BK BH 1992/565
BK BH 1992/565
1992.09.01.
I. Az emberölés bűntettének önálló tettese az, aki a tudatzavara folytán büntetőjogi felelősségre nem vonható társával együtt vesz részt a tényállásszerű ölési cselekmény véghezvitelében [Btk. 20. § (1) és (2) bek., 166. § (1) bek., 167. §].
A megyei bíróság ítéletével az akkor még ténylegesen sorkatonai szolgálatát teljesítő, honvéd rendfokozatú vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés büntette miatt 2 évi, fegyelmező zászlóaljban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A sorkatonai szolgálatot teljesítő, egyébként kifogástalan életvezetésű, 19 éves vádlott eltávozása során a szülei lakásán tartózkodott. A vádlott alkoholista édesapja szinte az eltávozás minden napján ittasan veszekedett a feleségével és a vádlottal.
Így történt ez a vádbeli napon is, amikor a vádlott készülődött, hogy az alakulatához visszatér. A vádlott édesanyja - félve a férjétől - valamennyi kést elrejtette, és elhatározta, hogy a fia távozása után a testvéréhez költözik. Az ittas sértett szitkozódva a feleségére támadt, és ököllel meg akarta ütni, amikor a vádlott az édesanyja védelmére kelt, apját arcul vágta, majd a mellénél ellökte, így az hanyatt esett, és miközben a vádlott ruhájába kapaszkodott, őt is magával húzta. A térdelő testhelyzetben levő vádlott az apja környékben behajlított kezeit a csuklójánál leszorította, amikor a vádlott édesanyja a sértett feje mellé térdelt, megfogta mindkét kezével a férje nyakát és erősen szorította, kb. 1/2 percen át. A vádlott rászólt az anyjára, hogy ne tegye ezt, ő azonban olyan kórosan beszűkült tudatállapotba került, hogy férjének a megfojtását befejezte (ellene az ügyész a nyomozást büntethetőséget kizáró ok fennállása folytán megszüntette).
A vádlott nyomban értesítette a rendőrséget.
Az ügyész a társtettesi minőség megállapítása végett és súlyosításért; a vádlott és a védője pedig a tényállás részben téves megállapítása és a téves ténybeli következtetés miatt, valamint felmentésért fellebbezett az elsőfokú bíróság ítélete ellen.
A legfőbb ügyész a megyei ügyészség fellebbezését módosított tartalommal, a vádlott javára tartotta fenn. Indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a cselekményt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítse, a próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtási fokozatát változtassa meg, és az ítélet további rendelkezéseit hagyja helyben.
A védő a fellebbezése írásbeli indokolásában és a másodfokú tárgyaláson kifejtettek szerint a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésére hivatkozva a jogos védelmi helyzet megállapítását és a büntetés enyhítését kérte.
Az elsőfokú bíróság a tényállás túlnyomó részét a hiánytalanul feltárt bizonyítékokkal összhangban, helyesen állapította meg. A tényállás az iratok tartalmának megfelelően csupán kisebb mértékű kiegészítésre, helyesbítésre szorul az alábbiak szerint:
a vádlott időközben a katonai szolgálatból leszerelt;
a vádlott büntetőjogi beszámítási képességét kóros állapot nem befolyásolta; az elsőfokú bíróság ítéletének a megfogalmazása ugyanis e körben félreérthető, olyan látszatot kelt, mintha az élettani (fiziológiai) indulatnak nem lehetne a tudatot és az akaratot befolyásoló hatása.
A tényállás a fenti helyesbítéssel és kiegészítéssel mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól, és ezért a másodfokú eljárás során is irányadó volt. A vádlott bűnösségére levont következtetés okszerű és nem tévedett az elsőfokú bíróság abban sem, hogy a vádlott tudata átfogta: amikor a sértett kezét a tényállásban leírt módon lefogta, az anyja által megvalósított ölési cselekményben működik közre. Tévesen jutott viszont arra következtetésre, hogy ez a tevékenység bűnsegédi bűnrészességként értékelhető. Az e körben felhozott érvei nem helytállóak.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott a sértett kezét kb. 1/2 percen keresztül lefogva tartotta, miközben az anyja a sértett nyakát két kézzel, nagy erővel szorította. Nyilvánvaló: ha az édesanyja büntetőjogi beszámítási képessége nem hiányzik, a vádlott az emberölés társtettese lenne.
Az emberölés büntettet meghatározó törvényi tényállás [Btk. 166. § (1) bek.] ugyanis ún. nyitott törvényi tényállás, amelynél társtettesek mindazok, akik az eredményt - az adott esetben a halált - előidéző cselekménysorban úgy vesznek részt, hogy tudatuk átfogja a törvényi tényállásban megjelölt eredmény bekövetkezésének a lehetőségét is, függetlenül attól, hogy végül is melyikük fejtette ki ténylegesen a halált előidéző magatartást.
Az adott esetben a két elkövető (a vádlott és édesanyja) társtettességének megállapítására azért nem kerülhetett sor, mert hiányzott a bűncselekmény között megvalósításának tudata a beszámítási képességét nélkülöző édesanyjának (BJD. 8505., BH 1987/6. 194. szám). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vádlott tevékenysége bűnsegédi magatartásként lenne értékelhető (bár köznapi értelemben kétségtelenül "segített" az ölést megvalósító anyjának). A sértett halálát előidéző magatartás ugyanis a törvényi tényállás tárgyi elemeihez tartozik, és annak megvalósítása azzal a tudattal, hogy a halál okozása a másik személy tevékenységével együttesen következhet csak be, tettesi tevékenység, attól függetlenül, hogy a másik elkövető értékelhető tudatállapotának hiánya miatt a társtettesség megállapítására nincs alap.
A büntetőjogilag felelősségre vonható "egyedül maradt" elkövető ugyanis a beszámítási képességgel nem rendelkező és vele közösen cselekvő magatartásáért is felel az ilyen esetekben (a közvetett tettességhez hasonló helyzet). Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor ép lélektani indulat hatása alatt cselekedett, és nem kétséges az sem, hogy ezt az indulatot a sértett hosszabb időn át kifejtett, súlyosan kifogásolható magatartása idézte elő. A méltányolható okból fakadó indulat az adott esetben magas fokú volt, amely a vádlottat a megfelelő, megfontolt, átgondolt magatartás tanúsítására képtelenné tette, és a cselekményt azonnal, még az indulat fennállása idején végre is hajtotta.
Mindezeket alapul véve az elsőfokú bíróság tévedett, amikor a cselekményt nem a Btk. 167. §-ában meghatározott erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítette. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének a cselekményt minősítő rendelkezését megváltoztatta.
A védő tévesen hivatkozott arra, hogy a vádlott javára a jogos védelem megállapítható lenne. Kétségtelen, hogy az események egy bizonyos szakaszában a sértett jogtalan és elhárítást is szükségessé tevő támadást intézett mind a vádlott, mind a vádlott édesanyja ellen. Ez a helyzet - tehát a további támadás veszélye - azonban megszűnt akkor, amikor a sértettet hanyatt fekvő helyzetében a vádlott lefogta. A jogos védelem "időbeli túllépése" esetén pedig a jogos védelem szabályai nem alkalmazhatók (15. sz. Irányelv).
A büntetés nemét és mértékét meghatározó tényezők köre - részben a cselekmény minősítésének a megváltoztatása következtében - helyesbítésre szorul. Minthogy a Legfelsőbb Bíróság a cselekményt erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítette, nem vehető enyhítő körülményként figyelembe a sértett közreható magatartása és a vádlott méltányolható indulata, hiszen ezek a tényezők vonták maguk után az emberölés "privilegizált", enyhébb elbírálás alá eső változatának a megállapítását. A vádlott a terhére rótt cselekmény elkövetését és legapróbb részletekre is kiterjedően beismerte, és ezért nem a "részbeni", hanem a teljes beismerés értékelhető enyhítő körülményként. Az elsőfokú bíróság egyebekben helyesen ismerte fel a büntetéskiszabási tényezőket, és az általa kiszabott büntetés - a cselekmény minősítésének megváltozása ellenére - megfelelő.
Tévedett viszont abban, hogy a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát "fegyelmező zászlóaljként" határozta meg. Az erről a végrehajtási fokozatról szóló törvényi rendelkezés [Btk. 127. §-a (1) bekezdésének a) pontja] helyes értelme szerint ugyanis fegyelmező zászlóalj büntetés-végrehajtási fokozat csak a végrehajtandó szabadságvesztés esetén alkalmazható. E végrehajtási fokozat alkalmazásának az adott esetben akadálya az is, hogy a vádlott időközben leszerelt.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a végrehajtási fokozatról szóló rendelkezést is megváltoztatta: a Btk. 43. §-ának a) pontja alapján a szabadságvesztést - amennyiben annak végrehajtását elrendelik - börtönben rendelte letölteni.
Az elsőfokú bíróság ítéletének további - a törvénynek megfelelő - rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 3/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás