GK BH 1992/658
GK BH 1992/658
1992.10.01.
Ha a hatóság által a szerződés megkötése után tett intézkedés következtében a szerződést az eredeti feltételekkel már nem lehet megvalósítani, és a felek a szerződést megfelelően nem módosítják, a szerződés teljesítése olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, s ezért a szerződés megszűnik [Ptk. 312. § (1) bek.].
A felek közötti szerződés alapján az S. városban az Sz. út 43-49. szám alatti lakóépületet a felperes 1989. július 30-ra vállalta megépíteni. A tervezett megoldáshoz képest az államigazgatási hatóság többletlétesítmények megvalósítását írta elő, amelyek a felperes szerint 2 000 037 Ft-ból valósíthatók meg. A felek között vita keletkezett ezen költségek viselésének kérdésében, ezért a felperes megállapítási keresetet terjesztett elő. Annak megállapítását kérte, hogy a többletmunkák miatti költségek viselésére az alperes köteles.
Az alperes, aki eredetileg a kereset elutasítását kérte, a későbbiekben elismerte a felperes igényét. Ugyanakkor viszontkereset terjesztett elő a felperessel szemben - az előbbi munka befejezési határidejének elmulasztása miatt - 10 875 000 Ft kötbér megfizetése érdekében.
A felperes a viszontkeresettel érvényesített kötbérkövetelés jogalapját és összegszerűségét nem vitatta. Előadta azonban, hogy a felek egy másik szerződést is kötöttek, az azonban, hogy a felek egy másik szerződést is kötöttek, az S. városban az Sz.-út és T. út sarkára építendő létesítmény megvalósítására, amellyel kapcsolatban az alperes nem tett eleget a munkaterület-szolgáltatási kötelezettségének. Amíg ugyanis 1989. március 1. napjára vállalta a munkaterület biztosítását, azt sem erre a határidőre, sem a felperes által pótlólagos teljesítésre megszabott 1990. március 30-i határidőre nem teljesítette. A felperes szerint emiatt a szerződéstől elállhatott, és 13 155 709 Ft meghiúsulási kötbérre tarthat igényt. A meghiúsulási kötbért kérte beszámítani az alperes késedelmi kötbér-igényébe.
Az alperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy nem került sor a munkaterület átadására. Arra hivatkozott, hogy rajta kívül álló okokból nem tudott kötelezettségének eleget tenni. Előadta, hogy a felek 56 lakás megépítésére kötötték meg a szerződést, a tanács azonban az engedélyezési eljárás során egy teljes szint elhagyását rendelte el, és csak 44 lakás megépítését engedélyezte. A tanácsi határozat alapján a felek szándéka előbb a szerződés megfelelő módosítására irányult, arra azonban nem került sor, ezért a szerződés lehetetlenült. Az alperes szerint egyébként a felek már eleve lehetetlen szolgáltatásra szerződtek, figyelemmel arra, hogy az 56 lakás nem volt megépíthető. Mivel a szerződés módosítása és a munka megvalósítása nem történt meg, a felperes az eredeti szerződés feltételeire nem alapíthatott jogszerűen igényt. Az alperes arra is hivatkozott, hogy a munkaterület szolgáltatására eredetileg kötött határidő helyett a felperes által kitűzött határidő nem volt reális. A felperes a határidő elmulasztására hivatkozással ezért sem állhatott el a szerződéstől, illetve erre hivatkozva meghiúsulási kötbért nem követelhet. Az alperes a per során hivatkozott a szerződés semmisségére, illetve érvénytelenségére is.
A felperes a Ptk. 393. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással fenntartotta a kötbérigényét és beszámítási kifogását. Szerinte az alperes érdekkörében felmerült okok miatti elállása jogszerű volt, ezért meghiúsulási kötbért követelhet. Tagadta, hogy a szerződés a megkötés időpontjában lehetetlen szolgáltatásra irányult. Hivatkozott az iratokhoz becsatolt levelezésből is megállapítható azon körülményre, hogy a felek szándéka a megváltozott körülmények ellenére is a szerződés fenntartására, illetve módosítására irányult. 56 lakás helyett 44 lakás megépítésének fizikai akadálya nem volt. A szerződés megtámadásával kapcsolatban a határidő elmulasztására hivatkozott.
A per során az Sz. út 43-49. számú épülettel kapcsolatos többletköltség-igényt az alperes elismerte, ezért a felperes a megállapítás iránti keresetét visszavonta, keresetét leszállította a perköltségre. Fenntartotta a viszontkeresettel szembeni beszámítási kifogását.
Az elsőfokú bíróság a viszontkeresetnek helyt adva, a felperest arra kötelezte, hogy fizessen meg az alperesnek 10 875 000 Ft késedelmi kötbért. A felperes beszámítási kifogását a bíróság elutasította. A felperes késedelmi kötbérben való marasztalásának indoka az ítélet szerint az, hogy a felperes késedelembe esett az Sz. út 43-49. számú épület megvalósításával kapcsolatban. Késedelmét kimenteni nem tudta, ezért - miután a per folyamán a kötbér elérte a maximális mértékét - a felperest kötbérfizetésre köteles.
Az elsőfokú bíróság a beszámítási kifogással kapcsolatban azt állapította meg, hogy a felperes a munkaterület szolgáltatására olyan határidőt tűzött az alperesnek, amely nem volt megfelelő, ezért a Ptk. 393. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján a szerződéstől nem állhatott el. A felperes fix lejáratúvá tette ugyan a szerződést azzal, hogy a munkaterület átadásának határidejét 1990. március 30-ban határozta meg, ez a határidő azonban nem volt reális. A felek egyaránt tudomással bírtak arról, hogy nincs jogerős építési engedély, egyébként is ekkor az eredeti befejezési határidő már eltelt. A bíróság álláspontja szerint a Ptk. 227. §-a (2) bekezdésének figyelembevételével a felek eleve lehetetlen szolgáltatás teljesítésére szerződtek, mivel az építésügyi hatóság előírásai nem tették lehetővé az 56 lakás megépítését. A semmisség orvoslására nem került sor, a felek a szerződés lényeges feltételeit nem módosították. Nem volt tehát olyan érvényes szerződés, amelytől a felperes elállhatott volna. Az elsőfokú bíróság ezért a felperes beszámítási kifogását elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, a beszámítási kifogásnak való helyt-adás érdekében. A felperes szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból a beszámítási kifogás tekintetében téves következtetést vont le. Az iratokhoz csatolt levelezésre hivatkozással a felperes előadta, hogy az adott körülmények között joggal számíthatott arra: a szerződés - módosított feltételekkel - teljesítésre kerül, illetve az alperes a kért határidőre a munkaterületet biztosítani tudja. Az alperes ugyanis a munkaterület átadását annak ellenére kilátásba helyezte, hogy az építési engedéllyel nem rendelkezett. A felperes utalt arra, hogy az építési engedélyezési eljárás rajta kívül álló okok miatt húzódott el, és sem, fizikai sem egyéb akadálya nem volt annak: az 56 lakás helyett 44 lakás épüljön meg. A bíróság ezért tévesen állapította meg, hogy eleve lehetetlen szolgáltatásra szerződtek. A felperes arra is hivatkozott, hogy az alperes - a korábbi kifejezett nyilatkozataitól eltérve - csak a per során állt el attól: az épületet a felperes megvalósítsa. Előadta, hogy a ténylegesen felmerült költségeit, beszámítási kifogása el nem fogadása esetén is érvényesíteni kívánja, az alperessel szemben.
Az alperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányul.
A felperes fellebbezése az alábbiak szerint alaptalan.
A beszámítás tárgya a vállalkozó meghiúsulási kötbér-igénye. Ezt a felperes arra alapozza, hogy a megrendelő - aki a szerződés szerinti munkaterület-szolgáltatási határidőt elmulasztotta - a vállalkozó által szabott határidőre sem biztosította a munkaterületet, ezért a felperes a Ptk. 393. §-ának (2) bekezdése alapján jogszerűen állt el a szerződéstől, és érvényesített meghiúsulási kötbért.
A felperes meghiúsulási kötbér-igényének elbírálásánál az alábbiakból kell kiindulni.
A Ptk. 395. §-ának (1) bekezdése az általános elállási jogot a megrendelő részére biztosítja, ez a vállalkozót nem illeti meg. A vállalkozó csak kivételesen, a Ptk. 393. §-ának (2) bekezdésében meghatározott esetben állhat el a szerződéstől. E rendelkezés szerint - amelyre a felperes beszámítási kifogását alapítja - a vállalkozó a munka megkezdését mindaddig megtagadhatja, amíg a megrendelő nem tesz eleget munkaterület-szolgáltatási kötelezettségének. Ezen a címen azonban a vállalkozó csak akkor állhat el a szerződéstől, ha a megrendelő kötelezettségének a vállalkozó által megszabott megfelelő határidőn belül nem tesz eleget. Helyes az elsőfokú bíróság álláspontja, hogy a Ptk. hivatkozott, a vállalkozó részére elállási jogosultságot biztosító szabálya az adott esetben nem alkalmazható.
A rendelkezésre álló adatok alapján azonban téves az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a szerződés eleve lehetetlen szolgáltatásra irányult, ezért semmis. A szerződés megkötésének időpontjában az 56 lakás megépítése nem volt lehetetlen szolgáltatás. Ekkor ugyanis még tisztázatlan volt, hogy az építési hatóság mire adja ki az építési engedélyt. Bár a hatóság már a szerződés megkötése előtt is tett bizonyos megkötéseket a megépítendő épülettel kapcsolatban, az a körülmény, hogy az adott helyre a tervezettnél egy szinttel alacsonyabb és ennél fogva 56 helyett csak 44 lakást magában foglaló épület építhető, csak az építési engedélyezés során vált bizonyossá. Tény ugyanakkor az, hogy a szerződés utóbb a hatósági intézkedés következtében lehetetlenült, hiszen azt az eredeti feltételekkel már nem lehetett megvalósítani. A szerződés lehetetlenülése az építési engedély megadásának a hiányára vezethető vissza, amiért a felek egyike sem felelős. A Ptk. 312. §-ának (1) bekezdése szerint, ha teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnik. Megszűnt szerződéstől pedig a fél nem állhat el.
Az államigazgatási döntést követően a felek kezdeti szándéka - a megváltozott feltételekre tekintettel - a szerződés módosítása, illetve új szerződés megkötése volt, tehát az, hogy az épület a hatóság által szabott feltételekkel megvalósuljon. Erre azonban nem került sor. Az eredeti szerződés megszűnése folytán, új szerződés hiányában a felperes az eredeti szerződésben megállapított munkaterület-szolgáltatási határidő helyett általa megjelölt új határidő elmulasztására jogokat nem alapíthat. Jogszerű elállás hiányában a felperesnek nem keletkezett az alperessel szemben érvényesíthető meghiúsulási kötbér-igénye. Erre tekintettel a felperes kötbérigénye szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a felperes által szabott munkaterület-szolgáltatási határidő - amely nem azonos a Ptk. 300. §-ának (2) bekezdés szerinti fix határidővel - nem tekinthető reálisnak, ezért annak elmulasztására egyébként sem lett volna elállási igény alapítható.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel a felperes beszámítási kifogását elutasító első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. IV. 32 076/1990. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás