal, hogy elhelyezéséről a lakásügyi hatóság legyen köteles gondoskodni. Ennek indokaként előadták, hogy a felperes a tanácsi bérlakás kiutalása iránti kérelmét a lakásügyi hatósághoz évekkel ezelőtt benyújtotta, és amennyiben az ő bérlőtársi jogviszonya szűnik meg, a kiskorú gyermekeivel kedvezőbb helyzetbe kerülne, ez esetben ugyanis a lakásügyi hatóságtól korábban kapna megfelelő másik lakást. A felperes - kioktatás ellenére - az alperestől a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetését nem igényelte.
A tárgyaláson a peres felek egyezséget kötöttek, amely szerint a perbeli tanácsi bérleményükön a felperes bérlőtársi jogviszonya megszűnik. A felperes vállalta, hogy a lakást 15 napon belül elhagyja, és azt az alperes kizárólagos rendelkezésére bocsátja, egyben kijelentette, hogy a lakáshasználati jog ellenértékére nem tart igényt. Az egyezségben rögzítettek szerint a felek a közös ingóságaikat megosztottak, a birtokba adás is megtörtént, ezzel kapcsolatban, a jövőben egymással szemben igényt érvényesíteni nem kívántak.
A bíróság a felek egyezséget a Pp. 148. §-ának (2) bekezdése alapján jóváhagyta. Az egyezséget jóváhagyó végzésben megállapította, hogy a felperes a lakás tekintetében „a teljesítési határidő eltelte után” mint jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó marad vissza, akinek elhelyezéséről a Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának lakásügyi osztálya köteles gondoskodni. A felperes „Budapesten másik megfelelő elhelyezéssel legalább másfél szobás, komfortos lakásra jogosult”. Ezt követően a bíróság ítéletével a peres felek házasságát a Csjt. 18. §-a (2) bekezdésének a) pontjára utalással, egyező akaratnyilvánításuk alapján felbontotta.
Az egyezséget jóváhagyó végzés és az ítélet - a fellebbezési jogról való lemondás folytán - első fokon jogerőre emelkedett.
Ezt követően a bíróság az alperes kérelme alapján 5. sorszámú végzésével a perbeli lakás kiürítésére vonatkozó végrehajtást elrendelte, és annak foganatosítása érdekében megkereste a lakásügyi hatóságot.
Az egyezséget jóváhagyó végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
I. A Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének rendelkezése szerint, ha a közös lakás valamelyik házastárs különvagyona vagy önálló bérlete, a lakáshasználati jog ezt a házastársat illeti meg. A bíróság a másik házastársat kivételesen és csak abban az esetben jogosíthatja fel a lakás megosztott vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála van elhelyezve. Szolgálati lakás esetében azonban a bérlőt a lakás elhagyására nem lehet kötelezni.
Amint erre a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott, a Csjt. 31/B. §-a (3) bekezdésének és a 31/C. § (3) bekezdésének egybevetéséből következően a szolgálati lakáson kívül önálló bérlet az a lakás is, amelynek az egyik házastárs a házasságkötést megelőzően egyedüli bérlője volt (BH 1991. évi 2. sz. 66. sorsz.).
A felperes által felmutatott bérleti szerződés szerint a perbeli lakást 1983-ban a peres felek házasságkötését megelőzően a felperes számára utalták ki. Ebből következően az alperes az 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (R.) 47. §-ának (2) bekezdése alapján a házasságkötéssel és a lakásba való beköltözéssel vált bérlőtárssá.
Mindezekre figyelemmel a házastársi közös lakás tekintetében - a felek egymás közti viszonyában - a felperes önálló bérlőnek minősül. A felek házasságából gyermek nem született, ezért a házasság felbontása után a lakáshasználati jog a törvény értelmében a felperest illeti meg. Nincs ugyan jogszabályi akadálya annak, hogy a felek ettől a rendelkezéstől szerződéssel (perbeli egyezséggel) eltérjenek, és a lakás osztott használatában vagy - szolgálati lakás kivételével - abban állapodjanak meg, hogy a másik házastárs marad a volt közös lakásban, az egyezség jóváhagyása előtt azonban a bíróságnak a feleket megfelelő tájékoztatással kell ellátnia, és vizsgálnia kell, hogy a jóváhagyás feltételei - a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdekeire tekintettel - maradéktalanul fennállnak-e.
A peres iratokból kitűnően a lakáskiutaló határozat nem állt a bíróság rendelkezésére. A keresetlevélben azonban a felperes utalt a lakás átmeneti jellegére, személyes meghallgatása során pedig előadta, hogy a lakás kiutalása iránti kérelmét már évekkel korábban benyújtotta, és reménye van arra, hogy ennek alapján másik önálló lakáshoz jut. Mindebből a bíróságnak következtetnie kellett volna arra, hogy a felperes részére a szoba-konyhás, komfort nélküli lakás kiutalása nem véglegesen, hanem csak átmeneti jelleggel, a lakásigényét kielégítő másik lakás kiutalásáig történt. [R. 15-§, 1/1971. (II. 8.) ÉVM r. (Vhr.) 28. § b) pont]. A kiutaló határozat beszerzése esetén erről a bíróság egyértelműen meggyőződhetett volna. Miután a perbeli lakás kiutalására átmeneti jelleggel, meghatározott feltétel bekövetkezéséig, vagyis a másik végleges lakás kiutalásáig került sor, a használat jogcíme kizárja, hogy a felperes elhelyezéséről az R. 120. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a lakásügyi hatóság legyen köteles gondoskodni. A lakás átmeneti jelleggel történt kiutalása ugyanis azt jelenti, hogy a felek bérlőtársi jogviszonya legfeljebb addig áll fenn, amíg a lakásügyi hatóság másik, végleges lakást utal ki. Ez utóbbi lakás megszerzésére viszont csak akkor van lehetőség, ha az átmeneti lakásra a felek bérlőtársi jogviszonya változatlanul fennáll. Az adott esetben azonban a felperes bérlőtársi jogviszonya a bíróság által jóváhagyott egyezség értelmében megszűnt, ezért az ő részéről ez a feltétel nem teljesülhet. Ennek következtében nem tarthat igényt arra, hogy részére a lakásügyi hatóság az átmeneti elhelyezés helyett másik végleges lakást biztosítson (azonosan foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a P. törv. III. 20 091/1988. és a P. törv. II. 21 146/1989. sz. határozataiban).
A Pp. 148. §-a (2) bekezdésének rendelkezése szerint a bíróság az egyezséget akkor hagyhatja jóvá, ha az megfelel a jogszabályoknak és a felek méltányos érdekeinek. Az egyezség jóváhagyásához szükséges feltételek megvalósulása érdekében a bíróság fokozottan köteles a jogi képviselő nélkül eljáró feleket a szükséges tájékoztatással ellátni, őket jogaikra és kötelezettségeikre figyelmeztetni [Pp. 3. § (1) bek.]. Az adott esetben a bíróságnak tájékoztatnia kellett volna a peres feleket arról, hogy a házastársi közös lakás, mint „önálló bérlet” kizárólagos használata a felperest illeti. Tájékoztatnia kellett volna a felperest arról is, hogy a tervezett egyezségtől várt eredménynek jogszabályi akadálya van. Nevezetesen, ha az átmeneti jelleggel kiutalt lakáson fennálló bérlőtársi jogviszonya megszűnik, másik, a lakásigényét kielégítő végleges lakás kiutalására vonatkozó jogát elveszti. Miután a bíróság a tájékoztatási kötelezettségét elmulasztotta, a felperes részéről az egyezség megkötésére jogai és annak következményei ismerete nélkül került sor. Az így jóváhagyott egyezség pedig sérti a felperes és a gondozásában levő, előző házasságából született kiskorú gyermekek érdekét.
II. Az előzőekben kifejtettek mellett az egyezséget jóváhagyó végzésnek a felperes elhelyezésének módjára vonatkozó rendelkezése is jogszabálysértő.
A Csjt. 31/E. §-a értelmében a házastársak lakáshasználatának rendezése során a végrehajtási eljárásra, a lakásbérletre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell. Az R. 118. §-a (2) bekezdésének rendelkezése szerint bérlőtársi jogviszony megszűnése esetén a jóhiszemű volt bérlőtárs olyan másik lakásra tarthat igényt, amely
a) ugyanabban a városban (községben) van, mint a kiürítendő lakás,
b) a bérlőtárs lakásigénye mértékének alsó határát kielégíti, de a kiürítendő lakásnál nem nagyobb szobaszámú, továbbá,
c) legfeljebb eggyel alacsonyabb komfortfokozatú, mint a kiürítendő lakás, legalább azonban komfort nélküli.
Ezért jogszabálysértően járt el a bíróság, amikor az egyezséget jóváhagyó végzésében úgy rendelkezett, hogy a végrehajtási eljárás során a felperes legalább másfél szobás komfortos lakásra jogosult. A felperes ugyanis - elhelyezési jogosultsága esetén is - csak egyszobás, komfort nélküli lakásra tarthat igényt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az egyezséget jóváhagyó végzésnek az óvással támadott rendelkezéseit a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a kerületi bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárás során a bíróságnak a per anyagává kell tennie a Kerületi Polgármesteri Hivatal lakásügyi osztályának a csatolt II-453/3/1991. számú iratait, tisztáznia kell, hogy az egyezségkötés óta a felek körülményeiben milyen változások következtek be, és ezek után kerülhet abba a helyzetbe, hogy a perbeli lakás használatáról a kifejtett szempontoknak megfelelően - akár egyezség jóváhagyásával, akár ítélettel - megalapozottan döntsön. (P. törv. II. 21 226/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás