BK BH 1992/745
BK BH 1992/745
1992.12.01.
I. Nem a közúti veszélyeztetés bűntettét, hanem az emberölés bűntettének kísérletét valósítja meg az a gépkocsivezető, aki járművét felgyorsítva a menetirány szerinti bal oldalra áttér, és haragos érzületből fakadóan elüti a kerékpáron vele szemben szabályosan haladó sértettet, aki azonban csupán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett [Btk. 166. § (1) bek., 186. § (1) bek.].
II. Ha a közúti veszélyeztetés bűntettének sértettje 8 napon belül gyógyuló sérülést szenved, e bűncselekménnyel bűnhalmazatban a könnyű testi sértés vétsége sohasem állapítható meg, minthogy az eredmény tekintetében csak gondatlanság állhat fenn, a könnyű testi sértésnek viszont nincs gondatlan alakzata; ugyanakkor a közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetőjével szemben a segítségnyújtás elmulasztásának bűntettét minden esetben bűnhalmazatban kell megállapítani, ha a veszélyeztetés folytán sérült személyt a helyszínen hagyva járművével eltávozik [Btk. 186. § (1) bek., 12. § (1) bek., 170. § (1) bek., 172. § (3) bek. 1. ford., BK 123. sz.].
A megyei bíróság ítéletével a vádlottat közúti veszélyeztetés büntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, és ezért őt halmazati büntetésül 1 év 8 hónap - a végrehajtásában háromévi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre és a közúti járművezetéstől 3 évi eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott élettársi kapcsolatba lépett a sértett feleségével, és annak két kiskorú gyermekével az élettárs szülei tulajdonában lévő házban éltek. A vádlott élettársa a házastársa - az ügy sértettje - ellen a házasság felbontása iránt keresetet nyújtott be, de végül is úgy döntött, hogy a házasság felbontásától eláll, és ezt az elhatározását közölte a vádlottal is, akit ez nagyon felzaklatott, és még öngyilkossági gondolatokkal is foglalkozott.
A vádbeli napon a sértett felkereste a feleségét, hogy megtudakolja, mit határozott. Ez alkalommal a sértett találkozott a vádlottal is, de csupán üdvözölték egymást. Nem sokkal ezután a sértett kerékpárra ülve eltávozott és a vádlott gépkocsijával ugyancsak elindult, hogy felkeresse az édesanyját, akit nem talált otthon. Visszafelé jövet a vádlott a kora délutáni órákban észrevette a vele szemben, az úttest menetirány szerinti jobb oldalán haladó sértettet, és úgy határozott, hogy megijeszti őt, ezért a gépkocsit balra kormányozva átlépte a felezővonalat, és mintegy 50-60 km/óra sebességgel a sértett felé haladt. A sértett a kerékpár kormányát jobbra fordítva az útpadkára, illetve az e mellett levő füves területre hajtva igyekezett menekülni, de az összeütközést így sem sikerül elhárítania, a vádlott gépkocsijával nekihajtott a kerékpáron haladó sértettnek, a gépkocsi bal oldalával a kerékpár vázával, az első kerekével ütközött, s sértett a füves részre esve 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a vádlott pedig továbbhajtott, majd miután tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség keresi, önként jelentkezett.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak megfelelően tartott tárgyaláson az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítékokat hiánytalanul feltárta, s e tényállásnak a megtörtént eseményeket leíró részét (az ún. történeti tényállást) - kisebb hibáktól eltekintve - a bizonyítás adataival összhangban helyesen állapította meg.
A tényállás az iratok tartalma alapján és bizonyos határozatszerkesztési elvekre tekintettel némi helyesbítésre, kiegészítésre szorul [Be. 258. § (1) bek. a) pont].
A Legfelsőbb Bíróság a sértett vallomása és az azt alátámasztó más adatok alapján kiegészíti a tényállást annyiban, hogy a vádlott amíg az úttest menetirány szerinti jobb oldalán szabályosan haladt, 30-40 km/óra sebességgel vezette a gépkocsit, amikor azonban az úttest felezővonalát átlépve a sértettet célba vette, a sebességét 50-60 km/órára fokozta.
Az elsőfokú bíróság a sértett vallomását nem rekesztette ki a bizonyítékok köréből, sőt lényeges kérdésben a vádlott nyilatkozatával szemben - más adatokra is tekintettel - azt fogadta el (ütközés helyét illetően.) Nem adta indokát viszont annak, hogy a fent idézett vallomásrészletnek megfelelő tényeket miért nem állapította meg. A sértett e körben is következetes vallomásának helyességét a nyomozás során a vádlott sem vonta kétségbe, és azt több vonatkozásban a műszaki szakértő is alátámasztotta. A sértett elmondta, hogy mint hosszú ideje gépkocsit vezető és gépkocsi-szereléssel is foglalkozó személy határozottan észlelte a motor fordulatszámának növekedését, és egyébként is ismeri a vádlott gépkocsiját melyet többször javított -, és amelynek motorja sajátos "kopogó" hangot hallat. A műszaki szakértő is észlelte az említett "kopogó" hangot, és az ütközési sebességet ő is 50-60 km/órában jelölte meg, s ezzel is alátámasztotta a sértett vallomásának helyességét.
A Legfelsőbb Bíróság mellőzi a tényállásból azt a megállapítást mely szerint a vádlott... "úgy határozott, hogy gépkocsijával megijeszti a sértettet, leszorítja az úttestről". Ez a megállapítás, mely a vádlott tudattartalmára, illetve szándékára utal, mint az irányadó tényekből levont jogi következtetés nem a tényállás, hanem a jogi indokolás része s - mint erről szó lesz - egyébként is téves.
Az így kiegészített, illetve helyesbített tényállás mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól. Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállást alapul véve okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a cselekmény jogi minősítése során elfoglalt álláspontja azonban több szempontból is téves.
Az ítélet indokolásából megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott szándékára vont le következtetést, kizárólag a vádlott tárgyaláson tett kijelentését - mely szerint "csak megijeszteni akarta a sértettet" - értékelte. Az elkövetéskori tudattartalmára, szándékára azonban nem az egyes utóbb tett nyilatkozatokból, hanem az elkövetés valamennyi alanyi és tárgyi körülményéből lehet megfelelő következtetéseket levonni.
Az adott esetben megállapítható, hogy a vádlott a sértett megpillantását követően, amikor a gépkocsit a sértett felé irányította, a sebességet fokozta, majd az 50-60 km/óra sebességet elért gépkocsival úgy ütötte el a kerékpáron haladó sértettet, hogy a gépkocsi bal oldali első részei a kerékpár igen nagy felületével (a kerékpár első kerekével, annak gumiabroncsával és a vázával) ütköztek, miközben a sértett combját is érték. Az elkövetés e külső képe egyértelműen azt mutatja, hogy a vádlott szándéka a sértett elütésére - és nem csupán a megijesztésére - irányult. E következtetés helyességét az alanyi tényezők is alátámasztják. A cselekmény motívuma ugyanis a sértettel szemben fennálló ellenséges, haragos érzület és az ezen alapuló indulat volt. Aki a tényállásban leírt körülmények között, tehát a gépkocsit gyorsítva 50-60 km/órás sebességgel mást elüt, annak a tudata feltétlenül átfogja a halálos eredmény bekövetkezésének a lehetőségét, és legalábbis e lehetséges eredmény bekövetkezésébe belenyugodva, tehát eshetőleges ölési szándékkal cselekszik. Ez az adott esetben is egyértelműen megállapítható, annál is inkább, hiszen nyilvánvaló - amint ezt az orvos szakértő is leszögezte - a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a sértett csupán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlottnak tehát a közúti közlekedés szabályainak megsértésével előidézett veszélyhelyzet okozásán túlmenő, a lehetséges eredmény (a sértett halála) bekövetkezésére is kiterjedt a szándéka, a cselekmény minősítése ezért helyesen: a Bt. 166. §-ának (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntettének a kísérlete.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a cselekményt minősítő rendelkezését a Be. 260. §-a alapján, a kifejtettek szerint megváltoztatta.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja azonban abban az esetben sem lenne kifogástalan, ha a vádlott szándékára levont következtetése helyes lett volna. Az elsőfokú bíróság ugyanis arra a meggyőződésre jutott, hogy a vádlott szándéka kizárólag a veszélyhelyzet előidézésére irányult, éppen ezért minősítette a cselekményt a Bt. 186. §-ának (1) bekezdésében meghatározott közúti veszélyeztetés bűntettének (limitált veszélyeztetési szándék.) Ilyen esetben viszont a ténylegesen bekövetkezett eredményt (sérülést) illetően csak gondatlanság állhat fenn, márpedig a könnyű testi sértésnek - amely az adott esetben bekövetkezett - gondatlan bűncselekményi alakzata nincs. Így az elsőfokú bíróság mindenképpen tévesen járt el, amikor a vádlott bűnösségét könnyű testi sértés vétségében is megállapította a közúti veszélyeztetéssel bűnhalmazatban.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság álláspontjának elfogadása esetén nem lett volna mellőzhető a Bt. 172. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdésének első fordulata szerint minősülő segítségnyújtás elmulasztása bűntettének halmazatban történő megállapítása, hiszen a veszélyhelyzetet előidéző és ezáltal sérülést is okozó vádlott nem nyújtott tőle elvárható segítséget a sértettnek (a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának módosított 123. számú állásfoglalása).
A szándékos emberöléssel, illetőleg ennek kísérletével halmazatban viszont a segítségnyújtás elmulasztásának a megállapítására nyilvánvalóan nem kerülhet sor.
Az elsőfokú bíróság ítéletének büntetést kiszabó része a cselekmény minősítésének lényeges súlyú megváltoztatása folytán nyilvánvalóan ugyancsak változtatásra szorul. Ezzel - tehát a minősítés módosulásával - összefüggésben a büntetéskiszabási tényezők köre is megváltozik. Nem vehető figyelembe súlyosító körülményként a bűnhalmazat és - az elkövetés rendhagyó módjára tekintettel - az élet és a testi épség elleni bűncselekmények elszaporodottsága, ilyenként kell értékelni viszont azt, hogy a vádlott a közúti közlekedés szabályait durván megsértve követte el a bűncselekményt. Ki kell rekeszteni az enyhítő körülmények sorából a "bűnösség elismerésére is kiterjedő beismerést", mivel a vádlott az emberölés kísérletében nem érezte magát bűnösnek. További - az elsőfokú bíróság által figyelmen kívül hagyott - enyhítő körülmény viszont az eshetőleges szándék és az, hogy a cselekmény távoli kísérleti szakban maradt. A megváltozott minősítés mellett is büntetést csökkentő tényező a vádlott büntetlen előélete, családi helyzete és megbánást mutató magatartása.
A Legfelsőbb Bíróság a nyomatékos súlyú enyhítő körülményekre (elsősorban a büntetlen előéletre és a távoli kísérletre) figyelemmel úgy ítélte meg, hogy az adott esetben a törvényi büntetési tétel alsó határának megfelelő mértékű büntetés szigorú lenne, ezért a vádlottat a Bt. 87. §-a (2) bekezdésének b) pontja alkalmazásával 3 évi végrehajtandó börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra (Bt. 53. §-a) ítélte. A helyesen alkalmazott járművezetéstől eltiltást kiszabó rendelkezést nem érintette, és az ítélet további rendelkezéseit a Be. 259. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
A járművezetés tartamába az elsőfokú bíróság ítéletének keltétől eltelt időt is beszámította [1979. évi 11. tvr. 73. § (1) bek.]. (Legf. Bír. Bf. III. 418/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás