• Tartalom

BK BH 1992/683

BK BH 1992/683

1992.11.01.
Nem indokolt más bíróság kijelölése, ha a sok vádlottas és már több napon át tárgyalt büntetőügy egyik vádlottjának a házastársa a helyi bíróság ügykezelője [Be. 34. § (4) bek., 42. § (3) és (4) bek.].
A városi ügyészség vádiratában 22 vádlott ellen lopás büntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vádlottak közül hatan előzetes letartóztatásban vannak.
A városi bíróság az ügyben 1992. február 18., 20., 25., 27., március 3. és 5. napján tartott tárgyalást, megtörtént a vádirat ismertetése és a vádlottak kihallgatása.
Az 1992. március 5. napján tartott tárgyaláson a XI. r. vádlott bejelentette, hogy felesége a városi bíróság ügykezelője. A tanács elnöke akkor a tárgyalást félbeszakította, majd március 10. napján kihirdette a bíróság végzését, mely szerint a kizárás kérdésében hozandó állásfoglalás végett az iratokat felterjesztette a megyei bíróság elnökéhez. A megyei bíróság elnöke az iratokat azzal az indítvánnyal továbbította a Legfelsőbb Bíróságnak, hogy kívánatos más megye területén működő bíróság kijelölése.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy nem indokolt más bíróság kijelölése. A XI. r. vádlott házasságkötése a városi bíróság egyik ügykezelőjével - aki ráadásul 1991. szeptember 16. napja óta táppénzes állományban van, tehát nem is áll rendszeres, közvetlen munkakapcsolatban a bíróság többi dolgozójával, így a bírákkal sem - nem jelent olyan okot, amely elfogulttá tenné a városi bíróság bíráit. Még kevésbé vethető fel az elfogultság indokoltsága a megye területén működő többi bíróság bírái esetében, akik az ügyben érintett ügykezelőt nagy valószínűséggel nem is ismerik, és vele semmilyen kapcsolatban nem állnak.
A más bíróság kijelölése emellett az eljárás menetét is lassítaná, hiszen a bonyolult bűnügy - a vádiratban 44 vádpont szerepel - elbírálását igen megnehezítené, ha az eljárást másik bíróságon elölről kellene kezdeni. Nagy hátrányt jelentene ez az előzetes letartóztatásban levő vádlottakra nézve is.
Semmi nem indokolja tehát más bíróság kijelölését, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Be. 42. §-ának (3) és (4) bekezdése szerinti eljárásban - mivel a Be. 35. §-ának (1) bekezdésében írt kizárási okok egyike sem áll fenn -, a helyi bíróság bíráinak kizárását megtagadta. (Legf. Bír. B. IV. 677/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére