• Tartalom

57/1992. (X. 15.) OGY határozat

57/1992. (X. 15.) OGY határozat

az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény megerősítéséről*1

1992.10.15.

Az Országgyűlés a Kormány előterjesztésére

1. megerősíti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményt és az ahhoz tartozó kilenc kiegészítő jegyzőkönyvet,

2. felhatalmazza a Kormányt, hogy a megerősítésről szóló okiratot az Európa Tanács Főtitkáránál letétbe helyezze, valamint, hogy a megerősítésről szóló okirat letétbe helyezésekor a mellékletben szereplő nyilatkozatot tegye,

3. felhívja a Kormányt, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 16. § (1) bekezdése alapján az Egyezmény és az ahhoz tartozó kilenc kiegészítő jegyzőkönyv mielőbbi törvénybe iktatása érdekében az azok hatálybalépését követően haladéktalanul terjessze az Országgyűlés elé az Egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyveinek kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot.

Melléklet az 57/1992. (X. 15.) OGY határozathoz


Nyilatkozat

A Magyar Köztársaság Kormánya kijelenti, hogy öt évre, mely időszak hallgatólagosan újabb ötéves időszakokkal meghosszabbodik, hacsak a Magyar Köztársaság Kormánya az adott időszak lejártát megelőzően e nyilatkozatát vissza nem vonja

a) az Egyezmény 25. Cikkével, a 4. számú kiegészítő jegyzőkönyv 6. Cikkével és a 7. számú kiegészítő jegyzőkönyv 7. Cikkével összhangban elismeri az Európai Emberi Jogi Bizottság illetékességét arra, hogy természetes személyektől, nem kormányzati szervezetektől vagy egyének csoportjaitól kérelmeket fogadjon el, ha az említettek azt állítják, hogy az Egyezményben és kiegészítő jegyzőkönyveiben biztosított jogok megsértésének áldozatai, amennyiben az állított jogsértés alapjául szolgáló tények az Egyezmény és a kiegészítő jegyzőkönyvek Magyarországra nézve történt hatálybalépését követően következtek be;

b) az Egyezmény 46. Cikkével, a 4. számú kiegészítő jegyzőkönyv 6. Cikkével és a 7. számú kiegészítő jegyzőkönyv 7. Cikkével összhangban teljesjogúan és külön megállapodás nélkül, a viszonosság feltételével kötelezőnek ismeri el az Európai Emberi Jogi Bíróság joghatóságát az Egyezmény és kiegészítő jegyzőkönyvei értelmezésével és alkalmazásával összefüggő minden üggyel kapcsolatban, amennyiben az ezen ügy alapjául szolgáló tények az Egyezménynek és a kiegészítő jegyzőkönyveknek Magyarországra nézve történt hatálybalépését követően következtek be.

A Magyar Köztársaság e nyilatkozatát úgy értelmezi, hogy nem minősülnek az állított jogsértés, illetőleg az ügy alapjául szolgáló ténynek az Egyezményben és kiegészítő jegyzőkönyveiben biztosított jogok Magyarországra nézve történt hatálybalépését megelőzően bekövetkezett megsértésének kárpótlására tett állami intézkedések.

Az Egyezmény 64. Cikkének megfelelően — a Magyar Köztársaság az Egyezmény 6. Cikk 1. bekezdésében biztosított bírósághoz fordulás jogával kapcsolatban — a következő fenntartást teszi.

A közigazgatási hatóságok előtt szabálysértés miatt folyó eljárásokban Magyarország ez idő szerint nem tudja biztosítani a bírósághoz fordulás jogát, minthogy a hatályos magyar jogszabályok nem tesznek ilyen jogot lehetővé a közigazgatási hatóságok szabálysértési ügyekben hozott jogerős határozatával szemben.

A magyar jognak a fentiekre vonatkozó rendelkezései a következők:

— A bíróságokról szóló, többször módosított 1972. évi IV. törvény 4. §-a szerint a bíróság — ha a törvény ettől eltérően nem rendelkezik — felülvizsgálja a közigazgatási határozat törvényességét.

— Ilyen eltérő rendelkezést tartalmaz a szabálysértési eljárásról szóló, többször módosított 1968. évi I. törvény, melynek 71/A. §-a kizárólag a szabálysértési hatóság határozatával kiszabott pénzbírságot elzárásra átváltoztató rendelkezésével szemben teszi lehetővé az elkövetőnek, hogy a határozat törvényességének felülvizsgálatát kérje a bíróságtól, egyébként azonban a szabálysértési ügyben hozott jogerős határozattal szemben nem lehetséges bírósághoz fordulni.
1

A határozatot az Országgyűlés az 1992. szeptember 29-i ülésnapján fogadta el.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére