BK BH 1992/570
BK BH 1992/570
1992.09.01.
A cserbenhagyás vétsége megvalósul, ha személyeket érintő közlekedési baleset következett be és a járművek esetleges sérülése folytán az emberi életet, testi épséget közvetlenül fenyegető veszély miatt a jármű vezetője a segítségnyújtás szükségességéről való meggyőződés végett a megállási és tájékozódási kötelezettséget mulasztja el [Btk. 190. §, KRESZ 58. § (1) bek.].
A városi bíróság a terheltet cserbenhagyás vétsége miatt 80 napi tétel pénzbüntetésre és 1 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azzal, hogy a pénzbüntetés egynapi tételének összegét 100 forintban állapította meg.
Egyidejűleg a közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt a szabálysértési eljárást megszüntette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt az M7-es autópálya 37 km szelvényében Budapest felé vezette a személygépkocsiját. Az autópályán jelentős forgalom volt. A szélső sáv telítettsége folytán V. J. gépkocsivezető a belső forgalmi sávot igénybe véve mintegy 120 km/óra sebességgel vezette a személygépkocsiját. A terhelt azonban gyorsabban kívánt közlekedni, ezért fénykürttel és folyamatos fényszóróhasználattal jelezte azt a követelését, hogy V. J. a járművével térjen ki a szélső forgalmi sávba. A kérdéses forgalmi sáv telítettsége miatt azonban V. J. nem ment ki a külső forgalmi sávba annál is inkább, mert már a megengedett legnagyobb sebességgel vezette a járművét.
A terhelt ekkor a sebességét növelve szabálytalanul, jobbról kezdte meg az előtte haladó személygépkocsi előzését. A szélső sávban haladó járművek azonban akadályozták az előrehaladásban. Ekkor a fékezést mellőzve, a megelőzött személygépkocsi elé visszatérve behaladt a bal oldali forgalmi sávba. A terheltnek azonban nem sikerült hibamentesen a szabálytalan előzés végrehajtása. A szélső sávban utolért jármű és a V. J. által vezetett személygépkocsi olyan közelségben volt már, hogy a kierőszakolt sávváltáskor a terhelt gépkocsijának bal hátsó sárvédője és V. J. gépkocsijának jobb első sárvédője - jól érezhetően elmozdító, a haladási irányból kitérő hatású módon s ugyanakkor zajhatással is járóan - érintkezésbe került. Szerencsés módon V. J. a kialakult megingás ellenére megőrizte a jármű feletti uralmát.
V. J. a gépkocsija fényszórójának felvillantásával és hangjelzéssel is jelezte a terheltnek, hogy ütközés történt, ő azonban nem állt meg. V. J. rövidebb távolságon át sikertelen módon üldözte a terheltet.
Felmentésre irányuló védelmi fellebbezések alapján a másodfokon eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a terheltet a cserbenhagyás vétségének vádja alól felmentette, és egyidejűleg a közúti közlekedés szabályai kisebb fokú megsértésének szabálysértése miatt 3000 forint pénzbírsággal sújtotta.
A megyei bíróság az ítéleti tényállást kisebb terjedelemben hiányosnak és pontosításra szorulónak találta, és ezért a Be. 240. §-a alapján foganatosított bizonyítás eredményére alapozva a Be. 274. §-ának (1) bekezdésére utalva a következőkkel egészítette ki és pontosította.
A gépkocsik ütközése érintőleges jellegű volt. A V. J. gépkocsijában ülök nem sérültek meg, és nem ütődtek a jármű belső részeihez; a személygépkocsi jobb első sárvédőjének elülső részén kisméretű behorpadás alakult ki, és ezen a helyen a terhelt gépkocsija festékanyagának a felkenődése kimutatható volt; V. J. az érintőleges ütközés után részben rákormányozással, részben gázelvétellel - s ezzel előidézett 10-12 km/óra sebességcsökkentéssel - hozta a megingott személygépkocsiját megfelelő helyzetbe. Az ütközéskori 120 km/óra sebességet ilyen mértékben csökkentve még mintegy 500 m-t haladt a saját forgalmi sávjában. A károsodás a gépkocsi menetképességét nem befolyásolta.
Az ekként kiegészített és pontosított tényállást alapul véve a megyei bíróság tévesnek találta a terhelt bűnösségének megállapítását. Jogi álláspontját kifejtve utalt arra, hogy a cserbenhagyás - szubszidiárius jellegű - vétségét az a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője valósíthatja meg, aki a baleset után a helyszínen nem áll meg, illetve megáll ugyan, de eltávozik onnan, még mielőtt meggyőződött arról, hogy valaki megsérült-e, avagy az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e. A megállás, illetve a meggyőződés elmulasztása kizárólag szándékos magatartással valósítható meg.
A megyei bíróság - az ítélkezési gyakorlatra hivatkozva - úgy találta, hogy két jármű ütközése nem minden esetben olyan "baleset", amely megalapozná a cserbenhagyás vétségének megállapítását. Ezt a jogi felfogást kifejtve és a KRESZ 58. §-ának (1) bekezdésére utalva a megyei bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy személyi sérülést nem okozó ütközésnél - a további előfeltételek megléte esetén - a megállási és segítségnyújtási kötelezettség nem teljesítése önmagában csak szabálysértést valósít meg.
A Btk. 190. §-ában meghatározott cserbenhagyás vétsége tényállásában írt "baleset" fogalma szűken értelmezendő. Nincs helye a bűnösség megállapításának, ha az elkövető - például parkolóhelyen - olyan járműnek ütközik, amelynek hatókörében nincs személy; de nem állapítható meg a cserbenhagyás vétsége olyan koccanásos baleseteknél sem, ahol csak kisebb anyagi kár keletkezett, és az utasok vagy kívülállók élete és testi épsége - nyomban és egyértelműen felismerhetően - nem került közvetlen veszélybe.
Mivel az adott esetben az érintőleges ütközést követően a terhelt a nyilvánvaló észlelés ellenére nagy sebességgel tovább tudott haladni, ugyanakkor egyértelműen és nyilvánvaló módon felismerhető volt, hogy a sértett gépkocsija az irányát megtartva képes volt a terhelt gépkocsiját hosszabb távon követni, a terheltnek nem lehetett kétsége abban a tekintetben, hogy sérülés vagy jelentősebb anyagi kár nem keletkezett.
A megyei bíróság a vizsgálandó jogkérdésben azt az álláspontot foglalta el, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény tényállása nem valósult meg, és ezért a terheltet - a Be. 214. §-a 3. bekezdése a) pontjának első fordulatára utalással - bűncselekmény hiányában mentette fel a cserbenhagyás vétsége miatt emelt vád alól.
Lényeges körülményként utalt egyben a megyei bíróság arra is, hogy a tényállásban írtakból következően a terheltnek forgalmi okból lehetősége sem volt a nyombani megállásra. Minthogy azonban ott sem állt meg, ahol erre lehetősége volt, megszegte a KRESZ 58. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést, és ezáltal megvalósította a 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 51. §-a szerinti szabálysértést.
A másodfokon eljárt megyei bíróság ítélete ellen, annak törvénysértő volta miatt a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
A Btk. 190. §-ának a cserbenhagyás vétségét meghatározó törvényi tényállása nem hagy kétséget abban a tekintetben, hogy az érintett jármű vezetőjének akkor tényállásszerű az elkövetési magatartása, ha személyekkel érintett közlekedési baleset következett be, és a járművek esetleges sérülése miatt az emberi életet, testi épséget közvetlenül fenyegető veszély miatt a segítségnyújtásról való meggyőződéshez szükséges megállási és tájékozódási kötelezettségét mulasztja el.
A törvényi tényállásból következően dologi rongálás bekövetkezésének, illetve annak mértékének nincs elsődleges jelentősége. Ütközésben kialakult járműrongálódás következtetési alapot szolgáltathat a baleseti mechanizmus - és annak keretein belül a balesetben részes személyeket ért sérülések és egészségre ártalmas következmények - meghatározásához, a gyakorlati tapasztalatok szerint azonban a dologi károk súlya és a személyi sérülések, illetve az életet vagy testi épséget közvetlenül fenyegető veszély minősége nem feltétlenül alakul azonos módon.
A megalapozottsága folytán irányadó tényállás szerint a terhelt a nagy forgalmú autópályán, a forgalmi sávok telítettsége ellenére a megengedett legmagasabb sebességet jóval meghaladó tempóban vezette a személygépkocsiját. Amikor erőszakos fellépése nem vezetett eredményre, a sértett gépkocsijának a külső - jobb oldali - forgalmi sávból történő előzésébe kezdett, és ezt annak ellenére tette, hogy a jelentős forgalom miatt az a külső sáv lassabban haladó járművekkel volt telített, ezért a szabálytalan előzés végrehajtása kockázatos volt. A terhelt az előzést csak azért tudta végrehajtani, mert a sértett gépkocsijának a haladásához képest a sebessége nagyobb volt. A szabálytalan előzést azonban csak súlyos veszély előidézésével volt képes befejezni. A külső sávban haladva egy nálánál lényegesen alacsonyabb sebességgel haladó járművet ért utol, ez a forgalmi ok késztette arra, hogy a megelőzött jármű elé visszatéréshez szükséges biztonsági távolság nélkül, meredek szögben tért vissza a belső forgalmi sávba. A szabálytalan előzésnek ebben a szakában a sértett járműve és a külső forgalmi sávban haladó, de utolért jármű mintegy "olló" fogta a terhelt gépkocsiját. A két személygépkocsi az előzés befejező fázisában kialakult rongálásos alakváltozás ugyan nem számottevő, de az ütközés ténye - a hanghatás és a sértett járművének időleges stabilitásvesztése miatt - a terhelt számára is észlelt volt. Alapvető fizikai ismeretekből kiindulva ugyanakkor azt is meg kellett volna állapítania az eljárt bíróságoknak, hogy az azonos gyártmányú, típusú és terhelésű - ekként azonos tömegsúlyú - gépkocsik ütközésekor a terhelt gépkocsijának is közel azonos mértékű stabilitásvesztést kellett elszenvednie, ezt a menettulajdonságbeli változást pedig a terheltnek ugyancsak észlelnie kellett. Az ítéleti tényállás tehát helyesen állapította meg, hogy a terhelt észlelte az ütközést.
A fentiekben elemzettek szerint a terhelt szándékos és durva közlekedési szabályszegése következtében az autópályán nagy sebességgel haladó és összesen négy személlyel terhelt két gépkocsi ütközött egymással. Az ütközéskor a járművek helyzete, a külső forgalmi sávban utolért harmadik gépjárműnek mintegy akadálykénti jelenléte a személygépkocsikban tartózkodó valamennyi személy életét testi épségét a legközvetlenebb módon veszélyeztette: súlyos sérülések vagy akár annál végzetesebb eredmény kialakulása csak a szerencsés véletlennek és egyben a vétlen járművezető helyes magatartásának tulajdonítható.
A két személygépkocsiban tartózkodott négy személyre és azok életét, illetve testi épségét súlyosan és közvetlenül fenyegető veszélyre figyelemmel ennek az eseménynek közlekedési balesetként történő értékelése - a megyei bíróság álláspontjával ellentétesen - okszerű.
A terhelt tehát az általa előidézett baleset észlelése ellenére változatlan sebességgel továbbhaladva eltávozott a baleseti helyszínről, megállási kötelezettségének, továbbá a törvényben előírt tájékozódási és meggyőződési kötelezettségének nem tett eleget.
Elfogadhatatlan a megyei bíróságnak az az érvelése, hogy ha a terhelt változatlan nagy sebességgel folytatni tudta a saját közlekedését és a sértett gépkocsija iránytartó huzamosabb közlekedését is volt alkalma észlelni, kellő alappal vehette számításba, hogy személysérülés, illetve jelentősebb anyagi kár nem következett be. Ez a felfogás a KRESZ 58. §-ának (1) bekezdésében egyértelműen előírt foglalkozási szabály, valamint a büntetőtörvény említett rendelkezésének téves értelmezését tükrözi.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokon eljárt megyei bíróság felmentő ítélete törvénysértő. A törvényességi óvás indítványának megfelelően a Be. 291. §-ának (1) bekezdését alkalmazva kimondotta, hogy a határozatnak az érdekeltekre nincs hatálya. (B. törv. IV. 1119/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás