PK BH 1992/529
PK BH 1992/529
1992.08.01.
Nem vagyoni kártérítés mindkét szülőjét elvesztő kiskorú javára [Ptk. 354. §*].
Az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállás lényege a következő.
A felperes szüleinek bérleménye volt az alperes kezelésében levő tanácsi bérlakás. A felperes szüleit 1988. január 25-én holtan találták a lakásban. A vizsgálat megállapította, hogy a kéményből malterdarab zuhant le, amely a gázvezetéket elzárta, és a halál oka a visszaáramlott szénmonoxid-mérgezés volt. A vizsgálat adatai azt is megállapították, hogy a felperes anyjának vérében súlyos fokú, apjának vérében közepes fokú alkoholos koncentráció volt. A felperes szülei rendszeresen italoztak, de a felperesről megfelelően gondoskodtak. A gyermek a hétvégeket általában a nagyanyjánál töltötte, így éppen ott volt a baleset időpontjában is.
A felperes részére a gyámhatóság a nagyanyját jelölte ki gyámul, aki azóta gondozza a felperest.
A felperes módosított keresetében a szülők kiesett jövedelme miatt a tartására különböző összegű havi járadék megállapítását, nem vagyoni kártérítésként 2 000 000 forintot és általános kártérítésként 500 000 forintot követelt. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta a kártérítési felelősségét. Arra hivatkozott, hogy a gázfűtést a tudta és a hozzájárulása hiányában vezették be a lakásba, és utalt arra is, hogy a felperes szüleinek italozó magatartása jelentősen közrehatott a baleset bekövetkezésében. Álláspontja szerint a nagyszülőt a törvény alapján tartási kötelezettség terheli, így ez nem terhelhető rá, de a járadék számításának módját és összegét nem kifogásolta. Túlzottnak találta azonban az érvényesített nem vagyoni kártérítés összegét.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 727 440 forintot, amelyből az elmaradt járadékigény 227 440 forint és ennek különböző időpontoktól járó kamata. A megítélt összegen belül nem vagyoni kártérítésként 500 000 forintot ítélt meg, és kötelezte az alperest ennek a baleset napjától járó kamata megfizetésére is.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett.
A felperes fellebbezésében a nem vagyoni kárpótlás összegének a kereset szerinti 2 000 000 forintra való felemelését kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes fellebbezését részben alaposnak, míg az alperes fellebbezését alaptalannak találta.
A felperes járadékigénye és annak összege, valamint a nem vagyoni kárpótlás jogalapja körében helyesen döntött az elsőfokú bíróság, ezért e körben a Legfelsőbb Bíróság csupán az ítélet indokaira utal. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kárpótlás összegének a megállapításánál. A felperes a legközelebbi hozzátartozóit, a szüleit veszítette el a baleset során, és alig ötévesen maradt árván. Ezért a nem vagyoni kárpótlás összegének megítélésekor elsősorban azt kell vizsgálni, hogy a káresemény milyen társadalmi hatást gyakorol a kisgyermekre, hogyan befolyásolja élete alakulását. Nem lehet kétséges, hogy egy ilyen korú kisgyermek esetében mindkét szülő egyidejű elvesztése pótolhatatlan hátrányt jelent, és nem tekinthető olyan egyszerű múló fájdalomnak, amely idővel halványodni fog. A felperest szülei halála megfosztotta attól az alapvető emberi jogtól, hogy családi környezetben nőjön fel, élvezze a családi együttlétből származó örömöket, amelyeket a nagyszülői környezet - bármennyire is szeretetteljes, képtelen teljesen kárpótolni. A felperes testvérek nélkül, idősebb korú rokonai körében kénytelen felnőni, és mindez a felperesnek a társadalmi életben való részvételét tartósan megnehezíti. Egy ötéves gyermek ugyanis a korának megfelelő helyzetet foglal el a társadalmi életben, és igényelheti, hogy abban a hasonló korú társaival együtt azonos mértékben vegyen részt. A felperes azonban naponta - az óvodában és az iskolában is - kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy árva, hogy nincs mellette a legkedvesebb anya, apa, és neki csak vágyálom az, ami másnak természetes, hogy „a szüleimet még lássam”. A pszichológiai szakértő véleményéből már az is kitűnik, hogy a jelenleg tízéves felperes a szülők elvesztéséhez kapcsolódó elhúzódó gyászreakciót elfojtja, ennek hatása neurotikus személyiségfejlődés tendenciáiban nyilvánul meg. Ilyen körülmények mellett valamennyi tényező együttes és gondos mérlegelése alapján, értékelve az eset sajátosságait is, a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a felperest ért nem vagyoni hátrány 1 300 000 forinttal ellensúlyozható. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság által megítélt 500 000 forintot további 800 000 forinttal felemelte, és ennyiben a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - fellebbezett részében - megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A felperes követelése nem volt nyilvánvalóan túlzott, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 81. §-ának (2) bekezdése alapján kötelezte az alperest első és másodfokú részperköltség fizetésére. (Legf. Bír. Pf. III. 21 354/1991. sz.)
*].
A Ptk. 354. §-át az 1993: XCII. törvény 40. §-a (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás