BK BH 1992/618
BK BH 1992/618
1992.10.01.
I. Személyben való tévedés (error in persona) esetén az elkövető összetéveszti a sértettet az általa eredetileg megtámadni szándékozott személlyel;
céltévesztés (aberratio ictus) esetén az elkövető támadása a célba vett személy ellen irányul, de gondatlansága folytán a elkövetési magatartás az eredetileg megtámadni nem szándékozott személyt éri [Btk. 13. §, 14. §, 27. §].
II. Ha más személy jogellenes magatartása váltja ki az ölési cselekményt megvalósító elkövető erős felindulását, de céltévesztés folytán a mellette álló személyt öli meg: az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérletét és ezzel bűnhalmazatban a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségét kell megállapítani [Btk. 16. §, 166. § (1) és (4) bek., 167.§].
A megyei bíróság a vádlottat erős felindulásban elkövetett emberölés büntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott a tulajdonában levő házban lakott az édesanyjával, valamint a nővérével, annak élettársával - az ügy sértettje - és a nővére korábbi együttéléséből származó 17 éves fiával. A vádlott kifogásolta, hogy a házába befogadott rokonai állandóan italoztak, és nem vettek részt az elhanyagolt épület karbantartásában. Emiatt gyakoriak voltak a veszekedések.
A vádbeli napon a kissé ittas vádlott az említett okból újból szóváltásba került a nővérével, aki erősen ittas állapotban volt, élettársa pedig a másik szobában részegen aludt. A vádlott nővére a szóváltásra durván reagált, mire a vádlott arcul ütötte őt. Ezt kifogásolta a nővérének a fia, aki ellen ugyancsak tettlegesen lépett fel a vádlott, majd amikor a vádlott édesanyja békítőleg beavatkozott a tettlegességbe, a vádlott őt is arcul ütötte. A vádlott a tettlegesség során az ágyra esett, amikor a nővére a szobában levő kisbaltát megragadva, annak élével több esetben a vádlott nyakára és a derekára vágott, ezáltal vérző sérülést okozott.
A vádlott a történtek miatt erősen felindult állapotba került, és átment a saját szobájába, itt kezébe került a 21 cm hosszúságú tőrkése, majd azzal átment az előbbi tettlegesség színhelyére, de már nem találta ott a nővérét, mert az a saját lakrészükbe ment, és annak ajtaját bezárta. A vádlott - kezében a tőrkéssel - a nővére és annak családtagjai által lakott szobába erőszakkal, az ajtót berúgva behatolt, miközben nővérét megöléssel fenyegette. A szobában alvó sértett felébredt, a fekvőhelyéről felkelt, és az ajtó felé indult. Ekkor élettársa félig eltakarva átölelte őt, hogy megakadályozza a szobából való kimenetelét. Ebben az időpontban lépett be a feldúlt állapotban levő vádlott a helyiségbe, és a késsel a nővére felé szúrt. Ennek során mellbe szúrta a sértettet, akinek a szúrás a szívet érte, és néhány perc alatt meghalt. A szúrás után a vádlott elhagyta a helyiséget.
A megyei bíróság az eljárási szabályok megtartásával igen részletes bizonyítást folytatott le. Nem kifogásolható, hogy a vádlott testvérének a nyomozás során tett vallomását a Be. 83. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján felolvasva, a tárgyalás anyagává tette. A fellebbezési eljárás során beszerzett halotti anyakönyvi kivonat szerint az állapítható meg, hogy a tanú időközben meghalt.
Az elsőfokú bíróság az ügy megítélése szempontjából minden lényeges körülményt felderített. Részletesen kihallgatta a cselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodó személyeket, vallomásaikat egyenként és összességében gondosan mérlegelte. Ennek alapján a történeti eseményeket döntően megalapozottan állapította meg.
Az iratok tartalmával ellentétes azonban a tényállásnak az a része, amely szerint a vádlottnak a szobájába belépve "kezébe került" a saját készítésű tőrkése. A vádlott a nyomozás során több ízben, az ügyészi kihallgatás alkalmával és a tárgyaláson is mindvégig határozottan vallotta azt, hogy célirányosan azért ment be a szobába, mert a kést akarta magához venni, hogy azzal megölje nővérét, és eközben ölésre utaló kijelentéseket is tett. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása e tekintetben iratellenes [Be. 239. § (2) bek. c) pont] megállapítása kiküszöbölhető volt. Tényként állapította meg a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy több perc telt el addig, amíg a vádlott kezébe vette a kést, majd azzal a szúrást leadta. A vádlott ezzel kapcsolatban tíz percet jelölt meg, a nővérének a fia pedig mintegy öt percre teszi az időtartamot. Az ellentétes adatok alapján nem lehetett állást foglalni a pontos időtartam tekintetében, az azonban kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy több perc eltelt a kés megtalálásától a szúrás leadásáig. A tényállás e tekintetben hiányos [Be. 239. § (2) bek. b) pont] voltát a fentiek szerint a Legfelsőbb Bíróság kiegészítette.
A Legfelsőbb Bíróság a tényállás érintett - mérlegelést nem igénylő - részét a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében az iratok tartalma alapján a fentiek szerint helyesbítette, illetőleg kiegészítette.
Az így módosult tényállás - miután az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének egyebekben maradéktalanul eleget tett - irányadó volt a másodfokú eljárásban.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor megállapította a vádlott bűnösségét.
A cselekmény jogi minősítése tekintetében azonban a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságtól lényegesen eltérő álláspontra helyezkedett.
Az eljárási adatok alapján nem kétséges, hogy a vádlott az ölési cselekmény elkövetésének időpontjában igen jelentős indulati állapotban volt. Ezt igazolta az e körben töretlen előadása, a tanúk vallomása, de támpontot nyújt ennek megállapításához az elmeorvos szakértői vélemény is, amely kizárta a kóros jellegű indulati állapot fennállását. Ennek megfelelően a szakértők ép lélektani tudati állapotot véleményeztek, vagyis a vádlott indulati állapota fiziológiás jellegű volt.
El kell dönteni, hogy a fiziológiás jellegű indulat méltányolható okból keletkezett-e. Ennek a megítélése szempontjából az előzményi adatoknak van meghatározó jelentőségük. Az irányadó tényállás szerint a vádlott és nővérének fia között a tettlegesség már lezajlott akkor, amikor a vádlott édesanyja védelmezőleg közbelépett, a vádlott nővére pedig a szobában levő kisbaltával az ágyon, fekvő helyzetbe került vádlottat ekkor - hátulról - a nyakán, csípőjén és bal lábszárán vérző sérüléseket is okozva bántalmazta. E tényállásból egyértelmű, hogy a vádlott nővére már nem volt jogos védelmi helyzetben, mivel a vádlottal szemben nem a fia védelmében avatkozott be. Fellépése ezért jogtalan volt, s ennélfogva a vádlott ölésre irányuló indulati állapota lényegében méltányolható okból keletkezett. Az elkövetést kiváltó ok súlyossága, valamint a vádlott magatartása objektíve is arányban állott.
A törvény és az ezzel kapcsolatban kialakult bírói gyakorlat az emberölés privilegizált esetében csupán azt kívánja meg, hogy az ölési cselekmény az erős indulat állapotában menjen végbe. Igaz, hogy a kiegészített tényállás szerint a kés felvétele és a szúrás között több perc eltelt ugyan, ez azonban nem zárja ki a rögtönösséget, mivel sem a cselekvéssorozat, sem a vádlott indulati állapota nem szakadt meg, és az az ölésre irányuló magatartás kifejtéséig változatlanul fennállott. A vádlott mindvégig a rajta okozott sérülések miatt keletkezett indulat hatása alatt állt. Az ölési szándék kifejlődése és a cselekmény elkövetése között eltelt idő viszonylag rövid volt. Az akarat-elhatározást a kivitelezés, az ölési szándék véghezvitele lényegében nyomban követte.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a legfőbb ügyésznek azzal az álláspontjával, amely szerint a vádlott szándéka nővére életének a kioltására irányult. Erre utalnak egyébként az öléssel kapcsolatos kijelentései, az, hogy mindvégig őt kereste. Felkutatta tartózkodási helyét, és berúgva az ajtót, belépett abba a helyiségbe, ahová a nővére menekült. Itt azonban a nővére helyett az általa testével félig eltakart sértettet szúrta meg. Az elvétést - az ezzel kapcsolatos gondatlanságát - indulati állapota okozta.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adott esetben nem személyben való tévedésről, hanem elvétésről van szó. Téves e körben az első fokú ítéletnek az a megállapítása, hogy feltétlenül valamilyen külső oknak kell lennie annak, ami az elvétést eredményezi. A személyben való tévedés esetén az elkövető összetéveszti a passzív előnyt az általa eredetileg megölni szándékolt személlyel; céltévesztés esetében azonban látja mind a két személyt, támadása a célba vett személy ellen irányul, de valamely ok folytán - a gondatlanság folytán - a mellette álló, eredetileg megtámadni nem szándékolt személyt éri az elkövetési magatartás. Az adott esetben ez utóbbi eset áll fenn.
A tényállás szerint a helyiségben világos volt, így jól lehetett látni az ott tartózkodó személyeket és azok testhelyzetét is. Ilyen körülmények között a vádlott a sértettet szándékán kívül álló okból, gondatlanul szúrta meg.
Az elvétéssel kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a célba vett személyt illetően szándékos bűncselekmény kísérletét, a céltévesztés folytán sértett személlyel kapcsolatban pedig gondatlanságból elkövetett bűncselekményt kell halmazatban megállapítani. Az adott esetben az elvétés fennállását nem befolyásolta az a körülmény sem, hogy az emberölési kísérlet erős felindulásban elkövetettként minősül.
A Legfelsőbb Bíróság a most írtakra figyelemmel, a vádlott a cselekményét a Btk. 166. §-ának (4) bekezdése szerinti gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének, továbbá ezzel bűnhalmazatban a Btk. 167. §-ában meghatározott erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének a Btk. 16. §-a szerinti kísérletének minősítette.
A megváltozott jogi minősítés a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés felülvizsgálatát is indokolttá tette.
A vádlott személyétől nem idegen az erőszakos magatartás tanúsítása, korábban is ilyen jellegű bűncselekmény miatt állt a bíróság előtt. Még a gondatlanságból elkövetett emberölés társadalomra való veszélyessége is kiemelkedő súlyú, hiszen a vádlott magatartásának eredményeként egy fiatal ember veszítette el az életét. További súlyosító körülmény a bűnhalmazat, és a közeli hozzátartozó - a testvér - sérelmére történő elkövetés.
A vádlott beismerésén és családos állapotán túl javára kellett értékelni azt, hogy az egyik bűncselekmény kísérleti szakban maradt.
A Legfelsőbb Bíróság - a bűnösségi körülmények fenti alakulás mellett - úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés nem áll arányban sem a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokával, sem a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyával. Ezért a főbüntetést 5 évi börtönbüntetésre, a mellékbüntetést pedig 4 évre a közügyektől eltiltásra súlyosította. (Legf. Bír. Bf. III. 17/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás