PK BH 1992/641
PK BH 1992/641
1992.10.01.
I. A házastársi közös vagyon megosztásánál a szülők által nyújtott ajándék figyelembevételének szempontjai (Csjt. 27. §; PK. 281. sz.). II. A „bekerülési érték” meghatározásánál követendő eljárás [Csjt. 27. §; Ptk. 338. § (1) bek.; PK. 10. sz. IV/E pont].
A peres felek 1965. október 2-án kötöttek házasságot, amelyből 1968. június 9-én László nevű gyermekük született. 1980 januárjában az életközösséget megszakították, majd a házasságot a bíróság felbontotta.
A felek utolsó közös lakása az ingatlan-nyilvántartás szerint fele-fele arányú tulajdonukat képező 58 m2-es, kétszobás összkomfortos öröklakásban volt, melynek használatát közöttük a bíróság a bontóperben megosztotta.
A felperes a jelen perben a közös vagyon megosztását és ennek során, az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetését kérte. Az ingatlannal kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az igénybe vett 140 000 forint OTP-kölcsönt és a 20 000 forint szociálpolitikai kedvezményt meghaladóan az építkezés kizárólag az ő különvagyonából történt. Különvagyonként a szülei által több részletben adott 195 000 forint kizárólag neki szánt készpénzajándékot jelölte meg, amelyet folyamatosan az építkezésre fordítottak. Az alperes a kereset teljesítését nem ellenezte, állítása szerint azonban a felperes szülei csupán egy ízben adtak 66 000 forintot az építkezéshez, és azt is mindkettőjüknek szánták, így a felperesnek az ingatlanban különvagyona nincs. 800 000 forint megváltási ár ellenében hajlandó volt tulajdoni illetőségét a felperesre ruházni és a lakást kiüríteni.
A lakásingatlan „bekerülési értékét” a felek egyezően 340 000 forintban jelölték meg, a jelenlegi forgalmi értékét pedig beköltözhető állapotban az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő 2 000 000 forintra becsülte.
A kerületi bíróság ítéletében a lefolytatott bizonyítás adatainak mérlegelésével megállapította, hogy a felperesi szülők az építkezéshez 195 000 forint készpénz ajándékkal járultak hozzá, amelyet a tanúvallomások alapján az állandó bírói gyakorlatra utalva felperesi különvagyonként számolt el. Megállapította, hogy a felperes az OTP részére 120 400 forintot törlesztett. Bizonyítottnak látta, hogy a felek a korábbi közös bérleményük átadásáért 45 000 forint térítést kaptak, amelyet szintén az építkezésre fordítottak, ezt az összeget fele-fele arányban tudta be a tulajdoni illetőségükbe. Az alperes édesapjának tanúvallomása alapján 20 000 forint különvagyont az alperes javára vett figyelembe, és az alperes javára számolta el az életközösség fennállása alatti, valamint a megszakadása után általa fizetett 46 200 forint OTP-törlesztést. Kifejtette, hogy a „bekerülési érték” a felek által megjelölt 340 000 forintot nyilvánvalóan meghaladta, és így a fent részletezett ráfordításokat viszonyította egymáshoz, ezáltal arra a következtetésre jutott, hogy a felperest 79%, az alperest 21% illeti meg az ingatlanból. Az 1989. május 31-én fennállott OTP-tartozást a lakás beköltözhető értékéből levonta, és ennek eredményeként kötelezte a felperest 403 382 forint megváltási ár megfizetésére, az ingatlan alperest illető részének a felperes tulajdonába adása mellett.
Az első fokú ítélet ellen az alperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperes által kifizetendő megváltási árat 749 138 forintra felemelte, egyben kötelezte az alperest arra, hogy a megváltási ár kiegyenlítésével egyidejűleg a lakást ürítse ki. Az ítélet indokolásának lényege, hogy a házastársi közös szerzésnek a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében foglalt vélelmével szemben a felperes nem bizonyította, hogy szülei az ingatlan felépítéséhez nyújtott készpénz ajándékot kizárólag a saját gyermeküknek, a felperesnek szánták. Ezért a bíróság az ajándék összege tekintetében nem foglalt állást, és az első fokú ítélet számítási módját egyebekben követve adott helyt az alperes fellebbezésének.
A jogerős ítéletnek a megváltási ár összegére vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
I. A per során az a tény, hogy a felperes szülei az építkezéshez anyagilag hozzájárultak, a felek között nem volt vitás, az alperes csupán a hozzájárulás mértékét állította lényegesen alacsonyabbnak, mint a felperes, és azt vitatta, hogy az ajándékozás csak a felperes javára történt. Ugyanakkor az egyező tanúvallomások, valamint a felek körülményeinek mérlegelése alapján az elsőfokú bíróság helytállóan fogadta el az ajándék összegét a felperes előadása szerint. A perben az is tisztázást nyert, hogy a felperes szülei ellenezték a házasságkötést, és azt követően is huzamos ideig ellenérzéseket tápláltak az alperessel szemben; a felek anyagi támogatására csak az unokájuk megszületése után került sor. A felperes által írt, másolatban becsatolt levélből és a tanúvallomásokból az is kitűnt, hogy a felperesi szülők juttatásaikkal a felperest kívánták gazdagítani.
Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság tévesen hagyta figyelmen kívül az elsőfokú bíróság által helyesen felhívott, kialakult állandó bírói gyakorlatot, melyet a Legfelsőbb Bíróság PK. 281. számú állásfoglalása is rögzített, és amely szerint a szülő (vagy más rokon) által adott jelentősebb értékű ajándékot rendszerint az ajándékozó szülő gyermeke részére szóló juttatásként kell tekinteni. Az esetek többségében ugyanis a szülő, illetve más rokon eredetileg nem csupán a gyermekét (rokonát), hanem annak családalapítását is támogatni kívánja, szándéka azonban nem irányul arra, hogy az együttélés végleges megszakadása esetén az ajándék értéke ne csupán hozzátartozóját, hanem a másik házastársat is gazdagítsa, és közös vagyonként megosztásra kerüljön. Az alapul szolgáló ügyben egyébként a felperesi szülők ezt a szándékukat még az ajándékozás időpontjában ki is nyilvánították.
A felperes szülei által az építkezéshez adott és arra felhasznált pénzösszeget tehát - az időközben értékemelkedés arányában - a felperes különvagyonaként kell elszámolni.
II. A másodfokú bíróság - eltérő jogi álláspontja folytán - nem vette figyelembe, hogy az elsőfokú bíróság ítélete több tekintetben megalapozatlan, számítási módja pedig téves. A házastársi közös vagyon megosztása iránti perekben a másodfokú bíróságnak a per főtárgyára vonatkozó fellebbezés alapján az első fokú ítélet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül felül kell bírálnia, a számítási módban elkövetett tévedéseket tehát mindenképpen korrigálni kell (PK 10. sz. állásfoglalás IV/e. pont).
A peres felek a perbeli lakás ún. „bekerülési értékét” egyezően 340 000 forintba jelölték meg, az elsőfokú bíróság azonban a mindkét oldalon bizonyítottnak tekintett anyagi erőforrásokat összeadva 426 600 forinttal számolt, és ezt osztotta el - ráfordításuk arányában - a felek között. Tekintettel azonban arra, hogy a felek a „bekerülési érték” vonatkozásában a nyilatkozatukat a per során (az építkezés befejezése után) tették meg, az elsőfokú bíróság számítását nem indokolja az a körülmény, hogy - amint az indokolásban szerepel - az építkezések általában a vártnál magasabb költséggel járnak. Az elsőfokú bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha az ellentétes peradatokra tekintettel, szükség esetén műszaki szakértő bevonásával tisztázza az építkezés „bekerülési költségét”, és azután foglal állást abban a kérdésben, hogy a költségekhez melyik fél mennyivel járult hozzá. Abban az esetben, ha a bizonyított anyagi erőforrások az ún. „bekerülési értéket” meghaladják, nem mellőzhető annak vizsgálata sem, hogy vajon valóban rendelkezésre álltak-e mindazok a források, amelyeket az elsőfokú bíróság bizonyítottnak vett, illetve a felperes szüleitől kapott összegeket valóban teljes egészében az építkezésre fordította-e. A rendelkezésre álló bizonyítékok különösen nem egyértelműek abban, hogy a felek a Z. utcai lakás leadásáért valóban kaptak-e 45 000 forintot, és nem meggyőző az alperes édesapjának vallomása sem 20 000 forint szolgáltatást illetően, figyelemmel arra is, hogy az az összegszerűséget tekintve jelentősen eltér a P. K.-né vallomásában foglaltaktól.
Téves az elsőfokú bíróság számítása abban is, hogy a tulajdoni arányok meghatározásánál az OTP-kölcsöntörlesztéseket mindkét oldalon különvagyonként vette figyelembe. Az építkezésre felvett 140 000 forint OTP-kölcsön, valamint a 20 000 forint szociálpolitikai kedvezmény, mint a közös vagyon terhe, illetve a feleknek nyújtott támogatás teljes egészében közös vagyoni ráfordításnak minősül, és az abból létrehozott érték, továbbá a későbbi értéknövekedés is a közös vagyont gazdagítja, függetlenül attól, hogy a kölcsönből melyik fél mennyit törlesztett. Ez utóbbi körülménynek csak annyiban van jelentősége, hogy az a volt házastárs, aki az életközösség megszakadása után a kölcsönből a rá esőnél többet törlesztett, a többlet megtérítését követelheti adóstársától [Ptk. 338. § (1) bek. BH 1992/3/177. eseti hat.].
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítéletnek a megváltási ár összegére vonatkozó rendelkezése megalapozatlan.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, mindkét fokú bíróság ítéletének a megváltási ár összegére vonatkozó rendelkezéseit - beleértve a perköltségre és a le nem rótt illeték viselésére vonatkozó rendelkezéseket is - hatályon kívül helyezte, és a kerületi bíróságot ebben a körben új eljárásra és úja határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 379/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás