GK BH 1992/654
GK BH 1992/654
1992.10.01.
A szavatossági igény elévülésére vonatkozó rendelkezések alkalmazásának mellőzése annak folytán, hogy az építési munka vállalkozója szerződésben jótállási kötelezettséget vállalt [Ptk. 207. § (1) bek., 248. §].
A felperes keresetet indított az I. r. alperes ellen malomüzem falszárítási munkáinak kijavítása iránt. Előadta, hogy a per tárgyát képező munkákra az I. r. alperessel kötött szerződést, a munkák műszaki átadás-átvétele pedig 1984. február 20-án történt. 1989 szeptemberében észlelte, hogy az érintett falfelületek nedvesek, ezért 1989. szeptember 29-én felszólította az I. r. alperest a munka megvizsgálására. A felperes az I. r. alperessel a kereset szerint sikertelen egyeztetéseket folytatott, közben pedig költségvetést készíttetett a kijavítási munkákra vonatkozóan, amelyek várhatóan 656 339 Ft-ot tesznek ki. Kifejtette, hogy követelését szavatossági igényre alapítja, megjegyezve, hogy az I. r. alperes a szerződésben 15 évi „garanciát” vállalt. Másodlagos igényként a szavatossági igénnyel azonos tartalmú kártérítési követelést terjesztett elő.
Az I. r. alperes elsősorban elévülésre hivatkozással kérte a kereset elutasítását. Közölte, hogy véleménye szerint a felperesnek kellő gondosság mellett a szigetelési munkákat követő egy éven belül már észlelnie kellett volna az esetleges hibát. Arra tekintettel, hogy időközben az I. r. alperesnek a munkákat végző kivitelező szervezetében változás történt, a „jogutódként” szereplő II. r. és III. r. alperesek ellen kereseteket indított, közvetlen marasztalásukat kérve 656 339 Ft és kamatai tekintetében.
Az első fokú eljárás során az ügyek egyesítését követően megtartott tárgyaláson a felperes közölte, hogy keresetét elsősorban jótállás jogcímén kívánja fenntartani, és elsődleges igényként természetbeni kijavítást kér.
Az I. r. alperes a tárgyaláson közölte, hogy a szerződésben szereplő vállalása valójában nem jótállásra vonatkozott, hanem a jogszabályra utalással a kötelező alkalmassági idő 10 évről 15 évre való meghosszabbítását jelentette. Fenntartotta elévülési kifogását.
A felperes előadta, hogy a hibát a kötelező alkalmassági időn belül, 1989. szeptember 29-én ismerte fel.
A III. r. alperes kérte az ellene indított kereset elutasítását, és csatlakozott az I. r. alperes elévülésre vonatkozó álláspontjához.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakvélemény szerint az utólagos falszigetelési munkák eredményessége a befejezést követő 6-12 hónap elteltével megállapítható, egyes esetekben ez az időszak esetleg másfél év is lehet. A falak kiszáradását, illetve nedvesedését nem csupán műszeres vizsgálattal, hanem érzékszervi észlelés alapján biztonsággal meg lehet állapítani. A vizsgált épület falainak állapota az alkalmazott szigetelés részleges eredményére utal. A kijavítási munkák költségvetési összegét a szakértő a szükséges munkaműveletekkel arányban állónak találta.
A szakvéleményre adott észrevételében az I. r. alperes közölte, hogy elévülési kifogását fenntartja. Hangsúlyozta, hogy a felperesi követelés alapját képező hiba nem tekinthető rejtett hibának. Megjegyezte, hogy álláspontja szerint a felperes a Legfelsőbb Bíróság GK 41. számú állásfoglalása alapján sem érvényesítheti igényét. A II. r. alperes is észrevételeket tett a szakvéleményre, és csatlakozott az I. r. alperes elévülési kifogásához, kérve a kereset elutasítását.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint megállapítható, hogy az I. r. alperes az építési szerződésben nem vállalt jótállást, az általa eszközölt „kitétel” a jogszabályban meghatározott 10 éves kötelező alkalmassági idő 15 évre való meghosszabbítását jelenti. A bíróság erre következtetett a felperes és az I. r. alperes közötti levélváltásból is, amelynek tartalma szerint a felperes szavatossági igényt érvényesített.
A bíróság ítéletének indokolása megállapította, hogy a felperes szavatossági igényre alapított követelése elévült. A kirendelt szakértő szakvéleménye szerint a követelés alapját képező hiba legkésőbb az átadást követő másfél év elteltével észlelhető lett volna. Utalt a bíróság a Legfelsőbb Bíróság I. számú Polgári és Gazdasági Elvi döntésében foglaltakra, amelyek értelmében a szerződésen alapuló szolgáltatás jogosultjának a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül meg kell győződnie arról, hogy a teljesítés megfelelő-e. A felperes e kötelezettségének nem tett eleget, igénye érvényesítésével indokolatlanul késlekedett, ezért követelését a Legfelsőbb Bíróság GK 41. számú állásfoglalásában foglaltak alapján sem érvényesítheti.
Az első fokú ítélete ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, és kérte az ítélet megváltoztatásával az I. r. alperes kereset szerinti marasztalását. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy az I. r. alperes a szerződésben 15 évre garanciát vállalt, amely pedig jótállási kötelezettséget jelent. Követelését ezért a Ptk. 248. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozással jótállás jogcímén tartotta fenn. Közölte, hogy véleménye szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a szerződésben foglaltakat.
A fellebbezésre az I. r. és a III. r. alperesek ellenkérelmet közöltek, és kérték az első fokú ítélet helybenhagyását. Az I. r. alperes azt hangsúlyozta, hogy a szerződésben rögzített vállalása nem jótállásra, hanem a kötelező alkalmassági idő meghosszabbítására vonatkozott.
A fellebbezés az alábbi értelemben alapos.
A fellebbezési eljárás során lefolytatott bizonyítás alapján megállapítást nyert, hogy az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontra helyezkedett az elévülési kifogás elbírálása során. Helytelen volt a felek által megkötött szerződés 27. pontjában foglaltak akként való értelmezése, hogy az ott szereplő kikötés a kötelező alkalmassági idő meghosszabbítására vonatkozik. A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint érteni kellett. A gazdasági életben széleskörűen elterjedt „garancia” szóhasználatot szakszerűen jótállásnak nevezendő kikötésként értelmezik. Azt a „kitételt”, amely szerint a kivitelező a garanciális időt 15 évre vállalja, a megrendelő nyilvánvalóan akként értelmezhette, hogy a megjelölt időszakra a munka hibái tekintetében a vele szerződő fél helytállási kötelezettséget vállalt. Tartalmilag pedig ez a Ptk. 248. §-ában meghatározott jótállási kötelezettségnek felel meg. Erre tekintettel tehát helytelen volt a szavatossági jogok érvényesítésére vonatkozó rendelkezések alkalmazásával az elévülési kifogást elbírálni.
A fellebbezési eljárásban is vita tárgyát képezte az alperesek között a „jogutódlás” kérdése, különösen abban a vonatkozásban, hogy a per tárgyát képező munkákat végző vállalkozó esetleges hibás teljesítése miatt mely szervezetek és milyen arányban felelősek. Ebben a kérdésben a tényállás tisztázása érdekében a bizonyítás nagyobb terjedelmű kiegészítése szükséges. Az ügyben tehát csak a további bizonyítás eredménye alapján hozható a jogszabályoknak megfelelő, megalapozott döntés.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján, hatályon kívül helyezte, és az eljárt bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. V. 32 327/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás