PK BH 1992/95
PK BH 1992/95
1992.02.01.
A szerzői jogi törvény hatálya alá tartozó mű megalkotására vonatkozó szerződés értelmezésénél irányadó szempontok [1969. évi III. tv. (Szjt.) 3. §, 26. §; Ptk. 207. § (1) bek.].
A felperes írásba foglalt „vállalkozási szerződésnek” jelölt megállapodásban kötelezettséget vállalt arra, hogy az alperes megrendelése alapján elkészíti az ún. K. téri udvarház kerámiafalának terveit, és azt „kivitelezi”.
A szerződő felek tervezési feladatként a kerámiafal M=1:5 méretarányú modelljének elkészítését, kivitelezési feladatként pedig az M=1:1 méretarányú fal elkészítését jelölték meg, a felperest megillető díjat pedig 1 170 000 forintban határozták meg. A felek szerződéskötését megelőzően a Képző- és Iparművészeti Lektorátus az „Állásfoglalás”-nak nevezett iratában azt rögzítette, hogy a felperes által bemutatott 1:5 léptékű tervet a kivitelezésre elfogadja. A mű várható méretét 45-50 m2-re becsülte, és a mű elkészítésének 1 170 000 forintos díja mellett azt javasolta, hogy „a helyezési díjat külön összegből” fizessék. A felperes a kerámia domborművet elkészítette. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus - az „Elhelyezési engedély” szerint - a négy részből álló kompozíció összesen 91 m2 nagyságú és a kiemelkedően magas művészi színvonalára tekintettel a műalkotás értékét 1 500 000 forintban határozta meg, egyben javasolta további 330 000 forint szerzői díjnak a felperes javára történő kifizetését.
A felperes által igényelt 1 500 000 forint díjból az alperes a szerződésben kikötött 1 170 000 forint díjat kifizette, és átutalta az ezzel kapcsolatos általános forgalmi adót is, amelynek összegét azonban tévesen, az 1 500 000 forint szerzői díj alapján számolta ki, és emiatt 82 500 forinttal többet teljesített.
A felperes a keresetében 330 000 forint és kamatai iránt érvényesített követelést. Álláspontja szerint azzal, hogy a kerámiafal mérete a szerződéskor ismert méretnek a kétszerese lett, és a kerámiafal felrakását is a felperes végezte, az alperes ugyanakkor ezért ellenszolgáltatást nem fizetett, az alperes számára jogalap nélküli gazdagodást eredményezett.
Az alperes és a perbe beavatkozó D. Beruházási Vállalat a kereset elutasítását kérte. Álláspontjuk szerint az alperes a szerződésben kikötött díjat megfizette, és az elkészült alkotásnak a nagyobb mérete azért nem alapoz meg további díjigényt, mert az a felperes szerződésszegésének a következménye. Az alperes emellett azzal is érvelt, hogy a kerámiafal elkészítésére a beavatkozó megrendelése alapján került sor, és az esetleges gazdagodás nem az alperesnél, hanem a beavatkozónál következett be.
Az alperes az általános forgalmi adó túlfizetése miatt a felperessel szemben 82 500 forint megtérítése iránt viszontkeresetet emelt.
A felperes nem vitatta, hogy a kifizetett szerzői díjhoz viszonyítva az alperes a követelt összeggel több adót térített, mint ami őt megillette.
Az elsőfokú bíróság a kiegészített ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest az alperes javára 82 500 forint és ennek törvényes késedelmi kamata, valamint 4950 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a szerződéskötéskor a felperes számára ismert volt az a falfelület, amelyre a kerámiaburkolatot el kellett készíteni, és a művész ennek ismeretében állapodott meg az alperessel a szerzői díjban. Ha a felperes a méreteket pontatlanul vette fel, vagy eredeti elképzelését megváltoztatva olyan művet alkotott, amely állítása szerint lényegesen nagyobb az eredetileg tervezettnél, ezt a megrendelővel előre kellett volna tisztáznia, de ezen a címen utólagos díjkövetelése nem lehet. Az alperes által tévesen kifizetett általános forgalmi adót pedig a felperes köteles visszafizetni, ezért a viszontkeresetnek helyt adott.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett, és az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a viszontkereset elutasítását és a keresetnek való helyt-adást kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontot foglalt el, amikor az alperessel kötött szerződést kizárólag felhasználói szerződésnek minősítette, és figyelmen kívül hagyta, hogy a felek valójában vállalkozási szerződést kötöttek. Tévedett az elsőfokú bíróság akkor is, amikor figyelmen kívül hagyta, hogy a szerződéskötéskor meghatározott kerámiaburkolat mérete a kivitelezés során módosult, és ezt az alperes megbízója, a beruházást végző D. Beruházási Vállalat kifejezetten igényelte és jóváhagyta. A szerződés ezáltal nem egyoldalúan, a felperes elhatározásából, hanem lényegében a szerződés teljesítésében érdekeltek közös akaratából lett módosítva. A kerámiaburkolat méretbeli változásán kívül a felperest megillető díj mértékének felemelését az is indokolja, hogy a felperesnek nem volt feladata a kerámiaburkolatnak a falra történő felhelyezése, a szerződésben megjelölt ellenszolgáltatás ilyen tevékenységet nem fedezett, ezért a kereset elutasítása emiatt is megalapozatlan.
Az alperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés az alábbi okok miatt alapos.
A felperes és az alperes között megkötött szerződés a vállalkozási szerződésként való megjelöléstől függetlenül a valóságos tartalma szerint - a szerzői jogi törvény hatálya alá tartozó mű megalkotására vonatkozott, ezért az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor a szerződést az 1969. évi III. tv. (Szjt.) 26. §-a alapján felhasználási szerződésnek minősítette. Az Szjt. 3. §-a értelmében, azokban a kérdésekben, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmaznia. Ebből pedig az következik, hogy a felek szerződésére is irányadó a Ptk. 207. §-a (1) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset összes körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
A felperes keresete alapján a bíróságnak abban a kérdésben kellett volna állást foglalnia, hogy a szerződéskötéskor a felperes és az alperes milyen tulajdonságokkal rendelkező (hány darabból álló, milyen méretű) kerámiafal szolgáltatásában állapodtak meg, és az ellenszolgáltatás összegének megállapításánál - a Képző- és Iparművészeti Lektorátus „Állásfoglalására” is tekintettel - a szolgáltatás tárgyának milyen adottságait vették meghatározónak. Vizsgálni kellett volna a bíróságnak, hogy a felek szerződéskötés-kori akarata kiterjedt-e arra, hogy a kivitelezés során a mű méretei megváltozhatnak, és ebben az esetben a felperest megilleti-e az önálló, a más hozzájárulását nem feltételező döntés joga, illetőleg ehhez a beruházó vagy az alperes hozzájárulását kellett volna megszerezni. Meg kellett volna állapítani azt is, hogy a felek szerződéskötés-kori akarata kiterjedt-e arra, hogy az elkészült kerámiafalat a felperes a saját költségén fogja a rendeltetési helyre felhelyezni, vagy pedig ezt külön díjazás ellenében vállalta.
Az elsőfokú bíróság a fenti kérdéseket nem vizsgálta, nem állapította meg a tényállást abban a kérdésben, hogy mi volt a felek valóságos szerződéskötési akarata, és nem foglalt állást abban a kérdésben sem, hogy a felperes szerződésszerűen teljesítette-e, illetőleg mi volt az oka, ha a szerződésben kikötöttnél többet vagy mást teljesített. A fenti körülmények tisztázatlansága az elsőfokú ítélet megalapozatlanságát eredményezi, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A per újabb tárgyalása során a feleket, illetőleg a szerződéskötésnél és a kivitelezésnél eljáró személyeket részletesen meg kell hallgatni, és tényállást kell megállapítani abban a kérdésben, hogy mi volt a szerződő felek akarata a felperes által elkészíteni vállalt mű tulajdonságait, méreteit illetően, és a teljesítés ennek megfelelt-e, illetőleg az eltérést mi indokolta. Meg kell állapítani, hogy a felperes a szerződéskötéskor vállalta-e azt is, hogy a kerámiafalat nem csak elkészíti, de a kívánt helyen el is helyezi, és az ellenszolgáltatás meghatározása erre tekintettel történt-e. Csak a fenti körülmények tisztázását követően lehet a kereset, és a viszontkereset kérdésében is állást foglalni.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú eljárásban felmerült perköltség összegét a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése alapján megállapította, annak viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell határoznia. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 006/1991. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás