PK BH 1992/532
PK BH 92/08/532
1992.08.01.
A végrehajtási eljárásban kényszerintézkedésként kiszabott pénzbírság újbóli, illetőleg már első alkalommal is viszonylag magasabb összegben történő megállapítása csak akkor indokolt, ha okkal feltételezhető, hogy a végrehajtás ennek hatására sikeres lesz [1979. évi 18. tvr. (Vht.) 2. §, 95. §].
Az Sz.-i Városi Bíróság 1988. március 10. napján hozott ítéletével megállapította a perbeli ingatlanok közötti közös birtokhatár helyét. Egyben az I. és a II. r. alperest arra kötelezte, hogy a megállapított, illetőleg kitűzött határvonalon, 30 napon belül állítsanak kerítést az ítéletben meghatározott módon.
A városi bíróság - az ítélete jogerőre emelkedése után - a felperes kérelmére végrehajtást rendelt el. Az I. r. alperes tekintetében a végrehajtási lapot 1988. augusztus 25-én, a II. r. alperest érintően pedig 1990. május 9. napján állította ki.
A végrehajtást foganatosító bíróság az I. r. alperest 500 forint pénzbírsággal sújtotta, az önkéntes teljesítés elmaradása miatt.
Az I. r. alperes a marasztaló ítéleti rendelkezésnek a továbbiakban sem tett eleget. A bíróság ezért ismételten 500 forint pénzbírsággal sújtotta, és egyidejűleg felhívta a végrehajtást kérőt annak bejelentésére, hogy az adósok eleget tettek-e az ítéletben foglalt kötelezettségüknek. A végzés ellen az I. r. alperes fellebbezést jelentett be, azt azonban a másodfokú bíróság helybenhagyta.
A végrehajtást kérő ezt követően bejelentette, hogy az adósok továbbra sem tettek eleget a kerítésállítási kötelezettségüknek, ezért a városi bíróság 1991. július 12-én hozott végzésével újabb pénzbírságot szabott ki; ez esetben az I. és a II. r. alperest személyenként 2000 forint pénzbírsággal sújtotta. A végzés ellen mindkét adós fellebbezett. A fellebbezési kérelmüket arra az állításukra alapították, hogy az I. r. alperes idős kora, mindketten pedig beteg állapotuk, valamint csekély összegű nyugdíjuk miatt nem képesek eleget tenni a marasztaló ítéleti rendelkezésnek.
A fellebbezést elbíráló megyei bíróság határozatával az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, annak helyes indokaira utalással.
A jogerős határozat ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az 1979. évi 18. tvr. (a továbbiakban: Vht.) 2. §-a értelmében a végrehajtási eljárást határidőben, gyorsan, de egyben hatékonyan kell lefolytatni. Gondoskodni kell arról, hogy a jogosult minél hamarabb hozzájusson követeléséhez. Szükség esetén hatósági kényszerrel is el kell érni, hogy az adós teljesítse kötelezettségét.
Az adósok - az I. és a II. r. alperes - a végrehajtás elrendelése után felhívás ellenére sem tettek eleget a jogerős ítéletben foglalt marasztaló rendelkezésnek. Ebből következően okot adtak arra, hogy a Vht. 95 §-a b) pontjának alkalmazásával a bíróság kényszerintézkedésként a terhükre pénzbírságot szabjon ki. A pénzbírság újbóli, illetőleg már első alkalommal is viszonylag magasabb összegben történő kiszabása azonban csak akkor indokolt, ha okkal feltételezhető, hogy a végrehajtás ennek hatására sikeres lesz.
Az adósok beadványaiban (a fellebbezési kérelmeikben) előadott körülmények olyanok, amelyekre tekintettel mindkét fokú bíróságnak arra kellett volna törekednie, hogy a rendelkezésre álló - a Vht. 95. §-ában meghatározott - egyéb lehetőségek közül kiválassza azt a végrehajtási módot, amely a marasztaló ítélet teljesítése érdekében a legcélszerűbb. Az adott esetben indokolt lett volna a végrehajtást kérő megnyilatkoztatása is, mert a bíróság csak így került volna abba a helyzetbe, hogy mind a végrehajtást kérő, mind az adósok méltányos érdekeit is szem előtt tartva hozhasson megalapozott döntést az alkalmazandó kényszerintézkedés tekintetében.
Az előzőekben kifejtettekre tekintettel a megalapozatlan jogerős végzést a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot utasította - a fenti iránymutatásnak megfelelő - új eljárásra és új határozat hozatalára. (P. törv. I. 20 027/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
