PK BH 1992/755
PK BH 1992/755
1992.12.01.
A mű értékesítésével járó üzleti kockázatot a kiadó csak akkor háríthatja át a szerzőre, ha a szerződésben erről külön megállapodnak [Ptk. 207. § (1)-(2) bek.; 1969. évi III. tv. (Szjt.) 3. §, 31. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság, helyt adva a keresetnek, kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 91 760 forint szerzői jogdíjat, valamint ennek 1991. január 1-jétől a kifizetés napjáig járó évi 20%-os kamatát. Az ítélet indokolása szerint a felek között a perbeli kiadvány szerkesztési és grafikai munkálatai vonatkozásában 1989. május 2-án létrejött kiadói szerződés a művész szerzői díját „egy összegben, az eladási ár 2%-ában” határozta meg, amelyen a szerződés helyes értelmezéseként azt kell érteni, hogy ez az összeg elkészült kiadvány meghatározott eladási árát jelentette és nem a ténylegesen - a kiadványok értékesítése után befolyt vételárat, illetve az alperesnél ténylegesen jelentkező bevételt. A szerződés ilyen értelmezése után az elsőfokú bíróság az alperes - nem vitás - elszámolása alapján azt állapította meg, hogy a kiadványok valamennyi példánya alapján számított eladási ár 42 188 100 forint volt, ebből 2%, azaz 843 760 forint illeti a szerzőt. Ebből az alperes - ugyancsak egyező előadás szerint - 752 000 forintot fizetett ki, így a felperesnek még jár 91 760 forint.
Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, annak megváltoztatását, a kereset teljes elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Az alperes arra hivatkozott, hogy az eladási ár forgalmán a ténylegesen értékesített mennyiség utáni bevételt lehet csak érteni, és ezt a felek a szerződés megkötésekor így is értették.
A felperes ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint az alperes a pert megelőzően maga is elismerte, hogy az eladási ár fogalmát a felperessel egyezően értelmezte, csak jogi védekezése volt ettől eltérő.
A fellebbezés az alábbiak szerint alaptalan.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helyes az arra alapított jogi döntése is, azt a legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében - lényegében helyes indokai alapján - hagyta helyben.
A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakra mutatott rá.
A peres felek a perbeli grafikai művek felhasználására kötött szerződésükben a felperes szerzői díját egy összegben, az eladási ár 2%-ában határozták meg. Az alperes a szerződéssel a kiadásra kapott jogot [Szjt. 31. §-ának (1) bekezdése] és e jog ellenértékét a felek nem az értékesítésből befolyó „bevétel”, hanem az „eladási ár” (a kiadványon feltüntetett érték, amely számított, kalkulált eladási ár) meghatározott %-ában állapították meg. Csak ennek alapján számítható és teljesíthető a szerződés szerinti „egyösszegű díj” is. Ezt tartozik az alperes a szerzőnek megfizetni. Az alperes által a fellebbezésben is hivatkozott értelmezése nem következik a szerződés szövegéből, és azt a bizonyítás egyéb adatai sem támasztják alá. Az alperes értelmezéséből az következne, hogy amennyiben - bármilyen okból - a kiadványokból egy példány sem fogyott volna el, úgy a szerző jogdíjra sem tarthatott volna igényt. Nyilvánvaló, hogy a felek szerződési nyilatkozatát így nem lehet értelmezni [Szjt. 3. §, Ptk. 207. § (1)-(2) bek.].
Amennyiben az alperes a szerződés megkötésekor az értékesítés kockázatát a szerzőre kívánta volna hárítani, vagy a felek szándéka közös kockázatviselésre irányult volna, ezt a szerződésben külön ki kellett volna kötni. Ilyen kikötés a szerződésben nincs. Egyébként az alperes a felek levelezéséből kitűnően maga is a felperessel egyezően értelmezte a szerződést. Ezért az összegszerűségében nem vitatott szerzői díj megfizetésére az elsőfokú bíróság helytállóan kötelezte az alperest. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 174/1992. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás