BK BH 1992/568
BK BH 1992/568
1992.09.01.
I. Ha valamely alapítéletben kiszabott szabadságvesztés tartama bármely okból— a feltételes szabadságra bocsátás vagy a végrehajtási kegyelem folytán — csökkent, az összbüntetésbe foglalás során mindenkor az eredetileg kiszabott büntetési mérték az irányadó, és a még végrehajtásra nem került büntetésrész kizárólag az elengedés mérvének a megállapítása szempontjából vehető figyelembe [Btk. 92. §].
II. Az ún. quasi halmazati összbüntetés olyan esetében, amikor a terhelt az újabb bűncselekményt a korábbi ügyben vele szemben hozott elsőfokú — nem jogerős — ítélet meghozatalát követően valósítja meg: általában a rövidebb időtartamú szabadságvesztés fele részének az elengedése biztosítja az összbüntetésbe foglalás helyes célját [Btk. 93. § (4) bek.].
III. Az összbüntetési ítéletben egységesen a terheltre nézve leghátrányosabb rendelkezéseket kell alkalmazni, a büntetés-végrehajtási fokozat, a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége és a közkegyelem tárgyában hozott rendelkezések tekintetében [Btk. 92. §, 94. §, 47. § (3) bek., 1990. évi XXXIX. tv. 5. § és 6. § (1) bek.].
Az eljárt bíróságok a terhelt büntetőügyeiben az alábbi határozatokat hozták:
1. A városi bíróság az 1990. június 12. napján jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet lopás büntette, dolog elleni erőszakkal, nagyobb értékre elkövetett lopás büntette és lopás vétsége miatt - amelyeket 1989. április 23. napja és május 16. napja közötti időben valósított meg - mint többszörös visszaesőt 1 év 7 hónapi börtönbüntetésre ítélte, megállapítva, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
2. A városi bíróság az 1990. november 8. napján jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet lopás büntette miatt - amelyet dolog elleni erőszakkal elkövetve 1990. június 2. napján valósított meg - mint többszörös visszaesőt 7 hó börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.
I. A városi bíróság összbüntetésbe foglalta az 1. és 2. alatt jelzett alapítéletekben kiszabott szabadságvesztéseket, illetőleg az 1. alatt jelzett alapítélet esetében a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 8. §-ának (3) bekezdése alapján csökkentett 1 év 4 hó 18 nap börtönbüntetést vett figyelembe, így az összbüntetés tartamát, a többszörös visszaeső terhelt esetében - a Btk. 93. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásával - 1 év 7 hó 25 napi börtönbüntetésben állapította meg.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság összbüntetési ítéletét akként helyesbítette, hogy az 1. alatt jelzett alapítélet esetében nem a csökkentett, hanem az eredetileg kiszabott - 1 év 7 hó - börtönbüntetést tekintette összbüntetésbe foglalt büntetésnek, egyben megállapította, hogy a terheltre kiszabott összbüntetés tartama a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 8. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésre tekintettel az egynyolcadával csökken.
A megyei bíróság végzésében kifejezésre juttatta, hogy az elsőfokú bíróság összbüntetési ítélete az összbüntetés tartamának megállapítására vonatkozó részében törvénysértő, a mérték eltúlzottan alacsony, minthogy azonban az ügyész a büntetési tartamot érintően a terhelt terhére nem jelentett be fellebbezést, a súlyosítási tilalom folytán ennek csupán a megállapítására szorítkozhatott.
Az I. alatt jelzett összbüntetés tárgyában hozott határozatok ellen a terhelt terhére, egyrészt az összbüntetés tartamának törvénysértően alacsony tartamban történt megállapítása miatt, másrészt a másodfokú végzés ellen amiatt, hogy a terhelt esetében olyan megállapítást tett, amely szerint a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 8. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében az összbüntetés tartama az egynyolcadával csökken, törvényességi óvás emelésére került sor. A törvényességi óvás alapos.
I. Az összbüntetés tartamának megállapítása során az első fokon eljárt városi bíróság tévedett, amikor az összbüntetés alapjául szolgáló alapítéletekben eredetileg kiszabott büntetési mértékek helyett az 1. alatt jelzett alapítélet esetében a közkegyelemmel csökkentett büntetési mértéket vette alapul, így az 1. alatt kiszabott szabadságvesztést - 1 év 7 hó börtönbüntetés helyett - 1 év 4 hó 18 nap börtönbüntetésként vette figyelembe.
A Legfelsőbb Bíróság a Büntető Kollégium 105. számú állásfoglalásában foglalt iránymutatásra hivatkozással már számos határozatában rámutatott arra, hogy amennyiben a valamely alapítéletben kiszabott szabadságvesztés tartama bármely okból - akár a feltételes szabadságra bocsátás, akár a végrehajtási kegyelemre vonatkozó rendelkezés folytán - csökkent, mindenkor az eredetileg kiszabott büntetési mérték az irányadó, és a még végrehajtásra nem került büntetésrész kizárólag az elengedés mérvének a megállapítása során vehető figyelembe.
A másodfokon eljárt megyei bíróság végzésében helyesen utalt arra, hogy az összbüntetésbe foglalás során az alapítéletekben kiszabott szabadságvesztés-tartam szempontjából nem a végrehajtási kegyelemmel csökkentett szabadságvesztés-tartam, hanem az eredetileg kiszabott 1 év 7 hó börtönbüntetés jön figyelembe, a Be. 241. §-a szerinti súlyosítási tilalom folytán azonban ennek csupán az észlelésére szorítkozhatott, és nem volt módja az összbüntetés tartamának - az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltaktól eltérő - helyes megállapítására.
Az elsőfokú bíróság összbüntetési ítéletében elfoglalt téves álláspont végsőleg az összbüntetés törvénysértő mértékben való megállapítását eredményezte.
II. Az elsőfokú bíróság az összbüntetés tartamának a megállapítása során helyesen hivatkozott a Btk. 93. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezésre, minthogy a terhelt a 2. alatt jelzett bűncselekményt az 1. alatt jelzett alapítéletben elbírált bűncselekmények tekintetében hozott jogerős ítélet meghozatala előtt (1990. június 2. napján) követte el.
Ugyanakkor azonban az elengedés mérvének a megállapítása szempontjából jelentősége van annak a körülménynek, hogy a 2. alatt jelzett bűncselekmény megvalósításának időpontja az 1. alatt jelzett alapítélet elsőfokú bíróság által történt meghozatala (1990. március 1. napja) után, vagyis olyan időpontban történt, amikor meghiúsult annak a lehetősége, hogy a két ügyben vád tárgyává tett bűncselekmények együttes elbírálása folytán halmazati büntetés kiszabására kerülhessen sor. Ennek pedig az összbüntetés mértékének, vagyis a rövidebb időtartamú szabadságvesztésből történő büntetés-elengedés mérvének megállapítása szempontjából van alapvető, meghatározó jelentősége.
Amint arra a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 105. számú állásfoglalása is rámutat (I/B/2. pont), az ún. quasi halmazati összbüntetés ilyen eseteiben a rövidebb tartamú szabadságvesztés nagyobb mérvű elengedése indokolt ugyan, mint a Btk. 93. §-ának (2) bekezdésében foglalt esetekben, de az elengedés mérvének a meghatározása során ennek a körülménynek az értékelése szükséges, vagyis viszonylag kisebb mérvű - általában a rövidebb tartamú szabadságvesztés fele részének - elengedése szolgálja az összbüntetés megállapításának a célját.
Tévedett tehát az első fokon eljárt városi bíróság, amikor csaknem teljes egészében elengedte a 2. alatt jelzett alapítéletben kiszabott szabadságvesztést.
III. Összbüntetési ügyben az elsőfokú bíróság által hozott ítélet - helyesen - nem tartalmazott rendelkezést arra nézve, hogy a megállapított összbüntetési tartam a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény 8. §-ának (3) bekezdésében foglaltak szerint az egynyolcadával csökken; ezzel szemben a másodfokon eljárt megyei bíróság a terhelt esetében tévesen alkalmazta a végrehajtási kegyelmet.
Az 1990. évi XXXIX. törvény 5. §-a értelmében a végrehajtási kegyelem az 1990. június 1. napja előtt elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott büntetésekre vonatkozik, márpedig a terhelt a 2. alatt jelzett ügyben elbírált szándékos bűncselekményét 1990. június 2. napján valósította meg. Erre az elítélésre tehát a közkegyelmi rendelkezés nem alkalmazható [megjegyzendő: hasonló rendelkezést tartalmaz az 1990. évi XXXIX. törvény 6. §-ának (1) bekezdése az eljárási kegyelem alkalmazása tekintetében is]. Az összbüntetési ítélettel megállapított szabadságvesztés egységes egész, így a végrehajtási kegyelemre vonatkozóan rendelkezések nem alkalmazhatók mindazokban az esetekben, amikor az összbüntetésbe foglalás alapját képező bármely alapítélet tekintetében a végrehajtási kegyelem alkalmazása kizárt. Annak ellenére, hogy az adott esetben a terheltre az 1. alatt jelzett alapítéletben kiszabott szabadságvesztésre a végrehajtási kegyelemre vonatkozó rendelkezések eredetileg - alkalmazhatók lettek volna, az összbüntetési ítéletben nem hozható a végrehajtási kegyelemre vonatkozó rendelkezés, minthogy a terhelt a 2. alatt jelzett alapítéletben elbírált bűncselekményt olyan időpontban követte el, amely kívül esik a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény időbeli hatályán.
Minthogy a fentiekben kifejtettek értelmében az összbüntetési ítélet egységes egész, amennyiben az összbüntetésbe foglalásnál a Btk. 92. §-ában írt törvényi feltételei fennállanak, nemcsak a büntetés-végrehajtási fokozat és a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége, hanem a közkegyelem tárgyában hozott rendelkezés alkalmazása tekintetében is egységes - mégpedig a meghozott alapítéletben foglaltak közül a terheltre nézve a leghátrányosabb - rendelkezés alkalmazásának van helye.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a terhelt tekintetében az összbüntetés tárgyában hozott határozatok az összbüntetés mértékének a megállapítására, valamint a végrehajtási kegyelem alkalmazására vonatkozó részében törvénysértők, ezért az említett ítéleti rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, továbbá a Btk. 93. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján, de a már felhívott szempontok szem előtt tartása mellett a terheltre külön ítéletekkel kiszabott 1 év 7 hó börtönbüntetést és a 7 hó börtönbüntetést foglalta összbüntetésbe és a kisebb tartamú szabadságvesztés fele részének elengedését találta indokoltnak, mert az adott esetben a halmazati büntetés kiszabására vonatkozó szempontokat ez szolgálja leginkább. Egyben megállapította, hogy a többszörös visszaeső terhelt a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében feltételes szabadságra nem bocsátható.
A fenti szempontok szem előtt tartása mellett a terhelttel szemben törvényesen megállapított összbüntetés tartamát a Legfelsőbb Bíróság 1 év 10 hó 15 nap börtönbüntetésben állapította meg. (B. törv. IV. 994/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás