PK BH 1992/695
PK BH 1992/695
1992.11.01.
I. A házastársi közös vagyon megosztásánál az arányosság és méltányosság követelményeinek szem előtt tartásával lehetőleg a vagyonrész természetbeni kiadására kell törekedni [Csjt. 31. § (3) és (5) bek.].
II. A kölcsön visszafizetésével kapcsolatos kedvezmények a volt házastársakat közösen illetik meg [Ptk. 338. § (1), (2) bek.].
A peres felek 1976. augusztus 7-én kötött házasságából két gyermek született: 1979-ben Diana Éva és 1982-ben Roland István. Közös lakásuk az egyenlő arányú közös tulajdonukként nyilvántartott kétszobás, 54 m2-es társasházi öröklakás volt. Ezt a lakást a házastársak 1977-ben vétel útján szerezték. A 370 000 forint vételárból 70 000 forint előtörlesztést kellett befizetni, ebből 26 000 forint a felperes, 11 000 forint az alperes különvagyonából került kiegyenlítésre. A fennmaradó összegre a házastársak az OTP-től havi 910 forint részletfizetési kedvezményt kaptak.
Az említett lakással egy időben vásárolták meg a felek a 21 m2-es fűthető garázst, amely ugyanabban a társasházban önálló ingatlanként van nyilvántartva a felek 1/2-1/2 arányú közös tulajdonaként. Ezenkívül az együttélés alatt különféle lakásberendezési és felszerelési tárgyakat, háztartási és műszaki cikkeket, valamint más ingóságokat - közte egy Skoda 120 L típusú személygépkocsit - szereztek.
A peres felek között a házastársi életközösség 1986 októberében megszakadt, amikor az alperes a gyermekekkel együtt édesanyjához költözött, majd élettársi kapcsolatot létesített. A városi bíróság a felek házasságát felbontotta, gyermekeiket a jelen per alperesénél helyezte el, közös lakásuk használatát pedig akként osztotta meg, hogy a nagyszobát a felperes kizárólagos használatába adta a többi helyiség közös használata mellett.
A házasság felbontását követően 1988-ban a felperes újabb házasságot kötött, amelyből leánygyermeke is született. Azóta a házastársa tulajdonában levő lakásban lakik, de a perbeli lakás kisszobáját lezárva tartja, és ott ingóságait tárolja. Az alperes a gyermekekkel 1989 augusztusában visszaköltözött a perbeli lakásba.
A felperes a módosított keresetében a házastársi közös vagyon megosztását ennek keretében a közös ingatlanokon fennálló alperesi tulajdoni illetőségének a felperes tulajdonába adását és a közös ingóságoknak a birtokhelyzet szerinti elosztását kérte.
Az alperes az ellenkérelmében a lakás tulajdonjogának megszerzésére maga is igényt tartott. Nem ellenezte az ingóságok megosztását és azt sem, hogy a garázs a felperes tulajdonába kerüljön. Viszontkeresetet terjesztett elő, melyben kérte, hogy a bíróság őt jogosítsa fel a lakás kizárólagos használatára, és kötelezze a felperest 1987. január 1-jétől havi 1000 forint garázshasználati díj megfizetésére.
A városi bíróság - az 5. sorszámú végzésével kijavított - ítéletével a perbeli lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, és kötelezte a felperest, hogy a kisszobát 15 napon belül adja az alperes birtokába. Egyúttal a lakáson fennálló közös tulajdon megszüntetésére irányuló kereseti és viszontkereseti kérelmet elutasította. A garázs vonatkozásában az alperes 1/2 tulajdoni hányadát - 86 250 forint megváltási ár ellenében a felperes tulajdonába adta. A közös vagyonhoz tartozó ingóságokat akként osztotta meg, hogy 72 690 forint értékű vagyontárgyat - közte a személygépkocsit - az alperes, 46 810 forint értékű ingóságot a felperes kizárólagos tulajdonába adott, és a felperest 93 630 forint értékkiegyenlítés megfizetésére kötelezte. Kötelezte a felperest, hogy egyes, a gyermekek tulajdonát képező ingóságokat adjon ki az alperesnek, és 1986. december 1-jétől mind a lakás, mind a garázs használatáért fizessen többlethasználati díjat az alperesnek. Az ítélet indokolása szerint súlyosan sértené az alperes és a bent lakó gyermekek érdekeit, ha a felperes lakottan váltana magához a perbeli lakást. A bent lakó alperes viszont a megváltáshoz szükséges készpénzzel nem rendelkezik. Ezért a bíróság a közös tulajdon megszüntetésére nem látott lehetőséget, a lakás kizárólagos használatát viszont az alperesnek és a gyermekeknek biztosította. Ugyanakkor a garázst a megfelelő teljesítőképességgel rendelkező, birtokban levő felperes tulajdonában adta. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. Az alperes a módosított fellebbezésében kérte, hogy a bíróság mindkét ingatlant adja az ő tulajdonába, és számolja el a javára az általa teljes egészében kiegyenlített OTP-tartozást. Teljesítőképességét 390 000 forint értékű kötvény bemutatásával igazolta.
A felperes fellebbezése az ingóságok eltérő megosztására, a használati díj összegének leszállítására, valamint lakáshasználati jog ellenértékének a megítélésére irányult. Nem vitatta, hogy az alperes egy összegben kifizette a hátralékos OTP-kölcsöntartozást, de - álláspontja szerint - az alperes javára ennek folytán csak a tényleges befizetésnek és nem a teljes tartozásnak a felperesre eső része számolható el.
A megyei bíróság - a részbizonyítás lefolytatását követően hozott ítéletével a városi bíróság ítéletét részben megváltoztatta: a felperesnek a lakáson fennálló 1/2 tulajdoni hányadát 390 000 forint - 30 napon belül egy összegben fizetendő - megváltási ár ellenében az alperes tulajdonába adta, és ugyancsak az alperesnek adta a garázst is azzal, hogy annak a 86 000 forintos megváltási ára beszámítása folytán kiegyenlítést nyert. Kötelezte a felperest, hogy a lakást 30 napon belül ürítse ki, és adja az alperes birtokába. A megyei bíróság az ingóságok megosztását is módosította, melynek következtében az alperes tulajdonába - a személygépkocsival együtt - 170 670 forint, a felperesébe 37 410 forint értékű vagyontárgy került. Részben megváltoztatta a lakáshasználati díjra vonatkozó rendelkezéseket és - az első fokú ítélet több rendelkezését mellőzve - az alperest 53 245 forint ingó értékkülönbözet megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróság a perbeli lakás értékét - a fellebbezési tárgyaláson kiegészített szakértői vélemény alapján - 1 000 000 forintban határozta meg, amelyet a gyermekekre tekintettel 25%-kal csökkentett. A fennmaradó 750 000 forintból 30 000 forintot vont le a lakás megszerzésénél a felperes javára mutatkozó különvagyon-különbözet értéknövelt összege címén, és az így kiszámított 720 000 forint közös vagyoni érték 1/2-ét (360 000 forintot) a felperesi különvagyon-különbözettel növelve állapította meg a 390 000 forint megváltási árat, amelynek ellenében a lakásingatlant, a teljesítőképességet igazoló bent lakó alperes tulajdonába adta. Emiatt célszerűnek tartotta, hogy a lakás közelében levő garázs is az alperes tulajdonába kerüljön. Ennek fejében azonban az alperest megváltási ár megfizetésére nem kötelezte, mert számítása szerint az életközösség megszakadásakor 211 757 forint OTP-tartozás ráeső 1/2 részéből (106 000 forint) a felperes az eltelt időben csupán 28 210 forintot fizetett meg, 77 800 forintot tehát „az alperes egyenlített ki helyette”. A felperes tartozik még a közös költségek 1/2 része címén 7650 forinttal, összes tartozása tehát 85 450 forint az alperessel szemben, amelyet a 86 000 forint megváltási árba beszámítva a felek követelései kölcsönösen megszűntnek tekinthetők.
A jogerős ítélet ellen a garázs közös tulajdonának megszüntetésére, valamint az OTP-törlesztés elszámolására vonatkozó rendelkezéseket érintően emelt törvényességi óvás alapos.
I. A Csjt. 31. §-ának (3) bekezdése szerint a házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszűnésekor meglevő közös vagyonból természetben kell kiadni. A 31. § (5) bekezdése értelmében a bíróságnak gondoskodni kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. E rendelkezésekből következik, hogy a közös vagyon megosztása során a bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy a megosztás arányos legyen, és megfeleljen a felek méltányos érdekeinek. Az arányosságot nemcsak a felek tulajdonába adott vagyontárgyak összértéke, hanem összetétele szempontjából is vizsgálni kell. Nem helyes, ha a megosztáskor az egyik fél csupán a használattal fokozatosan értéküket vesztő ingóságokat, a másik viszont értékállandóságot biztosító ingatlanokat kap meg.
Az adott esetben a másodfokú bíróság a felek közös vagyonához tartozó ingóságokat (lakásberendezési és -felszerelési tárgyakat, háztartási és műszaki cikkeket), a birtokhelyzetnek megfelelően - az alperes értékkiegyenlítés-fizetési kötelezettsége mellett - megosztotta, ugyanakkor a felek mindkét ingatlanát (a lakást és a garázst) az alperes tulajdonába adta. Az ilyen megoldáshoz nem szolgáltat kellő indokot az, hogy a garázs „a lakás közelében” (a tulajdoni különalap és helyrajzi számok szerint ugyanabban a társasházban) van. Az ingatlan-nyilvántartási adatokból ugyanis egyértelműen megállapítható, hogy két különálló ingatlanról van szó, amelyek - annak ellenére, hogy a felek azokat együtt szerezték meg - önállóan képezhetik forgalom tárgyát.
A megyei bíróság az ingatlanok közül a jóval értékesebb lakást az alperes tulajdonába adta. E rendelkezés mellett sérti az arányosság elvét és súlyosan méltánytalan a felperesre nézve az a megoldás, hogy a garázst, mint a másik értékőrző vagyontárgyat is az alperes kapja meg, különös tekintettel arra, hogy azt az életközösség megszakadása óta ténylegesen a felperes birtokolja, és emiatt őt a bíróság többlethasználati díj fizetésére is kötelezte. Az sem perdöntő, hogy a közös személygépkocsit a bíróság az alperesnek juttatta, mivel a felperes is rendelkezik személygépkocsival. Egyébként az első fokú eljárás során az ingatlanok közül maga az alperes is csak a lakásra tartott igényt.
II. Tévesen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre is, hogy a garázzsal kapcsolatban az alperes megváltásiár-fizetési kötelezettsége beszámítás folytán megszűnt.
Az OTP átirata szerint (Pf. 3/F/1.) a perbeli lakást 1989 decemberében 190 477 forint tőketartozás terhelte, és ez a tartozás azáltal, hogy az alperes abból 107 000 forintot egy összegben befizetett, megszűnt.
A lakást terhelő OTP-kölcsön a peres feleket, mint házastársakat egyetemlegesen terhelte. A Ptk. 338. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha az egyetemleges kötelezettek közül valamely társkötelezett a jogosultnak kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített, a többi társkötelezettel szemben - a követelésnek őket terhelő része erejéig megtérítési követelése támad. A (2) bekezdés szerint egyik kötelezett sem hivatkozhat a többivel szemben olyan kedvezményre, amelyben a jogosulttól részesült. A fenti jogszabályok alapján a kölcsön visszafizetésével kapcsolatos kedvezmények a volt házastársakat közösen illetik meg, és a kölcsönt kiegyenlítő házastárs (az adott esetben az alperes) csak annak az összegnek az arányos részét követelheti a társkötelezettől, amelyet ténylegesen kifizetett. Ez a megoldás pedig azért nem méltánytalan a kölcsönt egy összegben visszafizető társkötelezett részére, mert ő maga is egy összegben - és nem az eredetileg közösen vállalt részletekben - tarthat igényt a ténylegesen teljesített összeg arányos részének megtérítésére. A másodfokú bíróságnak a fentiekkel ellentétes számítási módja (a teljes 1989 decemberében fennállott 190 477 forint tőketartozás felperesre eső részének az elszámolása) téves, és ezért nem helytálló az a megállapítás sem, hogy az alperes megváltásiár-fizetési kötelezettsége a felperessel szemben fennálló, nagyjából azonos összegű követelése folytán megszűnt.
III. A másodfokú bíróság ítélete azonban a garázs megváltási árának összegszerűsége tekintetében is megalapozatlan.
M. J. igazságügyi építész- és ingatlanforgalmi szakértő 1989 szeptemberében a perbeli lakás forgalmi értékét 780-810 000 forint közötti összegre, a garázsét 170-175 000 forintra tette. Az 1991. június 4-i fellebbezési tárgyaláson a szakértő előadta, hogy időközben a perbeli lakótelepen is nőttek az ingatlanárak, amelynek folytán a lakás forgalmi értéke - felújítandó állapotban - kb. 1 000 000 forintra emelkedett. Ezzel szemben a szakértő úgy nyilatkozott, hogy a garázs értéke nem változott.
A szakértőnek ez az utóbbi megállapítása azonban - az általános ingatlanár emelkedésére vonatkozó kijelentése mellett - aggályos és megfelelő magyarázat, valamint összehasonlító adatok hiányában megalapozatlan is. Ezért a másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a Pp. 182. §-ának (3) bekezdése alapján a szükséges felvilágosítás megadására és a megállapítását alátámasztó adatok szolgáltatására hívja fel a szakértőt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét az óvással támadott körben a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és e részben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 355/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás