• Tartalom

KK BH 1992/726

KK BH 1992/726

1992.11.01.
Az alapítvány alapító okiratának módosítására sor kerülhet, ha ez nem jelent lényeges módosulást, így az alapítvány vagyonának csökkentését vagy az alapítványi cél szűkítését [Ptk. 74/A. § (2)-(3) bek., 74/C. § (3) bek.].
Az M. T. Vállalat az 1990. október 10-én kelt alapító okirattal hozta létre a T. Oktatási Alapítványt. Az alapítványt a bíróság nyilvántartásba vette. Az alapító okirat 3. pontja szerint az alapítvány célja: „A távközlési szakemberek középfokú végzéséhez korszerű gyakorlati eszközrendszer létrehozása, az állami és vállalati szakmai képzést egyaránt szolgáló távközlési szaklaboratóriumi feltételek javítása - az alapító emberi erőforrás-fejlesztés stratégiájának megfelelően - érdekében a finanszírozás lehetőségének megteremtése.”
Az alapító 1991. november 13-án bejelentette a bíróságon, hogy módosította az alapító okirat bevezető rendelkezését, valamint célját, és kérte a módosítás nyilvántartásba vételét. Az alapítvány alapító okiratának módosítása szerint a bevezető rendelkezésből, valamint az alapítványi cél szövegéből a „középfokú” jelző elmarad.
A bíróság végzésével az alapító okirat módosítása iránti kérelmet elutasította. Végzésének indokolásában megállapította, hogy a Ptk. 74/A. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján az alapítvány nyilvántartásba vételét követően az alapító okirat módosítására már nem kerülhet sor.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen az alapító fellebbezett. Fellebbezésében hivatkozott arra, hogy a Ptk. 74/A. §-ának (3) bekezdése csak az alapítvány visszavonását tiltja, így nincs olyan törvényi rendelkezés, amely kizárná annak lehetőségét, hogy az alapító a nyilvántartásba vételt követően módosítson az alapító okiraton. Kérte ezért a bíróság végzésének megváltoztatását és a módosítás nyilvántartásba vételét.
A fellebbezés alapos. A Ptk. 74/A. §-ának (3) bekezdése értelmében a nyilvántartásba vétel után az alapító az alapítványt nem vonhatja vissza. A Ptk. e rendelkezése alapján az alapító az alapítvány nyilvántartásba vételét követően az alapító okirat olyan lényeges módosítását nem határozhatja el, amely különösen a vagyon csökkenését, a cél szűkítését, továbbá az alapítvány megszűnését eredményezné. A törvény nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely ezen túlmenően tiltaná az alapító okirat utólagos módosítását. A Ptk. 74/C. §-ának (3) bekezdése kifejezetten lehetővé teszi az alapító okirat olyan módosítását, amellyel az alapító új kezelő szervet (szervezetet) jelöl ki. Az alapító által bejelentett nem lényeges módosítás a T. Oktatási Alapítvány célját nem szűkítette, és nem változtatta meg, csupán arra ad lehetőséget, hogy a távközlési szakemberek képzését kiterjesztve, az alap- és felsőfokú képzés feltételeinek javításához is segítséget nyújtson. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 259. §-a és a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az alapító okirat módosításának nyilvántartásba vételét elrendelte. (Legf. Bír. Kpkf. II. 25 007/1992. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére