• Tartalom

MK BH 1992/508

MK BH 92/07/508

1992.07.01.
A bíróság az illetékességének hiányát hivatalból veszi figyelembe. Ha azonban az illetékesség nem kizárólagos vagy nem az alperes alávetésén alapul, az alperes érdemi ellenkérelmének előadása után az illetékesség hiánya nem vehető figyelembe [Pp. 43. §].
A felperes az 1987. január 3-án kötött nyugdíjas-munkaszerződés szerint az alperes jogelődjével, a P. K. V.-val folyószámla-könyvelőként állt munkaviszonyban. Éves munkaidő-kerete 1260 óra volt. Az alperes 1988. február 23-án - 84 nap felmondási idővel - 1988. május 18-ra felmondta a munkaviszonyát. Ezt azzal indokolta, hogy a folyószámla vezetése az önálló egységekhez került, és emiatt a központi pénzügyi osztályon a feladatok csökkentek.
A felperesnek a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelme a munkaviszony helyreállítására vagy a felmondási idő módosítására irányult.
A munkaügyi döntőbizottság határozatával elutasította a munkaviszony helyreállítására irányuló kérelmet, a felmondási idő tekintetében megkereste a munkaügyi osztályt, hogy „a kérelmező részére a felmondási időt 1988. március 8-tól számolják és a felmondási idő vége 1988. május 31.”
A kerületi ügyészség emelt óvást a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen, mert a döntőbizottság a tárgyalásra a dolgozót nem idézte meg, ennélfogva a távollétében hozott határozatot.
A felperes az új eljárásban elsődlegesen a felmondás hatályon kívül helyezését kérte, másodlagosan a felmondási idő július 17-re való módosítását. Igényelte továbbá az üdülési beutalóra befizetett 150 forint visszatérítését az 1988. évi május havi átlagkereset módosítását, az 1988. évi nyereségrészesedését, a munkakönyvi bejegyzés módosítását, az elmaradt munkabérét és annak kamatait. A munkaügyi döntőbizottság határozatával elutasította a kérelmet, amelynek megváltoztatása iránt a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amely végzésével hatályon kívül helyezte a munkaügyi döntőbizottság határozatát; és a döntőbizottságot új eljárásra utasította.
A munkaügyi döntőbizottság az új eljárásban határozatával ismét elutasította a kérelmet, amelynek megváltoztatása iránt a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság végzésével a pert megszüntette, és az iratokat a perben hatáskörrel rendelkező másik munkaügyi bírósághoz tette át. A végzés indokolásának lényege szerint a felperes volt munkáltatójának a jogutóda a P. M. V.
A végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Pp. 22. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartoznak a munkaviszonyból és a szövetkezeti tagsági viszonyból származó, valamint a társadalombiztosítási határozat megtámadása iránt indított perek. A perbeli jogvita munkaviszonyból ered, ennélfogva annak elbírálása a munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozik. Erre tekintettel a munkaügyi bíróság hatáskörének hiányára hivatkozással nem szüntethette volna meg a pert.
Végzésében a munkaügyi bíróság lényegében nem is a hatáskörének, hanem illetékességének hiányát állapította meg. Ezt az alperes 1991. június 14-én benyújtott előkészítő iratára alapította. Eszerint a P. K. V. szétválás után, 1990. július 31-én megszűnt. Az általános jogutód a P. M. V. Az előkészítő iratban a jogutód ellenkérelmet nyújtott be, és ebben arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a felmondás oka valós volt. Az átszervezés megvalósult.
A Pp. 43. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság az illetékességének hiányát hivatalból veszi figyelembe. Ha azonban az illetékesség nem kizárólagos vagy a 41. §-on alapul, az alperes érdemi ellenkérelmének (139. §) előadása után az illetékesség hiánya nem vehető figyelembe. Egyértelmű peradat, hogy a bíróság az alperes 1991. június 14-i ellenkérelmének benyújtása után, 1991. augusztus 5-én hozta meg a pert megszüntető és áttételt elrendelő végzését. Ezt a Pp. 43. §-ának (11) bekezdése alapján - illetékessége hiányára hivatkozással - nem tehette meg.
A Pp. 351. §-ának (1) bekezdése szerint az eljárásra az a munkaügyi bíróság illetékes, amelynek területén a keresettel megtámadott határozatot hozó döntőbizottság működik. A szóban levő ügyben a P. K. V. területén működő munkaügyi döntőbizottság hozott határozatot, ennélfogva az e határozat ellen benyújtott kereset elbírálására az áttételt elrendelő munkaügyi bíróság az illetékes. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (M. törv. II. 11 012/l991. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére