GK BH 1992/541
GK BH 92/08/541
1992.08.01.
Ha a vagyoni előnyt, az azt elért fél nem tudja visszaszolgáltatni, de a birtokába került vagyontárgyakra korábban vételi ajánlatot tett, őt terheli annak bizonyítása, hogy a vételi ajánlatában foglaltak ellenére az ennek megfelelő érték ténylegesen nem került az ő birtokába [Ptk. 361. § (1)-(2) bek; Pp. 164. § (1) bek., 206. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 23 862 629 Ft tőkét és ennek az egyes részösszegek esedékessé válásának napjától a kifizetésig járó évi 20% kamatát, valamint 300 000 Ft eljárási illetéket. Kötelezte továbbá az alperest, hogy 15 napon belül szakértői díj címén fizessen meg 10 720 Ft-ot a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalának bevételi számlájára, a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes III. számú Ipari Szolgáltató Főágazata, amely tevékenységét bedolgozói munkaviszony keretében folytatta, 1988. január 1-jétől kilépett, és az alperessel létesített munkaviszonyt. Mivel a felperes tulajdonát képező eszközöket, gépeket, készleteket termelésükhöz a továbbiakban is felhasználták, a felperes 26 millió forint áron vételi ajánlatot tett azokra az alperesnek, amelyet az 15 203 626 Ft-ban tartott elfogadhatónak. A felek a vételárban nem tudtak megegyezni, ezért az adásvételi szerződés nem jött létre, az alperes azonban a javakat továbbra is használta. Ebből eredően az alperes jogalap nélkül gazdagodott, amit a Ptk. 361. §-a alapján köteles a felperesnek megtéríteni. Mivel az alperes az így megszerzett vagyoni előny visszafizetésével késlekedett, a felperesnek a működéséhez felvett hitel kamatát és annak a visszakövetelésével kapcsolatos perköltséget kártérítés címén a Ptk. 339. §-a alapján ugyancsak köteles a felperesnek megfizetni.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést. Kérte az ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének az elutasítását. Hivatkozott arra, hogy miután az adásvételi szerződés nem jött létre, 1988. február 4-én kelt levelében felszólította a felperest a készletek elszállítására, melynek az nem tett eleget, így jogalap nélküli gazdagodás címén követelést vele szemben nem támaszthat. Vitatta a megítélt összegszerűséget is. A kártérítésnek ugyancsak hiányzik a jogalapja, mivel a felperes az adásvételi ügylet létrejöttében nem bízhatott, tehát az alperes a vételár kiegyenlítésével sem késlekedhetett, a készleteket hajlandó volt visszaszolgáltatni, így jogellenes magatartást nem tanúsított.
A felperes ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. Az alperes rosszhiszeműen, jogalap nélkül gazdagodott a terhére, a felelős őrzés szabályait megszegte, így kártérítéssel tartozik. Az összegszerűség megállapítására csak a nyilvántartás szolgálhat, mivel leltár nem készült, azt maga az alperes hiúsította meg. A hitelfelvétel és az alperesi jogellenesség között az okozati összefüggés fennáll, ezért a kártérítés megfizetése indokolt.
Az alperes fellebbezése részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján helyesen állapította meg a tényállást, részben téves azonban az arra alapított döntése. A bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítást nyert, hogy az alperes a felperestől kivált részleget üzemeltette, az eszközöket, gépeket, készleteket megtartotta, azokat használta anélkül, hogy arra jogcímet szerzett volna. Helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság, amikor az így vagyoni előnyhöz jutott alperest a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése alapján annak a felperes részére történő visszatérítésére kötelezte.
Az alperes a vagyoni előnyt természetben visszaszolgáltatni nem tudta, ezért a Ptk. 363. §-ának (2) bekezdése szerint annak értékét kell megtérítenie. Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a gazdagodástól elesett, mert visszatérítési kötelezettségével - a szerződés létrejöttének hiányában - számolnia kellett, felelőssége a gazdagodás megszűnéséért megállapítható, mert a részleg dolgozóit elszámoltatás és leltár felvétele nélkül hagyta eltávozni. Ezért visszatérítési kötelezettsége a Ptk. 361. §-ának (2) bekezdésére is figyelemmel fennáll. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság az előny mértékének meghatározásánál, melyhez a szakértő által korrigált felperesi számviteli nyilvántartás értékét vette alapul. Az alperes ugyanis csak azokért a vagyontárgyakért felel, amelyek ténylegesen, bizonyíthatóan a birtokába kerültek. A felperes a készletek és gyártóeszközök eladására vonatkozó szerződési ajánlatát a számviteli nyilvántartás adatainak megfelelően tette meg, ez azonban nem bizonyítja, hogy az eladásra felajánlott vagyontárgyak maradéktalanul az alperes birtokába kerültek. Tény azonban, hogy az alperes birtokon belül, a naturális leltár ismeretében a körülményeknek a mérlegelésével tette meg 15 203 626 Ft összegben vételi ajánlatát. Ilyen körülmények között az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy vételi ajánlata ellenére ez az érték nem került a birtokába. Erre azonban nem tudott bizonyítékot szolgáltatni, volt munkavállalóival nem számolt el, a birtokába került vagyontárgyak megőrzéséről, megfelelő nyilvántartásról nem gondoskodott. Tekintettel arra, hogy a szakértői vélemény is a dokumentumok hiányában becslésre szorítkozott, másodfokú bíróság - bár az alperes a bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni - az alperes által fizetendő vagyoni előny értékét a per összes körülményeinek a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelésével, az alperes által elismert összegben állapította meg.
Alaposnak találta a másodfokú bíróság az alperesnek a kártérítésként megítélt bankhitelkamatra vonatkozó fellebbezési támadását. A másodfokú tárgyaláson becsatolt szerződés szerint a felperes 1989. május 10-én kezességvállalás mellett 31 millió Ft rövid lejáratú forgóeszközhitelt vett fel egy banktól, 27%-os kamattörlesztés mellett. A per során nem nyert bizonyítást, hogy azt az alperes által ki nem adott eszközök, készletek miatt kényszerült felvenni. A becsatolt 1989. augusztus 4-én készült APEH- vizsgálat jelentése szerint a felperes kedvezőtlen gazdálkodási és pénzügyi helyzetbe került, már 1988. év végére tartós fizetésképtelensége következett be, amelyet súlyosbított az 1988. II. félévében vállalt nagy értékű beruházás, amelyből a felperes befektetése nem térült meg, még az általa fizetett bankkamatokat sem kapta meg. Az 1988. és az 1989. évi sorozatos hitelfelvételeket a vizsgálat 6. oldalán feltüntetett okok indokolták, ezért nem bizonyított, hogy az 1989. májusi hitelfelvételt 31 millió forint összegben az alperesnek a vagyoni előny késedelmes megtérítése tette szükségessé.
A marasztalás összegének a megállapításánál a másodfokú bíróság figyelembe vette, hogy a felperes által nem vitatottan az alperes 171 400 Ft-ot részére megfizetett. Ezt az összeget a bíróság a marasztalás összegéből levonásba helyezve került megállapításra a tőke összege. Fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és az alperest terhelő marasztalás összegét leszállította, míg a kereset részbeni elutasítása és a szakértői díj megfizetésére vonatkozó részében helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31 864/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás