PK BH 1992/583
PK BH 92/09/583
1992.09.01.
I. Ha a nem vagyoni kárigény alapja az elszenvedett egészségkárosodás, a bíróságnak fel kell tárnia mindazokat a hátrányokat, amelyek az egészségkárosodással összefüggően a károsultnál bekövetkeztek.
II. A kártérítés módjának megállapításánál a bíróság a felek kérelmeihez nincsen kötve. III. Kiskorú gyermek egészségkárosodása miatt érvényesített kárigény elbírálásának szempontjai. [Ptk. 355. §; PK 44. sz.].
Az 1979-ben született felperes 1988 nyarán szemsérülést szenvedett annak következtében, hogy az alperes kiskorú gyermeke által dobált vasdarab a bal szemébe csapódott. 1988 szeptemberében emiatt a bal szemét eltávolították, és műszemet kapott.
A felperes keresetében a balesettel összefüggő vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítését kérte. Utóbbi igényét - a módosított keresetében - 900 000 Ft-ban jelölte meg. Az egyösszegű marasztalást azért igényelte, mert az egészségkárosodás miatti testi és lelki hátrányok kiküszöbölése, az egészségi állapotának megfelelő életpálya megválasztása és az arra való felkészülés az életmód és lakókörnyezet megváltoztatását teszi szükségessé, amely járadék fizetése mellett nem valósítható meg.
Az alperes a kereset teljesítését nem ellenezte.
Az alperes érdekében - a felelősségbiztosítási szerződésre alapítottan - beavatkozott a perbe az Állami Biztosító megyei igazgatósága. Elismerte a kereset jogalapját s a felperes jogosultságát a nem vagyoni kárpótlásra. Az első fokú eljárásban vitatta az egyösszegű kárpótlás indokoltságát. Érvelése szerint: a felperes életkora és az önálló életforma kialakulásának hiánya miatt, a baleseti sérüléssel összefüggésben, a társadalmi életben való részvételének akadályozottsága és életének egyéb vonatkozásában történő elnehezülése még nem körvonalazódott, így az egyösszegű kárpótlás nyújtása helyett indokoltabbnak látszik az igény járadék formájában történő kiegészítése. Ennek összegét havi 1500 Ft-ban ismerte el.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest 607 000 Ft és ennek 1989. augusztus 2. napjától járó évi 20%-os kamata, valamint 20 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletének a nem vagyoni kár megtérítésének módját érintő indokolása szerint, a károsult felperes életkora, egészségi állapotának „jelen stádiuma” nem az egyösszegű, hanem a járadékszerű kárpótlást indokolná. A kárpótlás módjának megítélésénél azonban meghatározó jelentősége van a károsultat körülvevő környezetnek, „társadalmunk és gazdaságunk jelenlegi állapotának”. Az inflációs folyamatokra tekintettel, a „kiskorú felperes érdekét az szolgálja, ha a sérülése folytán neki ki járó kárpótlást egy összegben megkapja, és a vagyonának kezelésével megbízott törvényes képviselő azt oly időben hasznosítja, hogy az értékállandóságát a kiskorú érdekében megőrzi”. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a felperes javára nem vagyoni kárpótlás címén 600 000 Ft-ot ítélt meg, a vagyoni kártérítés összegét pedig 7000 Ft-ban állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a beavatkozó fellebbezett, a felperes pedig csatlakozó fellebbezéssel élt.
A beavatkozó határozott fellebbezési kérelme az volt, hogy a bíróság a nem vagyoni kárpótlás összegét mérsékelje, annak „maximális összegét” 300 000 Ft-ban állapítsa meg. Fenntartotta ugyanakkor azt a korábbi álláspontját is, hogy indokoltabb a kárpótlás járadék formájában történő megállapítása.
A felperes csatlakozó fellebbezése a nem vagyoni kárpótlás mértékének keresete szerinti felemelésére irányult.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit pedig részben megváltoztatta akként, hogy az alperest kötelezte 1990. augusztus 31-ig terjedő időre 91 000 Ft-os hátralékos nem vagyoni kárpótlás megfizetésére és ennek 1989. augusztus 2. napjától a kifizetéséig járó évi 20%-os kamata megtérítésére, valamint 1990. szeptember 1. napjától kezdődően havi 3500 Ft nem vagyoni járadék fizetésére. A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes az általános iskola harmadik osztályának befejezését követően szenvedett balesetet, ezért jelenleg nem állapítható meg egyértelműen, hogy „jelenlegi állapota milyen körülmények között teszi őt képessé tanulmányai folytatására, milyen pályát választhat, milyen munkát tud vállalni, fizikai állapota hogyan befolyásolja a pszichikai fejlődését, helyzetében várható-e és milyen mérvű változás”. A másodfokú bíróság érvelése szerint az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kárpótlásnak egy összegben való megítélésekor a bíróság az igényt teljes egészében elbírálja, az ilyen tartalmú döntéssel lezárt igény ítélet dolog, és újból akkor sem tehető vitássá, ha a nem vagyoni sérelem hatása a későbbiekben ezt indokolná. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a járadékszerű szolgáltatással látta kielégíthetőnek a felperes kárigényét.
A jogerős ítéletnek a nem vagyoni kárpótlás mértékére és megtérítésének módjára vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése értelmében kártérítés címén - egyebek mellett - azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani, és ez a kártérítési mód egyaránt vonatkozhat arra az esetre, ha a károsult vagyoni, illetőleg nem vagyoni kárt szenvedett. A járadék megállapításának azonban a rendszerinti esete az, ha a kártérítés a károsultnak vagy a vele szemben tartásra jogosult hozzátartozójának tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni [Ptk. 355. §-ának (3) bekezdése].
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában helytállóan utalt arra, hogy a kártérítés módjának megállapításánál az adott esetben sem volt kötve a felek kérelmeihez (PK 44. sz. állásfoglalás). Miután azonban a Polgári Törvénykönyv felelősségi rendszerének az a célja, hogy a baleset folytán károsodott személyt is lehetőleg a károsodás előtti helyzetbe hozza, ezért annak meghatározásánál, hogy ez a kívánalom milyen eszközökkel valósítható meg, a bíróságnak a károsult személyi körülményeit: életkorát, a társadalomban elfoglalt helyzetét, a káreseménynek a károsult személyével való összefüggését döntő súllyal kell mérlegelés tárgyává tennie. Ha a nem vagyoni kárigény alapja az elszenvedett egészségkárosodás, illetőleg a munkaképesség csökkenése, akkor a bíróság feladata annak a hátránynak a feltárása, amely az egészségkárosodással és munkaképesség csökkenésével összefüggően a károsultnál bekövetkezett, és csak ehhez képest lehet állást foglalni a kártérítés legmegfelelőbb módjától és annak mértékéről.
Az eljáró bíróságnak tehát mindenkor - így a perbeli esetben is - azt a kártérítési, illetve kárpótlási módot kell meghatároznia, amely leginkább alkalmas arra, hogy biztosítsa a károsult gyermek kiegyensúlyozott, teljes értékű felnőtté válását, csökkent munkaképességéhez igazodó pályaválasztását. A perbeli esetben ezeknek a céloknak az elérését nem szolgálja megfelelően a nem vagyoni kárpótlás járadék formájában történő megítélése. Szemben a másodfokú bíróság által elfogadott beavatkozói érveléssel a - felek mindegyike által elfogadott - szakértői véleményből kitűnően, a felperes állapota a bal szemének eltávolítása miatt végleges, az maradandó károsodásként 30%-os munkaképesség-csökkenést eredményez. A mindennapi életvitelben, társadalmi beilleszkedésében, így tanulmányaiban, sportolási és játszási lehetőségeiben, későbbi pályaválasztásában tartós és súlyos nehézséget jelent. A felperes arra kényszerül, hogy a megváltozott adottságaihoz igazodóan, az egészséges gyermekek életmódjától és a korábban általa is folytatott életmódtól részben eltérően olyan életmódot alakítson ki, amely a legalkalmasabb feltételeket biztosítja ahhoz, hogy az egyik szemének elvesztése ellenére, testi és lelki kondícióját javítsa, és megfelelő pályaválasztással teljes értékű felnőtté váljék. Mindezek megvalósulását segítő, illetve megkönnyítő kárpótlási mód - szemben a másodfokú bíróság érvelésével - nem a járadék szolgáltatása, hanem egyösszegű kárpótlás nyújtása olyan mértékben, miként azt az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározta.
A másodfokú bíróság helyes eljárása mindezekből következően az lett volna, ha a beavatkozó elsődleges fellebbezési kérelmét is mérlegelve nem járadék fizetését rendeli el, hanem - figyelemmel a csatlakozó fellebbezésében előadottakra is - azt teszi felülvizsgálat tárgyává, hogy az alperes érdekében is nyilatkozó beavatkozó 300 000 Ft-os ajánlatával és a felperes 900 000 Ft-os követelésével jelölt két értékhatáron belül mennyire tehető az a kárpótlási összeg, amely leginkább alkalmas a felperest ért nem vagyoni hátrány csökkentésére, ellensúlyozására.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekben kifejtettekre alapítottan, a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte a Pp. 274. § (3) bekezdésének alkalmazásával. Minthogy a döntéshez szükséges tények, a per iratai alapján megállapíthatók voltak, a Legfelsőbb Bíróság a hatályon kívül helyezett ítélet helyébe lépően az ügy érdemében határozott. A Pp. 206. §-a (3) bekezdésében biztosított mérlegelési jogára alapítottan úgy döntött, hogy az elsőfokú bíróságnak fellebbezéssel és csatlakozó fellebbezéssel támadott rendelkezései érdemben helytállóak. Így a 600 000 Ft-ban megállapított nem vagyoni kárpótlás egy összegben történő megfizetésére kötelező rendelkezését, a Pp. 253. § (2) bekezdése utalással, helybenhagyta. (P. törv. I. 20 556/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás